Orbán Viktor előadása a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége 200. kerekasztal-beszélgetésén, Győrött.
Engedjék meg, hogy nagy tisztelettel kívánjak jó estét mindannyiuknak!
Gyakran jut osztályrészül az embernek, hogy ravaszul idehívják Kiss művész urat, elénekli a Bánk Bánt, és akkor azt mondják, hogy akkor most Öné a szó. Kevés hálátlanabb dolog van ennél. No, de onnan jön segítség, ahonnan az ember nem is várná. Erzsébet éppen átadott nekem egy borítékot, és ezt kinyitottam az előbb, és a következőt találtam benne. Egy verset, amiből fölolvasok két sort, és egy rövid szöveget, amit – ha megengedik – ismertetek. „A mellékelt vers” – egy idős ember által írt levélről van szó – „sokat segített nekünk, fiatal lányoknak hitünk, bizalmunk megmentésében. Titokban terjesztettük, börtön járt érte. Szerintem ma is nagyon aktuális. A Jóisten áldását kérem a kedves Orbán családra: a tízgyermekes családból származó” – itt egy név, nem vagyok fölhatalmazva, azért nem mondom, de ide van írva – „nyolcvan éves mamóka.” Ez a vers válasz mindhárom kérdésre, amit Erzsébet asszony föltett. Mécs László: A pisztrángok példája. Két sort olvasok föl, és akkor érteni fogják, miről beszélek, és akkor meg is menekültem Bánk Bán árnyékából, és ráúszhatok a saját feladatomra. Így hangzik ez a két sor: „Pisztrángoktól azt tanultam:/ sohasem úsznak ők az árral,/ de mindig szembe, mindig hősként.”
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Mielőtt megtartanám előadásomat, engedjék meg, hogy én is csatlakozzam köszönő szavakkal Erzsébet asszony bevezetőjéhez. Valóban nagyszerű tettet ünneplünk ma. Erzsébet asszony ezt nem így mondja, de valójában tudjuk, hogy erről van szó, az ő nagy tettét ünnepelni jöttünk össze. Azt a tettet, hogy egy kerekasztal sorozatot szervezve sikerült eljutnia 16 év alatt 16 év kitartó munkájával a 200. előadásig. Ráadásul egy olyan korszakban kezdte ezt a munkát, amikor a feladat – erre most már nagyon kevesen emlékeznek talán az itt ülők közül, 1996-97-ről beszélt Erzsébet asszony – az volt, hogy először is össze kell rendezni a keresztény-nemzeti tábort, mert hiszen szétdőlt 1994-ben, amikor visszajöttek a kommunisták, és ott álltunk a senki földjén rendezetlenül, több tagra szétesve és a jövő világos víziója nélkül. Másfelől pedig amikor be kellett bizonyítani, és talán ez az, amiért én első gondolatra is vagy első pillantásra is azonnal igent mondtam a meghívásra, hogy be kell bizonyítani, hogy nem igaz az, amit Horn Gyuláék mondanak, hogy a politika a profik dolga. A kormányzás lehet, hogy a profik dolga, de a politika, hogy összejöjjünk, megbeszéljük, eldöntsük, kijelöljük, hogy mi az irány, merre megyünk – ez nem politikusok dolga, ez mindannyiunk közös dolga. Ezt kellett bebizonyítani 1997-ben. Ez a ma természetes gondolat akkor valódi forradalmi gondolatnak számított, és ennek jegyében indította meg Erzsébet asszony ezt a kerekasztal-beszélgetés sorozatot, hogy mindenki a keresztény, nemzeti, polgári táborból megérezhesse, hogy a dal róla is szól, érdemes benne részt venni, és lesz is esélyünk. Nem akarom sem túl-, sem alábecsülni az akkori időkben az Erzsébet asszony által mutatott teljesítményt, de bizonyosak lehetünk abban, hogy az 1998-as – meglepő – választási győzelem nem jött volna létre úgy, hogyha előtte a keresztény, nemzeti, polgári tábor tagjai ilyen típusú kerekasztal beszélgetéseken nem építik föl az egymás közötti bizalmat, és a híveik nem építik föl egymás között a bizalmat. Ez volt a ’98-as győzelemnek a záloga. Ennek fényében talán különösen is hálásnak kell lennünk Pápai Lajos excellenciás püspök úrnak, aki azokban az egyáltalán nem egyszerű időkben, amikor – emlékeznek rá: abban az időszakban vissza akarták zavarni az egyházakat a templomok falai közé mondván, hogy ne üssék bele az orrukat a közügyekbe, és akkor – egy nagyon bátor mozdulattal a püspök atya mégiscsak Erzsébet asszony kerekasztal-beszélgetés sorozata mellé állt. Nagyon régen hallottam olyan kiváló előadást – én még emlékszem az elsőre –, amikor egy francia szellemi háttérből építkező előadást hallhattam. Talán ez az alkalmas pillanat, amikor Osztie atyának is köszönetet mondhatunk, hiszen mégis egy civil szervezet tette kockára a becsületét, elfogulatlanságát, mindent, amit jó hírnévnek lehet mondani, amikor lehetőséget adott arra, hogy ennek az egyesületnek a keretei között jöjjenek létre ezek a kerekasztal-beszélgetések.