2014. május 23.

Kiss Gábor István: Öt perccel múlt fél nyolc. Mi lenne, ha megadnák a tiszteletet Magyarországnak és a magyar képviselőknek Brüsszelben, az Európai Parlamentben? Lesz-e a magyar mintáról továbbra is vita? És mit kezdjen Ukrajnával, mint az egyik legnagyobb kihívással az Európai Unió? Feltesszük az európai szemüvegünket a mai beszélgetésben. Itt ül mellettem Orbán Viktor, miniszterelnök. Jó reggelt kívánok!

Jó reggelt kívánok a hallgatóknak!

Elsősorban én most itt az első pár percben az ördög ügyvédjét fogom játszani, és beszéljünk egy kicsit a választási várható részvételről.

Ezt a mi szakmánkban úgy hívják, hogy ellenzék, de nem baj, parancsoljon.

De mégiscsak ezekkel a kérdésekkel kezdjük. Szóval miért érdekelne engem az, hogy az Európai Parlamentben ki képviseli Magyarországot? Nincs olyan, hogy páneurópai polgárság, itt van nekem a nemzeti parlament, miért kéne még egyszer elmennem szavazni?

Ezek indokolt kérdések.

És mi a válasz?

A válaszom az, hogy a modern világ más, mint a korábbi volt. Még olyan országok esetében is, mint Magyarország, amely minden erejét latba veti, hogy a nemzeti hatásköröket megvédje, és mindent megtesz annak érdekében, hogy a magyarok úgy érezhessék – és ez legyen az igazság is –, hogy a magyarok sorsáról a magyarok Magyarországon döntenek. De mégis, a dolog úgy fest, hogy miután az Európai Uniónak tagjai vagyunk, számos olyan döntésünk van Magyarországon, amelyet Brüsszelben meg lehet akadályozni. Egyfajta végvár Brüsszel, és tesznek is kísérletet arra, hogy a magyar emberek szempontjából fontos kérdéseket ott kint megváltoztatva ránk kényszerítsék az akaratukat. Az energiaár-csökkenést vissza akarják csinálni, a magyar föld védelmét meg akarják akadályozni, vagy – hogy idézzek egy talán nálam tekintélyesebb politikust – a volt francia köztársasági elnök tegnap közzétett nagyobb írásában nem kevesebbet javasol, minthogy a brüsszeli hatáskörök ötven százalékát adják vissza nemzeti hatáskörbe. Ebből jól látszik...

Sarkozy cikkéről...

Bocsánat! Ebből jól látszik az, hogy bár Brüsszelről van szó, és Brüsszel messze van, és nincs páneurópai polgárság, és sosem fog az európai identitás a nemzeti identitások helyére lépni, mégis fontos a mindennapi életünk szempontjából, hogy Brüsszelben a magyar emberek érdekéért kiálló, tiszteletet kivívni képes magyarok képviseljenek bennünket. Ezért mondom járva az országot mindenhol, hogy menjenek el a magyarok választani. Kérem őket, vegyék komolyan, ne vegyék félvállról, és jól gondolják meg, kire adják a voksukat.

Örülök, hogy említi Sarkozy cikkét, merthogy akkor valóban helye van a kritikának az intézményi rendszerrel kapcsolatban. De most arról kérdezném, hogy azt mondják Önök, hogy a néppártnak jó lenne az Önök szempontjából, ha a pártcsaládjuk adná a legnagyobb frakciót az Európai Parlamentben. Én meg azt mondom erre, ha magam elé veszem a néppárt programpontjait és a másik várható legnagyobb frakció, a szocialisták programpontjait, és letakarom a fejléceket, akkor alig veszem észre a különbséget.

