2014. március 11. Bátonyterenye
Tisztelettel köszöntöm Önöket. Jó napot kívánok!
Először is szeretnék gratulálni a polgármesternek ehhez a beruházáshoz. Szeretném elmondani, hogy hálás vagyok a képviselő úrnak, Becsó Zsoltnak, hogy segített ezt tető alá hozni. Gratulálok a helyieknek, különösképpen gratulálok a lányokhoz, akik az előbb itt énekeltek. Köszönjük szépen, hogy eljöttek, és velünk voltak. Megdöbbentem az előbb, mert olyat már láttam, hogy egy Magyarországra érkezett befektető nagyjából kiismeri magát Magyarországon. Olyat is láttam már, hogy egy idő után már itt ragadt közöttünk; szép ország ez, a lányok is szépek, jó élet van Magyarországon, hogyha az embernek van munkája. De olyat még nem hallottam, hogy valaki olyan szavakat, mint „gyártókapacitás,” „ülőbútor” vagy „megelégedettség” képes legyen kimondani. Engedje meg, Vezérigazgató úr, hogy a beruházáshoz is, de ehhez is gratuláljak.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Az úton idefele eszembe jutott gyermekkorom kedvenc társasjátéka, a Gazdálkodj okosan! Bizonyára még Önök is emlékeznek rá. A játék célja mindannyiunk közös vágyát testesítette meg, az volt a játék célja, hogy a végén sikerüljön lakást venni és azt berendezni. És a játékban az nyert, akinek előbb volt bebútorozott otthona.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Rendszerek, mármint politikai rendszerek jönnek és mennek, de az emberekben mindig ott él a vágy, hogy saját otthont teremtsenek maguknak. Az ember otthonát pedig a bútorok teszik valóban otthonossá. Ezért ma, amikor egy bútorgyár alapkövét rakjuk le, a jótékony gazdasági hatásokon túl a magyar otthonokra is gondolunk, és elmondjuk, hogy hiszünk abban, hogy egyre több család lesz képes saját otthont teremteni és azt saját elképzelései szerint berendezni. Sőt, azt is gondoljuk, hogy erre nemcsak meglett férfikorban, hanem fiatalon is lehetősége lesz egyre több, családot alapító magyarnak.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Bátonyterenyének híres és dicső múltja van. A történelem följegyezte, hogy az Almássyak és a Gyürkyek birtoka volt, és a modern korban a szénbányászat révén a település és környéke virágzásnak is indult. Több mint 120 évig a bányászat és a ráépülő ipar biztos megélhetést, sőt gyakran felemelkedést is jelentett az itt élő embereknek. Aztán egyszer hirtelen minden megváltozott.
Tisztelt Terenyeiek!
Magyarország legnagyobb gondja a rendszerváltás óta, hogy azokban az időkben – a kilencvenes évek elejéről beszélek – ijesztő gyorsasággal megszűnt Magyarországon mintegy másfél millió munkahely. Ez már önmagában is komoly megrázkódtatást jelentett, de emellett a régi kereskedelmi piacait is elveszítette az ország, és ezért az ipar, különösképpen a nehézipar rohamléptekben kezdett leépülni. Számos, korábban virágzó település, mint – mondok néhányat közülük – Ózd, Salgótarján, Komló vagy Miskolc hirtelen elveszítették a nemzetgazdaságban korábban betöltött szerepüket, emberek tízezrei maradtak munka nélkül, odalett az önbizalom, és nagyon sok helyen behorpadt az önbecsülés is. Hasonló történt itt, Bátonyterenyén is. A most elhelyezésre kerülő alapkő azt jelenti, hogy mi, magyarok megpróbálunk egy olyan országot építeni, amely nem mond le egyetlen térségről, nem mond le egyetlen városról, és nem mond le egyetlen emberről sem, mert felesleges ember nincs.