2014. március 10. Siófok

Én is köszönöm szépen, hogy itt lehetek. Tisztelettel köszöntök mindenkit.

Az az egyáltalán nem szokatlan helyzet állt itt elő az én életemben, hogy a jelenlévők közül én értek a legkevésbé ahhoz, amiről beszélni fogok, tekintettel arra, hogy mindenki, aki itt van, turisztikai szakember, jómagam pedig nem az volnék. Ezzel látszólag ellentétben áll az a tény, hogy elfogadtam ezt a meghívást, de ezt két okból tettem. Egyfelől mert van néhány olyan összefüggés, ami talán az én székemből látszik leginkább, és erről érdemes ebben a körben beszélni. Itt már a házigazdánk érintette ezt a turizmusszervezést, finanszírozást. Ez nem turisztikai, szakmai kérdés mindösszesen, hanem országirányítási és országvezetési kérdés, másfelől pedig gondoltam, hogy kapok itt majd ötleteket meg javaslatokat, amiket majd, ha a Jóisten engedi és élünk, és a választópolgárok is úgy akarják, akkor a következő években Magyarország javára hasznosítani tudunk. Mindenesetre anélkül, hogy átfogó értékelést mondanék a turizmusról, azt biztosan mondhatom, hogy Siófok városa a mostani kormánnyal jól járt. Egész jó üzletet kötött velünk. Itt nézem a számokat: elvittünk a várostól 4,5 milliárd adósságot, és küldtünk ide támogatásképpen 384 projekt keretében 17,2 milliárd forintot. Az adósságot vittük, a pénzt meg küldtük. Ez elég ritka a magyar államszervezés történetében, tehát azt gondolom, hogy Siófok városa, aki a házigazdánk, nem volt vesztese az elmúlt négy esztendőnek.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Amit még itt föl szeretnék hozni a saját magunk elmúlt négy éve mellett, az, hogy a 2009-ben már csak egy forintot a saját forráshoz költségvetésből hozzátenni tudó politika helyett, amely az idegenforgalmi adó mellé tette oda a pénzt, azért 50%-kal meg tudtuk emelni, és odáig jutottunk, hogy most már ez másfél forint. Tehát minden, helyben hozzátett forinthoz ennyit tudtunk odaadni, és itt is történt egy elég jelentős adósságátvállalás. Ami az ágazat teljesítményét illeti, én a 2013-as évnek a számait próbáltam megérteni és belehelyezni egy számsorba, ebből az tűnik ki, egybeesik egyébként azzal, amit itt láthattunk, hogy Magyarország mind a vendégszám, mind pedig a vendégéjszaka szám szempontjából, valamint a bevétel szempontjából, tehát mind a három szempontból 2013-ban rekordévet zárt. Ahhoz képest, hogy egy olyan térségnek vagyunk a részei, mármint az európai kontinensnek, ami egyébként súlyos gazdasági válságot él át, az ágazatnak ez a teljesítménye több mint figyelemre méltó. Szeretnék is a jelen lévőknek és rajtuk keresztül a turizmusban dolgozó minden szakembernek gratulálni, mert ezek mögött a számok mögött az ő munkájuk és az ő teljesítményük húzódik meg. Ez azt jelenti, hogy 2013-ban 8,8 millió vendég 22,8 millió vendégéjszakát töltött Magyarországon, és 166 milliárd forintunk volt a szállásdíj bevételből. Ez a 2013-as magyar gazdasági növekedési adatokban ott van. A turizmus jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a 2013-as év összmagyar gazdasági teljesítménye a 2012-es csökkenés után 2013-ban növekedést mutatott, tehát egy átfogó gazdasági növekedés volt Magyarországon.

