Az ATV Egyenes beszéd című műsorában Kálmán Olga beszélgetett Orbán Viktorral.
- Jó estét kívánok, üdvözlöm Önöket! Az „Egyenes beszéd” mai vendége Orbán Viktor miniszterelnök. Jó estét, üdvözlöm!
- Kezét csókolom, jó estét kívánok!
- Azt javaslom Önnek, hogy kezdjük ott a beszélgetést, ahol tavaly novemberben abbahagytuk. Van egy rövid felvételünk, meg fog lepődni, hogy ki fog megszólalni. Nézzük meg együtt, aztán máris folytatjuk!
(bejátszás)
- Na, hát tavaly november óta én semmit nem változtam a képek tanúsága szerint, Önből miniszterelnök lett...
- Elég rendezetlen pasas benyomását keltettem ott.
- Én ezért nem látszottam. Szóval Önből miniszterelnök lett, és hol van az egyszeri nagyarányú, meg radikális – amikor folytattuk a beszélgetést az is elhangzott – adócsökkentés?
- Hát nézzük hol is van. A magyar kis- és középvállalkozások számára 500 millió forintnyi adóig, ami nagyon magas határ a magyar gazdaság jövedelmezőségi mutató mellett, ugye, 19-ről 10 százalékra csökkentettük az adót. Ez azt jelenti, hogy majdnem 50 százalékkal. Aztán…
- ... de ez nagyon keveseket érint.
- Nem, ez nagyon sok embert érint, hiszen a kis- és középvállalkozások adnak a legtöbb embernek munkát, tehát ez a munkahelyteremtésen keresztül nagyon sok ember érint.
- Ilyen szempontból igaza van, csak a kis- és középvállalkozásoknak a háromnegyede nem termel nyereséget. Tehát eddig 19 százalék adót nem fizetett, mert nem volt nyeresége, most meg tízet nem fog fizetni.
- Igen, ez egy trükk.
- Már kinek a trükkje?
- Hát, ez a magyar gazdaságban elfogadott trükkök egyike. Nem véletlenül 10 százalékra vittük a kulcsot. Azért vittük 10 százalékra, mert ma, amikor adót akarnak – most nem akarom bántani a magyar vállalkozókat –, de amikor adót akarnak elkerülni, és számlákat adnak-vesznek, ami nem különösebben szép szokás, akkor ennek az ára a 10 százalék. Tehát oda vittük le az adót, hogy ne legyen érdemes csalni, ne legyen érdemes úgy tenni, mintha nem volna adó, tehát hogy nem volna olyan nyereség, ami után adót lehet fizetni. Ki fog derülni, hogy sokkal többen vannak azon a nyereségsávon belül, ahol valamennyi adót érdemes fizetni, és meg is fogják fizetni a biztonságuk érdekében, hiszen ha lehet becsületesen is ugyanoda jutni, mint ahogy ügyeskedéssel, akkor az ember inkább az egyenes beszédet és az egyenes utat választja.
- A sokat…
- ... menjünk tovább!
- De azért, és hogyha…
- ... menjünk tovább!
- ... mégsem, tehát hogyha azt mondják, hogy eddig a 19 százalékot játszottuk úgy ki, hogy 10-et azért buktunk a számlavásárlással, hát most a 10-et kell valahogy kijátszani úgy, hogy nulla legyen.
- De az csak ennyi lehet, eddig is nullára játszották volna ki, ha lehetett volna. De én megállapodtam a magyar gazdasági szervezetek képviselőivel, hogy ez így jó lesz. Ha újra kérik, hogy ezt vizsgáljuk fölül, hozzunk újabb szabályokat, akkor az ajtónk az nyitva van, és majd megállapodunk akkor más számokban. De szerintem ez most egy ígéretes megoldás. Bevezettük az adórendszeren kívüli jövedelem fogalmát. Ez azt jelenti, hogy ott 100 százalékkal csökkentettük az adót, hiszen…
- De ez is kiket vagy hány embert érint?
- Hát ez most ki fog derülni, mert ugye, eddig Magyarország nem volt képes arra, hogy az ilyen magánalkalmazottaknak tekinthető személyeknek a számát egyáltalán fölbecsülje. Most egy olyan rendszert alakítottunk ki, hogy aki ilyen magánfoglalkoztatottat alkalmaz, annak ezer forintot kell fizetni, ezzel bejelenti a nála dolgozót, és a nála dolgozónak nem kell fizetnie adót. Így mindenki jól jár, senki nem érdekelt abban, hogy csaljon, és a bejelentésekből meg fogjuk tudni, hogy körülbelül ez hány embert érint. Én azt gondolom, hogy ez nagyon nagy szám. Tehát itt több tízezer emberről beszélünk, és a számuk reményeim szerint a jövőben majd nőni is fog.
- Én meg attól félek, hogyha eddig sem jelentették be, akkor ezután sem fogják. Nem az ezer forint fogja visszatartani az embereket, de hogyha eddig lehetett feketén valakit alkalmazni, akkor most miért költsünk akár ezer forintot a regisztrációra?
- Azért fogunk ezer forintot költeni a regisztrációra, mert az ember alapvetően jó, mármint hajlamai szempontjából jó, és ha nem muszáj, akkor nem keresi a kiskaput. Ha egyenesen is lehet, ha tisztességesen is lehet, akkor úgy fogja tenni. Ez egy meggyőződésbeli kérdés. Én így gondolkodom az emberekről általában, meg a magyarokról is. Tehát szerintem az ember nyugodtabban alszik, jobb a lelkiismerete, hogyha az egyenes utat választja. Szerintem várjuk ki itt is, mint egy kormányzati lépésnél általában, kell némi idő, hogy a mérlegét az intézkedésnek megvonhassuk.
- De azért ezeknek az intézkedéseknek, akár 29 pontos akciótervnek a megalapozottságát, vagy az előkészítettségét illetően, a háttértanulmányok azok ugye nem arra alapozódtak, hogy az ember gyárilag jó? Tehát azért ennél valami több…
- De a kiindulópontja ez volt.
- Ez nagyon szép, azzal egyetértek, de azért vannak számítások is…
- ... ez a kiindulópont.
