Orbán Viktor a Nógrád Megyei Hírlapnak adott interjút.

Az elmúlt időszak – megyénket érintő – kormányzati eredményei: 10 milliárd forintnyi fejlesztési összeg érkezett Nógrád megyébe, Salgótarján 1,1 milliárd forint kormányzati támogatást kapott, kiemelt beruházássá nyilvánították a 21-es főút négysávosításának befejezését. A következő években pedig még nagyobb változásoknak lehetünk szemtanúi: 2013. január elsejétől 10 százalékkal csökkennek a közüzemi díjak, 2014-ben pedig megyeszékhelyünk adósságmentessé válik, továbbá a városban teljes foglalkoztatottság lesz. Ezekről a bejelentésekről és az elmúlt időszak eredményeiről beszélgettünk Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével.

– Örömmel konstatáltuk azt a bejelentést, hogy 2014-ben, részben vagy teljes egészében az állam kiváltja az önkormányzatok adósságait. Salgótarján Megyei Jogú Város esetében ez nem kis könnyítést jelent.


– Igen. A kormány döntésének értelmében december 31-ig az 5000 főnél kisebb lélekszámú önkormányzatok adósságát váltjuk ki, s egyenként tárgyalunk a nagyvárosokkal arról, hogy az adósságukat milyen mértékben vállalja át az állam. Salgótarján ebben a tekintetben jól áll. Hiszen ha Székyné dr. Sztrémi Melindával, a város polgármesterével végig tudjuk vinni azt a programot, amelyet Salgótarján vonatkozásában megalkottunk, akkor 2014-re a megyeszékhely adósságmentes város lehet.

– Munkahelyteremtés szempontjából milyen kormányzati lépéseket terveznek? Mire számíthatnak az itt élők?

– Először is azt a legfontosabb megérteni, hogy a kormány nem működheti a gazdaságot a vállalkozók helyett. A kormány azzal tudja segíteni a vállalkozásokat, hogy olyan jogszabályi kereteket és egyéb feltételeket alakít ki számukra, amelyek eredményeképpen a gazdaság szereplői munkahelyeket tudnak teremteni.

Azt is látni kell, hogy az európai válság olyan nehéz körülményeket teremt a vállalkozásoknak, hogy számukra a következő néhány hónap nagy fellendülést nem fog hozni, ugyanakkor az emberek itt vannak munka nélkül. A kormány ezért vállalta azt, hogy Start munkaprogramot indít. Polgármester asszonnyal abban maradtunk, hogy ezt a programot kiszélesítjük Salgótarjánban. El fogunk jutni oda, hogy a 2014-re csak az él majd jövedelempótló segélyből, aki nem akar dolgozni, mert erre az évre lesz annyi Start-munka lehetőség Salgótarjánban, hogy mindenki, aki dolgozni akar, az talál majd erre lehetőséget.

– A vállalkozókat, milyen módon tudja segíteni a kormány? Hogyan tudja őket – az Ön által említett – piaci munkahelyteremtésre ösztönözni?

– Január elsejétől, ha egy vállalkozó GYES-ről, GYED-ről visszatérő családanyát, vagy 55 évnél idősebb embert foglalkoztat, illetve tartós munkanélkülinek ad helyet, akkor a jövedelem 100.000 forintjáig nem kell járulékot fizetnie. Ezt hívjuk munkahelyvédelmi akciótervnek. Ezzel kapcsolatban megvárjuk azt, hogy az első negyed, illetve fél évben milyen eredményekkel leszünk gazdagabbak és ennek függvényében megpróbáljuk még tovább szélesíteni ezt a programot.

Továbbá 2013-ban lesz egy fejlesztési programunk is, amely az importkiváltást célozza meg. Ez annyit jelent, ha valaki olyan terméket állít elő, amellyel a piacon importterméket tud kiváltani, akkor ahhoz olcsó finanszírozást tudunk biztosítani. Ilyen feltételeknek felelhet meg a most induló salgótarjáni öblösüveggyár is.

A vállalkozók számára a járulékterhek mellett a másik fontos kérdés a fejlesztés lehetősége. 2012-ben több mint 10 milliárd forint fejlesztési pénz érkezett Nógrád megyébe, amelyek alapvetően a turizmust erősítik. Meg fog kezdődni a 21-es út középső szakaszának a négysávúsítása és Nógrád megyéből érkeztek olyan pályázatok is, amelyekhez most teremtünk forrásokat. Azt gondolom, Nógrád megye elmondhatja magáról, hogy felkerült Magyarország fejlesztési térképére.

– A kormányzat a magyar gazdaság jövőjét nemcsak a vállalkozások kedvező üzleti környezetének, „klímájának” a biztosításával, vagy a jó projektek befogadásával és pályázati finanszírozásával teremtheti meg, hanem a gazdaság egyik alapját jelentő infrastrukturális beruházásokkal. Milyen célokat fogalmaztak meg ezzel kapcsolatban?

– Vannak olyan megyeközpontok, amelyeket négysávos autópálya, vagy autóút nem ér el. Ezen a helyzeten mindenképpen változtatni fogunk. Olyan programot alkottunk, amely a városokat bekapcsolja az ország infrastrukturális vérkeringésébe. Ilyen város Szolnok, Eger, vagy éppen Salgótarján is. Éppen ezért is döntöttünk arról, hogy a 21-es főút teljes négysávosítását még ebben a kormányzati ciklusban megvalósítjuk.
Ezen kívül vizsgáljuk a vasútfejlesztések lehetőségét is, de ebben még konkrét döntéseket nem hoztunk. Szeretnénk, ha településeink nemcsak közúton, hanem vasúton is jobban megközelíthetővé válnának.

– Salgótarjánban megtartott sajtótájékoztatóján az is elhangzott, hogy jövőre a kormány 10 százalékkal csökkenti a közüzemi díjak tarifáját. Salgótarjánt ez hatványozottan érinti, hiszen a városban irreálisan magasak a vízdíjak. Mit tesz ez ügyben a kormány?

– Igen. A kormány arról is döntött, hogy 2013. január elsejétől a villany és a gáz ára 10 százalékkal csökkenni fog. Ezt szeretnénk átvezetni a távhőszolgáltatás díjain is, hogy ennek pozitív hatását a lakótelepen élő emberek is érezzék. A Salgótarjánban folytatott tárgyalások alatt az is kiderült, hogy a városban élőknek kiemelkedően magas összeget kell fizetniük a vízért. Ennek érdekében a polgármester asszony részvételével, egy kisebb munkacsoportot alakítottunk, amely a salgótarjáni vízdíjcsökkentést tűzte ki célul. Minden erőnkkel azon leszünk, hogy ez a változás – vagyis az olcsóbb vízszolgáltatás – minél hamarabb bekövetkezhessen.

(Nógrád Megyei Hírlap)