A HírTV Péntek8 című műsorában Rákay Philip és Csermely Péter beszélgetett Orbán Viktorral.

Rákay Philip: - 2010. április 23-án Önök a Péntek 8-at, a Hír Televízió véleményműsorát látják. Szép jó estét mindannyiuknak! Hú, de szép kis hét volt ez! Csak úgy, címszavakban egy-két nonszensz. Némely MSZP-s országgyűlési képviselő-jelölt elfelejtette, hogy melyik párthoz tartozik, nem tette föl – véletlenül persze – a párt logóját a plakátjára. Aztán volt, aki föltett különböző mondatokat, de azt meg épp az LMP-től sikerült kölcsönvenni. Aztán volt olyan is ezen a héten, hogy Lendvai Ildikó a Fidesz kétharmadától kezdte félteni a sajtószabadságot Magyarországon, hát ő már csak tudja, a téma nagy szakértője. És hát a mai nap egyik legnagyobb nonszensze, hogy több zsáknyi kormányzati fontos iratot találtak az egyik szeméttelepen, Budapesten. Hát gratulálunk! Így állunk nagyjából mondjuk három és fél-négy órával a kampánycsend előtt. A Péntek 8-ban Csermely Péter ül tőlem balra, velem szemben pedig – és ez nem lesz meglepő, a kampánycsendek előtti utolsó Péntek 8-ak állandó vendége – Orbán Viktor, a Fidesz miniszterelnök-jelöltje.

- Jó estét kívánok!

R. P.: - Szervusz, Viktor! Az elmúlt két hétben, ugye, két héttel ezelőtt ültél itt ugyanebben a székben, az elmúlt két hétben nagyon sok minden történt, nagyon sokfelé jártál az országban, hadd kérjelek arra, hogy hasonlítsd össze a Nézőpont Intézet azon véleményét, miszerint az emberek 57 %-a kétharmadot szeretne Magyarországon. Mit tapasztaltál az országjárás kapcsán?

- Hát, valóban sokhelyütt megfordultam, elsősorban az Alföldet és Észak-Magyarországot vettem célba. Ezek a legnehezebb területek. Nemcsak politikai értelemben, hanem gazdasági és közbiztonsági szempontból is. Lesz is ott dolgunk bőségesen a jövőben. Hát azt tapasztaltam, hogy az emberek ezt a kétharmad dolgot nem veszik komolyan. Tehát az ő fejükben nem kétharmad-egyharmad, nem is értik nagyon sokan, hogy pontosan miért pont ezek a számok forognak a közbeszédben. Nem sokan vagyunk Magyarországon, akik az Alkotmány olvasásával fekszünk és kelünk, ez érthető. Ellenben azt az emberek nagyon is érzik, hogy tétje van a második fordulónak. És úgy látják, hogy a tét az nagyjából az egység és a megosztottság szavakban foglalható össze. Húsz éve mondja mindenki nekik, ők is így gondolják, időnként mi is mondjuk, az újságírók meg végképp, hogy kevesebb megosztottság, kevesebb meddő vita, kevesebb huzakodás, kötélhúzás helyett egy irányba húzás és összefogás volna szükséges. S az emberek ezt így is gondolják. Tehát ma a legelementárisabb választási vagy választói motívum – és ehhez nagy reményeket is fűzök egyébként a vasárnapot illetően – a nemzeti egység gondolata. Ami, ha belegondolunk, bár akik, úgy látom, tömegesen hívéül szegődnek most a nemzeti egység gondolatának, nem szoktak filozófiai dokumentumokat és írásokat olvasni, mégis bölcsebbek, mint jó néhány filozófus. Ugyanis filozófiailag elég gyakran halljuk azt, hogy a versengő több párt, többpártrendszer keretei között szinte lehetetlen nemzeti egységet teremteni és most a magyar emberek Ózdtól Kazincbarcikán keresztül Szegeddel bezárólag arra készülnek, hogy ezen a vasárnapon, ami előttünk áll, a versengő többpártrendszer keretei között egy soha nem látott, Európában soha nem látott nemzeti egységet készülnek létrehozni. Ez a meghatározó hangulat. És ez lelkesíti az embereket. És én ezért nézek nagy reményekkel a vasárnapi választás elé.

R. P.: - Viktor, de amikor az MSZP azt mondja, és minden politikusuk ezt szajkózza, sőt fizetett választási hirdetésekben is azzal riogatnak, hogy jön Orbán Viktor totális uralma, akkor ők valahol nem azt mondják, vagy azzal riogatják az embereket, hogy az emberek totális uralma következik? Tehát hogy mondjam...

- Ezért nem működik.

R. P.: - Tehát ők szavazták meg. Nem hajtotta senki hatlövetűvel az asztal körül...

- A szocialistáknak a rémületkampánya, amellyel most próbálkoznak, azért nem hatékony, szinte semmilyen hatást nem fejtett ki, a tapasztalataim szerint, pedig olyan helyeken jártam, ahol korábban volt nyitottság és fogékonyság az ő gondolataikra, mert hiteltelen. Tehát álszent. Most azok az emberek, akik huszonöt évvel ezelőtt semmi kivetnivalót nem találtak abban, hogy Magyarországon egypártrendszer van, még szavazás sincs, vagy ha van, akkor kötelező résztvenni, és csak egy jelöltre lehet szavazni, tehát azok, akik ebben semmi kivetnivalót nem találtak, most hirtelen elkezdik félteni a z országot a választóktól?

R. P.: - Sőt, Horn Gyula idején az SZDSZ-szel kétharmados…

- Ráadásul. Tehát ez a dolog nem működik. Az emberek azt érzik, hogy a választás tétje az, hogy gyorsan rendet tesz-e a leendő kormányzó párt és kormányzó többség az országban, vagy pedig elhúzódó viták lesznek, miközben többen esnek majd áldozatul bűncselekményeknek, több embert fosztanak ki, több ember munkája vész oda, vagy hatékonyan és gyorsan fogunk cselekedni. Hogy lassabb lesz-e, vitákkal tarkítva, kötélhúzásokkal nehezítve történik-e meg a gazdasági kilábolás, vagy lesz egy nagy, szinte elsöprő egység, ami megpróbálja az országot kihúzni a szorult, nehéz helyzetéből. Az emberek azt érzik, hogy most az a kérdés, hogy be tudnak-e bújni a politikusok a felelősség vállalása helyett a mentelmi jog mögé, vagy lesz egy erő a parlamentben, amely azt mondja, hogy ennek vége van, ez nem működik. Tehát: elszámoltatás, gazdasági kilábolás, közbiztonság megteremtése – az emberek ezekben a kérdésekben és ezekről a kérdésekről gondolkodnak, és ezekhez meg egység kell. Ők pontosan tudják, hogy minél nagyobb lesz az egység, annál gyorsabban és kisebb költséggel tudunk kilábolni a mostani bajból. Ezért szerintem – adja a Jóisten, hogy ne tévedjek – a szocialisták riogató kampánya nem működik ezen a választáson.

