Orbán Viktor köszöntője a Kúria újjáalakulásának 150. évfordulóján, Budapesten.
Tisztelt ünneplő Teljes Ülés! Hölgyeim és Uraim!
Tisztelettel köszöntöm Önöket! Külön tisztelettel köszöntöm közjogi vezetőinket. Azért fogadtam el a kötelező tiszteleten túl a teljes ülésre szóló meghívást, hogy átadhassam Önöknek a magyar kormány jókívánságait és üdvözletét. Az elnök úr az előbb így fogalmazott: a régihez való visszatérés sohasem marad kritika nélkül. Ha az ember végiggondolja a politikai életben mintegy vezérfonálként végighúzódó reform szó jelentését, azt is látnunk kell, hogy a reform valójában nem más, mint annak a beismerése, hogy valami kijött a régi formájából, elveszítette eredeti hivatása teljesítésére való képességét, és ezért bizony vissza kell a régi formái közé vezetnünk. Ilyen körülmények között, bár Magyarország államformája köztársaság, a kúria neve pedig a királysággal kötődik össze, mégiscsak helyénvalónak tűnik, hogy ezentúl Kúriának hívjuk a korábbi Legfelsőbb Bíróságot. Fölmentést ad, megerősítést ad számunkra az, hogy az Európai Unió bírósága is kúria névre hallgat, holott nemcsak monarchiák ítélkezési gyakorlatát próbálja segíteni, hanem köztársaságokét is.
Tisztelt Elnök Úr!
Természetesen a magyar kormány elkötelezett az iránt, hogy a Kúria régi fényében ragyoghasson, ideértve – mármint a régi fény körébe értve – a régi épületet is, ezért mi készen állunk arra, hogy Önökkel együttműködve megtaláljuk annak leggyorsabb és legésszerűbb módját, hogy a Kúria régi épületét minél hamarabb ismét a Kúria használhassa. Helyreállítva ezzel azt a szerintem fantasztikus alkotmányos háromszöget, amelyet a Kossuth tér körül a kormány, az egykori főminisztérium, a törvényhozó hatalom, vagyis a parlament és a Kúria révén az igazságszolgáltatás formáz.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Én akkor tudok talán legméltóbban kapcsolódni az előttem szólókhoz, ha röviden szólok néhány szót arról a helyzetről, amiben vagyunk, és néhány gondolatot osztok meg Önökkel arról, ami ránk vár. Mindannyian tudjuk, hogy 2010-ben hazánk nagyon nehéz helyzetben találta magát. De nemcsak hazánk találta magát nehéz helyzetben, hanem az a világ is, amelyhez tartozunk, és amely közvetlen létformánkat meghatározza, vagyis az Európai Unió, az európai kontinens is. Mindannyian láthatjuk, hogy a baj kezdődött egy pénzügyi válsággal, utána a pénzügyi válság átnőtt egy reálgazdasági válságba, és most a harmadik szakaszba érkeztünk, amikor megjelentek a nyílt társadalmi és politikai válságok ebben a szélesebb otthonunkban. Ha csak azt a tényt idézem föl, hogy az elmúlt évben 28 tagállamból 13-ban kényszerültek arra ilyen vagy olyan okból, hogy új kormányt alakítsanak, világosan érzékeltethetem azt a feszültséget, amely ma a mi szűkebb otthonunkban, az európai kontinensen, az Európai Unióban is munkál. Mindannyian látjuk, bármennyire is szeretnénk, nem tudunk úgy élni a jövőben, ahogyan eddig éltünk. Azok a folyamatok, amelyeknek most a felszínét érintettem, teljesen új európai rendhez és egy új európai architektúrához vezetnek el bennünket. Egyes nemzetek fölemelkednek, mások hátrébb sorolódnak, egyes régiók megerősödnek, mások veszítenek erejükből. Új erőcentrumok jelennek meg. Az a világ, amelyben élünk, még ha akarnánk, sem marad olyan, mint amilyennek tegnap megismertük. Magyarország sorsa sem volt könnyebb 2010-ben. A mi értékelésünk szerint akkor hazánkat az eladósodás, egy megbénult államigazgatás, egy szétesett közrend és a már mindennapi életet veszélyeztető paramilitáris szervezetek által okozott fölbolydulás jellemezte. Az állam a bénultság állapotában volt, és a széthullás határán állt. Magyarország válasza erre a nemzetközi és hazai helyzetre a minden korábbinál erőteljesebb politikai stabilitás megteremtése volt, amelyet mi itt közönségesen csak kétharmados parlamenti stabilitásnak nevezünk, de amelynek valóságos értelme az, hogy a választópolgárok arra törekedtek, hogy Magyarország megőrizze működőképességét, akcióképességét és cselekvőképességét. Ezért az államélet megjavításhoz szükséges összes eszközt a törvényhozók rendelkezésére bocsátották a magyar emberek. Ebből jött létre az a kormányzati struktúra, amelyet Önök is ismernek, és az államélet újraindításához, újraszervezéséhez szükséges eszközöket összpontosítottuk, amit egyszerűen csak Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium néven ismerünk.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