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Mind a hármuk megérdemli, hogy megtapsoljuk őket.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Antall József egyszer azt mondta, hogy ő kamikaze kormányt alakított. Én már 1998-ban eldöntöttem, hogy nem fogok soha kamikaze kormányt alakítani. Az nem tűnik olyan biztató végkifejletnek. Én azt gondoltam, hogy nem vezetném az én híveimet olyan csatába, aminek a végén a vereség vagy a megsemmisülés áll, még ha az ember néha, mint ahogy néhai miniszterelnökünk bizonyára így lehetett, egy keserű pillanatában erre is gondolt. Szóval mi nem keresztény kamikazék vagyunk, hanem sikerre ítélt magyar honpolgárok, akik politikai céloktól vezettetve összefogunk, közösen lépünk föl, és sikereket fogunk elérni. Én már ’98-ban is, és most, amikor 2010-ben ismételten azzal a feladattal szembesültem, hogy kormányt kell alakítani, sikeres kormányt akartam alakítani.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Fölolvasom azt a 25 pontot, amit a mentségemre föl tudok hozni. Amiatt kell mentegetőznöm, hogy kormányt alakítottunk. Mégiscsak mi az a huszonöt dolog, amire azt mondanám nagyon szálkásan és röviden, hogy azért ez mégis valami. Rezsicsökkentés. Nyugdíjak vásárlóértékének megőrzése. Minimálbér emelése. Politikusok számának csökkentése – horribile dictu: megfelezése. Szülésről visszatérő nők támogatása. Munkahelyvédelmi akcióterv. Háromezer-ötszáz új rendőr. Újra három évig jár a gyes. Államadósság-csökkentés. 10 % alatt a költségvetési hiány. Családi adózás. Adókedvezmény a kis- és középvállalkozóknak. Új mentőautók. Különadó az indokolatlan végkielégítésekre. Korkedvezményes nyugdíj a nőknek. Erzsébet-program a szegényeknek. Őstermelők támogatása. Önkormányzati adósságátvállalás. Három csapás törvény. Devizahitelesek megsegítése. A tanárok elleni erőszak megfékezése. Rászoruló gyermekek támogatása. A magyar föld védelme. Csak az kaphat családi pótlékot, aki iskolába járatja a gyermekét. És nehéz tárgyalások után elértük, hogy 2014 és 2020 között az uniós költségvetési kiadásokból 51.000 forinttal több támogatás jut fejenként minden egyes magyar embernek. Ez a huszonöt pont.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Lehet vitatkozni, hogy kevés vagy sok, de hogy ne csináltunk volna semmit, azt biztosan nem lehet a fejünkhöz vágni. A Fidesz parlamenti képviselőinek, velük együtt a kereszténydemokrata barátainknak mind a huszonötöt meg kell tanulniuk természetesen, hogyha álmukból fölkelnek is, el tudják mondani. Fideszes és kereszténydemokrata híveknek öt is elég, de ötöt mindenkinek kell tudni, hiszen ha meg akarjuk védeni a mögöttünk hagyott éveket, és meg akarjuk nyerni az előttünk álló éveket, akkor harcolnunk kell, és ahhoz muníció kell. Ez a muníció.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Itt ennél a pontnál akár abba is hagyhatnám, de nem lenne ez helyes két okból. Először is azért, mert éppen vasárnap este egy nagy nemzetközi vacsorán módom adódott arra, hogy Szent István királyunk intelméből idézzek: semmi sem emel föl, csak az alázat. Egy ilyen pökhendi huszonöt pontos fölolvasással nem lehet kiváltani egy előadást, hiszen ez sok minden, de semmiképpen sem fölemelő alázat. Másfelől pedig mégiscsak keresztény értelmiségiek volnánk, és ezért aztán érdekel bennünket a dolgok mögöttese is, a dolgok értelme, azok az összefüggések, amelyek az ilyen beszámoló mögött sejlenek föl. Ezért, tisztelt Hölgyeim és Uraim én írtam természetesen egy beszédet, ezt pedig ismertetni fogom Önökkel. Ez egy töredékes beszéd, hiszen május 29-én lesz három éve, hogy a kormány megalakult, és addigra kell végleges formába hoznom. De mindenképpen, töredékes formájában is válaszokat ad az Erzsébet asszony által itt föltett kérdésekre, illetve talán ad egy magyarázatot arra, hogy a huszonöt pont, és még sok minden más kormányzati döntés mögött mi is az összerendező elv.
