Orbán Viktor a Kossuth Rádió „180 perc” című műsorában 2014.02.21-én.

Kiss Gábor István: Itt ül mellettem Orbán Viktor miniszterelnök, jó reggelt kívánok Önnek is!

Tisztelettel köszöntöm a hallgatókat!

Kezdjük Ukrajnával, hiszen tegnap délután, este látogatást tett az ukrán–magyar határ térségében, nyilván megnézte a közintézményeket, megnézte a probléma esetén munkát kapó intézményeket, hogy mennyire készültek fel. Egyelőre viszont a statisztikában, a hírekben még nem látszik az, hogy vészhelyzet lenne Kárpátalján vagy az ukrán–magyar határon.

Először is általában hadd mondjam azt, hogy véleményem szerint – a tegnapi, emberekkel való találkozóim is erről erősítettek meg – a magyarokban együttérzés és segítőkészség van. Tehát bárkivel beszélünk, mindenki szörnyülködik azoknak a képeknek a hatása alatt, amit a világsajtó közvetít, és mindannyian békét, biztonságot és minél kevesebb emberi életben bekövetkező kárt kívánunk az ukrán barátainknak. A legtöbb magyar nem politikai kérdésként tekint erre a helyzetre, hanem egy felbomló államnak a képét látja, ahol anarchia, káosz van, és az embereknek most már az alapvető érdekeit, így az életükhöz fűződő jogaikat sem tudják garantálni; ez egy fájdalmas helyzet, és Magyarország nevében mi minden lehetséges csatornán keresztül együttérzésünket és segítőkészségünket nyilvánítottuk ki. Ezt tesszük az európai közös külpolitikán keresztül és a kétoldalú kapcsolatokon keresztül is. Ami a felkészülést illeti az esetleges nehezebb időkre, már a válság elején éreztük, hogy nem lehet tudni, hogy hol áll majd ez meg, ezért a belügyminisztert egy operatív törzs felállítására utasítottam. Ez az operatív törzs működik.

De mit csinál az operatív törzs, és milyen gyakran ülésezik, milyen gyakran elemzik a helyzetet?

Tegnap is ülésezett például, a Nemzetbiztonsági Kabinet is néhány nappal ezelőtt ülésezett, még a héten is össze fogunk ülni. A négy, tehát a cseh, a szlovák, a lengyel belügyminiszter forródróton van, találkozni is fognak talán most a napokban. Az ukrán hatóságokkal is kapcsolatban vagyunk, az ellenzéktől is kapunk rendszeresen üzeneteket, tehát mi igyekszünk nem az előtérben, hanem inkább a háttérben, de folyamatosan követni az eseményeket, és különösen a magyarokra, a Kárpátalján élő magyarokra próbálunk figyelni. Na, most, amit tudunk, az, hogy a forgalom azért lassult, az ukrán–magyar határon a forgalom mindkét irányban lassult a Lengyelország és Ukrajna közötti határon történt határlezárások miatt. Ott elég nagy káosz van, a kamionforgalom egy része átterelődik Magyarország irányába, ezt tegnap magam is láthattam. Ugyanakkor a kishatárforgalom még zajlik. Most úgy látjuk, hogy a kárpátaljai magyarok körében egyelőre aggodalom ugyan van, de nyugtalanság talán nincsen, tömeges bajba jutott magyar családokról hír nem érkezik, ezért Magyarország irányába történő áramlás sincs. Azonban, ugye, az alkotmány világosan fogalmaz, amely azt mondja, hogy a magyar kormány felelősséget visel a határon túl, a nagyvilágban élő magyarokért, mindenki figyelünk. Úgyhogy mi fel vagyunk készülve minden eshetőségre, szemléztem a határőröket, a rendőröket, jártam bent a kórházakban, megnéztem azokat a helyeket, ahol szükség esetén a bajba jutott embereket el lehet helyezni. Van még egy dolog: Ukrajnában van vagy öt atomerőmű, abból, azt hiszem, négy aktív és dolgozik, ilyenkor erre is figyelni kell, ezért a sugármérésre alkalmas eszközöket is felküldtük oda, a határhoz, és kapcsolatban vagyunk a svédekkel, akik a legjobbak ebben a tekintetben az egész világon. Tehát úgy érzem, hogy követjük az eseményeket.

