Beszéd a Fidesz és a KDNP frakcióinak alakuló ülésén, a Parlament Felsőházi termében.
Tisztelt Frakcióvezető Úr! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Barátaim! Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak!
Tisztelettel és szeretettel köszöntelek Mindannyiótokat! Magam is szeretnék először gratulálni mindenkinek, aki mandátumot nyert, kiérdemelte a választópolgárok bizalmát, és itt lehet ma együtt velünk. Mindannyian tudjuk, hogy ezt a választópolgároknak köszönhetjük. Remélem, hogy ez a gondolat, ez a közhelyes gondolat nem vész feledésbe az előttünk álló négy esztendő munkája során sem.
Magam is egy mondat erejéig szeretnék adózni annak a közös történetnek, amelynek néhány állomását az előbb Semjén Zsolt fölidézte. Mindannyian tudjuk, hogy hosszú utat tettünk meg. A sikert annak köszönhetjük, hogy folyamatosan, egyre szélesedő szövetséget építettünk. Ez vezetett ahhoz az eredményhez, amelyet ma itt mindannyian láthattok. A szövetség építése és erősítése továbbra is feladatunk marad. Én jól emlékszem még azokra a pillanatokra 1994-ben, amikor a legradikálisabbnak tűnő rendszerváltó párt a második parlamenti választások után kormányra ment a rendszerváltást legradikálisabban ellenző politikai erővel, és a rendszerváltás igazi híveinek politikai csoportjai ott maradtak árván és tanácstalanul 1994 nyarán. Össze kellett dugni a fejünket, és ki kellett találni, hogy mi legyen. Kitaláltuk. És most itt ülünk. Ez a történet önmagában is annak bizonyítéka, hogy a politika, a parlamenti politika nem a rövidtávfutók műfaja. Sokkal inkább a tájékozódási futásra emlékeztet. Szeretnék gratulálni azoknak, akik mind az iránytűt, mind az izmaikat jól használták a mögöttünk hagyott tizenhat évben. És 1994 után, akkor megkezdve a nagy menetelésünket megérkeztünk ide együtt, közösen.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Természetesen mindannyian átérezzük ennek a pillanatnak a nagyszerűségét. Annak a pillanatnak a nagyszerűségét, amikor először találkoznak azok a nők és férfiak, akiktől az ország azt várja, hogy orvosságot találjanak a bajaira, a nyomorúságára, a kifosztottságára és a reménytelenségére. Nagyszerű ez a pillanat, amikor azt a roppant erőt mindannyian megérezhetjük, amelyet a választópolgárok hoztak létre a választások második fordulójának éjszakáján. Ugyanakkor a roppant erőnk tudatában is tudnunk kell, hogy ezt az erőt azért adták a kezünkbe a választópolgárok, mert azokat a változásokat, amelyek után sóvárognak, nem az utcán akarták nyélbe ütni, elérni, végrehajtani, kiharcolni; nem a céljaikat adták föl – más eszközt választottak. Úgy döntöttek, hogy nem az utcán, hanem a politika hagyományos, bevett keretei között kell megtörténnie annak a változásnak, amelyet ők fontosnak tartanak. És ennek a változásnak meg is kell történnie. A változás tartalmán túl tudnunk kell tehát, hogy ennek a változásnak kiszámíthatónak, tervezhetőnek és biztonságosnak kell lennie. Ennek a változásnak a középpontjában, mintegy motorja ennek a folyamatnak éppen a parlament, azon belül pedig a mi frakciónk lesz majd. A mi frakciónk tekinthető annak.
Miért jöttünk össze, tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves Képviselőtársaim? Túl azon a szükségszerű eljáráson és kötelezettségen – különösen, hogy ilyen sokan vagyunk, amikor csak húszan voltunk, nem tűnt ez még olyan nagy problémának –, hogy meg kell választani azokat a vezetőket, akik majd irányítani fogják ennek a hatalmas képviselőcsoportnak a munkáját, és irányítani fogják az egész ház, az egész országgyűlés munkáját. Ezért jöttünk össze elsősorban. De szeretném kihasználni az alkalmat arra, hogyha már ilyen szép számban összejöttünk, akkor idézzük föl röviden azt a küldetést is, aminek a jegyében elfoglaltuk a helyünket ma a felsőházi ülésteremben, vagyis válaszoljunk arra a kérdésre, hogy milyen iránytűt kell majd követnünk, mit, illetve kit kell képviselnünk itt, a parlamentben a következő négy évben.
