Beszéd a közbiztonsággal kapcsolatos Nemzeti Konzultáción, Ózdon.

Jó napot kívánok, tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Engedjék meg, hogy én is tisztelettel és szeretettel köszöntsem Önöket, és egyúttal megemeljem a kalapomat a kitartásuk előtt. Valóban, négy órája ülünk ebben a teremben, és Magyarország egyik legnehezebb kérdésköréről konzultálunk egymással.

Én az ózdiaknak szeretném először is megköszönni a meghívást, és hogy biztosították számunkra ezt a helyszínt. Ez a helyszín méltó ehhez a mai találkozóhoz. Magyarországon sokan gondolják úgy, hogy Ózd és környéke egy leírt régió. Pedig ha ide eljönnének, mondjuk csak akár ebbe a terembe, akkor rögtön láthatnák, hogy erről szó sincs; ez egy nagy múlttal rendelkező régió, amely valaha nagy volt és tekintélyes. Ez a helyszín, ahol most vagyunk, ez az épület ennek a bizonyítéka, és egyben biztatás is a jövőre, mert ahol van hagyomány, ott van mire építeni. Ahol egyszer már sikerült virágzó, az ott élő emberek igényét kielégítő életet berendezni, miért ne sikerülne másodszor, néhány évtizeddel később? Van tehát remény a jövőre, az Önök múltja erre mindenképpen följogosít bennünket.

Van egy speciális felelőssége is a Fidesz – Magyar Polgári Szövetségnek. Ez pedig az, hogy ebben a megyében, ahol korábban mindig kiélezett politikai csata dúlt, ebben a megyében soha nem látott arányban, mértékben, és úgy érzem, hogy lelkesedéssel kaptuk meg a politikai bizalmat az itt élő emberektől. És ha ennyire bíznak valakikben, mint ahogy bennünk, az itt élők ilyen mértékben bíznak, akkor ezt a bizalmat meg kell szolgálni. Nyilván meg is dolgoztunk ezért a bizalomért – nem ajándékként esett az ölünkbe. Az elmúlt nyolc évben sokat próbáltunk tenni az itt élő emberekért még ellenzékből is, de a bizalmat kiérdemelni nem azonos a megtartásával: megtartani még nehezebb. Meg kell szolgálni. Ezen leszünk, és ezért jöttünk el ide, Ózdra is Önökhöz.

Ha megengedik, mielőtt az általánosabb összefüggésekről beszélnék, amelyeket a mai találkozónk fölszínre hozott, úgy illendő, hogy mindenkinek egyenként is legalább néhány mondat erejéig válasszal szolgáljak. Először is Almási Csaba jegyző úrnak szeretném mondani, hogy egy malomban őrölünk. Mi is úgy látjuk, hogy a tulajdon rovására vagy tulajdon ellenében elkövetett szabálysértések jogi rendszerét át kell alakítani. Ha ezt nem tesszük meg, akkor a legjobb rendőrökkel sem leszünk képesek gyors és érzékelhető eredményt elérni ezen a területen. Az, hogy a jegyzőtől kerüljenek vissza a jogosítványok és eljárásjogi lépések a rendőrséghez, ez találkozik a mi szándékunkkal, és örülök, hogy Ön is így látja. A parlamenti képviselők megjegyzésére most azért nem válaszolok, mert nekik lesz majd még módom, hogy elmondjam, amit gondolok. Egyelőre csak biztatni szeretném Tamás Barnát meg Demeter Zoltán képviselőtársamat is, hogy ez a hang legyen ott a magyar parlamentben is. Szóval nem érdemes – remélem nem értik félre, amit mondok – túlságosan kifinomult értelmiségi módon beszélni olyan problémákról, amelyek nem ilyen természetűek. Ott őszinte, világos és egyenes beszédre van szükség, és ezt várjuk, én is ezt várom a parlamenti képviselőinktől.

Vereczkei Csaba rendőrfőkapitány, megyei rendőrfőkapitány úrnak és az ózdi kapitánynak, Varga Lászlónak azt szeretném mondani, hogy természetesen egy-egy terület gondjait, bajait nem keverjük össze az itt élő és itt dolgozó rendőrök teljesítményével. Ez két különböző dolog. Sajnos előfordul az, hogy valahol kiváló teljesítményt próbálnak nyújtani a rendőrök, de rajtuk kívülálló okok miatt – létszámhiány, felszereltség, egyéb társadalmi problémák, amelyeket Önök fölsoroltak – csak mérsékelt eredmények elérésére képesek. Én szeretném azt is elmondani a kapitány uraknak, hogy nekünk jó rendőrökre van szükségünk. Tehát mi nemcsak jó rendőrséget, hanem jó rendőröket is szeretnénk látni, ezért pontosan tudjuk, hogy a jó munkának ellenszolgáltatás az ára. A rendőröket először is meg kell védeni. Azt én elképedve hallom, hogy a rendőrök megtámadása esetén nem gyakorlat a kötelező őrizetbe vétel. Akkor hogy akarunk rendet ebben az országban? És hasonlóképpen: nem gondolom, hogy figyelemreméltó és gyors eredményeket várhatnánk olyan rendőröktől, akik egyébként napi megélhetési gondokkal küzdenek, és nincs meg az a társadalmi és szociális státuszbiztonságuk, ami az ilyen kockázatos és felelősségteljes munka végzéséhez, mint a rend fönntartása, egyébként szükséges. Ha megengedi a rendőrfőkapitány úr, most én a munkanélküliségre, a szegénységre, az uzsorakölcsönre és a szocpollal való visszaélésre nem térek ki. Ezekre majd más konzultációk esetben tudunk egymással szót váltani. Most inkább csak a közrendre korlátozom magam. Köszönöm a rendőrfőkapitánynak azt a megjegyzését, a főkapitány úrnak azt a megjegyzését, miszerint a jogszabályi környezet megváltozása nélkül nem lehetséges hatékonyabb rendőri munkát végezni.

