A Kossuth Rádió 180 perc című műsorában Kiss Gábor István beszélgetett Orbán Viktorral.

- Jó reggelt kívánok a hallgatóknak! A műsor vendége Orbán Viktor Miniszterelnök, jó reggelt kívánok Önnek is.

- Jó reggelt kívánok!

- Kezdjük a felsőoktatási helyzettel, reformmal, mert nagyon-nagyon sok dolga volt az elmúlt napokban. Próbáltam megérteni az új koncepciót, ha új koncepcióról beszélünk. De pont azt mondanám, hogy úgy tűnik, hogy nincs új koncepció, hanem vissza kellett térni gyakorlatilag oda, amit a kormány az év elején változtatott. Az év második felében semmilyen új felsőoktatási reformtervet nem sikerül végigvinni, úgy tűnik.

- Remélem, ez nem így van. Ez majd a következő évben, illetve években kiderül. Három célt tűztünk ki magunk elé. A reformok sosem önmagáért valóak, az ország megújulása sem csak azért van, hogy valami változzon, hanem mindennek van valami értelme. A felsőoktatás esetében három dolgot akartunk. Az első, hogy emelkedjen a felsőoktatási képzés minősége, és ne jöjjenek ki a gyerekeink olyan diplomákkal az iskolákból, amelyeket a valóságos életben nem tudnak használni, ez a célunk megmaradt. A második cél az volt, hogy a lemorzsolódást mindenképpen csökkentsük, mert nem tartottuk szerencsésnek azt, hogy 100 fiatalból 25-30 nem végzi el az iskolát, bár megkezdte, de nem végzi el: 5 százalék alá akarjuk vinni a lemorzsolódás arányát. A harmadik dolog, hogy nincs érv amellett, hogy miért engedhetnénk meg magunknak azt a luxust, hogy közpénzen mi képezzük a diplomásokat a németeknek, az osztrákoknak vagy éppen a norvégoknak, tehát valamilyen egyensúlyt kell létrehozni az adófizetők magyar közössége és az egyébként külföldön dolgozni akaró magyar fiatalok érdekei között. Ez a három cél megmaradt, és ehhez kerestük az eszközöket folyamatosan, szerintem meg is találtuk.

- Szerintem meg nem találták meg, illetve a hallgatók ezt megvétózták, ezeket az eszközöket. Az elméletet értem. Egyébként erről az elméletről beszéltünk már korábban itt a műsorban is, hogy a felsőoktatást így kellene átalakítani, és visszatértünk az elméleti kérdéshez.

- Nem, bocsánat, a kormány nyílt lapokkal játszott, tehát folyamatosan, mindig világosan elmondtuk a szándékunkat, semmiből nem csináltunk titkot. A kormánynak volt egy elképzelése, hogyan jutunk el ezekhez a célokhoz, azonban a diákok ezzel nem értettek egyet, tehát ez inkább félelmet keltett bennük, és azt mondták, hogy még az is lehet, hogy a célok jók, de a választott útvonal nem megfelelő. Ekkor mondtuk azt, hogy rendben van, leegyszerűsítjük a rendszert, az összes kedvezményt, mindent összevonunk, és egy nagyon világos, átlátható, egyszerű, reményeim szerint azonban e célokat jól szolgáló, új rendszerünk lesz.

- Ez volt az a pillanat, amikor olyan tízezer-néhányszáz államilag támogatott férőhely lett volna, és a rendszer működtette volna.

- Nem, nem, nem. Ez egy félreértés, de ezt már nem tudtuk elmondani a diákoknak, mert mire oda jutottunk, már senkit sem érdekelt, hogy mit mond a kormány. Lett volna mintegy tízezer teljes ösztöndíj, lett volna részösztöndíj, és lett volna diákkölcsön, de a diákkölcsönt valójában az állam fizette volna, de még egyszer mondom, mire ennek a rendszernek a teljes képe kibontakozott a hosszú szakmai viták után a kormánydöntésekkel, addigra a diákok ezt már felmondták vagy elsöpörték, nem kellett nekik.