Erre a kérdésre, ezekre a kérdésekre a választ az új történelmi helyzet adja meg. Ez az új történelmi helyzet, amelyet a magyarok hoztak létre, a magyar választópolgárok. És ne legyünk szégyenlősek: kellő visszafogottsággal, de azért bátran mondjuk ki, hogy valójában a magyar választópolgárok forradalmat vittek véghez a szavazófülkékben. Nem egyszerűen a Magyar Köztársaság hatodik parlamenti választása történt meg néhány héttel ezelőtt, hanem valóságos forradalom zajlott le Magyarországon a szavazófülkékben. Ez az új történelmi helyzet lényege. Mi pedig arra kaptunk fölhatalmazást, hogy ezt a forradalmat, ennek a céljait, a vívmányait és értékeit képviseljük, interpretáljuk. Mi erről nyíltan beszéltünk. Sosem árultunk zsákbamacskát. Emlékezzetek rá, hogy amikor megkezdtük a választási kampány menetelését, akkor az első nagy nyilvános programadó megszólalásunkon úgy fogalmaztunk, hogy ami itt készülőben van, és amihez kérjük a magyar választópolgárok támogatását és részvételét, az több, mint forradalom. Ezt mondtuk március tizenötödikén. Így indultunk neki, s így érkeztünk meg.
Mindannak, ami történt, tisztelt Hölgyeim és Uraim, van egy történelmi olvasata is. E mellett se menjünk el szó nélkül. Mi, magyarok lassan húsz éve a rendszerváltás nevű dologgal nem nagyon tudunk mit kezdeni azonkívül, hogy késhegyre menő vitákat folytatunk róla: se kiköpni, se lenyelni nem tudjuk, se megemészteni, se elutasítani. Valamit mégis kezdenünk kell vele, s a mostani választás – azt gondolom, hogy – ennek az elhúzódó történelmi vitának a végére is pontot tett, ugyanis mindannyiunk számára nyilvánvalóvá válhatott: rendszert váltani nem lehet. Ez nem értékeli le azoknak a nőknek és férfiaknak az elszántságát, bátorságát és hőstetteit, akik 1989-90-ben megpróbálkoztak a rendszerváltással, de mindannyiunknak látni kell, hogy rendszert váltani nem lehet. Ha valaki rendszerváltással próbálkozik, annak az a következménye, hogy hosszú – a mi esetünkben húsz éves –, elhúzódó, átmeneti korszak jön létre annak minden gyötrelmével. Ha valaki úgy dönt, hogy egy rendszert maga mögött akar hagyni, ha egy népben ez a szándék kialakult, akkor egyetlen választása van: a rossz rendszert, amelyben nem akar tovább élni, meg kell dönteni, és egy újat kell helyette alapítani. Ide idézhetném Antall József mondatát is, aki azt mondta, hogy – elutasítva a rendszerváltás kifejezését, s helyette egy még nehezebbet alkotva, amit talán ki se tudok mondani – a rendszerváltás kifejezés azért nem jó, mert a rendszert nem lehet úgy váltani, mint az alsóneműt. Milyen igaza volt! Húsz éve mást sem csinálunk, tisztelt Hölgyeim és Uraim! Eljött az ideje tehát, hogy azt a rendszert, azt az átmeneti rendszert, ami az elmúlt húsz évben jött létre, megdöntsük, és helyette egy újat alapítsunk. A magyar választópolgárok sem döntöttek, sem gondolták másképp: ennek szellemében jártak el, ennek szellemében cselekedtek.