Csermely Péter: - Van itt egy elég veszélyes pont, amin azért ne lendüljünk túl ilyen gyorsan. Persze arról nyilván fogunk még beszélgetni, hogy mire ad lehetőséget a Fidesz esetleges kétharmada. És ez a veszélyes pont éppen az esetlegesség. Tudniillik ez még nincs meg. Két héttel ezelőtt arról beszélgettünk, hogy fenyegető eshetőség lehet, hogy az emberek annyira elhiszik, hogy már meg van nyerve a választás, hogy esetleg nem mennek el olyan számban szavazni, mint amit a közvélemény-kutatások mutattak. Ez nem jött be. De most nagyon sokan megint azt hallják két hete éppen a túloldalról, hogy ez a kétharmad már megvan. Hogy a nemzeti egység gondolata, amit említettél, az egy fennkölt gondolat, de önmagában ezt elégnek tartod arra, hogy odavigye még egyszer őket az urnákhoz?

- Úgy érzem, hogy a nemzeti egység gondolata mögött meghúzódó érzelmek elégségesek ehhez. Mert, ugye, nem véletlenül lett az egység gondolata hirtelen ilyen népszerű, e mögött valóságos életerő húzódik meg, ennek van egy a mindennapi életből származó felhajtóereje. Tehát az emberek be akarják fejezni azt, amit elkezdtek. Azt azért mindeni tudja, hogy lesz még egy választási második forduló. Időnként olyanok is hívogatnak bennünket, hogy most hova kell menniük szavazni, akik már első körben behozták a mandátumot, és sehova nem kell menniük. De ötvenhét helyen, ahol választás lesz, mindenki tudja, hogy a második forduló meg fog ott történni. Én ott jártam ezeken a helyeken, beszéltem az emberekkel, láttam a plakátokat, láttam a mozgósítási kampányt. Hát most, miközben mi itt beszélgetünk, Magyarországon több tízezer ember dolgozik annak érdekében éjfélig, hogy mindenhova eljuttassa azt a levelet, amit én küldök a választópolgároknak, s arról szól, hogy jöjjenek el szavazni a második fordulóra. Én zalaegerszegi aktivistákkal találkoztam Ózdon, felcsúti aktivistákkal Kazincbarcikán, egri polgármester és csapata jött át Ózdra segíteni. Tehát itt egy olyan bajtársias tízezres aktivista-önkéntes csapat dolgozik ma Magyarországon, aminek az ereje el fogja vinni az egész országot szerintem, mármint az ötvenhét mandátum területén lakó embereket, el fogja vinni a részvételhez és azt hiszem, hogy meg is fogja hozni az erőfeszítés az eredményt.

Cs. P.: - Az elmúlt két hétben a megújult MSZP látványosan folytatta azt a politikát, amit nyolc éve folytat. Kicsit följebb tekerték a rettegés hangerejét. Hát most már egészen extrém ordenáré marhaságokat tudnak mondani a Fidesz esetleges kétharmados győzelmével kapcsolatban. És…

- Nekem van..

Cs. P.: - A Te személyeddel kapcsolatban is...

- Igen, bocsánat, mielőtt az én személyemről, a kétségkívül vonzó és hogy mondjam, patás ördög festésére alkalmas személyemről szó esnék, méltatlanul bár, de néhány szót, egy kis gyűjteményt hadd mondjak én is. Elképesztő dolgokkal találkozunk. Én azért többre tartottam a szocialistákat ennél, de hihetetlen dolgokat művelnek meg terjesztenek. Betiltjuk az abortuszt, kötelező sorkatonai szolgálat lesz, elvesszük az özvegyi nyugdíjat, az MSZP-szavazóknak majd kell magasabb gázárat fizetni... Tehát elképesztő! Tehát, hogy mondjam? Az emberi elme normális befogadóképességein messze túli tartományokban mozog most már a rettegés.

Cs. P.: - Hát új jelölt, új program. De hát ezt csinálják nyolc éve. Miért félnek tőled ennyire?

- Hát, szerintem a szerénység fontos dolog ebben a kérdésben is. Bár kétségkívül akár hízlalhatná is a májamat, hogy ilyen komoly történelmi előképpel rendelkező pártok, mint az MSZP és szövetségesei olyan figyelemreméltó személynek látnak, hogy nyolc éve harcolnak ellenem, de sajnos azt hiszem, hogy nem az én személyemről van itt szó. Ennél az én személyem sokkal jelentéktelenebb. Itt másról van szó. Olyasmiről, amit inkább kifejez a politika. Az a politika, amit én képviselek, az az út, amit én bejártam, azok a gondolatok, amikről beszélek. Én nem a magam véleményét mondom; az egy dolog, csak egyetlen vélemény volna, de az ellenfeleink pontosan tudják, hogy én sok millió ember véleményét mondom. S az a sokmillió vélemény egészen másképpen gondolkodik Magyarországról, másfajta Magyarországot képzel el, mint az a szocialista-oligarchikus, liberálisokkal megerősített milliárdos elit, amely abból él, hogy ezt az országot a mostani állapotában tartja. Az a Magyarország, akinek a nevében én beszélek, rendet akar, közbiztonságot, tisztességes munkát, tiszteletet követel a vezetőitől is, összetartozásra vágyik, szeretné tisztelni a vezetőit is – horribile dictu. Tehát azt gondolom, hogy én próbálom az általam elgondolt kiegyensúlyozott és harmonikus magyar élethez szükséges eszményeket, politikát, programpontokat és értékeket képviselni. Ez itt a baj, nem az én szerény személyem.