- ... hogy ebből eddig mennyit buktunk...
- Persze, igen. Mindjárt vissza is térek rá...
- ... és mennyit remélünk.
- ... csak még egy harmadik dolgot engedjen meg, hogy elmondjak. A harmadik lépés pedig az, hogy egy óriási, hogy mondjam, intellektuális bravúrt – ez kicsit nagyképűen hangzott –, tehát egy újszerű dolgot próbálunk megvalósítani, és ennek az előkészületei megindultak, az egyeztetéseket megkezdtük. Át akarunk állni, meg akarjuk valósítani Közép-Európa legversenyképesebb személyi jövedelemadó rendszerét.
- Ez a 16 százalék?
- Igen, a valaha volt legalacsonyabb magyar adórendszert, a legalacsonyabb kulccsal működő adórendszert szeretnénk, szeretném személy szerint is Magyarországon létrehozni, ez 16 százalékot jelent, de úgy, hogy ezt kombinálni akarjuk a családi adózással. Ez általában – nem általában – sehol a világon így nem működik. Nekünk van egy elképzelésünk most már néhány hét szakmai munkája után, hogy hogyan lehet a kettőt mégis összeegyeztetni.
- Számokat is mond? Tehát a 16 százalék mellé a családi adózás még hány százaléknyit hoz?
- Azt azért nem fogok most Önnek mondani, mert ez attól függ, hogy erre az egykulcsos adórendszerre hány év alatt állunk át, mert úgy kell átállnunk, hogy közben ne legyenek vesztesek, tehát senki se járjon rosszul. Ez azt jelenti, hogy időben nem – bár szeretném – egy lépésben, de úgy látom, az ország teherbíró képessége ezt nem engedi meg, valószínűleg inkább két – két és fél lépésben kell majd átállunk erre a rendszerre. Ezért engedje meg, hogy most még számokat nem mondjak.
- Jó. De hát pillanatnyilag nem úgy néz ki, hogy nem lesznek vesztesei. Tehát azért minden egyes számítás arról szól, legyen az a szakszervezeteké, legyen az bármely gazdasági kutató intézetnek a számítása, hogy az egy százalékos kulccsal, a 16 százalékos kulccsal a minimálbéren, a viszonylag alacsony jövedelmen élők rosszul járnak.
- Milyen szerencse, hogy nem ők kormányoznak – képzelje el!
- Merthogy?
- Mert mi olyan megoldást fogunk találni, hogy jól fognak járni az emberek.
- De akkor mondjon valamit. Tehát ahhoz emelni kell a béreket, márpedig ha emelik a béreket, akkor a kkv-k, meg egyáltalán a gazdasági szféra nem fog kapkodni a munkavállalók után, ha minél magasabb bért kell kifizetnie.
- Először is a bérek emelése kérdésében mindig megállapodásra kell jutni, tehát valóban a gazdasági élet azért ezzel óvatos, de azért összességében mégiscsak azt szeretnénk elérni, hogy a magyar gazdaság olyan legyen, hogy azok, akik dolgoznak, és becsületesen dolgoznak, azok egyre többet keressenek. Tehát a gazdasági élet szereplői, a vállalkozók nem ellenérdekeltek a magas bérben, csak közben a nyereségüket is szeretnék biztosítva látni. Erről meg mindig tárgyalni kell, ennek megvan az útja és a módja. A másik dolog, hogy azért azt se felejtsük el, hogy Magyarországon ma van 1 millió 300 ezer olyan ember, aki ugye, nem fizet adót, de ezekből csak 300 ezer ember alkalmazott, a másik egymillió inkább önfoglalkoztató, tehát számukra másfajta lehetőségeket kell kinyitni, nem az adórendszerben kell kompenzációt, hanem más lehetőségeket kell adni. Ugyanakkor tudom csökkenteni a veszteséget elszenvedők számát azzal is, hogy ha a gyerekek után pedig egy speciális megoldással az állam támogatást ad, az pedig azt fogja jelenteni, hogy a családosok már nem járnak rosszul, és a végén már csak nagyon kevesesen maradnak, akikre speciális megoldást kell átmeneti időszakokat beiktatva alkalmazni. Tehát én a dolgot levezényelhetőnek látom. Én tudomásul veszem, hogy a szakszervezetnek meg a kutatóintézetnek nem az a dolga, hogy kormányozzon, mert nem megoldásokat keres, hanem állandóan rázza a csengőt, hogy ez így nem jól, meg úgy nem jó. De az én dolgom nem ez, hanem az, hogy mégiscsak megoldjak egy problémát.
- Na jó, de például szeretnének önökkel egyeztetni a szakszervezetek, nem csengőt rázni, meg jajgatni, hanem konstruktívan együtt gondolkodni. Miért nem egyeztetnek a szakszervezetekkel?
- Hát egyeztetünk velük!
- Melyik kérdésben, mikor?
- Hát, szerintem minden kérdésben. Ha jól emlékszem, Navracsics Tibor járt náluk legutóbb a kormány részéről, és augusztusban lesz OÉT-ülés, amit én fogok összehívni.
- Hát úgy, hogy közben meg számtalan törvényt már elfogadtak.
- Igen, de azoknak a 90 százaléka a szakszervezeteknek mind jó.
- Úgy, mint micsoda? Például a 98 százalékos adóteher a végkielégítésen, a 2 hónap fölötti…
- Az nekik jó.
- Az nekik jó?
- Hát persze! Hát a szakszervezetek a munkásokat védik, meg az alkalmazottakat, nem azokat, akiknek a végkielégítése 2 millió forint fölött van. Hát az…
- Hát mondjuk. egy hathavi végkielégítés elérheti a kétmillió forintot, és az még nem. Nem?
- Hát kinek a jövedelme éri el hattal megszorozva a kétmillió forintot?
- Hát, hogyha hozzájárul még a mit tudom, nyugdíj előtti vagy kifizetett szabadság, meg különböző tételek, akkor elérheti.
