Beszéd a kormányprogram vitájának zárónapján a Parlamentben.

Mélyen tisztelt Köztársasági Elnök Úr! Tisztelt Házelnök Úr! Képviselőtársaim! Hölgyeim és Uraim!

Ma itt az a tisztem, hogy alkotmányos szokásainknak megfelelően válaszoljak a kormányprogram vitájában elhangzott érvekre. Először is engedjék meg, hogy elmondjam, hogy nagyszerű vitát és nagyszerű órákat élhettem át az elmúlt napokban, és ezt Önöknek, a magyar parlament képviselőinek köszönhetem. Kilencvenhét hozzászólást hallgathattam végig. Kedvem lett volna aktívan részt venni a parázs szó-, gondolat- és érvpárbajban, de a kialakult és bevált parlamenti szokásaink ezt nem engedik, ezért most a végén egyszerre kellene mindenkinek válaszolnom. De Önök is tudják, hogy ez lehetetlen. Lehetetlen, legalábbis akkor, ha még ebben a parlamenti ciklusban le akarom tenni a miniszterelnöki esküt.

Kérem, ne értsenek félre, ha most mindenkinek egyenként nem fogok válaszolni. Ne tekintsék ezt a parlamenti illem és a képviselőtársaimat megillető tisztelet megsértésének. Még kevésbé tekintsék úgy, mintha kihalt volna belőlem a kedv és a készség a küzdelmekhez, a küzdelmekben való részvételt illetően, különösen akkor, ha ez a küzdelem a közérdek szempontjából szükségesnek mutatkozik. Egyenkénti válaszok helyett tehát engedjék meg, hogy a hazánk jövője szempontjából legfontosabbnak mutatkozó kérdésekre és felszólalásokra térjek ki. A vita jellegéről azt a benyomásomat szeretném Önökkel megosztani, hogy összességében alig találtam felém áradó rosszindulatot, ártani akaró vagy bántó szándékot. Mindazonáltal néhány fontos kérdésben súlyos véleménykülönbségekre is fény derült.

Az első ilyen kérdés a „volt-e forradalom” kérdése. Mi volt az, ami volt, ha nem forradalom? Akik az ellenérveiket bemutatták, abból indultak ki, hogy egy demokráciában nem lehetséges olyan forradalom, amely nem a demokrácia megdöntésére irányul. Engedjék meg, hogy ezt az érvelést én az osztályharcra alapuló, hatalomközpontú történelemoktatásnak tudjam be. Én egy másik iskolát képviselek, amely iskola szerint ez igenis lehetséges. Egy demokráciában lehetséges mély, átható és tartós változás, amely alapjaiban változtatja meg az életünket. Kétségkívül egy demokráciában, ha nem akarjuk megdönteni a demokráciát – mint ahogy mi nem akarjuk –, a forradalom csak alkotmányos lehet. Két értelemben is: az Alkotmány betartásával kell történnie, és miután mélyreható változásokat céloz, az Alkotmány megváltoztatására is irányulnia kell.

Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim!

Mi éveken át harcoltunk a fennálló politikai és gazdasági rendszer megváltoztatásáért hol népszavazással, hol aláírásgyűjtéssel, hol tömeggyűlésekkel, mindig alkotmányos eszközökkel egész addig, míg végül sikerrel jártunk, és megtörtént a kétharmados forradalom Magyarországon. Ebbéli szándékunkat sohasem rejtettük véka alá. Engedjék meg, hogy idézzem azokat a gondolatokat, amelyeket a választási harc megnyitásakor oszthattam meg az ország közvéleményével! Így hangzanak ezek a mondatok. „Mi, XXI. századi magyarok az áprilisi választással végbevihetjük a magunk forradalmát, amellyel véget vethetünk az elmúlt évek szégyenteli politikájának, és utat nyithatunk egy új korszaknak, amelyben a kormányzás visszaadja a magyar nemzet önbecsülését. Igen, a mi forradalmunk az áprilisi választás lesz. Gyors, átütő, megrendítő változás, az igazság pillanata. Egy nagyarányú, megkérdőjelezhetetlen, elsöprő választási győzelem, amely egyesíti a nemzetet, még egy forradalomnál is többet ér, elhozza az igazság pillanatát, és nem szed emberáldozatot. Ez történt, tisztelt Hölgyeim és Uraim, az áprilisi választásokon.”

