Orbán Viktor beszéde az Ötödik Európai Roma Platformon, Budapesten.
Jó napot kívánok, tisztelt Hölgyeim és Uraim! Mélyen tisztelt Biztos Asszony! Mélyen tisztelt Biztos Úr! Excellenciás Hölgyek és Urak! A roma szervezetek igen tisztelt Képviselői!
Nem először veszek részt olyan konferencián, amelyen kitűnő szaktekintélyek, befolyásos politikusok vagy éppen egyházi vezetők részvételével a cigányság felzárkóztatásáról és esélyeik javításáról gondolkodunk közösen. Nagyon sok figyelemre méltó, építő ötletet és gondolatot volt szerencsém hallani az ilyen megbeszéléseken, és ezek egész biztosan hozzájárultak ahhoz, hogy tisztán lássunk a kérdésben, hogy jobban megértsük ennek a problémának a valódi természetét. Ezek az összejövetelek és a rengeteg odaadó, önkéntes munka azonban, ha széttekintünk Európában, mégsem hozta meg az áttörést. Az embernek valahogy az a benyomása alakult ki, minthogy ha a problémák gyorsabban nőnének, mint a megoldások érdekében mozgósított energia. Hiába találkozunk újra meg újra, a cigányok, a romák életkörülményeiben javulást alig tapasztalhatunk. Nem lett több roma embernek munkája, és nem lettek jobbak a cigány gyerekek iskolai eredményei sem – hogy csak a legfontosabb kérdéseket említsem. Sokszor volt az az érzésem, hogy a legjobb szándék, oly sok ember jó szándéka ellenére is csak körbe járunk, nem találjuk azt az irányt, amely mentén el tudnánk indulni előre. Most azért vagyunk itt, hogy kitörjünk ebből a körből, hogy le tudjuk dobni az eddig bennünket megbénító béklyókat. Van-e okunk, és ha igen, miért van ezúttal reménykedni?
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Magyarországon működik ma Európa legszilárdabb, legstabilabb kormányzata. Kétharmados többsége van a kormánynak a parlamentben. Ez egy olyan csillagállás, amely egy-egy ország életében csak nagyon ritkán következik be. Erre persze azt szokták mondani, hogy ez egy történelmi felelősség. Én azonban szeretném emlékeztetni Önöket is és magunkat is arra, hogy ez egy történelmi lehetőség. Nem tudjuk, mikor lesz, vagy lesz-e egyáltalán még egyszer valakinek esélye arra, hogy történelmi léptékű problémát hívjon ki, szólítson meg és kezelésére vállalkozzon. Ezért a felelősség és a lehetőség kéz a kézben jár. Márpedig, tisztelt Hölgyeim és Uraim, nekünk megállapodásra kell jutnunk egymással. Ha minden jól megy, akkor jövő héten lehetőség adódik arra, hogy a magyar kormány nevében aláírhassak egy megállapodást Farkas Flóriánnal, aki a cigány önkormányzatot, a roma önkormányzatot képviseli. Egy olyan átfogó megállapodást, amelynek a léptéke reményeink szerint már valóban kiérdemli az elismerő szavakat, kiérdemli a történelmi jelzőt is. Erről fogunk majd beszélni és tartunk talán sajtótájékoztatót is, most csak a probléma és a megoldás érdekében mozgósított energiák nagyságrendjét érzékeltetendő szeretném mondani azt, hogy a megállapodásban szerepel az, hogy több mint százezer embernek fogunk közmunkát szervezni, szerepel benne, hogy több tízezer roma fiatalnak fogunk piacképes szakképzettséget nyújtani, szerepel benne a kulturális önkormányzat elismerése és támogatásának kérdése. Szóval reményeim szerint egy olyan megállapodás kerül néhány napon belül itt tető alá, amellyel aztán már csak egyetlen dolgunk lesz: az utolsó bötűig végre kell majd hajtani.