Orbán Viktor beszéde a Gazdasági fordulat című rendezvényen, Budapesten.
Jó napot kívánok, tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Engedjék meg, hogy tisztelettel köszöntsem mindannyiukat! Tisztelettel köszöntöm a Köztársasági Elnök úr feleségét, tisztelettel köszöntöm Boross Péter miniszterelnök urat, tisztelettel köszöntöm a Házelnök urat, a kormány tagjait és mindannyiukat, akik voltak olyan kedvesek, és megtiszteltek a jelenlétükkel.
Való igaz, hogy készültem én egy beszéddel, de időközben inkább a vitához kaptam kedvet. Tehát ezt a helyzetet most még föl kéne igazából oldanunk, de azt fogom választani, hogy el is mondom a beszédemet, de néhány reflexiót azért engedjenek meg nekem. Először is köszönjük szépen Lánczi András professzor úrnak az előadását; bátorító volt a kormány számára. Az mindig lenyűgöző, hogy az ember egyszer csak azzal szembesül, hogy a hétköznapi munkáit ilyen mély dimenzióban is lehet értelmezni, mint ahogy ezt ő tette. Köszönjük szépen Faustmann elnök úrnak, az Audi vezetőjének, hogy megtisztelt bennünket a jelenlétével és a hozzászólásával. Különösen azt köszönöm, amikor arról beszélt, hogyan működik az Audiban a vezetés, én erre irigykedve gondolok. Értünk mi a szóból. Szeretnénk, ha a kormány is képes lenne precíziós műszerként dolgozni, annak pedig én örülnék legjobban személy szerint, hogyha csak napi nyolc órát kellene dolgoztatni a minisztereket és csak heti öt nap lenne a hivatalos munkaidő. Lehet, hogy vannak a kormány tagjai között olyanok, akik ilyen tekintetben inkább az Audi munkatársai lennének, és nem az enyémek.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Demján Sándornak is köszönetet kell mondanunk, hiszen elmondta nekünk, hogy mit nem szabad tenni. Sajnos a helyzet nem teszi lehetővé, hogy konkrétumokkal most itt vitatkozzunk, vagy akár csak információkat adjak át, mégis azt kell mondanom, hogy a vasárnapi nyitva tartás ügyében – ez nem a kormány álláspontja, hanem az én személyes álláspontom – mi egy malomban őrölünk. Nagyon szeretném, hogyha Magyarországon heti ötnapnyi munkából meg lehetne élni, de nem lehet. És amint meg lehet élni majd heti ötnapnyi munkából, akkor én is azok közé tartozom majd, akik támogatni fogják a vasárnapi zárva tartást. Addig azonban úgy érzem, erre nincsen lehetőségünk.
Ami a bérkommandó dolgát illeti – kétségkívül nem hangzik valami jól ez a kifejezés –, azt kell kérnem a magyar nagytőke mindenkori képviselőitől, sőt a magyar kis- és középvállalkozóktól is, hogy amikor egy olyan történelmi jellegű és mélységű adórendszer-átalakítást hajtunk végre, mint most, akkor el kell fogadnunk, hogy az adórendszer átalakítása során – ami mindannyiunk érdeke – nem állhat elő olyan helyzet, hogy elsősorban a kétkezi munkások az új adórendszerben kevesebbet keressenek, mint az előzőben. Mert akkor kik fogják támogatni ezt az egyébként közgazdaságilag fenemód kívánatos adórendszert? Nincs mese: ahhoz, hogy az ő jövedelmük ne legyen kevesebb az új adórendszerben, mint a régiben volt, fel kell emelni a bérüket. Az a mindenkori tárgyalás kérdése, hogy milyen mértékig. Amikor mi megállapodunk a vállalkozókkal a mindenkori béremelés mértékéről, akkor abból indulunk ki, hogy azt be fogják tartani, mert ha ők nem tartják be, amit ígértek, akkor én nem tudom betartani azt, amit én vállaltam. És ha én nem tudom betartani, amit vállaltam – vagyis hogy az adórendszer átalakítása senkit sem fog hátrányosan érinteni –, akkor nem kapom meg a politikai támogatást az adórendszer átalakításához. És ha azt a támogatást nem kapom meg, akkor nem tudom korszerűvé és versenyképessé tenni az adórendszerünket, következésképpen nem tudok segíteni a magyar kis- és középvállalkozóknak. Ezért a megállapodást, ami a béremelésre vonatkozik, minden körülmények között be kell tartani. Sőt, nemcsak be kell tartani, hanem nagyon világossá kell tenni Magyarország minden polgára előtt, hogy a kormány nem nyugszik addig, amíg érvényt nem szerez annak az adott szavának, miszerint az adórendszer átalakításának eredményeképpen senki sem kereshet kevesebbet, mint amit korábban keresett. Ez mindennek az alfája és az ómegája.