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Mindehhez, mármint hogy egy ilyen Magyarországot tudjuk építeni, az első és talán legfontosabb lépés az volt, hogy kiszabadítottuk a magyar településeket az adósságcsapdából. A 2010 előtti nyolc év egyik fájdalmas következménye az volt, hogy a településeink a fejük búbjáig eladósodtak, és szinte reménytelenül készültek föl arra az időszakra, amikor minden év februárjában össze kellett állítaniuk a költségvetésüket. Ahhoz, hogy fejlődésnek tudjanak indulni a hátrányos helyzetű térségeink is, először ezeket a településeket ki kellett szabadítanunk az adósság alól. Ez Bátonyterenye esetében, ha jól adtam össze a számokat, azt jelentette, hogy több mint egymilliárd forint adósságot vállalt át a várostól a kormányzat. Ez azt jelenti, hogy amikor Önök összeállítják a költségvetésüket, nem kell azon törni a fejüket, hogy az idén esedékes kamatokat hogyan fizessék ki, és az előbb-utóbb beeső tőketörlesztéseket hogyan tudják majd fedezni. El tudom képzelni, hány polgármesternek volt az országban – különösen a hátrányos helyzetű, kevésbé hitelképes településeken – sok álmatlan éjszakája, sőt hetei, hogy a fészkes fenébe lehet ezt a fölhalmozott adósságot valahogyan kezelni anélkül, hogy egyébként a város rádőlne az itt élő emberekre.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Becsüljük meg, hogy a magyar gazdaság abba az állapotba tudott kerülni az elmúlt három év során, hogy a magyar kormány vállalkozhatott arra, hogy a települések adósságát átvállalja, és ezzel megteremtse annak a lehetőségét, hogy a városaink, köztük az Önöké is tiszta lappal indulhat a jövőnek. Azt kívánom a polgármester úrnak és Bátonyterenye képviselő-testületének, hogy éljen ezzel a lehetőséggel.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Néhány szót szeretnék mondani arról is, hogy az elmúlt négy év alatt miben vállaltunk mi részt a kormányzat részéről itt, Bátonyterenyén. Kellő szerénységgel teszem ezt, mert nem azért jöttem, hogy a saját lovamat dicsérjem, de mégiscsak ha én nem mondom el, nem fogja elmondani senki. Egyesek szerint saját magunk dicsérete olyan fontos, hogy nem bízhatjuk másra – e felől vannak kétségeim –, de mégis, kellő szerénységgel és alázattal szeretném elmondani, hogy azon túl, hogy elvittük az adósságot, azért fejlesztési forrásokat is sikerült – hála a képviselő úrnak, Becsó képviselőtársamnak és a polgármester úrnak – ide irányítani. Itt, Bátonyterenyén az elmúlt négy év alatt nagyjából 170 fejlesztési program indult el közel 16 milliárdos költségvetéssel. Ebből van olyan, ami csak érinti Terenyét mintegy 3 milliárdos összegben, de azt kell mondanom, hogy 12-13 milliárd forint tisztán ide érkezett, az Önök településére. 120 program be is fejeződött. Azt gondolom, hogy ezek meggyőző számok, és ha Önök figyelembe veszik, hogy mindez egy súlyos európai válság idején történt, akkor pedig különösképpen is érdemes megbecsülni.
Ezek után hadd mondjak néhány szót, tisztelt Hölgyeim és Uraim, a Siniáról. Mint a följegyzésekben olvashattam, lassan tizenöt éve, hogy a Sinia – hogy stílszerű legyek – összebútorozott a nógrádi emberekkel. Ma már a térség sikeres vállalatáról beszélünk. Én ezeket a számokat nem is szeretném megismételni, mert a vezérigazgató úr ezeket elmondta, én csupán néhány dolgot szeretnék megemlíteni, ami miatt különösen is értékes példa ez a beruházás. Először is fontos, mert sok embernek ad munkát. Mint hallhattuk, Salgótarjánban 225 főt foglalkoztat. Fontos nekünk ez a vállalat azért is, mert fizet adót. A Jóisten tartsa meg a vezérigazgató urat ebben a szokásában. 2011 és 2013 között 830 millió forint adót fizetett be ez a cég Magyarország költségvetésébe és az önkormányzathoz a vagyona és a munkavállalók foglalkoztatása után. Példaértékűnek tartom azt is, hogy ez a cég 28 millió forint támogatást nyújtott sportszervezeteknek, ami nekünk, akik itt élünk, fontos. Szeretném megköszönni a vezérigazgató úrnak és egyben elismerésemet is kifejezni, hogy 6 millió forint értékben pedig bútoradománnyal támogatták a fóti gyermekközpontot is, hiszen az árvákkal is törődnünk kell.