Balogh István úrnak is szeretném megköszönni, hogy eljött, és megtisztelt bennünket a hozzászólásával. Valóban másodszor vagyok már itt rövid időn belül Ózdon, és ez azért van így, mert az a fölfogásom, hogy a baj elől nem lehet, nem is érdemes elbújni. Jobb vele szembenézni, föltűrni az ingünk ujját, aztán fölvenni a kesztyűt és megharcolni vele. Majd meglátjuk, hogy mire jutunk. Én egyetértek Önnel abban, hogy természetesen, bár nem gondolom, hogy a probléma középpontjában ez állna, de ettől még léteznek rendőri túlkapások, a korrupció kétségkívül létezik, és mi is olyan rendőrséget szeretnénk, ahol nincsenek túlkapások, ahol nincs rendőrségen belüli korrupció, és a rendőreink nem gyűlöletből cselekednek. Ebben tehát én egyetértek Önnel, és nem gondolom, hogy ezekről a problémákról ne lehetne egyébként egymás között beszélni. Azt mondta Balogh István úr, hogy tiszteletet és megbecsülést várnak a cigány emberek tőlünk. Én azt tudom válaszolni, hogy mi is azt szeretnénk adni. Egyetértek Önnel abban, hogy a pozitív példák, sikeres életutak és pályák bemutatása rendkívül fontos. A magyarok felé is fontos, meg a cigány közösség tajgai számára is fontos, és lesz is tér arra, hogy a tehetséges cigány fiatalok bizonyítsák majd a tehetségüket. Azonban egy dologban engedjen meg, hogy egy ellentmondással éljek. A cigány önkormányzaton belül mi nem tudunk rendet tenni. Az más dolog, hogy amit ott elkövettek bűncselekményeket, azt majd az állami hatóságok ki fogják vizsgálni, afelől ne legyen Önnek kétsége. De belül rendet tenni, hogy ott mi történjen, és hogy történjen, azt Önöknek kell megoldani, ezért ön-kormányzat az önkormányzat. Ezért én arra szeretném Önöket sarkallni, hogy ne kivonuljanak ezekből az önkormányzatokból, hanem befele menjenek, és próbálják a saját dolgaikat valahogy kézbe venni. Tudom, hogy nem egyszerű, de Önöknek is rendet kell tenni a saját önkormányzatuk háza táján.

Obbágy Csaba igazgató úr pedig a pedagógusokat védő törvényeket sürgette. Szeretném tájékoztatni, hogy a parlament megalakulásának napján vagy a rákövetkező első ülésnapon már beadjuk azt a törvénymódosító indítványt, amely speciális védelmet ad a pedagógusoknak, és biztosítani próbáljuk ezzel az egyébként nehéz munkához elengedhetetlenül szükséges föltételeket. Lesz egyébként majd cigány-, vagy ha úgy tetszik romaügyi államtitkár is a kormányban, akinek az lesz a feladata, miután ezzel a kérdéskörrel rendkívül sok államigazgatási szerv foglalkozik, hogy ezeknek a munkáját összehangolja. Az államtitkár minden valószínűség szerint Balog Zoltán képviselőtársunk lesz majd. Az ő személye egyben azt is jelzi, hogy a leendő kormány álláspontja az – az én személyes álláspontom is az –, hogy az egyházak bevonása nélkül a magyarországi cigányok felemelésére, felemelkedését elősegítő sikeres programok végrehajtására nincsen esély. Ez nem az ő elsődleges felelősségük, nem az egyházaké, hanem az államé, de biztos vagyok benne, hogy az egyházaink segítsége nélkül nem tudunk tartós, érzékelhető sikereket elérni.