Először arról szeretnék szólni, amit úgy hívunk, hogy keresztény politikus. Gyakran felmerül a kérdés, hogy mi a különbség a keresztény és a nem keresztény politikus között. A különbség, tisztelt Hölgyeim és Uraim, jól látható. Amíg egy nem keresztény politikusnak csak négyévenként kell számot adnia, addig a kereszténynek minden egyes napon. Mi keresztények, amikor a felelősség szót felemlítjük, akkor ez alatt nem valamiféle homályos alapelvekhez való igazodást értünk, hanem azt a pillanatot látjuk magunk előtt, amikor Isten előtt számot kell adnunk cselekedeteinkről. Nekünk, keresztényeknek ez a világ az a terep, ahol a hivatásunkat be kell töltenünk, és minden nap el kell számolnunk a tetteinkkel a politikában is.
Ezek után szeretnék szólni a cselekvő kereszténységről. A pénzügyi és gazdasági válság árnyékában azt a kérdést kellett feltennünk, hogy végül is mit tegyünk a kialakult helyzetben, amit megörököltünk, és amelyet számokban Erzsébet asszony világosan idézett elénk. Két választási lehetőségünk volt. Az első: megvárjuk, amíg a problémáinkat mások – Európai Unió vagy az IMF – megoldják helyettünk, vagy megpróbáljuk saját magunk megtalálni a cselekvés lehetséges útjait. Mi a cselekvés útját választottuk, méghozzá a keresztény ihletettségű cselekvés útját. Mindannyian tudjuk, hogy a hit a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés. Most a remélt dolgokban való bizalomról beszélnék, bár mindig veszélyt hordoz magában a biblikus mondatok átfordítása a közélet világába, de mégis itt megkockáztatom, hogy Magyarország számára ez a hit, mármint a remélt dolgokban való bizalom a közéletben azt jelentette, hogy lehetséges egyszerre csökkenteni az államadósságot, lehetséges ezzel egy időben 3 % alá vinni a költségvetési hiányt, lehetséges felére csökkenteni a politikusok számát, lehetséges csökkenteni az árakat, és lehetséges megvívni a harcainkat sikeresen Brüsszelben. Sőt, ez a remélt dolgokban való bizalom ma azt jelenti, hogy még ebben az évben beindulhat a gazdasági növekedés, és a számok, a látható dolgok világában már jól látszik, hogy ez így is lesz.
Magyarország számára ez a hit azt jelenti, hogy továbbra is töretlenül bízunk abban, hogy a munkánk eredményeképpen, ha nem is holnap reggel, de minden embernek tudunk majd munkát biztosítani, aki dolgozni akar. Idézek ide néhány adatot. Ma 98.431-el többen dolgoznak, mint a kormányváltáskor, mint 2010 márciusában dolgoztak. A mai napon, illetve a megelőző napokban közmunkán 201.221 ember vett részt, és közülük 50.430 roma ember volt a becslések szerint, tisztelt Hölgyeim és Uraim! Három év alatt eljutottunk oda, hogy akik korábban segélyből éltek, ha van rá lehetőség, munkából akarnak megélni romák is és nem romák is, és az eredmény, a remélt dolgokban való bizalom beteljesedése itt van előttünk.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Ezek után szeretnék néhány szót szólni a politikánk újszerűségéről. Hiszen a munka mellett a másik sarkalatos pontja annak, amit teszünk, a családok pénzügyi helyzetének javítása. Ez önmagában is dicsérendő dolog, de ráadásul a versenyképes gazdaság egyik legfontosabb mozgatórugója. A rezsicsökkentéssel, valamint a devizahitelesek adósságcsapdájából való kimentésével azt szerettük volna elérni, hogy a magyar családok házi kasszájában több pénz maradjon, amit élelemre, ruházkodásra, utazásra vagy pihenésre költhetnek. 170.000 szerződést sikerült fölszámolnunk – devizahitel szerződést – a végtörlesztés eszközével, és további 131.000 szerződést kötő ember ment át az árfolyamgátba. Ez azt jelenti, hogy mindösszesen 300.000 devizahiteles család helyzete jelentősen javult. Ha ezt megszorozzuk a magyar családok átlagszámával – néggyel –, akkor az azt jelenti, hogy 1.200.000 embernek könnyebb az élete, és könnyebben viseli a korábban fölvett terheket, mint ahogy ez a mi hivatalba lépésünk előtt volt. Ráadásul ugyanez volt a célunk a minimálbér 98.000 forintra történő emelésével is, és még a mi kormányunk alatt be fog következni, hogy a minimálbér elhaladja a havi 100.000 forintot. Ugyanez volt a célunk, hogy a legalacsonyabb jövedelműek juttatásai a pénzromlás mértékét meghaladó mértékben növekedjenek, vagyis a nyugdíjak vásárlóértéke is emelkedjen. Nézzék meg, ebben az évben a nyugdíjemelés nagyobb, mint egyébként a pénzromlás üteme, bár Erzsébet asszonynak igaza van, szeretnénk mi is még, még, még emelni, de hosszú éve nem fordult elő Magyarországon az, hogy a nyugdíjak nagyobb arányban emelkedtek volna, mint amilyen számot az infláció mutatott.
