Orbán Viktor beszéde a Deutscher Wirtschaftsclub jubileumi ünnepségén, Budapesten.
Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Miniszterelnök Úr!
Mindenekelőtt szeretném a házigazdánknak, a Német Gazdasági Klub elnökének megköszönni, hogy megszervezte ezt a mai találkozót, és volt olyan kedves, hogy engem is meghívott ide. Sokat gondolkodtam, hogy elfogadjam-e ezt a meghívást. Aztán úgy gondoltam, hogy a legjobb az lesz, ha elfogadom, mert jó, ha az ember a nehéz kihívások elől nem hátrál meg. Márpedig a mai nap nagyon nehéz kihívás a számomra, mert a meghívóból kiderült, hogy nekem Stoiber miniszterelnök úr előtt kell beszélnem, és ennél nehezebb feladatot még életemben nem róttak ki rám. Ennél csak egyetlen nehezebb feladat lehetséges, hogyha Stoiber miniszterelnök úr után kellett volna beszélnem. Így hosszas gondolkodás után, de végül is elvállaltam ezt a meghívást, és hálás vagyok, Edmund, hogy voltál olyan kedves, és együtt töltöd velünk ezt a délutánt.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Ennek a tekintélyes gazdasági klubnak az alapítását húsz évvel ezelőtt olyan emberek határozták el, akik érzelmileg motivált emberek voltak. Ez a másik ok, amiért örömmel fogadtam ezt a meghívást. Miniszterelnök úr nevében persze nem beszélhetek, de lassan én is már olyan időssé válok, hogy a többes szám első személy használata indokolt lesz. Mi még ahhoz a nemzedékhez tartozunk, akiket az érzelem és a meggyőződés vitt a politikába. Ahhoz a nemzedékhez tartozunk, amikor a politikusok még nem karriert és érvényesülési lehetőséget választottak a maguk számukra, hanem eszmék mozgatták őket. Én azért vagyok a politikában, és ezért érzek szellemi rokonságot Stoiber miniszterelnök úrral, mert a szabadságért és a nemzeti függetlenségért érzett lelkesedésünk és elköteleződésünk, lelkesedésem és elköteleződésem hozott a politikába. Nos, amikor ez a klub meghívott ide, arra gondoltam, hogy 1992-ben egy ilyen klubot létrehozni érdekből nem nagyon lehetett. Ezért engedjék meg, hogy úgy fogalmazzak, hogy magamfajta emberek között érzem magam, amikor az alapítók köszöntenek itt bennünket, mert meggyőződésem, hogy a német–magyar barátság mögött nem érdekek, hanem nagyon is hasonló elvi, erkölcsi, értékbeli meggyőződések találhatók.
Ezért, tisztelt Hölgyeim és Uraim, amikor egy ilyen patinás húsz éves évfordulót ünneplünk, akkor persze mindig helyes néhány elismerő szót szólni magáról a klubról, de talán helyesebb, ha az ügyről beszélünk. Arról az ügyről, amelynek a szolgálata érdekében ez a klub létrejött. Márpedig, ha jól idézem föl az akkori sajtóhíreket, akkor ha az ügyről szólunk, akkor nem kevesebbről van szó, minthogy Önök arra vállalkoztak, hogy élő, aktív és – ami a legfontosabb – személyes kapcsolatot hozzanak létre Németország és Magyarország között. Nyilván az elmúlt húsz évnek voltak nehéz pillanatai, biztosan meg kellett küzdeni számos nehézséggel is, de itt essék most szó arról, hogy Önök azért kedvező alapokra építhettek. A magyarok és a németek sok közös dologra vállalkoztak a történelem során. Időnként jó dolgokra, időnként pedig rossz dolgokra. Most, a modern világban a németek és a magyarok arra a közös dologra vállalkoznak, hogy egy biztonságos, szabad, békés és virágzó Európát hozhassanak létre. Ez olyan cél, amely büszkeséggel tölt el bennünket.
