Orbán Viktor beszéde a Polgári Magyarországért Alapítvány díjátadó gáláján 2013. december 13-án Budapesten.

Tisztelt és kedves Dalma Asszony! Tisztelt Kitüntetettek! Tisztelt Balog Zoltán Elnök Úr! Hölgyeim és Uraim!

Ádvent kellős közepén járunk, s ez az időszak az ünnepre való várakozás mellett mindig alkalmat ad az év végi számvetésre is. Ádventkor egy olyan történetre gondolunk vissza, amely egész európai civilizációnk meghatározó története. Mintegy kétezer évvel ezelőtt a világ megváltót várt, aki – legalábbis remélték – fényes királyi pompában érkezik, és hatalmával elrendezi az igazságot. S e helyett egy kisded érkezett, aki egy istállóban született, üldöztetés közepette, barmok közt, jászolban, vagyis a lehető legkiszolgáltatottabb helyzetben. S ma, kétezer évvel később még mindig őt ünnepeli a világ messiásként.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Dalma Asszony!

Ez a történet segít abban, hogy mélyebben, őszintébben, mármint a szokásosnál mélyebben, és őszintébben és talán alázatosabban gondoljuk át mindazt, amit ebben az évben végigéltünk. Segít jobban megérteni, miben is van a mi igazi erőnk. Segít ez a történet megérteni, mit köszönhetünk magunknak, és mit köszönhetünk a Gondviselésnek. Az advent idején végzett számvetés előnye az is, hogy az ember nem megy lépre, nem esik az adatok és számok – egyébként mégoly impozáns adatok és számok – fogságába sem. Az értékelésnek ilyenkor jó esélye van arra, hogy ne laposodjon termelési beszámolóvá, vagy év végi táncos-zenés téesz zárszámadási mulatsággá. Okok, indokok, magyarázatok, a felszín alatt meghúzódó mélység felderítésére, de legalábbis pásztázására hív a mai alkalom is. Először is, kedves Barátaim, van mire visszatekinteni, van mit számba venni, mert a mögöttünk hagyott év küzdelmes, izgalmas és fordulatokban gazdag év volt. Ahogy igaz ez 2010 óta minden évünkre. Beérhetnénk persze egy kötelező felsorolással valahogy így: 2010 után először sikerült kimenteni hazánkat a pénzügyi csődből, majd sikerült az, ami előtte kilenc évig nem, vagyis az európai 3 % alatti szint alá vittük a költségvetési hiányt, majd megindítottuk a gazdasági növekedést. Végül 2013-ban és 2014-ben a kedvező gazdasági változtatások jótéteményei megérkeztek illetve megérkeznek a mindennapi élet világába is. Elmondhatnánk, hogy százezer forint felé emelkedett a minimálbér. Sikeres a munkahelyvédelmi akcióterv. 40 éve nem volt ilyen alacsony az infláció. A rezsiköltségeket 20 %-kal csökkentettük. És januárban indul a kiskeresetűek adókedvezménye, és beköszönt a gyed extra korszaka is. Mindez a keresztény európai értékek és a nemzeti összetartozás szellemi alapjain. Kellő szerénységgel elismerhetjük, hogy igaza van annak, aki azt mondja, hogy erre még a virtigli szociáldemokraták is csak csettinthetnének. Tán mind a tíz ujjukat is megnyalnák.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Mindez ugyan igaz, de a helyzet, amiben vagyunk, a világ, amiben élünk, és az a politika, amit folytatunk, ennél azért jóval bonyolultabb. És én most erről szeretnék Önöknek beszélni. Sokat vitatkoznak azon a mai napig is, mi idézte elő és mi is az a helyzet, amelyet az utóbbi években átélünk Európában, és amit általában mindközönségesen csak válságként szoktunk emlegetni. Akármi is lesz majd a történészek válasza erre, az már egészen biztos, hogy ez a helyzet mindenkit küzdelemre kényszerített. A nemzeteket, a családokat és az embereket egyen-egyenként is. Küzdelemre kényszerültek azok a családok, ahol valamelyik családtag elvesztette a munkahelyét, vagy bedőlt a vállalkozás, de leginkább azok a családok, akik azon kapták magukat, hogy háromszor annyi lett a törlesztőrészletük, mint volt, és veszélybe került az otthonuk.