Lakatos Attilának szeretném – aki, ha jól értem, a vajda, ugye – azt válaszolni, hogy a cigány önkormányzat ügyében természetesen a kormányváltást követően a jogi érvényesítés jegyében minden szükséges lépés meg fog történni. Én kevés olyan emberi magatartást tudok elképzelni, amely inkább megvetésre méltó, mint az, amikor olyan embereket fosztanak meg közpénzektől, akik egyébként a legnagyobb szükségben élnek. Ez egy olyan dolog, ami fölött nem szabad szemet hunyni. Tehát mi mind jogi, mind erkölcsi értelemben elkötelezettek vagyunk az ügy tisztázásában. Azzal is egyetértek, csak ha megengedi, kicsit másképp fogalmaznék, hogy a jogvédők munkáját és a jogvédelmet, valamint a valóságos életet jó összhangba hozni. Tehát mindannyian tapasztalunk időnként olyan jelenségeket, hogy olyan véleményeket hallunk, amelyek önmagukban lehetnek is igazak, csak valahogy a mindennapi élet gondjaitól nagyon messze állnak. És én szeretném, hogyha a jogvédelem a mindennapi jogvédelemmel lenne azonos. Tehát a munka, az oktatáshoz való hozzájutás tényleges, terepen történő lehetőségét teremtené meg, és nem pedig azok helyett történne. Avval is egyetértek, amit Ön mondott atekintetben, hogy jobb, ha egyenesen beszélünk – legyen szó bűnözésről, oktatásról vagy az Önök közösségének életmódjáról. És én biztos vagyok abban, hogy a jóakaratú embereknek össze kell fogni, egyébként nem lesz cigány–magyar békés együttélés. Ez csak akkor jön létre, hogyha mind a két oldalon a jóakaratú emberek kapnak lehetőséget arra, hogy a közösségek egymáshoz való viszonyát szabályozzák. Jóakaratú emberekből nincs hiány, csak nem mindig ők állnak az első sorban. Hozzá kell őket segíteni ahhoz, hogy kicsit előrébb jussanak, és megpróbálják rendezni a közösségük ügyeit.

Sztronga József úrnak, aki városi főügyész, ha megengedi, annyit szeretnék mondani, hogy szerintem is indokolhatatlan, hogy a rendőrségi fogdákat bezárták. Ezzel nyilvánvalóvá tették és megüzenték a bűnelkövetőknek, hogy a számukra leginkább súlyosnak tekintett büntetés, az azonnali és gyors elzárás lehetősége fizikai okokból nem is valósulhat meg. Ez egy indirekt biztatás a bűnelkövetők számára, amit nem tarthatunk fönn a jövőben, és hamarosan meg is fogjuk ezt a helyzetet változtatni. Amit a városi főügyész úr mondott, és idézett, és itt példákkal támasztott alá, arról szól, hogy a jogalkotás letért a józan ész útjáról Magyarországon. Nem elég a valóságos élet temérdek baja, még olyan jogszabályokat is alkotunk, amelyek tovább nehezítik a dolgunkat. Erre semmi okunk nincs. Épp elég a valóságos élet valóságos gondjaival megbirkóznunk, nemhogy még mi magunk kössük le a saját kezünket és lábunkat, aztán csodálkozunk, hogy nem tudunk gúzsba kötve táncolni. Tehát a jogalkotást vissza kell terelni a józan ész útjára, és a jogszabályoknak a valóságos emberi élet valóságos gondjainak a megoldását kell szolgálnia, nem pedig elvont jogi eszméknek kell érvényt szereznie.

Utalt arra a főügyész úr, hogy a biztonság és a pénz összefüggésben áll egymással. Nekem otthon mindig azt mondták, hogy miután pénzünk nincs, ezért mindig arra van, amire akarjunk, hogy legyen. Tehát a szegény embernek az a lehetősége van, hogy azt a kevés pénzét arra fordítsa, ami a legfontosabb. A magyar állam is szegény, mint a templom egere ebben a pillanatban. Ez egy másik fórum témája lehet majd, hogy mitől, hogyan és mit kell tenni ez ellen. Tehát nekünk nincs lehetőségünk arra, hogy mindenre fordítsunk most már, mert szegények vagyunk. Arra kell fordítani, amire igazán kell. A közbiztonság az, amire igazán kell, mert mindennek ez az alapja. Ezért közbiztonságra lesz pénz. A belügyminiszter úrral erről már folynak az egyeztetések. Lesz megfelelő számú rendőr, lesz rendőrőrs, és lesz körzeti megbízott is. Én nem nyugszom addig, amíg minden faluban nem lesz körzeti megbízott, és nem nyugszom bele abba, hogy egyesek azt mondják, hogy nem lehet két héten belül értékelhető változást elérni megfelelő rendőr megfelelő helyszínre történő vezénylése által. Igenis, lehet. A fegyvert nem tesszük le, és a kormány megalakulását követő két héten belül bizonyítani fogjuk, hogy igenis, a közrendvédelem területén rajtunk, elsősorban rajtunk múlik, hogy milyen eredményeket érhetünk el. Ami azt a bonyolult okfejtést illeti, hogy lehet-e a mai büntetőtörvény hatálya alól bizonyos kisebb súlyú bűncselekményeket kiemelni és más elbírálás alá helyezni, ezt én, ha megengedi a főügyész úr, most itt nem pertraktálnám nyilvánosan, csak jelezni szeretném, hogy én még úgy tanultam az egyetemen, hogy létezett egy Csemegi-kódex, amely „kihágás” címszó alatt külön jogi szabályozást hozott létre erre a területre. Hogy aktuális-e még, a modern világgal összeegyeztethető-e vagy sem, ezt a vitát hagyjuk meg a szakértők számára. Semmiképpen nem olyan az Ön javaslata, amit eleve el kellene utasítani, legalábbis megfontolást igényel.