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Mindez nemcsak azt jelenti, hogy ez a cég jól végzi a dolgát, de fontos annak megemlítése, amit Becsó úr is megtett, vagyishogy ez a cég egy hátrányos helyzetű térségben vált sikeressé. Akik nem hátrányos helyzetű térségben élnek Magyarországon, nem pontosan értik, mit jelent az élet itt. Sokan vannak, akik azt gondolják, hogy a hátrányos helyzet azonos a reménytelenséggel. Nem úgy kell elképzelni, tisztelt Hölgyeim és Uraim, a hátrányos helyzetű térségeket, mint a mezőgazdaságban a szikes talajt, ahol maximum bukfencet lehet vetni. A Sinia bútorgyár sikere azt bizonyítja, hogy az ilyen térségekben is megvannak a föltételei a gazdasági sikernek és a növekedésnek. Bár jól mondta a vezérigazgató úr, azt hiszem, mindannyian átéreztük szavainak súlyát, hogy az összes eddigi magyarországi beruházása közül ebben a térségben találkozott a legtöbb nehézséggel. De nem a reménytelenséggel és nem a lehetetlenséggel, csak nehézséggel. Ez azt jelenti, hogy a hátrányos helyzetű térségekben van élet, van dolgozni akaró és szakképzett munkaerő, mi több: vannak kis- és középvállalkozásaink is, amelyek komoly, nagy nemzetközi cégek beszállítói is lehetnek. Szeretném tehát aláhúzni, hogy a hátrányos helyzetű térségek nem reménytelenek, sőt megfelelő politikával, mint ahogy próbáltuk az elmúlt években is bizonyítani – Becsó képviselőtársam fölsorolása is erről beszélt –, gazdasági életet lehet lehelni ezekbe a térségekbe.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Természetesen minden új gyár és üzem, amely megnyílik, közelebb visz bennünket a célunkhoz, amiért időnként gúnyolódni szoktak a kormányomon és időnként rajtam is, de majd meglátjuk, kinek lesz a végén igaza, ugyanis a mi célunk a teljes foglalkoztatottság. Nekünk azt próbálják elmagyarázni, hogy nem lehet a modern világban olyan gazdaságpolitikát folytatni, amely minden embernek ad munkát. Én nem értek ezzel egyet, szerintem van ilyen gazdaságpolitika. Az előfordulhat, mint ahogy Magyarországon is ez a helyzet, hogy a piac, az üzleti alapon működő gazdaság nem tud mindenkinek munkát adni. De szerintem eljött az ideje annak, hogy az államnak másképpen kell gondolkodni a saját feladatairól, és ott, ahol nem tud a piac munkát adni, először az államnak kell a munkát megszervezni, hogy az emberek ne maradjanak tartósan munka nélkül. Mert akik tartósan munka nélkül maradnak, azokat az idő múlásával arányosan egyre nehezebb lesz visszahozni a munka világába. És tegyük a szívünkre a kezünket: mindannyian ismerünk olyan családokat Magyarországon, ahol a gyerekek már legalább tíz-tizenöt éve nem látták, hogy az apjuk vagy az anyjuk korán felkelt volna, összerendezte volna magát, és elment volna dolgozni. Márpedig ha ezeknek a családoknak a száma nő, akkor Magyarországnak nem lesz élhető jövője. Ez nemcsak azoknak a családoknak probléma, amelyek így élnek, és ilyen helyzetbe kerültek, hanem nekünk is, mert előbb-utóbb ezek a családok is meg fognak valamiből élni. És mindannyian tudjuk, hogy ez milyen következményekkel jár, mert élni meg kell. Ezért meggyőződésem, hogy liberális gazdaságpolitikai tézisek ide, piacbarát gazdasági elméletek oda, az állam nem engedheti meg azt, hogy emberek tömegei tartósan munka nélkül maradjanak. Ez ön- és közveszélyes. Ezért ma a magyar kormánynak az a feladata, és mi ebben hiszünk – az elmúlt években ezt nevezik egyszerűen közmunkának –, hogy igenis ki kell nyitni a kapukat, lehetőséget kell teremteni, hogy a tartós munkanélküliség világából vissza lehessen jutni a munkából élő emberek közösségébe. Meggyőződésem ráadásul, ezen túlmenően filozófiailag, hogyha úgy tetszik, szerintem a világ tartozik minden embernek azzal, hogy adjon egy esélyt arra, hogy munkából tudja saját magát és a családját fenn- illetve eltartani.