2014. február 27. Ózd

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Azért kezdődik egy kicsit később ez a mostani találkozónk, mert előzőleg vállalkozókkal és befektetőkkel tartottunk megbeszélést, és ott is a jövőről beszéltünk. Arról, hogy van-e, lesz-e jövője Ózdnak, és ha lesz, akkor az milyen lesz, és mit kell tennünk annak érdekében, hogy legyen jövője az Önök városának. Nehéz a jövőről beszélni, amikor egy ilyen helyen állunk, és az embernek csak egyetlen gondolat jut mindig az eszébe, hogy szükségszerű volt-e, hogy ez így legyen? Hiszen huszon-egynéhány évvel ezelőtt itt még emberek dolgoztak, itt még valami működött, itt még érték jött létre, itt még emberek hónap végén fizetést kaptak, amiből el tudták tartani a családjukat, és most itt állunk huszon-egynéhány évvel később, és minthogyha egy ipari múzeumban lennénk. Egy ilyen bezárt, működését befejezett gyár udvarán állni különleges érzés, és nyilván mindenki másra gondol. Én leginkább arra gondolok, tisztelt Ózdiak, hogy itt minden tégla mögött emberek munkája áll. Én arra gondolok, hogy nem rajtuk múlott. Nem az itt dolgozó embereken múlott, hogy ezt a gyárat bezárták, és ma ilyen állapotokat látunk magunk körül. Azonban legalább ilyen fontos, tisztelt Ózdiak, hogy ne adjuk át magunkat az önsajnálatnak, mert most már csak azt tudom mondani Önöknek, hogy történt, ahogy történt, volt, ahogy volt, most már itt vagyunk, ahol vagyunk. Ha régi nagyokat is segítségül hívunk, hogy az életérzésünket megfogalmazzuk, akkor Széchenyit tudjuk ideidézni, a legnagyobb magyart, aki azt mondta, hogy a múlt elesett hatalmunkból, de a jövőnek urai vagyunk. Szerintem ma itt csupa olyan ember jött össze, aki hisz abban, hogy a jövőjének, a saját jövőjének ő még ura. Erről érdemes most itt röviden beszélnünk, tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Amikor 2010-ben megalakult a kormány, amelyet Önök támogattak, az ózdiak is támogattak, hálásan szeretném megköszönni az akkori bizalmat és szavazatokat, köszönöm, hogy támogatták a polgármesterünket, és támogatták Riz Gábor képviselő urat, szóval amikor 2010-ben a kormány megkezdte a működését –, akkor mi úgy gondoltuk, hogy van néhány becsületbeli ügy, amit el kéne rendezni. Van néhány olyan volt ipari fellegvára ennek az országnak, ahol fantasztikus eredményeket értek el még az előző rendszerben az ott dolgozó emberek, és közben ezek a városok hátratétettek, lehanyatlottak, talán süllyedni is kezdtek. Dunaújváros, Ózd, Komló, Salgótarján. Ezek valaha az ország büszkeségei voltak, és mi akkor arról beszéltünk Gáborral meg aztán Dorkota Lajossal, aki Dunaújváros képviselője, Székyné Sztrémi Melinda képviselő asszonnyal, aki egyben polgármestere és képviselője Salgótarjánnak, hogy ezekre a városokra különleges figyelmet kell fordítani. Mert akkor tudjuk leginkább magunkkal meg az emberekkel is elhitetni, hogy Magyarországnak van jövője, ha kiderül, hogy ezeknek a városoknak is van jövője.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ezért kerestük a módját, az útját, a lehetőségét, hogy hihető jövőt, biztató és hihető jövőt tudjunk nyitni ezek előtt a városok előtt. Önök is ismerik nyilván azt az egyszerű, józan, paraszti bölcsességet, hogy ahhoz, hogy az ember el tudjon indulni, először föl kell állnia. Ez Magyarország esetében sem volt másképpen. Ahhoz, hogy Magyarország el tudjon indulni, először föl kellett állnia, és Önök tudják a legjobban, hogy 2010-ben bizony az ország nem állt a lábán. Sőt, térdre volt ereszkedve, és erősen kétséges volt, hogy sikerül-e egyáltalán fölállnia. Ráadásul saját erőből, mert nyilván nem azért akartunk fölállni, hogy utána másokat szolgáljunk, hanem azért, hogy a saját magunk urai lehessünk végre. De akárhogyan is, az ország vissza tudott fordulni a gazdasági összeomlás fenyegető szakadékának széléről, saját lábára tudott állni, és dolgozni kezdett. Ózd városának esetében a felállás azt jelentette, tisztelt Ózdiak, hogy először meg kellett az Önök városát szabadítani attól a hatalmas adósságtól, amelynek az összege 4,7 milliárd forint volt, amely korábban jött itt össze. Nem azért jöttem, hogy a múltra mutogassak, nem azért, hogy a város korábbi vezetőiről mondjak rosszakat. Azért jöttem ide, hogy a jövőről beszéljek, ezért nem is a múlt felé fordulok, hanem csupán azt akarom mondani Önöknek, hogy 4,7 milliárd forintnyi adósságot Ózd városának a válláról a magyar kormány átvett. Ezért az idei költségvetését, amikor az Önök városa ha megtervezi, akkor azt tiszta lappal