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A családok küzdelme egy fontos tanulságokra figyelmeztet bennünket. Láthattuk, hogy csak azok a családok tudtak talpon maradni, csak azok tudták átvészelni ezeket az időket, akik a bajra összefogással válaszoltak, összekapaszkodtak és együtt kerestek megoldást, kiutat. És, tisztelt Hölgyeim és Uraim, küzdelemre kényszerültek a nemzetek az eladósodással, a munkanélküliséggel, a gazdasági visszaeséssel és még számos ellenféllel. Ebben a küzdelemben egyes országok talpon maradtak és jól teljesítettek, más országok megroggyantak és elvéreztek, vagy legalábbis közel vannak ehhez. S ha alaposan megnézzük, itt is azt látjuk, hogy azok az országok tudtak talpon maradni, ahol a baj nem az ellentéteket erősítette föl, ezt hívják politikai stabilitásnak, hanem az összefogást. Ahol nem jött létre egység, az országok megroggyantak és elvéreztek. Ahol összefogtak, és egységessé vált a nemzet, állták a sarat a nehéz időkben is. Magyarország is küzdelemre kényszerült a válság hatására. A pénzügyi válság első két évében, 2008-ban és 2009-ben szanaszét voltunk, föltettük a kezünket, és másoktól, leginkább mások pénzétől vártuk a mentőövet. Ez csaknem a vesztünket okozta. Aztán 2010-ben végre fölocsúdtunk, összefogtunk, és fölvettük a kesztyűt. Itt, Magyarországon szinte mindenki megértette, hogy másfelé kell elindulni. Új eszközökkel, új frontokon kezdtünk küzdeni. Előbb a talpon maradásért, azután a fölemelkedés lehetőségéért. A küzdelemhez szükséges legfontosabb dolgot, az erőt, az eszközt, vagyis a kétharmados parlamenti felhatalmazást a választók a kezünkbe adták. Kötelességünk volt tálentum módjára használni, azaz jól sáfárkodni vele. De kedves barátaim, az erő bátorság nélkül olyan, mint a fejsze nyél nélkül. Meg is embereltük hát magunkat, összeszedtük a bátorságunkat, és fölvettük a küzdelmet a múlt hibáival, a szocialista kormányoktól örökölt hatalmas adóssággal, a munkanélküliséggel és a hiánnyal. S fölvettük a küzdelmet a bankokkal, felvettük a küzdelmet a multikkal, akik korábban mértéket és arányt tévesztve lényeges, sőt elemi emberi, emberiességi szempontokat sutba dobva kergették a profitot, és gázoltak át magyar családokon. S fölvettük a küzdelmet az európai baloldallal, valamint a brüsszeli bürokratákkal is, akik nem mellénk, hanem a bankok és a multik mellé álltak, és tiltakoztak, sőt feszengés és pironkodás nélkül alkalmazták a kettős mércét a mi újszerű megoldásaink és nemzeti gazdaságpolitikánk ellen. Küzdöttünk mi a saját alkotmányunkért, a nemzetünk újraegyesítéséért, a gazdasági és pénzügyi önállóságunkért. Küzdöttünk a devizahitel miatt bajba jutott családokért, a jegybankunkért, az államunk megerősítéséért, a munkát nem büntető, inkább jutalmazó adórendszerünkért. Küzdöttünk a méltányos tehermegosztásért, amely nem az emberekre hárítja a válság terheit. És küzdöttünk a legelemibb gazdasági eszközök, vagyontárgyak és vállalatok visszaszerzéséért vagy legalábbis nemzeti érdekkörbe vonásáért.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Nem lehetünk elég hálásak a magyar embereknek, egészen pontosan nem lehetünk mind a tízmilliónyian elég hálásak egymásnak, hogy megértettük, beláttuk és elfogadtuk, vagy az ország számolja fel az adósságot, vagy az adósság számolja fel az országot. Harmadik lehetőség nincs. Hősiesen és elszántan küzdött az ország, így küzdöttek a családok, a vállalkozások, és az emberek. És jöttek is az eredményeik. Csökkent a függőség, a hiány, az adósság, lejjebb ment a munkanélküliség, sőt megőriztük a bérek, nyugdíjak értékét. De eközben jöttek és jöttek és jöttek a támadások minden irányból. S ami riasztóbb volt, különösen 2012-ben jöttek az európai válság újabb hullámai. Kezdett úgy tűnni – jól emlékszem ezekre a hónapokra –, hogy túl sok. Túl nehéz. Túl nagy a túlerő, nem fogjuk bírni, és nem fog menni. Mintha minden és mindenki összefogott volna ellenünk, ráadásul,– talán emlékeznek rá – mint az aszály is mutatta, a szerencse sem akart mellénk állni. Sokan kezdték és kezdtük azt hinni, hogy hiába van igazunk, hiába küzdünk minden erőnkkel, és hiába vannak eredményeink is, egész egyszerűen nem fogjuk kibírni. Felütötte a fejét a kétség: lesz-e egyáltalán ennek a sok küzdelemnek valaha is vége? Ki lehet-e bírni ezt egyáltalán? S ha sohasem lesz vége, van-e egyáltalán értelme a küzdelemnek és a kitartásra felhívó biztatásnak?