- Ez a magánpiacon rendben is van, ahhoz nekünk nincs is semmi közünk. Tehát azt gondolom, hogy az államnak abba nem érdemes beleszólnia. Itt arról van szó, hogy a közpénzekből mennyit fizetünk ki, és szerintem a szakszervezetek és a kormány egy húron pendül abból a szempontból, hogy azt a lehetőséget ne kínáljuk föl, hogy mindenfajta ügyeskedéssel, amikor valaki elhagyja a helyét, akkor – kilép mondjuk az állami alkalmazottak köréből –, akkor kétmillió forint fölötti jövedelmet vigyen magával. Ez miért volna igazságos, mondjuk azokkal szemben, akik egyébként meg a piacon keresik a kenyerüket? Tehát én azt gondolom, hogy nem, a szakszervezetekkel a kérdések tekintélyes részében inkább egyetértünk. Ahol vitánk volt, az az elbocsátásnak a kérdése…
- Indoklás nélküli felmondás.
- Igen, ott van egy vitánk, de ott is azt kell mondanom, hogy indoklás nélkül lehet távozni is. Tehát én azt tartom helyesnek, hogyha egyensúlyban vannak a dolgok. Ha indoklás nélkül lehet távozni, akkor indoklás nélkül lehet megválni is, tehát teremtsünk valamilyen egyensúlyt.
- Hát, de a kettő nem ugyanaz. Tehát egy munkavállaló azt mondja, hogy én indoklás nélkül megválok a munkahelyemtől, az egy dolog, de hogyha a főnök indoklás nélkül mond fel valakinek, akkor abban súlyosan benne lehet akár politikai retorzió, akár vallási, akár nemi megkülönböztetés, és az nem fog kiderülni.
- Igen, de ezekkel szemben, ha ilyen típusú fenyegetettség merül föl – bár remélem, hogy Magyarországon azért ez inkább a nagyon-nagyon szűk kivételek közé tartozik –, akkor nyitva áll nem a munkajogi, hanem a polgári peres út. Az most is nyitva van, tehát a bíróságok függetlenül ettől a szabálytól, most is elbírálhatják egyébként az elbocsátás indokoltságát vagy indokolatlanságát. De azért két dolgot egyensúlyban, mármint az egyik a munkaadó és a munkavállaló oldalát egyensúlyban lévőnek szeretném látni, mert a magánpiacon. Önnek igaza van, tehát ott, ahol privát tőkéből működtetnek egy vállalkozást, ott igaz, hogy a munkavállalónak speciális védelemre van szüksége. Azonban ha az állami szektorról beszélünk, ahol gyerekekkel foglalkozunk, betegekkel foglalkozunk, szociális ellátásra szorulókkal foglalkozunk, vagy a közrend fönntartásában dolgozik valaki, ott azért az ő kilépése az a többi ember számára, aki egyébként a közrendet élvezi, akinek a gyerekét tanítják, akit az orvosok ellátnak, azért ő érintve marad. Tehát az állami szektorban egy kiegyensúlyozottabb rendszert kell létrehozni a két oldal között. Mi készen álunk arra, hogy ezt megvitassuk a későbbiekben a szakszervezetekkel, hogy ők miképpen képzelik el a kiegyensúlyozottságot, de a kiegyensúlyozottsághoz indokolt ragaszkodnunk.
- Hogyha már a szakszervezeteket említettük, meg a végkielégítéseket említettük, akkor lépjünk – úgyis lesz OÉT, kíváncsi vagyok, hogy milyen eredményre jutnak –, és beszéljünk arról, ami itt az elmúlt hetekben igencsak borzolta a közvéleményt, hogy vajon mi is történt az IMF-EU-tárgyaláson? Miért lett ilyen kurtán-furcsán vége? Inkább én már arra vagyok kíváncsi, hogy lesz-e folyatatás? Kivel és miről akar még egyáltalán tárgyalni, fog-e?
- Először is, mindenkivel, mindenről szívesen beszélgetünk, akivel pedig szerződést akarunk kötni, azzal pedig szívesen tárgyalunk. Azokkal szemben, akikkel szemben pedig kötelezettségeink állnak fönn, azokkal nem választás kérdése, hogy tárgyalunk-e, mert tárgyalni kell. Ez a rendszer, amiben én elképzelem a magyar állam működését.
- Egyrészről ugye, van egy lejárófélben lévő szerződésünk az IMF-fel, tehát ez szeptember vége. A szeptember utáni időszakról akarunk tárgyalni?
- Az IMF-fel kötöttünk egy szerződést 2008-ban, ez lejár.
- Hát egyébként már eredetileg márciusban le is járt volna.
- Hát nem, októberben jár le, csak nem hívtuk le a pénzt már elég régóta, tehát nem vettük igénybe. Nekünk itt két kötelezettségünk van az IMF felé, a magyar költségvetés hiányát egy bizonyos szint 3,8 százalék alatt kell tartani, mert ez szerepel a szerződésben, és amit kaptunk pénzt, kamatostul vissza kell fizetni. Ezt a két kötelezettségünket teljesíteni fogjuk. Tehát ennyit az IMF-ről. Az EU-val meg tárgyalnunk kell, sőt az nem választás kérdése, hanem kényszerítenének bennünket, ha magunktól nem volna ennyi eszünk, de szerencsére magunktól is van. Az EU-nak mi a tagjai vagyunk, és az európai uniós tagságnak van jó néhány föltétele, például hogy az európai uniós tagállamokra vonatkozó általános szabályokat mindenki elfogadja, így Magyarország is. Ez azt jelenti, hogy az általános szabályok úgy festenek, hogy 3 százalék alatt kell, legyen a költségvetési hiány. Ezt Magyarországnak teljesítenie kell.
- Tehát ezt már kőbe véshetjük? A jövő évi 3 százalék alatti költségvetési hiány is ugyanúgy kőbe meri vésni, mint az idei 3,8-at?
- Ezt nem egy év alatt kell teljesítenünk, illetve az EU még nem döntött, hogy mikor kell. Tehát most úgy fest a helyzet, hogy 24-en vagyunk…
- ... de hát 2011-re a 3 százalék alatti már meg van határozva.