Nyugodtan kimondhatjuk, hogy itt egy új rendszer megalapításának a feladata vár ránk, vár rátok. Ennek az új rendszernek a neve szándékaim szerint, és ezt javaslom megfontolásra, illetve használatra a számotokra is: a nemzeti együttműködés rendszere. Ez pontosan kifejezi annak az új gazdasági és politikai rendszernek a lényegét, amit fel kell építenünk, és amit maguk a választópolgárok is akartak. Úgy gondolom tehát, hogy nekünk, a törvényhozás legfelsőbb testületében az a feladatunk, hogy a nemzeti együttműködés rendszerét törvénybe foglaljuk, fölépítsük, folyamatosan erősítsük és védelmezzük minden külső és belső hatással szemben, amely ezt az új demokratikus rendszert veszélyezteti. Azt is várják tőlünk a polgárok, hogy az új rendszer fölépítésén túl akadályozzuk meg a régi rendszer visszatérését. Azt tudom nektek mondani, hogy ha rajtam múlik, meg is fogjuk akadályozni. Ebben is számítok a segítségetekre.
Ezt az új rendszert, a nemzeti együttműködés rendszerét nem egy nagy aktussal fogjuk létrehozni. Ha megengeditek, most ennek alkotmányjogi, egy ilyen lehetséges útvonal alkotmányjogi buktatóit most nem részletezem, ezeknek részleteiben nem vesznék el. Szeretném jelezni, hogy nem tudunk egyszerre egy valóságos, működőképes, az országnak hosszú távon stabilitást adó új alkotmányt rövid időn belül elfogadni. Ennek számos oka van. Először is az sok bölcsességet igényel, és rengeteg egyeztetést és sok szempont megfontolását. És, ha nem diktátum akar lenni, hanem a jövő alapdokumentuma, akkor ahhoz idő kell. Másodsorban időnk sincs arra, hogy ezzel foglalkozzunk. Az a helyzet, hogy van itt két olyan ügy, amelynek elrendezése nem tűr halasztást, és ezért én mindenfajta átfogó alkotmányozási munkát és folyamatot szeretnék elhárítani magunktól, későbbre sorolni a munkánk rendjében. Ez a két feladat az elszámoltatás és az ország megmentése a gazdasági összeomlástól. Ez a két feladat ma minden más munkát megelőző elsőbbséget élvez. Az elszámoltatás nem lesz könnyű munka. Elgondolásaim vannak arra nézvést, hogyan kellene a szükséges eljárásokat fölgyorsítani és minél hamarabb világos eredményeket bemutatni a választópolgároknak. Ha eljön az ideje, szívesen beszélek majd erről is, konzultálok majd Veletek. A gazdasági válság kezelésének pedig előföltétele a helyzet pontos föltárása és ismerete. Várom, hogy a Varga Mihály államtitkár úr által vezetett munkacsoport minél hamarabb az én asztalomra, aztán a kormány asztalára, onnan pedig a képviselőcsoportunk asztalára tegye le azt a jelentést, amely tartalmazza azokat a számokat, amelyek az ország valóságos helyzetét tükrözik, és amelyekből kiindulva a sürgős, a gazdasági vészhelyzet elhárítását szolgáló lépéseinket közösen megalkothatjuk. Ez a két dolog minden mást megelőz, halasztást nem tűr. Ezért a nemzeti együttműködés rendszerének fölépítésében én inkább azt a munkamódszert ajánlom mindannyiunk számára, hogy lépésről lépésre, területről területre építsük föl ezt az új rendszert. És majd ha ennek a pilléreit fölhúztuk, akkor utána, ha ezen mind túlvagyunk, és közben túlvagyunk az elszámoltatáson és túlvagyunk a gazdasági vészhelyzet elhárításán, utána alkossuk meg azt az összefoglaló, nagy dokumentumot, amelyre Magyarország minden polgára büszke lehet, sajátjának érezheti, és amely alkalmas arra, hogy a jövőnek biztos alapot szolgáltasson.
A nemzeti együttműködés rendszerének fölépítését most a kormányzati rendszer fölépítésével kell kezdeni. Az új kormányzati rendszer fölépítésével. Láthattátok, hallhattátok Ti is, hogy az első lépések ez ügyben megtörténtek. A központi kormányzati rendszer átalakítása kezdetét vette. Ezt követi majd a középszintű kormányzati rendszer átalakítása is. Kellő időben, szakmai konzultációkat ebben a körben is tartunk majd. Navracsics Tibor ezzel a munkával hétmérföldes lépésekkel halad előre. Most még itt ül, de aztán később fog haladni.