tudja indítani. Nem lehet többé arra hivatkozni, tisztelt Polgármester uram, hogy agyonnyom bennünket a megörökölt adósság, mert az most már nincs. Meg kell próbálni élni a tiszta lap lehetőségével. Szeretném fölidézni – nem azért, hogy a saját lovamat dicsérjem, nem azért jöttem ide, de szeretném azért fölidézni –, hogy ezen túl is próbáltunk valamilyen segítséget nyújtani az Önök városának. Elköltöttünk a kórház fölújítására megközelítőleg másfél milliárd forintot. Igyekeztünk egy városközpontot kialakítani, erre elköltöttünk 680 millió forintot, és két iskolát is fejlesztünk egyenként 500 millió forintot meghaladó értékben. Nem az én dolgom, hogy Önök helyett kimondjam, de én úgy érzem, hogy Ózd városa jó vásárt csinált a kormánnyal. Én elvittem az adósságot, Önök megkapták a pénzt különböző fejlesztésekre, ez nem tűnik egy rossz üzletnek.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Azt is szeretném elmondani, hogy ezeket a pénzeket természetesen Önök nem ajándékba kapták, hanem bizonyos célokra kapták, és azért kapták, mert megdolgoztak érte. Ózd városa olyan város volt, amelyet az út szélén hagytak hosszú éveken keresztül, épp ideje volt, hogy megpróbáljuk valamilyen módon Ózd városát visszaemelni arra a helyre, az elismerésnek arra a polcára tenni, ahol egyébként múltja alapján helye van.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Én tudom, hogy Ózdon ez talán most még megmosolyogtatja az itt állókat, de a magyar kormánynak az a célja, hogy teljes foglalkoztatás legyen ismét Magyarországon. Mi hiszünk abban, hogy a világ tartozik minden embernek annyival, hogy megadja neki a lehetőséget, hogy a saját munkájából tartsa el saját magát és a családját. A kérdés csak az, hogy meg tudjuk-e szervezni az országunkat úgy, hogy ez valósággá váljon. Néztem a számokat, amikor ide érkeztem Önökhöz. Láttam, hogy a 22%-os munkanélküliség most 17 % környékén van, de 17 % nagyon sok, tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ezen még csökkentenünk kell, és tudom, hogy Önök is hallják a híreket, hogy az országban már 9 % alá ment a munkanélküliség – egyébként az is sok –, de a 9 % még mindig sokkal jobb állapot, mint a 17, ami itt van. Ez jól mutatja, kedves Gábor, tisztelt Képviselő úr, és Képviselőjelölt úr, hogy lesz itt még munkánk a következő négy esztendőben is. De szeretném, ha az ózdiak tudnák, hogy a cél nem változott, hogy egy olyan világot akarunk Magyarországon fölépíteni, ahol minden ember meg tud élni a fizetéséből.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ezek után hadd mondjak néhány szót erről a beruházásról is, mert amikor beruházás tervét megláttam, én azt a kérdést tettem föl, és miért? Szép dolog ez a digitalizálás, amiről az előbb Lovas Lajos beszélt, de Ózdon nem digitalizálni szoktak, hanem vasat meg acélt szoktak előállítani. Miért nem indítjuk újra az acélművet ebben a csarnokban is? Amire azt mondták, hogy 1990-ben talán lehetett volna korszerűsíteni, de ebből ez már nem fog menni. Ha akarunk is persze acéllal foglalkozni, mint ahogy találkoztam olyan gyárosokkal, akik itt acél előállításával, acéltermékek előállításával foglalkoznak, na, ez nem az a helyszín lesz. Ezért gondolkodnunk kellett arról, hogy mit csináljuk. És Önök is tudják, hogy a kulturális beruházások, különösen, hogyha az egész országot szolgálják ki, akkor első gondolatként mindig Budapesten jönnek létre. Itt is ez volt az első gondolat, hogyha lesz egy országos digitalizálási program, egy nagy beruházás – 2,5 milliárd forintról beszélünk –, akkor annak a helye az ország szívében, a fővárosban van. És akkor, Gábornak itt köszönetet kell mondanunk, Képviselő úrnak köszönetet kell mondanunk, aki azt mondta, hogy aztán miért kellene mindig mindennek Budapesten lennie? Modern korban élünk, különösen, hogy digitalizációról van szó, vidéken is lehet digitalizációs központot működtetni, és aztán arra jutottunk, hogy miután jobb ötletünk nem volt, hogy Ózdon mit lehetne gyorsan megvalósítani, azt mondtuk, hogy kezdjük talán el ezzel, legalább ez jöjjön ide Ózdra, induljunk meg. Itt most lesz egy 2,5 milliárdos beruházás. Kevesen tudják, de az ország 160 közintézményében ma egyébként ezer diplomás ember dolgozik azon, amiről Lovas Lajos beszélt az előbb, hogy különböző kulturális értékeket digitalizáljon, elérhetővé tegyen nagy távolságból is az érdeklődők számára. Ezeknek a diplomásoknak a nagy része egyébként, ennek az ezer embernek nagy része közmunkában dolgozik, és rendkívüli értéket állít elő.

