Orbán Viktor beszéde a külképviselet-vezetők értekezletén, Budapesten.

Kedves János! Tisztelt Külügyminiszter Úr! Hölgyeim és Uraim!

Köszönöm szépen a lehetőséget, hogy ma itt találkozhatom Önökkel. A mai találkozónk műfaja konzultáció. Legalábbis ebben maradtunk a Külügyminiszter úrral tekintettel arra, hogy a modern technika vívmányainak köszönhetően Önök abban a kiváló lehetőségben részesülnek, hogy a magyar belpolitika összes fontos szereplőjének beszédeit rendszeresen élvezhetik, ezért ezeknek bármilyen szellemesen is összeállított, rövidített változata valószínűleg nem találkozik az Önök általános érdeklődésével. Ezért helyesebb talán, hogyha néhány bevezető gondolat után teret nyitunk a konzultációra, vagyis örömmel állok rendelkezésére azoknak a diplomatáknak, akik úgy érzik – és ez nem minősül problémának –, hogy van olyan eleme az általános kormányzati politikának, azon belül a kifelé irányuló tevékenységünknek, amelynek a motivációja, formái, eszköze, értelme nem világos egyáltalán, vagy bizonyos részleteiben nem világos, hiszen azért vagyunk itt, hogy ezeket megbeszéljük. A kiindulópontunk a Külügyminiszter úrral az volt, hogy azért érdemes eljönni nekem ide erre a mai találkozóra, mert azt reméljük ettől a találkozótól, hogy Önök a munkájukat pontosabban és célzottabban tudják majd végezni.

Nos, engedjék meg, hogy először is köszönetet mondjak a Külügyminiszter úrnak és az irányítása alá tartozó magyar diplomáciai karnak azért a munkáért, amit az elmúlt egy évben végzett. Nagyon nehéz körülmények között kellett Önöknek dolgozniuk – több okból is. Minden kormányváltás nehezíti az alapvetően a folytonosságra hangsúlyt helyező diplomáciai munka föltételrendszerét, márpedig kormányváltás, ha valami, hát az volt. Másodsorban egy európai uniós elnökségre készültünk, illetve európai uniós elnökséget kellett végrehajtanunk, amire még nem volt példa Magyarország történetében, és úgy tűnik, hogy egy jó tucatnyi évig, tizenhárom esztendőig nem is kerül rá ismét sor. Ez jól mutatja, hogy milyen súlyos, történelmi jelentőségnek mondható feladat volt az elnökség, az elnökség teljesítése, illetve az elnökség sikeres előkészítése. Harmadrészt egy olyan, mondjuk úgy, hogy világrendben kellett Önöknek képviselnie a magyar nemzeti érdekeket az elmúlt egy évben, amelyet sok minden jellemez, de az állandóság és a kiszámíthatóság a legkevésbé sem. Ezek az elemek így együtt azért nagyon komoly kihívás elé állítanak mindenkit – ideértve a külföldön dolgozókat is.

Ráadásul a külföldön dolgozóknak, különösen a diplomáciai kar vezetőinek a kihívás még tán egy nagyságrenddel azért is jelentősebb, mint az itthon dolgozók számára, mert itthon azért a közigazgatási hierarchiában elfoglalt hely lehetőséget ad minden egyes bizonytalan kérdés, fejlemény esetében közvetlen és azonnali konzultációra. Aránylag hierarchikus rendben dolgozik a magyar közigazgatás, ma hierarchikusabb és rendszerűbb keretekben, mint korábban. Ez bizonyos fokú biztonságot és támpontot jelent az itthon dolgozóknak. Azonban – úgy, ahogyan azt Martonyi Jánossal még kormányzásunk kezdetén elgondoltuk – ennél többet várunk a külföldön dolgozó diplomáciai vezetőinktől, ugyanis nekik önálló döntéseket kell hozni. Nyilván a konzultáció nem mellőzhető, de még a modern technika vívmányai mellett sem várható el, hogy minden egyes, később majd fontosnak bizonyuló döntés esetében szoros, utasításos, tanácskéréses kapcsolat jöjjön létre a Külügyminisztérium vezetése vagy a kormányzati-miniszterelnöki központ és a külföldön dolgozók között. Ezért mi mindig is egy bizonyos mértékű elismeréssel, megbecsüléssel nézünk föl azokra a hölgyekre és urakra, akik külföldön képviselik Magyarországot. Túlzás, amit mondok, természetesen, de csak egy kicsit túlzás, hiszen gyakorlatilag kis miniszterelnökökként kell döntéseket hozniuk, különböző területek munkáit kell összehangolniuk és azonnal kockázatos térben kell megjeleníteniük ezeket az érdekeket. Én azt hiszem, hogy egy jól működő diplomáciai kar tagjainak olyan képességekkel kell rendelkezniük, amelyek a legkevésbé sem általánosak és közönségesek – fogalmazzunk így – egy közigazgatásban, sőt általában egy ország életében sem. Ezért nagyon fontos, hogy Önök ma adtak nekem egy lehetőséget arra a Külügyminiszter úron keresztül, hogy itt ma beszélni tudjunk egymással, hiszen azt remélem, hogy a mai konzultáció eredményeképpen ezeket a bizonyos önállóan meghozható, illetve másképpen meg nem hozható döntéseiket nagyobb biztonsággal hozzák majd meg a mai találkozó, illetve a nagyköveti értekezlet végén, mint tették azt korábban. Úgyhogy még egyszer szeretném aláhúzni, hogy szeretnék köszönetet mondani. Ami nem jelenti azt, hogy nem történtek hibák, és hogy mindenki hibátlanul dolgozott, de ez nem is elvárható; kétségkívül az az érzés még ne hatalmasodjon el rajtunk, nem lenne helyes, ha elhatalmasodna, hogy minden rendben van, és csak azt kell folytatni, amit eddig elvégeztünk. Minőségjavulásra kétségkívül van lehetőség, de a magyar diplomáciai kar azt a teljesítményt, amit a magyar állam joggal vár el Önöktől, megbízhatóan, tartósan és kiszámíthatóan hozta az ország számára.

