Orbán Viktor beszéde a Megyei Jogú Városok Szövetségének közgyűlésén, Székesfehérváron.

Tisztelettel köszöntök mindenkit. Jó napot kívánok!

Andrásnak köszönöm szépen, hogy lehetőséget adott arra, hogy ma a városházán lehessek, Lajosnak köszönöm szépen, hogy a szövetség nevében meghívott ide. Gratulálok a város vezetésének. Az már nem lett volna szép, illetve túlzás lett volna, ha a kosárlabda bajnoki aranyat is magához veszi Fehérvár. Ezért az embernek fehérváriként vérzik a szíve, de hát azért másnak is kell jusson hely a nap alatt. Még jó, hogy a vízilabdát nem Fehérvár nyerte, mert az aztán mindennek a teteje lett volna, hanem, ugye, Eger. De ez jól mutatja, ha végignéz az ember a csapatsportok országos rangsorán, hogy a megyei jogú városok valamilyen rejtélyes oknál fogva utcahosszal verik Budapestet ebben a pillanatban, ami egyfelől a megyei jogú városok számára olyan negyven-ötven év után, amikor esélyük sem volt bizonyos sportágakban, hogy országos bajnoki címhez jussanak, nagy öröm és dicsőség, másfelől jól mutatja, hogy a helyzet Budapesten tarthatatlan. Mert az nem lehet, hogy másfél–kétmilió ember számára a professzionális csapatsport siker elérhetetlenné váljon. Tehát jól látszik, hogy a budapestieknek össze kell magukat szedni. De azt gondolom, hogy Budapest problémáinak megoldására a Megyei Jogú Városok Szövetségének nem kell vállalkoznia. Van itt gond és baj anélkül is éppen elég; azt majd megoldják a budapestiek. Ha egyáltalán valaki képes megoldani, akkor talán ők.

Nos, kedves Barátaim! Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Szeretnék néhány gondolatot mondani mintegy köszöntő gyanánt meg körvonalazandó az előttünk álló néhány hónap munkájának természetét. Ez nem az a hely, ahol részletekbe menően szakmai kérdéseket fogunk megbeszélni, erre majd a későbbiekben sor kerül, de úgy gondoltam, hogy a Megyei Jogú Városok Szövetségének ülése elég komoly esemény a magyar közéletben és a magyar politikában ahhoz, különösen az előttünk álló feladatok fényében, hogyha mód van rá, akkor ma is váltsunk egymással néhány szót.

Az első dolog, amit szeretnék elmondani Önöknek, illetve Nektek, mert ha jól látom, akkor a hölgyeken kívül szinte mindenkivel tegeződő viszonyban vagyok, hiszen nem tegnap óta ismerjük egymást. Tehát ha megengeditek, először azt szeretném mondani, hogy ha a Megyei Jogú Városok Szövetségének, illetve ha a megyei jogú városoknak a jövendőbeli magyar politikában, a magyar közéletben elfoglalt helyét próbáljuk kijelölni, akkor nem mehetünk el szó nélkül a mellett a nagyon egyszerű, talán ebben a körben közhelyszámba menő tény mellett, hogy az önkormányzatok – azon belül is a megyei jogú városok – voltak azok, amelyek tulajdonképpen megmentették az országot az elmúlt négy-öt évben biztosan, de lehet, hogy talán az elmúlt hét-nyolc évben is a teljes összeomlástól. Beszéljünk egyenesen: ha nincsenek a megyei jogú városok, nincsenek elszánt megyei közgyűlési vezetők, nincsenek elszánt és bátor polgármesterek, akkor Magyarország szó szerint összeomlott volna az elmúlt négy évben. Nemcsak úgy omlott volna össze, mint ahogy meg is bicsaklott, hogy nyakig úszik az adósságban gyakorlatilag jó néhány település, és az egész ország előtt egy éve ez volt a helyzet, kilátástalan helyzet körvonalai bontakoznak ki, hanem úgy is összeomlott volna az ország, hogy nem kaptak volna fizetést a tanárok, az egészségügyben dolgozók, a szociális ellátásban dolgozók, és sorolhatnám tovább.