A változásra szükség volt, és ez egyben óriási lehetőséget is adott, mert esélyt teremtett egy átfogó megújuláshoz. 2010-ig akár az igazságszolgáltatásról, akár más nagy társadalmi alrendszerről legyen szó, a rendszeresen visszatérő gondolat az volt, mit miért milyen akadályok miatt nem lehet megváltoztatni, holott szükség volna erre. A kétharmados többséggel megválasztott új parlament vállalta a megújulás felelősségét, a rendelkezésünkre bocsátott eszközöket jól-rosszul használjuk. Erről mindenkinek meg lehet, és nyilván meg is van a véleménye. Ami az igazságszolgáltatást illeti, csak annyit mondhatunk, az új rendszer megindulása óta három hónap telt el. Bizakodunk, de határozott és megalapozott értékeléshez hosszabb időre, szélesebb távlatra lesz szükségünk.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Miközben persze a választott eszközökről és a választott útvonalról mindenkinek megvan a véleménye, szeretném aláhúzni, hogy a magyar parlament úgy tekint a döntéseire, hogy önmagában az a bátorság, amellyel a cselekvést választotta a magyarázkodás helyett – itt tartunk –, már önmagában is tettnek minősül.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Ami az igazságszolgáltatás illeti. Amikor a parlament megkezdte a működését, akkor egy nagyon fontos kérdésre kellett választ adnia, ami nem csupán úgy fogalmazható meg, hogy szükségünk van-e új alaptörvényre vagy alkotmányra, hanem a közjogi rendszer felől nézve úgy volt megfogalmazható, parlamentáris vagy prezidenciális rendszerre van-e szüksége Magyarországnak. Számos érv szólt a mellett, hogy a jól ismert parlamentáris rendszer helyett – különösen, hogy eszközök is rendelkezésre álltak a változáshoz – inkább a prezidenciális rendszer felé mozduljunk el. Azonban részben történeti, részben jogtiszteleti okokból arra a meggyőződésre jutottunk, hogy a magyar közjogi rendszer továbbra is a parlamentarizmus alapjain kell működtetni. Ehhez értünk, ezt ismerjük, erről vannak történeti ismereteink, és valószínűleg nem rendelkezünk azzal a képességgel, amellyel kezelni tudnánk a legitimáció szempontjából egymással rivalizáló elnök és a parlamentáris rendszer egymáshoz való viszonyából szükségképpen fakadó konfliktusokat. Ezért a magyar parlament úgy döntött, hogy az új közjogi berendezkedés is maradjon parlamentáris talapzaton. Levontuk azt a következtetést is, hogy a ’97-es modell, amely a bíróságok rendszerét próbálta szabályozni, a mi meggyőződésünk szerint, az abban résztvevő emberek számos és tiszteletreméltó erőfeszítése ellenére sem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, és az igazságszolgáltatás megreformálását ennek a ténynek, valamint a parlamentáris rendszerhez való ragaszkodásnak a metszéspontja jelölte ki.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Ebből fakad az, hogy végül is úgy döntött a parlament nagy többsége, hogy az ügyészséget nem rendeli a kormány alá, hanem marad továbbra is a parlament alá rendelten. Sőt, az igazságszolgáltatás reformját sem úgy képzeli el, ahogy az Európában egyébként több helyütt megszokott, és a jól ismert rendszert választva a kormány felé állapítja meg az igazságszolgáltatás felelősségét, hanem azt is inkább a parlament kezében hagyta.