Ebben az észrevételben van igazság, még hogyha talán árnyaltabb is a kép ennél. De mint a Fidesz esete is mutatja, a magyar Kereszténydemokrata Néppárt esete is mutatja, a nagy európai pártok belül tagoltak, és vannak, akik azt gondolják, amit mi gondolunk, és amit mi gondolunk, az jelentősen eltér attól, amit egyébként az európai szocialisták gondolnak, és sok esetben attól is, amit jó néhány jelentős, a mi pártcsaládunkhoz, az Európai Néppárthoz tartozó párt gondol. Ezért nem lehet azt mondani, hogy a leadott voksoknak ne volna jelentősége. Igenis az európai politikai belső viszonyokat, ezen keresztül Európa jövőjét meghatározzák a leadott szavazatok. Én is azért kampányolok, arról győzködöm az embereket, erről beszélek egész Európában, Magyarországon kívül is, hogy Európa nem maradhat úgy, ahogy van. Európa ebben a pillanatban nem versenyképes, Európa ebben a pillanatban csalódást okoz a polgárainak, ezért Európát meg kell újítani, és jelentősen át kell alakítani.

Teljes tisztújítás jön a legfontosabb pozíciókban, az intézményi hálózatban, és azt mondom Önnek, hogy nem az Európai Parlament padsoraiban dőlnek el a fontos kérdések. A csúcsjelöltek vitáját is látva, a csúcsjelöltek vitája és mondandója közti különbségeket is látva azt mondom Önnek, hogy az egyetlen fontos kérdés, hogy ki lesz a bizottsági elnök, és egyáltalán nem biztos, hogy ez az Európai Parlament döntése.

Az európai uniós világ – a miniszterelnökök tanácsa, az Európai Bizottság és az Európai Parlament – egy bonyolult jogi építmény. Érzékeny belső egyensúllyal rendelkező építmény. Tízszer meg kell gondolni, mielőtt bármilyen változtatást eszközölünk bármelyik hatáskörében, mert az bénultsághoz vezethet, a bénultság pedig időveszteséghez, az időveszteség pedig munkanélküliséghez és gazdasági hanyatláshoz. Tehát nem engedhetjük meg magunknak a bénultságot. Ezért én azokhoz tartozom, abba a csoportba tartozom az Európai Unión belül – hiszen itt két jól elkülöníthető csoport létezik a miniszterelnök között –, akik azt mondják, hogy természetesen vannak csúcsjelöltek, de semmilyen kötelezettségünk nincs arra, hogy a csúcsjelöltekből legyen az Európai Bizottság elnöke. Ezt a jogkört mindig is az európai államok miniszterelnökei gyakorolták, a tanács döntött ebben a kérdésben. Kétségkívül igaz, hogy a parlamentnek jóvá kell hagyni ezt a döntést, tehát valamilyen módon meg kell egyeznünk a parlamenttel, meg kell találnunk az alkalmas személyt, de számomra nem következik a mai helyzetből, hogy valamelyik párt csúcsjelöltjéből legyen a bizottság elnöke. Én azok közé tartozom, akik ezt az automatizmust ellenzik.

Nem mondok most neveket, és nem tudom, hogy a magyar átlaghallgató fel tudná-e sorolni az öt pártcsaládok által indított jelölteket, csak annyit kérdezek, hogy Ön szerint akkor viszont nincs is köztük a várható bizottsági elnök?

Nincs automatizmus. Én nem zárkózom el attól, hogyha komoly érveket kapunk, akkor megfontoljuk valamelyik jelölt melletti döntésünket, de az a körülmény, hogy valamelyik pártcsalád csúcsjelöltté tett egy embert, abból nem következik Magyarország számára, hogy nekünk a győztes párt csúcsjelöltjét kéne támogatni. Ilyen automatizmus nincs.

Magyarország számára abból a szempontból, hogy milyen konfliktusok várhatóak, egyáltalán várhatók-e konfliktusok, ugye, látva az előző ötéves ciklust, számít-e arra, hogy az Európai Parlament még politikusabb lesz, még politikaibb vitákat fog folytatni, és Önnek ott állnia kell a szőnyeg szélén? Vagy pedig arra számít, hogy a bizottsággal kell jóban lenni, és úgyis ez a lényeges?