Cs. P.: - Egyébként ez a mai hír, amit láttunk valamennyien a híradókban, hogy kirakati bábukkal álltak oda a szocialista vezérkar tagjai a parlament elé, és mutogatták, hogy egy kétharmad ellenében minden ellenzéki politikus csak bábu, azon gondolkoztam közben, hogy ez a szerencsétlen fiatalember, Mesterházy, aki a saját szakálláról nem dönthetett egyedül, hogy végül is nagyon jó képet festenek föl a saját képességeikről, hogyha próbabábukkal jönnek oda, mert volt már kétharmad a magyar parlamentben, ’94 és ’98 között, de utána az az ellenzék, a huszonvalahány fős frakcióval rendelkező Fidesz meg tudta nyerni a választást...

- Persze, hát a demokrácia…

Cs. P.: - Van tér egy parlamentben…

- A demokráciának a garanciája a választás. Magyarországon az emberek döntöttek eddig is és fognak majd dönteni a jövőben is arról, hogy mi történjen a politikában, merre haladjunk. Hogy jól döntenek-e, vagy nem, meggondolták-e, megfontolták-e a döntésüket, hogy azt kapták-e, amit vártak, az egy másik dolog. De mindig ők döntöttek. És kétségkívül a mi fajtánk azért elég hiszékeny, egy jó szóért a csillagot lehozza az égről, tehát kétségkívül be lehet csapni a magyarokat, nem olyan nagy dolog becsapni a magyarokat. Miközben azt gondoljuk magunkról, hogy egyébként dörzsöltek meg agyafúrtak vagyunk, kitalálunk ilyen legendákat, hogy a forgóajtónál később megyünk be, előbb jövünk ki, és közben olyan hiszékenyek vagyunk, hogy el sem tudom mondani. Hát az összes piramisjátékot nyolcszor etetik meg időnként egy-egy település lakóival ugyanazok a bűnelkövetők. Tehát kétségkívül, hogy mondjam, a magyar választópolgárok karaktere mutat intenzív mozgást választásról választásra, de egy dolgot azért nem lehet tőle eltagadni. Hogy azért helyén van az esze. Tehát a végén valahogy nagy nehezen az utolsó pillanatban valahogy visszakapja a kormányt. Tehát valahogy azért mégsem futunk a szakadékba, valahogy a végén mégiscsak jó döntést hoz. S a dolog úgy áll, hogy ez az igazi demokrácia, amikor az emberek, akik olyanok, amilyenek, úgy gondolkodnak, ahogy gondolkodnak, az a fontos nekik, ami, elmennek és eldöntik, hogy mi történjen az országgal. Ettől nem kell rettegni. Akinek vaj van a füle mögött, az persze retteg. Hát az, aki úgy gondolta, hogy ő bármit megtehet nyolc éven keresztül, aztán legfeljebb elveszti a választást, de majd kétharmados mentelmi jog mögé behúzódik a parlamentbe, és onnan nevet az emberek meg a leendő kormány képébe, azok most meg vannak ijedve. Hát nem így lesz. Azt fogják mondani, hogy „na, barátom, hogy is volt az?” Most egy másik világ jön. Tehát én megértem a szocialisták lélektani helyzetét, bár meg kell mondanom, hogy ez a próbababás marháskodás a parlament előtt nem sikerült túl szellemesre, mert egy villanás erejéig én is láttam a képeket és sajnos, anélkül, hogy bántani akarnám a szocialistákat, akik ott voltak, a babák sokkal jobban néztek ki, jobb állapotban voltak.

R. P.: - Idefelé, amikor jöttem az autóban, én mazochista, hallgattam a Klub Rádiót, ahol hát különböző, természetesen nagyon elfogulatlan, független szakértők azt elemezték, hogy hát igazából nem is fogtok Ti adót csökkenteni, merthogy ez közgazdaságilag lehetetlen. De ha véletlenül mégis csökkentenétek bizonyos adót, ami – ötször hozzátették, hogy – érdemben ez úgysem fog menni, akkor az pedig hány és milyen társadalmi rétegnek fog majd fájni, tehát hogy ez mennyire lesz majd igazságtalan. És azon gondolkodtam, hogy milyen jó, hogy valami fikcióról hosszú perceken, félórákon keresztül így el lehet vitázni. Szóval mire volt jó ez az egész? Kövér László mondott valamit, és azóta csak arról szól a média, hogy téged arról próbálnak faggatni, hogy mikor, hány százalék, és mondd meg azonnal.

- Én igyekszem a média igényeit kiszolgálni, de sajnos nem érik be.

R. P.: - Elég röviden.

- Tehát nem érik be az én válaszaimmal, valahogy hosszabbra vágynak, vagy mást szeretnének hallani. Valahogy, amit mondok, nem elégíti ki őket. Megmondtam, hogy lesz.

R. P.: - Azt mondtad, hogy bízzanak benned.

- És hogy lesz adócsökkentés, még ebben az évben lesz adócsökkentés. Magunk között, az kétségkívül fontos kérdés, hogy amikor a gazdasági tényfeltáró bizottság előterjesztést tesz az ország valóságos állapotáról – mert ugye az egyelőre homályban van, a kormányzópártok adatokat hamisítanak, titkolnak el, valótlan számokat mondanak, valójában söprik ki a padlást…

Cs. P.: - A szeméttelepekre küldik ezeket az iratokat a jelek szerint.

- Oda a papírokat. De még az utolsó pillanatban akarnak szerződéseket kötni hosszú távra, állami földekre, sorolhatnám. Tehát sok-sok sötét dolog történik most a félhomályos minisztériumi dolgozószobákban. Tehát kitakarítják a kasszát. Kétségkívül majd az ott föltárt helyzet függvényében tudom megmondani, hogy az az adócsökkentés milyen mértékű és milyen gyorsaságú lesz. De lesz, még az idén lesz, mert szükség van rá. Van itt egy dolog, amit nem értenek az elemzők. Tehát én megemelem a nem létező kalapomat a közgazdasági számokkal mindenfajta összefüggéseket elmondani képes közgazdászok előtt, de az életnek nemcsak ez az olvasata van. Mondok egy egyszerű dolgot, ami világossá teszi, hogy miért kell, hogy adócsökkentés legyen Magyarországon, és megváltozzanak a dolgok az adózás környékén. Ha ma valaki keres egy bizonyos összeget, vagy rendelkezik megtakarított pénzzel, és úgy dönt, hogy azt mind bedobálja a félkarú rablóba, nőkre költi, elissza, földobja és engedi, hogy elvigye a szél – a hatóságok, a magyar állam meg se vonja a vállát. Ha ugyanaz az ember, ugyanebből a pénzből egy másik embernek munkát akar adni, akkor lecsapnak rá a hatóságok, papírokat kell kitölteni, piszkálják, potenciális bűnözőnek és csalónak tekintik. Most ez nyilvánvalóan nem maradhat így. Tehát ma maga az állam alkot és tart hatályban olyan szabályokat, amelyek lehetetlenné teszik, hogy akinek pénze, vállalkozó kedve, ötlete van, megpróbálhasson másnak munkát adni. Most ez nem maradhat így! Hát, ha ez így marad, akkor minek van kormányváltás? Akkor minek küldenek bennünket, személy szerint engem a parlamentbe, vagy a kormányba? Hát, ha minden így marad, akkor mi az értelme? Meg kell változtatni; kevesebb bürokrácia, sokkal kevesebb adóbürokrácia, alacsonyabb adókulcsok, átláthatóbb adórendszer, és a munkát támogató szabályozás - ez lesz az eredménye a mostani választásnak.