A közmunkát általában, amely itt, úgy tudom, hogy elég népszerű, és az emberek jelentkeznek rá, gyakran szokták kritizálni. Szeretném Önöket kérni arra, hogy álljanak ki a közmunkások mellett. Ugyanis szerintem Magyarország elismeréssel tartozik a közmunkásainak, és büszkék lehetünk rájuk, hiszen vannak olyan emberek közöttünk, akik tíz-tizenöt évig nem jutottak munkalehetőséghez, és most, amikor volt közmunka, jelentkeztek, és tisztességesen elvégzik a munkájukat. Azt gondolom, hogy ahhoz, hogy az ember a munkanélküliségből vissza tudjon menni a munka világába, hogy be tudjon lépni a munka világába, ahhoz kell egy kapu, egy ajtó, amin be lehet menni, és nagyon sok ember számára a munka világába ma a közmunka kapuján keresztül lehet bejutni. Ezért arra kérem Önöket, hogyha azt hallják, hogy bárki kritizálja ezt a programot, legyenek kedvesek, álljanak ki, és védjék meg a közmunka gondolatát, a teljes foglalkoztatás gondolatát is. Álljanak ki a közmunkások mellett, még egyszer szeretném aláhúzni: akik többen jelentkeznek, mint ahány közmunkás munkahely van, amin jól látszik, hogy az emberek, ha akarnak, ha választhatnak, akkor nem segélyből akarnak megélni, hanem inkább munkából.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Végezetül szeretném megköszönni azoknak az embereknek az együttműködését, akikkel az elmúlt években közösen dolgozhattam, többek között Ózd város érdekében is. Köszönöm Riz Gábor úrnak a szövetségesi támogatást, Fürjes Pál úrnak, a polgármesternek a fejlesztési tervet, amit a mai napon átadott nekem, igyekezni fogok a lehető legteljesebb mértékben támogatni. Szeretnék köszönetet mondani a rendőröknek, a rendőri vezetőknek, a polgárőrség dolgozóinak is, akik az elmúlt időszakban sokat tettek azért, hogy a helyzet jobb legyen. Nem azt mondom, hogy jó, de jobb Ózd a közbiztonság szempontjából is, mint korábban volt.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Végezetül Önöknek is azt a kérdést szeretném átadni, hogy őrizzék meg, vagy újítsák meg a velünk kötött szövetséget. Az elmúlt négy évben igyekeztünk a legjobb tudásunk szerint az ország ügyeit intézni. Igyekeztünk erőt és energiát fordítani az Önök városára is, el is végeztünk sok mindent, de Önök is tudják, hogy négy év mindenre nem elegendő. Ezért arra szeretném Önöket kérni – most ugyan nem ezért vagyunk itt, de mégis nem baj, ha egy rókáról több bőrt húzunk le, ha már összejöttünk –, hogy miután harminc-egynéhány napon belül választás lesz Magyarországon, és ilyenkor a sorsunkról döntünk, legyenek kedvesek, és adják meg a lehetőséget Riz Gábor úrnak, a polgármester úrnak, személy szerint nekem is, hogy folytathassuk azt a munkát, amit mindannyiunk érdekében korábban elkezdtük. Remélem, megkapjuk még az esélyt és még sok szép alkalommal találkozhatunk.

Hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok!

(kormany.hu)