Arló polgármesterének, Zsigray Árpád úrnak szeretném mondani, aki azt a fontos kérdést vetette föl, hogy kell-e több rendőr, vagy inkább a sok homok helyett vagy sok teherautónyi homok helyett néhány kősziklára volna-e szükség. Én is Dobó István álláspontján vagyok: inkább kevés oroszlán, mint sok nyúl – mondta ő valamikor az egri vár védőinek, és elengedte azokat, akik nem érezték magukat oroszlánbőrben vagy oroszlánszívűnek. Egyetértek azzal, hogy a rendőrségi képzést nyilván érdemes áttekinteni, de itt és most nem tudunk arra várni, hogy megjavuljon a rendőrségi kérdés minősége. Nekünk itt és most minden eszközt meg kell ragadnunk. Azokat az eszközöket is, amelyektől hosszabb távon tartós eredményjavulást nem várunk ugyan, de itt és most rövidtávon azt várjuk, hogy beváltsa a hozzá fűzött reményeket. Azokat az intézkedéseket meg kell hozni. Létszámemelés, átcsoportosítás, és sorolhatnám tovább.

Farkas Félix úrnak szeretném mondani, hogy szívemből beszélt, amikor azt mondta, hogy megélhetési bűnözés nincs. Szerintem sincs. Erről majd az általánosabb összefüggésekben, ha megengedi, mondanék is néhány szót. És azzal is egyetértek, amit Ön mondott, és szerintem ez a cigány–magyar együttélés kulcskérdése, hogy mi, magyarok is tudjunk különbséget tenni, sőt a cigány családok is tudjanak különbséget tenni a törvénytisztelő és munkából megélni akaró kisebbségi cigány vagy roma családok, valamint a törvénysértő életmódot folytató és abból megélni akaró cigány családok között. Tehát a különbséget nem tudjuk megtenni, ha mindenkit összetolunk egy kalap alá, összefogunk egy kategóriába, amire egyébként semmi indokunk nincs, és méltánytalan is a törvénytisztelő romákkal szemben. De ha ezt a hibát elkövetjük, nem tudjuk megoldani a romakérdést Magyarországon. Ez a különbségtétel rendkívül fontos, de úgy, ahogyan az utolsó hozzászóló mondotta, az is fontos, hogy ezt a munkát Önöknek kell elvégezni. Tehát ezt mi kívülről nem tudjuk megtenni. A gondot megoldó emberek közöttünk vannak, mondta itt a vajda egyik munkatársa, aki utoljára szólalt föl, Szilárdi úr. A gondot megoldó emberek valóban Önök között vannak. Mi segítséget tudunk nyújtani. Ezt meg is fogjuk adni. Érezni is fogják a mi jóindulatú támogató magatartásunkat az ilyen törekvések mögött, de megoldani a dolgot, előállni a javaslatokkal és kivitelezni, azt elsősorban Önöknek kell majd.

A fiatal politológus hozzászólónak a nevét sajnos nem tudtam fölírni, ezért elnézést, hogy nem tudom őt a saját nevén szólítani. A kisebbségek parlamenti képviseletének megoldása egy fontos kérdés, de azért szeretném javasolni, hogy tegye föl a cigány közösség magának azt a kérdést, hogy miután több százezren élnek Magyarországon, és akarnak parlamenti képviseletet, miért van az, hogy bár matematikailag nem volna nehéz ezt megoldani, mégis képtelenek saját jogon képviselőt küldeni a parlamentbe. Ez egy olyan dolog, amiről érdemes gondolkodni. Nem akarom visszadobni a labdát, csak jelezni szeretném, hogy saját körön belül is érdemes ezt a kérdést átgondolniuk.

A cigányság bekapcsolása a munkába egy olyan ügy, amiről itt az utolsó hozzászóló, Szilárdi úr elég egyértelműen beszélt. Mindenkinek olyan munkát kell adnunk, amit el tud végezni. És én nagyon szívesen adnék high tech képzettséget és sok iskolát igénylő munkát is a rengeteg roma munkanélkülinek, csak úgy látom, hogy nagyon sokan vannak közöttük, akik ezzel nem jutnának előrébb. Nekik olyan munkát kell adni, amit el tudnak végezni, de ez megint nem az a kérdés, amit kívülről nekünk kell megválaszolni. Sokkal jobban tesszük, hogyha hagyjuk, hogy ennek a kérdésnek az eldöntését, kifejtését, bizonyos értelemben és mértékig a tervezését is inkább a cigány önkormányzatok és közösségek végezzék el, mert akkor nem merül fel a rasszizmus gyanúja, hanem sokkal inkább egy a közösségből érkező igény kielégítéseképpen tűnik föl a gátépítés, az útépítés, a kubikolás és számos olyan tisztességes munka egyébként, tisztességes munka, amelyet valakinek el kell végezni, és amelyre Magyarországnak a jövőben szüksége is lesz. Reméljük, hogy munkáskezek is lesznek hozzá.