Először is most nem mint régi jó bajtársatok, akit ezer éve ismertek, hanem mint Magyarország miniszterelnöke szeretnék Magyarország polgárainak, a magyar választóknak a nevében köszönetet mondani, a nagyvárosok polgármestereinek, hogy áldozatos munkával sikerült talpon tartaniuk Magyarországot az elmúlt esztendőkben. Olyan időszakban álltak ki a városok polgármesterei az emberek mellett, amikor a kormány hátat fordított nekik, amikor a kormány cserbenhagyta az embereket, sőt sok esetben el is árulta őket. Ha nem volna az az intézményrendszer, amelynek a jövőjéről most nagyon éles vitákat folytatunk – helyesen egyébként –, abban az esetben azt hiszem, 2010-ben a siker esélye nélkül vágott volna bele az új kormány – összetételétől függetlenül – abba a munkába, amelyet el kell végezni. Nos, a legfontosabb dolog, hogy a jövendőbeli vitákat tehermentesítsük annak a félreértésnek a súlya alól, miszerint az önkormányzatok mai nehéz pénzügyi helyzetéért az önkormányzati vezetők lennének a felelősek. Ezt a vitát tegyük zárójelbe, erről nincs mit beszélni, mert az önkormányzatok nehéz, összeomlásszerű gazdasági helyzetéért a megelőző évek központi kormányzatai a felelősek. Még egyszer mondom, ezért amikor arról beszélünk, hogy egy-egy megye a fizetésképtelenség határára került, hogy egy-egy város adósságát szanálni kell, hogy egy-egy várost konszolidálni kell, abban nem a Ti munkátok iránti lebecsülés, az azzal kapcsolatos elégedetlenség fejeződik ki, hanem az egy szükséges pénzügyi manőver, amely nem írja fölül azt az egyszerű történelmi tényt, hogy egyébként még a legeladósodottabb város és megye esetében is történelmi tettet hajtott végre az ott dolgozó polgármester meg az ott dolgozó közgyűlés azzal, hogy azt a várost működésképes állapotban tartotta, vagy azt a megyét működőképes állapotban tartotta, amelyet egyébként a központi kormányzat gyakorlatilag halálra ítélt. Innen kell indítani a beszélgetést. Ez nagyon fontos. Nehogy véletlenül az a képzet alakuljon ki, hogy az ország központi kormányzata az elmúlt években kialakult pénzügyi nehézségekért felelőssé kívánná tenni az önkormányzati vezetőket. Erről nincsen szó. Ezért a jövendőbeli megoldások sem erről a vitapozícióból vagy nem erről az alkualapról indulnak, hanem arról az alapról kell megindulnia a beszélgetésnek, hogyan tudjuk jól berendezni a jövőt. Ez egy egészen más lelkületű vita lesz, mint hogyha egyébként a mostani helyzetért felelőssé akarnának tenni olyanokat, akik nem felelősek érte. Ez nagyon fontos dolog, ezért kérlek Benneteket, hogy ezt a dolgot zárjuk le. Erről nincsen mit beszélni. Ilyen értelemben a városok fölhalmozott adóssága, a megyék fölhalmozott adóssága egy feladat. A parlament helyesen állította föl az ország eladósodását vizsgáló bizottságot. A parlamentnek van egy ilyen bizottsága, majd annak a bizottságnak a jelentéséből kellene, hogy kiderüljön majd egyébként a felelősség. Ezért kérlek Benneteket, parlamenti képviselőket, hogy legyetek aktívak ennek a határozatnak a végleges megszövegezésében, mert ott kell majd tételesen megszövegezni, hogy azért adósodtak el az önkormányzatok, és azért járulnak ma hozzá egyébként rendkívüli mértékben az ország teljes eladósodásához, mert a kormányzat olyan helyzetet idézett elő, amilyenről az előbb beszéltem. Ebben a parlamenti határozatban fogjuk rögzíteni az ország eladósodásáért viselendő felelősséget, és nemcsak a központi kormányzat eladósodásáért viselendő felelősséget, hanem a megyék és a városok eladósodásáért viselendő felelősséget is. Úgyhogy kérlek Benneteket, hogy ezt a szerintem a későbbi politikai élet fontos alapját jelentő dokumentumot, ennek alakulását és elkészítését kísérjétek figyelemmel, és vegyetek benne részt.