Nyilván nem egyszerű állást foglalni, meg talán a magyar miniszterelnöknek nem is dolga állást foglalnia az ukrán belpolitikai helyzet szempontjából, de azért felfigyeltem itt egy fél mondatára, hogy Ön egy felbomlás felé tartó államként tekint most Ukrajnára?

Igen, nem területileg, hanem a közrend szempontjából. Vannak spekulációk persze, amelyek a területről szólnak, itt már rengeteg önkéntes jelentkezett, aki térképeket rajzolgat, ezek szerintem nem aktuálisak, a helyzet most nem itt tart, hanem a közrend bomlik fel. Tehát mi ezt nem tudjuk elképzelni, hogy az ember megy az utcán, és nem azzal kell számolnia, hogy esetleg a metrón vagy valahol a zsebéből kilopják a pénztárcáját, hanem egész egyszerűen szembejönnek vele…

…és torkon lövik.

…igen, és lelövik. És nincs senki, ahová fordulhatna, és az állam sem nem is regisztrálja, hogy ez létrejött vagy megtörtént, tehát – hogy mondjam – amikor a teljes létbizonytalanságba sodródik egy közösség – ez az, ami ma Ukrajnát jellemzi, és hát ezért érzünk velük együtt, mert ez a bizonytalanság, ahol az emberélet is olcsóvá válik, a legrosszabb dolog, ami történhet egy közösséggel.

Nézzük az országértékelést, és a mai beszélgetésünket szánjuk is a beszéd elemzésére, hiszen ez volt a tizenhatodik alkalom, hogy elmondta hagyományos évelejei beszédét nagyjából 30 perc terjedelemben. Én majd folyamatosan nyitok zárójeleket az egyes beszédrészeknél, de haladjunk a beszéd logikájában. Ugye, Ön az ország gazdasági teljesítményét értékelte az első bekezdésben, és elemzők is kiemelik, hogy mondhatott volna többet is, mert nyilván nem akarta túldicsérni az ország gazdasági teljesítményét, nem használt túl sok számot, és tulajdonképpen valóban csak az első bekezdést szánta erre. Aztán mindjárt mondom a kritikai kommentárt is.

Nézze, ugye, amikor az ember el akarja mondani a gondolatait a hallgatóságnak – aki ráadásul most itt az egész ország a média jóvoltából –, akkor a mértéktartás erényét kell alkalmaznia. Mert hát mindenkinek van egy képe, minden beszédet mondó embernek van egy képe Magyarországról meg a magyar közösségről, Nekem is van, ezért van egy elgondolásom, hogy hogyan befolyásolják az én szavaim a közgondolkodást, és én szeretném pályán tartani Magyarországot. Sok tulajdonságunk van, amely kedvező, és van néhány kedvezőtlen, könnyen csúszik le Magyarország a főútvonalról az árok szélére, a padkára vagy bele az árokba is. Tehát amikor megvannak az első jó hírek, hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy minden rendben van. Vagy van egy másik ösztönünk, hogy hiába jönnek a jó hírek, nem hisszük el, hogy ez tartós felemelkedés, egy tartós javulásnak a jele. Tehát – hogy mondjam – ezért én a mértéktartás és a realitásérzék nevében egy felől hangsúlyozom az eredményeket, mert ezek nem lottón nyert eredmények, ezekért az emberek megdolgoztak, ebben kifejeződik szorgalom meg tehetség, mert a magyarokban mind a kettő megvan. De másfelől nem akarom azt a benyomást kelteni, hogy dőljünk hátra, mert most már maguktól is mennek a dolgok, ez olyan, mint a bicikli, ha nem tekerjük, eldől, tehát ezt az egyensúlyt kell kialakítani, hogyha valaki megszólal a közvélemény előtt, legalábbis a mi felfogásunk szerint ez a felelős magatartás.