- Nincsen meghatározva. Az a helyzet, hogy 24-en vagyunk, 24 ország, akinek a költségvetési hiánya a 3 százalék fölött van. Mi egyébként az ötödik-hatodik helyen vagyunk, tehát mi sokkal közelebb vagyunk a kívánt célhoz, mint az Unió másik kétharmadja. Tehát nekünk könnyebb lesz azt elérni, mint másoknak – én legalábbis ezt elég logikus feltételezésnek látom. Most az Unió hoz majd egy egységes szabályt, erről most tárgyalnak a pénzügyminiszterek, amelyben azt mondja ki, hogy mennyi idő alatt kell elérni. Az Unió még nem mondta, hogy egy év alatt kell elérni. Például a briteknek azért a 11 százalékos hiányt egy év alatt háromra lehozni reménytelen. A lengyeleknek 7 van, németeknek több mint 5 – tehát meglátjuk, hogy az Unió mit dönt. De akármit is fog dönteni az Unió, amit elfogad általános szabályként, Magyarország is azt fogja betartani, mert nekünk is azt kell betartanunk. Ha az Unió azt mondja, hogy egy év alatt, akkor egy év alatt. Ha abban tudunk megegyezni, hogy két év alatt, akkor két év alatt. Egy dolog fontos, hogy egyenlő mércével mérjenek mind a huszonegynéhány ország esetében.
- De ez még alku kérdése? Hát hiszen az IMF-szerződés felvételekor is ez már egy előre elhatározott, megszabott, és általunk vállalt szám volt, hogy 2011-ben 3 százalék alá szorítjuk a hiányt.
- De az IMF szerződés októberben véget ér.
- Az IMF-fel október után, vagy szeptember után már semmiről nem is akarunk tárgyalni?
- Mi mindenről hajlandóak vagyunk tárgyalni, de több…
- Kell?
- Kelleni nem kell. Szívesen. Nézze!
- Akarunk, akarunk még hitelt igénybe venni, akarunk…
- Az IMF-től?
- Igen.
- Nem, nem akarunk. Hát a magyar gazdaságot a piacról kell finanszíroznunk.
- Az elővigyázatossági hitelkeretet sem akarjuk megkötni?
- Hát, egyelőre nem tűnik úgy, hogy szükség volna rá, az elmúlt egy évben sem vettünk igénybe az IMF-től pénzt, és Magyarország – még egyszer mondom –, a magyar gazdaság és különösen a magyar pénzügyi mutatók az EU legtöbb államánál sokkal jobb állapotban vannak. Még a legfájóbb dolog, az államadósság mértéke, ami olyan 80 százalék körül van, és szerintem az is magas, még az is inkább csak egy európai középmezőny-szám. Tehát nem egy abszolút ponthoz kell viszonyítanunk, hanem az európai gazdaságok körében kell elfoglalnunk egy jó pozíciót. Az európai gazdaságok körében a magyar gazdaság pozíciója jelenleg jó. Egy gyengeségünk van, az a legfájóbb, ez pedig a növekedés alacsony volta. Tehát ebben az évben is 1 százalék alatt lesz, én örülök, ha lesz egyáltalán, én ebben a tekintetben óvatosabb vagyok, mint a nemzetközi szervezetek, ők már-már…
- Hát, de az eddigi csökkenéshez képest azért ez egy jó jel.
- Ők már 1 százalékot mondanak, én még szeretném hinni, hogy ez igaz, majd meglátjuk az év végén. Tehát ha ebben a gazdasági növekedésben a többi közép-európai ország mellé tudunk lépni, mert ők gyorsabban növekednek, mint mi, tehát ha melléjük lépünk a lengyeleknek meg a szlovákoknak meg a cseheknek, akkor szerintem rendben vagyunk, akkor a magyar gazdaság teljesítménye európai mércével nemcsak hogy megbízható, hanem kifejezetten vonzó üzleti lehetőség. Ne felejtsük el, hogy hitelt nem azért adnak, mert segíteni akarnak nekünk, hanem mert keresni akarnak rajta. Ha kölcsönt ad az ember, akkor kamatot számít föl, és jól akar járni.
- De azért ebbe volt segítség is. De mondjuk azt, hogy…
- Meg van az…
- ... lehet, hogy nem önzetlen, mert azért az Uniónak inkább azt mondom, hogy közösek az érdekei.
- Meg van az számolva, az a kamat. Tehát azt kell mondanom, hogy aki adta, az nem járt rosszul.
- Ha már kamat, és „aki adta nem járt rosszul” – bankadó. Hát azért itt is volt vita rendesen.
- Ez a kulcskérdés, az Ön által előbb föltett kérdésnek az IMF-fel való tárgyalások ügyének, ezen akadtak el az ügyek.
- A bankadón. De a mértékén, tehát nem magán a tényen, hogy különadót, illetve a különadót emelni szeretné a jelenlegi kormány, mert különadó eddig is sújtott a pénzintézeteket.
- Hát idáig nem jutottunk el.
- A mértéken?
- Idáig se jutottunk el.
- Azt mondták, hogy bankadó; mire azt mondták, na jó, hát erről nem tárgyalunk?
- Nem, fordítva. Ők mondták, hogy mi van a bankadóval? Azt kérdeztük: és miért tetszik ezt kérdezni? Ugyanis ez nem szerepel semmilyen tárgyalási témák között, ilyen szerződésünk nincs. Tehát szívesen elmondjuk, hogy mi van a bankadóval, csak erről nincs mit tárgyalni.
- Na de ezt komolyan is gondolták, hogy erről nincs mit tárgyalni?
- Hát az IMF hogy akar velünk tárgyalni a bankadóról?
- Hát, mert a bankadó - de hát szerintem ezt ön nálam sokkal jobban tudja, a bankadó az nem arról szól, hogy most egy x foglalkozási ághoz tartozó csoportot különadóval sújt a kormány, hanem a pénzintézetekről van szó, amelyeknek a tevékenysége a gazdaságot befolyásolja…
- Így van.
- ... a kkv-knak adható hiteleket. Így aztán ezáltal összességében a gazdaság növekedését. Hát mondjuk a Költségvetési Tanács is azt mondta, hogy bizony ezt az ügyfelekre fogják átterhelni ezt a nagymértékű különadót…
- Válasszuk külön ezt a kérdést!
- ... és a gazdaság növekedésének ütemét is csökkenti.