Egy európai uniós elnökség ráadásul, mint említettem, óriási kockázatot is jelent, és azt kell mondanom, hogy az európai uniós elnökségből megerősödve kerültünk ki. Most azzal a régi bolsevik gondolattal, amely különbséget tesz a szakértők és a politikusok között, és lehetségesnek gondol egy olyan világképet, ahol a szakértők nagyon jól dolgoznak, de a politikusok borzalmas teljesítményt nyújtanak, húsz évvel a rendszerváltás után ebben a körben nem érdemes foglalkoznunk, hiszen a modern demokráciában a politikai és a szakmai teljesítmények nem választhatók szét. A magam részéről szeretnék mind a tárcát vezető politikusoknak, mind pedig a kezük alatt dolgozó szakembereknek köszönetet mondani azért, hogy az európai uniós elnökséget azon a színvonalon teljesítettük, és nemcsak a kontinensen belül, hanem a kontinensen kívül is rendkívüli sikerrel közvetítettük, illetve szállítottuk. A magyar diplomáciai karnak a megbecsülése nemcsak Budapesten, hanem szinte minden fővárosban magasabb ma, mint volt az európai uniós elnökséget megelőzően.

Nos, tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Azért szeret az ember külügyesekkel találkozni, mert a külügyesek általában azzal kezdik a munkájukat, vagy azzal kezdenek egy beszélgetést, hogy megpróbálják behatárolni azt a teret, értelmezni azt a teret, ahol a munkájukat végzik és föltárni azokat a nagyobb összefüggéseket, amelyek azt a teret, erőteret meghatározzák, amelyben nekik majd konkrét döntéseket kell hozniuk. Ezért a külügyesekkel a beszélgetés nemcsak a pontos és precíz, végrehajtó közigazgatási emberekkel való beszélgetés élményét kínálja a mindenkori vezetőknek, hanem az intellektuális izgalmat is magában hordozza. Tehát én sem kerülhetem el, nem is lenne helyes, ha elkerülném azt, hogy megpróbáljuk megérteni a mai konzultáció eredményeképpen, hogy mégis mi történik a világban, melyek a világban zajló események közül azok a tendenciák, amelyek fontosak a magyar nemzetpolitika számára, és fontosak az Önök személyes munkája számára is.

Először is azt gondolom, hogy a következő időszaknak a meghatározó eleme a pénzügyi válság mélyülése és tartóssá válása lesz. Tehát arra kell fölkészülnie Magyarországnak, azon belül Önöknek is, hogy az euróválság, az euróválsághoz kapcsolódó reálgazdasági válság nem múlik el a következő néhány hónapban, nem múlik el az elemzések szerint a következő néhány évben. Az euró nem kerül ki, ezen keresztül az európai gazdaság nem kerül ki a folyamatos támadások fókuszából a következő nyolc-tíz esztendőben. Tehát az első dolog, amit szeretnék Önöknek elmondani, hogy Magyarországnak arra kell fölkészülnie, hogy az eurót folyamatosan támadások alatt tartó össztűz által meghatározott térben, hangulatban, politikai erőtérben kell majd végeznünk a munkánkat. Ez a magyar belpolitika számára is rendkívül súlyos következményekkel jár, de a mai beszélgetésünk nem erről szól. Erről majd nyilván a magyar parlament első ülésén kell hosszabban beszélnünk.

A második dolog, amit fontosnak tartok elmondani itt az, hogy bár pénzügyi válságról és euróválságról beszélünk, azonban ennek reálgazdasági következményei is vannak, elsősorban euróövezet által produkált gazdasági növekedés mértéke és minősége szempontjából. Tehát nem marad meg a pénzügyi spekulációk világában meg az árfolyamspekulánsok világában az euróválság hatásrendszere, hanem az kikerül onnan, és a reálgazdaságra is rendkívül kedvezőtlen hatást gyakorol. Hogy ez a rendkívül kedvezőtlen hatás milyen következményű, mélységű és erősségű lesz, az innentől kezdve részben már a spekulációk világába tartozik, de néhány tendenciát azért már kirajzol. Úgy tűnik, hogy egy ország pozícióját a következő tíz évben a világgazdaságban is és az európai kontinensen is három tényező jelöli majd ki. Ez az aktuális költségvetés hiánya, az aktuális államadósság szintje és a gazdasági növekedésre való képessége. Ez lesz az a három tulajdonság, amely egy országot elhelyez magasabb vagy alacsonyabb polcra az európai és a világgazdaság versenytérségében.