A foglalkoztatottságot most is első helyen emelte ki, és valóban igaz, hogy Európában csökken, nálunk viszont nő, de hát Ön is ismeri az ezzel kapcsolatos kritikát, hogy persze a közmunkások, illetve a külföldön munkát vállalók szépítik a statisztikai adatokat.

Jó, ez szamárság. Nem ez foglalkoztat elsősorban a szám kapcsán, ha már mértéktartásról van szó, hanem a javulásnak a viszonylagos volta. Érdemesebb lenne erről beszélni talán az ellenzékkel is, nem ezekről a szamárságokról, hogy mitől javult a foglalkoztatottság. Azért javul, mert többen dolgoznak, mint korábban, ez ilyen egyszerű. Sokkal többen dolgoznak a piacon, tehát az üzleti életben, többen dolgoznak közmunkában, mert korábban ezeket az embereket az út szélén hagyták, mi pedig nem hagyjuk őket ott, hanem munkát és lehetőséget adunk nekik. És valóban vannak magyarok, akik külföldön dolgoznak, a róluk szóló vita vagy beszélgetés is megér egy külön fejezetet. De nem ez a lényeg. A lényeg az, hogy többen dolgoznak, 1991-1992-ben dolgoztak utoljára ennyien, mint most, de én a hangsúlyt ismét nem ide tenném, hanem oda, hogy elhagytuk ugyan a 4 milliós számot, de a Magyarországgal nagyjából azonos népességű Csehországban ez 5 millió. Tehát én inkább arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy még nagyon sokat kell tennünk annak érdekében, hogy mindenki munkához jusson, mert még mindig sok olyan ember van Magyarországon, aki szeretne dolgozni, és mégsem tudja munkából fenntartani magát. Én azt a mondatot tartom fontosnak, ami úgy szól – érdekes módon talán egy amerikai mágnásnak a mondata egyébként –, hogy a világ tartozik minden embernek annyival, hogy lehetővé tegye, hogy a saját munkájából tartsa fent magát. És Magyarország még nem ilyen világ, mi még ezt nem tudjuk lehetővé tenni mindenkinek, ezért inkább bírálatok helyett inkább támogatást, segítséget és további ötleteket várunk a politikai életben szereplőktől, hogy hogyan érjük el az 5 milliós álomhatárt.

Ugye, nehéz kérdés ez, mert ha már Ön hozott egy relációt egy másik, nagyjából hasonló méretű országot, Csehországot, hogy az ember persze a statisztikákat összevetheti az ottani átlagbérekkel, az ottani inflációval, a minimálbérrel, a nyugdíjak vásárlóértékével, csak hát persze nekünk nem azokat a számlákat kell fizetni. De azért mégiscsak az látszik, hogy a nyugat-európai országokban a nagyobb nyugat-európai országok távközlési költségeit, telefonálási költségeit kell itthon fizetnünk, és azért az átlagbérek meg messze elmaradnak ezektől.

