A HírTV Péntek8 című műsorában Csermely Péter és Gazsó L. Ferenc beszélgetett Orbán Viktorral.
Csermely Péter: - Jó estét kívánok, ez megint a Péntek 8, és a mellettem lévő széken megint Gazsó L. Ferenc jeleskedik majd. És ez egyben egy szép pillanat a Hír Televízió életében, nem volt még olyan, nem fordult még elő a Hír TV életében, hogy ebben a stúdióban hivatalban lévő kormányfő ült volna. Most igen, ma esti vendégünk Orbán Viktor miniszterelnök. Jó estét kívánok!
- Én is jó estét kívánok az uraknak!
CSP: - Kezdjük a csúnya részekkel. Nagy és nagyon rossz nemzetközi sajtója van Magyarországnak. Az Önök ellenfelei dilettantizmusról, butaságról, ügyetlenségről, hazárdjátékról beszélnek, a kormány a nemzeti érdekek védelmét emlegeti, a Valutaalap és az EU delegációi távoztak Magyarországról, a tárgyalások megszakadtak. Viszont magukról ezekről a tárgyalásokról nagyon keveset tudni konkrétan. Azt azonban mindenki látja, érzi, hogy a forint eközben esik-kel. Mi történt?
- Ami a nemzetközi sajtónkat illeti, az vegyes. Kétségkívül a magyar lelkialkathoz az áll legközelebb, hogy a rólunk szóló rossz híreket olvassuk nagyobb érdeklődéssel, de azért vannak jó hírek is. Tehát összességében talán az a reális kép, hogy vegyes. Ezzel nem lehetünk elégedettek, mert az országnak az a jó, ha jó sajtója van, tehát dolgoznunk kell azon, hogy a rólunk kialakult képek megváltozzanak. Na most, ami az IMF-tárgyalásokat illeti, mert kétségkívül a legutóbbi egy-két hét nemzetközi hírei is a pénzügyi tárgyalásokhoz kapcsolódtak: izgalmasak a tárgyalások is, én egy bizonyos szakaszukban részt is vettem, de talán még fontosabb az egész helyzetnek a pontos megértése, mert úgy látom, hogy ez a sok fű, fa, virág, tücsök, bogár, ami megjelenik nap mint nap minden alap nélkül egyébként a nyilvánosságban, az leginkább nem rosszindulatból fakad, hanem alapvető tájékozatlanságból. Tehát az alaphelyzet az az, hogy 2008-ban Magyarország nagy bajban volt, erre mindannyian emlékezhetünk, és az IMF volt az a szervezet az Európai Unióval egyébként közösen, akik megmentették Magyarországot a pénzügyi összeomlástól. Ezért, függetlenül attól, hogy valaki szereti-e a bankárokat, a nemzetközi pénzügyi szervezeteket vagy magát az IMF-et, vagy sem, azt gondolom, hogy Magyarország hálával tartozik az IMF-nek azért, mert ebben a nehéz helyzetben nem engedett bennünket Görögország sorsára jutni, hanem igaz, hogy nagyon komoly föltételeket támasztva, nagyon nehéz elvárásokat megfogalmazva, nehezen teljesíthető elvárásokat megfogalmazva, de egy egérutat kínált a számunkra az összeomlás alternatívájaként. És ezt, akármilyen vitáink is vannak, mindig – végül is a magyar az egy lovagias nép, vagy legalábbis mi így gondolunk magunkra, ezt mindig – a viták közepette is érdemes fölidézni. Most ez a segítség nem egy szociális gesztus volt az IMF részéről, ugyanis kölcsönt adtak. Tehát nem megajándékoztak bennünket, vagy mint Dagobert bácsi adtak egy tál ételt, hanem pénzt adtak kamatra. Mint minden ilyen pénzről szóló szerződés, ennek is van egy indulópontja és egy lejárta. Ez a szerződés ez úgy néz ki, hogy 2008-2009-2010, 2010 októberében lejár. Ha az ember ilyen szerződést köt, ami abban benne foglaltatik, be kell tartani. Két dolog van ebben a szerződésben 2010-re nézve: az, hogy a költségvetési hiányunk 3,8 százaléknál ne legyen magasabb, a másik pedig, hogy a pénzt vissza kell fizetni. A pénzt vissza is kell fizetni, a szerződés tartalmazza, hogy milyen ütemezésben, és mi ezt meg fogjuk tenni. Ez a szerződés így október végén teljesülésbe megy, és mind a két fél szabad, az IMF is és mi is. Tehát nincs minek megszakadnia, merthogy itt egy létező, fizikailag létező szerződésről van szó, ami nem tud megszakadni, azt be kell tartani, és teljesíteni kell.
Gazsó L. Ferenc: - Miniszterelnök úr, ugye, az, hogy a szerződés lejár, ez egyben azt is jelenti, hogy utána nem lesz dolgunk az IMF-fel?
- Az azt jelenti, hogy az IMF-fel nem lesz dolgunk. Viszont lesz az Unióval. Tehát ez nem azt jelenti, hogy Magyarországnak nem kell…
GLF: - Más a viszony a két szervezettel, ugye?
- Hát, nézze, az Unióval azért van dolgunk, mert az IMF-fel mi egy kölcsönszerződést kötöttünk, ami, még egyszer mondom, lejár októberben. De a viszonyunk az Európai Unióval sajnos más természetű. Tőlük mi nem egy kölcsönt kaptunk, az egy dolog, hogy ők is adtak valamennyi pénzt, de az amerikaiakhoz képest, az IMF-hez képest sokkal kevesebbet. Hanem arról van szó, hogy mi tagja vagyunk egy uniónak, és az Unió gazdasági összteljesítményét befolyásolja a tagállamok teljesítménye, látjuk például Görögország helyzetét. Ha egy ország rosszul gazdálkodik, az magával rántja, vagy legalábbis meggyengíti a többieket is. Ezért az Uniónak az az elvárása, hogy kiszámítható gazdaságpolitikát folytassanak azok az országok, amelyek tagjai az Európai Uniónak, akkor is, ha az eurózónához tartoznak, és akkor is, ha azon kívül vannak. Azonban most az a helyzet, hogy Magyarország ezzel a 3,8 százalékos hiányával a legkiszámíthatóbb partnerek egyike, tehát Magyarország egy nagyon komoly, megbízható ország ebben a pillanatban, hiszen…
GLF: - És akkor miért ilyen ridegek velünk?