Cs. P.: - Tettél egy olyan ígéretet, hogy Kelet- és Észak-Magyarország egyes körzeteiben két hét alatt az új kormány legalábbis elkezdi a rendteremtést. Ezeket a híreket hallottam, és fölmerült bennem, hogyha ezt megteheti egy kormány két hét, három hét, mondjuk egy hónap alatt, megtegyen ilyen intézkedéseket, akkor az eddigiek vajon miért nem tették meg?

- Hát, ez is egy érdekes kérdés, de talán kevésbé izgalmas ahhoz képest, hogy mi fog majd történni. De az én elgondolásom az az, hogy ha a választók kifejezték az akaratukat most vasárnap, és utána a köztársasági elnök megadja a startjelet, durran startpisztoly, és meg lehet kezdeni a kormányalakítási munkálatokat – mert ehhez az elnöknek a kezdőrúgása szükséges –, onnantól kezdve már a kijelölt miniszterek elkezdik a munkájukat, és azt várom el a leendő belügyminisztertől, hogy már másnap irány Észak-Magyarország, járja végig azokat a helyeket, ahol én is jártam, konzultáljon az ottani rendőri vezetőkkel, önkormányzati vezetőkkel, és mire hivatalba lép, addigra egy kész akcióterve legyen arra nézve, hogy valóban néhány héten, ha kell két héten belül, milyen lépéseket fogunk Észak-Magyarországon megtenni annak érdekében, hogy mindenki megértse, hogy Magyarországon a törvény és a rend az úr, és az mindenkire vonatkozik: cigányra, magyarra, szegényre, gazdagra, északon vagy délen, mindenkire vonatkozik. Na most, ehhez néhány törvényt majd meg kell változtatni. Mondok egyet-kettőt, bár még egyszer mondom, voksok leadásának utolsó pillanatáig nem illendő dolog leendő kormányzati lépésekről beszélni, de hogy kicsit testet adjak annak, amit elmondtam, néhány intézkedésről talán most szabad beszélni. Ma például a kis vagyoni értékre elkövetett szabálysértési eljárások ügyében a jegyző jár el. Teljes félreértés, tévedés.

R. P.: - Húszezer forint alatt, ugye.

- Ez korábban a rendőrséghez tartozott, vissza fogjuk adni a rendőrséghez, s egyszerűsített eljárások lesznek. És ha valakinek nincsen arra pénze, hogy az okozott vagyoni kárt megtérítse, akkor elzárás lesz, és addig kell dolgoznia, míg elő nem állítja azt az összeget, amivel mást megkárosított. Ilyen egyszerű dolgok fognak történni. Most ha nincs elegendő parlamenti támogatás, akkor ebből hosszú, elhúzódó, a jóég tudja, meddig tartó vita lesz a parlamentben. Ha kapok elegendő támogatást, ha meglesz a parlamentben a kormány mögött az a támogatás, amihez a választók támogatása kell most, hogy erős többség legyen, akkor pillanatok alatt megalkotjuk ezeket a jogszabályokat és megkezdődhet a rendteremtést.

Cs. P.: - A másik ilyen nagy, szintén kétharmados törvényegység, amihez a már a Fidesz és Te is jelezted, hogy hozzá fogtok nyúlni, ez a bizonyos önkormányzati törvény. Itt pontosan mit kell ez alatt érteni? Abban mi fog változni?

- Hát van egy olyan része ennek az ügynek, amely alapos egyeztetést igényel, kifinomult jogászi munkára is szükség lesz, tehát az önkormányzatokkal való alapos egyeztetés után lehet csak döntéseket hozni. Ez arra vonatkozik, hogy hogyan tudjuk leépíteni az önkormányzati bürokráciát, hogyan tudjuk polgárbaráttá tenni, ügyfélbaráttá tenni az önkormányzati hivatalokat. Mekkora legyen egyáltalán az önkormányzati hivatalok létszáma? Legyen-e valami korlát? Ki fedezze: helyi adóból, vagy központi adóból is lehet? Tehát itt lesz egy vita arról, hogyan kell az önkormányzatok működését kisebbre, hatékonyabbra, takarékosabbra és polgárbarátabbra faragni. De van egy másik ügy, ami nem igényel ilyen hosszú egyeztetéseket, hiszen már nagyon régóta beszél róla a politika, ez pedig arról szól, hogy az önkormányzati választásokon megválasztandó politikusainknak a létszámát is felére kell csökkenteni. Nekem meggyőződésem – és ezzel egyetlen politikust sem akarok pártállásra való tekintet nélkül, mondom, bántani –, hogy ma Magyarországon körülbelül kétszerakkora politikusi osztály, mint amire az ország irányításához szükség lenne. S a mi hazánk nem egy gazdag ország most; ez egy luxus, ezt nem engedheti meg magának. Nekünk pontosan annyi emberre van szükségünk a politikában is, a közigazgatásban is, amennyi értelmes munkát el tud végezni. Eggyel sem többre, mert az ország nem engedheti meg magának ezt. Ezért bizony a bürokráciát is, bizony a bürokratikus eljárásokat is, bizony a választási rendszereket és a politikusok létszámát is az ország valóságos helyzetéhez kell igazítani. Ezért kell az önkormányzati választási törvényhez is majd hozzányúlni. Erről is lesznek persze egyeztetések, az ellenzék is el fogja tudni mondani a véleményét, az önkormányzati szövetségeket is meg fogjuk hallgatni, a szakértőik anyagait is el fogjuk olvasni, de a végén meg fogjuk hozni a döntést, aminek a végeredménye az lesz, hogy körülbelül felére csökkentjük az önkormányzati politikusoknak a létszámát. Ezt vállaltuk, az emberek ezt a javaslatunkat ismerik, és úgy látom, hogy támogatják. Tehát a mi felelősségünk, hogy ennek eleget is tegyünk már a következő önkormányzati választásokat megelőzően.