A magyar emberek hagyományosan nagyra értékelik a németeket. Ez a szimpátia mélyen beépült a magyar gondolkodásba. Több is ez, mint puszta szimpátia. A magyar ember, amikor dolgozik, és előrébb akar jutni, akkor nagyon gyakran a németeket tekinti mércének. A magyarok tisztelik a munkát, az érdem szerinti előrejutást, ezért aztán tisztelik a németek munkabírását, rendszeretetét és kitartását. Ezért mi, magyarok sohasem irigyeltük a németek eredményeit, nem irigyeltük sohasem a német jólétet, mert itt nálunk az az általános fölfogás, hogy amit Németország és a német emberek létrehoztak, azt munkával, tudással és szorgalommal szerezték meg, vagyis megérdemlik. A magyar–német kapcsolat éppen ezért a becsületes munka és a teljesítmény tiszteletére épül. A hasonlóság mellett természetesen van jónéhány különbözőség is. Ritkán beszélünk erről, de a magyar kifejezetten individuális alkat, az angolszászokat követően – az értékvizsgálatokból világosan kitűnik, hogy – rögtön a magyarok következnek, ha individualizmusról van szó. Ebben kétségkívül különbözünk a németektől, de ezért is van az, hogy a magyarok egy szabadságharcos fajta, és ha valaki a szabadságát el akarta venni, akkor előbb vagy utóbb – leginkább előbb, mint utóbb – pórul járt. Ezért amikor a magyarországi demokráciával és szabadsággal kapcsolatban kritikai megjegyzéseket hallunk, akkor azon mi nem háborodunk föl, nem sértődünk meg, hanem egész egyszerűen a tudatlanság számlájára írjuk. Aki tehát azt gondoja, hogy Magyarországon lehet bármikor politikai rendszerbe működtetni, amely nem az individuum teljes szabadságának elismerésén nyugszik, ha azt hiszi, hogy ilyen politika sikeres lehet, hát az alaposan félreismeri a magyarokat.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Engedjék meg, hogy ennek a húszéves évfordulónak a jelentőségét azzal is aláhúzzam, hogy itt van körünkben Edmund Stoiber miniszterelnök úr, Bajorország miniszterelnöke, akit sok szeretettel én is köszöntök itt a körünkben. Kedves Edmund, engedd meg, hogy elmondjam: jó volt tegnap látni Téged – ha már a törzsasztalról volt szó – Németország legnagyobb törzsasztala mellett, amikor a hamvazószerdai beszédedet elmondtad. Neked mondom: amiről egyébként koppintottuk a magyarországi országértékelő beszédet, zárójel bezárva, amelyet a mi politikai családunk honosított meg itt, Magyarországon. Jó volt Téged újra a pódiumon látni, jó volt hallani Tőled ezeket az erős, régről jól ismert erejű mondatokat, amelyekből most csak egyet fogok ide idézni a tegnapi beszédedből. „Bajorország sikere mindig azon múlt, hogy sikerült-e erőssé tenni Bajorországot Európa szívében”. Erős Bajorország. Ez egy olyan lecke, amit mi, magyarok is értünk. Engedd meg, hogy felhasználjam az alkalmat arra, hogy megköszönjem Neked személy szerint azt a sok erőfeszítést, amit az elmúlt évtizedekben tettél országaink közös boldogulása érdekében mind a gazdaság, mind a politika terén. A politikában – Önök nyilván tudják – ritka a barátság, különösen, hogyha az emberek különböző nemzetekhez tartoznak. De Edmund Stoiber egy igazi barát, Magyarország igazi barátja. Köszönöm szépen, hogy együtt lehetek itt ma Veled, kedves Edmund!