A nemzeti együttműködés rendszerének, kormányzati rendszerének fölépítése után vagy azzal egy időben, annak keretében végre kell hajtanunk a magyar politika átfogó reformját is. Beleértve a parlamenti képviselők számának csökkentését, az új önkormányzati választási rendszer megalkotását, az önkormányzati képviselők számának mintegy megfelezését. Az erről szóló előterjesztéseket az elnökségünk már megvitatta, az alapvető döntéseket megfogalmaztuk, és vagyunk abban az állapotban, hogy elétek tudjuk terjeszteni megfontolás végett és támogatás céljából. Így fogunk majd tovább haladni. Fölépítjük a nemzeti együttműködés gazdasági rendszerét, fölépítjük a nemzeti együttműködés pénzügyi rendszerét, közoktatási rendszerét, közegészségügyi rendszerét úgy, ahogyan az átfogó, politikai és gazdasági rendszert föl kell építeni. Reményeim szerint ezt a munkát sikeresen, jó egészségben és a sokak várakozásánál talán rövidebb idő alatt is el tudjuk végezni.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Ez azt jelenti, hogy amikor majd együtt fogunk dolgozni a jövőben, akkor javaslom, hogy mindannyiunk számára a politikai teljesítményünk, céljaink mércéje maga a nemzeti együttműködés legyen. Ezt a mércét képviseljük, ennek próbáljunk megfelelni, ezt kérjük számon magunkon és másoktól is. Ez azt is jelenti, hogy ebben az új közegben, az új történelmi helyzetben a bukott rendszer szabályai érvényüket vesztették. A bukott rendszer legfontosabb szabálya, amely érvényét vesztette, úgy hangzik, hogy a politika elsősorban magáncélokat és magánérdeket szolgál. Szeretném jelezni, hogy etekintetben nem áll módomban senki számára sem felmentést adni. A politika nem szolgálhat magáncélokat és magánérdekeket. Nem is tudok, nem is szeretnék senkinek fölmentést adni és segítséget sem nyújtani akkor, hogyha ezt a mércét elvétette, ezt a mércét leverte, vagy hibát követett el. Ezt az ország nyilvánossága előtt szeretném nektek elmondani. Egyetlen esetben őrizhetjük meg a választópolgárok támogatottságát, egyetlen esetben tudjuk megtartani az új rendszer fölépítéséhez szükséges közbizalmat és közhitet, s ez pedig az, ha az az első pillanattól kezdve nyilvánvaló, hogy munkánkkal, minden döntésünkkel kizárólag a nemzeti együttműködés ügyét szolgáljuk. Sohasem tolakodhat a nemzeti együttműködés szempontja elé sem magánérdek, sem magáncél, sem magánhatalom-kiépítési törekvés. Ennek jegyében fogunk könyörtelenül szembefordulni és leszámolni a korrupció minden formájával Magyarországon beleértve a politikai és a gazdasági korrupciót is.
Kedves Barátaim!
A Fidesz – Kereszténydemokrata Néppárt frakciószövetsége a rendszerváltoztatás óta a legnagyobb frakció a magyar országgyűlésben. Minél nagyobb egy frakció, annál nagyobb a felelőssége is. Miután pedig a mi frakciószövetségünk minden korábbi frakciónál nagyobb, ezért a felelősség is nagyobb, mint bármilyen magyar parlamenti frakcióé az elmúlt húsz évben volt. Szerencsére ennek a felelősségnek megfelelhetünk, mert olyan eszköz is van a kezünkben, olyan erő is van a kezünkben, amely lehetővé teszi, hogy ennek a felelősségnek megfeleljünk. Minden korábbinál nagyobb velünk szemben a bizalom és az elvárás, de a választópolgárok minden eszközt a kezünkbe adtak, amely ahhoz szükséges, hogy ennek az elvárásnak és bizalomnak meg tudjunk felelni. Ezeket az eszközöket a demokrácia, az alkotmány és a választópolgárok által megfogalmazott igények szempontjai szerint rendületlenül használni fogjuk. Nem engedjük meg, hogy bárki bármilyen eszközt is kivegyen a kezünkből. Ez azt jelentené, hogyha kiveszi a választópolgárok elvárásának teljesítéséhez szükséges eszközt a kezünkből, azzal valójában lehetetlenné teszi, hogy végbevigyük azt a változást, amit a választópolgárok támogattak, vagyis végső soron aki eszközt akar elvenni a kezünkből, szembefordul a választópolgárokkal, és meg akarja változtatni a választópolgárok akaratát. És ezt mi nem fogadhatjuk el! Semmilyen pártközi megállapodással, semmilyen, a rendszerváltás mögöttünk hagyott húsz évére jellemző pártos mutyival nem lehetünk hajlandók eszközökről lemondani. Olyan eszközökről, amelyek nélkül nem tudjuk teljesíteni a küldetésünket, nem tudjuk elvégezni azt a munkát, amiért ide küldtek bennünket a választópolgárok.