Nos, ugyanakkor az, hogy a most kialakult nehéz helyzetért szinte senki sem visel felelősséget a városi és megyei vezetők közül, nem mentesít bennünket az a feladat alól. Azt mindannyian tudjuk, hogy bármilyen jó kormánya is legyen Magyarországnak – ez a helyzet ráadásul nem is állt elő, mert csak jobb kormányunk van, a jó kormányzástól azért még messze vagyunk, ahhoz azért még némi időnek el kell telnie, hogy ilyen bátor kijelentést merjünk tenni –, tehát még hogyha jobb kormányzata is van Magyarországnak, mint az előző kormányzat volt, még ilyen esetben is elkerülhetetlen, hogy kiigazítsuk, helyrehozzuk, kijavítsuk azokat a hibákat, amelyek húsz év óta gyötrik az önkormányzati rendszert. Ilyen értelemben tehát Nektek, Önöknek egyszerre kellene két feladatot elvégezni. Egyfelől rendezni a múltat, pénzügyileg szanálni, ami szanálható, finanszírozási terveket készíteni, arra, ami egyébként finanszírozható és finanszírozandó, másfelől pedig a válságmenedzselési gondolkodásmódot háttérbe szorítva, kifejezette jövőorientált, építő, hosszabb történelmi korszakra is biztos alapot jelentő új rendszert kell megalkotni. Én ebben kérek Tőletek partnerséget. Ha ez a vita abban merül most ki, hogy az iskolaigazgatókat ki fogja kinevezni, akkor azt gondolom, hogy egy történelmi lehetőséget mulasztunk el. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy ilyen mélyre süllyedjünk, amikor egyébként olyan kérdéseket kell eldönteni, hogy akkor ki képes megfelelő színvonalon, az oktatás révén lehetőséghez juttatni a gyerekeinket, hogy a képességeiket magukból teljesen kiadva szép, nagy ívű pályát fussanak be. Amikor olyan kérdésekkel kell foglalkoznunk, hogy képesek vagyunk-e egy országos közegészségügyi térképhez igazítani az ország egészségellátó rendszerét. Ilyen körülmények között nem vitatkozhatunk arról, hogy ki nevezi ki a kórházigazgatót, ami kétségkívül nagyon fontos kérdés, de az ország szempontjából messze nem az első kérdés. Én nagyon szeretném, hogyha ilyen értelemben, a rossz felfogást eredményező provincializmuson felül lehetne emelkedni. Természetesen nagyon fontos Fehérvár érdeke, fontos Kaposvár érdeke, Debrecenéről nem is beszélve, ezek mind rendkívül fontos érdekek, és mindenkinek van önérzete, becsülete, van városszeretet, amit mind meg kell becsülni, de most arról van szó, hogy nem egyszerűen a Ti városotokról és megyétekről beszélünk, hanem az ország jövőjéről beszélünk, aminek Ti is részesei vagytok – a városotokkal meg a megyétekkel. Tehát én egy ilyen típusú, az egész ország átszervezéséhez való hozzájárulást kérek. Szeretném, hogyha a vitában, ami előttünk áll – és nem lesz könnyű vita –, amely arról szól, hogyan osszuk meg a feladatokat, hogyan osszuk meg a forrásokat, hogyan osszuk meg a bevételeket, hogyan osszuk meg az adóztatás lehetőségét, ezeket a kérdéseket sikerül-e valóban Magyarország szempontjából eldöntetni. Szeretném jelezni, hogy a kormány nyitott, örömmel fogadjuk az előterjesztéseket. Én örülök annak, hogy a frakciónk, a Fidesz és a KDNP frakciója elkészített egy önálló önkormányzati átszervezési koncepciót, amely nem esik egybe egyébként a kormány elképzelésével, tehát két különböző dokumentumunk is van. A távolságok intellektuálisan áthidalhatók, s meggyőződésem, hogyha intellektuálisan áthidalhatók, akkor szakmailag és politikailag is áthidalhatóak lesznek. Biztos vagyok abban, hogy meg fogunk állapodni az év második felében az összes nyitott kérdésben.