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
A német–magyar gazdasági kapcsolatok fontosságát mindennél pontosabban mutatja az a tény, hogy Magyarország és Németország kereskedelmi és befektetési partnerek. A mi szempontunkból, magyarok felől nézve azt mondhatjuk, hogy Németország egyszerre Magyarország legnagyobb kereskedelmi és befeketetési partnere. Kétoldalú kereskedelmünk egynegyedét Németországgal bonyolítjuk, a magyarországi beruházások egynegyedét is a német tőke adja. A nálunk megtelepedett német vállalkozások száma közel 8000, de ami ennél a számnál is fontosabb, hogy az Önök vállalatai által létrehozott munkahelyek száma talán meg is haladja, nem csak megközelíti a 300 ezret. Nem olyan nehéz ebből a számból kikövetkeztetni, hogy a Magyarországon működő német vállalatok több mint egymillió magyar ember mindennapi kenyeréről is gondoskodnak. Azt is mondhatom ezek alapján a számok alapján, hogy nincs még egy olyan ország a világon, amely akkora befolyással bírna a magyar gazdaságra, mint Németország.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Az elmúlt húsz évben sok próbát álltunk ki közösen. Emlékezzünk: 1992-ben, amikor az Önök gazdasági klubja megalakult, akkor Magyarországon éppen tombolt a rendszerváltozást követő gazdasági válság. A munkanélküliség az egekbe ugrott, az ipari termelés zuhant. Hazánk elkeserítő állapotban volt, de akinek volt szeme hozzá, az láthatta, hogy tele vagyunk lehetőségekkel is. Úgy érzem, hogy a németek mindenki másnál előbb fedezték fel ezeket a lehetőségeket. 1992 volt az az év is, amikor Helmut Kohl és Antall József akkori miniszterelnök, illetve kancellár aláírták az országaink közötti baráti együttműködésről és európai partnerségről szóló megállapodást. Immár papírunk is volt arról, amit eddig is tudtunk: a jövő a német–magyar együttműködésé. Bármennyire is eleve elrendelt volt, kedves Barátaim, a tisztelet és a barátság, amelyet az elmúlt húsz évben kialakítottunk, a szoros kapcsolat nem jöhetett volna létre valódi, gyakorlatias lehetőségek hiányában. Önök is tudják, nyilván ezért is vannak itt – a barátságon túl, hogy Magyarország földrajzi és kulturális fekvése sajátos lehetőségeket kínál. A magyar munkaerő a kelet–nyugati sávban egy speciális pozíciót foglal el: már pont elég képzett, de még pont megfizethető. Tőlünk nyugatra lehet képzettebb a munkaerő, de nem annyival, amennyivel nagyobbak a fizetési elvárásai, és tőlünk keletebbre lehet olcsóbb a munkaerő, de nem annyival, amennyivel alacsonyabb a képzettsége. Nálunk befektetni ennek megfelelően nem szívesség, hanem racionális üzleti döntés, amitől mind a két fél komoly előnyöket és profitot remél.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Mennyire bizonyult gyümölcsözőnek a német érdeklődés? Minden leírásnál beszédesebb az a tény, hogy alig egy éve volt szerencsém személyesen lerakni az Opel legújabb motorgyárának alapkövét, amely egy több száz millió eurós beruházás megindítását jelezte. Pár hónappal később Győrben raktunk le közösen egy másik alapkövet az Audi új gyárának helyén. Mi sem jellemzi jobban az Audi hosszú távú és kicsit talán a németek hosszú távú szemléletét, mint az a tény, hogy komolyan együttműködnek a környék szakiskoláival, ők maguk is részt vállalnak a munkaerő képzésében, sőt a közeli egyetemen még tanszéket is létrehoztak fejlesztőmérnökök oktatása céljából. És itt van a küszöbön az újabb sikertörténet: a kecskeméti Mercedes-Benz-gyár az idén megkezdi a termelését, és ezzel 2500 új munkahely jön létre. Erről a helyről is szeretném tisztelettel és szeretettel köszönteni a magyarországi járműipar és a német–magyar gazdasági együttműködés új szereplőjét. Remélem, hogy a jövőben sokan követik még a példájukat. A sor, tisztelt Hölgyeim és Uraim, hosszan folytatható lenne. Bármennyire is szívesen tenném, azonban nincs most lehetőség arra, hogy egyenként köszöntsek minden jelentős német tulajdonú magyarországi munkaadót. Valamennyiüknek azt tudom mondani, hogy a jövőben is rugalmassággal és együttműködéssel fogadjuk Önöket, sőt a mostani kormánynak az a célja, hogy Európa egyik legversenyképesebb gazdasági környezetét hozza létre minden termelő és munkahelyet teremtő beruházás számára.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Stoiber miniszterelnök úr!