Tisztelt Hölgyeim és uraim!
Az önbecsülésről. A 2010-es választást követően, amikor Magyarország jelenlegi kormánya hivatalba lépett, láttuk, hogy az elszántságunk adóssághegyeket képes megmozgatni, legalábbis ezt képzeltük. Egy olyan utat láttunk magunk előtt, amelyen ha haladunk, képesek vagyunk az országot kimenteni a válságból úgy, hogy nem másoknál kilincselünk, nem kérünk szívességet sem az IMF-től, sem egyetlen más országtól.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Ez azért fontos, mert nem mindegy, hogy az ember hogyan vágja ki magát a bajból: önerőből vagy sem. Az önbecsülés első számú föltétele az, hogy saját magunk legyünk úrrá a saját bajainkon. Ezért van, hogy nagyon sok idős ember, bár jogosult volna rá, nem megy el sosem szociális segélyért, mert egész egyszerűen szégyelli, az önbecsülésével ez ellentétes. Az önbecsülés nemcsak az egyes embernek, hanem a nemzeteknek is fontos. A magyar nemzetnek különösképpen fontos. Ezért ahelyett, hogy másoknál kilincseltünk volna, meg végrehajtottuk volna azt, amit az IMF kért, arra a következtetésre jutottunk, hogy nemcsak az embereknek, hanem mindenkinek: a politikusoknak, a multinacionális cégeknek, a közműszolgáltatóknak és a bankoknak is hozzá kell járulniuk a válság elleni küzdelemhez. Ha el akarjuk távolítani a növekedés útjából az akadályokat, akkor azt csak együttes erővel tehetjük meg úgy, hogy mindenki, ők is kiveszik a részüket ebből a munkából. Összességében az önbecsülésre épülő politika oda vezet, hogy végül is úgy akarunk erős és sikeres Magyarországot fölépíteni, hogy annak gerince egy erős és sikeres középosztály legyen, ezért a kormány intézkedéseinek egy tekintélyes része ennek a középosztálynak a megerősítését szolgálja. Az a célunk, hogy a munkaalapú társadalom keretei között egyre többen kapaszkodhassanak fel arra az életszínvonalra, ami a középosztályt jellemzi, és egyre kevesebben essenek ki abból, és jussanak szegénysorba.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Ezek után néhány szót szeretnék arról mondani, hogy Magyarország jobban teljesít, de még nem elég jól, ami persze azonnal fölveti azt a kérdést, hogy mikor teljesít jól. Ha ma csak jobban, mert a magyar nyelv egy olyan alkotás, ahol a középfok legyengíti az alapfokot, tehát ha azt mondom, hogy jobban teljesítek, akkor ez azt jelenti, hogy nem elég jól. Ebbe azért nem bonyolódnék bele, ha megengedik, hanem visszatérnék a saját szövegemhez. Ha Magyarország jobban teljesít, de még nem elég jól, akkor mikor fog jól teljesíteni? Erre azt a választ tudjuk egyszerűen adni, hogy amikor mindenki képes arra, hogy a családját biztonságosan eltarthassa a munkájából.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Azonban idézzük föl, hogy három éve kemény küzdelem indult Magyarországon, és ennek eredményeképpen ma már az ország jobban teljesít, tehát erősebb, mint volt. A saját lábunkon állunk, és a gazdasági válság közepén – azt hiszem, kellő szerénységgel mondom ezt – Magyarország egy példátlan teljesítményt nyújtott: mindenfajta segélyprogramok helyett a nemzetközi pénzpiacról képes ellátni magát pénzzel. Ezt úgy képzeljék el, hogy ma egyre nő azoknak az európai uniós tagállamoknak a száma, akik segélyprogramokba mennek be, mert nem tudják megoldani a saját gazdaságuk finanszírozását. Magyarország