Az is igaz, a politológus végzettségű hozzászólónak igaza van abban, hogy ugyanakkor törődnünk kell a már kiváló iskolai eredményre emelkedett képviselőivel is ennek a közösségnek, és törekednünk kell arra, hogy olyan szakmákban, amelyhez magasabb iskolázottság szükségeltetik, legyen tér előttük, és származási okokból ne érezzék úgy, hogy eleve kisebb eséllyel vagy hátrányból indulnak.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ezek után engedjék meg – azt hiszem, hogy mindenkinek sikerült legalább néhány mondat erejéig válaszolnom –, hogy ezek után néhány általánosabb kérdésre is kitérjek. Először is amikor a közbiztonságról beszélünk, jó tudnunk, hogy ez nemcsak Magyarország kérdése, mármint a közbiztonság fölbomlásának a kérdése, hanem ez az egész nyugati civilizációt sújtó gond ebben a pillanatban. És nemcsak sajátos magyar okok játszanak itt szerepet, hanem vannak európai – mondjuk úgy, Európa minden országában megfigyelhető – okok, mint a technika rohamos fejlődése, a nagyvárosi életmód, a fölgyorsult élet, a gyors mozgás, a mobilizáció vagy éppen az információáramlás. Aztán világszerte ide kapcsolódik a közrend fölbomlásához az a jelenség, amit munkanélküliségnek nevezünk, amelynek a nyomában mindenhol Európában elszegényedés jár: gyerekek és idősek kerülnek korábban soha nem látott számban kiszolgáltatott helyzetbe. Ráadásul a szervezett bűnözés összekapcsolódva a terrorizmussal fenyegeti az egész nyugati civilizációt.

Jó látható azonban, hogy Magyarországon van még néhány jelenség, amely súlyosbítja ezt az egyébként az egész civilizációnkra jellemző kihívást. Két fontos problémát kell itt megneveznem, amely súlyosbítja a magyar helyzetet. Sajnos mind a kettő a politika számlájára írható. Az egyik az, hogy az elmúlt nyolc esztendőben Magyarországon a hatalmi elit úgy gondolta, hogy következmények nélkül visszaélhet a hatalommal. Ez hozzájárult a közrend és a közbiztonság fölbomlásához. Másfelől pedig vidékellenes kormányzás történt Magyarországon. A vidéken élő emberek, ráadásul minél kisebb településen éltek, annál inkább úgy érezték, hogy az ország, a kormány lemondott róluk, nem törődött velük, nekik magunknak kellett a végén még megvédeni is magukat. Ennek aztán meg is lettek a politikai következményei, amit látunk a mostani parlament összetételében.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ha nagyobb összefüggésekben akarom összefoglalni a mai konzultáció legfontosabb tanulságát, akkor ezt egy mondatban is meg tudom tenni, és a mondat úgy hangzik, hogy Magyarország rendet akar. Emlékezzünk vissza, hogy a kilencvenes évek elején, a diktatúrától való szabadulás mámorában a rend szó leértékelődött, és valami stichet, rosszfajta mellékízt, mellékzöngét kapott. Azonban mára már mindenki, azt kell mondanom, hogy szinte mindenki Magyarországon ráébredt arra, hogy a szabadság rend nélkül nem más, mint nyomasztó káosz. Olyan káosz, amelyben leginkább a félelem tenyészik. Meggyőződésem, hogy az a mindenkit, egész Európát meglepő választási eredmény, amely az idei tavaszi parlamenti választásokon történt, csak azért jöhetett létre, mert a magyarok úgy döntöttek, hogy elegük volt a káoszból. Valójában a káosz ellen szavaztak, és egy forradalmi erejű összefogással a változás mellett tették le a voksukat. Arra kérem Önöket, hogy ne menjenek el egy ilyen rövid megjegyzéssel a választási eredmény mellett. A választási eredmény sokkal többet fejez ki, mint egy egyszerű parlamenti választás végeredményét, s ezt mindig, újra és újra idézzük a fejünkbe. Az nem lehet, hogy véletlen, hogy hatvannyolc százalékát a parlamenti mandátumoknak egy politikai erő kezébe teszi le a magyar közvélemény. Ráadásul nem egyszer, balesetből, hanem kétszer. Tehát jól megfontolt, előre megfontolt szándékkal, racionális józan döntést hozva. Emögött okoknak kell lenni. Ha ezeket az okokat nem értjük meg, akkor a most fölállt parlament nem is tudja beteljesíteni azokat az elvárásokat, amelyek miatt egyébként ezt a bizalmat megkaptuk a választópolgároktól. Nekem meggyőződésem, hogy e mögött az elsöprő erejű összefogás mögött elsősorban a rendpártiság húzódik meg. Magyarország rendet akar, és elege van abból, hogy ahelyett, hogy az ország kormányzói rendet tennének, mondjuk Ózdon és környékén, ahelyett politikai és ideológiai vitákat folytatnak a parlamentben „cigánybűnözésről”, „rasszizmusról”, „kirekesztésről”, meg a jóég tudja, micsodáról, miközben egyébként az élete egyre elviselhetetlenebbé és nehezebbé válik ott, ahol a valóságos magyar élet zajlik. Ez ellen szavaztak az emberek, ez ellen fogtak össze, és ezért adtak olyan hatalmas fölhatalmazást a most megalakuló félben lévő új parlament számára.