- Nyilván leegyszerűsítő válaszok születtek a tüntetéseken is egyébként, de én azt látom a legsúlyosabb kérdésnek, hogy a diákok talán azt kérték ki maguknak, hogy a hitel felé, az eladósodás felé terelje őket a kormány, és itt van is egy ellentmondás, hiszen a kormánynak egy központi politikája több ponton tetten érhető, hogy éppen adósmentést végez.

- Persze, de nem is akartuk őket eladósítani, csak még egyszer mondom, mire értelmesen lehetett volna a dolgokról beszélni, érzelmileg már mindenki túllendült ezen. A terv az volt, hogy ugyan mindenkinek állami diákkölcsönt vagy diákhitelt kell felvennie, amit a neve mellett nyilvántartunk, de amikor munkába áll, ha az államhoz jön, az állam azonnal kiváltja belőle, ha pedig a magánszektorba, akkor pedig a munkaadónak kötelezőnek lett volna folyamatosan fizetni a diák helyett a diákhitelét úgy, hogy közben ezt a fizetést elismerte volna az állam az adó- és a tb-befizetésnél. Tehát végig az állam fizetett volna, csak garantált lett volna, hogy a diákok, ha beiratkoztak, elvégzik az egyemet. De még egyszer mondom: ezeknek a részletkérdéseknek a megvitatására egész egyszerűen nem került sor, mert olyan félelem alakult ki a diákokban – és ezt muszáj akceptálni –, tehát hiába érzi úgy az ember, hogy neki egy jó gondolata van, ha nincs, akivel közösen megvalósítsa, akkor azt a gondolatot félre kell tenni. Tehát a kormányzás nem arról szól, hogy ha tetszik, ha nem, átverem, lenyomom a torkán, így is, úgy is megcsinálom, hiszen ki fogja átalakítani a felsősoktatást végső soron, hát nem a kormány. A kormány szabályokat tud adni, de magát a felsőoktatást az tudja megjavítani, átalakítani, aki benne él, aki működteti. Ez a gazdasággal is így van, az egészségüggyel, mindennel így van, orvosok, tanárok, diákok, munkások, vállalkozók nélkül nem lehet megváltoztatni az országot, tehát a kormánynak mindig tudomásul kell venni, hogy bármennyire is meg van győződve arról, hogy jó koncepciói vannak, ha nem tudja megnyerni ezeknek az érintetteket, hát bizony aligha tudja őket végrehajtani.

- Na, de kinek a hibájából nem történt meg ez az egyeztetés, vagy nem sikerült rendesen elmagyarázni. Akkor miért nem közölték az érintettekkel először ezeket a terveket, hogy ilyen elvek mentén ilyen gyakorlati eszközökkel fogjuk a felsőoktatást átalakítani az önök érdekében.

- Ezt tettük. Ezt tettük nyílt lapokkal – még egyszer mondom –, ahogy a kormányülésekre jöttek be a szakmai előterjesztések, hoztuk egymás után a döntéseket, haladtunk előre a végső verzió felé, de mire odaértünk volna, a diákok azt mondták, köszönjük, inkább hagyjátok a fenébe az egészet. Na, most ilyenkor már nincs mit tenni. Tehát én szerveztem diákmozgalmat, én az első diákmozgalmat 1982-ben szerveztem. A most utcán volt fiatalok nagy része talán akkor meg sem született. Érdekes módon ezt a diákmozgalmat az ELTE-n HKR-nek nevezték: Hallgatói Képviseleti Rendszer. Arról szólt, hogy a diákok érdekképviseletét kisajátító KISZ mellett, helyett legyen egy másik diák érdekvédelmi szervezet is, és ehhez szerveztünk megmozdulásokat, előadásokat, sok mindent szerveztünk. Úgyhogy én pontosan tudom, hogy hol van az értelmes párbeszéd határa. Van egy pillanat, amikor ha a diákok belendülnek, mint ahogy mi is akkor belendültünk, nekünk ott az egyébként okos KISZ-esek mondhattak, amit akartak, egész egyszerűen elmentünk mellettük, ugyan így jártunk mi is. Ilyenkor szemben a kommunistákkal nem érdemes erőltetni a dolgokat, hanem tudomásul kell venni, hogy a célokhoz más útvonalon kell eljutni.