az egyetlen olyan ország az egész Európai Unióban a 27 államot ideértve, aki arra volt képes, hogy bár 2008-ban beleesett egy segélyprogramba, mert összeomlott, 2010-ben abból elkezdett kijönni, és már ki is jött belőle. Mi vagyunk az egyetlen ország, aki nem lép be segélyprogramokba, hanem kijött – múlt időben mondom! –, kijött a segélyprogramból. Ráadásul a leglényegesebb mutatóinkat tekintve jobb teljesítményre voltunk képesek. Legyünk szerények, de azért ne legyünk kishitűek és álságosak sem, mint Európa legtöbb országa. Jól alakul a külkereskedelmi mérlegünk, az exportunk szárnyal, az államadósságunk csökken. Csak öt ország volt az Európai Unióban tavaly, amely képes volt csökkenteni az államadósságát, és közülük is Magyarország a leginkább. A költségvetési hiányunk tekintetében tavaly rekordot értünk el: -1,9 % volt, a legkülönfélébb, ezt nagyságrendekkel meghaladó uniós előrejelzések ellenére. Az uniónak a megbízhatósága az előrejelzések ügyében a televíziós jósdákkal egyenértékű, ennek ellenére még mindig vita folyik arról, hogy az idei évben most akkor megszűntetik-e a velünk szemben a kötelezettségszegési eljárást vagy nem.
Mindezek eredményeképpen, tisztelt Hölgyeim és Uraim, azonban az a helyzet, hogy a magyar gazdaság növekedési pályára áll. Amit az ellenfeleink folyamatosan mondtak, miszerint ez a gazdaságpolitika lehet, hogy jó az adósság csökkentésre, jó a költségvetési hiány csökkentésére, talán még az exportnak is jó, de a lényeg, hogy lesz-e belőle gazdasági növekedés, nem teljesül, ez volt a legfőbb kritikája a baloldalnak velünk szemben három éven keresztül. Nézzék meg! Ebben az évben lesz gazdasági növekedés minden nemzetközi és hazai előrejelzés szerint. A vita csak az, hogy mekkora. Szerintem el fogja érni az 1 %-os szintet, a 2014-es évben pedig tovább fog növekedni, és talán még a választás előtt, most nem tudjuk biztosan, de még a választás előtt előállhat az a helyzet, hogy az egész közép-európai régióban a magyar gazdaság fog a leggyorsabban növekedni. A baloldal bosszúságára, aki végig azt mondta, hogy nézzék meg, a többiek mind gyorsabban növekednek, mint mi. Ha ez teljesül, akkor a makrogazdasági mutatók közül minden, amivel mérni szoktak egy országot, sikeres-e, jól teljesített-e, minden mutató az adósságtól kezdve a növekedésig a helyére kerül. És azt tudjuk majd jó lelkiismerettel mondani a magyar választóknak, hogy megérte ennek a négy évnek a nagyon kemény munkája, amivel rendbetettük a magyar gazdaságot, és elindultunk abba az irányba, aminek igenis van jövője, és mindannyiunk számára jövőt jelent.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Van itt persze még egy dolog, ami mellett egy keresztény közösség nem mehet el szó nélkül. Ez pedig az, hogy a tavalyi évben 90.300 gyermek jött világra, és ez 2251-el több, mint egy évvel korábban. Legyünk őszinték, senki sem tudja pontosan, mi ennek az oka, hacsak nem az a dolog, amit mondtam az évértékelő beszédben, hogy a babáknak kedvük támadt megszületni, de ez nem tűnik túl tudományos magyarázatnak. De akárhogyan is, talán ez egy jel. Talán jele annak, hogy az életkedv és a jövőbe vetett bizalom mégis visszatér az életünkbe. Természetesen nincs olyan kormányzati intézkedés, amellyel direkt módon rá lehetne bírni az embereket a gyermekvállalásra; olyanok