Mindenhol meg kell vívnunk a magunk csatáit. Tehát nem lesz olyan pontja az Európai Uniónak, nem lesz olyan európai intézmény, ahol ne kellene kiállni a magyar érdekekért. Nekem az a dolgom, hogy miniszterelnökként kiálljak a miniszterelnökök tanácsában. A parlamenti képviselőknek, akiket most fogunk megválasztani, az a dolguk, hogy a parlamentben álljanak ki Magyarország mellett, és ne elgáncsolni akarják a magyar kormányt. A magyar választásnak az ad sajátos ízt, hogy az elmúlt öt esztendőben a magyarországi baloldali ellenzék arra használta az Európai Parlament színpadát és üléstermét, hogy megpróbálja elgáncsolni azokat a változásokat, amiket itthon a magyar kormány és a magyar emberek közösen végrehajtottak. Ezért kérem jó lelkiismerettel, minden harag és ellenségeskedés nélkül arra kérem a magyar embereket, hogy ne küldjenek olyan pártokat Brüsszelbe, akikkel aztán nekünk ott kinn meg kell küzdeni, és nem bennünket, magyarokat segítenek, hanem a magyarok ellenfeleit segítik. És ilyen jobbról és balról egyaránt van.

Ugye, ha megnézzük Európa válságtüneteit, és, mondjuk, kezdjük először a gazdasági részével. Az európai politikusok és Önök is sokszor elmondták, hogy a versenyképességet valahogy Európában vissza kellene szerezni, ugye. Miközben az intézményi átalakítással volt Európa elfoglalva, a világ elhaladt mellettünk, más kontinensekről bejelentkeztek az aranyérmes, az ezüstérmes pozícióba. Gazdasági versenyképesség szempontjából Európa tulajdonképpen a dobogóért is alig van harcban. Ez az egyik. A másik a munkahelyteremtés. Adjon nekem egy pontos receptet, hogy Ön mit fog képviselni a következő öt évben az Európai Tanácsban és a magyar képviselők a parlamenti padsorokban?

Mindenki abból főz, amije van. Én nem tudok mást képviselni ott, mint amit Magyarországon teszünk, és ami a magyar tapasztalatok szerint bevált. Adócsökkentést kell végrehajtani, radikálisan le kell építeni a bürokráciát, itt még van tartozásunk, van tartozásom a magyar emberek felé, támogatni kell a kis- és középvállalkozásokat, és ahol nem tud munkát adni a piac, ott az államnak bátran vállalnia kell a munkaadói felelősséget, és egyfajta startmunka, közmunka keretében meg kell próbálnia mindenkinek munkát adni. Én is ezt fogom tenni a következő időszakban.

Ugye, van itt egy nagyon fontos különbség Ön és az Európai Unió vezető politikusai között. És itt rátérhetünk nyugodtan a magyar mintára, mert ez az egyik kardinális kérdés, hogy Ön azt mondja, hogy a válságnak akkor van vége, ha mindenkinek lesz munkája. Az unióban ezt fordítva hallani, hogy majd akkor tudunk mindenkinek munkát adni, ha a válságnak vége lesz.

Jól tapint rá a legfontosabb filozófiai különbségre.

Na, de ebből mi következik a következő öt évben? Ugyanis ez egy vitatéma az Európai Parlamentben.

Mindenki azt teszi, amit a saját nemzete iránti felelősség megkövetel. Én azt a politikát fogom folytatni Magyarországon – erre is kaptam felhatalmazást –, ennek a politikának a folytatásával bíztak meg, hogyha a piac nem tud munkát adni az embereknek, akkor az állam ne tárja szét a karját, ne mondja azt, hogy látják, emberek, ilyen a modern integrált piacgazdaság, ilyen a globalizmus, nincs mit tenni, hát majd egyszer lesz fellendülés, akkor maguknak is lesz munkájuk. Én ezt a politikát ellenzem. Ez rossz, erkölcsileg vállalhatatlan, az ésszerűség szempontját nem teljesítő politika. Én azt mondom, hogy az államnak ilyenkor keresnie kell az útját és a módját. Nemcsak egy eszköz létezik, több is. Mindegyiket kell használni, ami oda vezet, hogy az emberek végül is ne segélyből, hanem munkából legyenek képesek magukat és a családjukat fönntartani. Az én filozófiai alapállásom az, hogy a világ tartozik minden egyes embernek azzal, hogy esélyt adjon arra, hogy munkából tarthassa el magát és a családját.