Ha innen vetünk egy pillantást magunkra, Magyarországra, akkor azt látjuk, hogy elvileg szerencsénk is lehetne, illetve lehetett volna, mert mindezek a fejlemények azzal járnak, hogy a közép-európai térség pozíciói javulni fognak a következő időszakban. Ha megnézik az európai uniós államok költségvetési hiánymutatóit, akkor jól látják, hogy a közép-európaiak kifejezetten jól állnak. Ha megnézik az államadósság-mutatókat, akkor azt látják, hogy a közép-európai államok fantasztikusan állnak. Csehország, Lengyelország, Szlovákia összevetve a többiekkel, különösen az Európai Unió déli peremével kifejezetten remek állapotban van. Ha a gazdasági növekedés lehetőségeit, az erre vonatkozó potenciálmutatókat nézik, akkor azt látják, hogy a közép-európai növekedési lehetőségek messze meghaladják az Európai Unió hagyományos belső magjának a növekedési lehetőségeit és az éppen leszakadás határán egyensúlyozó déli perem növekedési lehetőségeit. Eddig a jó hír. A rossz hír az, hogy ebből a szempontból sem tartozunk Közép-Európához. Tehát amit elmondtam, az igaz Csehországra, igaz Szlovákiára, igaz a balti államokra, igaz Lengyelországra, Horvátországot majd meglátjuk. A mi problémánk az, hogy nekünk ma azért kell harcolnunk, hogy ehhez az országcsoporthoz, vagyis politikai és gazdasági kilátások szempontjából a közép-európai országcsoporthoz tartozhassunk. A hiányunk magasabb, mint az övék. Itt most az elmúlt év már valamilyen javulást hozott. A 2012-es költségvetésben meg kell védeni ismét a három százalék alatti hiányt. Itt azért vannak javuló tendenciák. Az államadósságot csökkenteni kell, de még messze vagyunk a közép-európai átlagos szinttől, sokkal magasabban állunk, és a növekedési lehetőségeinket is közelíteni kell, növekedési teljesítményünket is közelebb kell vinni Lengyelországhoz, Csehországhoz és Szlovákiához. Ha minden kedvezően alakul, akkor úgy tudjuk elképzelni a következő néhány évet Magyarország számára, hogy az Európai Unión belüli kedvezőtlen folyamatok ellenére Közép-Európában kedvező tendenciák érvényesülnek majd, és Magyarország a régi filmeket idéző kecses mozdulattal a távolodó tuja utolsó lépcsőfokára még fölugrik itt, a pesti utcán, és így nem marad le arról a szerelvényről, amelyen az európai országok sikerországok utaznak.

Ami jó hír még ebből a szempontból az, hogy mindeközben Európában olyan kormányzati politikák rajzolódnak ki, amelyeket Magyarország az elmúlt egy évben megvalósított. Én óvnám magunkat a nagyképűségtől. Nem olyan jók a mi mutatóink államadósság, költségvetési hiány és növekedés szempontjából, hogy igényt tarthatnánk a nagyokos szerepére. Tehát azokat a mondatfordulatokat, amelyek arról szólnak, hogy mi voltunk az elsők, akik bevezettük ezt meg azt, ebből is látszik, hogy mi azért gyorsabban mértük föl a helyzetet, gyorsabban reagáltunk, esetleg a külügyi karunk is jobb képességekkel rendelkezik, mint másoké – szóval ezt a tónust, értelmezést, interpretációs keretet a leghatározottabban utasítsuk vissza, és legyünk nagyon szerények. Akkor is, ha egyébként igaz az a néhány tény, amiről most beszélni fogok, hogy azok az intézkedések, amelyeket az elmúlt egy évben, ha a magyar kormányzati politikát össztűz alá vették külföldön, időközben az európai gazdaságpolitikai menedzsment, politikai menedzsment bevett eszközeivé váltak. Az emberben mindig van egy kis vágy arra, hogy elégtételt vegyen, de az Önök szakmája ezt a luxust nem adja meg az Önök számára, Önök nem vehetnek elégtételt senkin, sem újságírón, sem az Önökkel durván vagy lenézően bánó, Önöket lekezelően minősítő, az Önök szolgálati helyén állomásozó más országok diplomáciai képviselőin. Senkin semmiféle elégtételt nem vehetnek, ez nem személyes ügy, nem hiúsági ügy az Önök számára sem. Na, ugye, megmondtuk, mi láttuk jobban – ezekből a vitákból kérem Önöket, maradjanak ki. Amíg a magyar államadósság nincs ötven százalék alatt, amíg a költségvetési hiány három százalék alatti szintjét esetleg idén először a csatlakozásunk óta el nem érjük, tehát az nem általános és évenkénti élménye Magyarországnak, amíg a növekedésünk nincs legalább kétszer akkora, mint az Európai Unió magterületeinek a növekedése, addig a szerénység indokolt. A múltunkról nem is beszélve, hogy aki össze-vissza hazudozik, adatokat hamisít meg, félrevezeti az uniót, elsőként omlik össze még 2008-ban a pénzügyi válság súlyai alatt, szóval az ilyen ország legyen mérhetetlenül szerény. Szeretném, hogyha ezt a szerénységet Önök a viselkedésükön keresztül is kifejezésre juttatnák, ami nem jelenti azt egyébként, hogy ne lenne Önöknek okuk, mindannyiunknak ne lenne okunk jogos elégtételérzetre. Egy dolog, hogy mit érzünk, és egy másik dolog, hogy mit képviselünk, és mit fejezünk ki. Mert a bankadó esetében kis híján keresztre feszítettek bennünket, és ma pedig, ha jól számolom, már a tizenkettedik állam is bevezette a bankadó intézményét Európában. A különadókért perekben állunk a luxemburgi bíróság előtt, meg a világ, jóég tudja, még pontosan hány bírósági fórumánál, és valószínűleg könyvtárnyi irodalmat tenne ki a magyar különadót bíráló, külföldön megjelent újságcikkek és diplomáciai jelentések terjedelme, és most már egyre több ország különböző különadókat vezet be annak érdekében, hogy az ésszerűség keretei között talpon tudja tartani a saját költségvetését.