A város adatait is megnéztem. A város adatai szerint itt elég jó kis vezetés és polgármester működik, ugyanis tavaly 250 ezer vendég több mint 670 ezer éjszakát töltött a városban. Ha a városvezetésnek ehhez van köze, akkor ahhoz gratuláljunk. Ezt nem tudhatjuk persze biztosan, de ne zárjuk ki, hogy a városvezetésnek a munkája is benne van a jó számokban. Ez 7,2 %-os növekedés 2012-höz képest. A belföldi vendégszámok pedig 10 %-kal emelkedtek, és a szállásdíj bevételek 70 %-a származott magyar vendégektől. Ezek az adatsorok önmagukban is impozánsak, de én nem ezért hoztam ezeket ide, hanem azért, mert megerősítenek bennünket abban, hogy vannak dolgok, amiket jól csinál a magyar turizmus, jól csinál a magyar turizmusigazgatás, és jól csinál a kormányzat, vagyis úgy tűnik, hogy ezen az úton érdemes tovább menni. Itt szeretném kiemelni, amit házigazdánk is említett, a SZÉP kártyának a kérdését, mert megnéztük, hogy a SZÉP kártya bevált-e. Mi úgy látjuk – 2011-ben vezettük be a SZÉP kártyát –, hogy ez beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Számaim is vannak erre vonatkozóan. Itt azt látjuk, hogy 23 ezer munkaadó ad ma a dolgozóinak SZÉP kártyát. 23 ezer munkáltató 920 ezer dolgozójának ad SZÉP kártyát. 2013 nyarán, tehát kifejezetten csak az Önök szempontjából érdekes periódusban, szezonban 544 ezren használták a SZÉP kártyájukat. Ez azt mutatja, hogy ez a logika egy jó logika. Ez összességében egymillió ember nyaralását, pihenését és egészségmegőrzését takarja. Itt van egy vita, ennek én nem mennék bele a részleteibe, az eldöntésre pedig végképp nem vállalkoznék. Mindig van az, hogy csökkentsük az áfát a turisztikai szolgáltatásokon, meg egyáltalán az adórendszer hogyan segítse az idegenforgalmat? A SZÉP kártya tulajdonképpen a magas áfának a részleges kompenzációját jelenti. Másfelől, hogyha az áfát csökkentjük, akkor növelni kell a jövedelemadót, az pedig az elkölthető jövedelem arányát fogja csökkenteni, tehát itt egy okos, jól átgondolt véleményt kell kialakítani, hogy a turizmus szempontjából a személyi jövedelemadó, a forgalmi adó, meg a SZÉP kártyarendszer hogyan egészítik ki egymást. Nem zárkózunk el ezeknek a megtárgyalásától, csak jelezni szeretném, hogy egy rendszerben kell gondolkodnunk.

Ami a fejlesztéseket illeti, azt tudom mondani Önöknek, hogy a legutolsó uniós hétéves tervezési költségvetési szakaszban Magyarországon 1.132 turisztikai projekt kapott támogatást, és 290 milliárd forintnyi pénzt osztottunk szét ezen a pályázati rendszeren keresztül. Ez persze jól hangzik, de senkit nem ez érdekel, hanem az, hogy a következő hét évben hogyan lesz majd ez. A következő hét évben azt tudjuk mondani, hogy a nagy tervezésben, tehát amikor még nincsenek kifinomult számaink, csak a nagy vonalakat rajzoljuk föl a vászonra, akkor a turizmusra 250 és 300 milliárd forint közötti fejlesztési forrással számolunk hét év összefüggésében. Ami Siófokot illeti, Siófok ugyanez időszak alatt 15 turisztikai programot hirdetett meg. Kapott 2 milliárd 730 millió forintot, és ebből 5 milliárd 444 millió forint értékű fejlesztés valósult meg a városban. Szeretnék egyetérteni azzal a véleménnyel, amit itt az előbb hallhattunk a házigazdánktól, hogy a nemzeti össztermékhez 9,9 %-kal járul körülbelül hozzá a turizmus, és ennek az 1 %-os emelése reális célkitűzés. Ez egyébként óriási dolog. Ez azt jelenti, hogy mintegy 10%-kal emelnénk meg a turizmus hozzájárulását a korábbihoz képest a nemzeti össztermékhez. Tehát ha 10-ről 11 %-ra föl tudunk menni a következő négy évben, szerintem szép eredmény lenne. Ennél kisebb célt meg nem érdemes kitűzni magunk elé, mert olyan célokat, amiket csak tizedesben lehet számolni, a mi kormányunk nem nagyon szokott célul kitűzni, mert az nem ambicionál bennünket megfelelő mértékben.