A magyar észjárás világos különbséget tesz gyarmatosító és szövetséges között. Akinek csak a piacunk kell, a magyar észjárás szerint gyarmatosító. Akinek a munkánk is kell, az meg a szövetségesünk. A német vállakozásokkal talán éppen azért alakult ki ilyen kivételesen jó viszony, mert ők voltak azok, akik leggyorsabban és legalaposabban megértették ezt a magyar észjárást.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Az együttműködésünk tehát tekintélyes múltra tekint vissza, de nincsen semmi okunk arra, hogy elégedetten hátradőljünk. Ha már a húsz évvel ezelőtti eseményeknél tartunk, akkor hadd idézzem ide, hogy 1992 februárjában írták alá a maastrichti szerződést, hivatalos nevén a Szerződést az Európai Unióról. Ez a dokumentum teremtette meg az alapját annak a manapság sok fejtörést okozó intézménynek, amit mindközönségesen csak uniónak nevezünk. Mindannyian tudjuk, hogy ezekben a hónapokban az Európai Unió és vele együtt az egész kontinens komoly bajban van. Egy végeláthatatlan válságsorozat újabb és újabb epizódja teszi próbára országaink erejét, polgáraink türelmét és vállalkozásaink életképességét. Ebben a helyzetben teljesen ésszerűtlen és méltánytalan lépés az Európai Bizottság minket sújtó javaslata. Amikor Magyarországot éppen visszarántottuk a szakadék széléről, amikor a gazdaság végre kezd magára találni, amikor végre teljesítjük a költségvetési hiányra vonatkozó európai elvárásokat, a legtöbb országgal szemben éppen mi vagyunk azok, akik csökkenteni tudjuk az államadósságunkat, amikor hosszú idő után először az egyik legjobb nemzetiössztermék-növekedést érjük el megfeszített munka eredményeképpen, akkor az unió vezetői meg akarják büntetni a magyar embereket a megelőző kormányok felelőtlen döntéseiért. Okos dolog-e hátat fordítani azoknak, akik keményen dolgoznak nemcsak a magyar, de az egész európai gazdaság rendbetétele érdekében? Okos dolog-e plusz akadályokat gördíteni azok elé, akik éppen fölfele húzhatnák az európai gazdaságot? Miért éppen minket akarnak megbüntetni azok, akik a válság előidézésében komoly szerepet játszottak, és jól láthatóan az elmúlt egy év során képtelenek voltak ezt a válságot kezelni? Miért tőlünk, a jól teljesítőktől akarnak pénzt elvenni, miközben máshova zsákszámra öntik azt a siker egyre fogyatkozó reményében? Okos dolog-e kettős mércével mérni, különösen egy átható európai bizalmi válság idején?