Kedves Barátaim! Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Arról is beszéltem már korábban, hogy az elszámoltatás fontos kérdés. Az elszámoltatás alá vonandó ügyeknek van egy olyan esete, amely külön elbírálást igényel. Ez pedig a 2006. október 23-án történt békés választópolgárokkal szembeni túlkapások ügye, amely ügyben semmifajta hezitálásnak, semmifajta óvatosságnak nincsen helye. A dolog úgy áll, hogy 2006 októberében az egyébként választások útján megszerzett kormányzati főhatalmat az akkor hatalmon lévő oligarchák arra használták, hogy megfélemlítsék, alapvető alkotmányos jogaikban megsértsék, emberi méltóságukban megalázzák Magyarország tisztességes, törvénytisztelő, becsületes, polgári, nemzeti, keresztény érzelmű polgárait. Ezt nem fogjuk szó nélkül hagyni. Ezért felelni kell. A törvényes keretek között, de felelni kell! Mindenkinek, aki ebben részt vett. Itt nincs kivétel sem rangra, sem beosztásra, sem életkorra. A dolog úgy áll, hogy miután egy fontos dolog, ezért amennyiben megkapjuk a kormányzati fölhatalmazást majd tőletek és az egész magyar parlamenttől, az első döntés az lesz, hogy egy miniszterelnöki megbízottat fogok kinevezni Balsai István személyében, akinek az lesz a feladata, hogy ezt az ügyet minden részletében kivizsgálja, fölgöngyölítse, kezelje és számotokra, az irányotokba rendszeresen erről tájékoztatást adjon és beszámoljon, segítse azoknak az alkotmányos szerveknek a munkáját, amelyeknek a jogérvényesítés jegyében az a kötelességük, hogy egyetlen törvénysértés se maradhasson következmények nélkül. István, köszönjük szépen!
Végezetül még egy kérdésről szeretnék szólni előttetek, illetve hozzátok. A nemzeti együttműködés rendszere nem csupán az intézmények életére vonatkozik. A politikának az intézmények világán kívül is meg kell változnia Magyarországon. Ez pedig azt jelenti, hogy a munkátoknak csak egyik része lesz, bár fontos része, amit itt végeztek majd el a házban – törvényt alkottok, politikai vitákban vesztek részt –, de legalább ilyen fontos, egyenértékű része lesz az is, hogy folyamatos, meg nem szűnő kapcsolatban legyetek a választópolgárokkal. Ha nem akarjuk, hogy a politika ismét elidegenedjék, hátat fordítson, elfeledkezzék az emberekről, akkor folyamatosan kapcsolatban kell velük maradni. A nemzeti konzultációk széles rendszerét ezért fogjuk megindítani: országos, közép- és helyi szinten egyaránt. Kérlek tehát benneteket, hogy úgy tervezzétek az életeteket, hogy a veletek szembeni elvárás nem csupán abban ölt testet, hogy helytálljatok, jól bírjatok a ház falai közötti politikai vitákban, nem csupán abban ölt testet, hogy jó törvényeket alkossatok, hanem abban is kifejeződik, hogy folyamatosan maradjatok kapcsolatban azokkal az emberekkel, akiknek az életét itt próbáljuk segíteni rendeleteinkkel, határozatainkkal és törvényeinkkel a magyar alkotmányosság keretein belül.