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Természetesen megoszlanak a vélemények arról, hogy a kormány alá rendelt, a felelősségét a kormány felé megállapító igazságszolgáltatás-e a helyesebb, vagy inkább a parlamenti súlyponttal megalkotott igazságszolgáltatás-e az. Egyesek egyiket demokratikusabbnak, a másikat kevésbé annak tartják. Én csak arra szeretném Önöket emlékeztetni, hogy a kétharmados parlamenti szabályok, amelyek az igazságszolgáltatásra vonatkoznak, mindig konszenzust teremtenek. Az igaz, hogy a legutóbbi válsághelyzetből fakadóan egyetlen politikai közösség is képes arra, hogy ezt a kétharmados többséget előállítsa a parlamentben, de sajnos azzal a rossz hírrel kell szolgálnom, hogy ez nem lesz mindig így. A mostani kétharmad után is van élet, vagyis a kétharmados rendszer fönntartása folyamatos konszenzuskényszert épít a rendszerbe, és ennek szerintem az igazságszolgáltatás az előnyeit fogja élvezni a jövőben.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Természetesen, bármennyire is szeretnék, mert egy ünnepi alkalom szinte fölkínálja ezt a menekülő pályát, de mégsem tehetem meg, hogy nem érintem a bírák nyugdíjának kérdését. Szeretném jelezni, hogy tisztában vagyunk a változás okozta sérelmekkel, ugyanakkor a parlament és a kormány ezt a változást nem az igazságszolgáltatási reform részének tekinti, hanem az általános új magyar nyugdíjrendszer megteremtésének következményeként tekint rá. Annyit, de annyit határozottan tudok ígérni és vállalni, hogy minden esetben méltányos elbánásra fogunk törekedni, és tisztelettel tekintünk azoknak a munkájára, akik most elérték a nyugdíjkorhatárt.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Ha ezekhez a változásokhoz még azt is hozzáillesztjük, hogy Magyarország parlamentje hamarosan megalkotja az új polgári törvénykönyvet és az új büntetőtörvénykönyvet, ha ehhez még azt is hozzáigazítjuk, hogy egy teljesen új közigazgatási reformot is végrehajtottunk, egy új közigazgatási rendszert építünk föl, akkor azt gondolom, hogy ez mintegy két-két és fél éves munkaként, talán a vállalkozás mérete okán is elismerésre méltó.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Én végigcsináltam, végigéltem több mint húsz évet parlamenti képviselőként. Azt tanultam meg, hogy amikor az igazságszolgáltatásnak valamilyen reformja került napirendre, akkor azt leggyakrabban pénzügyi források biztosítása helyett ajánlották föl az igazságszolgáltatásnak. Ezzel a gyakorlattal szerettünk volna szakítani, és reményeink szerint Önök érzékelik, hogy ezzel szakítottunk is. A mostani változásokhoz új pénzügyi lehetőségeket is kötöttünk annak érdekében, hogy a sok esetben valóban méltatlan körülmények közül az igazságszolgáltatást ki tudjuk szabadítani, és az Önök által képviselt és teljesítendő hivatás súlyához és méltóságához megfelelő munkakörülményeket tudjunk biztosítani. Bízom abban, hogy a Kúria vezetőségével együttműködve még további lépéseket tehetünk ezen az úton.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Ennyit a mögöttünk hagyott időszakról. Mindannyian láthatjuk, hogy felálltak az új rendszerek. Konszolidációs politikára törekszünk. Ennek része az egyeztetés, része a konzultáció. Félidőben vagyunk, most készítjük el a mögöttünk hagyott félidő értékelését, és most tervezzük meg az előttünk álló félidő folyamatait is. Ebben a tervezésben számítunk a Kúriára, számítunk az igazságszolgáltatásban dolgozók tudására, tapasztalatára és javaslataira. Végezetül, tisztelt Hölgyeim és Uraim, parlamenti képviselőként még annyit hadd hozzak itt szóba Önök előtt, hogy a mi fölfogásunk, a törvényhozók fölfogása szerint az igazságszolgáltatás persze minőség kérdése is, de alapvetően demokráciakérdés. Általában úgy szokták fölfogni, hogy vajon az igazságszolgáltatás függetlensége garantálva vagyon-e. Természetesen ez is fontos kérdése a demokráciának, de van egy másik olvasat, egy másik dimenzió, és én most erre szeretném az Önök figyelmét fölhívni. A kérdés úgy hangzik, hogy a jogát és igazságát kereső polgár bízhat-e abban, hogy az ő adóforintjából fönntartott igazságszolgáltatás pártatlanul, igazságosan és gyorsan ítélkezik-e az ő ügyében.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Az igazság csak azt védi meg, aki elég erős ahhoz, hogy megvédje az igazságot. Ennek jegyében sok erőt, jó egészséget és sikereket kívánok a Kúriának!
(orbanviktor.hu)