- Én azt javaslom, hogy az átterhelés kérdését válasszuk külön, arról érdemes beszélni. Nekem erről egy egészen más elképzelésem van, meg az élményeim is egész mások. Először hadd mondjam el, mit gondolok erről az IMF és bankadó viszonyáról. Szerintem a bankadóval, sok bankadóról sok mindenkivel érdemes, és kell is tárgyalni, például a bankokkal. Tárgyaltunk is, csak nem tudtunk megegyezni. Az IMF-fel nem. Az IMF nem a bankárok nemzetközi szakszervezete. Tehát ha a bankadóról a magyar kormány tárgyalni akar, akkor majd az érintett pénzintézetekkel tárgyal, vagy az ő szövetségeikkel, de nem az IMF-fel. Hogy jön ez ide? Ezért…
- A hatása érdekli.
- De hát őket a hatása annyiban kell hogy érdekelje, hogy tudjuk-e tartani a 3,8 százalékos hiányt, és én azt mondtam, hogy tudjuk.
- Ez befolyásolja.
- Igen. De mi azt mondtuk, hogy tudjuk.
- Ez befolyásolja, és elsősorban a 2011-es évet befolyásolja.
- Jó, de a szerződésünk 2010-ben lejár az IMF-fel, ezért a hatásokról 2011. évet illetően nincs miről beszélnünk. Az Unióval van…
- Unióval. És az Uniónak sem tetszett a bankadó mértéke.
- Azzal még várnék egy kicsit, hogy az Unió mit mond erről a kérdésről.
- Hát de már mondtak. Hát itt voltak, ők is hazamentek.
- Mert az EU-ban minden állam most vezeti be a bankadót, és mindenhol óriási viták vannak. Például nem a nemzeti össztermék százalékában, hanem abszolút összegét nézve, például Ausztriában egy hasonló nagyságrendű bankadót vezetnek be, mint Magyarországon, a britek már bevezették, a németek most dolgoznak ezen. Tehát mindenki csinál valamit, egyelőre még mindenki hátrább van, mint mi. Én is szívesen vártam volna, tehát nem…
- Na de mindenki azt mondja, hogy igen, mindenki gondolkodott, tehát nem egy magyar találmány, és egyébként nem is egy földtől elrugaszkodott ötlet, hogy különösen a pénzügyi válság…
- Hát egy éve még, egy éve még tabu volt a világban a bankadó. Ha valaki ezt mondta volna, akkor…
- Hát nálunk azért már van 2004 óta.
- ... a liberális gazdaságpolitika jegyében levágták volna a fejét. De most már ezen túl vagyunk, a leghangosabban éppen az európai és amerikai politikusok követelik, hogy a bankoknak is szerepet kell vállalniuk a közteherviselésből.
- Ez mind rendben van. Az összegen, a mértéken van a hangsúly. Tehát mások is ebben gondolkodnak, de például Nagy-Britanniában a GDP 0,1 százaléka lesz a bankadó mértéke, nálunk 0,8. - Én ezt mind elfogadom. Én ezt mind elfogadom, csak az a kérdés, hogy ki alkotja meg az adókat Magyarországon?
- A magyar parlament alkotja meg, ez az a kérdés, amiben senki más nem illetékes. Nekünk tartanunk kell azokat a vállalt közgazdasági eredményeket, mint például a 3,8 százalékos hiány. Hogy azt mi milyen eszközzel tesszük, ha betartjuk az európai uniós szabályokat, akkor mi rendben vagyunk. Semmilyen szabály nem tiltja...
- Akkor hagyjuk az IMF-et, hagyjuk az IMF-et! De akkor nézzük az Unió…
- ... semmilyen szabály nem tiltja az Unión belül, hogy magas bankadót vessen ki bárki, ugyanis az adózás az Unión belül minden nemzetnek a saját hatásköre, azt senki sem veheti el a nemzeti parlamentektől, nem veheti el a választópolgároktól. Tehát én még egyszer mondom, én örömmel meghallgattam a Nemzetközi Valutaalapnak a véleményét a bankadóról, sokat tanultam is az ő szempontjaikból…
- De mit mondott az Unió a bankadóról? Mert ők se magát a tényt nehezményezték, hanem ők is a mértéket.
- Hát ők nem tudnak mit mondani a bankadóról, mert az Unió szabályai szerint azt mi vetjük ki.
- Igen, értem. Viszont az, hogy ennek milyen következményei lesznek a magyar gazdaság teljesítőképességére…
- Azt is nekünk kell kezelni.
- ... ahhoz már azért van közük?
- Ahhoz sincs közük, nekünk teljesítenünk kell azt, amit…
- Semmihez nincs közük?
- Nem, nem! Ahhoz van közük, amit vállaltunk, amit mi vállalunk, és közös európai ügy, ahhoz nekik van közük, és joggal várják el. De hogy milyen eszközökkel, az a mi dolgunk. Hát azért, hogy mondjam, nem a XX. században élünk, amikor egy birodalmi központból mondják meg, hogy milyen adót lehet, meg milyet nem.
- De egy nagy közösségnek a tagjai vagyunk.
- Igen, ezért a közösségnek, miután egy nyugati közösség, ezért lehetnek elvárásai, és ezeket mindenkinek be is kell tartania. És mi be is fogjuk tartani.
- És mi van ezzel az átterheléssel? Tehát legutóbb például Bauer Tamás itt ebben a stúdióban azt mondta, hogy ez a jövő felélése, merthogy tehát bankok, az egy dolog, tehát a bankok a nyereségüket nyilván abba forgatják bele, hogy újabb nyereséget termeljenek, tehát hitelt adnak, és így tovább. Az más kérdés, hogy a bankárok mennyit keresnek. Sőt, Bauer Tamás azt mondta, hogy Ön a bankárokat szereti, de a bankokat nem. Tehát a bankokat megadóztatja, viszont a bankárok a 16 százalékos…
- Romantikus elképzelés mindenestre, hogy a bankok mintegy…
- Én nem tudom, hogy kit szeret, kit nem…
- ... a bankok mintegy ilyen szociális megfontolásból teszik be a pénzüket a gazdaságba. Ez nem így van.