Itt most lassacskán föleszem az időt a saját beszédem elől, de mégis azt kell mondanom, hogy az adórendszer azért kulcskérdés, mert nekem tetszett az a váratlan mélységeket is érintő professzori előadás, amivel Lánczi tanár úr megtisztelt bennünket, amikor a polgár és az állam viszonyáról beszélt, de a polgár és az állam viszonyának kulcskérdése az adórendszer. Ha az adórendszer tisztességes, világos, vállalható és betartatható, akkor be is fogják tartani, ha nem, akkor ki fogják játszani. Ha ki fogják játszani, akkor nincs tisztességes polgár és állam viszony. Márpedig tisztességes adórendszerhez csak úgy fogunk eljutni – ehhez még körülbelül másfél évre van szükségünk –, hogy folyamatosan megszüntetjük a kedvezményeket és folyamatosan csökkentjük a kulcsot, és elérünk egy arányos adórendszert. Ehhez nekünk segítségre van szükségünk, kedves Sándor, tisztelt Elnök úr! Ezért kérünk benneteket, ezeket a bérekre vonatkozó megállapodásokat, legyetek kedvesek, és minden erőtökkel tartsátok be. Nos, tisztelt Hölgyeim és Uraim! Mindent megtudtunk tehát, amit mások gondolnak a kormányról, illetve a kormány egy éves munkájáról. Most talán eljött az ideje annak, hogy türelmüket kérjem abból a célból, hogy elmondjam, hogy mi mit gondolunk a saját munkánkról. Szombaton volt egy éve annak, hogy a magyar választók akaratából megalakult és munkához látott a nemzeti ügyek kormánya. Helyénvaló, hogy ebből az alkalomból megvonjuk az eltelt év mérlegét, számot adjunk arról, mit végeztünk, hol tartunk, és mi áll még előttünk.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Egy évvel ezelőtt mi, magyarok arra kötöttünk szövetséget egymással, hogy megfordítjuk Magyarország sorsát. Megfordítjuk Magyarország sorsát, ha kell, tűzön-vízen keresztül is. Azt ígértük egymásnak, hogy bármilyen ellenféllel és bármekkora nehézséggel megküzdünk azért, hogy Magyarországot fölemeljük. Úgy kapaszkodtunk össze, ahogy illik hozzánk. Túlzásoktól menetesen, számot vetve a realitásokkal, a helyzet súlyosságának tudatában, de minden hősi pózolás nélkül, őszintén, komolyan. Elegünk lett a múlt vitáiból, kudarcaiból, hibáiból és visszaéléseiből. Elegünk lett az eladósodásból, abból, hogy becsületes munkából és vállalkozásból nem lehet boldogulni, hogy csak azok járnak jól, akik spekulálnak, trükköznek, ügyeskednek, de dolgozni nem akarnak. Elegünk lett abból, hogy a rendszerváltoztatás óta sosem csináltuk végig, amibe belekezdtünk, hogy egyetlen vállalkozásunk mellett sem álltunk ki határozottan és kitartóan; előbb vagy utóbb mindig elbizonytalanodtunk. Amit nappal felépítettünk, azt éjszaka lebontottuk.