R. P.: - Tegnap Borsodban jártál. Tudjuk, hogy Borsod megye sok szempontból az ország egyik talán legnehezebben élhető vidéke, holott egy nagyon szép vidék egyébként, és az ember úgy gondolná, hogy nincs reménytelen körzete az országnak, mindenhol lehet kitörési pontokat találni. Például Borsodban vagy akár az Ormánságban, amely szintén egy nagyon szegény része az országnak, mi mindennel lehet az embereknek valamiféle mentőövet dobni?

- Hát, először is fantasztikus élményeim voltak Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, túl azon, hogy valóban különösen tavasszal egy gyönyörű vidék, nagyon barátságos emberekkel találkoztam, és egyáltalán nem úgy néztek ki, nem úgy festettek, mint akik föladták a saját életüket. Sőt, inkább úgy festettek, mint akik igenis alig várják, hogy végre valaki értelmesen megmondja nekik, hogy mit lehet, mit érdemes csinálni, és készen állnak arra, hogy azt tegyék. Várják a vezetőiket. A vezetők arra valók, hogyha az emberek tanácstalanok, akkor leüljenek velük, megbeszéljék és értelmes, közös döntést tudjanak kialakítani. És ezért én óvnám a budapesti kormányt attól, hogy meg akarja mondani a borsodiaknak, hogy mit kell ott csinálni. Ellenben fölhívom a figyelmét minden leendő budapesti kormánynak arra, hogy a borsodiak által választott emberek, képviselőik nélkül nem érdemes semmilyen tervet sem kidolgozni. Fordítsunk egyet! Ormánság. Az Ormánság esetében például már úgy állunk, ahol Tiffán Zsolt barátunk már megkapta az emberek bizalmát és bejutott a parlamentbe, ő összeállított egy Ős-Dráva programot, amelytől az Ormánság föllendülését várják a helyben lakók. Rengeteg szakértői csoport dolgozott ezen, kétségkívül ez egy fejlesztési program, pénzbe kerül, de egy egész térséget tudunk vele föllendíteni, és ha az átmegy néhány szakmai szűrőn, még egy kicsit igazítunk rajta, akkor azt meg is lehet, meg is fogjuk valósítani. Azt várom a most megválasztandó borsodi vezetőktől, parlamenti képviselőktől és önkormányzati vezetőktől, hogy hasonló, a borsodi térségre vonatkozó tervekkel álljanak elő, és kérjék a kormányt arra, hogy társuljon be, szövetkezzen a helyben lakókkal arra, hogy egy adott program mentén kihúzzuk őket a bajból. Én tippeket tudok adni, de még egyszer mondom, nem érzem úgy, hogy a Felcsútról vagy a XII. kerületi Cinege utcából nekem kellene megmondanom a borsodiaknak, hogy mit csináljanak. De az nyilvánvaló, hogy a mezőgazdaságról, ami ott azért létezik, sőt vannak hagyományai, nem mondhatunk le. Ott van egy ipari kultúra, amire érdemes építenünk. Az egy fantasztikus hely, néhány turizmusban érdekelt szakemberrel is találkoztam ott, van perspektíva abban is. Tehát én úgy érzem, hogy sok lehetőség van, de még egyszer mondom, nekik maguknak kell a kiutat megtalálniuk, nekünk pedig segítséget kell nyújtani ahhoz, hogy végig is tudjanak menni ezen az úton.

Cs. P.: - Beszéljünk még egy szempontról, amihez szintén nagyon nagy szükség lenne az úgynevezett nagy nemzeti egységre, ez pedig az a szempont, hogy eljön az a pillanat, amikor nem próbabábukkal, hanem nagyon is komoly urakkal és szervezetekkel kell tárgyalni, hiszen tudjuk, hogy az elmúlt nyolc év vége az lett, hogy Magyarország a nemzetközi pénzügyi szervezetek infúzióján hever e pillanatban is. Nemzetközi Valutalap. Hát velük le kell ülni, és ezek vélhetően nem lesznek könnyű tárgyalások.

- Ha szabad itt öreg veteránként régi történeteket fölidézni, a saját politikai életemnek, pályafutásomnak az egyik legszebb pillanata az az volt, amikor ültem a dolgozószobámban, még amikor kormányon voltunk, ültem a dolgozószobában, és akkor rámtört Járai Zsigmond, és azt mondta, hogy itt a terv, ez az a szerződés, ez az a papíros, amivel föl tudjuk mondani az IMF-fel korábban megkötött szerződést, mert olcsóbban tudunk most már a nemzetközi pénzpiacról forrásokhoz jutni, mint amilyen kamattal az IMF-től hitelt lehet szerezni. És akkor Magyarország kiszabadult a Nemzetközi Valutalappal kötött megállapodás kalitkájából.

Cs. P.: - Ezért gondolom, akkor nem vágytál arra, hogy ezt még egyszer végigcsináld.