Nos, tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Fontos tudnunk, hogy mivel akartak szakítani az emberek. Tehát mi az a rendszer, amit megdöntöttek, mert továbbra is mondom: nem egy egyszerű parlamenti választás történt. Az emberek megdöntöttek egy rendszert, és helyette életre hívtak egy újat. És azt várják tőlünk, képviselőktől, hogy ezt az új rendszert építsük föl beleértve ennek egyébként a közbiztonsági rendszerét is. A megdöntött rendszernek, amelyet most magunk mögött hagytunk, az egyik legfontosabb jellemzője az volt, hogy nem voltak benne olyan események, mint a mai. Most nem egyszerűen arra gondolok, hogy összejöttünk néhány órára megbeszélni egy fontos dolgot, hanem arra, hogy a döntések az elmúlt években rendszeresen az emberek feje fölött születtek. Nem érdekelte az ország vezetőit, hogy mit gondolnak az emberek, az sem, hogy mit akarnak, az sem, hogy hogyan rangsorolják a saját életük problémáit. Egész egyszerűen senkit nem kérdeztek meg semmiről. Legyen szó Ózdról, a közbiztonságról, az egészségügyről, a kultúráról vagy éppen az oktatásról. Ez az, ami nem folytatható. Ezt a rendszert buktatták meg a választók az áprilisi választáson.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A másik fontos jellemzője annak a rendszernek, amelyet most az emberek elutasítottak, az, hogy a káosz uralta, mert valójában nem a közérdeket szolgálta, hanem az önérdeket. Önkényre épült, hatalommal való visszaélésre, a törvények megkerülésére, kijátszására és semmibevételére alapozta a létezését. Márpedig a magyarok is pontosan tudják, hogy a rend lényege éppen az, hogy a közösség érdeke néhány ponton erősebb, mint a magánérdek. És a rend nem más, mint az arról szóló közmegegyezés, hogy mely pontokon tekintjük a közösség érdekét erősebbnek, mint a magánérdeket. Ha van közmegegyezés, akkor van rend – ha nincs közmegegyezés, akkor káosz van. Az elmúlt nyolc évben nem törekedett senki sem arra ebben az országban – leginkább az ország vezetői nem törekedtek arra –, hogy közmegegyezést hozzanak létre azokban a kérdésekben, ahol a közös érdek megelőzi az egyéni magánérdeket. Nekünk ezt most meg kell alkotnunk. Ez lesz az új rendszernek a lényege, amit én nemzeti együttműködés rendszerének nevezek. Meg kell állapodnunk ezekről a kérdésekről.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Minden társadalomra igaz, és a mai beszélgetés engem ebben is megerősített, hogy egy ország annyiban törvénytisztelő és jogkövető, amennyiben a vezetői törvénytisztelők és jogkövetők. Olyan nincs, hogy a vezetők állandóan megsértik a törvényt, azok fölé helyezik magukat, az ország pedig, az ország többi polgára pedig szinte magától, csoda módra betartja az írott és íratlan törvényeket, szabályokat egyaránt. Ott, ahol a vezetők törvény fölé helyezik magukat, ott egyre inkább elfogadottá válnak az egész társadalomban a törvényen kívüli magatartásformák. Ettől szenvedtünk az elmúlt nyolc évben. Figyeljék meg, hogyan szaporodott el az ürügyek fajtája és száma. Előbb-utóbb, ha azt látják az emberek, hogy a vezetők kibújnak a törvények hatálya alól, akkor mindegyik keres valamilyen ürügyet a maga számára, hogy ő miért kellene, hogy szintén kibújhasson a törvény hatálya alól. Valaki arra hivatkozik, hogy vezető pozíciót töltött be; valaki arra hivatkozik, hogy ő gazdag; valaki arra, hogy szegény, vagyis a szociális helyzetére, megélhetési bűnözés; valaki az etnikai helyzetére hivatkozva akar kibújni a bűncselekményekért viselendő felelősség alól; van, aki arra hivatkozik, hogy szemet szemért, lásd gárda. Vannak, akik arra hivatkoznak, hogy a piac már csak ilyen: könyörtelen farkastörvényei vannak, az uzsorával is együtt kell élni. Szóval előbb vagy utóbb mindenki megtalálja a maga személyes életéből fakadó indokát arra, hogy kihúzza magát a közös megegyezés, a közös törvények hatálya alól. Fejétől bűzlik a hal, tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ezen kell változtatnunk. Ez mindennek a kulcsa. Ezért is fontos, hogy ezek a konzultációk létrejöjjenek, és létrejöjjön az a kapcsolat Magyarország választott vezetői és a választópolgárok között, amely alapján aztán majd számon kérhetjük egymástól, hogy ki mit végzett el abból a munkából, amit vállalt. Nem lehet folytatni. A mai hozzászólások egyértelműek voltak a számomra: nem lehet folytatni azt, hogy olyan állapotok alakuljanak ki Magyarországon, ahol a becsületes emberek baleknak számítanak, a törvénysértők meg élelmesnek. Hova jutunk így, tisztelt Hölgyeim és Uraim? Oda jutunk, ahol most vagyunk. Ebből a helyzetből kell magunkat kirántani.