Engedjék meg, hogy elmondjam, hogy az áprilisi választásokon megmutatkozó erő a legszebb és a legtisztább erő, ami egy demokráciában létezhet. Szabad emberek szabad akaratából származik, forrása a remény és a szabad belátás. A nyugati világban senki sem lepődik meg azon, ha valaki a demokrácia keretei közötti forradalomról beszél. Egy volt amerikai elnököt idézek: „Beszédemben egy második amerikai forradalomról szóltam. Most eljött az ideje, hogy elindítsuk ezt a forradalmat, és véghez is vigyük.” Mondják az amerikai demokráciában. Idézhetném Tony Blairt, de ha megengedik, inkább Cameront, a most megválasztott brit miniszterelnököt idézem, aki a következőket mondta: „Kormányon még tovább folytatjuk ezt a forradalmat, több szabadságot és több felelősséget adunk az embereknek.” Ez az a gondolkodási, politikai, kulturális iskola, amelyhez mi, a Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt szövetsége tartozunk.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Igaz, ha megvolt a kétharmados forradalom, ha ez egy alkotmányos forradalom volt, akkor itt az ideje, hogy megváltoztassuk a régi rendszer alapját adó Alkotmányt is. Ezért kérem a Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióit, hogy a jövő héten már indítsák is el az új alkotmány elkészítésének munkafolyamatát.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Vitatták, indokolt-e egy régi rendszer megdöntéséről és egy új rendszer megalapításáról beszélni a választások kapcsán. Szeretném megismételni és megvédeni a kormányprogramban leírtakat. Egy zavaros, megosztottságot és válságokat hozó korszak van mögöttünk, amelynek végén egész máshova jutottunk, mint ahova akartunk, illetve ahova elindultunk. Akik ezt a bírálatot – mármint hogy lehet-e új rendszer alapításáról beszélni – megfogalmazták a vitában, úgy fogalmaztak, hogy ahol többpártrendszer és piacgazdaság van, ott fogalmilag kizárt egy új társadalmi és gazdasági rendszer megalakítása. Kétségkívül van a magyar politikai gondolkodásnak egy blokkokban gondolkodó hagyománya, azonban a valóság ma már sokkal sokszínűbb, tisztelt Hölgyeim és Uraim. Ki merné azt állítani, hogy Japán ugyanolyan gazdasági és társadalmi rendszert valósít meg, mint Ausztria? Hogy Franciaország ugyanolyan rendszerben élne, mint Norvégia, vagy Nagy-Britanniát ugyanahhoz a rendszerhez sorolhatnánk, mint Romániát? Kétségkívül van bennük közös. A közös az, hogy mindezek az országok a szabad világhoz tartoznak, de a szabad világon belül különböző politikai, társadalmi és gazdasági rendszereket működtetnek. Engedjék meg, hogy itt egy általános megjegyzést is tegyek a vita kapcsán. Én tudom, hogy valóban nehéz húsz év van mögöttünk, épp elég a saját bajunk. Sokszor lóg a fejünk, földre szegezzük a tekintetünket, ezért gyakran van, hogy a horizontunk csak a cipőfűzőnkig terjed.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A szegénység, a szükség, a gondok mindig a provinciális gondolkodás felé terelik a politikai elitet is. Ez eggyel több érv arra, hogy végre a magyar politikusok fölemeljék a fejüket, és kitörjenek, kitörjünk együtt, közösen a saját provincializmusunkból.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A kormányprogrammal szembeni kifogások egy másik csoportját úgy összegezhetem, hogy hiányoznak belőle az intézkedések. Akik ezt a véleményt fogalmazták meg, azt mondták, hogy az iránytű önmagában nem elégséges, hogy kiadjon egy kormányprogramot. Olyan hozzászólások is elhangoztak, idézem: „hiányzik a kormányprogram bevételi oldala”, aztán: „számok nélkül nincsenek célok”, aztán: „az eszközöket föl kell sorolni egy kormányprogramban”.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Akik ezt kérték, azok valójában arra tettek javaslatot, hogy már most folytassuk le a következő négy év legfontosabb vitáit. Az én elgondolásom más, tisztelt Hölgyeim és Uraim! Az én elgondolásom az, hogy egyezzünk meg, jussunk dűlőre a közös célokban, és utána a következő négy évben lépésről lépésre közelítsük meg a közösen kitűzött célokat, és ezeket a lépéseket – a magyar parlamentarizmus legszebb hagyományait követve – vitassuk meg itt, a Tisztelt Házban. Mód is lesz rá, okunk is lesz rá, a szükség is így fogja hozni. Reményeink szerint jövő héten már az ország gazdasági helyzetét föltáró gazdasági tényfeltáró bizottság legalább közbülső jelentését megkaphatja a kormány. Itt van előttünk az Alkotmány módosítása. Itt van a feladat, hogy megmentsük az egészségügy rendszerét, helyreállítsuk a közrendet, és saját talpára állítsuk a magyar gazdaságot. Lesz tehát célokról, eszközökről, intézkedésekről szóló vitára bőven lehetőség a következő négy évben.