Nos, tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Európa nem fog kilábalni a válságból, amíg ettől a régi, elavult szemlélettől nem tud megszabadulni. Én bízom benne, hogy a józan ész hamarosan fölülkerekedik. Önök ismerik az én fölfogásomat. Magam is és a kormányom is mindenkivel tárgyal, minden kérdésre nyitottak vagyunk, ha kell, elmegyünk az oroszlán barlangjába is – időnként még jól is érezzük ott magunkat –, és bemutatjuk világosan azokat a szempontokat, elveket és érveket, amelyek alapján alakítjuk a transzparens politikánkat. Szeretném Önöket biztosítani arról, hogy a politikánk továbbra is transzparens marad: elvekre és érvekre épül, és Magyarország a bizottság vagy Európa bármely más intézménye felé készen áll minden ésszerű tárgyalásra.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
A minket körülvevő válság világosan bebizonyította, hogy nem élhetünk tovább úgy, mint ahogy eddig éltünk. A hitelekre és az állami költekezésre épített politikai kártyavárak mindenütt összeomlottak a kontinensen. A válság felelős magatartást követel. Élen kell járnunk abban a keservesnek ígérkező folyamatban, amelynek egyetlen célja lehet, hogy Európa újra megtanuljon dolgozni. Fölfogásunk szerint, tisztelt Hölgyeim és Uraim, most Közép-Európa évtizede következik. Úgy látom, hogy a globalizáció korszaka után a nagy régiók korszaka következik el mindenhol a világon. Könnyen kiderülhet a következő évtizedben, hogy Németország nem egyszerűen csak része a közép-európai nagy régiónak, hanem hogy ő maga annak legerősebb motorja is. Engedjék meg, hogy azt mondjam, hogy személyesen mindig is a német előrelátást olvastam ki abból a tényből, hogy az egyesített Németország új fővárosát a lengyel határtól hetven kilométerre jelölték ki. Ebben a kontextusban, ebben az új, előttünk álló évtized kontextusában Bajorország szerepe különösen föl fog értékelődni.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Németország és Közép-Európa együttműködése elhozhatja egész Európa számára az értékteremtés, a növekedés, a termelés, vagyis lényegében a munka korszakát. Ez az üzenet végtelenül egyszerű. Így szól: a semmiből nem lesz érték, minden valódi érték mögött emberi teljesítménynek kell állnia. Németország mindig is értette ezt a gondolatot, a közép-európai országok pedig mára maguk is megértették, hogy valójában nincs más út: felzárkózni, életszínvonalban utolérni a korábban irigyelt Nyugatot csakis kemény, kitartó és tisztességes munkával lehet. Mindenki megbukott, aki ennek az ellenkezőjét hirdette – nézzenek szét Közép-Európában –, és így az ő bukásukkal véget ért az utópiák korszaka is ebben a régióban. Ettől is olyan különösen derűsek a kilátások a világnak ebben a sarkában.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt miniszterelnök úr!
Mi, magyarok pedig nem kisebb célt tűztünk ki magunk elé, minthogy ennek az egyébként is lüktető területnek a legversenyképesebb országává váljunk néhány éven belül. Kemény célt tűztünk magunk elé, és ennek megfelelően keményen is dolgozunk annak megvalósításán. Az elmúlt másfél évben intenzív és nehéz munkával megújítottuk az országot, véghezvittük a strukturális átalakításokat, egyensúlyt teremtettük – mindezt úgy, hogy közben csapkodtak és újra csapkodnak körülöttünk az euróválság hullámai. Úgy alakítottuk át a magyar gazdaságot – ideértve az új alkotmányt, a kétharmados törvényeket, 365 egyéb törvényt –, hogy közben megőriztük Magyarország politikai stabilitását. A politikai stabilitás a mai világban a korábbinál is jóval nagyobb értéket jelent. Azt is mondhatnánk: a sikeres gazdaságpolitika első számú feltétele Európában a politikai stabilitás. Egy év alatt 13 kormány bukott meg Európában; vagy választáson, vagy előrehozott választáson, vagy a nélkül. Hiába az illúzió, hogy gyors politikai váltások képesek kiszámítható gazdasági környezetet teremteni, ez nem igaz. Tartósan kiszámítható környezetet, ha egyáltalán, csak és kizárólag politikai stabilitást élvező kormányok teremthetnek, úgyhogy engedjék meg, hogy az elmúlt másfél év legnagyobb sikerének azt említsem meg, hogy a gazdaság átalakítását a politikai stabilitás teljes megőrzése mellett végeztük el. Már most is akad néhány biztató eredmény, amelyek igazolják ennek az átalakításnak az értelmét. Uniós csatlakozásunk óta már második évben lesz az előírt szint alatt a költségvetési hiányunk, megkezdtük a korábban kritikus szintekig halmozott államadósság visszafizetését, stabilan pozitív tartományban őriztük az ország fizetési mérlegét – és e tekintetben Önöknek is köszönettel tartozunk. Az előző év utolsó negyedévében pedig meglepően stabil gazdasági növekedési adatokról érkeztek híradások. Látszik tehát az eredménye néhány intézkedésnek, különösen az alacsony társasági adónak, a bürokrácia elleni küzdelemnek, a közpénzek elherdálása ellen indított harcnak.