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Mindannyian tudjuk, hogy a probléma, a cigányság, a magyar és a közép-európai cigányság problémája hatalmas. A cigányság felzárkóztatásának a kérdése azonban nem egy, sőt nem is néhány tagország problémája. Nem Magyarországé, nem Romániáé, de nem is Franciaországé vagy éppen Olaszországé. Minden tekintetben közös problémává vált, túlnőtt még egy közepes méretű tagállam lehetőségein és képességein is. Mindannyiunk problémája ez, akár élnek az országunk területén cigány etnikumú csoportok, akár bevándorlási célpontként választják azt. Európa egésze, különösen a régi tagállamok nem feltétlenül ismerik a problémát magát, vagy egészen mást gondolnak a természetéről. A Közép- és Kelet-Európában élő romák vagy cigányok jellemzően nem vándorló életmódot folytatnak, letelepedve élnek, és legfőbb nehézségük a súlyos, generációkon át öröklődő szegénység, mélyszegénység. A problémának így csupán egyik oldala az etnikai különbözőség, amely nyelvhasználatban, vagy éppen eltérő szokásokban ölt testet. A másik, területileg koncentráltan megjelenő, állandósuló probléma a mélyszegénység problémája. Az Európai Unió bővítésének utolsó két hullámával ez a sajátos etnikai és egyben szociális kihívás közös európai szintre emelkedett. Elsődleges feladatunk, hogy ezt mindenkiben pontosan tudatosítsuk. Ez a közös megértés jó úton halad. Az Európai Parlamentben a Magyarországról származó, a magyarországi romákat és a magyarországi magyarokat egyszerre képviselő Járóka Lívia készítette el az elsöprő többséggel elfogadott jelentést. Az ő munkája révén nagyot léptünk előre a tudatosítás, a kihívás valódi természetének megértése útján.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Most azonban a tettek ideje jött el, erre vállalkozott a soros magyar elnökség. Én értem, hogy mindenki türelmetlen, mindenki elégedetlen, mindenki tetteket vár. Miért hisszük, hogy ezúttal nemcsak a beszédig, hanem a ténylegesen hatásos tettekig is eljuthatunk? Nos, azért, mert az Európai Unió mérete és ereje már sokkal inkább összemérhető a cigányság határokon átívelő gondjaival. Amíg mi egy-egy tagországban eddig erőtlennek bizonyultunk a megoldás eléréséhez, addig a kontinens összefogva már sokkal tovább juthat. Motivációnk van bőségesen. Az első gondolatunk nyilván az emberiességé, hiszen Európában, a nyugati civilizáció bölcsőjében élnek emberek, polgártársaink, szomszédaink, a gyermekeink osztálytársai, akiknek az életviszonyai sokkal közelebb állnak más, lényegesen gyengébb gazdasági teljesítményt fölmutató kontinensek világához, mint a szomszédunk életszínvonalához. Jóérzésű ember nem viseli el az ilyen helyzeteket, de nem is egészséges közösség az, amely hosszútávon ilyen kiáltó szociális különbségeket elvisel, illetve fenntart. A helyzetből fakadó lesújtó eredmény országainkban jól megfigyelhető: kölcsönös bizalmatlanság, agresszió, előítéletek, bűnözés. Ezen változtatni kell.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Van azonban a problémának egy másik, egy gyakorlati vetülete is. Mindannyian tudjuk, hogy az éremnek mindig van másik oldala is. A mélyszegénységben, munka nélkül élő cigányok és az ő gyermekeik, akikre – ha nem teszünk valamit – hasonló sors vár, rendkívül hiányoznak az amúgy is válsággal küzdő európai gazdaságoknak. Fontos munkaerőbázist jelentenének ők, olyat, különösen a mi térségünkben, amelyet más európai országok csak a bevándorlás révén tudnak pótolni. A mi országaink helyzete különös. A hiányzó munkaerő, a hiányzó gyermekek részben itt vannak a mai államhatárainkon belül, azonos nyelvet beszélnek velünk, ugyanúgy hívják az Istent, kultúrájuk sokkal közelebb áll az európai fősodorhoz, mint a más kontinensről érkező bevándorlók. Javaslom ennek szellemében, hogy a konferencia az európai cigányságra úgy tekintsen, mint lehetőségre, és ne úgy, mint teherre. Az előttünk álló munka még így is felfoghatatlanul nagy, de legalább jobb kedvvel tudunk így közösen hozzáfogni. Kívánom, hogy ezek a tanácskozások és a magyar elnökség romastratégiájának teljes programja ezúttal valódi megoldással szolgáljon. Ha hiszünk saját elnökségi jelszavunkban – márpedig mi, magyarok hiszünk –, amely szerint Európa erős, akkor közösen ezzel a történelmi kihívással is szembe tudunk szállni.
Jó munkát kívánok a tanácskozásokhoz! Köszönöm, hogy meghallgattak.
(orbanviktor.hu)