- Na, de lehetett volna másként csinálni. Lehetett volna tárgyalásra hívni a hallgatói képviselőket. Önök az erősebb fél, az Önök birtokában vannak az elképzelések, ha nem a nyilvánosság előtt zajlottak volna ezek a tervek. De nyugodtan mondja azt, hogy több került ki mondjuk az elmúlt három hétben a kormány tervei közül, mint ami, mondjuk, az Ön szándékában állt volna.

- És pont fordítva.

- De Önök itt hibáztak, azt látom.

- Lehetséges. De ha hibáztunk, az csak azért volt, mert folyamatosan és nyilvánosan tájékoztattunk mindenkit. Én nyílt diákfórumokon is vettem részt a nyáron, ahol ezt elmondtam. Elmentem a rektorok konferenciájára Debrecenbe, ahol ezt elmondtam. Lehet hibának is nevezni, de inkább azt mondanám, én értem azt a gondolkodást, amit Ön képvisel, hogy a kormány lehetőleg előre, mindent pontosan tervezzen meg.

- Nem, az érintettekkel beszélje meg.

- De ez megtörtént. De nekem más filozófiám van. Az én filozófiám az, hogy lehet, hogy valaki erős, például egy kormány, de helyet kell hagyni az életnek. Van, amikor az élet befogad javaslatokat, van, amikor kidob, nem fogadja el, elutasítja – ez is része az életnek.

- És közben azért az is igaz, Miniszterelnök úr, hogy ne szentesítsük az utcai bekiabálások, megmozdulások hangját, mert pont a mai újságban olvasom, hogy egyébként pártpolitikusok részt vesznek ezeken a tüntetéseken, sőt szervezik.

- Nézze, még egyszer mondom, minden diákmozgalomnak meg van a természetrajza. Sohasem parancsszóra kezdődik, életérzések adódnak össze. Először is jó társaság van. Kettő: úgy érzik, hogy nekik van igazuk, ráadásul fiatalok vagyunk, egészségesek, szerelem van, együtt vagyunk. A diákmozgalom egy nagyszerű dolog, de mint ahogy nem parancsszóra kezdődik, nem is áll le parancsszóra. 1982-ben is legalább olyan nehéz volt abbahagyni, mint ahogy elkezdtük, ezt én pontosan látom, és mindig megjelenik a politika. Azzal nem lehet mit csinálni. Demokrácia van, az ellenzék odamegy, és megpróbálja felhasználni a diákmegmozdulásokat, hogy uszítson meg bujtogasson a kormány ellen. A modern demokráciának ez is része. Az a fontos, hogy mindenki őrizze meg a tisztánlátását, mindenki értse, hogy miről van szó. A diákok is biztosan tudják, hogy mi az a pont, amíg ők alakítják az eseményeket, és mikor, van, amikor manipulálják őket, de ezt sem nekünk kell eldönteni, mégis csak az ország legokosabb fiataljairól van szó.

- Én ezt értem.

- Ők járnak egyetemre, tehát valószínűleg majd átlátnak a szitán.

- Én ezt értem, de ha a kormány stabilan hiszi, hogy amit akar, mondjuk, a felsőoktatással az jó, jó célok érdekében, jó eszközökkel, akkor átviszi az elképzeléseit, akár azon keresztül is, hogy az utcán nagyon hangosak az érintettek. És azért kérdezem ezt így, Miniszterelnök úr, mert azt senki nem mondja, és erről nagyon kevés szó esik, hogy a felsőoktatás helyzete minőségi szempontból rendben van. Mert nincs rendben. Mert a felsőoktatás nem ismeri a munkaerőpiac igényeit, rengetegen valóban lemorzsolódnak, és ráadásul nézzük meg azt, hogy milyen pedagógusokat képez jelenleg a felsőoktatás.