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Végezetül azt szeretném nektek mondani, talán ti is tudjátok, azok is, akik voltak már parlamenti képviselők, hogy minden korábbinál nehezebb feladatra vállalkoztunk. Nem azért, mert az ellenfél jelentős volna, mármint a politikai ellenfél. De egy feladat nagyságát nem az jelöli ki elsősorban, hogy milyen sokan vannak az ellenzői. Önmagában a feladat mérete, nagyságrendje is nehézséget jelent. Márpedig a feladat, egy új politikai és gazdasági rendszer alapjainak lerakása, majd annak szisztematikus, rendíthetetlen munkával történő fölépítése olyan feladat, amelyben itt vagyunk most, e falakon belül még soha nem vettünk részt. Itt voltunk ugyan a házban, parlamenti képviselők voltunk 1990 és 1994 között is, talán egy-két kivétel van közöttünk, most éppen Lezsák Sándorra nézek, egy-két régi MDF-es talán itt van közöttünk, aki már egyszer megpróbálkozhatott egy új politikai rendszer alapjainak lerakásával parlamenti képviselőként 1990 és 1994 között, de őket leszámítva, magamat is beleértve ez a lehetőség még egyikünknek sem adatott meg. Itt ülhettünk akkor is, de hát egy húsz-huszonkét fős frakció tagjaként ültünk itt! Érdekeseket mondhattunk, de fontosakat nem. Érdekes javaslataink voltak is, de fontos javaslatokat nem tehettünk, mert ahhoz, hogy valami fontossá váljon a politikában, ahhoz súly, választói felhatalmazás, és erő szükséges, amivel soha nem rendelkeztünk olyan mértékben, mint éppen most. Ezért ez a feladat, tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves Barátaim, amelyre közösen vállalkozunk, nagyobb, mint ami valaha előttünk tornyosult. Talán annál is nagyobb, hogy közületek sokan valaha gondolták, hogy megadatik még egyszer az életében. Ezért arra kérek mindenkit, hogy szedjétek össze az erőtöket, készüljetek föl erre a négyéves, nagyon nehéz munkára, abban a reményben, hogy egy munka szépsége gyakran áll arányban annak nehézségével. És hogyha sikerrel végezzük el ezt a munkát, akkor szép négy esztendőt, nem csak eredményes, hanem szép négy esztendőt is tudhatunk majd magunk mögött.
Én úgy gondolom, hogy szinte kivétel nélkül személyesen mindannyiótokat valamilyen mértékig ismerlek. Az egyéni választókerületi képviselőinkkel találkoztam is még képviselőjelöltté válásotok előtt. A listán bejutottakat, azt hiszem, hogy kivétel nélkül mindenkit különböző mélységig ugyan, de megismerhettem az elmúlt években. Ezért nincs semmi szónoki és patetikus abban, amikor azt mondom nektek, hogy miután ismerjük egymást, jó reményekkel gondolhatjuk azt, hogy képesek leszünk megszolgálni azt az óriási bizalmat, amit kaptunk. Képesek leszünk egyenként és együttesen is megfelelni a hatalmas elvárásoknak. Képesek leszünk külön-külön és együtt is méltóképpen képviselni az országgyűlésben a magyar nemzet, a magyar emberek nagyszerű közösségének az egész nyugati világ számára példaértékű forradalmát. Én nemcsak érzem, hanem tudom is, hogy ez sikerülni fog. Biztos vagyok mindannyiótoknak a képességében és elkötelezettségében. Mindannyiótoknak sok-sok hitet és erőt kívánok az előttünk álló munkához!
Ami az én munkámat illeti, ahhoz is támogatást kérek tőletek. Ti is számíthattok az én támogatásomra. Háromfajta támogatást szeretnék kérni tőletek, és háromfajta támogatás tekintetében állok rendelkezésetekre. Szükségem van, és szívesen kínálok politikai támogatást, bajtársi támogatást és testvéri támogatást ahhoz a nagy munkához, amely előttünk áll. Sok sikert kívánok!
(miniszterelnok.hu)