Nem akartunk belenyugodni, hogy Magyarország nem lehet erős, hogy nem állhat a maga lábán, nem akartunk belenyugodni, hogy a gyermekeink és unokáink is ugyanazokkal a gondokkal és bajokkal küzdjenek majd, mint mi az elmúlt húsz év során. Nem akartunk belenyugodni, hogy a gyermekeink felnőtté válva elmeneküljenek innen, mert nem látnak maguk előtt semmi felvillanyozó és lelkesítő lehetőséget. Nem akartunk belenyugodni abba, hogy az itthon maradás egyet jelentsen a középszerűséggel, a puszta túlélésért folytatott napi küzdelemmel, idegrendszerünk korai felőrlődésével, depresszióval, a szűkülő lehetőségekkel folytatott ádáz birkózással. Nem akartunk beletörődni abba, hogy a magyar élet olyan legyen, mintha állandóan kétszázas vérnyomással élne az ember.
Elhatároztuk hát, hogy megújítjuk Magyarországot, mindent megváltoztatunk, hogy végre jobb, kiegyensúlyozottabb és barátságosabb legyen a magyar emberek élete. Elhatároztuk, hogy minden gátat lebontunk, Magyarországot talpra állítjuk, erőssé tesszük. Elhatároztuk, hogy most az egyszer ebből nem engedünk, most az egyszer ezt végig fogjuk csinálni. Erre adtuk a szavunkat egymásnak. Ezt hívják a politika nyelvén kétharmados forradalomnak.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
A magyar ember természetéhez tartozik, hogy a maga ura szeret lenni, és a saját lábán akar állni. Ez többek között azt is magával hozza, hogy normális körülmények között, vagyis békeidőben nemigen foglalkozik a másik magyar dolgával, nem szeret beleszólni a másik életébe, és elvárja, hogy a másik se szóljon bele az övébe. Ezért aztán a magyar ember ritkán adja a fejét és a szavát arra, hogy közösen küzdjön közös célokért vagy éppen közös gondok ellen. De egészen másként viselkedünk, ha különleges időket kell megélnünk. Olyan időkben, amikor megérezzük, hogy földrengésszerű történelmi változások ideje jött el a körülöttünk lévő világban, amikor remegnek a falak és repedeznek a talapzatok. Másként viselkedtünk 1848-ban, amikor megéreztük a szelét annak, hogy összeomlik a feudális világrend. Másként viselkedtünk akkor is, amikor ’56-ban a sztalinizmus bukását éreztük a zsigereinkben, és 1990-ben is, amikor az egész kommunista rendszer összeomlott. Mi, magyarok másként viszonyulunk egymáshoz, amikor összeomlik a régi világ, és újat kell alkotni helyette. Olyankor mégis szövetséget kötünk egymással és tartjuk az adott szavunkat. Van bennünk képesség arra, hogy ösztönösen megérezzük a különleges idők szelét és átérezzük azt is, hogy ezekben az időkben bizony, szükségünk van egymásra. Tavaly is egy ilyen érzés kerített hatalmába bennünket, és nem is véletlenül. Ismét idejekorán megéreztük, hogy különleges idők jöttek el, mert nemcsak egy heveny pénzügyi válsággal küzd a világ, hanem a spekulatív pénzkapitalizmus összeomlása zajlik. Megéreztük azt a gazdasági földrengést, amely a mai napig tart. Összefogtunk, a közös értékeket, célokat fölébe helyeztük a széttartó egyéni problémáknak, és elszántan megindultunk egy új úton. És azóta tartjuk magunkat az adott szavunkhoz, és életben tartjuk az egy éve létrejött összefogást. Soha a rendszerváltoztatás óta nem fordult elő az, hogy egy év olyan kemény küzdelem után is egyetértés és összefogás maradjon fönn, mint ami most is fennáll. Soha nem támogatták ennyien a közösen elhatározott célok megvalósítását egy ilyen küzdelmes és kutya nehéz első év után. Idézek: „Várni, csak várni, mindig csak várni,/ Úgy látszik, ez jellemzi a magyart”.
Hölgyeim és Uraim!