Ha azt nézzük, hogy ennek a ciklusnak, tehát az ötéves ciklus végén Ön szerint hány tagja lesz az uniónak? És most konkrétabban is kérdezem: mire számít Nagy-Britannia esetében? Ott lesz-e még az Európai Unió tagjai között öt év múlva vagy sem?

Én nem látom okát annak, hogy arra gondoljunk, hogy nem lesz ott. Inkább szeretném, ha a tagok száma növekedne, és a bővítés folytatódna.

Szerbia?

Is. Én nagyon erősen támogatom a bővítés politikáját. Ez a mi földrajzi helyzetünkből logikusan következik. Nekünk az az érdekünk, hogy bennünket lehetőleg minden irányból európai uniós tagállamok vegyenek körül, illetve olyan országok, amelyeknek mély stratégiai megállapodása van az Európai Unióval. Szerintem a béke, a kiegyensúlyozottság és a jó kereskedelmi lehetőségek egyaránt ezt a politikát követelik. Én ezt folytatom, és ezért mindig is támogattam, ezután is mindent meg fogok tenni a még nem európai uniós tagállam szomszédjaink taggá tétele érdekében.

Az eurózónának öt év múlva hány tagja lesz? Konkrétabban kérdezem: Magyarország benne lesz-e?

Amikor megválasztottak miniszterelnöknek, azt nem mondták, hogy nekem ilyen konkrét kérdésekben is látnom kell a jövőt. Ez nincs benne a munkaszerződésemben. Nem vagyok se mindenható, se jós, ezért erre a kérdésre nem tudok válaszolni. Arra tudok válaszolni, hogy mit kell tenni, és mire kell törekedni. Szerintem arra kell törekedni, az erőinket annak érdekében kell megfeszíteni, hogy aki bent van az eurózónában, bent tudjon maradni, ehhez egy más gazdaságpolitika kell, kétségkívül jelentős változások kellenek, és az eurót próbáljuk meg világpénzzé tenni. Amikor az eurót kitaláltuk, amikor létrejött az euró, akkor az volt az egyik célkitűzés, hogy az euró világpénz legyen, lépjen föl a dollár mellé, és törje meg a dollár egyeduralmát a nemzetközi pénzpiacokon. Hát nemhogy ezt nem értük el, hanem egyáltalán az euró életben tartásáért harcolunk ebben a pillanatban. Én szeretném, ha nem tűnne el a horizontról az eredeti célkitűzés. Ehhez azonban az eurózónán belül lévő államoknak sokkal erőteljesebben, mélyebben kell összehangolniuk a gazdaságpolitikájukat, mint most teszik. Inkább itt kellene növelni az uniós hatásköröket. Még számos más kérdésben, akác, méz, pálinkafőzés, az uborka méretei és görbületi szögei és egyéb ilyen szamárságokban az uniónak vissza kellene adni a döntési jogot a nemzetállamokhoz.

Na, de ha már ezt említi, akkor menjünk végig ezeken. Az akác esetében, ugye, ez még egy el nem készült rendelet, tehát itt jó esély van rá, hogy Magyarország megvédi ilyen szempontból a magyarországi akácültetvényeket, az akácfákat. Lát erre esélyt?