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Az efféle vívódások, tépelődések és kétségek a válságos gazdasági helyzet szinte elkerülhetetlen velejárói. Ha már advent, hadd utaljunk az ide vágó evangéliumi történetekre. Ha elnéztünk volna az efféle, belülről emésztő és belülről terjedő kétségek felett, nem azt jelentette volna, hogy erős és bátor emberek vagyunk, inkább azt, hogy hibbant tökfilkók. Az idevágó példákat most mellőzném.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Mint tanítják, a Gondviselés útjai kifürkészhetetlenek. Az is a keresztény kultúrkörhöz tartozó tétel, hogy a Jóisten nem helyez nagyobb terhet a vállunkra, mint amelynek elhordozására képesek vagyunk. S amikor éppen az Európai Unió újabb igazságtalan és méltatlan támadásra készült a rezsicsökkentés miatt, akkor egyszer csak jött az árhullám a Dunán. Egy akkora, amekkorával még nem volt dolgunk előtte. Egy olyan árhullám, amelyik minden országban hatalmas pusztítást végzett és emberi életeket ragadott magával. Jött az évszázad dunai árvize. Minden magyar településen rekordszinten tetőzve. És akkor, tisztelt Hölgyeim és Uraim, mi, magyarok szinte kivétel nélkül letettük, ami épp a kezünkben volt. Összefogtunk, mentünk a gátakra, vagy ahová a helyzet szólított, és kétheti szakadatlan küzdelem során legyőztük a természeti csapást. Deák Ferenc, a haza bölcse egyszer így szólt: „Szeressétek jobban a hazát, mint amennyire utáljátok az ellenségeiteket.” Ez gyakran behelyettesíthető az egymás kifejezéssel is. Ha azokban a napokban jutott figyelme Magyarországra, biztosan elégedetten gyújtott pipájára. Merthogy az árnak csalódottan kellett távoznia az országból, nemhogy emberi életet nem vitt magával, még komolyabb sérülés sem történt. És bármilyen különösen hangzik, tisztelt Hölgyeim és Uraim, ma már, itt az ádventi várakozás fényében tisztán látom, hogy ez fordította meg a lelkekben a már feladás felé araszoló érzéseket. Ez hozta meg a lelki fordulatot, és ez hozta meg a győzelmet. Ugyanis mi, magyarok kaptunk egy esélyt, és megmutathattuk, hogy egy kilátástalannak tűnő helyzetet is képesek voltunk megfordítani. Pusztán azzal, hogy összefogunk. Kiderült, vagy inkább megmutattuk, hogy nincs ellenfél, amit, ha összefogunk, le ne győzhetnénk. Hát mi egy brüsszeli kínvallatás az árvízhez képest? Kérdezhettük akkor magunktól. Éppen ezért tisztelt Hölgyeim és Uraim, számomra az elmúlt év legnagyobb sikere és eredménye az a példátlan összefogás, amellyel az évszázad árvízén úrrá lettünk. Azokban a napokban Magyarország a legszebb arcát mutatta meg, a magyar nemzetnek azt a nagyságát villantottuk föl, amit történelmünk emlékezetes pillanataiban láthatott a világ.