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Ezért is vagyunk hálásak ennek a cégnek, hiszen itt, Bátonyterenyén, ebben az új gyárban a tervek szerint 150 új munkahely jön majd létre. Ez pedig azt jelenti, hogy a salgótarjániakkal együtt 370 főre növekszik azoknak a családoknak a száma, akik itt keresik majd meg, ennél a cégnél a kenyerüket.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Természetesen nem tehetek úgy, minthogyha április 6-án ne lennének választások. Igyekszem én intelligensen egy alapkőletétel műfaji keretein belül maradni, de ahogy a magyar mondja: a kényszer törvényt bont. Valamit mégiscsak kell mondanunk egymásnak erről a fontos pillanatról. Hiszen túl azon, hogy a választás a demokrácia ünnepe, hiszen akkor adódik meg igazán a lehetőség mindannyiunknak, hogy részt vegyünk a saját életünk alakításában. Ez nemcsak egy ünnep a számunkra, hanem egy fontos nap, amikor eldől a sorsunk. El fog dőlni mindannyiunknak a közös sorsa. Az elmúlt huszonnégy évben a magyarok sokat tanultak, hiszen volt Magyarországon már jó néhány választás. A magyarok szerintem – ideértve a bátonyterenyeieket is – pontosan tudják, hogy a döntéseknek következménye van. Most nemcsak arról van szó, hogy kit kedvelünk, meg kit nem kedvelünk. Ez sem lényegtelen. Az sem lényegtelen, hogy ki rendes ember, meg ki nem. Az sem lényegtelen, hogy – most példákat nem is mondok – mi minden történik egyik vagy másik párt háza táján. Ezek sem lényegtelen dolgok, de összességében mégiscsak a legfontosabb dolog az, hogy el fog dőlni a közös életünk iránya. Mi fogjuk megszabni, hogy mi történik velünk. És döntöttünk már jól, és döntöttünk már kevésbé jól. Voltak már olyan döntéseink, amelyek eredményt, sikert és reményt hoztak, és voltak döntéseink, amelyekkel visszafordultunk a múltba, és saját magunk vágtuk el a fejlődés lehetőségét. Nehéz dolog közösen jó döntést hozni. Egyedül sem könnyű, de közösen még nehezebb. És itt most arról van szó, hogy közel négymillió ember személyes döntéséből kellene kikerekednie egy biztató közös jövőnek. Nem lesz egyszerű dolog.
Én arra szeretném biztatni a bátonyterenyeieket, hogy vegyenek részt a választáson. Menjenek el, gondolják át a helyzetet őszintén, komolyan, úgy, ahogy illik hozzánk. Mérlegeljék a lehetőséget, a szívükre és az eszükre egyaránt hallgassanak, és én csak arra kérem Önöket, hogy ne vigyük az országot vissza oda, ahonnan négy évvel ezelőtt nagy nehezen végre sikerült kiszabadítani. Arra szeretném kérni Önöket, hogyha végre megtaláltuk az irányt, és elindultuk, akkor csináljuk végig. Ez az irány meg fogja hozni a kívánt eredményeket. A közbülső eredmények, amiket most látunk – ideértve ezt a beruházást is –, biztatóak. Én arról szeretném Önöket meggyőzni, hogy ennek az országnak nemcsak hogy van jövője, hanem hogy ebben az országban sokkal több van annál, mint amit ma nagyon sokan gondolnak. Csak jól kell megszerveznünk, csak jól kell csinálnunk, csak egy irányba kell húznunk. Csak bíznunk kell abban, hogy képesek vagyunk a mainál jobb Magyarországot építeni. Ehhez a döntéshez kívánok mindenkinek sok erőt, jó egészséget!
Hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok!
(Miniszterelnökség)