Mondanék még néhány szót arról, ami itt elhangzott, és szeretnék reagálni rá, ha szabad, meg a polgármester úrral ma folytatott tárgyalásokról is szeretnék röviden beszámolni. Először reagálnék a munkaidő keret kérdésére. Itt több támogatást szeretnék kérni Önöktől, mert Magyarországon a munkaidő szabályozása folyamatosan vita tárgya, és folyamatosan csak az a hang hallatszik, ami arról szól, hogyan kell korlátozni, hogyan kell korlátok közé szorítani a munkavállalók munkavállalási lehetőségeit. Nem akarom Önöket bántani, ez egy szakszervezeti központú, logikus megközelítésmód. De számos olyan helyen jár az ember, olyan esetekkel találkozok, amikor valójában a munkavállalók szeretnének többet dolgozni, de a hatályban lévő munkaügyi szabályozás miatt nem tudnak többet dolgozni. Ilyen értelemben nem védi őket a szabályozás, meg nem segíti, hanem akadályt jelent a számukra. Például a túlmunka-szabályozás kérdése is ilyen. Egy évben mennyi túlórát lehet elszámolni. És biztos sok minden van még, én csak azt szerettem volna mondani, hogy biztatni szeretném a turizmus ágazatának a képviselőit, hogy a munkavállalók, tehát nemcsak a tőke oldaláról, amit Önök képviselnek, hanem a munkavállalói oldaláról is adjanak hangot annak, hogy szeretnének rugalmasabban többet dolgozni, és szeretnének többet keresni, és vannak szabályok, amelyek ebben akadályozzák őket. A munkavállalókat akadályozzák abban, hogy többet kereshessenek, a munkaadókat meg abban akadályozzák, hogy törvényesen számon kérhető és betartható, fehér módon foglalkoztassák a munkavállalókat. Én 100 %-ig vagyok partnere az ilyen típusú változásoknak, csak az iparágtól szeretném kapni a javaslatokat, hogy hogyan legyen. És akkor akár az általános szabályokat is szívesen megváltoztatjuk, akár csinálhatunk speciális, turizmusra vonatkozó részszabályokat, hogy Önök be tudják tartani a törvényeket, illetve hogy aki dolgozni akar, az meg hadd dolgozzon. Itt nem arról van szó, hogy a munkaadók ki akarják zsákmányolni a munkavállalókat, tehát nem a marxizmus XIX. századában vagyunk, hanem a XXI. században, ahol az emberek dolgozni akarnak, rugalmas módon akarnak dolgozni, az ő életükhöz igazodó munkarendben szeretnének dolgozni, és így akarják eltartani a családjukat, amiben inkább támogatni kellene őket, nem pedig akadályokat állítani eléjük. Mi ebben partnerek vagyunk, de magának az iparágnak kell megmondania, hogy egyébként milyen irányú változásokat tart szükségesnek. Ennyit a munkaidő keret kérdéséről.