Nos, tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Engedjék meg, hogy ezek után azt a kérdést tegyem föl, amivel itt nagyon sokan foglalkoztak. Mi kell ahhoz, hogy rend és biztonság legyen ismét Magyarországon? Először is szeretném elmondani Önöknek, hogy a feladat nem bonyolult, csak nehéz. Vannak dolgok, amik azért nehezek, mert bonyolult megtalálni a helyes választ a föltett kérdésre. És vannak az életben olyan feladatok, amelyek egyáltalán nem bonyolultak, csak nagyon nehezek. Például amikor egy fa dől az útra, amin közlekedni szeretnénk, egy nagy rönk, az nehéz. Sok ember kell, hogy onnan elhúzza, de egyáltalán nem bonyolult. Szerintem a közbiztonság és a közrend kérdése idetartozik. Nem bonyolult, de nehéz kérdés. És a nehéz kérdéseken akkor tudunk úrrá lenni, ha összeadjuk az erőinket. Ezért kezdtük a nemzeti konzultációt éppen a közbiztonság és a közrend kérdésével, hogy mindenki megértse, a leendő miniszterek, a parlamenti képviselők, a polgármesterek, a jegyzők, a rendőrkapitányok, hogy mindenki megértse Magyarországon, hogy ma a közbiztonság és a közrend a legfontosabb ügy. Az erőinket arra kell összpontosítani, hogy nagyon rövid időn belül eredményeket érjünk el. Itt a következő parlament és a következő kormány hitelességének kérdéséről is beszélünk. Ennek én tudatában vagyok. Ezért tettem olyan vállalásokat a nyilvánosság előtt, amelyek arról szóltak, hogy itt, Ózdon is és környékén is két héten belül Önöknek érezniük kell a változást a közrend és a közbiztonság ügyében. Bizonyítani is akartam ezzel együtt azt is, hogy vannak dolgok, amelyek csak és kizárólag tőlünk függnek. Nem a világpiactól, nem a forint árfolyamától, nem a Valutaalaptól, nem az euró jövőjétől, meg a jóég tudja még, mi mindentől, hanem csak tőlünk, magyaroktól, itt, Ózdon és környékén élő emberektől és a leendő kormány vezetőitől.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Tehát ha jól értem, akkor nehéz, de egyszerű feladat a következő a hozzászólások alapján. Először is a törvények tekintélyét helyre kell állítani. Ez pedig azt jelenti, hogy az eddiginél sokkal keményebben és szigorúbban kell föllépni a bűnözők ellen és a bűnözés minden formája ellen. Ez ilyen egyszerű. Másodsorban, ha jól értem a hozzászólásokat, akkor az is világos, hogy mi, magyarok tudatában vagyunk annak, hogy a nagy bűnök a legtöbb esetben a büntetlenül maradt kis ügyekből nőnek ki. Nincs kis ügy meg nagy ügy: törvénysértés van, amelynek a következményét le kell vonni. Harmadik tanulsága ennek a mai konzultációnak, hogy a törvény mindenkire egyformán kell vonatkozzon. Lefele is és fölfele is.

Hasonlóképpen, tisztelt Hölgyeim és Uraim, fontos kérdése és tanulsága a mai megbeszélésnek a helyzet felmérése. Többen beszéltek arról, hogyan festenek a bűnügyi statisztikák, és többen foglalkoztak azzal a kérdéssel, hogy miképpen lehetséges az, hogy miközben a törvény fenntartásával megbízott szervezetek teljesítményének a végzésére alkalmas mutatók szerint a helyzet nem romlik, az emberek egyre elviselhetetlenebbnek érzik az életüket. Ez csak úgy lehetséges, hogy az embereknek van igazuk, sehogy másképp. Tehát ez egy nagyon fontos dolog, hogy nekünk nem a statisztikákat kell javítanunk, hanem a valóságos életben kell pozitív változást elérnünk. Az emberek a biztonságukat és biztonságérzetük javulását várják, és nem pedig a statisztikák javulását. Nagyon fontos, hogy mindannyian tudjuk, hogy az emberek nem a mutatókkal elégedetlenek, hanem a viszonyokkal, amelyeket a saját bőrükön tapasztalnak, és hogy nem a mutatóktól félnek, hanem a bűnözőktől félnek. Sokszor olyan bűnözőktől, akik nem is szerepelnek ezekben a statisztikákban. Ezért én azt akarom mondani, hogy ebben a pillanatban tegyük zárójelbe a statisztikákat, és mondjuk ki bátran, hogy a mostani statisztikai rendszer nem alkalmas arra, hogy valóságos képet kapjunk a Magyarországon uralkodó állapotokról. Ez nemcsak a bűnözés területén van így egyébként. Az elmúlt nyolc évben ebben az országban minden statisztikát meghamisítottak – legalábbis amivel eddig én találkoztam. Lehet, hogy olyan is van, amelyiket nem hamisították meg, csak azzal még nem hozott össze a jósorsom. De amit én láttam: államháztartás, költségvetés, állami vállalatok helyzete, a költségvetésnek az egyes ágazatokra vonatkozó statisztikái, mind hamisak. Abból egyetlen egy tétel nem igaz. Úgyhogy Magyarország még az igazság pillanata előtt áll, amit a következő kormány megalakulása utáni néhány hétben fogunk elérni, amikor az itt is jelenlévő Varga Mihály képviselő úrnak, leendő államtitkár úrnak a bizottsága az ország nyilvánossága elé tárja a Magyarország valóságos helyzetéről szóló adatokat. Nos, a nemzeti együttműködés rendszerében ki fogjuk dolgozni azokat a statisztikákat és kimutatásokat, amelyek alkalmasak arra, hogy valóságos képet adjanak az ország helyzetéről. Most azonban nem ez a feladatunk. Nem ez a legfontosabb.