- Ez mind igaz, még tudnám hosszasan sorolni a bajokat. Azért mégiscsak 10 milliárd forint feletti eladósodása van az egyetemeknek. Azt is csak összehozták valahogy, tehát miközben a rendszert átalakítjuk, majd arra is garanciát kell adnunk a polgároknak, illetve kapni az államnak, hogy a közpénzeket úgy használják fel, hogy annak a vége ne adósságcsapda legyen. Vagy olyan szerződések köttettek, PPP-nek nevezett, tehát a magántőke és közpénzek együttműködés keretében, ami rendkívül hátrányos az egyetemeknek, az államnak, ráadásul a bűncselekmények gyanúját is felveti. Egyetemek beadtak pályázatokat európai uniós pénzekre, ezzel elvéve mástól a lehetőséget, közben nincs önerejük, hogy a forrásokat lehívják, tehát én is tudnék még sok-sok bajt mondani a felsőoktatás háza tájékáról. De nem ez a feladat, hogy most szemrehányásokat tegyünk bárkinek, hanem hogy kijavítsuk azokat a hibákat, amik az elmúlt nyolc-tíz évben megtörténtek a felsőoktatás területén. Ki is fogjuk őket javítani.

- Minimálbéremeléssel és rezsicsökkentéssel indul a következő év. Nézzük meg ezt a minimálbéremelést. Ez, ugye, egységes, infláció feletti reálértéken történő minimálbéremelés. Itt több százezer ember kereső fizetéséről van szó. Nem tart-e attól, hogy néhány vállalatnak, néhány vállalkozásnak ez komoly gondot fog okozni, a fizetésemelés, hiszen ez egy kötelező fizetésemelés.

- Itt könnyebb helyzetben vagyok, mert a szakszervezetek és a vállalkozók hosszú hónapokon keresztül tárgyaltak egymással. A kormány csak segítette ezeket a tárgyalásokat, mi nem voltunk közvetlen tárgyalófél, és végül is a szakszervezetek és a vállalkozók állapodtak meg erről a megoldásról. Kiderült, hogyha a pénzromlás üteme fölötti, tehát annál magasabb minimálbéremelést akarunk, akkor lesz néhány szakma, ahol az a veszély, amit Ön mond, fennáll, tehát hogy nem tudják kifizetni, illetve munkanélküliség lesz a vége. Ezt kiszámolták a vállalkozók, hogy ez nekik mennyit jelentene, beazonosították a leginkább veszélyes szakmákat, és azt mondták a kormánynak, hogyha a kormány ad mintegy 10 milliárd forintot ezeknek az ágazatoknak, illetve az itt munkát adó vállalkozásoknak, akkor vállalni tudják a magasabb minimálbért. A kormány pedig ezt meghányta-vetette, és úgy döntöttünk, hogy a magasabb minimálbér ennyit megér. Sőt, ha valaki majd utánaszámol, és a következő hónapokban ez bekövetkezik, akkor látni fogja, hogy jóval nagyobb mértékben emelkedik a minimálbér, mint a pénzromlás üteme, mert azzal, hogy a rezsiköltségeket, a gázt, a távfűtést és a villanyt 10 százalékkal csökkentettük, maga az infláció mértéke is alacsonyabb lesz a 2013-as évben, mint ahogy a minimálbér-tárgyalások kezdetén ezzel kalkuláltak.

- A rezsicsökkentés egységes lesz, és minden áram és gázszámla végösszegéből, tehát a fogyasztó által befizetett végösszegéből.

- Minden lakás, magánlakás.

- Minden lakás, minden fogyasztói hely végösszegéből 10 százalékot kötelezően lefaragnak. Azt mondja a szakma, hogy ezzel az a gond, hogy csődbe fognak menni olyan vállalkozások, amelyek ezt a szolgáltatást végzik a kötelező csökkentés miatt, de pont ez az árrés, amelyből ők nagyjából meg tudnak élni.