- Nem. Mert hogy a 16 százalékos kulccsal a bankárok viszont jól fognak, tehát a nagy kereset, magas keresetűek jól fognak járni.
- Mindenki jól fog járni. Mindenki. Tehát a tervem az, hogy mindenki jól járjon ezzel.
- Szóval a jövő felélése a bankoktól ekkora elvonás?
- A helyzet az, hogy – még egyszer mondom – egy országnak szüksége van kiszámítható pénzügyi rendszerre. Ha megnézi valaki az európai összehasonlító számokat, akkor azt lehet mondani, hogy a legnagyobb haszonnal, tehát a legnagyobb kamatmarzzsal – ahogy ezt szokás mondani - Magyarországon működnek a bankok, itt a legnagyobb a profitjuk. Ez nagyon régóta így van. És akkor arról nem beszéltem, hogy a kilencvenes évek közepén a magyar adófizetők pénzéből egy olyan bankkonszolidációt hajtottunk végre, ami a mostani banki profitoknak vetette meg az alapját. Tehát én azt gondolom, hogy a magyar emberek viszonya a saját bankrendszerükhöz most válik kiegyensúlyozottá, ezzel az adóval. De én még ettől is örömmel eltekintettem volna, hogyha az ország gazdasági helyzete ezt lehetővé tette volna. De nem tette, ezért három évre, tehát de szigorúan, a törvény is ezt mondja, három évre vezettük be ezt a pénzügyi szektort sújtó adót, és ezt ki fogjuk vezetni. Ebben az évben az összeg meghatározott, a második évben is meghatározott, a harmadik évben attól tesszük függővé, hogy sikerül-e megállapodnunk például a bankárokkal, tehát nem a nemzetközi szervezetekkel, hanem a bankárokkal, és az országnak a gazdasági teljesítménye milyen pályán mozog. E szerint fogunk a kivezetésnek a mértékéről megállapodni. Én azt is látom magam előtt nagyjából, hogy jutunk nyugvópontra, mert nem oda fogunk visszatérni, mint ahol voltunk a bankadó előtti időben, hanem addigra már – én úgy tervezem, hogy a többi európai ország is bevezet valamilyenfajta bankadót, és egy ilyen európai középmértékre be tudjuk állítani a bankadót a harmadik évnek a végére. Ez egy kulturált, civilizált megoldás. Ami az áthárítást illeti…
- Igen?
- Csak azt a nagyon egyszerű gondolatot szeretném mindenki figyelmébe ajánlani, ha a bankok olyan könnyen át tudnák hárítani az ilyen típusú terheket, mint amilyen az adó, az emberekre, akkor miért harcolnak most körömszakadtáig? Ennek oka van. Nem olyan egyszerű áthárítani, sőt…
- Még a banki magatartási kódexben is benne van, hogy a különböző tételek változásakor, például adó, és így tovább, az megjelenhet a kamatterhekben.
- Meg fogja látni, hogyha olyan könnyen át tudták volna hárítani, akkor nem harcoltak volna, még mind a mai napig is harcolnak körömszakadtáig a bankadó ellen. Ennek oka van.
- Én nem féltem a bankokat.
- Én csak azt akarom mondani, hogy oka van. Okos, a bankárok okos emberek. Tudják, mit csinálnak…
- Tényleg szereti őket, jól mondta Bauer Tamás.
- Nézze, azért én elismerem, tehát hogy mondjam, én a politikai ellenfeleim teljesítményét is elismerem. Hát a teljesítmény az független a szimpátiától, az nem szeretem-nem szeretem kérdése, az elismerésre méltó.
- Na de csak ennyi, hogy…
- Hát én abban hiszek, hogy egy ország akkor jut előre, hogyha tehetséges, jól teljesítő emberekkel van tele. Tehát én örömmel elismerem a bankárok teljesítményét, de higgye el, ha harcolnak, akkor tudják, hogy miért harcolnak. Ezt a pénzt most be kell tenniük a közös költségvetésbe, és ennek az áthárítására szinte alig van esélyük.
- Hát erre nagyon kíváncsi vagyok. Egyébként az eszméletlen szimpatikus akkor, amikor azt mondja miniszterelnökként Ön is, kormányának bármely tagja, hogy márpedig a kisembereket többet nem akarjuk megsarcolni, ne kelljen összébb húzni még a nadrágszíjat. Aztán jönnek a különböző híreknek az értelmezései, hogy például mi van akkor, hogyha a bankok mégis átterhelik ezt a terhet. De most azt mondta, hogy nem fogják.
- Meg fogjuk látni. Ha lesz ilyen kísérlet, majd…
- Meg fogjuk látni! A másik, mi van akkor, tehát egyrészről ugye a kormánynak ez a célkitűzése, és ez nagyon szimpatikus, másrészről mi van például Kósa Lajos, Szijjártó Péter nyilatkozatával, amit azért nemcsak, illetve nem a politikai ellenfeleik áraztak be. Az IMF-tárgyaláson is állítólag elhangzott egy összeg, hogy ez 150 milliárd forinttal növelte Magyarország éves adósságkockázatát, meg hát azért a forint árfolyamán láttuk.
- Én mindig meglepődve hallom ezeket a számokat. Hát gondolkodjunk józan ésszel! Hát hogyha akár – most indokoltan vagy nem, akármitől – egy vagy két napra a forint árfolyama megugrik, aztán visszaáll, hogy következik abból 150 milliárdos veszteség? Micsoda elgondolás ez?
- Kockázat, kockázata az országnak.
- De aztán az visszaáll!
- Kockázati felárunk van.
- Igen, de aztán az visszaáll. Tehát én, az én véleményem a következő. Egy kormány nem viselkedhet úgy, mint egy ideges bróker. Nézni kell természetesen az aktuális számokat, de a legfontosabb, hogy a kormány tartson egy irányt, egy olyan irányt, amellyel kiszámítható partnerévé válik a választópolgároknak is meg az üzleti életnek is. Ezt az irányt kell tartani. Ehhez alacsony adók kellenek, alacsony költségvetési hiány, minél kisebb államadósság, és minél magasabb gazdasági növekedés. Ezt az utat keressük. Ezen akarunk járni. És akkor szépen mindenki meg fog nyugodni, mindenkinek világossá válik, hogy a magyar gazdaság milyen lehetőségeket rejt, aki akar velünk üzletelni, mármint a magyar gazdaságban részt venni, az részt fog venni, meg fogja találni a számítását, kiszámíthatóak leszünk. Nagyon fontosnak tartom a bankadónál is, hogy azt mondjuk ki, hogy három évre vetjük ki, mert egyébként valóban könnyen eljátszhatjuk a megbízhatóságot, ha egyáltalán maradt még abból valami. Tehát megmondtuk, három év. A három év végén már ez az extra bankadó nem lesz.