Ezt éneklik az István a királyban. És valóban, nekünk, magyaroknak van egy másik jellemvonásunk is, amely számos történelmi helyzetben megmutatkozott. Gyakran másokra várunk, mások véleményére, jóváhagyására, mások biztatására, vagy épp ellenkezőleg, intelmére és tilalmára. Nyilván szerepet játszott negyven év diktatúra is abban, hogy az elmúlt húsz évben ez a tulajdonságunk szinte minden kezdeményezésünket előbb vagy utóbb megakasztotta. Mindig azt néztük – időnként szinte mániákusan –, mit szólnak ehhez mások. Ezért vagy bele se kezdtünk fontos dolgokba, vagy ha belekezdtünk, és valakinek nem tetszett Amerikában, Párizsban, Berlinben, Brüsszelben vagy Londonban, akkor hagytuk magunkat elbizonytalanítani, és végül lemondtunk róla. Visszacsináltuk vagy félbehagytuk. Mindannyian érezzük, hogy eljött az idő, most, több mint húsz évvel a rendszerváltoztatás után, amikor nekünk, magyaroknak saját magunk felé kell fordulnunk, magunkkal kell foglalkoznunk, és a saját problémáinkat a magunk módján kell megoldanunk. Akkor is, ha ez nem feltétlenül esik egybe mások érdekeivel, akkor is, ha ez másoknak nem tetszik, egyáltalán nem tetszik, ahogy mi megoldjuk a magunk problémáit. Eljött az ideje, hogy végre megtanuljunk mi, magyarok kiállni saját magunkért.
Az elmúlt húsz évben gyakran mindenhonnan elfogadtunk mindenféle jótanácsokat, amelyekről később sorra kiderült, hogy valójában nem nekünk akartak segíteni velük, akik adták, hanem saját érdekeiket akarták ilyen módon érvényesíteni – azzal persze csöppet sem törődve, hogy ez nekünk hasznos vagy sem. Most azonban, tisztelt Hölgyeim és Uraim, nem szabad elbizonytalanodnunk: ha törik, ha szakad, meg kell oldani a gondjainkat úgy, ahogy nekünk kedvező, akár tetszik ez a világnak, akár nem. Lesz, amikor tetszeni fog, és lesz, amikor nem. Egy nyugati gazdasági lap 2010. november 30-án ezt írta: „A magyar bankrendszerre kivetett különadók a magyar gazdasági kilábalás hátráltatásának kockázatával járnak”. Ugyanez az újság 2011. május 24-én a következőket írta: „Magyarország a felzárkózó térség meglepetéssztárja”. Jól láthatjuk, ebben a mai zavaros világrendben senki sincs a kizárólagos bölcsesség birtokában, senkinek sincs több tudása, mint nekünk, ezért most érdemes végre saját magunkra figyelni. Összeomlóban egy régi világrend. Semmi okunk, hogy azoknak a romok alá szorult megmondóembereknek a tanácsaira, véleményeire figyeljünk, akik egyrészt maguk élenjárók voltak az összeomlás felé vezető úton, másrészt ma is a romokhoz próbálnak ragaszkodni. Nekünk ma saját magunkra érdemes hallgatnunk, és nem szabad várnunk senkinek a jóváhagyására vagy ellenkezésére.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Ne legyen kétségük afelől, hogy külföldről érkeznek majd még kritikák, dühödt támadások és harcias felszólítások is az új alkotmány vagy a most készülő kétharmados sarkalatos törvényeink vagy éppen a gazdaságpolitikánk miatt. Nekünk higgadtan, udvariasan, rezzenéstelen arccal és egyenes tekintettel csak annyit kell mondanunk, ez nem a ti dolgotok, ez a magyarok dolga. Vagy ha kényesen európaiak akarunk lenni, akkor azt kell mondani, hogy szubszidiaritás.