- Nézze, meglátjuk, hogy így van-e ez. Nagyon nehéz… Most az elmúlt hetekben mélyen beleástam magam. Nagyon nehéz világosan látni az árképzés rejtelmeiben, nem könnyű megállapítani, hogy pontosan kinek mennyi a profitja, hogy milyen rejtett formában számolnak el úgy költségeket, hogy azok valójában profitok. Nagyon nehéz pontosan megállapítani, hogy az országból kimenő pénz az energiaszektorban profit tulajdonképpen, azt különböző jogcímeken, más néven viszik ki, mi az, ami igazán költség, mi az, ami igazán profit. Ez nagyon nehéz kérdés. Egy dolgot biztosan tudok, hogy ebbe bele kell vágni. Két évvel ezelőtt Magyarország ehhez még nem volt elég erős. Két évvel ezelőtt a mi bicepszünk arra adott lehetőséget, hogy azt mondjuk, hogy befagyasztjuk a rezsiköltségeket. Nem tudom, hogy a hallgatók tudják-e, de Európában reális értéken számolva – most a ciprusiakat itt nem említem, tehát őket leszámítva – a magyarok fizetik a legtöbbet a rezsiért, miközben mi a szegényebb országok közé tartozunk. Ez képtelenség, elég erős Magyarország ahhoz, hogy azt mondja, ezt a helyzetet többé nem fogadja el, és ez most először 10 százalékkal csökkent. Erre persze a cégek, akiknek majd ez hiányzik a profitjukból, azt mondják, amit Ön is elmondott, de majd megtanulunk egymással együtt élni ilyen árak mellett is.

- Igen, csak mi a csudának kell minden számlából leszedni 10 százalékot, mert 4 millió háztartásról beszélünk. Én biztos vagyok benne, hogy nem szorul rá mindenki. Miért nem lehet egy szociális alapú mérőeszközt, egy mérősort betenni ebbe a rendszerbe?

- Azt is lehetne, és majd biztosan később erre is sor kerül. Ma azt tudom mondani, hogy általánosan, nem szociálisan, mert általánosan az árszint Európában a legmagasabb, először az általános árszintet kell leverni, és utána lehet finomítani a rendszeren.

- Lesz-e egy állami szereplő ezen a piacon, vagy gondol-e Ön arra, hogy ha egy állami szereplő megjelenik ezen a piacon, akkor az még lejjebb szoríthatja az árakat.

- Gondolok rá, meg is jelent, ezért vásároltuk meg az E.ON-t. Az E.ON-nak a gáztározó-kapacitását és a gázkereskedő cégét. Erre sem volt példa Magyarországon talán 15-20 évben, hogy nem privatizáltak az energiaszektorban, hanem az állam visszavásárolt. Szerintem egy jó ügyletet kötöttünk, van eszköz a kezünkben, amellyel befolyásolni tudjuk az árakat.

- Pillantsunk rá egy kicsit a költségvetés finanszírozására. Abból kiindulva, hogy jöttek pozitív hírek ezen a héten, például a bizottságtól érkezett egy pozitív, a költségvetés fenntarthatóságára vonatkozó pozitív jelentés, az egyik hitelminősítő is javított az adósság-besoroláson, és, ugye, elkészült a 2013-as költségvetés, és végül is erre mondta, illetve a Széll Kálmán-tervre Brüsszel azt, amit mondott. Nem tart-e attól, hogy ezeket a pozitívumokat, amelyeket egy fél órával ezelőtt a gazdasági elemző elmondott, miszerint a gazdaság, a magyar kormány gazdasági teljesítményét pozitívan értékeli, ez nem vitakérdés.

- Hosszú évek óta először.

- Hosszú évek óta először. Nem tart-e attól, hogy ezt el lehet szúrni, el lehet szúrni az olyan döntésekkel, mint például az egységes rezsicsökkentés?