Amikor azt mondtuk, hogy munkaalapú gazdaságra van szükség Magyarországon és talán az egész kontinensen, akkor ezt eleinte elnéző nagyvonalúsággal kezelték a partnereink, ma már minden második miniszterelnök valamilyen összefüggésben munkaalapú gazdaságról beszél. Ők ezt a jóléti állam átalakítása szófordulattal írják le. Mi ezt nem használjuk, még sosem volt jóléti rendszer Magyarországon, úgyhogy irritálja a tisztelt választókat. Irritálná, ha azt hallaná tőlünk, hogy a magyarországi jóléti rendszernek munkaalapú társadalommá kell átalakulnia, mert ők úgy érzik, hogy valahogy az ő falujukat meg városukat kikerülte az a bizonyos magyar jóléti rendszer. Ezért mi nem a nyugat-európaiak nyelvi összefüggésrendszerében fogalmazzuk meg a mondandónkat, hanem a magyar valóságból kiindulva, vagyis hogy mi egy munkaalapú társadalmat akarunk fölépíteni, amely gondolat – még egyszer mondom – szemben az egy évvel ezelőtti szalonképtelenség után mára már teljesen bevett gondolattá vált.

Hasonlóképpen az is nyilvánvalóvá válik Nyugat-Európában, hogy a politikai stabilitás lesz a következő nyolc-tíz évben a legnagyobb érték. Úgyhogy a kétharmad, a magyarországi kétharmados választási eredmény kicsit furcsa kezelése, értetlen fogadtatása után nyugodtan fölkészülhetünk arra, és ezt bátran vállalhatjuk is, hogy Európa politikailag legstabilabb vezetése működik Magyarországon, és ez óriási előnnyel jár mind a diplomáciában, mind pedig a gazdaságpolitikában a következő néhány évben – legalább még három évig így lesz. Ez egy óriási előny. Kellő szerénységgel azt mondhatjuk, hogy a legstabilabb politikai kormányzás Magyarországon történik. Az ebből fakadó előnyöket még három éven keresztül reményeim szerint élvezhetjük.