- Az lehet kevesebb is?
- Hát, az ország állapotától függ. Két évig biztosan nem lesz kevesebb, tehát ebben az évben és a jövőre ez nem lesz kevesebb.
- Volt már módom megkérdezni egyébként Kósa Lajostól is, és Szijjártó Pétertől is személyesen – nem mondom el, hogy mit válaszoltak: Ön szerint helyes vagy helytelen volt az a magatartás, hogy egyáltalán ezek a mondatok elhagyták az ő szájukat? Tudom, hogy nem ideges bróker a kormány, mindenesetre ez inkább hátrányos volt Magyarország számára, mint hogy nem, vagy inkább előnyös.
- Hát, nem a mondatokkal van a baj, hanem a magyar gazdaság állapotával van a baj. Na nézze, azt ne hányjuk senkinek a szemére, hogy igazat mond.
- Igazat mondott például Kósa Lajos? Államcsőd közeli helyzetben voltunk?
- Hát azt, hát…
- Június 3-án?
- Hát bizony, az államcsődközeli helyzet egy valóban erős kifejezés, és a görög szó emlegetése is egy olyan dolog, amit a mostani világban, még ha görögdinnyét is vesz az ember, akkor se helyes, mert még a végén baj lesz belőle, vagy legalábbis kormánytisztviselő ne vegyen görögdinnyét, vagy ha mégis, ne így nevezze, görögtűz se legyen. Tehát ma a világ ideges. De a helyzet a következő. A magyar gazdaság nagyon szomorú helyzetben volt. Hát, ha nem vezetjük be a bankadót…
- De más a szomorú helyzet meg az államcsőd közeli helyzet.
- Jó. Én miniszterelnök vagyok, én szomorút mondok – mondhattam volna éppen mást is. Ha nem vezetjük be a bankadót például, ami 200 milliárd forint, akkor a magyar költségvetés lyukait nem tudjuk betömni. És hát bevezettünk még egy másfél százalékos zárolást a költségvetési intézményeknél. Ha azokat a 29 pontos akciótervben meghozott lépéseket nem tesszük meg, akkor bizony a magyar gazdaság pillanatok alatt abba a helyzetbe sodródott volna, mint amit Kósa Lajos leírt.
- Hát jó. Tehát az a helyzet, még nem az a helyzet volt, amibe sodródhatott volna. Értem.
- Jó, de még egyszer mondom, azért, mert valaki a bajról őszintén beszél, különösen hogyha nem kormánytag – mert ha kormánytag, akkor egy más helyzet áll elő –, azért ne bántsuk.
- Én nem bántom.
- Dehogynem!
- Csak az ideges brókerek…
- Dehogynem!
- Én? Kósa Lajost főleg nem!
- Mindenki szegény Lajost…
- Kósa Lajost főleg nem. Mi nagyon szépen és jól el szoktunk beszélgetni.
- Mindenki, aki talált egy botot az út mentén, azzal ráhúzott a hátára úgy, hogy egyébként egyáltalán nem szolgált rá. De hát, Istenem, nem baj, nem kell őt sajnálni, mert ez egy ilyen szakma, ilyesmi előfordul az emberrel. Nemcsak azért kap, amit megérdemel, időnként azért is, amit nem érdemel meg.
- Amit nem érdemel meg? Hát, ezt majd eldönti a közvélemény. Na, váltsunk Kósa Lajosról Kövér Lászlóra! Ő ma azt nyilatkozta az MTI-nek, hogy hát gyakorlatilag azt lebegtette meg, hogy elképzelhető a háromhetes ülésezési rend visszaállítása. Ez igaz? Ebben gondolkodnak?
- Ez még föl se merült, tehát erről még semmilyen fórumon nem volt szó, se kormányülésen, se frakcióülésen, se pedig a Fidesz elnökségében.
- És jó ötlet? Hát, egyszer már kipróbálták.
- Hát nézze! Azt gondolom, hogy kétharmadunk van, megengedhetjük magunknak azt, hogyha kell, akkor hosszú időn keresztül erről egyeztetünk az ellenzékkel. Tehát ha az ellenzék nem akar ésszerűbb ülésrendet, akkor nem kell ésszerűbb ülésrend. Szóval ez pont az a kérdéskör, ahol nem kell föltétlenül a kétharmadunkat alkalmazni. Itt, ha a Ház többi tagja úgy gondolja, hogy neki egy mostani ülésrend is megfelelő, akkor maradjon így. Ha úgy gondolják, hogy át lehet alakítani, akkor alakítsuk át. Tehát ez nem lényegi kérdés, a kormány számára semmiképpen.
- Akkor majd meglátjuk. Ahogy néztem a 29 pontos akciótervet, illetve az ahhoz kapcsolódó különböző törvényeket és törvénymódosításokat, biztos, hogy volt több is, de mondjuk a sporttörvény módosításával kapcsolatban, hát, ellenvéleményt nem nagyon hallottam. Tehát ott…
- Ez jó hír.
- Igen. Ó, sport! - jut eszembe - Mindjárt a sporttörvényről beszélünk. Az igaz, hogy az IMF-tárgyalásról a Videoton-meccsre elsietett?
- Tehát csütörtökön volt a tárgyalás.
- Múlt hét csütörtökön, akkor volt a Videoton-Maribor.
- Lehet, hogy utána oda mentem. De hát a tárgyalások nem ezért szakadtak meg, nem ezért fejeződtek be.
- Tehát befejeződtek, és utána menet. Jó, csak ez egy ilyen dilemma volt.
- Várjon, azt is megmondom, hogy meddig tartottak a tárgyalások, csak hogy…
- 20:30-kor kezdődött a meccs.