- Igen, de akkor úgy éreztem tényleg, hogy ott Járai Zsigmond személyében maga a történelem kopogtatott be. Valóban, hát ha valaki bele tudna nézni az emberek fejébe vagy lelkébe, akkor az elmúlt, illetve 2001-től visszafele számított húsz évig mindenki, vagy tizenöt évig mindenki állandóan arról beszélt, hogy nem vagyunk a magunk urai, mert amíg mások mondják meg, hogyan s miképpen költsük el a pénzünket, az általuk adott hiteleket, addig hol van itt az önállóság? És éreztem, ahogy legördül a kő a hátunkról, mintha kinyílt volna az ablak, és bejött volna a friss levegő. Egy másik világ. És valóban nem gondoltam volna, hogy én leszek az a miniszterelnök nyolc év múlva, aki azon kell hogy törje a fejét, hogy a szocialisták által az IMF-kalitkába visszavitt Magyarország most mit is kezdjen ezzel a helyzettel. Na most, abban a helyzetben vagyunk, hogy itt most indulatoskodásnak semmilyen helye nincsen, ez egy életveszélyes kérdés. Magyarország valóban nagyon nehéz pénzügyi helyzetben van, és hogyha nem válik a világ számára nyilvánvalóvá, hogy Magyarországon van egy hatalmas nagy többség, amelyik bizonyos gazdasági növekedést serkentő program mögé sorakozott föl, és hogy az ország vezetői olyanok, akik képesek ezt a népi akaratot értelmes közgazdasági programmá formázni, tehát ha ez nem válik a világ számára egyértelművé, akkor kellemetlen pillanatokat élhetünk át. Ezért én szövetségekben gondolkodom. Az első nagy szövetség most létrejöhet a magyarok között. Aztán majd a kormányprogram segítségével a kormány és az emberek között. Aztán szükségünk lesz arra, hogy a Magyarország iránt érdeklődő nemzetközi üzleti körökkel is megállapodásokat kössünk, és ott is szövetségek jöjjenek létre, de olyan szövetségek, amik nekünk jók elsősorban, a mi érdekünket szolgálják. S az IMF-el, a Nemzetközi Valutaalappal is majd le kell ülni tárgyalni arról, hogy akkor folytatódjon-e az a szerződés, ami létrejött a szocialisták és az IMF között, abban a formában folytatódjék-e, vagy módosítsunk rajta, vagy hogy lesz? És itt nagyon fontos, hogy Magyarország számára kedvező eredményeket érjünk el, tehát jó megállapodást érjünk el. Minél nagyobb támogatás lesz a hátunk mögött, minél nagyobb lesz az egység, annál jobb megállapodásokat tudunk elérni a nemzetközi pénzügyi szervezetekkel. Tehát ez egy komoly dolog, tehát ez most nem lelkesedés, nem dagadó honfiúi kebel. Itt másról van szó: hideg racionalitás. Most okosnak kell lenni, és higgadtan és eredményesen kell képviselni a magyar nemzet húsbavágó pénzügyi-gazdasági érdekeit. Az egység nagyon sokat segíthet ebben a munkában.

R. P.: - S nagyon sokan várnak is erre. Én nem tudom, hogy nektek milyen élményeitek voltak az elmúlt két hétben, de a választások éjszakája után én direkt egyrészt figyeltem, meg persze teszteltem is a környezetemet, hogy ki mit gondol, meg ki milyen hangulatban, meg ki milyen állapotban van, és valahogy az látszik még azokról a szavazókról is, akik lehet hogy soha az életükben nem szavaztak a Fideszre – teszem hozzá, olyannal is találkoztam, aki idén sem szavazott a Fideszre –, viszont mindenkiben van egy hihetetlen várakozás. És egy élményemet hadd osszam meg veletek és a nézőkkel. Egy társaságban egy olyan ember, aki ebbe a kategóriába tartozik, tehát aki soha nem volt Fidesz szavazó, miután szóba került a nemzetközi sajtótájékoztatón, amit hétfőn tartottál a választások után…

- Most is tartok majd egyet.

R. P.: - ...most is fogsz majd, igen, hát hogy úgy mondjam, elismerően csettintett, és az volt az általános hangulat, hogy ezt a fajta politikusi vagy miniszterelnöki kiállást, hangnemet, hangütést mintha nagyon várták volna az emberek. És mondták ezt olyanok is, akik – még egyszer mondom – 2002-ben egészen másképp gondolkodtak akár rólad, akár a Fideszről.

- Hát nézd, igen, de itt nem rólam van szó, meg nem a Fideszről.

R. P.: - Világos!

- Igazából arról van szó, hogy Magyarország mégiscsak egy komoly ország – legalábbis mi így tudjuk. Azért mégiscsak egy ezeréves államisággal rendelkező ország óriási államalkotó képességgel, hát mi civilizációt csináltunk, civilizációt teremtettünk itt a Kárpát-medencében, messze a mai magyar államhatárokon túl is. Óriási teljesítményeink vannak, amiket talán nemcsak mi, hanem még időnként a világ is emlékezetében tart. Ezek részben tudományosak, részben kulturálisak, részben sport, és részben politikai jellegűek – akár elég, ha az 56-os forradalomra gondolunk. Azért mi mégiscsak egy bátor és hősies nép is volnánk, csak néha erről elfeledkezünk, pedig mi azok is vagyunk. És ezért valahol az emberek, függetlenül attól, hogy milyen párttal szimpatizálnak, sokkal többet várnak el a vezetőiktől, mint amit az elmúlt nyolc évben kaptak. Hát az ország vezetői méltatlanok voltak, más nagyságrendet képviseltek az országhoz képest, illetve amit az ország megérdemelt volna. Hát azt várják az emberek, hogy olyan vezetése, olyan stílusa, hangütése, magabiztossága, öntudata legyen az ország vezetőinek, ami méltó egyébként Magyarországhoz. Ez nem kis feladat, tehát ennek a súlyát és a kihívását azt én magam is érzem. Másképp kell beszélnünk a világgal is, ha magunkról van szó.

R. P.: - Ezt lehetett rajtad érezni a választások éjszakáján?

- És az erő is egy fontos dolog, tehát azt se felejtsük el. Tehát az erő azért önbizalmat ad, de ugyanakkor az erő szerénységre is int, meg óvatosságra. Ugye az elefántnak nem kell bizonygatni, hogy ő nagy, és ha valahova odalép, ott a fű is alig nő ki. Ezért az elefántnak nem masíroznia kell, hanem óvatosan, megfontoltan kell haladni. Mindenki tudja, hogy úgyis el fog jutni oda, ahova el akar jutni. De nem mindegy, hogyan teszi ezt. Ezért minél nagyobb lesz az egység, annál több konzultáció, annál több egyeztetés, annál több vélemény befogadása válik szükségessé. Ha megvan egy nemzetnek az ereje, és magabiztosan hömpölyög, mint a Duna, akkor célba fog érni. És úgy is kell viselkedni, ahogy magabiztosan hömpölyög a Duna, és ezt is várja tőlünk mindenki. Én magam is ezt várom Magyarországtól, saját magunktól, a Fidesztől, és azt gondolom, hogy erre képesek is vagyunk. Tehát én azért hiszem, hogy a választások második fordulójában megerősítjük az első fordulóban hozott döntésünket, mert az emberek vágynak erre, mert senki sem szeret úgy élni a saját hazájában, hogy szégyellnie kell a vezetőit, a közállapotokat, egyáltalán abban az érzésben kell leledzenie, hogy hát a teljesítményünk, amire képesek vagyunk, talán töredéke, ha megmutatkozik, a mindennapi életben.