Hasonlóképpen, amikor a nyugdíjrendszer átalakítása miatt megindítottuk a nagy vihart kiváltó akciósorozatunkat, akkor, gondolom, Önöknek leginkább magyarázkodniuk kellett ez ügyben. Azóta azonban, aki újságot olvas Önök közül, jól láthatja, hogy csak föl kell sorolni egy listát, hogy időközben mely országok, volt kommunista országok, akik velünk együtt léptek erre a bonyolult nyugdíjrendszer-ösvényre, milyen lépésekben alakítják vissza ezt az egész rendszert, és hogy milyen boldogan alakítanák vissza olyan mélységig, mint ahogyan ezt Magyarország teszi. Mondjuk a lengyelországi viták erről a kérdésről a választási kampány időszakában különösen megvilágító erejűek. Nyugodtan mondhatjuk tehát, hogy Bulgáriától Lengyelországig mindenki visszalépett már a korábbi rendszertől, s a kérdés csak az, hogy milyen mértékig sikerül visszalépni. A szándékuk az, hogy visszalépjenek abba a rendszerbe, amelyet korábban elhagytak. És sorolhatnám még tovább azokat a kormányzati intézkedéseket, amelyeket az elegancia kedvéért az elmúlt egy évben non-orthodox gazdaságpolitikai lépésekként mutattunk be a világban, és amelyek kicsit furcsa madár vagy különleges bogár benyomását, képzetét alakították ki Magyarország körül. Ennek vége van, ez megváltozott. A non-orthodox eszközeink most már – ezt az angol–magyar vegyest használva – mainstreammé válnak az európai gazdaságpolitikában, de még egyszer szeretném kérni Önöket, hogy erre a tényre ne a jogos elégtétel érzésével, és ne a kivagyiság hangján reagáljanak, hanem egész egyszerűen csak vegyék természetes tényként tudomásul. Megváltozott a közeg, amely körülvesz bennünket, nem szükséges az intézkedéseinket olyan formában magyarázni és értelmezni, mint ahogyan ezt korábban tettük.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ezekből a gondolatokból világosan következik, hogy milyen céljai lesznek a magyar kormányzatnak, illetve Magyarországnak az előttünk álló őszi parlamenti évadban. Az első, hogy az államadósság-csökkentés politikáját folytatni kell, és ebben nem lesz változás. Kétségkívül megfontolandóak, izgalmasak azok az érvek, amelyek arról szólnak, hogyha rendelkezésünkre áll bizonyos pénzösszeg, amit kiizzadunk kemény munka árán magunkból, akkor azt ne az államadósság-csökkentésére fordítsuk, hanem valami másra. Ezek nagyon izgalmas viták, de mi ezekben a vitákban nem kívánunk részt venni, mert mi parancsolaterővel fogalmazzuk meg azt a tételt, hogy egész addig, amíg az államadósságot nem tudtuk hetven, majd hatvan százalék alá vinni, addig Magyarország nem távolodott el euróövezet veszélyzónájától, az euróválság miatt kialakult veszélyzóna centrumából. A centrumából lehet, hogy távolodó félben vagyunk, de Magyarországnak továbbra is rendkívül komoly veszélyekkel kell nap mint nap szembenéznie. Amíg az államadósságot nem tudtuk fokozatosan az itt említett szintek alá vinni, addig ez a veszélyhelyzet fönn is marad. Hasonlóképpen a három százalékos költségvetési hiányt minden eszközzel tartanunk kell. Nem azért, mert az elegánsan mutat az újságokban, hanem azért, mert Magyarország az Európai Unióhoz való csatlakozása óta még egyszer sem volt erre képes, holott egyébként ezt vállalta. Tehát hosszabbtávú kiszámíthatóságunk, partneri minőségünk, a komolyan vehetőségünk függ attól, illetve múlik azon, hogy képesek vagyunk-e a megváltozott körülmények ellenére a belépéskor vállalt föltételt teljesíteni. Harmadrészben pedig nem fogunk változtatni a tíz év alatt egymillió munkahely politikáján sem. Nekünk tíz év alatt meg kell tennünk azokat a lépéseket, amelyek egymillió munkahelyet hoznak létre. Ennek eredményeképpen talán nyolc vagy tizenkét, ahogy mi hívjuk, Start munkaprogram meg is indul már a nyár végén, és reményeink szerint két-háromszázezer ember munkába állítására lehet számítani az előttünk álló év során kifejezetten a közfoglalkoztatás, a Start munkaprogram keretében.

Fontosnak tartom elmondani, hogy minden olyan törekvést meg kell próbálnunk visszaverni, amely az egységes európai adózás irányába mutat. Szeretném ezt a kérdést olyanként bemutatni Önöknek, ahol nekünk nem egyszerűen úszni kell az árral, ahol arra kell várni – ahogyan ez a külügyi gondolkodásban gyakran lenni szokott –, hogy majd mások úgyis megakadályozzák, nem kell nekünk konfliktust vállalni, nem kell elmondani a véleményünket, majd megérkezünk konfliktus nélkül is oda, ahova egyébként akkor érkeznénk, hogyha nyíltan kiállnánk az álláspontunk mellett. Vannak olyan témák, amikor ez a magatartás célravezető, a diplomáciai, taktikai húzások és fogások és ügyeskedés legitim része az Önök szakmájának. Tehát nem keverem össze a kocsmai kemény legénnyel szemben támasztható elvárásokat az okos diplomatával szemben támasztható elvárásokkal, de van egy-két olyan terület, van egy-két olyan kérdés, ahol fontos, hogy a magyar diplomáciai kar kellő higgadtsággal, de egyértelműen, ha kell, konfliktust vállalva közvetítse a magyar kormányzati álláspontot. Ilyen az egységes európai adózás irányába mutató minden lépés azonnali és merev elutasítása, tehát semmilyen, sem a jövedelemadó szempontjából, sem a társaságiadó-alapszámítás szempontjából, sem az áfa tekintetében nem tudunk elfogadni semmilyen egységes európai szabályozást. Kifejezetten ellenezzük azt a beállt helyzetet, amely ma Európában egyébként egységes áfarendszert hozott létre, és amely nem teszi lehetővé, hogy például mi itt, Magyarországon a huszonöt százalékos áfakulcs fölé menjünk, mondjuk, a luxuscikkek áfatartalmának megállapításakor. Ez nekünk rossz, tehát a magyar nemzeti és gazdasági érdekekkel ellentétes bármilyen európai uniós egységesülés az adózás bármely tekintetében. Úgyhogy kérem Önöket, hogy ne hagyjanak kétséget a felől, ha érdeklődnek Önöknél, hogyha ez a kérdés előkerül, akkor a magyar közigazgatás, a magyar kormányzat, a magyar külképviseleti rendszer egyértelműen ez ellen foglal majd állást egészen a legerősebb, unión belül létező jogi lehetőségeink fölhasználásáig.