Nos, tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Annak a négy évnek, amit tavaly elkezdünk, ez a tétje, ez a kulcsa: kiállás magunkért. Elszántan ki kell állni magunkért, azokért a célokért, amelyeket közösen magunk elé tűztünk, és nem szabad hagyni, hogy bárkik elbizonytalanítsanak. Ha a saját józan eszünk helyett másokra fogunk hallgatni, megint nem jutunk sehova. Most itt a nagy lehetőség, hogy húsz év után végre végigcsináljunk valamit, erről most ne hagyjuk magunkat lebeszélni, ne engedjük, hogy megint visszalökjenek bennünket a teljes kilátástalanságba. Miközben nekünk a saját utunkat kell járnunk, azon kell végigmennünk, másoknak pedig azt tudjuk tanácsolni, hogy járják azt az utat, ami ők választanak saját maguk számára. Mi abba nem akarunk beleszólni, és elvárjuk, hogy senki sehonnan ne akarjon beleszólni abba, hogy mi milyen úton megyünk végig.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Azzal, hogy a történelmi változás szelét megérezve szavunkat adtuk egymásnak a megújulásra, és tartjuk szavunkat, valamint azzal, hogy immár kiállunk magunkért, és nem bizonytalanodtunk el, máris óriási eredményt értünk el. Emlékezzenek csak vissza, mindenki azt mondta, ne vessünk ki bankadót, ne vessünk ki különadót. Nem hallgattunk rájuk, és immár egyre többen emlegetnek minket pozitív példaként.
Mindenki azt mondta, hogy ne merészeljünk leválni az IMF-ről, legalább egy kis köldökzsinórt hagyjunk, de mi megtettük és leváltunk. Emiatt ma egyre többen irigyelnek bennünket, hiszen megálltuk a helyünket, visszatértünk sikeresen a nemzetközi pénzpiacra, és ezzel visszanyertük Magyarország pénzügyi mozgásterét. Mindenki felszisszent, amikor a kettős állampolgárságot a napirendre vettük, de nem hallgattunk senkire, hanem megvalósítottuk. Hogyan is lenne képes gazdasági vagy bármilyen fordulatot végrehajtani egy nemzet, amely nem meri kimondani az igazságot, és nem vállalja büszkén önmagát, saját sorsát, és saját történelmét? Mindenki mosolygott, amikor a politikai osztály megfelezéséről beszéltünk – nyilván azt gondolták, hogy vízszintesen. Ma már azonban a politikai osztály megfelelése egy törvénybe foglalt tény. Azt tettük, amire Magyarországnak szüksége volt. Én egyetlen egy olyan országot sem ismerek Európában, ahol ehhez hasonlót demokratikus úton két hónap alatt véghezvittek volna. Mit hallgattunk minden felől, amikor a radikális adócsökkentés szükségességét emlegettük, és nem hagytuk magunkat lebeszélni róla? És mára szélesen elismert tény, hogy Magyarország visszatért a versenyképes országok közé.
Az elmúlt évek során megpróbáltak lebeszélni minket a hazai vállalkozások támogatásáról, megszüntették a Széchenyi-tervet, mindenki megszorításokat javasolt helyette, de mi nem hagytuk magunkat eltéríteni, és elindítottuk az Új Széchenyi-tervet. Azt mondták, a bedőlt lakáshiteleseken nem segíthet a kormány. Közel egy éven át küzdöttünk a bankszektorral, és én éppen tegnap jelenthettem be az ötpontos otthonvédelmi akciótervet. Hányan és hányan mondták, hogy bár a magyar emberek egyértelmű felhatalmazást adtak az alkotmányozásra, mégsem szabad azt véghezvinnünk. Hogy is képzeljük? De mi nem hagytuk magunkat elbizonytalanítani, kiálltunk a magyar emberek döntése mellett, és közösen megalkottuk Magyarország új alaptörvényét, amely képes megvédeni az országot