Ezért nem tartom mellőzhetőnek a rezsiharc kérdését, merthogy itt végül is csak arról van szó, hogy ezen jelenség ellen, amit Ön leírt, hogy kevesebbet keresünk, és többet fizetünk, harcolni kell, mert ez nem véletlenül alakult így. Az, hogy Magyarországon a létfenntartáshoz szükséges szolgáltatásokért sokat fizetünk, miközben keveset keresünk, azért alakult így, mert akik ezek a szolgáltatók, amelyek egyébként monopolhelyzetben vannak, tehát nincs hova fordulnunk, csak az egyetlenegy szolgáltatóhoz, ezt a helyzeti előnyüket kihasználják, és ezért igazságtalan és indokolatlan árakat, magas árakat szabnak meg a szolgáltatók. Ez ellen harcolni – hogy mondjam – nem belátás kérdése, ez nem egy értelmiségi beszélgetést, ahol ülünk egy asztal körül, érveink vannak, és majd a másik belátja, hogy nekünk van igazunk, hanem ez pénzre, tehát vérre megy. Ez azt jelenti, hogy az a profit, ami eddig – különösen a 2002 és 2010 közötti időszakban, amikor 15-ször emelték a rezsit, kicsúszott az országból, és elment ezekhez a nagy nemzetközi cégekhez, ezentúl nem csúszik ki, itt marad Magyarországon, még csak nem is a kormánynál marad, hanem itt marad az emberek zsebében, mert az áremelkedéseket megfékezzük, mi több: árcsökkenéseket hajtunk végre. Én úgy nőttem fel – ötvenegy éves leszek nemsokára –, mióta az eszemet tudom, hogy januárban mindig bejelentették, hogy minek mennyivel növekszik az ára, és emlékszem, hogy hogyan szentségeltek – már elnézést kérek – otthon a szüleim meg a nagyszüleim azon, hogy már megint mi történik. Most ehhez képest oda eljutott Magyarország, és most nem a kormányról beszélek, hanem az országról. Eljutott oda Magyarország, hogy ezt megfordítottuk, és hogy, hogy nem, januárban nulla az infláció, nincs áremelkedés, sőt rezsicsökkentés következett be kétszer, és nemsokára harmadjára is bekövetkezik. Megfordítottuk azt az istenverését vagy sorscsapást, amit most már úgy éltünk meg, mint egy olyan jelenséget, amire nincsen befolyásunk. Most kimutattuk, hogy nem, ezt emberi akarat, emberi döntések, érdekek, mohóság, üzlet, profit befolyásolják, azonosítottuk a szereplőket, és elvettük tőlük ezt a profitot, és otthagytuk a magyarok zsebében. Ez egy nagyon nehéz művelet. Én sajnálom, hogy ezt a magyar politikai közvélemény nem támogatja egységesen. Én azt gondoltam – bevallom őszintén –, hogy nem lesz olyan ellenzéki párt, ami a rezsicsökkentéssel szembemegy, de hát Magyarország tényleg az abszurd világok egyike, hogyan lehet ellenezni egy rezsicsökkentést, amikor az mind a tízmillió magyar embernek jó, és ehhez képest mégis vita van róla? Én azt hittem, hogy majd egy nyomás alá helyeznek az ellenzéki pártok, hogy még többet, még gyorsabban, még hamarabb.

Ugye, én is csak egy hétköznapi pozícióból kérdezem Önt, Miniszterelnök úr, vagy tálalom fel Önnek ezt a szempontot. Mert igen, sokan vannak úgy, akik, és itt nemcsak a rezsicsökkentésről, nemcsak a háztartási költségekről, hanem az élelmiszerköltségekről, a ruházkodásról, az üzemanyagról is szó van, ezek is az európai átlagáron kaphatók, hozzáférhetők Magyarországon, a fizetés elmarad, és bizony sokan vannak abban a pozícióban, ahol a hétköznapi luxusa hétvégi rejtvényújság megvétele.

Így van. Van egy barátom, aki egyszer azt mondta, hogy jó édes fiam minden – az nincs. Tehát azért egyszerre mindent nem lehet. Tehát én is szeretnék egyszer felkelni, előhúzni egy varázspálcát valahonnan az ágyneműtartóból, kettőt suhintani és azt mondani, hogy minden megjavul. De hát nem így van, mert annyi minden romlott el, hogy ezeket egyenként, lépésről lépésre kell kijavítani. Most a rezsinél vagyunk, mert a megélhetés a legfontosabb. A rezsinél és a munkahelyteremtésnél; még alacsonyabb rezsi és minden magyar embernek megélhetést biztosító munka – most ez a két cél, amit ki tudunk tűzni reálisan, aztán majd persze a többi is sorra kerül.

A jövőépítést a posztkommunista restaurációval építette, illetve állította ellentétbe ebben a beszédben. Ugye, azt mondja, hogy a ’89-es rendszerváltás és az azóta eltelt idő kritikája tulajdonképpen az a 25 év, és itt azért az önkritikát kiemelném. Ugye, szó szerint azt mondja, hogy azt a rendszert kellett megváltoztatni, amelynek felépítésében mi is részt vettünk, tehát itt azért van egy egészséges önkritika is Önben.