Ami az őszt illeti, tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Visszatérve talán még erre a kérdésre. Nagyon régen volt olyan nehéz őszi időszaka a magyar társadalomnak, a magyar politikának és a magyar közéletnek, mint amilyen a mostani lesz. Nagyon komoly veszélyhelyzetbe sodródott Magyarország az elmúlt három hónapban. Ez az eruóválság, amiről a mondandóm elején szóltam, rendkívüli közvetlen veszélyeket jelent Magyarország számára. Ha kellő higgadtsággal, a patetikus megfogalmazást kerülve, de őszintén akarok Önökkel beszélni, akkor azt kell mondanom, hogy ami kockán forog, az a magyar szuverenitás kérdése. A magyar szuverenitás kérdése, és itt csak két lehetőség van: vagy visszasodródunk arra az útra, amit ma görög útnak neveznek, vagy sikeresen haladunk előre azon az úton, amelyet egy évvel ezelőtt nyitottunk meg. Ma már teljesen nyilvánvaló, hogy Görögország a maga államadósságát képtelen visszafizetni, és Görögország talpon maradásának az a föltétele, hogy a Görögország sorsát meghatározó döntéseket többé ne Görögország hozza, s az is szép eredmény, hogyha részt tudnak ezekben a döntésekben venni. Ezt Önök nyilván ugyanúgy tudják, mint én. A kérdés tehát az, hogy miközben az egész euróövezet és maga az euró folyamatos, évekig tartó, spekulánsok által irányított, komoly támadások alatt áll, aközben Magyarország képes lesz-e távol tartani magát attól az úttól, amit én görög útnak nevezek, vagy visszanyomnak-e bennünket erre az útra.

Ez nem egy balesetszerű dolog. Ugyanis az, hogy egy ország olyan állapotba jut, mint Görögország, az persze rossz a görögöknek, rossz a görög nemzetnek, de vannak, akiknek kifejezetten kedvező. Tehát ezek nem elvont közgazdasági fejlemények, hanem érdekcsaták. Igenis vannak olyan komoly pénztulajdonosok és befektetők, akik abban érdekeltek, hogy egy-egy országot folyamatosan a csőd szélén tartsanak, a csőd szélén történő egyensúlyozásra kényszerítsenek. Ehhez persze az is kell, hogy az adott országok elkövessék azokat a hibákat, amelyek kiszolgáltatottá teszik őket az ilyen spekuláns akciókkal szemben. Egyetlen ország politikai vezetése sem háríthatja el a kialakult helyzetért – a bajban lévő államokról beszélek – viselendő politikai felelősséget azzal, hogy a spekulánsok összehangolt akciókat indítanak velük szemben, azonban ettől az még igaz, hogy a spekulánsok összehangolt akciókat indítanak azokkal szemben, akikkel kapcsolatban a vér szagát megérzik, és úgy látják, hogy olyan kiszolgáltatott helyzetbe lehet őket hozni, illetve tartani, amely a hitelezésen keresztül, a válságkezelésen keresztül az oda kihelyezett pénzük többszörös megtérülési lehetőségét kínálja számukra. Nagyon jól keresnek a görög válságon nagyon komoly spekuláns pénzügyi csoportok; nagyon jól keresnek a portugál válságon, és alig várják, hogy ilyen jól keressenek a spanyol, majd később az olasz válságon. Mi kisebbek vagyunk, de rajtunk is jól kerestek az elmúlt időszakban, és ha nem figyelünk oda, akkor újra nagyon jól fognak keresni. Szeretném világossá tenni, hogy Magyarország számára – a háborús retorikát a politikában nem szeretem, de – az ősz egy kifejezetten harcos, küzdelmekkel teli, az ország szuverenitásáért vívott politikai harcok, küzdelmek jegyében telő időszak lesz majd. Úgyhogy arra kérem Önöket, hogy erre készüljenek föl. Ez számos intézkedést is magában foglal, amelyeknek az interpretációját Önök majd meg fogják ismerni részben a nyilvánosság szokásos csatornáin keresztül, részben pedig a külügy szokásos csatornáin keresztül.