Miket mondott ma a polgármester? Ezeknek egy részét elárulom. Először is azt mondta, hogy szeretne a város kaszinót, mert azt gondolja, hogy a turizmust fejlesztené. Ezt meg fogjuk vizsgálni, ma nem szerepel a szabályozásban egyébként Siófokon létrehozandó kaszinó, kérem, mondjanak erről véleményt, később hajlandóak vagyunk megfontolni. Azt hallottuk, hogy az jó, hogy vannak kis- és középvállalkozások számára kiírt pályázatok, de nagyobb összegű pályázatok is kellenének, hogy az ilyen nagy, monstrum szállodákat is föl lehessen újítani és rendbe lehessen hozni, és a városnak legyen még a meglévő egy-két hoteljén túl nagy léptékben számolni képes vagy gondolkodni képes hotelja is. Ha Önök ezt támogatják, mi ezt hajlandóak vagyunk megfontolni, hogy nagyobb összegű pályázatokat nagyobb volumenű beruházásokra is kiírjunk. Abban egyetértés van közöttünk, hogy ez a város egy olyan város, amely nagy tekintélyt harcolt ki a magyar emberek fejében. Ehhez képest komoly középülete, történelmi középülete talán nem is maradt, vagy legfeljebb tán az egyházi épületek sorolhatók ide. Viszont megvannak a régi városházának a tervei, és most abban egyezkedünk itt a polgármester úrral, hogy azt a Kós Károly-típusú régi városházát úgy, ahogy van, vissza is építhetnénk, hogyha meg tudunk állapodni abban, hogy a mostani épületet az állam hogyan tudja a járási hivatalba bevonni, akkor egy átalakítással és cserével mindenki jól járhatna. Az államhivatalokat is el tudnánk helyezni, és a városnak is lehetne egy régi-új, igazi, nagy tekintélyt adó szimbolikus épülete. Beszéltünk arról, hogy sportkapacitásokat is érdemes létrehozni, mert a szezonnak a meghosszabbításához ez hozzájárulhat. Itt is állunk rendelkezésre, a tárgyalások zajlanak. Szeretném Önöket tájékoztatni arról, hogy a napokban döntés született a Budapest–Balaton bicikliút nyomvonaláról. Nincs többé akadálya annak, hogy elkezdjük előkészíteni ezt a fejlesztést is, és akkor lehetővé válik az, hogy Budapestről a kerékpárturizmus-rendszerbe bekapcsolva az egész balatoni rendszert el tudjuk érni. Ezt a munkát megindítottuk, a nyomvonal rendelkezésre áll.

A fejlesztések kérdése. Emlékeznek rá, hogy a szegény megyei közgyűlések attól szenvedtek az elmúlt tíz-egynéhány évben, hogy ahelyett, hogy a megyei érdekek összehangolásával tudtak volna foglalkozni, valójában a megyékre delegált, nagy intézményeket működtették: kórházakat és iskolákat. Ez minden erejüket elszívta. Tulajdonképpen a mi megyéink Magyarországon nagy, intézményműködtető megyék voltak. Ezek nem nyereséges vállalkozások – az iskolák meg a kórházak –, úgyhogy szerencsétlen megyék elég hamar el is kezdtek úszni az adósságban. Alig tudtuk őket kimenteni most 2010-ben, amikor a kormányzást megkezdtük. Viszont kimenteni úgy nem voltunk hajlandók őket, hogy adósságot vállalunk át, de az adósság újratermelésének a forrásait meg otthagyjuk, ezért a kórházakat meg az iskolákat is átvettük egy egységes állami gazdálkodásba, és irányításunk alá vontuk. Ezzel a megyék fölszabadultak, hogy ezek választott testületei, a megyei közgyűlések végre azzal kezdjenek foglalkozni, ami igazán a dolguk, hogy el tudják dönteni, hogy a megye területén hol milyen fejlesztésnek van értelme, és partnere tudjon lenni, mint választott testület, demokratikus partnere tudjon lenni egy demokratikusan megválasztott parlamentnek. És el tudják mondani, ki tudják harcolni, ahogy ezt mondani szokták: lobbizni tudjanak azért, hogy bizonyos dolgok az adott megyében megvalósuljanak, és ott pedig igazságosan osszák szét a megyén belül a forrásokat. Ez a rendszer beáll, mert a következő, hétéves európai uniós költségvetésben egy összeget különítünk el minden megye számára, ami fölött a megyei közgyűlések fognak rendelkezni, mint fejlesztési források fölött. Mi csak egy dolgot fogunk kérni, hogy legyenek megyei fejlesztési tervek, hogy mi azt meg tudjuk mondani a választópolgároknak, hogy volt értelme annak, mondjuk, a Somogy megyei közgyűlés számára 40 milliárd forintot adtunk fejlesztési célokra, amelyek nagyjából ezeken a területeken fognak megvalósulni. Nem akarjuk irányítani, nem akarjuk mi eldönteni, csak az elszámoltathatóságunk érdekében szükséges információkat és terheket akarjuk összegyűjteni. A megyei jogú városokra nem vonatkozik ez a forrás, ők külön, hasonló nagyságrendű forrást fognak kapni, amiről meg ők dönthetnek. És ezeken kívül pedig lesz egy külön Balaton forrás, amiről most itt beszélgettünk, még ezeken a pénzeken felül, kifejezetten a Balaton számára, mint balatoni fejlesztési régió számára pluszforrásokat is el fogunk különíteni a következő időszakban. Itt Önöktől várjuk, ebben a kimondhatatlan, magyartalan nevű TDM-ben, hogy ebben a rendszerben Önök legyenek kedvesek, és mondják meg nekünk, hogy egy ilyen balatoni fejlesztési forrást, összeget hogyan lehet a legésszerűbben fölhasználni.