- …hiszen az a helyzet, hogy 27 tagállama van az Uniónak, és azon belül az ötödik vagy hatodik legalacsonyabb költségvetési hiányunk van. Mindenki más sokkal rosszabbul áll a költségvetés szempontjából, mint mi. Na most, az Uniónak a 3,8 százalék nem elég, mert azt döntötték valamikor korábban az Unióban, hogy a megbízhatóság mércéje a költségvetési hiány szempontjából a 3 százalék. Most, hogy értelmes, nem értelmes, nem érdemes megvitatnunk. Három százalék. Azt várják el mindenkitől – és itt jön a mi könnyebb helyzetünk –, azt várják el mindenkitől, nem Magyarországtól, mindenkitől, hogy a költségvetési hiányát vigye le 3 százalék alá. Mi ezzel egyetértünk, mi ezt támogatjuk, és mi is le fogjuk vinni 3 százalék alá a magyar költségvetés hiányát. A kérdés csak az, hogy mikor. És itt pedig nincs többé egyedi elbírálás. Itt az Európai Unió az összes, 3 százalék fölötti hiánnyal rendelkező ország számára egy határidőt fog majd megszabni, és azt a határidőt be kell majd tartani, és Magyarország ezt be fogja tartani 2011-ben is és 2012-ben is.
CSP: - Igen, csak pontosan ezzel a kérdéssel kapcsolatban merül fel bennem, hogy attól, hogy az embernek üldözési mániája van, még üldözhetik igazából is. Tehát azok az uniós tagországok, illetve azok a diplomaták, amelyek ezekhez az országokhoz tartoznak, revolverezik most Magyarországot a 3 százalékos hiány érdekében, amely országokban 5-6-7-8-9 százalékos a költségvetési hiány…
- Sőt, 10 fölött…
CSP: - … És ugyanezek az országok azok, amelyek Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök vállát lapogatták a 10 százalékos költségvetési hiány idején, elhitték neki a konvergencia-programokat, amelyeket benyújtott, sőt ugyanaz a Barroso, aki most kiállt Ön mellé Brüsszelben, és elmondta, hogy mihez ragaszkodik, akkor idejött Budapestre, és biztosította Gyurcsány Ferencet arról, hogy jó úton halad. Tehát mi történik az Európai Unióban? Olyan hangokat hallani, hogy rajtunk akarnak példát statuálni. Pontosan miért? Hát jobban állunk pillanatnyilag, mint ők.
- De szerintem ez tévedés. Mármint az a vélemény, hogy rajtunk példát akarna bárki is statuálni. Miután egy közösségnek vagyunk a része, olyan nincs, hogy nekünk fáj, a többinek meg nem. Tehát mi egy test vagyunk. Olyan nincs, hogy megvágom magam a jobb karomon, és közben az egész test nem szenved ettől. Tehát én azt gondolom, hogy ezek a találgatások, hogy Magyarországon bárki példát akarna statuálni, azért nem reálisak, mert Magyarország az Unión belül helyezkedik el, az Unió föltételeit, az Unióval kötött megállapodásait betartja, tehát senkinek sincs sem jogalapja, sem politikai oka példát statuálni, ráadásul önmagának is ártana, ha ezt tenné. Itt egészen egyszerűen arról van szó, hogy ki kell tartani. Világosan, egyértelműen kell beszélni, néhány tényhez ragaszkodni kell: költségvetési hiány erre az évre 3,8, a többi európai uniós országgal levisszük három alá, tehát folyamatosan csökkenteni fogjuk, és ki kell tartanunk a saját politikánk mellett. És persze kétségkívül vannak politikai szimpátiák. Hát ízlésbeli különbségek mindig vannak, van, akinek a korábbi miniszterelnök mozgatja meg inkább a libidóját, a mostani kevésbé, hát van ilyen, ezzel azt gondolom, hogy ezzel a politikában nem érdemes foglalkozni. Ellenben azért egy dolgot írjunk mindenképp a velünk szemben most igazságtalanul viselkedőnek tűnő nemzetközi közvélemény javára. Nem mondom, hogy mentségére, mert nem hiszem, hogy bármikor is mentegetőzni szeretnének velünk szemben, de azért a javukra azért írhatunk valamit. Hát azért mi folyamatosan hazudoztunk nekik. Hát ők nem tesznek különbséget Magyarországon kormányok között: van Magyarország, egy olyan ország, ahol a vezetők hazudni szoktak, hiszen ezt csinálták éveken át. Bele a szemükbe. Meghamisították a költségvetési adatokat, fals adatokat adtak, csapdába csalták őket, ők ezt így élik meg, idehívták őket, hogy elmondassák velük, hogy támogatják ezt a gazdaságpolitikát, aztán kiderült, hogy maga a miniszterelnök vallotta be, hogy „hazudtunk reggel, délben meg este.” Még szerencse, hogy délután, ebéd után egy kicsit…
CSP: - Szunyókáltak…
- … szunyókáltak. Mert most még nagyobb bajban lennénk. Tehát azt kell mondanom, hogy Magyarország egy hazudós országnak néz ki. És nagyon sokat kell, hogy dolgozzam azért, meg mindenki másnak is annak érdekében, hogy azt a néhány dolgot, amit vállaltunk, azt be tudjuk tartani, és akkor helyreáll majd a bizalom. Ehhez kell némi idő. Tehát ráadásul az is a mi malmunkra hajtja a vizet, hogy itt pénzről van szó. Tehát nekünk nem segélyeket adnak, hanem keres… Pénzt adnak kölcsön, az azt jelenti, hogy keresni akarnak rajtunk, üzletelni akarnak velünk, és ebből profitra számítanak. A bennünket hitelező bankok, a bennünket hitelező nemzetközi szervezetek, és így tovább, és így tovább. Tehát ha a magyar gazdaság jól működik, van benne pénz, lehet vele üzletelni, akkor javulni fog a megítélésünk.
GLF: - Azt mondja…
CSP: - És nem lehet az, hogy… Bocsánat.
GLF: - Azt mondja, hogy ki kell tartani. Na most, miközben kitartunk, aközben vigyázni kell a forint értékállóságára, és a bajba jutott devizahitelesekről is gondoskodni kell. Arról nem is beszélve, hogy egy mozgástérre van nyilván szükségünk ahhoz, hogy a gazdaság, az élénkülés, a munkahelyteremtés, amiről oly sokat beszél, beszélnek, elinduljon. Mekkora mozgásterünk lesz, Miniszterelnök úr, és meg tudjuk-e őrizni a forint értékállóságát, illetve tudunk-e segíteni a bajba jutott devizahiteleseknek?