R. P.: - Hát még ezzel kapcsolatban egy dolog, hogy a nyolc évvel ezelőtt, mondjuk énedhez képest te is változtál, vagy egyszerűen a helyzet változott meg, hogy esetleg másképp ítélnek meg téged is, meg a Fideszt is.

- Hát, nehéz dolog ez. Péter ezt megkérdezte tőlem egy interjúban néhány hete, és én azt mondtam neki, hogy az ember saját magáról mindenféle zagyvaságot olvas. Nekem egyetlen biztos iránytűm van, az az édesanyám, aki azt mondta nekem egyszer, hogy édes fiam, te már kiskorodban is pont ilyen voltál. De az is kétségkívül igaz, hogy kiskoromban nem voltam negyvenhét éves. Tehát az ember azért mégiscsak abban reménykedik, hogy ahogy múlnak az évek, hát talán inkább a javára változik, inkább gyarapodik a tudása, semmint kopik. Szóval inkább alkalmassá válik azokra a feladatokra, amik előtte állnak. És nagyon remélem, hogy az én esetemben sincs ez másképp. De nem hiszem, hogy lenne Magyarországon bárki magam korabeli ember, aki ne úgy érezné negyvenhét éves korában, hogy az idő múlása még a javára válhat, és hogy készen áll sokkal nagyobb feladatok elvégzésére is, mint amit korábban sodort elé az élet. Hát azért a legjobb korban vagyunk! Nem? Nagyjából egyidősek lehetünk itt az asztal körül. Hát mikor, ha nem most?

Cs. P.: - Úgy gondolom, hogy egy nagy kérdésben már létrejött a nagy nemzeti egység Magyarországon, ez pedig annak a megítélése, hogy visszakanyarodjak a közállapotainkhoz, miszerint Magyarországon a korrupció elért egy olyan szintet, hogy ennél undorítóbb jelenség talán nincs is a mai Magyarországon, és tarthatatlan, ami itt folyik. Tehát itt mintha a hatalmon eddig lévőkből minden gátlás elveszett volna valahol az évek folyamán, s Magyarország olyan, mint egy kikötözött beteg, akinek az ütőerén keresztül folyik el a vér. Ezzel mit lehet tenni?

- Péter, ha megengeded, még mielőtt a „mit lehet vele tenni?” kérdésre válaszolnék itt sebtében, tudod, azért az jó lenne, hogyha máshogy nem megy, hát kísérettel, de a főváros vezetői végigjárnák Észak-Magyarországot. Tehát annál visszataszítóbb élmény, minthogy reggel kezembe veszem az adott újságot, elolvasom, hogy éppen hány tízmillió forinttal könnyítették meg törvénytelenül, fosztották meg ettől az összegtől a költségvetést, a budapesti polgárokat, általában a magyar embereket, és kiszállok az autóból Kazincbarcikán, Ózdon, Sajószentpéteren, ahol néhány millió forinttal csodákat lehetne tenni, na ez az a kontraszt, ami miatt kinyílik a bicska az ember zsebében. Tényleg, ez tűrhetetlen! Én nem is értem, hogy mit gondolnak magukról. Az, hogy meg mit gondoltak, hogy ezt hogy fogják ők megúszni, azt meg el se tudom gondolni. Tehát itt én miután egy érzelmileg fölkorbácsoló kérdésről van szó, mert az igazságtalanság, a lopás, a visszaélés a bizalommal, azért a legmélyebb indulatokra is okot adó viselkedés és magatartás, különösen, hogyha választott vezetőkről van szó, de én mindent meg fogok tenni a következő időszakban, hogy erről a kérdésről, a korrupcióról és elszámoltatásról a lehető leghiggadtabban és legnyugodtabban beszéljek, mert a téma önmagában is indulatokkal fűtött. Nekünk nem kell ráznunk az öklünket, bár a mi tenyerünk is viszket. Nem arra van szükség, hogy eggyel több dühös ember legyen Magyarországon, hanem hogy higgadt, nyugodt, a jogszabályokat tiszteletben tartó országvezetők eleget tegyenek a népakaratnak, és megtörténjen az elszámoltatás, amelyre okot a múlt ad, de amelynek az igazi indoka a jövő, mert a jövő miatt kell megtennünk. Nem tudunk egyről a kettőre jutni ebben az országban, hogyha az emberek úgy érzik, hogy az ország vezetői bármit következmények nélkül megtehetnek, és bár mindenki másra vonatkozik valamilyen felelősség, csak a vezetőkre nem. Tehát ha ezt nem tesszük tisztába, akkor senki sem fog hinni, sem nekünk, sem a jövőben, a következő esztendők során. Ezért a saját gyerekeink miatt kell megtennünk azt, amit meg kell tennünk.

Cs. P.: - Ezt csak találomra kérdezem, mert konkrétan most nem jutnak eszembe a vonatkozó törvények, de ehhez is kell a kétharmad?

- Hát…

Cs. P.: - A korrupció ügyeire is vonatkoztatható?

- ...sokkal egyszerűbb volna vele. Meg tudjuk csinálni akkor is, hogyha nincs meg az alkotmányos többség, de akkor hosszabb ideig tart. Akkor mindenfajta rossz paktumok fognak köttetni ott a kispártok között egymás megvédése érdekében, hogy kit ki miért nem ad ki. Én nem akarom őket megvádolni előre semmivel, de hát ismerem a helyzetet, a helyzet logikáját, a bűnök egy részét is ismerem, hiszen megírta a sajtó, az ellenfeleinket is ismerem. Tehát én óvnám a magyar politikát attól, hogy a felelősségre vonás elől egymástól látszólag nagyon távol álló pártok pártmutyijainak a segítségével meneküljenek meg politikusok. Az le fogja zülleszteni még a mainál is sokkal mélyebbre az egész magyar közéletet. A Jóisten kíméljen meg bennünket ettől. A Jóisten úgy tud bennünket ettől megkímélni, hogy valamilyen módon segít nekünk abban, hogy a választók elmenjenek most vasárnap, és megadják azt a nagy többséget, azt a nemzeti egységet, amely egy ilyen rendkívül nehéz és visszataszító helyzet előállását megakadályozhatja.