- Mindent el lehet szúrni, nagyon kevés dolgot láttam az életben, amit ne lehetne elszúrni. Ha az ember valamit komolyan gondol, akkor abba invesztálnia kell, figyelmet, energiát, pénzt, időt, ilyen a házasság, a gyereknevelés, az ország, a településünk jövője, a vállalkozásunk. Tehát mindent el lehet szúrni. De lehet-e úgy élni, hogy az ember állandóan attól retteg, hogy jaj csak el ne szúrjam. Szerintem úgy nem lehet élni. Tehát inkább azt nézném, amiből önbizalmat és erőt lehet meríteni. Nézze, azért 2010-ben Magyarország rosszabb helyzetben volt, mint Görögország, a szakadék szélén táncoltunk. Ehhez képest az emberek két és fél év alatt rengeteget vállaltak, megpróbáltatást, erőfeszítést azért, hogy az országot erősebbé tegyük közösen. A kormánynak is van ehhez köze persze, de a kormány semmire sem jutott volna az emberek nélkül. Mindenki vállalt valamit, ez egy nagyszerű dolog. Tehát ez egy olyan ország, amiben van erő, képesség, akarategyesítésre való hajlandóság, van egy elfogadható – most maradjunk annyiban – kormánya, amely képes ezt az akaratot, közakaratot létrehozni, annak érvényt tud szerezni, világossá sikerült tenni az elmúlt két évben, hogy az emberek és a kormány egy oldalon áll, közösen fogjuk az országok kihúzni a bajból. Én ebből nem arra következtetek, hogy elszúrjuk, hanem arra, hogyha így meg tudtuk csinálni ebben a nehéz helyzetben ezt a bravúrt az elmúlt két évben, akkor a következő év még jobb lesz annál is, mint ami mögöttünk van. Sőt, 2013-ban szeretném először azt a mondatot kiejteni majd a számon, amivel azt mondhatom, egyenesen belenézve az emberek szemébe, hogy na, ugye, látják, uraim, megérte, meg kellett csinálni, jól döntöttünk, megérte.

- Igen, de ehhez a helyzethez, hogy ezt a mondatot kimondja, kiszámíthatóbb gazdaságpolitikára van szükség, ezt nagyon sokan mondják. Nyilván Ön is találkozott ilyen véleménnyel. És pont ezért idéztem a rezsicsökkentést, vagy például a bankszektorral kiszámíthatóbban kellene bánni, hiszen a hiteleken keresztül megindulhatnának a fejlesztések, a növekedés, a gazdasági növekedés. Mert, ugye, az lesz a kulcsa mindennek, hogy 2013-ban a számok Önt igazolják-e, megindul-e valamiféle gazdasági növekedés?

- Nem a számok, hanem inkább az emberek. Tehát a kérdés az, hogy kialakul-e az az érzés, szerintem e felé megy az ország, amikor az emberek úgy látják, hogy inkább tágulnak a lehetőségeik, és nem szűkülnek, hogy nem mondom, hogy fel fogja őket vetni a pénzt, mert erről nincsen szó, de hogy simábban, elfogadhatóbban, könnyebben, tervezhetőbb módon fognak élni. Ez be fog következni, látom a fejleményekből. Na, most én szívesen fogadom azokat a zsúrfiús tanácsokat, hogy kiszámíthatóbban meg finomabban, és ez biztos így is van, hogyha az ember, mondjuk, egy Balatonon vitorlázik. Na, de mi a nyílt tengeren vagyunk, Európában egy gazdasági rendszerváltás zajlik, olyan hullámverés van, országok süllyednek, kerülnek reménytelen helyzetbe. Vannak országok, ahol sok százezren több napon keresztül az utcán tiltakoznak, és küldik el melegebb éghajlatra a vezetőiket, a kormányokat, alakul ki káosz, és lesz még ilyenben részünk a következő időszakban is. Tehát egy kapitány a hajón, amikor hullámverés van, zátonyok vannak, és azt mondják neki, kicsit óvatosabban bánjon a kormánnyal, ezen csak nevetni tud.