Mint normális emberekben általában. Ezt köszönöm, hogy ezt a lehetőséget nem tagadja meg tőlem. De hát a dolog valóban úgy van, az ember ránéz a saját életére, ez nem politikai kérdés, hanem emberi gondolkodásmód kérdése, ránéz a saját életére, és látja, hogy mi az, ami beváltotta a hozzá fűzött reményeket, és mi az, ami nem, mi az, ami rendben volt, mi az, amit másképp kellett volna csinálni. Ez a politikában sincsen másképp itt, csak a mi szakmánk annyiban különbözik, hogy az emberek azt látják, hogy itt a politikusok állandón bizonygatni akarják, hogy nekik mindig minden igazuk van. Amikor a kormány megalakult 2010-ben, én nem véletlenül mondtam talán első mondatként azt, hogy a győztesnek nem igaza van, hanem dolga. Tehát nem az a feladat, hogy bizonygassuk a saját igazunkat, hanem hogy elvégezzük azt a munkát, amivel segíteni tudjuk az emberek életét, ezt a filozófiát követtük az elmúlt négy évben is.

A szabadságharc kifejezés teljesen eltűnt a beszédből és a forradalom kifejezés is egyetlen egyszer bukkan fel. Ez azt jelenti, hogy ebből a szempontból konszolidáltabb időszak jön?

Felívelő korszaknak neveztem el azt, amit magam előtt látok. Én úgy érzem, hogy azok a kedvező folyamatok, amelyek megindultak, Ön említett néhányat: stabil gazdasági növekedés, áremelkedések megfékezése, rezsicsökkentés, munkahelyek számának növekedése. Ide hoznám egyébként a magyar külkereskedelmi mérleg rekordját, amit tavaly elértünk, mert a forint árfolyammozgás ellenére azért nincsen baj, mert közben az ország több árut állít elő és ad el külföldön, mint amennyit külföldről behoz, tehát összességében mi nem szorulunk külföldi finanszírozásra, legfeljebb a mindenkori államadósságunk megújítása, a lejáró pénzek megújítása jelent feladatot. Tehát ezért nagyon stabil a magyar gazdaság. Tehát én ezeket a példákat azért hoztam ide, mert hiszek abban, hogy ezek folytatódni fognak, tehát ezek olyan eredmények, amelyek nem egyetlen évhez tapadnak, mert a mélyükön jól látható – ezt a szakértők azt hiszem, sehol sem vitatják –, hogy szerkezetileg kedvező változások zajlottak le a magyar gazdaságban.

De azért az államadósság mértékére mindenki felhívja a figyelmet, illetve hogy ebben a ciklusban nagyjából 5-6 százalékot sikerült belőle lefaragni, és az Ön terve is több volt ennél.