viszont vannak, mármint olyan kormányzati intézkedések, amelyek a családok biztonságát megerősítve, a közösségnek biztos jövőt ígérve arra tudják biztatni a magyarokat, hogy ne mondjanak le a remélt és tervezett második, harmadik gyermekről. Erzsébet asszony előadásának egyik visszatérő témája mindig elhangzik, hogy Magyarország egy olyan ország, ahol nem arról van szó, hogy nem akarnak gyereket a fiatalok – ennyiben különbözünk Nyugat-Európától –, hanem akarnak, de kiderül, hogy különböző nehézségek miatt végül is általában eggyel kevesebb gyerek születik meg minden családban, mint amennyit szerettek volna. És itt nyílik egy rés, egy lehetőség a kormányzati politika számára, hogy itt nyújtson segítséget, hátha megszületnek azok a gyerekek, akiket egyébként a szüleik szeretnének, de valamilyen okból korábban nem vállalták őket. Ezért az év második felében, hogyha a gazdasági növekedés úgy alakul, ahogyan azt én most elmondtam Önöknek, és én remélem, akkor egy demográfiai programot is meg fogunk indítani, ami kifejezetten arra fog célozni, hogy elősegítse a fiatal szülőknek azt a döntését, hogy az egyébként kívánt, eggyel több gyermeket Magyarországon bátran vállalhassák.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Ezek után beszéljük arról, hogy mi áll az európai kritikák mögött. Hiszen ha minden igaz, amit elmondtam, márpedig ez úgy van, ahogy én szó szerint Önökkel ismertettem, akkor vajon mi magyarázza azt az érthetetlennek tűnő dolgot, hogy miközben itt van egy válságtól meggyötört, kudarcot kudarcra halmozó Európai Unió, itt egy Magyarország, amely minden olyan területen, amelyre az uniónak javaslata, igénye, követelménye van, jól teljesít, akkor miért nem kérnek ebből a sikertörténetből? Miért nem mondjuk azt összekapaszkodva, barátságosan, hogy itt egy európai sikertörténet. Milyen jól küzdöttünk együtt, ugye? Mondhatnánk akár ezt is, akárhogy is volt a megelőző években. De nem ezt mondják, hanem rajta tartanak bennünket egy feketelistán, és ahelyett, hogy mi egy sikertörténet lennénk, amire minden okunk megvan, egyfajta fekete bárány szerepet akarnak ránk erőltetni. Mégiscsak föl kell tenni a kérdést, hogy miért van ez így? Hiszen ez az ő érdekeikkel is ellentétben állónak tűnik.
Nos, tisztelt Keresztény Értelmiségiek!
Azzal a különös, mondhatni bizarr helyzettel kell szembenéznünk, hogy Európa – bár a pénzügyi-gazdasági mutatóinkat már nem tudja nem elismerni, mégis – fúj ránk, és arra kell készülnünk, hogy a következő időszakban is szálkának számítunk majd az európai elit – nem az európai emberek – jelentős részének szemében. Az a helyzet, hogy ennek a vitának a középpontjában a család áll. Amikor az új Alaptörvényünkben is rögzítettük a házasság és a család védelmét, akkor talán nem várt, de mindenképpen megdöbbentő támadásokat kaptunk Nyugatról. Azt vágták a fejünkhöz, hogy a család fogalmának a hagyományos és természetes értelmezése sérti a más együttélési formát választó emberek szabadságát, és ezért ellentétes a modern európai fejlődéssel.
Kedves Barátaim!
Ha belemegyünk abba, hogy az is katonának számít, aki nem fog fegyvert, és nem harcol, akkor mi lesz a katonákkal, akik készek az életüket áldozni a közösségért? Mi lesz a fogalmainkkal, ha addig tágítjuk őket, míg mindegyikbe minden és mindennek az ellentéte bele nem fér?
