2014. április 3. Budapest

Tisztelettel köszöntöm Önöket, Hölgyeim és Uraim! Külön is Kövér László házelnök urat, Boross Péter miniszterelnök urat, Tarlós István főpolgármester urunkat, Pálinkás Józsefet, a Magyar Tudományos Akadémia elnökét, Fekete Györgyöt, a Magyar Művészeti Akadémia elnökét és Matolcsy Györgyöt, a Magyar Nemzeti Bank elnökét.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Öröm és megtiszteltetés most itt állni ez előtt a páratlan szépségű épületegyüttes előtt, amely végre méltó lett régi híréhez és fényéhez. A Várkert Bazár felújításával egy majdnem száz éves feladványt oldottunk meg, és a magyar műemlékvédelem történetéből egy harminc éve éktelenkedő szégyenfoltot sikerült eltüntetnünk.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Mindenekelőtt kérem Önöket, emlékezzünk hálás szívvel a tavaly elhunyt Zumbok Ferenc kormánybiztos úrra, akinek elévülhetetlen érdemei vannak a beruházás létrejöttében. Így utólag is köszönettel tartozunk neki lelkiismeretes munkájáért, mint ahogy utódának, L. Simon László kormánybiztos úrnak is. Egyben biztatom is őt: ne lankadjon! Ez még csak az első ütem. A második ütemnek augusztus 28-ára el kell készülnie. S aztán fel, támadás, irány a palota teljes felújítása.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A Várkert Bazár története is azt mutatja, hogy ha van egységes cél és van egységes akarat, akkor a magyarok lenyűgöző dolgokat tudnak létrehozni. Amikor a XIX. század második felében a Várbazár megépült, a kor legnagyobbjai dolgoztak itt. A Bazár később híres művészek alkotó- és lakóhelyévé vált, majd festőiskolaként működött, aztán a vidám gulyáskommunizmusban ifjúsági zenés szórakozóhellyé változott. Ez egészen a nyolcvanas évek elejéig tartott, amikor is egy szó szerint falrengető EDDA-koncert után a vasaltnadrágos fesztiválkorszaknak leáldozott a csillaga. Az utolsó koncertet 1984-ben tartották, ezzel mintegy élőzenés temetést rendezve Ybl gyönyörű építészeti alkotásának, ugyanis ezt követően a Várbazárral évtizedekig gyakorlatilag nem történt semmi. Csak a romlás és az enyészet. Sőt, a rendszerváltás után a privatizáció sötét felhője is beúszott a bazár fölé. A páratlan építészeti kincs elkótyavetyélésének megakadályozása jelentős részben Budavár fideszes polgármesterének, Nagy Gábor Tamás képviselőtársamnak köszönhető. Ő volt az, aki mindig teljes mellszélességgel kiállt amellett, hogy ne üzleti, hanem műemléki felújítás valósuljon meg. Köszönettel tartozunk mindazoknak, azoknak a közéleti személyiségeknek is, akik szívügyüknek tekintették a Várkert Bazár ügyét. Nekik is köszönhető, hogy végül sikerült megakadályozni, hogy külföldi befektetők 90 évre ingyen megkapják Ybl Miklós egyedülálló alkotását, és a neoreneszánsz épületegyüttes helyén bevásárlóközpontot hozzanak létre.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Mindössze három éve döntöttünk arról, ekkor éreztünk magunkban elég erőt, hogy belefogunk ebbe a nagy munkába, és ezer nap elég volt arra, ami évtizedekig hiábavalónak és lehetetlennek tűnt. Ami harminc éven át pusztult és romosodott, az most három év alatt újraépült, és ismét régi fényében tündököl. A felújításban résztvevő több száz szakember és munkás, tervező és restaurátor – jól láthatóan – szívügyének tekintette a Várkert megmentését. Köszönet érte!

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Immár nem kell sem magunk előtt, sem az idelátogató külföldiek előtt szégyenkeznünk. A Várkert Bazár újra a nemzet fővárosának egyik büszkesége lesz, amely nemcsak egy helyreállított, szép, de élettelen épületsor, hanem reményeink szerint modern közösségi tér is, kiállítótermekkel, konferenciateremmel, cukrászdával és étteremmel.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A mi felfogásunk szerint erős Budapest nélkül nincs erős Magyarország sem, és egy hanyatló, zsugorodó országban Budapest is csak zsugorodhat. Ma a fővárosban alig találunk olyan helyet, ahol nem újult meg valami. A közelmúltban sor kerülhetett a Zeneakadémia, az Erkel Színház és a Vigadó felújítására, teljesen átalakult a Kossuth tér, működik az új budapesti zenei központ, és hihetetlen, de végre elkészült a 4-es metró is. Hétfőn adtuk át a megújult Ludovika Campust, a múlt héten pedig megnyílt a megújított Design Terminál és az ifjúság körében sikeres Erzsébet tér is.

Hölgyeim és Uraim!

A felsoroltak között van régi hagyaték, és van új ötlet is. Egy dolog bizonyos: ma már van erőnk megvalósítani olyan nagy célokat, amelyeket korábban évtizedeken át nem sikerült. Bizonyos, hogy ma már van erőnk kiállni nemzeti érdekeinkért és visszaszerezni, ami a miénk. Emlékezzünk: a Várkert Bazár a Világörökség része, mégis 1996-tól egészen mostanáig a Nemzetközi Műemlék Alap általi besorolásban a világ száz legveszélyeztetettebb műemléke között szerepelt. Micsoda szégyen! Köszönetet mondunk a Jóistennek, hogy erőt adott, hogy ezen változtassunk. Remélem, hogy a felújítást követően a Várkert Bazár egy pezsgő kulturális hely lesz, a turisták új célpontja is, teli élettel. Így méltón tiszteleghetünk nagy építészünk, az alkotó Ybl Miklós emléke előtt is születésének 200. évfordulóján. A Várbazár harminc évvel ezelőtti élőzenés búcsúztatása után ma ismét élőzenével, megünnepelhetjük az épületegyüttes feltámadását. A felújított Várkert Bazárt ezennel a budapesti közönségnek átadom. Leljék örömüket benne!

Soli Deo gloria!

(Miniszterelnökség)