R. P.: - Egy picit beszéljünk az előttünk álló hetekről, hónapokról! Nem napra pontos és kőbe vésett menetrendet várok tőled, csak körülbelüli, mondjuk dátumokat. Mikor alakulhat meg a kormány? Mikor lesz kormánynévsor, már legalábbis publikus?

- Beszéljünk, beszéljünk komolyan ezekről a kérdésekről!

R. P.: - És még egy dolgot hadd tegyek ehhez hozzá: szerinted, mikor lehet kiállni az emberek elé, és a tényleges helyzetet fölvázolni nekik, azzal együtt, hogy akkor most milyen lépésekkel lehet elkezdeni a rendcsinálást.

- Beszéljünk ezekről komolyan! Ezek nem az én személyes döntéseim, ehhez testületi döntések kellenek. Mégis, én egy közösséget képviselek, de a közösségnek szélesebb vezetése van, mint az elnök személye. Mi kedden tartunk majd elnökségi ülést, amikor azt a menetrendet végletesítjük, ahogyan szerintünk az országnak érdemes haladnia, nem nekünk, hanem az országnak érdemes haladnia a következő hetekben és hónapokban. Nagy vonalakban azt tudom mondani, Navracsics Tibor közjogi menetrendre vonatkozó előterjesztésének ismerete nélkül is, hogy valamikor legkésőbb május közepéig megalakulhat a parlament, meg tudjuk választani a parlament elnökét. Szerintem rá egy hétre be tudunk vinni jó néhány olyan intézkedést, amit a kormány megalakulásától függetlenül már a parlament megtárgyalhat és jóváhagyhat. A parlament megalakulását követően két-három héten belül szeretném, majd meglátom, hogy sikerül-e, de szeretném, ha föl tudna állni a kormány. Kicsit másképpen képzelem az egész kormány bemutatkozását, a kormányprogram vitáját a parlamentben, hosszabban, alaposabban és bővebben, mint ahogy korábban az történt. Ami a gazdasági tényfeltáró bizottságot illeti, ott azt kértem Varga Mihálytól, aki ezt a bizottságot vezeti, hogy május végére – június közepére már egy közbülső jelentést tegyen le, ami nagyságrendileg tartalmazza a helyzetet, nagyságrendileg tartalmazza a számokat, amelyek leírják a helyzetet. Egy részletes átadás-átvétel azért ennél jóval hosszabb lesz, ennek a rendjét is szeretnénk pontosabbá tenni, ma ez teljesen szabályozatlan terület, ez egy ilyen politikai deklaráció, hogy átadás-átvétel megtörtént. Most nem erre van szükség, most tételes átadás-átvételre lesz szükség.

R. P.: - Ez akár hónapokig tarthat?

- Ez hosszú is lehet, de legelőször is azt a jogszabályt kell megalkotnunk, amely pontosan rögzíti, hogy mi is tartozik az átadás-átvétel tárgykörébe. De azt gondolom, hogy a legfontosabb intézkedések, ha a gazdaság helyzete valóban olyan súlyos, mint ahogy én gondolom, és a jelek erre utalnak, akkor a legfontosabb intézkedéseket július elsejével, tehát pontosan az év felekor már meg lehet tenni, illetve olyan döntéseket lehet hozni, hogy azok már július elsején hatályba is lépjenek. Ehhez rengeteget kell dolgozni, megfeszített munkára van szükség, és nagyon nagy egységre, hogy ilyen rövid idő alatt, ilyen fontos döntések megszülethessenek.

R. P.: - És nagyon fontos lesz, hogy mindezt hogy és mennyire hitelesen tudjátok az embereknek elmondani, hiszen nyilván van egy várakozás, egy darabig lesz egy türelem. De hogyha nincsenek az emberek folyamatosan beavatva, hogy hol tart ez a folyamat, akkor hamar elfogyhat a türelem. - Most kezdődhetne egy másik tévéműsor, ahol elmondhatom, hogy mit gondolok erről az egész helyzetről politikai értelemben. Most az országról beszéltünk, és nem a politikáról. Most ez a műsor nem tud elkezdődni, mert itt valami másik adás kell hogy majd…

Cs. P.: - De másfél perced még van rá.

- Köszönöm szépen! Hát én azt gondolom, hogy egy ilyen nagy nemzeti egység nem egyszerűen csak kormányzati munkát követel, hanem többet annál: ezt az egységet valamilyen módon fönn kell tartani. Ez nemcsak jó kormányzással történik, számtalan más formája is van. Én keresztül-kasul olvastam, bújtam, megismertem, végigjártam Európának azokat az országait, ahol általában a politika és az emberek kapcsolata nem szűkül le a kormányzásra, hanem más formái is vannak, és én szeretném, hogyha a magyar közéletben meg tudnék honosítani olyan formákat, amelyek ennek a nagy nemzeti többségnek és nemzeti egységnek, ennek az új többségnek az egybetartásához, a fönntartásához vihet majd bennünket közelebb. Ez nemcsak kormánydöntéseket jelent, sokkal színesebb és szélesebb lesz a politika és a közélet, és a politikai munka a jövőben, ha ez a nagy egység létrejön, mint amilyennek megismertük azt korábban. Igazi – de ezt a szót most óvatosan mondom, hogy forradalmi, mert ennek Magyarországon felemás hangulata van, de egy igazi –, a közéletet gyökereiben megváltoztató vasárnap estére számítok, ahol igazzá válthat az a gondolat, amivel megnyitottam a Fidesz választási kampányát március 15-én, ahol azt mondtam, hogy olyan egységet érhetünk el, amely több lesz, értékesebb lesz, mint egy forradalom.

R. P.: - Második felvonás április 25-én vasárnap. Este hét óra után sokkal okosabbak leszünk, és egy hét múlva, ígérem, hogy Péter barátommal visszatérünk, és remélem, hogy fülig ér majd a szánk, de ehhez természetesen Önök is kellenek. Viktor, Te pedig kérlek, ígérd meg, hogy legközelebb nem kampánycsendben jössz majd, vagy nem csak a következő kampánycsendben ülsz majd itt, hanem előbb is megtisztelsz bennünket. Ez volt a Péntek 8. Egy hét múlva újra látjuk Önöket. Minden jót, viszontlátásra!

- Jó éjszakát kívánok!

(miniszterelnok.hu)