és az embereket mindazoktól a káros jelenségektől, amelyek az elmúlt években tönkretették a gazdaságot, aláásták az ország hitelét és megkeserítették az emberek életét. Mindazt, amit elértünk, csak így volt lehetséges: közös kiállással. Önmagában a kormány minden jószándéka és igyekezete kevés lett volna ehhez, ha nincs mögötte a magyar emberek elszánt támogatása és kiállása. Ez egyben azt is jelenti, hogy ez a mi sikeres jövőnk záloga. Tartjuk az egymásnak adott szavunkat, és kiállunk magunkért, nem hagyjuk magunkat elbizonytalanítani.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Persze nem lehetünk elégedettek. Mélyről indultunk el fölfelé, de el kell mondjam Önöknek, hogy hosszú és fáradságos út áll még előttünk. Távol vagyunk még a közös céltól, az erős Magyarország megvalósításától, de hiszem, hogy fokról fokra, napról napra kapaszkodunk fölfelé pontosan úgy, ahogy a kormány egy évét összegző leltár címoldala mutatja ezt mindannyiunk számára. Közös eredményeink reménykeltőek és biztatóak. Van okunk reménykedni, bizakodni, sőt van mire büszkének lenni; egy dolog nem szabad: elégedettek nem lehetünk. Nem állhatunk meg, nem dőlhetünk hátra és nem lazíthatunk. Nem lazíthatunk azért sem, mert az a kormányzati teljesítmény, amely elég volt az elmúlt egy évben, nem lesz elegendő, sőt, beszéljünk egyenesen, igen-igen kevés lesz a következő esztendőben. 2010 közepe és 2011 közepe között megteremtettük egy történelmi fölemelkedés alapjait. Sikeresen kitörtünk abból a gazdasági csapdából, amit a megelőző nyolc évben a magyar nemzet elé állítottak. Még pontosabban kinyitottuk annak a csapdának az ajtaját, amit a köznyelv egyszerűen csak adósságcsapdának, illetve helyesen adósrabszolgaságnak nevez. Idézek egy közismert régi bölcselőt: „Egy nemzetet kétféleképpen lehet leigázni, karddal vagy adóssággal”.
Igen, tisztelt Hölgyeim és Uraim, az európai és a magyar gazdaság helyzete, az előttünk tornyosuló feladatok nagyságrendje megköveteli az egyenes és világos beszédet. Az igazság az, hogy Magyarország háborúban áll. Háborúban áll az eladósodottsággal, és háborúban áll a munkanélküliséggel. Vannak persze, akik azt gondolják, hogy az államadósság és a munkanélküliség kihívást jelent vagy problémát, amit meg kell oldanunk. A valóság azonban az, hogy az államadósság és a munkanélküliség nem probléma, még csak nem is kihívás. Ők a mi ellenségeink. Az ellenséget onnan lehet fölismerni, hogyha mi nem győzzük le őt, ő győz le minket. Magyarországon ma pontosan ez a helyzet. Ha nem akarunk koldusbotra jutni, ha nem akarunk adósrabszolgává válni, ha nem akarjuk, hogy a maradék vagyonunkat, még a földet is kihúzzák a lábunk alól, akkor nekünk kell megnyernünk ezt a háborút.
Ha valaki kételkedne abban, amit most hall tőlem, vagy úgy érezné, eltúlzom az előttünk álló év jelentőségét, arra kérem, tekintsen körbe Európában, mi több: tekintsen körbe az Európai Unióban, horribile dictu: nézzen körül az eurózónához tartozó országok háza táján, és láthatja, amiről beszélek, az a maga szigorú, és könyörtelen valóság. Ezt a háborút, tisztelt Hölgyeim és Uraim, csak akkor nyerhetjük meg, ha megújítjuk és átszervezzük Magyarországot, és benne a saját életünket is. Ha mindazt átszervezzük, ami enélkül hónapról hónapra újratermelné az adósságunkat, akkor győzhetünk, de csak akkor.