- Ugye, először is, lezárandó az első gondolatot, azt még hozzá kell tennem, hogy ez nem jelenti azt, hogy a mi intézkedéseinket, miközben a bizalom visszaszerzéséért dolgozunk, mindenhol egyöntetű helyeslés fogadná. Hát van, akinek fáj. Például a bankároknak fáj, a nemzetközi bankszövetségeknek fáj, időnként a nemzetközi szervezetek úgy viselkednek, mintha a bankárok nemzetközi szakszervezete lennének. Ezt tudomásul kell venni. Nagykutyák. Nagykutyák, hatalmasak, erősek, és most egyszer csak jön egy ország, és azt mondja, hogy na de hát, uraim, egész Európában messze Magyarországon a legmagasabb a kamatmarzs, itt lehet a legtöbb profitot szerezni, és keresni, amit mi nem irigylünk, megdolgoztak érte, nem vonjuk kétségbe, nem gerjesztünk sem gazdag-, sem bankellenes hangulatot, szükségünk van egy jól működő pénzügyi szervezetrendszerre, örülünk, ha Önök itt hitelezik a magyar gazdaságot, de most abban a helyzetben vagyunk, hogy szükség van az Önök részvételére a közteherviselésben. Most ez nem szokott annak tetszeni, akitől éppen a pénzt elveszik, illetve aki befizeti ezt a közös kasszába, de én nem tudok mást tenni. Az gondolom, hogy Magyarország polgárai jogosan várják el, hogy ne csak azok fizessenek, akiknek nincs pénzük, néha azok is vállaljanak, akiknél a pénz van. Tehát ezért a nemzetközi visszhang…
CSP: - Bocsánat, itt azért felmerül egy kérdés…
- … a nemzetközi visszhang, bocsánat, részben ezzel magyarázható, hogy nagyon nagy kutyák, hogy mondjam, közreműködését kértük, vagy kényszerítettük ki a magyar közteherviselés érdekében.
GLF: - És nincsenek hozzászokva talán ahhoz, hogy valaki a nemzeti önrendelkezés hangján beszéljen velük egyenrangú partnerként.
CSP: - A magyar bankok anyabankjai, külföldiek, erős külföldi államok bankjai jelentek itt meg Magyarországon. Ez nyilvánvaló, tarthatnak ők a magyar precedenstől, ha van egy ostromlott vár, hát azt be lehet venni, de aki először átdugja a fejét a résen, az biztos, hogy nagyot kap a fejére. Nem lehetséges, hogy…
- De. Ez lehetséges…
CSP: - … végül is ez az igazi kiváltó oka a magyar kormányt és Magyarországot érő…
- De lehetséges, lehetséges…
CSP: - …példa nélküli nyomásnak?
- De, lehetséges. És én miután nem mártíromságra vágyom, és Magyarországot sem mártírnak szeretném látni, hanem egy sikeres, győzedelmes és hosszú életű országnak, ezért én nem szerettem volna első lenni a bankadó tekintetében. Örültem volna, hogyha Magyarország nem elsőként vezeti be a bankadót. De miután a költségvetés rosszul állt, ismét, még az előző kormány időszakában hazugságok voltak a költségvetésben, nyilvánvaló, hogy a 3,8 százalékos hiány nem jön ki, ez júniusban teljesen világos lett, ezért valamit tenni kellett. És én nem tudtam megvárni, amíg a nemzetközi világban a bankadóról szóló vita elrendeződik. Egyébként ebbe az irányba halad, minden ország be fog vezetni valamilyen bankadót, különböző mértékűt, különböző alapra vetítve, de nem tudtam ezt kivárni. Magyarországnak jó lett volna, ha kivárhatjuk, de az örökség miatt ezt nem lehetett megtenni, ezért elsőként kellett lépni, ami egyfelől növelheti az ember önbecsülését, de, higgyék el nekem, ilyen ügyekben jó, ha az ember nem első, hanem inkább csak második vagy harmadik, ott szépen középen halad, és másokra bízza a machetével történő ösvényvágást az őserdőben. De most nem tudtam mit csinálni, nem tudtunk mit tenni. Ráadásul én sohasem rejtettem véka alá azt, hogy az egész IMF-szerződést egy kényszerű örökségnek fogom fel. Én nem tartom normális dolognak, hogy a magyar gazdaság nem a saját lábán áll, hanem nemzetközi szervezetek pénzügyi kölcsöneinek a lábán, ha úgy tetszik, erre a mankóra támaszkodik. A saját lábára szeretném állítani, ez benne volt a programomban, aki engem ismer, pontosan tudhatja, hogy eziránt én elkötelezett vagyok. És az IMF-től való szabadulás is, ha úgy tetszik, egy lépés a nemzeti önrendelkezés irányába. Na most, persze ezt csak akkor tudja megtenni az ember, ha otthon rendet tart. De ha kupleráj van a saját háza táján, akkor persze mindig újabb és újabb kölcsönökre fog szorulni. Tehát ezért kell a korrupciót visszaszorítani, átláthatóvá tenni a gazdálkodásunkat, kiszámítható partnernek lenni. Ha ez megvan, ha van gazdasági növekedés, egyensúlyban van a gazdaság, a piacok szívesen adnak nekünk pénzt kölcsön, akkor nem kell segélyért kuncsorogni. És én azt gondolom, hogy Magyarország most már nagyon közel van ehhez az állapothoz, és amikor az Európai Unióval meg fogjuk kötni a megállapodást, hogy a 3,8 százalékos hiányt a többi országgal együtt hogy visszük 3 százalék alá, akkor szerintem a magyar gazdaság megítélése és piaci lehetőségei jelentős mértékben javulni fognak. Most még egy dolog van azért, amit a külföldieknek imamalomszerűen újra és újra el kell mondani. Nézzük meg, hogy mi minden történt a magyarokkal 2010-ben. Mit kellett a magyaroknak kiállniuk ebben az évben. Elvettek tőlük egyhavi nyugdíjat, elvettek a közszférában dolgozóktól egyhavi bért. Amikor ezt Romániában tették, Alkotmánybíróság, sztrájkok és így tovább. Magyarország ezt konfliktusok nélkül, keserű szájízzel, de mégiscsak megtette. Magyarországon egy lépésben 20-ról 25 százalékra emelték az áfát. Németországban 2 százalék áfaemelés óriási társadalmi konfliktusokat vált ki. Magyarországon 2010-ben törvényt hoztak a nyugdíjkorhatár 62-ről 65-re való emeléséről. Nézzük meg, mi van Franciaországban! 60-ról 62-re akarják emelni, és óriási sztrájkok vannak. Közben a nemzeti össztermék több mint másfél százalékát jelentő összeget a költségvetésben zároltunk. Megfeleztük a politikai osztályt, kevesebb politikus van. Megadóztattuk a végkielégítéseket, behúztunk egy fizetési sapkát. Nincs ország az egész világon, de Európában biztosan nincs még egy ország, aki egy év alatt ennyit tett volna, és akinek a polgárai ennyit kiálltak volna. Ezek után egy bankadó? Ebben a dimenzióban nézve? Tehát azt gondolom, hogy ha ezt mind szépen nyugodtan, higgadtan újra és újra elmondjuk, akkor ki fog derülni, hogy Magyarország remekül teljesít a nemzetközi pénzügyi szervezetek saját mércéi szerint is. Most már csak az a kérdés, hogy a 3,8-at erre az évre tartjuk-e, és a következő évben hogyan fogjuk csökkenteni a hiányt, de ez uniós tárgyalásnak a függvénye.