Ezen már részben túl is vagyunk, mert Barroso elnök úrral, amikor legutóbb tárgyaltam, akkor – azt hiszem, hogy – megállapodtunk. De itt most nem az a kérdés, hogy sikerül-e megvédeni bármit, hanem az a kérdés, hogy kerültünk ebbe a helyzetbe? Miért gondolja azt bárki a világ bármely sarkán, hogy neki köze van ahhoz, beleszólhat abba, hogy Magyarországon milyen fák nőjenek, és milyen fák ne. Az egész helyzet képtelenség, abszurd. Ez a baj inkább.

De ez nemcsak Magyarországról szól. Tehát ez nem kifejezetten a magyar akácfákról szól, hanem az úgynevezett özönfajokról, a betelepített, behurcolt fajokról szól.

Na, de mi élünk itt, magyarok. Mi tudjuk, hogy mi nőjön, mi ne nőjön, minek van haszna, minek van értelme, minek nincs. Hát miért akarja ezt valaki elvenni tőlünk? Hát ki az, aki jobban tudja, mint mi, hogy egyébként hogyan és miképpen érdemes szabályozni a magyar erdőgazdálkodást?

A pálinka már egy húzósabb kérdés. Ott már egy jogerős bírósági ítélet van előttünk. Tehát Ön azt mondja, és miért mondja azt, hogy az Európai Unió intézményeiben ezt a harcot még folytatni kell, amikor egy jogerős bírósági ítélet mondta ki ezekre az érvekre, amiket én most a kampányban hallok Öntől is, ezekre az érvekre mondta azt az Európai Bíróság, hogy nem egyeztethető össze a jövedéki adómentesség az uniós jogszabályokkal?

Ezért egy új megoldást fogunk, új jogi megoldást fogunk megalkotni. Ezen dolgozunk. Ez lényegében továbbra is lehetővé fogja tenni – de az Európai Bíróság ítéletét is tiszteletben tartó módon – a pálinkafőzést Magyarországon. Ezt újra meg fogják támadni, ebből újabb jogi vita lesz. Tehát bár van bírósági ítélet, nem a mostani jogi helyzetről folytatódik majd a vita, hanem az általunk meghozott és létrehozott új jogi helyzet vált majd ki újabb vitákat, és akkor megint harcolni kell.

Adok Önnek egy felsorolást. 12 országot fogok mondani.

Nagyon szigorú ma reggel. Igen?

Bulgária, Franciaország, Szlovákia, Svájc, Törökország, Izland, Litvánia, Málta, Hollandia és Ukrajna. Mire gondolok?

Parancsoljon.

Ezekben az országokban van tényleges életfogytiglani börtönbüntetés. Az utóbbi hat esetében a jogrend nem is ismeri az életfogytiglani büntetés esetén a halasztás, a felfüggesztés, az elengedés lehetőségét. Előttünk egy emberi jogi bírósági döntés, ez is egy bírósági döntés. Ezt a harcot miért kell folytatni?

El kell dönteni, hogy abban a modern világban, amiben élünk, a büntetések súlyossága visszatartó erővel bír-e. Vagyis van-e összefüggés a bűnelkövetések és a bűncselekmények által kiváltott ítéletek súlyossága és a bűncselekmények száma között. Mi úgy látjuk, hogy van. Tehát a mi állításunk az, hogy minél egyértelműbbek és szigorúbbak a büntetések, annál kevesebb bűncselekményt követnek el azok, akik egyébként ilyesmiken törik a fejüket. A halálbüntetés melletti legfontosabb érv is az a nemzetközi vitákban, hogy a halálbüntetésnek igenis van visszatartó ereje. És kétségkívül nagy dilemma, hogy, ugye, valakinek elveszik az életét a halálbüntetés végrehajtásakor, de miután ennek visszatartó hatása van, azért néhány életet meg is mentenek, mert nagy valószínűséggel emiatt kevesebb ártatlan ember esik áldozatul. Ezért nem olyan egyszerű kérdések ezek, ezek mély filozófiai és erkölcsi kérdéseket fölvető ügyek. Magyarország az Európai Unió keretein belül van, mert itt nincs halálbüntetés, az Európai Unió tiltja a halálbüntetést, pedig ez is megérne egy misét, mi a tényleges életfogytiglant bevezettük. Kétségkívül nem volt ez egyszerű döntés, ezt megfontoltuk, átgondoltuk, a magyar társadalom érdekét és az erkölcsfilozófiai szempontokat is követve meghoztuk a döntésünket. A magyar rendszer egyébként olyan, hogy a köztársasági elnöknek módja van kegyelmet adni, tehát a dolog úgy fest, hogy ugyan tényleges az életfogytiglan, de egy ponton, egy kegyelmi útvonalon keresztül...