- Álljunk meg itt most egy pillanatra. Foglaljuk egy picit össze ezt az elmúlt egy évet, hiszen itt az év végre, és nézzünk egy kicsit előre jövőre, bár itt azért már említette, hogy mi az a mondat, amit szeretne 2013-ban kimondani. Én úgy látom, és beszéljünk egy picit a szabadságharc állapotáról is, hogy most fegyvernyugvás van, nem utolsósorban a miatt egyébként, hogy jöttek ezek a pozitív megnyilvánulások erre a hétre vonatkozóan. Önök stratégiai megállapodásokat próbálnak kötni gazdasági szereplőkkel, ugye, elmaradt a leminősítés, elkészültek a sarkalatos törvények, bár azért az egyik legfontosabb, a választási eljárási törvényről még az Alkotmánybíróság hozhat kedvezőtlen ítéletet, és ezek a bizonyos közvetlen támadások is, úgy tűnik, hogy vagy csitultak, vagy az eszközrendszerük egy kicsit kifogyott, vagy elfogyott az erő ez alól. Milyennek értékeli ezt az évet, vagy egyetért-e ezekkel a kiemelésekkel?

- Egyet lehet érteni, így is lehet nézni az évet, és ez így egy valóságos kép, bár ahány ember, annyi kép. Hát kibírtuk, tehát sokfajta támadás volt Magyarországgal szemben. Rengeteg érdeket is meg kellett sérteni, hát a bankok számára az egy szokatlan élmény volt, hogy a hasznuk egy tekintélyes részét fel kell ajánlani a válságkezelésre, a nagy nemzetközi cégeknek is szokatlan élmény volt, hogy bevontuk őket a közteherviselésbe. Az embereknek sem volt könnyű, úgy kellett átalakítani az országot, hogy közben éltünk benne. Mindenki alakított már át lakást, amikor nem tud kiköltözni, benne kell laknia, mindent el kell mozdítani, fúrnak-faragnak, élhetetlenek a viszonyok, idegenek jönnek-mennek, és egy idő után az ember maga sem biztos benne, hogy érdemes volt-e belevágni. Most egy ország átépítése sem egyszerű, ugyanilyen érzésekkel kísérik az emberek. De szerintem a nagy részén túl vagyunk, nem mondom, hogy minden bútor a helyén van már, és minden képet visszaakasztottunk, de letisztulóban van a kép, mindenki látja, hogy érdemes volt ebbe szerintem belevágni. Remélem, ez 2013-ban látható lesz. Ha a közgazdaságtan bükkfanyelvén beszélünk, azért a következő a helyzet. Az államadósság Európában példátlan mértékben csökkent Magyarországon. A költségvetési hiány az európai szint alatt van. A munkanélküliség csökken, a dolgozó emberek száma nő, 160 ezerrel dolgoznak többen, mint a kormányváltáskor. A külkereskedelmünk rendben van, a folyó fizetési mérlegünk rendben van. Amire szükségünk van, az valóban gazdasági növekedés. Itt sem a külföldiekkel van baj, mert a külföldiek beruházások Magyarországon erősek, 5 milliárd eurónyi német beruházás érkezett a kormányváltás óta. A baj a magyar kis- és középvállalkozásokkal van, nekik nincsen levegőjük, ők vannak eladósodva, és ők nem jutnak hitelhez.

- A magyar fejlesztések magyar pénzből, magyar vállalkozásokon keresztül történő fejlesztések még nagyítóval is alig láthatóak.

- Igen, de itt arra kell gondolnunk, hogyha Ön bemegy ma vállalkozóként hitelért egy bankba, akkor hány százalékos kamatra kap hitelt, hát valahol 10 százalék vagy a fölötti szinten. Van Magyarországon olyan törvényes gazdasági tevékenység, amely képes kitermelni egy hitel 10 százalékos kamatát, alig hiszem, hogy van. Ezért abban kell reménykednünk, hogy egy jó gazdaságpolitikával el tudjuk érni, hogy a kamatok folyamatosan csökkenjenek. A jegybanki alapkamat-csökkentés ebbe az irányba megy. Elfogadható kamat mellett juthatnak majd a következő évben már lehetőséghez a vállalkozások, legalábbis a magyar vállalkozók számára ezt kívánom, és ezt remélem.

- Akkor pontot lehet tenni most valamelyest a munka végére, és jöhet a karácsony.

- Ma még nagyon sok munka van, és még holnap is dolgozni kell. Tehát én majd vasárnap kezdek hozzá a készülődéshez.

- Orbán Viktor miniszterelnök volt a „180 perc” vendége.

(orbanviktor.hu)