GLF: - Ha megengedi, visszakanyarodnék ahhoz a kérdéshez, hogy a mozgásterünk mekkora lesz, miből lesz itt pénz fejlesztésre, a forint értékállósága és hadd ne mondjam még…
- Akkor beszéljünk egy kicsit a forintról. A forinttal az a helyzet, hogy a magyar államnak nincsenek eszközei ahhoz, hogy a forint árfolyamát garantálni tudja. Magyarországon a forint étékét a piacok határozzák meg, nincs kötött árfolyam. Az történik, hogy a forint, hacsak mi valami nagy ügyetlenséget nem csinálunk, akkor általában együtt mozog a többi közép-európai valutával. Ezért én mindig mindenkinek azt mondom, hogy ötször gondolja meg, hogy vesz-e föl devizában hitelt. Én is bánom, hogy vettem föl egyébként. Ezt jól meg kell gondolni, mert miután a magyar gazdaságpolitikának nincsenek olyan eszközei, hogy a nemzetközi mozgásokkal szemben garantálni tudja a forint árfolyamát, valami hatást tud rá kifejteni, de hogy garantálni tudja, ilyen eszközünk nincsen, ezért mindenkit kérek, hogy ötször gondolja meg, hogy vesz-e föl bármilyen hitelt, és tízszer, hogy vesz-e föl devizaalapú hitelt a jövőben. Ezzel együtt kell élnünk, hacsak nem akarunk visszatérni a kötött árfolyam rendszeréhez, de úgy látom, hogy ebben a pillanatban ez több kárt okozna, mint hasznot, és az Európába való beilleszkedésünknek is inkább gátja lenne. Ez a helyzet a forinttal. Na most, ami a mozgásteret illeti. Ezt én növekedésnek nevezem. Tehát ha van gazdasági növekedés, van mozgástér. Mert olyan nincs, hogy a gazdaság teljesítménye zsugorodik, és közben javul a pénzügy egyensúly. Akkor a saját húsunkból kell vágni, úgy, mint az előző éveken történt. A rossz kormányzati gazdaságpolitika és az elhibázott jegybanki politika együtt a magyar gazdasági növekedés alól kihúzták a talajt. Ezért csak úgy tudtunk pénzügyi egyensúlyt tartani, miközben a rossz gazdaságpolitikát elvégzők mással fizettették meg az árát ennek, és bizony mint a griffmadarat etetnünk kellett a végén már a combunkból, vagy a jó ég tudja, honnan kikanyarított húsdarabokkal. Így jártunk. Na most, ez ellen csak a gazdasági növekedés segít. És ezért lesz új Széchenyi-terv, ezért csökkentettük a vállalatok társasági nyereségadóját 19-ről 10 százalékra, ezért támogatjuk a kis- és középvállalkozásokat, mert ebből van munkahely, ebből van munka, ebből van jövedelem, van pénze az embereknek, és ebből lehet költeni, ebből van aztán gazdaság. Ezért az Európai Unió, egyébként most már divatossá vált irányzatát követve, mi egy növekedésbarát költségvetési egyensúlyt szeretnénk megvalósítani.
CSP: - Hát valóban, a magyaroknak nagyon sok mindent kellett elviselniük ebben az évben, meg előtte különösen, de azért van egy magyar ember, akire nagyon-nagyon vigyáz a Valutaalap és az Európai Unió: Simor András jegybank-elnök. A sajtóhírek alapján ő például szempont volt a tárgyalásokon. Ez nálam a vicc kategóriájába tartozik. Komolyan felmerült, hogy kedves uraim, a Simor úr fizetése marad?
- Hát először is, én úgy szoktam tárgyalni, és most ne beszéljünk a konkrét tárgyalásról, hanem úgy általánosságban engedjék meg, hogy beszéljek, mert nem akarom a tárgyalópartnereimet, volt tárgyalópartnereimet kellemetlen helyzetbe hozni. Én úgy szoktam tárgyalni, hogy először tisztázzuk, hogy kinek mi itt a dolga. Az IMF-nek és az Európai Uniónak egyetlen dolga volt a tárgyalásokon, hogy ennek az évnek a hiányát, a 3,8 százalékot ellenőrizzék. Ami ezen túl van, azt én jóindulatú megjegyzésnek, konzultációs készségnek vagy tanácsnak tudom felfogni, de nem tárgyalunk róla. Mert nem az ő dolguk, hanem a mienk. A magyar jegybank-elnök fizetését a magyar emberek adják, a mi adónkból fizetjük. Nem látom be, hogy lenne bárki a világon, akár az óceánon túl, akár Brüsszelben, aki beleszólhatna abba, hogy a magyar emberek hogyan akarják fizetni a magyar jegybank-elnököt. Abban az esetben el tudtam volna fogadni az Európai Uniónak a jó tanácsát, hogyha azt mondják, hogy de mi kipécéztük Simor Andrást, és ezért kifejezetten vele szemben és rajta keresztül a Nemzeti Bankkal szemben büntetőjellegű döntéseket hoztunk. De nem ez a helyzet! Az a helyzet, hogy mindenkire vonatkozik egy általános állami fizetési plafon. Itt arról van szó, hogy egy ember ki akarja dugni a fejét magasabbra, és ragaszkodik az egyébként az Európai Központi Bank elnökének fizetését tekintve kétszeres összeghez, és nem is tudom hányszorosa az amerikai jegybank-elnöknek. Tehát ez egy, hogy is mondjam, ízléstelenség, azt gondolom, a jegybank-elnök részéről, és egy magyarázhatatlan magatartás. A jegybanknak, illetve az Európai Központi Banknak a függetlenséggel kapcsolatos véleményét pedig nagyon udvariasan, mert mégiscsak kultúrnemzet volnánk, de határozottan vissza kellett utasítanom, hiszen ez egy inzultus, ez egy sértés a magyar államisággal szemben, mert ha valaki a jegybank-elnök általános fizetési korlátját függetlenségi kérdésnek tekinti, az azt jelenti, hogy elvitatja, hogy Magyarországon független az Alkotmánybíróság, a Legfelsőbb Bíróság, az egyetemi rektoraink működése, és így tovább, és így tovább. Tehát ezért ezt nem tudom elfogadni. Úgyhogy itt állunk ebben az ügyben. Én azt is világossá tettem, hogy hiába vonul fel a fél, itt miután egy alapvető elvi kérdésről van szó, és nem az én elvi kérdésemről, hanem a magyar emberek által támasztott elvi igényről, nem áll módunkban erről a kérdésről érdemben tárgyalni senkivel.
GLF: - Zajlik az elszámoltatás. Nem tudom, hogy elégedett-e az ütemével, illetve mindazzal, amit erről eddig tudhatunk…
- Nem vagyok elégedett, mert az elszámoltatásból csak az a jó, aminek már vége van, és attól még messze vagyunk.