Igen, de indoklás nélkül.

Egy útvonalon keresztül el lehet érni azt, hogy ez mégse legyen tényleges.

Igen, csak az elutasítás indoklás nélküli.

Örülök annak, hogy az elnökök... Igen, de örülök annak, hogy az elnökök ezt soha eddig egyszer sem alkalmazták. És ezzel én egyetértek.

És arra még számítania kell, hogy a magyar Alkotmánybíróság is dönt a tényleges életfogytiglani börtönbüntetés lehetőségéről egy másik magyar ügy esetében. Tehát erre a helyzetre is fel kell készülni. Most konkrétan kérdezem, tehát akkor milyen jogalkotási következménye van Ön szerint ennek a vitának Magyarországon?

Én átbogarásztam, vagy, hogy elegánsabb legyek: áttanulmányoztam a strasbourgi bírói döntésnek az indoklását, és úgy látom, de majd az igazságügyi miniszter ebben kifejti az álláspontját, ha majd egyszer lesz igazságügyi miniszter – ez június 6-án bekövetkezik –, hogy ebből az ítéletből nem következik, hogy Magyarországnak meg kellene változtatni a jogi szabályozást.

Összefoglalva: magyar minta – magyar viták. Számít-e – és most konkrétan kérdezem – további konfliktusokra, vagy Ön érzi-e úgy, hogy a következő kormányzása, négy éves ciklusa melynek az elején vagyunk, még nem ismerjük a kormánynévsort, generál-e hasonló méretű konfliktusokat ezekben az intézményekben?

Szügyig állunk most is ezekben a konfliktusokban, de legalábbis kötésig. Tehát lesznek ilyen viták, de hozzá kell tennem, hogy azok a viták, amelyek Magyarország és az unió között fönnállnak, azoknak a száma az az európai középmezőnybe helyez bennünket. Tehát Magyarországon van egy félreértés. Nem tudom, pontosan honnan származik, hol van ennek a lélektani gyökere, de itt gyakran sokan azt gondolják, hogy Brüsszelben egy dolgunk van, hogy jófiúk legyünk. Minél kevesebb konfliktus, minél kevesebb zaj, annál jobb. Ez fordítva van: minél kevesebb a zaj, minél kevesebb a konfliktus, annál kevesebb érdekünket tudjuk érvényesíteni. Még egyszer mondom: ha megnézem a 28 európai tagállamot, és megnézem, hogy hány, már jogi formát öltött vitája van egy-egy fontos ügyben magával az unióval a tagállamoknak, akkor Magyarország a középmezőnyben helyezkedik el. Tehát aki nem vállalja a vitát, és nem áll ki magáért, az balek, az lúzer, az nem alkalmas arra, hogy képviselje a saját nemzetét. A konfliktus ilyen értelemben tehát nem rossz dolog, hanem szükségszerű dolog. Jól, okosan, a józan ész szabályai szerint kell vívnunk ezeket a küzdelmeket.

Két kérdés, vagy két és fél kérdés a végére, és ez is az európai uniós tematika. Az euroszkeptikusok táborát gyarapíthatja egy magyar képviselő, Kovács Béla a Jobbik színeiben. Csak nem biztos, hogy magyar érdekeket képviselve. Azt mondta egy héttel ezelőtt egy interjúban, hogy eleget tud erről a történetről. Most az az én kérdésem, hogy Kovács Béla ügyét vizsgálták-e külföldi titkosszolgálatok is?