- Igen, és kettőkor kezdtünk emlékeim szerint, ötkor végeztünk. Egy háromórás tárgyalás volt.
- Tehát akkor ez bőven belefért.
- Az IMF-tárgyalásokat, azokat úgy kell elképzelni, ha már ide visszakanyarodott, hogy…
- Igen?
- ... ők idejöttek két héttel korábban, és két héten keresztül a költségvetés szempontjából minden fontos minisztériumot végiglátogattak, azért, hogy valós képet kapjanak a helyzetről. És mikor ezen túl voltak, akkor találkoztak velem.
- Akkor találkoztak Önnel. Szóval sporttörvény, ahol nem hallottam ellenvéleményeket és kritizáló mondatokat sem. Viszont az jutott eszembe, hogyha a sport ilyen kiemelt helyet kap a kormányzat figyelmében, amit megérdemel, mi lesz akkor, hogyha jönnek a többiek hasonló, egyébként jogos igénnyel: a művészek, a filmgyártók, a zenészek, sorolhatnám még.
- A filmeseknek van egy hasonló törvényük, tehát azt gondolom, hogy ők majd nem jönnek. Szegények másért fognak jönni. Azért, hogy mi van azzal a 7,5 milliárdos csontvázzal, ami az ő szekrényükből esett ki, és ami éppen elég fejtörést fog okozni a magyar kulturális életnek, meg a magyar kormánynak is, mert 7,5 milliárd forintnyi csontváz az már, ha nem is gigantikus, de egy közepes.
- Az már egy Samu.
- Az már azért, hogy mondjam, tetemes. No de most erről nem beszélve, mi szeretnénk a többi területnek is lehetőséget adni. Ez a sporttörvény, amit most hoztunk meg, abból a szempontból különbözik a kultúra és jó néhány más, itt nem érintett sportág ügyétől, hogy ez nem támogatási törvény. Tehát ez nem arról szól, hogy akkor az állam a begyűjtött adókból...
- Az államtól mennyit kapnak.
- ... hogyan, hanem hogy próbálunk sportpiacot építeni. Azért… izgatottan várom egyébként, hogy sikerrel járunk-e, tehát egyáltalán nincs kódolva, hogy ez sikeres lesz. De amit én a sportról tudok, és a nemzetközi világban tapasztaltam, és a szakértők is megerősítik, hogy van Magyarországon néhány sportág, ami köré piacot lehet építeni. Tehát hogyha ott kap egy lökést, akkor utána ott munkahelyek jönnek létre, ott üzlet keletkezik, ott bevételek lesznek, egyáltalán úgy, mint a nyugat-európai világban egy komoly sportpiac jön létre. Ezért is használ a törvény ilyen furcsa megfogalmazást, hogy látványsportok. Ezek tulajdonképpen a piacképes sportok civilizált kifejezését jelentik.
- Igen, igen.
- És ezért mi most nem pénzt adtunk, hanem egy lehetőséget, hogy ez a sportpiac elkezdjen…
- Hogy mások rakjanak bele pénzt.
- ... igen, próbáljon fölépülni. És majd meglátjuk. És ha kiderül, hogy más sportágak is alkalmasak ilyenfajta építkezésre, akkor azokat bevonhatjuk. A sportot, kultúrát pedig támogatni fogjuk. Én mindig mondom, hogy a hatalmat félre szokták érteni ebben az országban, a hatalom valójában az egyeztetett cselekvés lehetőségét jelenti, s egy közösség akkor képes egyeztetett módon cselekedni, mondjuk jó célok érdekében, hogyha egyébként van egy közösségtudata, ha van egy elszántsága, egy önbizalma, és a sport, a kultúra, a művészet az…
- Hát az mondjuk alkalmas arra, hogy ezt megteremtse.
- Tehát hogyne, az a legfőbb érték. Igaz, hogy nagyon nehéz forintra átváltani, de a sport, kultúra, általában a közös lelki élmények olyan értékei egy közösségnek, amelyet különösen meg kell becsülni. Egy kormány nem is tudja ezeket létrehozni, egy kormány bábáskodhat körülöttük, ahhoz sokkal több kell, sokmillió embernek az elszántsága és akarata. Tehát szerintem a sport, kultúra támogatása vagy az ilyen területeken történő piacépítés az hosszabb távon mindannyiunknak jót fog tenni.
- Hú! Egy nagyon-nagyon fontos kérdésről nem beszéltünk, és körülbelül még 40 percet beszélhetnénk róla, az alkotmányról. De egyet mondjon meg most ezzel kapcsolatban: szeretne-e, lesz-e népszavazás az új alkotmány kérdésében?
- Nem gondolom, hogy lesz belőle, de erről még döntés nem született, tehát most a saját álláspontomat mondom.
- Kellene? Én azt kérdezem.
- Nem vagyok a híve.
- Miért nem? Hát az, mindannyiunké!
- Hogyne! De hát azért választjuk meg a képviselőinket, hogy a mindannyiunkra tartozó fontos kérdéseket eldöntsenek, és csak kivételes esetben forduljanak vissza a választópolgárokhoz, amik előfordulhatnak természetesen. De én a parlamentáris hagyományt szeretném azért folytatni Magyarországon, amihez képest kiegészítőként jön számításba a népszavazás, nem pedig annak a helyébe. Ha elkezdünk népszavazás kiírni mondjuk az alkotmány kérdésében, akkor meg fogunk indulni az elnöki rendszer felé, és én nem szeretném, ha Magyarország az elnöki rendszer felé mozdulna el, nem mintha ne lehetne elnöki alapon is jól berendezni Magyarországot, de az egy teljesen új fejezet volna. Ilyen hagyományai a magyar közjognak száz évre visszamenőleg, a királyság óta lényegében nincsenek. Tehát én szeretnék parlamentáris rendszerben gondolkodni a jövőt illetően is. De hát ezt majd el fogja dönteni a parlament. Remélem, hogy a képviselőket sikerül majd a saját álláspontom mellé állítani.
- Hát kíváncsian várjuk. Köszönöm, hogy itt volt.
- Köszönöm a lehetőséget!
(miniszterelnok.hu)