GLF: - Például az a 13 milliárd dollár, amit fölvettünk, ugye, az IMF-től és az Európai Uniótól eddig, hogy mi lett ezzel a pénzzel, mert amerre én járok, mindenütt nagyon érdekli az embereket, hogy fölvettük ezt a borzasztó nagy pénzt, biztos, hogy ebből kamatterheket kell fizetni, az előző adósságokat. De mégis mi lett ezzel a pénzzel? Ez lehet ez a kérdés például az elszámoltatás része?
- Hát ebben a formában nem része az elszámoltatásnak, de egy jó elszámoltatásból választ kapunk erre a kérdésre is. Tehát a vizsgálat nem arról szól, hogy hova lett a nem tudom milyen pénz, hanem arról, hogy vannak konkrét ügyek, amely konkrét ügyeket kivizsgálunk, és kiderül egyenként, hogy itt 5 milliárd, itt 7 milliárd, itt 10 milliárd, itt 40 milliárd, itt 50 milliárd tűnt el. Tehát így azért kirakható majd egy kép. Tehát most nem egy, a kommunista időket, tehát a ’47-’48 körüli időket idéző elszámoltatás van, amikor az igazságszolgáltatás normális keretein kívül létrehoztak speciális igazságszolgáltatási fórumokat, nép-bíróságokat, és azok sajátos politikai vagy egyéb szempontok alapján ítéltek el embereket. Itt most nem ez történik, hanem a hagyományos magyar igazságszolgáltatás keretein belül nem a betöltött pozíciók, hanem az ügyek, a pénzek, a hiányzó pénzek felől indítunk vizsgálatot, és onnan állapítják majd meg az igazságszolgáltatást végző szervek, hogy hova lett a pénz, és azt is, hogy egyébként ki felelős a pénz eltűnéséért. Tehát inkább egy kirakós játékként kapjuk majd meg a választ, ahhoz hasonló módon kapjuk meg a választ az ön kérdésére. Nyilván egy része ennek a pénznek a korábban fölvett hitelek törlesztésére ment, hát miközben az IMF-nek természetesen köszönettel tartozunk, azért nem csak mi voltunk bajban, hanem azok is, akik hiteleztek bennünket egész 2008 októberéig, hiszen ha Magyarország összeomlik, akkor ők nem kapják meg a soron következő törlesztő részletet. Tehát ami pénzt kaptunk, annak egy részét rögtön tovább is kellett adni. Egy másik része nyilván értelmes célokra ment, azért ezt ne vitassuk el, hogy értelmes dolgok is történhettek azért az elmúlt néhány évben, és egy része pedig hát eltűnt szőrén-szálán, ezt keresgetik az elszámolással foglalkozó emberek, és láttunk is nap mint nap eredményeket. Hát most legutóbb szegény filmeseknél derült ki, hogy hiányzik vagy 7 és fél milliárd forint…
CSP: - 7 és fél milliárd, igen…
- …. Aztán kiderült, hogy a MALÉV-nál tűnt el a pénz, aztán, hát szóval nem is sorolom, mert nem szeretnék az igazságszolgáltatás elébe vágni.
CSP: - De éppenséggel ez a filmesekről szóló hír, az ember hallgatja az autóban, a rádióban ezt, és hát van egy olyan hajlama, hogy megálljon és bambán nézzen ki az ablakon. Tehát azt mondták ebben a hírben, hogy való igaz, hogy 7 milliárd forint hiányzik a kasszából, de kiderítette a testület, hogy bűn nem történt, csak hiba. Hát attól még hiányzik…
- Hát ezt majd az igazság…Hát igen, mi, akik nem vagyunk bonyolult emberek, hanem egyszerű, józan észjárású fiúk volnánk, mi is úgy gondoljuk, hogy ha eltűnik valahonnan 7 és fél milliárd forint, akkor az nem lehet egyszerűen tévedés a következménye, ott valami másnak is kell lenni…
GLF: - Baleset…
CSP: - Számszaki hibának nem tekinthető…
- … Ilyen balesetet ritkán lát az ember. De még egyszer mondom, én nem szeretnék egyetlen foglalkozási csoportot kipécézni, és nem szeretnék elébe menni az igazságszolgáltatásnak. Egy miniszterelnök erre egyébként is jó, ha – már ha az ízlése megfelelő – kényes és vigyáz rá, hogy ilyen ne történjen, tehát én inkább megvárom az eredményeket. Mindenesetre ez egy 7 és fél milliárdos csontváz, akárhogy is vesszük.
GLF: - Miniszterelnök úr, tegnap a parlamentben bejelentette, hogy megszületett a Nemzeti Centrum. Hosszan taglalta, hogy itt nem egy zártkörű klubról van szó, hanem egy széles társadalmi bázisról, mégis arra kérem: fejtse ki itt is, hogy mit ért Nemzeti Centrumon, ki lehet a Nemzeti Centrum tagja, és mi van azokkal, kik a Nemzeti Centrumon kívül rekednek?
- Először is, ha politikáról beszélünk, akkor tudnunk kell, hogy itt nincsenek statikus dolgok. Tehát ez nem olyan, mint egy terem, ahol most itt ülünk, mondjuk egy stúdió, hogy valaki bejön az ajtón, az bent van, más meg kimegy, az kint van, hanem ez egy folyamatos, ez egy élő közösség, pulzál. Időnként nő, máskor zsugorodik, időnként darabolódik is. Az én gondolatom az előttünk álló több mint három és fél évről a következő. Amikor megtörtént a kétharmados forradalom, akkor az első kérdés az én fejemben, túl, azon, hogy örültem, hogy megszabadultunk mindattól a nyomasztó tehertől, amit az elmúlt nyolc év jelentett, ez néhány napot is igénybe vett, amíg ennek az örömnek az ember teret tudott adni, de utána az volt az első gondolatom, hogy ez a kétharmados hatalmas nagy választói közönség, ez egy választói tömeg, vagy ebből lesz valamifajta közösség, amelyet összetartanak bizonyos dolgok? És én nem csinálok abból sohasem titkot, hogy én a politika lényegét a közösségépítésben látom. Ha erősek a közösségeink, a családjaink, a munkahelyi közösségeink, a sportterületi, a kulturális és a nemzet közössége, ha az erős, akkor Magyarország is erős, és mi más lehetne a politika célja, mint az, hogy egyébként erőssé tegye Magyarországot? Tehát a politika az az én fejemben közösségépítés. És azóta gondolkodtam azon, mármint a választás óta, hogy hogyan lehet ebből a kétharmados választói tömegből egy valóságos közösséget létrehozni, amelyet összetartanak értékek: munka, otthon, család, rend és egészség, ezeket találtam olyan értéknek, amely összetartja ezt a hatalmas tömeget, és születnek olyan döntések, amelyeket ez a közösség magáénak érez, és kialakul egy közösségi tudata, és aztán utána ezzel a hatalmas nagy erővel tudjuk az ország újjáépítését elvégezni. Én ezt a hatalmas közösséget nevezem Nemzeti Centrumnak. Sokat gondolkodtam, hogy milyen más elnevezés jöhetne számításba. A családban, amikor először teszteltem a gondolatot, akkor éles ellenállásba ütköztem…
CSP: - No és miért?