Sokan érintették a társadalmi szerződés kérdését. Az a benyomásom alakult ki, hogy itt még azért elég sok a zűrzavar. Engedjék meg, hogy még egyszer megpróbáljam megfogalmazni, talán világosabban és érthetőbben, mit gondolok efelől. A kormányprogramnak az az állítása, hogy a társadalmi szerződés létrejött, a választásokkal jött létre. Ennek a társadalmi szerződésnek az alapja a Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt választási programja. Éppen ezért emeltem be – az elmúlt húsz évben teljesen ismeretlen módon – magát a választási programot is a kormányprogramba. Ez a társadalmi szerződés öt értékről szól: munka, otthon, család, egészség és rend. Öt nemzeti ügy megvalósításáról szól, a gazdaság talpraállításáról, a közrend helyreállításáról, az egészségügy megmentéséről, a szociális biztonság újrateremtéséről és a demokratikus normák visszaállításáról. Akik bírálatot fogalmaztak meg a fölfogásommal szemben, úgy érveltek, hogy társadalmi szerződés akkor jön létre, ha pártok, társadalmi és érdekszervezetek megállapodásra jutnak egymással.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ilyenek, ilyen megállapodások uralták az elmúlt húsz évet, de ezek nem társadalmi szerződések, hanem elitpaktumok, és ez nagy különbség. Most nem szükséges elitpaktumokat kötni a társadalmi szerződés megszületése érdekében, mert azt az emberek már megkötötték, méghozzá kétharmados többséggel. Én nem vitatom, hogy elitmegállapodások létrejöhetnek, talán kívánatosak is a következő években, de az elitmegállapodások kizárólag a választói akarat érvényre juttatását célozhatják, máskülönben, ha más célt tűznek ki, akkor szembefordulnak az emberek akaratával, a már létrejött társadalmi szerződéssel.

Volt olyan vélemény is, amely azért bírálta a kormányprogramot, mert az nem tartalmazza az ő programjukat. Ezek a bírálatok úgy összegezhetők, miszerint lássuk be, mármint mi, hogy a beterjesztett program rossz, és emeljük be inkább az ő programjukat, és akkor ők készek támogatni a kormányprogramot. Engedjék meg, hogy azt mondjam, hogy ehhez nem fűlik a fogam. Nemcsak azért, mert a saját programunkban értelemszerűen talán jobban bízhatunk, de azért sem tehetném – még ha akarnám sem – azt, amit kérnek, mert a választók ezt a kérdést már eldöntötték: ők a Fidesz-KDNP-programra szavaztak, és e mögé a program mögé 68 százalékát helyezték oda az elérhető parlamenti mandátumoknak. Ennek fényében, az itt kialakult erőviszonyok fényében az Önök kérése, miszerint a saját programunk helyett az Önök programját emeljük be a kormányprogramba, nem tűnik teljesíthetőnek.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A volt kormánypárt soraiból is több bírálat érkezett. Ezek egy részét igyekeztem megfontolni, és talán meg is fogadni, de a legtöbbjük esetében az az érzés alakult ki bennem, hogy valójában nem velem és nem a programmal vitatkoznak, hanem inkább a választókkal. Elismételték a választási kampányban már hallott érveiket, miszerint a dolgok jó irányba mennek, és a kormány felettébb sikeres volt. A kérdés csak az, miért ez az eredmény, amit itt látunk, és ami kialakult a Tisztelt Házban? Nekem nem tisztem, hogy ezt a kérdést megválaszoljam. Csak annyit látok, hogy a volt kormányzó párt és a kormányzó párthoz tartozó képviselők méltánytalannak érzik a választók döntését, de a következő választásokig ezen nem tudok segíteni, ezzel kell együtt élni.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Engedjék meg, hogy kitérjek a külpolitikát illető bíráló megjegyzésekre is. Ezek inspirálóak voltak és fontosak. Különösen fontos volt Kovács miniszter úr hozzászólása, akivel mi már ketten sok komoly csatát vívtunk meg az elmúlt két évtizedben, és remélem, a Jóisten megengedi, hogy ez még sokáig így legyen. Ő azt a kérdést vetette föl, hogy amikor Amerikához való közeledésről vagy erősebb kapcsolatokról beszél a kormányprogram – miután nem Egyesült Államokat mondunk –, akkor vajon ravasz módon nem értjük-e bele ebbe az egyre gyorsabban balra tolódó Venezuelát is. Ez hangzott el. Vagy amikor Ázsiával akarunk új kapcsolatokat kiépíteni, vajon nincs-e ott a sorok mögött az Észak-Koreával építendő kapcsolatok kérdése is. Vagyis nem fenyeget-e valamifajta kommunista elhajlás a leendő külpolitikai program tekintetében. El kell hogy mondjam, hogy ezt komoly kérdésnek tartom, és a Külügyminiszter úr ezt komolyan, komoly hanghordozással is mondta, de én láttam és hallottam a hangjában, illetve a szája szegletében a humor és az önirónia árnyalatait is.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Szintén a külpolitikához illeszkedő kérdéssor volt, amely úgy hangzott – a magyar parlamentnek egy új parlamenti frakciója tette ezt föl –, érti-e a leendő kormány a változásokat, azokat a változásokat, amelyek a világban zajlanak.