Példamutatóan teljesítettek a szakemberek, a települések vezetői, a katasztrófavédelmisek, a fegyveres testületek, a tűzoltók, a TEK-esek, a civilek, az önkéntesek, egyszóval mindenki. A gátakon eltűntek a különbségek, és eltűntek az ellentétek. A védekezésben nem volt jobboldali, baloldali, nem volt vidéki és fővárosi, nem volt határon inneni és túli magyar sem. Nem volt se rang, se cím, ott csak az országukért és egymásért küzdő magyarok voltak. Ott mindenki csak egyszerű magyar ember volt, és semmi más. Emlékezzünk csak Győrújfalu megvédésére vagy Budapest helytállására a Margitszigetnél vagy a Római partnál. Kedves Barátaim, ez volt az a pillanat, ahonnan újra hinni kezdtünk abban, hogy mi, magyarok lehetünk erősek és sikeresek. Visszatért a hit: ha összefogunk, igenis sikeressé tehetjük Magyarországot. Ez az összefogás és győzelem fölbátorította az országot. 2010 után ismét felbátorította a fáradófélben lévő Magyarországot. Elhittük, hogy amit eddig elvégeztünk, nem volt hiábavaló. És valóban, bizonyára figyelik a dátumszerű egybeeséseket, jönni is kezdtek sorban a látványos gazdasági eredmények. Megszabadultunk az IMF-hitel szorításából, évtizedek után először csökkentettük összesen 20 százalékkal a rezsiköltségeket, rekordmélységbe szorítottuk az inflációt, beléptünk az ésszerű béremelések korszakába, szárnyal az exportunk, és bekövetkezett a növekedési fordulat– mégpedig a várakozást felülmúló adatokkal és jövő évi kilátásokkal. Ma ott tartunk, hogy bár kötelező szerénységgel, ám kellő önbizalommal mondhatjuk, sok ugyan még a tennivaló, de Magyarország jobban teljesít.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Kiderült, az is kiderült ezekben a hónapokban, hogy lehetnek és vannak is magyar válaszok és magyar megoldások a gazdasági válságra. Létezik magyar modell, társadalmi és gazdasági modell és ez a modell sikeres. Túlzás lenne azt mondani, hogy minket másol Európa, de annyit megengedhetünk magunknak, hogy Európa jó néhány országa átveszi a magyar megoldásokat. Csehország, Bulgária, Skócia a rezsicsökkentés útjára lépett. Angliában közmunkához kötik a segély kifizetését is. Franciaországban és Szlovákiában a mieinkhez hasonló különadókat vetett ki. És Lengyelország magyar mintára átalakítja át a nyugdíjrendszerét. Amit elkezdtünk, azt mások folytatják. Jó érzés, hogy végre annyi év után nyugodtan, kellő mértéktartással, arányérzékünket megőrizve, sőt az ádventhez méltó csendben arra gondolhatunk, magunk is elhihetjük, hogy volt értelme a küzdésnek. Erőt és bátorítást meríthetünk, hogy ne hagyjuk félbe, amit elkezdtünk.

Kedves Barátaim!

Nem is fogunk megállni. Két sikeres rezsicsökkentés után érdemes meglépnünk a harmadikat is. A frakcióvezető úr már dolgozik is rajta.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ezek után méltó, hogy ennek az évnek a főhőseit én is ünnepélyesen köszöntsem. Köszöntöm Szilvágyi Gergőt, a Suhanj! Alapítvány kerekes székes önkéntesét. Köszöntöm a kárpátaljai Dercen tizenkét fős egyházi Önkéntes tűzoltó alakulatát. És én is köszöntöm Füsi Csaba zászlóst és Miletics Andrea főtörzsőrmestert, akiknek végül is sikerült összeházasodniuk. Gratulálok! Tisztelet és köszönet nekik! De ma nemcsak őket illeti tisztelet, nemcsak őket illeti köszönet. Ma minden magyar embernek kijár az elismerés és a köszönetnyilvánítás.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Magyarország nagy dolgokat vitt véghez ebben az évben, és ebből mindenki kivette a részét. Köszönetet mondok Magyarország minden polgárának azért, hogy kiválóan helytálltak a hétköznapokban és hősiesen teljesítettek a rendkívüli helyzetekben is. Azok a hősök, akiket ma kitüntettünk, millióknak a képviselői, akikre büszkék vagyunk. Tisztelet és köszönet a hétköznapok hőseinek!

Hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok!

(miniszterelnok.hu)