Ó, jóval több. Tehát ez a legnehezebb, tehát két nehéz dolgot örökültünk. Az egyik a borzalmas megélhetési költségek; ezt a rezsicsökkentéssel most az elviselhetőség határig vissza sikerült hajlítani. A másik pedig a hatalmas államadósság, tehát ha egy ország kilátásait vizsgáljuk a jövőt illetően, akkor az államadósság számából nagyon sok mindent megérthetünk. Vannak olyan közép-európai országok, amelyeket nem vert meg a Jóisten olyan kormányokkal, amelyek felelőtlenül felvitték az államadósságot a 70 meg 80 százalék magasságába. Bennünket megvert, mert nálunk 85 százalék környékén volt az államadósság 2010-ben. Na, de vannak országok, csehek, lengyelek, bolgárok, ahol az államadósság a 20 és 50 százalék közötti sávban van. Ez azt jelenti, hogy nekik sokkal kevesebb, korábban felvett hitel után kell kamatot fizetniük, ezért a megtermelt jövedelemnek kisebb része hagyja el ezen okból az országot, tehát több pénzből tudnak gazdálkodni. Nekünk azért kell leszorítanunk az államadósságot, hogy több pénz maradjon Magyarországon. Én azt gondoltam egyébként, most már a számok talán másodlagosak, hogy ott a 72-73 százalékig a 85-ről le tudjuk vinni az államadósságot. Ehhez kellett volna egy kedvezőbb külgazdasági környezet, mert arról most itt nem beszéltünk, hogy mindezek az eredmények, amiket a magyarok elértek az elmúlt 4 évben, kedvezőtlen külgazdasági viszonyok közepette elért eredmények, mert Európában, ahová egyébként a termékeink 75-78 százalékát adjuk el, folyamatos válságövezet létezik. Tehát ezért szembeszéllel haladtunk, ha csak szélcsend lett volna, el tudtuk volna érni egyébként a 72-73 százalékot, kis hátszéllel meg akár a 70-et is. Na, de nem mindig ugyanonnan fúj a szél, tehát én azért abban bízom, hogy az államadósságot majd könnyebben fogjuk törleszteni és csökkenteni a következő időszakban, mert a többi európai ország vagy egy részük legalábbis jobb állapotba kerül, mint amilyenben most van.

Ha valóban nagyobb lesz a gazdasági növekedés, de most ezt az összefüggést engedjük el.

Ugye, ne felejtsük el, hogy a harmadik, talán a negyedik legnagyobb gazdasági növekedés Magyarországon van, tehát a többiek most éppen lemaradófélben vannak, nekik kellene felzárkózniuk.

Igen, csak valóban azt mondják, hogy olyan 4 százalék körül kellene, hogy legyen egy pár éven belül ahhoz, hogy ez az államadósság valóban kinövekedhető legyen.

Nem valamikor, 2016-ra kellene a 4 százalékos növekedés magasságában lennünk, ez is a tervem.

Azért hagyjuk most el ezt a szálat, mert kiszedegettem az abszolút hétköznapi nagy célokat, amelyek az átlaghallgató, hogy ebből a szempontból hallgassa, hogy mi az, ami őrá vonatkozik, az ő hétköznapi éleüktre vonatkozik. Ebből a szempontból néhány mondatot találtam azért, lehetne több, de ne legyünk telhetetlenek. Nyilván megteszi majd a Fidesz és a kormány a maga ajánlatát a választásra vonatkozóan, de azért néhány dolgot itt lehet látni.

Lehet így is gondolkodni, ahogy Ön mondja, biztosan erre is képesek lennénk, de nincs ilyen tervünk, mert azért a mi jövőre vonatkozó ajánlatunk, tervünk összefoglalható egy mondatban: szeretnénk folytatni, amit elkezdtünk.

Azt mondja, hogy Közép-Európa felértékelődik. Mely térség számára értékelődik fel, egy Nyugat-Európa vagy a Közép-Európától keletre lévő világ számára inkább?

A kettő ok-okozati összefüggésben áll, felértékelődik Európában. Ugye, Európa növekedési gondokkal küzd, a gazdaságok nem nőnek eléggé, nem tudnak elég munkát adni az embereknek, ezért ha valaki ránéz Európa térképére, megfigyelheti, hogy a növekedési teljesítmények különbözőek, és az előrejelzésekben is így van ez. Tehát azt ma lehet mondani – közmegegyezéses álláspont ez –, hogy Közép-Európában lesz a legmagasabb növekedés a következő tíz, körülbelül tíz évben, annyit előre lehet látni Európában. Tehát felértékelődik Közép-Európa Európában, és miután Közép-Európa Európában értékelődik fel, ezért értékelődik fel az Európán kívüli világ szemében. Nekünk, magyaroknak is jó, hogyha megőrizzük a realitásérzékünket, ugye, óriási az érdeklődés a magyar gazdaság iránt ma Keletről is. De nem azért, mert a tízmilliós piac olyan vonzó lenne, bár ez sem elhanyagolható, hanem elsősorban azért, mert Magyarország az 500 milliós európai piac, ennyien élünk körülbelül az unióban, az 500 milliós európai piac része. Aki belép Magyarországra, belép az unióba, tehát az uniós tagság komoly előnyt jelent a keleti kapcsolatok tekintetében, ezért butaság és szamárság szembeállítani az európai uniós tagságot meg a keleti irányban mutatott gazdasági aktivitást, mert a kettő összefüggésben áll egymással.