Tisztelt Képviselőtársaim!

Ez a kérdés is jogos, indokolt, fontos, erős kérdés. Azért jogos, mert a jó kormányzáshoz nyitott szem, széles kitekintés és magas nemzetközi horizont is kell. És kétségkívül igaz: a világ szédítő tempóban változik. Elegendő, ha csak a kormányprogram vitájának hetére, a magunk mögött hagyott hétre utalok. Három olyan dolog is történt a világban, ami egy éve, de lehet, hogy néhány hete is még elképzelhetetlen lett volna. Az Egyesült Államokban például történelmi jelentőségű pénzügyi reformcsomagot fogadtak el, amely a bankrendszer ellenőrzéséről szól, az elemzők szerint 1930 óta ez a legátfogóbb változás az Egyesült Államok pénzügyi rendszerében. Az sem érdektelen, hogy milyen tónusban folyt ez a vita. Idézem az amerikai elnököt: „… a pénzügyiszektor-lobbisták hordáival és több millió dollárnyi hirdetésével kellett harcba szállnunk.” Ennyit az Újvilágról. Németországban a múlt héten megtiltották a fedezet nélküli árlehajtó ügyleteket. Vagy Brüsszelben: bejelentette Brüsszel egyik legnagyobb tekintélyű biztosa egy nemzetközi tájékoztatón, hogy elfogadhatatlan, hogy az adófizetők állják a bankszektor megmentésének költségeit; a válságok terheit a jövőben a pénzügyi szektornak kell vállalnia.

Igen tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A válasz az Önök kérdésére, miszerint a hivatalba készülő kormány figyel-e a világra, követi-e azt, ami a világban történik, nos, erre a kérdésre határozott igennel válaszolhatok. Végezetül engedjék meg, hogy elmondjam azt, ami leginkább bizakodásra ad okot. Ebben a vitában leginkább az adott számomra okot a bizakodásra, hogy minden frakció talált benne valamit, amit támogatni tud. Mindenki beszélt arról, hogy vannak itt olyan célok, amelyek megvalósításáért szívesen dolgoznak együtt, közösen, ha úgy tetszik, a nemzeti egység szellemében.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ez azt jelenti, hogy a pártszempontok és a pártkeretek fölé magasodó közös pontok igenis létezhetnek itt, a Tisztelt Házban. Ez bizakodásra és jó reményre ad okot.

Mélyen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A vita most lezárul, és úgy érzem, úgy gondolom, hogy mostantól a munka élvez elsőbbséget. Csak egyetlen hely van, ahol az eredmény megelőzi a munkát – ez a hely a szótár. A valóságos életben minden eredmény a munkából fakadhat. Ezért kérem Önöktől, dolgozzunk együtt. Dolgozzunk együtt, és ne arról vitatkozzunk, hogyan kellene dolgozni! Ezt most már épp eléggé megvitattuk.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház!

Politikusokat, miniszterelnököket, egy ország vezetőit néha elcsábítja az a gondolat, hogy ők nagy emberek. Felfogásom szerint ez tévedés. Inkább úgy van az, hogyha nagynak látszunk, azért van, mert nagy emberek vállán állunk. S ha nemcsak nagynak, hanem erősnek is látszunk, s ha körbetekintek itt a házban, bizony annak látszunk, az azért van, mert sok, nagyon sok, több millió ember vállán állunk. Engedjék meg, hogy a legnagyszerűbb parlamenti pillanatok idején is emlékeztethessem magunkat arra, hogy sok millió magyar ember vállán állunk, akiket munkákkal szerényen és alázattal kell szolgálnunk.

Soli Deo Gloria – egyedül Istené a dicsőség! Köszönöm, hogy meghallgattak!

(miniszterelnok.hu)