Megértem azokat az embereket, akik azért harcolnak, hogy ne kelljen változtatni megszokott életükön, ne kelljen változtatni eddig teljes joggal követett életstratégiájukon, de, tisztelt Hölgyeim és Uraim, mindenkinek meg kell barátkozni a gondolattal – vagy ha az nem megy, legalábbis együtt kell élni vele –, hogy nem fizethetünk életerős embereknek korai nyugdíjat, nem fizethetünk munkaképes embereknek segélyeket, amikor temérdek elvégzetlen munka van ebben az országban. Mi senkit sem hagyunk az út szélén, mindenkinek kínálunk munkát, de nem fogadhatjuk el tovább a visszaéléseket, a pazarlást, az extraprofitokat, a spekulációt, nem fogadhatjuk el, hogy bárki úgy és olyan gyakran közlekedjen a kiskapun keresztül, mintha az volna a nagy kapu.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Mindezt a kormánynak is tudomásul kell vennie. Bár mélyen hiszek abban, hogy a gazdasági siker kulturális alapokon nyugszik, de fölfogásom szerint a kormányzati működés erősítheti vagy gyengítheti az értékrendből, illetve a kulturális forrásokból eredő esélyeket a gazdasági sikerre. Véleményem szerint Magyarország ezekben az években döntő módon képes arra, hogy a gazdasági siker esélyét a politika, az állam és a kormányzat működésén keresztül határozza meg. Igen, a politika, a kormányzat és az állam működése döntően meghatározza a siker esélyét, mert a gazdaság meghatározó területein fordulatot kell végrehajtani a sikerhez. A gazdasági fordulathoz pedig az vezet el, vagyis akkor fordul új irányba a gazdaság, ha fordulat történik a gazdaságpolitikában.
A gazdaság – szemben a liberális illúziókkal – önmagától nem hajt végre fordulatot. A magyar gazdaságtörténet ismeretében nem élhetünk ezzel a feltételezéssel. Az államnak kell először másképpen működnie a gazdaság területén. A gazdaságpolitikai fordulat azt jelenti, hogy új jövőképre, stratégiára és kormányzati irányítási rendre épül az államgazdasági szerepe. Mindezt tartalmazza a kormányprogram, és az első évben sikerült a gazdasági kormányzás középpontjába emelni ezeket a célokat. Eddig tehát rendben is lennénk. Akciótervek, arányos adórendszer, új nyugdíjrendszer, új költségvetés, Új Széchenyi Terv, Széll Kálmán Terv, Magyar Munkaterv. Mindezek együttes hatására megtörtént a gazdaságpolitikai fordulat. A növekedés vagy egyensúly hibás képletéből, amely oly sok megszorítást, veszteséget és nélkülözést okozott a magyar embereknek, áttértünk egy új gazdaságpolitikai képletre, amely úgy hangzik: növekedés plusz munka egyenlő pénzügyi egyensúly. A gazdaságpolitikai fordulat hatására a gazdaság mély rétegeiben megindult a gazdasági fordulat. Egyes elemei már láthatóak, látszanak, érzékelhetőek, mások még nem. Látható, hogy a nemzeti össztermék növekedésnek indult. Látható, hogy az Európai Unió nyolcadik legalacsonyabb költségvetési hiányával rendelkezünk a huszonhét tagállamból. Látható, hogy lezártuk a Nemzetközi Valutaalappal a kölcsönszerződést, és sikeresen tértünk vissza a pénzpiacokra. Látható, hogy 2011-ben jelentősen csökkentjük az államadósság szintjét. Látható, hogy megkezdődött a foglalkoztatás bővítése, 28.000-rel többen dolgoznak ma, mint korábban dolgoztak. Még nem látható, de 2011-ben felszínre bukkanó gazdasági esemény lesz, hogy az év második felében nőni fog a fogyasztás. Az év második felében nőni fognak a beruházások. Az év második felében megindulnak az első közmunkaprogramok, és az év második felében élénkülni fognak a szolgáltatások is. Mindezek hatására rendbe tettük, rendbe tesszük a költségvetést. A biztos hátországot jelentő költségvetésből kiindulva az adórendszeren és a Széchenyi-terven keresztül jelentős forrásokat fogunk juttatni a vállalkozásokhoz. A megerősödő vállalkozásokon keresztül az adórendszer átalakításának befejezésével, a jelzálog és devizahitelesek kimentésével, a közmunkaprogramokkal, a rezsiköltségek befagyasztásával javítani tudjuk a családok, a dolgozók és a nyugdíjasok jövedelmi helyzetét.