A titkosszolgálatok nemzetközi együttműködés keretében dolgoznak, és valóban eleget tudok, de higgye el, hogy nem minden tudás boldogít.

Ukrajna az egyik legnagyobb kihívás. Ott van az első sorokban minden fontos találkozón az Európai Unió meghívóin. Azt mondják, hogy nem kérdés, hogy lesz gázválság, csak az ideje kérdés, és Közép-Európa ráadásul nagyon keményen érintett az úgynevezett harmadik szankciók esetében, életbe lépése esetében. Mi a megoldás? És nem érzi-e úgy, hogy egy kicsit elhamarkodott az Ön autonómiáról szóló pár mondata?

Egyáltalán nem. A lehető legjobb pillanatban és legjobb tudásom szerint formuláztam a gondolataimat. Most jön létre az új Ukrajna. Ez reményeink szerint demokratikus lesz, bár ezt nem tudhatjuk biztosan. Szerintem az Európai Uniónak, amely kiáll Ukrajna mellett, most kell világossá tennie, hogy milyen követelései, elvárásai és mércéi vannak Ukrajnával szemben. Ha most nem mondjuk be az igényeinket, ha most nem beszélünk egyenesen, ha most Brüsszelben nem érvelünk amellett, hogy igenis federálisnak kell lennie Ukrajnának, federálisnak, igenis kellenek autonómiák, meg kell adni az ott élő kisebbségeknek a jogokat, a kettős állampolgárságot nem lehet eltiltani, ha most ezt nem tesszük világossá, mikor fogjuk?

Igen, csak megelőzi ezeket a kérdéseket az, hogy hol húzódik az orosz–ukrán határ. Nem?

Nem megelőzi, hanem ezekkel egy időben itt van ez a kérdés is, ami valóban súlyos és fontos kérdés. Valójában Ukrajna testén mutatkozik meg egy probléma, ez pedig úgy hangzik, hogy mit tud tenni a nemzetközi közösség egy hatalmas országgal. Ez Oroszország, amely egyszer csak úgy dönt, hogy nem tartja tiszteletben a nemzetközi jog szabályait. Ezzel a kérdéssel birkózik ma az egész világ.

Számít arra egyébként, hogy ez a helyzet megerősíti a NATO-t katonai szempontból? És itt Magyarország szempontjából is érdekes ez a kérdés, hiszen Magyarország jelenleg az egyik legkevesebbet katonai kiadásokra költő tagország.

A nemzeti össztermékünknek a 0,9 %-át költjük katonai kiadásokra.

Ez összehasonlításként kevesebb, mint a többieké. Lehet arról beszélgetni, hogy ez sok vagy kevés, csak összehasonlításképp kevesebb.

Igen, de nem mindenkinél. De azért ez nem egy olyan adat, ami izmos katonai erővé tesz bennünket, ez igaz. Van is egy vállalásunk a NATO felé, ami arról szól, hogy hogyan fogjuk ezt növelni. A magyar gazdaság ma olyan állapotban van, hogy ez a vállalás nem tűnik irreálisnak, és a következő években megfontoltan, mert azért a gazdaságunk még nem áll vaslábakon, de növelnünk kell majd a katonai kiadásokat. Érdemes átgondolni azoknak a szerkezetét is. A kérdésére pedig azt válaszolom, hogy szerintem a NATO aktivitásának, technikai fölkészültségének, pénzügyi lehetőségeinek megerősítését hozza magával a mostani ukrán válság.

Végül zárásként, szűk egy percben: hogy áll a kormányalakítással?

Célegyenesben vagyok.

Nagyjából tudja már, hogy kik lesznek a kormánytagok?

A miniszterek esetében teljesen tisztán látok már, az államtitkárok esetében pedig 80 % fölött.

Számok, szakpolitika pedig a következő beszélgetésben. Orbán Viktor miniszterelnök volt műsorunk vendége.

Köszönöm, hogy itt lehettem.

(Miniszterelnökség)