Nos, szeretném világossá tenni, hogy különös tekintettel az elmúlt egy évben a mi fölfogásunk szerint sikeresen vívott küzdelmekre az ősszel várható kihívások, küzdelmek, összeütközések elől a kormány nem kíván félreállni. Tehát vállalni fogjuk ezeket a kérdéseket, legyen szó a Magyarországon belüli spekulánsokról, legyen szó a devizahitelesek kérdéséről, legyen szó a költségvetési kérdésekről, legyen szó Magyarország megújításának olyan, soron következő lépéseiről, mint a felsőoktatási rendszer teljes korszerűsítése és átszervezése, a magyar közoktatási rendszer teljes átszervezése, illetve a magyar állam hosszabb távon fönntartható méretre történő igazítása, vagyis megújítása. Ezeket a kérdéseket, az ebből fakadó összes konfliktust mind vállalni fogjuk az ősz során, mert az a meggyőződésünk, hogyha ősszel nem végezzük el azt a munkát, amit Magyarország megújítása jelent, akkor a 2012-es évben ezt már csak kisebb hatásfokkal, felében-harmadában, ha egyáltalán képesek lennénk elvégezni. Most ki kell használni azt a lendületet, amit a magyar politikai élet az új alkotmány megalkotásával vett, végig kell menni a kétharmados törvények vitáján, azokat meg kell alkotni, a magyar alkotmányt hatályba léptető átmeneti rendelkezéseket meg kell alkotni, és január 1-jétől egy szerkezetében megújult Magyarországnak kell folytatnia a küzdelmet a szuverenitásért, az itt élő magyar emberek érdekeiért. Nagyjából ez az az összefüggésrendszer, amiben el kell helyeznünk az őszt.

Két rövid kérdésről szeretnék még szólni, amely a külügyeseket mindig érthető módon foglalkoztatja és izgatja. Az egyik a nemzetpolitika kérdése. A nemzetpolitika értelmezése a külpolitikának releváns. A magyar külpolitika kiemelt célja a nemzetegyesítés, annak a páratlan történelmi lehetőségnek a kihasználása, hogy a fizikai erővel meghúzott földrajzi határok fokozatosan vesztenek a jelentőségükből, és a határok különböző oldalán élő azonos nemzethez tartozó közösségek újra tudják építeni a kapcsolatrendszereiket a kultúrában, a politikában, a gazdasági életben. Ezt a történelmi lehetőséget, amelynek az ablaka nem tudjuk, meddig lesz nyitva, kutya kötelességünk kihasználni. Ez a magyar külpolitika, kormányzati politika, nemzetpolitika egyik kitüntetett célja: újraépíteni ezeket a kapcsolatokat, újraépíteni ezeket az közösségeket. A külpolitikai munkánk, a regionális politikánk értelmezése nemzeti összefüggésben továbbra is egy olyan intellektuális és politikai feladat az Önök számára, amit kérnénk, hogy rendszeresen végezzenek el, és a saját munkájukat rendszeresen fordítsák le erre a nyelvre, hogy pontosan értsék, hogy amit tesznek, annak van-e, és ha igen, milyen irányú hatása a nagy, átfogó nemzetpolitikai célokra.

A második dolog, amit szeretnék még végezetül megemlíteni, a szövetségkötések kérdése. Itt nekünk egy kétszeres kultúraváltáson kell átmennünk; elég lassan. Az ember saját magán is érzi, hogy időnként visszaesik a korábbi fejlődési fokra, pedig már azt hitte, hogy egyszer meghaladta. Az első dolog, amit meg kell haladunk, a blokkszerű gondolkodás. A hidegháború mégiscsak véget ért valamikor 1990-ben, ezért az az értelmezése a világnak, amely állandóan azt keresi, hogy mi hova tartozunk, és ha mi ide tartozunk, akkor kik a mi riválisaink, ennek vége. A külpolitikai vitákban gyakran veszem észre azt, hogy a magyar nemzeti érdekek pontos beazonosítása, a képviseletéhez szükséges eszközök menti érvelés helyett kifejezetten ideológiai alapú érvelést kapok, hogy de hiszen mi nem oda, hanem emide tartozunk, ezért, mondjuk, Oroszországgal, Kínával vagy az arabokkal nekünk azért nem érdemes ilyen mélyen kapcsolatrendszert kiépítenünk. Hiszen mi nem oda, hanem a transzatlanti együttműködéshez tartozunk, és következésképpen aki odatartozik, az nem engedhet meg magának ilyen típusú kínai, orosz vagy éppen arab irányultságú külpolitikát. Fontos észrevenni, hogy már csak mi gondolkodunk így. Rajtunk kívül már senki. Egyáltalán nem okoz az amerikaiaknak semmilyen problémát az, hogy a kínaiakkal a lehető legmélyebb, sőt az összenövés szintjét elérő együttműködésre törekedjenek. A németeknek egy pillanatig nem okoz a transzatlanti elkötelezettség problémát abból a szempontból, hogy az oroszokkal a német nemzeti érdekek szempontjából olyan együttműködést alakítsanak ki, amilyet csak tudnak, olyan mélyet, amilyet csak lehet. Ennek a megértése és átültetése egy korábbi gondolkodásmód és megközelítésmód helyett a napi külpolitikai gyakorlatba elvárás Önök felé. Tehát azt szeretném világossá tenni, hogy kérem Önöket, hogy próbálják a napi munkájukon keresztül megvalósítani, hogy a következő tizenöt-húsz év a szövetségkötések versenyéről szóljon.