- Mert azt mondták, hogy beszélni magyarul kell, ha az ember magyar. És akkor a nemzeti centrum helyett találjak valami mást, de aztán sikerült elmagyaráznom mindenkinek, hogy a baloldali szavazók és a baloldaliak nagyon nagy számban vannak ebben a közösségben. Azok sokkal érzékenyebbek olyan kifejezésekre, mint nemzet, haza, és így tovább. Míg az olyan technokratának tűnő szavak, mint centrum nem hívnak elő a fejükből semmifajta ellenérzést, és nekünk most arra van szükségünk, hogy bizony sok százezer baloldali embert is ebbe a közösségbe tudjunk tartani, és az ő erejüket is fölhasználjuk az ország építéséhez. Úgyhogy a nemzeti centrum mellett ragadtam le végül is. Most ez a nemzeti centrum ez nyitott, ehhez az nem tartozik, aki nem akar hozzá tartozik. Vannak ilyenek, ha valaki a parlamenti vitát hallgatja, épp tegnap éltem át ezt az élményt újra, hát vannak, akik nem akarnak ehhez tartozni.
CSP: - Még szerencse…
- Szabadság… Egyfelől lehet így is nézni, másfelől…
GLF: - Hát jó ég tudja, hogy szerencse-e…
- Másfelől szabadság van, és hát ezért mondtam, hogy ez nem egy zárt egység, nem olyan, mint egy párt, ahova igazolványt kell váltani, hanem akik osztoznak ezekben az értékekben és közös célokban, azok ennek a centrumnak a részének érzik magukat. Amíg ez a centrum megvan, addig az ország cselekvőképes. Egyébként a hatalomról is én egész másképp gondolkodom, mint ahogy ott a parlamenti patkóban a viták során másoktól hallom meg időnkét a lapokban is olvasom, mert egyesek a hatalmat az uralkodással keverik össze. Az én fejemben pedig a hatalom a közös cselekvés képessége. Márpedig egy ország közösen akkor tud cselekedni, hogyha közösséget alkot. A nemzeti centrum ilyen értelemben az ország hatalmát, nem a kormány, hanem az ország hatalmát, súlyát, befolyását, közös cselekvési képességét növelő politikai képződmény, amit életben kell tartani. Tehát ez nem úgy megy, hogy egyszer deklaráltuk, mint a kommunista időkben, hogy valami van, mondjuk a „népünk egysége”, vagy nem tudom, már nem is emlékszem szerencsére, hogy miket kellett akkor mondani, mondjuk a „népünk egysége”, és akkor az úgy van, és ismételgetjük, mint a papagáj, éjjel-nappal, és azt hisszük, hogy ettől van. Nem. A nemzeti centrum olyasmi, aminek újabb és újabb impulzusokra, közös cselekvésre és közös sikerekre van szüksége. A bankadó az közös sikere ennek a közösségnek. A kétmillió forint fölötti végkielégítések 98 százalékos megadóztatása közös sikere. A kilakoltatások megtiltása közös sikere. A közüzemi számlák fizetésére képtelen családok megsegítése az árstoppal a nemzeti centrum sikere. Tehát nekünk most ilyen közös lépéseket kell tennünk, és akkor ez a hatalmas közönség egyben marad, és azt gondolom, hogy az országot egyre erősebbé teszi…
GLF: - Ugye egyetért azzal, hogy ehhez biztonságérzet kell, és a szabadságnak egy olyan felfogása és testi-lelki megélése, ami azt hiszem, hogy nem volt mindennapos a mi életünkben, az én életemben sem, pedig több mint ötvenet megéltem…
- Én, engedje meg, hogy a saját szavaimmal válaszoljak erre a kérdésre. Én úgy látom, hogyha Magyarországot nem egyszerűen csak állampolgárok halmazának fogjuk fel, hanem azt a kulturális minőséget is beleértjük, amit a magyar jelent, akkor nyugodtan mondhatjuk, hogy itt egy civilizációról van szó, egy magyar civilizációról, és közben itt van még nagyobb összefüggés, egy európai civilizáció. És én azt tanultam meg az elmúlt húsz év politikai gyakorlata során, de már az egyetemi tanulmányaim során is, voltak jó tanáraim, akik ilyen könyveket adtak a kezembe, hogy egy civilizáció fönnmaradásához két dologra van szükség. Először is energiára, emberi alkotóerőre, tehát arra, hogy az emberek munkát vállaljanak, teljesítményt nyújtsanak, és ösztönözve érezzék magukat arra, hogy újabb és újabb teljesítményt nyújtsanak vagy fizikai munkában vagy szellemi munkában vagy a bányákban vagy a földeken vagy az akadémián, de mindenki a képessége szerint valahogy akarjon többre jutni. Ez az emberi energia szükséges ahhoz, hogy egy civilizáció fönn tudjon maradni. A másik dolog, ami kell, és itt kapcsolódok az Ön kérdéséhez, az pedig az állandóság tudata. Az állandóság tudata. Ha egy civilizációban van egy tudat arra, hogy van egy rend, van egy közmegegyezés néhány dologban, hogy ez jó, ez rossz, és ez hosszú ideig így marad, és ezt nem lehet naponta megváltoztatni, még választásokon sem, hanem van egy állandóság, egy tartósság, akkor az a civilizáció, az a kultúra, az a nemzet fönn tud maradni. Most Magyarországon egy másik beszélgetésben kitérhetnénk arra, hogy Európa hogyan áll ebben az ügyben, de Magyarországon mind a két föltétele a magyar civilizáció, a magyar élet fönntartásának hiányzik. Munkaellenes és teljesítményellenes adórendszerünk van, a korrupció tulajdonképpen a teljesítményeket lerontja, a bürokrácia a teljesítmények ellen hat, elveszett lassan az energia, ami fönn tudja tartani ezt a közösséget. És hát állandóságtudatról pedig végképp szó sem lehet, nem csak az elmúlt néhány év fényében van ez így, hanem történelmi léptékben is. Nekünk, ezért fogalmazok én úgy, modern békeidőkre van szükségünk. Egy állandóság, egy tartósság, bizonyos értékek megbízhatósága, értékállósága, és ennek bizonyítása a közéletben, a politikai életben, a szellemi életben, ez a feladatunk. És akkor szerintem a magyarok biztonságban fognak élni, úgy érzik, hogy van értelme dolgozni, és a jómód felé fognak majd haladni, és a minőségi életet is meg tudják talán maguknak teremteni, szellemi értelemben is.