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
A mi álláspontunk sziklaszilárd, kibillenthetetlenek vagyunk ebben az ügyben. A mi megoldásunk és alkotmányos szabályaink nem irányulnak senki ellen, mi egy négyezer éves hagyományt védünk: kétezer év az Ótestamentumban és a zsidók és a keresztények elmúlt kétezer éve pedig az Újtestamentumban. Négyezer év óta mindig az volt a szabály, hogy a házasságban van férfi és van nő, és ők különneműek. Ez a négyezer éves hagyomány, ez az a talaj, amin mi állunk. Nem nekünk kell magyarázkodni, hanem őket kell megkérdeznünk arról, hogy ugyan már, miért volna helyes dolog föladni egy olyan, négyezer éves hagyományt, amely idáig megtartott bennünket? Miért kellene ezzel kísérleteznünk? Úgyhogy nem nekünk kell magyarázkodni az alkotmányban leírtak miatt, hanem – ha egyáltalán bárkinek – inkább a bennünket bírálóknak.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Akárhogyan is van, mindenesetre Európában már régebben kialakult egy nagyon erős – nem is tudják elképzelni – lobbi, amely igyekszik a kontinensünket a saját szekuláris és családellenes látomásának hálójába keríteni. Elmondhatjuk, hogy nem voltak sikertelenek ebben a törekvésükben. A családellenesség egyik teoretikusa – talán apostolt is mondhatnék – azt hirdette, hogy a családon azért kell túllépni, mert az ember nem választhatja meg a családtagjait. Érdekes gondolat. Akik így érvelnek, és ők nincsenek kevesen, pont arról az egyetlen, ám fontos apróságról feledkeznek el, hogy saját magukat sem ők választották. Az ember saját magát sem választhatja meg. Másrészről a családban éppen ez a kaland, és éppen ebben van a vonzereje, hogy őseinket, testvéreinket, utódainkat, sőt saját magunkat sem magunk választjuk. Ezért van, hogy a család minden életképes társadalom első számú erőforrása. Aki azt hiszi, hogy válogathat a hullámok között, az bele fog fulladni a vízbe. Fönnmaradni az fog, aki azt a hullámot lovagolja meg, amelyet neki rendelt a Jóisten. Európa ma ezt nem érti, és ezért fuldoklik a válság hullámaiban. A XX. század utolsó harmadában megvalósított valamit, amit előtte soha. Előtte soha nem volt Európában olyan rendszer, amely a rokonsági kapcsolatok fontosságát, vagyis a családot alá tudta volna aknázni. Kérem, gondoljanak csak bele: nem emlékszünk, nincs tudomásunk arról, hogy az emberiség történetében előfordult volna olyan, hogy békeidőben, az orvostudomány ilyen fejlettsége mellett és ilyen fokú anyagi jólétben a népesség csökkenjen. Velünk pedig Európában ez történik! A helyzet úgy fest, hogy Európa képtelen saját maga biológiai fönntartására. Az ilyen társadalmakból általában elfogy az alkotó energia, jön a gazdasági válság, hiszen minek is bármit létrehozni, minek is odaadni magunkat valaminek, ha nincs, akinek továbbadjuk? Az ilyen társadalmak végül önmagukat is elfogyasztják – a szó legszorosabb értelmében. Nem véletlen tehát, hogy a pénzügyi krízis egy európai gazdasági válsággá változott át, mivel a jövőbeli erőforrások felélésére alapozott. Értékteremtő munka híján adósságból finanszírozták a jólétet, a jóléti államokat. Mi egy ezzel ellentétes fölfogást képviselünk: a munkaközpontú társadalmat, amely megteremti, nem pedig feléli a saját jövőjét.
Most néhány unalmas számot fogok Önöknek mondani, de ha kitartanak, és követnek engem, akkor a dolgok lényegére fognak látni. Az Európai Unióhoz tartozó 27 ország adja a világ népességének a 8 %-át. Eközben ugyanez a 27 ország, az unió adja a világ termelésének 25 %-át, és ugyanez az unió költi el a világ összes jóléti kiadásának az 50 %-át. Az unió 27 tagállamának az adóssága az 11 trillió – a magyar számrendszerben ezt így kell mondani –, ez 11.000 milliárd euró, azt hiszem, ez a hagyományos megnevezés. Mindegy is mennyi, mert olyan sok, hogy beláthatatlan. Ellenben ennél fontosabb, hogy az éves adósságterhe ennek az összegnek, amit a 27 országnak ki kell fizetnie évente, 2 trillió euró, tehát 2.000 milliárd euró. Ez azt jelenti, hogy minden évben 400 milliárdnyi euró jön létre, ami azt jelenti, hogy naponta mi, így huszonheten 1,2 milliárd eurónyi új adósságot termelünk.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Ez fenntarthatatlan! Ebből világosan látszik, miután ez fenntarthatatlan, nem lehet folytatni azt, amit eddig tett Európa, ezért válság után a mi világunk, az Európai Unió világa nem is lesz többé olyan, mint amilyen eddig volt. Az a gondolat tehát, hogy ezt a válságot majd valahogy kezeljük, és vissza tudunk térni ahhoz az életformához, amely a válság előtt jellemezte különösen Európa nyugati felét, félreértése a helyzetnek. Nem lesz többé olyan a világunk, mint amilyen a válság előtt volt, bármennyire is szíven üt bennünket ez a mondat. A kérdés csak az, tisztelt Keresztény Barátaim, hogy milyen lesz a világ, ha nem olyan, mint amilyen korábban volt. Erre a kérdésre persze én nem tudok Önöknek válaszolni, ellenben egy dolgot biztosan mondhatok összefoglalóan mintegy bezárva a gondolataimat: akármilyen is lesz az európai világ a válság után, az csak a családra épülhet, egyébként nem lesz.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Európa a család elleni támadással végül is a saját küldetésébe és a saját jövőjébe vetett hitét dobja ki az ablakon. Mi Magyarországon épp az ellenkezőjét tesszük. Azért vívunk küzdelmet, hogy a nemzetünket alkotó családok visszaszerezzék önbizalmukat, és reményekkel telve tekinthessenek a jövőbe. Önök keresztény értelmiségiek, Önök a keresztény gondolkodókat képviselik, és ez nagy felelősséggel jár. A kormány számít Önökre ebben a küzdelemben, és én személy szerint is szeretném megköszönni a támogatásukat. Itt azonban kell még egy megjegyzést tennem.