Azonban ez a megújulási program csak akkor és kizárólag akkor működik, ha 2012 után jönnek a Széll Kálmán Terv pozitív hatásai, ha a Széchenyi-terv eléri a kis- és középvállalkozásokat, és ha bővítjük a világ nagy nemzetközi vállalatainak magyarországi jelenlétét és beruházásait. Ha megindul a nemzeti iparpolitikai program, és ha lábra kapnak a nagy közmunkaprogramok. Azt kell mondanom Önöknek, ma még egyik előfeltétel sem áll fenn. A magyar gazdaságpolitika tehát még mindig veszélyzónában van. Az elveket, célokat, a kereteket és a programokat megteremtettük, óriási munka volt. Elismerésemet és köszönetemet fejezem ki azoknak a kormánytagoknak, képviselőknek, köztisztviselőknek és vállalkozóknak, mindenkinek, aki részt vett benne. De ez holnap már nem lesz elég. A mai kormányzati működésből még nem jön ki, ebből még nem következik a kitűzött célok teljesítése, s jobb, ha számot vetünk ezzel. A jelenlegi kormányzati, politikai képességeink mellett a felemelkedés kereteit még nem tudjuk működő programokkal megtölteni. Miközben leszámoltunk a neoliberális korszak elméleti alapvetéseivel, még nem építettük föl a nem liberális gazdaságpolitika XXI. századi, tervezési-koordinációs kereteit és gyakorlatát. Ma csak pénzügyi tervezés van Magyarországon, mert ezt kérik számon a pénzpiaci intézmények, a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Unió. Ez jó, de alatta még nem épült ki a reálgazdasági tervezés, ezért a pénzügyi tervezés is féllábas. Legsürgetőbb feladatunk, hogy a nemzetgazdasági szintű tervezést és koordinálást vertikálisan, horizontálisan és területileg egyaránt kiépítsük. Ezen múlik a kormány és az ország gazdaságpolitikájának sikere.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Az oktatás, szakképzés, innováció és tudástőke felhalmozásának területén, bár rengeteget dolgoztunk, de még nem sikerült áttörést elérnünk. Gyorsítanunk kell. Mit mondott Faustmann elnök úr? Turbódízel befecskendezés. Ezt mondta. Erre van szükség: oktatás, szakképzés, innováció és tudástőke területén turbódízel befecskendezésre van szükség a kormányzati munkában. A Szociális Konzultáció befejezésekor a vitákat azonnal le kell zárnunk, a még hiányzó politikai döntéseket azonnal meg kell hoznunk, és a nyár során hibátlanul elő kell készítenünk azokat a törvényjavaslatokat, amelyeket az ősszel elfogadhat a Tisztelt Ház. El kell ismernem, hogy bár a kamarákkal több megállapodást is sikerült megkötni, de az állam és a piac még nem jól működik együtt ezeken a döntő területeken, a források elköltése még mindig alacsony hatékonyságú. Márpedig minden XX. és XXI. századi gazdasági siker alapja az oktatási ugrás volt, anélkül hiába követünk kreatív és jó gazdaságpolitikát, előbb vagy utóbb beleütközünk a kulturális és tudástőke gyengeségébe.
Végezetül, tisztelt Hölgyeim és Uraim!
A legfontosabb kormányzati feladataink között említem, hogy a kormányzásnak és a kormányzatnak továbbra is meg kell őriznie emberi, gőg nélküli, a cél iránti alázatra épülő jellegét. Szerénység, szolgálat, visszafogottság és gyémántkeménységű eltökéltség. A legjobb európai kereszténydemokrata hagyományokat kell Magyarországon életben tartanunk. A gyarlóság beismerése, az egészséges újrakezdés képessége, saját jelentéktelenségünknek tudata a Teremtőhöz és a nemzet közösségéhez viszonyítva, mindez alkalmassá tehet bennünket a mértéktartásra és a helyes arányok betartására, és így méltóvá a kormányzásra. Úgy legyen!
Hajrá, Magyarország! Hajrá, magyarok!
(orbanviktor.hu)