Orbán Viktor sajtónyilatkozata az Allan Rasmussennel, a Coloplast C/O senior alelnökével történt tárgyalást követően.

Én is tisztelettel köszöntöm Önöket. Jó napot kívánok!

Két okból is köszönetet kell mondanom Rasmussen úrnak. Az első, hogy ma reggel eljött ide, hozzánk, és tárgyaltunk egymással. Szóval köszönetet mondhatok, mert eljött ma, és egy érdemi tárgyalást folytathattunk. Másfelől pedig köszönettel tartozunk neki, mert kis túlzással azt kell mondanom, hogy bizonyos mértékig magyar céget csinált az ő dán cégéből. A tények világosan mutatják, hogy a világszerte eladott termékeiknek 65 %-a Magyarországon készült. Talán nem érzi túlzásnak, ha azt mondjuk, hogy a sajátunknak is érezzük azt, ami valójában az övé. Ez a dán cég a mi szívünk és eszünk szerint egy magyar cég is.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A tények a következők. 701 új munkahely fog létrejönni. Nem előzmények nélkül. Egy olyan cég hoz létre 701 új munkahelyet, amely már korábban is 2.000 embernek adott munkát. Egy olyan cég hozott újabb beruházási döntést, amely 2001 óta működik Magyarországon. Tehát nem vabank alapján érkezett meg Magyarországra, hanem az itteni működéséből vonta le azt a következtetést, hogy érdemes folytatni a velünk való együttműködést. Az új munkahelyek az alábbi megoszlásban jönnek létre. 426-an fognak dolgozni Nyírbátorban. Tisztelettel köszöntöm Nyírbátor polgármesterét, illetve a korábbi pénzügyminiszter urat is, akinek nyilván van szerepük abban, hogy Nyírbátorban létrejöttek ezek a munkahelyek. Köszönjük a munkáját! 275 fő pedig Tatabányán fog dolgozni. Tisztelettel köszöntjük Tatabánya polgármesterét is, szintén szeretnénk megköszönni a munkáját, amit az ottani munkahelyek létrehozása érdekében végzett. Ha a beruházás mértékéről vagy méretéről beszélünk, akkor azt kell mondani, hogy ez a beruházás a 21 milliárd forint értéket is meghaladja, és ehhez a 21 milliárd forinthoz a magyar kormány adott 2 milliárdot annak érdekében, hogy a beruházás létrejöjjön. Minden ilyen döntés után mi számításokat szoktunk végezni. A mi becslésünk, illetve számításaink szerint a magyar költségvetésnek ez a támogatása öt esztendő alatt meg fog térülni. Minden, ami öt éven fölül jelentkezik pedig már tiszta nyereség: jól jár a cég is, és jól járunk mi is. Engedjék meg, hogy elmondjam, hogy azt kértem a cég vezetőitől, hogy támogassák Magyarországot a jövőben is. Ha beruházásban gondolkodnak, akkor számítsanak Magyarországra. Kíváncsiak voltunk arra, hogy miért éppen Magyarországot választották az új beruházás helyszínéül. A munkaerőt említették első helyen. Én szeretném, hogyha a Magyarországon munkából élő emberek az ilyen beruházásokat elismerésnek, a saját személyes erőfeszítéseik elismerésének is tekintenék. Ezek a beruházások nem tudnának létrejönni, működjön akármilyen jól egy kormány, legyen bármilyen kedvező az ország elhelyezkedése, hogyha a beruházók nem éreznék úgy, hogy itt színvonalas, világszínvonalú teljesítményre képes, megfizethető árú, tehát versenyképes munkaerőt találnak. És találnak. Ezeket a beruházásokat, különösen, amelyek már egy korábbi beruházás tapasztalatai alapján jönnek létre, mind úgy kell tekintenünk, mint elismerést, a magyar munkavállalók iránti elismerést.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Szeretnék még egy tényt aláhúzni. Ezekben a gyárakban dolgozók kétharmada női alkalmazott. Ez nagyon fontos dolog, hogy olyan beruházások is legyenek Magyarországon, amelyek nemcsak a férfiakra, hanem bizony a sajátos élethelyzettel rendelkező női munkaerőkre alapoznak, mintegy bizonyítva azt, hogy egyébként a nők számára a család mellett a tisztességes munkalehetőség is megteremthető és elérhető. Köszönjük szépen a dán barátainknak, hogy olyan gyárat hoztak Magyarországra, és olyan gyárat bővítenek, amely a magyar nők számára ad lehetőséget, mintegy ezzel is elismerve az ő teljesítményüket. Kiemelték a vendégeink azt, hogy a helyi önkormányzatokkal mindenhol jó az együttműködés. Ezt fontosnak tartom. Az önkormányzatoknak vállalkozóbarátnak kell lenniük. Ha nem azok, akkor nem tudnak munkahelyeket vonzani a térségbe. Örülök, hogy az ország nyugati és keleti felén egy-egy jó példát láthatunk most itt.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Végezetül, hogy a saját lovamat is dicsérjem, szeretném ebben a beruházásban látni a mostani gazdaságpolitika sikerének elismerését is. Végül is nagyon nagy intellektuális viták végén vagyunk. Nem akarom Önöket untatni, de amikor még itt a rendszerváltás előkészítése zajlott a nyolcvanas évek második felében és utána az útkeresés a kilencvenes évek első felében, akkor egy általános meggyőződés volt, hogy egy olyan, fölzárkózni akaró gazdaság, mint amilyen a magyar, csak akkor tud fölzárkózni, hogyha viszonylag magas inflációval és magas költségvetési hiánnyal bátorítja a gazdasági növekedést. Ezért számunkra egy nagyon komoly kérdés volt, hogy lehet-e gazdasági növekedést elérni alacsony infláció és 3 % alatt tartott költségvetési hiány mellett. Ez persze politikai kérdés is, vagy politikai vitában megnyilvánuló kérdés, de egy nagyon komoly szakmai kihívás minden kormányzat számára – nemcsak Magyarországon, egész Európában, és különösképpen Közép-Európában. Amit most látunk Magyarországon, egy tézis, amely azt bizonyítja, hogy alacsony infláció és alacsony költségvetési hiány mellett is lehet növekedési pályára állítani egy gazdaságot. Elsősorban az ilyen beruházásoknak köszönhetően, mint amit ma is itt, együtt üdvözlünk. A dolog úgy fest, hogy Magyarországon tartósan alacsony lesz az infláció: 3 % alatt, most 2 % alatt van. Alacsony lesz a költségvetési hiány, vagyis 3 % alatt fogjuk tartani. Közben pozitív marad a külkereskedelmi és a fizetési mérleg, és egyúttal lesz gazdasági növekedés. Ebben az évben is már látható gazdasági növekedés, és minden előrejelzés szerint, amely előrejelzésekben egyébként a kormány az óvatosabbak közé tartozik, a következő években magasabb gazdasági növekedés lesz, vissza fogjuk szerezni azt az éllovas pozíciónkat Közép-Európában, amit az elmúlt években elvesztettünk.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Azt kívánom egész Magyarországnak, hogy soha ne kezdődjön hét rosszabbul, minthogy bejelentünk 701 új munkahelyet a dolgozni akaró magyarok számára. Rasmussen úr, kérem, hálás szívvel köszönjük, hogy ellátogatott ide, és köszönjük szépen az erőfeszítéseit is!

(miniszterelnok.hu)