Azt mondja, hogy a munka után még kevesebbet kellene adózni Magyarországon, illetve dolgozhasson, aki akar, és éljen is meg belőle. Ezek viszont már tényleg konkrét ajánlatok. Jövedelemadózás ezek szerint akkor egyszámjegyű lesz?

Nézze, én egy régi iskolához tartozom, Ronald Reagan, amikor először megválasztották amerikai elnöknek, összehívta a kormányülést, és a következőket mondta – ennyiből is állt a kormányülés –: Uraim, két dolgot utálok, a kommunistákat meg az adókat, ezekkel kezdjenek valamit. Na, most ez persze egy kicsit erősen amerikai, agresszív mondat, úgyhogy én embereket nem utálnék, de azt azért mondanám, hogy az adókat én is utálom. Tehát, ugye, az emberek mégiscsak azt szeretnék, hogy minél több pénz maradjon a zsebükben, ha megkapták a fizetésüket. Ez egy primitívnek ható mondat, de ez a gazdaságpolitika lényege. Legyen munka, és a munkából kapott bérből minél több maradhassunk náluk. Ezért én továbbra is az egyszámjegyű jövedelemadó híve vagyok.

A következő ciklusban? Ha folytatásra kapnak bizalmat a választóktól.

Ne szorongasson ennyire, csökkentsük. Maradjunk abban, hogy a tendencia a fontos. Tehát próbáljuk továbbra is csökkenteni.

Mindenki vállalhasson annyi gyermeket, ez a kérdések kérdése egyébként, amennyit szeretne, ugye, mert a statisztikákban az bukkan fel, hogy a fiatalok szeretnének gyermeket vállalni, aztán valami elvonja a figyelmüket a gyermekvállalás a családi élet elől. Én elmondom Önnek, hogy mi ez: tanulnak, és nyilván szeretnének érvényesülni azokkal a papírokkal, azokkal a diplomákkal, és lehet, hogy ez is összefüggésben van azzal, hogy hogyan tudnak érvényesülni ezekkel a diplomákkal, hogy aztán fészket is tudjanak rakni.

Persze, ahányan vagyunk, annyiféle életet élünk. De vannak azért közös mozzanatok is az életünkben. Én családban élő ember vagyok, és szerintem a gyermekvállaláshoz elsősorban kell egy érzelmi biztonság, mert a gyereket valakitől szeretné az ember, tehát azért – hogy mondjam – kell egy normális, civilizált élet, kultúra, érintkezés. Ebben Magyarország nem áll rosszul nemzetközi összevetésben, tehát Magyarország egy jó hely, egy jó kultúra, egy, az érzéseink kifejezésére alkalmas, kifinomult nyelvvel rendelkezünk. Tehát én azt gondolom, hogy nem véletlen, hogy a magyarok többsége családcentrikus gondolkodású, ezt minden felmérés kimutatja. Ugyanakkor kell hozzá anyagi biztonság is, vagy legalábbis annak a lehetősége, itt azért még nem állunk jól, mert a családhoz meg a gyerekhez kell otthon, aztán kell állás. Ugye, a devizahitelben, a devizahitel-csapdában vergődő ember nem tud vagy nagyon nehezen tud gyermeket vállalni. Tehát én azt gondolom, hogy egy átfogó népesedéspolitikai programra van szükség. Ennek az elemeit látom, ezeket követtük is az elmúlt években. Talán összehangoltabban kell majd lépnünk, de már a gyed extra abba az irányba mutatott, meg az egyetemisták számára nyújtott gyerektámogatási rendszer, amely felvillant valamit a jövőből.

Az előző percekben Orbán Viktor miniszterelnök volt műsorunk vendége.

(miniszterelnok.hu)