És akkor itt jutok el a mondandómnak a végére. Ez egy általános probléma, és nemcsak a turizmusra igaz, de az Önök szakmájában jelentkezik talán a leglátványosabban. Itt az összedolgozás, együttműködés és társulás problémájáról van szó. Mert én figyeltem ezt a prezentációt, és egyetértek abban, hogy a magyar közigazgatás nem elég rugalmas, nem elég receptív, nem elég megértő, és nem elég befogadó a szakma felől jövő problémák iránt, és egy aránylag rugalmatlan rendszerben próbálja elvégezni azt a munkát, amit csak rugalmas rendszerben lehet. Ennyit megértettem itt az előadásból. De a másik oldalról sincs minden rendben. Én azt gondolom, hogy ugyan az állam majd lehet rugalmas, meg az állam majd próbálhat új logikában gondolkodni, de ha nincsenek ilyen logika mentén szerveződött partnerei helyben, akkor ott leszünk, ahol a part szakad. És úgy látom, hogy azért az együttműködési készségünk nem hibátlan, az okát is tudom. Az oka a szegénység. Mert azt látom, szinte a legtöbb területen, hogy miután – elegánsan hallhattuk a házigazdánktól, hogy negyven éven keresztül nem volt tőkefelhalmozás, vagyis – a kommunisták mindent államosítottak, és elvették az egyéni kezdeményezés elől a teret meg a lehetőséget, ezért most mindenki úgy van vele, hogy amikor egy lehetőség kinyílik, nem hiszi el, hogy mindenki benne tud lenni majd a közös vállalkozásban. Mindenki úgy gondolkodik a legelején, hogy úgysem jut mindenkinek. És ha nem jut mindenkinek, akkor legjobb már elején úgy helyezkedni, hogy aki nem tetszik, azt ki tudjuk zárni. És indul a lökdösődés. Az első reflex, amikor megnyílik egy forrás, egy lehetőség, egy gondolat, az első reflex, érthető történelmi okokból a magyaroknak nem az, hogy kivel álljak össze, hogy akkor azt együtt csináljuk meg, hanem hogyan tudunk úgy helyezkedni, hogy minél kevesebben férjenek hozzá. Ez a logika a szegénységből jön, de így nem lehet egy modern országot fölépíteni. Az kétségkívül igaz, hogy annyi pénz sosem lesz, hogy mindenkinek korlátlanul jusson, de hogy fair, tisztességes rendszert dolgozzunk ki, hogy minden arra érdemes rendszer vagy ötlet el tudjon indulni, annyit azért tudunk vállalni. Ez lehetséges volna. De ehhez az kellene, hogy ne csak az államigazgatás legyen rugalmasabb, amire nézvést egyébként elfogadom az itt elhangzottakat, hanem maga a szakma is úgy szerveződjön meg, hogy elhiggye, hogy nem egymás ellenében, hanem egymást segítve is föl lehet építeni dolgokat. Szerintem a Balaton lehetne egy jó példa arra, ahol a helyi turizmusért felelős erős emberek bebizonyítják, hogy egymással összefogva, egymást támogatva előrébb tudnak jutni, összességében mindenki jobban jár, mint hogyha a régi magyar logika szerint a szegénység nyomorától megverve egymás ellenében kezdenénk dolgozni. Ezt a jövőt kívánom a Balaton partján dolgozó turisztikai szakembereknek, és a magunk részéről annyit tudunk ajánlani, hogy egy ilyen Balaton régión belüli együttműködéshez sajátos, újszerű logika mentén megvalósított társuláshoz mi szívesen leszünk kormányzati partnerek, ha a Jóisten megengedi, hogy éljünk, és a választópolgárok felhatalmazást adnak minderre.

Köszönöm szépen a figyelmüket!

(Miniszterelnökség)