Bármilyen jól is működjön a kormány – ez a helyzet nem áll fönn, elfogadhatóan működik, tulajdonképpen a 25 pontból úgy tűnik, hogy volt már ennél rosszabb kormányunk is, sőt van jó néhány dolog, amire kifejezetten büszkék lehetünk, de tegyük föl, hogy ennél sokkal-sokkal jobban működne a kormányunk –, higgyék el, a kormányzati teljesítmény akkor sem lenne elég a következő választási győzelemhez. Mert 2002-ben sem az volt a baj, hogy nem kormányoztunk elég jól, még az ellenfeleink is azt mondták, hogy jó állapotban az ország. A választások megnyeréséhez – persze jó, ha van a háttérben egy jó kormányzati teljesítmény, de – az kell, hogy a kormányzati teljesítményt le tudjuk fordítani politikai teljesítményre. Ha ezt nem végezzük el, nem nyerhetünk, akármilyen jól is kormányoztunk. Mit jelent lefordítani? Ez azt jelenti, hogy ebből a bonyolult kormányzati okfejtésből, bonyolult érzékszervből, aminek egy részét most Önöknek bemutattam, nekünk le kell fordítanunk a munkánkat arra a huszonegynéhány pontra, amiről itt beszéltem. Utána el kell menni az emberekhez, és mindenkinek el kell mondani. Mert ha ezt nem tesszük meg, nem fordítjuk le a kormány teljesítményét, magától nem hoz szavazatokat, és így nem fogjuk tudni megnyerni a választásokat. Ahhoz, hogy ezt Önök el tudják végezni, el tudjuk végezni, három dolog kell. Először is kell bátorság emberek közé menni. Erzsébet asszony példája mutatja: mindig bátorság. Oda kell mennünk a fodrásznál, a péknél, a munkahelyen, a gyereket amikor focizni visszük, mindenhol, és el kell mondani, hogy márpedig az országnak arra van szüksége, hogy azt az irányt tartsuk, aminek mentén sikerült kikecmeregnünk a bajból. Kell hozzá önbizalom. Mert ha nincs önbizalom, akkor nincs bátorság. És akkor nincs lefordítása a kormányzati teljesítménynek politikai teljesítményre. És van még egy dolog: kell szembesítés. Ahhoz kell bátorság is, meg önbizalom is. Szembesítés. Az ellenfeleinket szembesíteni kell azzal, hogy mit műveltek a hazánkkal, amikor ők voltak kormányon. Mert ha mi ezt nem mondjuk el, más nem fogja elmondani. Ezért részben világossá kell tenni a saját munkánk eredményét, ahogy Deutsch Tamás szokta mondani szellemesen: önmagunk dicsérete olyan fontos dolog, hogy nem bízhatjuk másra, másfelől pedig szembesíteni kell az ellenfeleinket azzal, hogy mit műveltek ezzel a tízmillió magyar emberrel, amikor kormányoztak. Akkor kellett volna okosnak lenni! Akkor kellett volna ilyen hangon beszélni, akkor kellett volna ilyen bátornak lenni, amikor ott volt a lehetőség, és nem most, amikor fedezékből gyalázzák a kormányt. Ezt mind el kell mondanunk, mert ha nem tesszük meg, azt jelenti, hogy nem teszünk meg mindent a győzelemért, és abban az esetben nem is nyerhetünk. Csak a személyes példa segít, csak a személyes bátorság, csak a személyes küzdelem. Önöknek ehhez egy nagy erőforrás áll rendelkezésükre, mert mindannyian tudjuk, hogy keresztények nélkül nincs jobboldali győzelem, keresztények nélkül nincs békés, jómódú és derűs Magyarország, sőt ahogy az Európai Unió alapítója, Schumann mondta: ha Európa nem lesz keresztény, akkor nem is lesz, vagyis keresztények nélkül nincs Európa sem.
Köszönöm, hogy meghallgattak!
(orbanviktor.hu)