CSP: - Az elmúlt hetekben élénk érdeklődést váltott ki az a hír, amely szerint a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatát egyes közintézményekben ki kell függeszteni. Volt, aki a Rákosi-érát emlegette elborzadva, volt, aki mérgelődött emiatt, és voltak, akik megmosolyogták. A magyarokban azért él bizonyos tartózkodás az efféle felső utasításra kifüggesztett rendeletek iránt. Miért volt erre szükség?
- Igen, én ezt az ösztönét a magyaroknak ismerem, és történelmi okokból teljesen érthetőnek is tartom. Ráadásul ennek van egy olyan következménye ennek a történelemnek, hogy a cinizmus Magyarországon azért nagy teret nyert magának. Eleve is a magyar szellem, miután matematikai módon építkezik a nyelvünk, ezért szeret hol fonákját, hol színét látni vagy nézni valaminek, és ebből rengeteg vicc, humor, szellem, önirónia születik. Tehát ez egy, ráadásul még egy saját nemzeti adottságunk is, hogy amit komolyan kell venni, abból is azért egy kis viccet azért csináljunk. Most persze a vicc meg a cinizmus között van egy választóvonal, amit nem kellene átlépni, de bizony a meggyötört népek, akik jó humorérzékkel vannak megáldva, azok könnyen sodródnak át a vicc és a tréfa területéről vagy a humor világából, az önirónia világából a cinizmusba. És sajnos Magyarország szerintem most inkább cinikusnak tűnik, semmint humorosnak és önirónikusnak. Ezért minden ilyen gesztus alapvetően gúny és kritika tárgyává válik, ennek én tudatában vagyok, de úgy gondolom, hogy ezt vállalnunk kell. Tehát ha néhány dolgot komolyan gondolunk, akkor ilyen gesztusokat is tennünk kell, még akkor is, hogyha a saját híveink is megkérdezik, hogy miért van erre szükség? Itt két kérdést kell szerintem tisztáznunk. Az első, hogy hatalmi túlkapásról van-e szó? És ezért nagyon fontos volt, hogy a kormányrendelet megszövegezésekor pontosak legyünk. Tehát az államigazgatási intézményekben kötelező kitenni, és én ragaszkodom is hozzá, hogy a magyar államigazgatásban dolgozók egyetlen pillanatra se felejthessék el, hogy más világ van, mint április előtt volt. Annak vége van, megváltoztak a dolgok. Sőt, abban a hivatalban, ahol ők dolgoznak, többé nem az a feladat, hogy uralkodjunk, meg hatalmaskodjunk az emberek fölött, hanem hogy szolgáljuk őket. És minden dolog, ami erre emlékezteti az ott dolgozókat, jó dolog. Meg is van bennük a készség, csak el kell velük hitetni, hogy valóban megváltozott a világ, más kormány van, máshogy viselkedik ez a kormány, más értékeket vall, és ennek következménye van az ő munkájukra és viselkedésükre is. Én úgy látom, hogy van is ott fogadókészség. A többi intézmény, amely nem tartozik az államigazgatáshoz, hanem független, autonóm vagy önkormányzati, ott mi nem fogalmazhatunk meg semmilyen kötelező utasítást, ezért azt kértük: nézzék meg, és ha gondolják, tegyék ki. Ha kiteszik, kiteszik, ha nem, nem. Ez már a szabadság része. Na most, vannak-e ilyen gesztusok a nyugati világban, ez a következő kérdés szerintem. Tehát ez egy az európai gesztusrendszer világától eltávolító dolog-e vagy, pedig annak része? Most azt javaslom mindenkinek, aki teheti, hogy én nem régen voltam, talán két napja Berlinben, hogy sétáljon egy kicsit a kormányzati negyed környékén, ahol egyébként, ezrével – ezrével? – tízezrével érkeznek az emberek meg a turisták, és azt fogja látni, hogy a német Alkotmány preambuluma, az értékeket összefoglaló része nem ki van függesztve, hanem ércbe van öntve. Ércbe. És ott elolvashatjuk az állítólag baloldali Berlinnek a kellős közepén ezt a mondatot. Úgy kezdődik a német alkotmány, hogy „Isten és ember előtti felelősségünk tudatában.” Ércbe, nem kifüggesztve. Tehát azt gondolom, hogy egy országnak szüksége van arra, hogy legyen egy olyan dokumentuma, amelyben néhány értéket, amely összeköti a nemzetet, világosan megfogalmazza, iskolákban tanítja, és elérhetővé teszi mások számára is. Most a magyar Alkotmány preambuluma volna ez a szöveg, csak nincs neki…
GLF: - És lesz nekünk ércbe foglalt alkotmányunk?
- … de nincs neki, de most nincs neki. De a mostani magyar alkotmánynak nincs az értékek összefoglalását megcélzó bevezető része. Amíg nincs új alkotmány, amelynek majd lesz ilyen, szerintem a jövő tavasszal már lesz, addig kell azonban lenni valaminek, ami világosan megfogalmazza, hogy mi az a néhány érték, aminek a jegyében működik az állam, létezik a hatalom, működik a közigazgatás. Ezt a célt szolgálta, és én vállalom ezt továbbra is, és ha lesz új alkotmány, és annak lesz egy szép, veretes reményeim szerint a némettel versenyképes bevezetőrésze, akkor azt megfelelő méltó módon és helyen, úgy, ahogy az Nyugat-Európában is szokás, el fogjuk helyezni.
GLF: - Miniszterelnök úr…
CSP: - Beszéljünk egy kicsit a parlamenti munkáról. Irgalmatlan tempót diktál a parlamentben a kétharmados többség, hihetetlen sebességgel és nagyságrendben fogadnak el törvényeket. Az ellenzék arra panaszkodik, hogy nem is látják át, igazán nem tudják szakszerűen véleményezni az egyes rendelkezéseket a tempó miatt. Miért van szükség erre a sietségre?