Nos, tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Köszönöm szépen Pintér Sándornak is, hogy elkísért ide, erre a mai konzultációra. Önök tudják, az újságolvasók bizonyára tudják, hogy a politikusok szeretnek sok időt tölteni azzal, hogy népszerűséget elemezgetnek – a sajátjukat leginkább. Nekünk azonban most se időnk, se energiánk, hogy népszerűségi mutatókat nézegessünk, és végképp nincs időnk arra, hogy politikai szépségversenyeken vegyünk részt. Tehát a magam részéről azért is kértem föl Pintér Sándor urat leendő belügyminiszternek, mert egy olyan tapasztalt, jó szakemberre van szükségünk, aki ezt a területet úgy ismeri, mint a saját tenyerét. És tőle nem azt várjuk, hogy népszerű legyen, bár valószínűleg megrovás ezért sem jár, hanem azt, hogy eredményeket érjen el. A legtöbb európai országban nem azért szeretik a belügyminisztereket, mert népszerűek, hanem azért mert rend van és biztonság. Magyarországon is rendnek és biztonságnak kell lennie, ezért helyreállítjuk a Belügyminisztériumot, és a miniszter úr minden eszközt meg fog kapni, ami ahhoz szükséges, hogy Magyarországon ismét rend és törvényesség uralkodjon.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Végezetül annyit szeretnék még mondani Önöknek, hogy ne adjuk föl túl korán az álmainkat. Én még jól emlékszem arra, hogy gyerekkoromban se a kertajtót nem kellett bezárni, se a lakás ajtaját nem kellett bezárni, ha a nagymamám mégis bezárta, akkor betette a lábtörlő alá a kulcsot, vagy fölakasztotta a villanyórához, mindenki tudta, hogy azon a két helyen kell keresni, és mégsem fosztottak ki bennünket sohasem. Nem kellett áramot vezetnünk a kiskertünket körülvevő kerítésbe, mégsem lopta el senki a terményeket. Nem kellett fegyveres embereket küldeni az erdőbe, hogy ne lopják el a fát, mert nem lopták el az emberek a fát. Erre persze sokan azt szokták mondani, hogy azért, mert akkor diktatúra volt, tehát nagyobb rend. De én szeretném Önöknek elmondani, hogy én nem fogadom el azt a tételt, hogy van az emberi életnek akár egyetlen olyan területe is, ahol a diktatúra többre volna képes, mint a demokrácia. Ez a közbiztonságra is igaz. És én nem adom föl azt az álmomat, hogy az én gyerekeim már egy olyan Magyarországon élhetik le az életüket, ahol nem kell áramot vezetni a konyhakert kerítésébe, ahol nem kell bezárni sem a kertajtót, sem a lakásunk ajtaját, mert biztosak lehetünk abban, hogy a törvény uralkodik, a rendőrség vigyáz ránk, és olyan emberek között élünk, akik maguk is tudják, hogy a szabályok kölcsönös betartása a nemzeti együttműködés lényege, és ezért inkább vigyáznak egymásra, semhogy megkurtítani akarják egymást.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ezért minden faluban lesz rendőr. Minden faluban lesz rendőr. Mindenhol lesz, ahol szükséges, a mainál jóval nagyobb számban rendőrőrs. Mindenhol lesz körzeti megbízott. Ki fogjuk nyitni a fogdákat. Általában minden olyan intézményt helyre fogunk állítani, ami ahhoz szükséges, hogy a jól megfizetett, megbecsült, munkájukban elismert rendőreink Magyarországon a polgármesterekkel, az országgyűlési képviselőkkel és a törvénytisztelő emberekkel összefogva beleértve egyébként ebbe a törvénytisztelő cigány embereket is, együtt, közösen Magyarországot ismét élhető, biztonságos országgá tegyük. Ennek reményében köszönöm meg Önöknek, hogy itt lehettem. Két héten belül, a kormány megalakulását követő két héten belül meg fogják látni: itt is más lesz az élet.

Köszönöm szépen a megtisztelő figyelmet!

(miniszterelnok.hu)