Néhány intézkedés azonban csak ettől az évtől indul meg, így ezek hatásai majd ezután lesznek értékelhetőek. Új munkajogi szabályozást vezettünk be, amely megkönnyíti a foglalkoztatást – ebben a munkában több német cég is kitüntette magát. Engedjék meg, hogy nevek említése nélkül most köszönetet mondjak az ehhez a törvényalkotáshoz nyújtott szakmai segítségért. Új foglalkoztatási programot is indítottunk, amelynek lényege, hogy életerős, munkaképes embereknek segély helyett munkát adunk, és egyúttal reményeink szerint kiutat is mutatunk a nyomorból. Az új foglalkoztatási programunk elkészítéséhez is számos értékes javaslatot kaptunk a német cégektől. Engedjék meg, hogy ezt is megköszönjem. Átalakítottuk a képzés rendszerét, amellyel megpróbálunk a piac igényeire élénkebben reagálni. Itt hívom fel a figyelmet, hogy sok német cég nyújtotta be a javaslatait az új szakképzési rendszer kialakítása ügyében. Remélem, Önök is látják, hogy hány javaslatuk köszön vissza az elfogadott szakképzési törvényben. Nos, itt, Stoiber miniszterelnök úr, Magyarországon bajor modellként emlegetik azt a munkaközpontú képzési megközelítést, amelyet az új magyar törvény éppen most próbál majd a gyakorlatba átültetni. Ezért remélem, hogy a német cégek nemcsak a törvény megalkotásában, hanem majd a gyakorlati alkalmazásban is segítségére lesznek a kormánynak.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Én azt várom, hogy ebben az évben Magyarország a világ egyik izgalmasabb pontjává válik befektetői szemmel nézve. Önök jól ismernek minket, azt hiszem, azt is tudják, hogy helyesen döntöttek, amikor idehozták a befektetéseiket, és nagyon remélem, hogy azok a kétségek és bizonytalanságok, amelyek az elmúlt másfél év gyors gazdasági átalakítása miatt álltak elő, elmúlnak, és hamarosan ismét stabil, kiszámítható együttműködésnek adják át a helyüket.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Mi attól sem veszítjük el a kedvünket, hogyha európai bürokraták egy része nem érti, mi történik nálunk, vagy egész egyszerűen nem veszi figyelembe a valóságot. Ki fogunk tartani az Önök által már ismert gazdasági céljaink mellett: gazdasági növekedés, ésszerű – ha úgy tetszik: szigorú – költségvetési politika, adócsökkentés és munkahelyteremtés. Mindenkinek, aki ebben partner, annak a legnagyobb rugalmasságot, a lehető legnagyobb rugalmasságot és nyitottságot kínáljuk. Remélem, hogy a következő esztendő gazdaságpolitikájának kialakításában úgy fogják majd érezni, hogy nagyobb súlyt nyomott a latban a német gazdasági szereplők véleménye. Nem akarok ebből titkot csinálni: magunkon kívül, sőt magunk után leginkább Németországban, a német gazdaságban, azon belül is az idetelepült német cégekben bízunk leginkább. Én személy szerint is biztos vagyok abban, hogy a következő húsz évben még többet és még jobban fogunk dolgozni egymással. Ehhez kívánok mindannyiuknak jó egészséget, a Német Gazdasági Klub valamennyi tagjának jó munkát, országainknak és egész Európának pedig nyugodtabb, gyarapodást és sok sikert hozó időszakot. Hadd idézzek ismét vendégünk, Miniszterelnök úr tegnapi beszédéből. Ez az én zárógondolatom is. Edmund Stoiber mondta tegnap: Újra azokká kell lennünk, akik voltunk.
Köszönöm, hogy meghallgattak!
(orbanviktor.hu)