- Szerintem is megfeszített munka folyt, időnként emberfelettinek is tűnt. Az ellenzék észrevételeiben is sok igazság van, valóban bizonyos kérdéseket a súlyuk miatt lassabban is lehetne vagy kellett volna tárgyalni, na de csak azt tudom mondani az ellenzéknek, hogyha mi bírjuk a tempót, akkor bírják ők is. Nekik sem kell többet dolgozni, mint nekünk. Ugyanakkor az ország rossz állapotban van. Tehát ha azt akarjuk, hogy az emberek világosan lássák, hogy az ország vezetői, beleértve a parlamenti képviselőket is, dolgoznak, eredményesen dolgoznak, fontos kérdésekkel foglalkoznak, és a bajokat azonnal orvosolják, márpedig itt olyan kérdésekről volt szó, amelyek feszítő gondjai régóta Magyarországnak, akkor egy ilyen nagy ötven-egynéhány napos vagy talán hatvan napnál is több parlamenti... Két hónapnál is öregebb most már a parlament, tehát egy ilyen időszakról beszélünk, egy ilyen nagy munkát el kellett végezni. Azt gondolom, hogy túl vagyunk a terhes örökség orvoslásának legfontosabb lépésein, és ősztől kezdődően szerintem is lassabb tempóban, kevésbé embert próbáló módon, több megfontolásra időt adó keretben kell végezni a parlamentnek a munkáját, és ami engem ebből illet, hiszen a parlamentet nem a kormány irányítja, hanem a parlament, ami engem ebből illet, vagy ami rám hárul, annak eleget fogok tenni, hogy egy kiegyensúlyozott, nyugodt munkatempója alakuljon ki végül az országgyűlésnek.
GLF: - Miniszterelnök úr. Majdnem harminc éves az a generáció, amelyik azt lehet mondani, hogy egy folyamatos közösségben, társadalomban megélt gyarapodás élményével nem rendelkezhet. Ha én jól utánagondolok, én sem igen rendelkeztem ilyennel. Egyéni boldogulásokkal, családi boldogulásokkal igen, de társadalmi-közösségivel nem. Mindez, amiből, megkockáztatom, akár egy magyar út is kikerekedhet, mindazok a kérdések, amiről Ön beszélt, ez elvezet-e oda generációkat, a most együtt élő generációkat, hogy ezt az élményt megélhetjük?
- Azon gondolkodom, hogy mennyiben értek egyet azzal, amit helyzetértékelésként mondott, de azt hiszem, hogy lényegében igen. Én nem állítanám, hogy az elmúlt harminc évben nem sikerült időnként egyébként sok embernek is följebb emelkednie. Inkább úgy fogalmaznék, de talán ebben nem lesz közöttünk vita, hogy az elmúlt harminc év egy státuszbiztonság hiányában megélt harminc év. Tehát ha az ember ugyan jobban él, tegyük fel egy évvel később, mint korábban, tehát egy év elteltével, mint korábban, mégsem érzi úgy, hogy jobban él, ha úgy érzi, hogy visszacsúszott. Tehát a baj az, hogy Magyarországon szinte kivétel nélkül mindenki ilyen vékony az a réteg, aki kívül esik ezen a történeten. De a nagy többsége az embereknek azzal az élménnyel él, hogy lehet, hogy most nem is mennek olyan rosszul a dolgok, de holnap rosszul mehetnek, és az én státuszom az egy fokozattal, kettővel, hárommal hátrább sorolódhat, elveszíthetem a munkámat, és akkor nincsenek olyan tartalékaim, hogy átvészeljek egy-két évet, mert azonnal esik az életszínvonalam, azonnal olyan lépéseket kell tennem, ami visszavisz engem abba az állapotba, aminek az elhagyásáért öt éven keresztül keményen dolgoztam, és úgy érzem, hogy megérdemeltem, hogy jobban éljek. Tehát ez a fajta státuszbiztonság-hiány a legjellemzőbb a magyar társadalomra, ettől ideges, ettől magas a vérnyomása, ettől érzi úgy, hogy senkiben bízhat. Tehát az összes rossz, mindennapi türelmetlenség mögött, annak a mélyén valójában ez az érzés húzódik meg, ezért nekünk státuszbiztonságot kell adni. Ennek, a kormánynak úgy értem. Ennek az első lépése pedig az, hogy munkahelyeket kell teremteni. Ha van munkahely, akkor nő a biztonságérzet. És minél jobb minőségű munkahelyek nyílnak meg, annál erősebb lesz, lett a státuszbiztonság. Tehát én úgy gondolom, hogy az állandóság, a státuszbiztonság, a munkahelyek, az elért életszínvonal megvédésére rendelkezésemre állnak eszközök, ezeknek a tárházát kell növelni, és aztán, amikor már van önbizalmunk, akkor a fölemelkedést is meg kell célozni. Tehát nem elég csak megvédeni a státuszt, ahol vagyunk, hanem esélyt is kell kapni az embereknek arra, hogyha többet dolgoznak, akkor előrébb juthassanak, tehát a felemelkedés lehetőségét, alulról középre, középről pedig az elitbe, ezeknek a kapuit ki kell nyitni. Ma a legfontosabbnak azt tartom, hogy a legalul lévők fölemelkedése, fölzárkózása előtt bezárt ajtókat tudjuk kinyitni…
GLF: - Tehát, hogy senkit ne hagyjanak az utcán…
- … hogy senkit ne hagyjunk az utcán, és mindenkinek legyen egy esélye, hogyha van teljesítménye, ha hajlandó maga is tenni valamit, akkor egy magasabb biztonságot nyújtó státuszba tudja magát felverekedni.
CSP: - Szóba került a biztonság. Nos, a megnyilatkozásaik alapján az ellenzék biztonsága csökkent, a kormányt érő legerősebb vád az, hogy fideszes megszállás alá helyezi Magyarországot, magyarán mindenen posztokra fideszes embereket ültet. Erre a válaszra kevesebb, mint egy perc jut.
- Nem túl generózus ajánlat. Az első dolog az az, hogy a nemzeti centrum politikájának a lényege, hogy tudomásul vesszük, hogy legalább annyi baloldali szavazónk van, mint a szocialista párt maga. Tehát több voksot kaptunk balról, mint maga a szocialista párt. Ezért a nemzeti centrum nem hagyományos ideológiákkal írható, nem jobb- meg baloldali, az egy nemzeti centrum. Ezért számos kinevezés, amelyet gesztusnak próbál értelmezni a baloldal, nem gesztus, a nemzeti centrum-politika lényege. Másfelől. Tehát ezért neveket is mondhatnék, Bihari Mihálytól Kovács Árpádon keresztül Baráth Eteléig. Ami a személycserék megítélését általában illeti, illetve azt illeti általában, Magyarországon az emberek változást akartak. Én nem tudok változást elérni azokkal az emberekkel, akik eddig rosszul működtették az országot, ezért a személycserék úgy indokolhatók, hogy az új kinevezettektől azt várom, hogy jobban működtessék azokat az intézményeket a miniszterektől egészen le a megyei, vagy később majd talán megszülető járási hivatalokig. Ezért cserélünk. A személycserék összességében nagyobb minőséget, jobb minőséget és nagyobb teljesítményt jelentenek, ezért a személycserék valójában az egész ország érdekét szolgálják. A változások a személycserék nélkül nem valósulhatnak meg.
CSP: - Miniszterelnök úr, köszönöm, hogy eljött, és nézőinknek is köszönöm a figyelmet, egy hét múlva újra, ugyanebben az időben Péntek 8. Viszontlátásra!
(miniszterelnok.hu)