Nem az képviseli jól a nemzete érdekeit, aki blokkszerűen viselkedve behátrál állandóan egy feltételezett szövetségi érdekrendszerbe, és abból akarja levezetni, hogy mit tehet és mit nem, hanem az szolgálja a nemzete érdekét, aki pontosan felméri, hogy az összes többi ország azon dolgozik, hogy egyébként a velünk nem egy szövetségi rendszerbe tartozó országokkal vagy kontinensekkel milyen előnyös és mély együttműködést tud kialakítani, és minél mélyebbet, annál inkább előrébb jut a nemzetek versenyében. Az a jó külpolitika, amely nem kérdőjelezi meg a transzatlanti elkötelezettséget, de emellett a lehető legmélyebb, a magyar gazdaság számára legelőnyösebb együttműködést hozza létre Kínával, Oroszországgal, az arab világgal vagy a felemelkedő közép-ázsiai térséggel. És ebben versenyfutás van. És aki a blokkhoz tartozás, a transzatlanti hűség miatt lemond ilyen típusú előnyös együttműködési lehetőségekről, az kárt okoz saját hazájának. Ezért kérem, hogy a magyar diplomácia teljes lendülettel és elkötelezettséggel vegyen részt a következő tíz-tizenöt év szövetségkötési versenyében. Ezért nem ideológiai finnyássággal, kritikával kell fogadni azokat a törekvéseket, amelyeket a magyar külügy megvalósít, amikor egyébként majd most Szaúd-Arábiába látogatunk, és nyitunk abba az irányba – a régi, terroristákra tett megjegyzést ellensúlyozva, amikor megpróbálunk kétségkívül a magyar államrezon szempontjait szem előtt tartva, de mély együttműködést kialakítani Kínával, és amikor keressük egyébként az oroszokkal történő együttműködésnek azt a kiegyensúlyozott kapcsolatrendszerét – ami nem egy könnyű dolog, a magyar és az orosz történelem elég sok tanulsággal szolgál –, amely az oroszoknak is jó, és Magyarország számára is előnyös. Tehát ezek a külpolitikai erőfeszítések kísérni fogják az életünket a következő, nemcsak ősszel, hanem a következő jó néhány évben. Ez semmilyen ellentétben nem áll azzal, hogy egyébként egy elkötelezett transzatlanti együttműködés részesei vagyunk. Majd ha tőlünk is vásároltak annyi állampapírt az amerikaiak, mint a kínaiaktól, akkor talán érdemes lesz föltenni azt a kérdést, hogy nem mentenünk-e túl bizonyos határokon, de egyelőre úgy látom, hogy ez a veszély most még nem fenyeget bennünket.

Nos, tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Nagyjából ez volt az a néhány gondolat, amit szerettem volna elmondani Önöknek. Most röviden tehát összefoglalva: a következő tíz év Európában nem a konszolidáció és a békés építkezés tíz éve lesz, hanem a pénzügyi és azzal együtt járó gazdasági válság elleni harc korszaka. Ezért Magyarország a következő években folyamatosan harcot kell, hogy folytasson a saját szuverenitásáért, a saját boldogulásáért és a saját polgárai életszínvonalának megőrzéséért és az életszínvonal-javítás lehetőségéért. Ha ebben hibázunk, bekerülünk egy olyan országcsoportba, amely államadósság, költségvetési hiány és gazdasági növekedés szempontjából süllyedő pályán van, hanyatló pályára kerül. Ilyen értelemben tehát nekünk a fölfogásunk szerint potenciálisan legsikeresebb európai országcsoporthoz, a közép-európai országcsoporthoz kell a mutatóink segítségével is kapcsolódni. A második fontos dolog, hogy ezért Magyarországon egyenesen kell beszélnünk arról, hogy ennek a küzdelemnek az a tétje, hogy a pénzügyi spekulánsok elveszik-e Magyarország szuverenitását Görögországhoz hasonlóan, vagy képesek vagyunk azt megtartani. A Magyarországra vonatkozó legfontosabb döntéseket mi fogjuk-e meghozni itt, Magyarországon, vagy valaki más hozza meg olyan pénzügyi helyzetbe sodorván bennünket, amely lehetőséget ad számukra ezeket a döntéseket helyettünk meghozva. Elegendő csak a most zajló görög privatizáció mélyebb ismeretére utalnom, hogy az hogyan és miképpen zajlik: milyen a görög döntés, és milyen mások döntése. Ha abból indulok ki, hogy a szövetségkötések versenyébe be kell neveznünk, folytatnunk kell azt, akkor rendkívül nyitott, sokfelé tájékozódni képes külpolitikai karra van szükségünk. Negyedrészt a nemzeti értelmezése a külpolitikának továbbra is kívánatos és elvárt. Végső soron a következő nyolc-tíz évben az itt elmondott, páratlannak is minősíthető lehetőség kihasználása – amely a határok elválasztó jellegének eltűnéséből fakad – történelmi kötelessége a magyar diplomáciának, a magyar külügyminiszternek és a magyar diplomáciai karnak, sőt az egész kormányzatnak.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Így állunk. Egy dolgot biztosan mondhatok Önöknek, az a veszély, hogy az Önök munkája érdektelenségbe és unalomba fulladna a következő időszakban, nem fenyeget. Köszönöm szépen a megtisztelő figyelmüket. Ha kérdésük vagy témájuk van, amit szeretnének fölvetni, akkor örömmel állok a rendelkezésükre.

(orbanviktor.hu)