Csak azt szeretném tőletek kérni, mint ahogy magamat is arra biztatom, hogy ne abszolutizáljuk a saját szempontjainkat. Én tudomásul veszem, a kormány tiszteletben tartja azokat az érzéseket, az ország szempontjából fontos lelki tényezőket, amelyek egyébként a helyi önkormányzatokhoz kötődnek. Ami egy városhoz, egy faluhoz, egy településhez, egy intézményhez kötődik, ez mind respektáljuk, de cserébe azt kérjük, azt kérem tőletek, hogy Ti pedig lássatok túl a városotok határain is, ha arról van szó, hogy milyen legyen a magyar egészségügy, milyen legyen az önkormányzatok részvétele az oktatásban. Akkor ott a Ti horizontotok nem érhet véget Somogy megye, Fejér megye vagy éppen Hajdú-Bihar megye határánál. Tehát országos rendszereket kell átalakítanunk, és ezt csak együtt leszünk képesek megoldani. Úgyhogy én ebben a szellemben szeretném a következő években, a következő néhány hónapban az előttünk álló munkát elvégezni. Amiről beszélünk ugyanis, az nem arról szól, hogy ott, ahol kilyukadt a hajó, ott, ahol léket kapott, ott megpróbáljuk a lékeket betömködni, hanem arra vállalkoztunk – és a kétharmad erre kötelez is bennünket –, hogy Magyarországot egy működőképes országgá szervezzük át. És ez az átszervezés mindent érint. Jól láthatjátok, hogy ez az átszervezés szinte pontját érinti az országnak.

41 konzultációt indítottunk meg. Ez jól mutatja, hogy mennyi ponton nyúltunk hozzá a szerintünk rosszul vagy egyáltalán nem működő szolgáltatásaihoz, intézményeihez, funkcióihoz a magyar államiságnak. A 41 konzultációból 17-et már le tudtunk zárni. Tegnap éppen a romákkal zártunk le egy konzultációt, ami megállapodással végződött, és még fut 24 konzultáció. Ebből a 41 konzultációból 2 volt olyan, amit nemzetinek nevezünk, az egyik az alkotmányról szólt, ezt lezártuk, a másik pedig a Szociális Konzultáció, ami most fut. A többi, a maradék 39 gyakorlatilag mind rész-, ha úgy tetszik, szakmai konzultáció volt, illetve szakmai konzultáció, hiszen mind a mai napig zajlik. Tehát ez jól mutatja azt, hogy az a munka, amiben benne vagyunk, nem egészen egyszerűen csak egy pénzügyi összeomlás, egy adósságválság elhárításáról szól, hanem az ország átszervezéséről. A perspektíva, amibe el kell helyeznetek ezt a nagy munkát, rendkívül széles. Ti ezért világlátott emberek vagytok, testvérvárosi kapcsolatokon keresztül meg egyéb, a világ tőlünk távol eső országaiban található nagyvárosokkal kiépített szoros üzleti, kulturális vagy tudományos kapcsolatok révén sok mindent láttatok és láttok a világból. Mindannyian tudhatjátok, nem kell ehhez külügyminiszternek lenni – mert ha a világban megfordultok, látjátok –, hogyha nem csinálunk valamit, akkor Magyarország versenyképessége nemzetközileg egyre hátrább és hátrább sorolódik, és le fog csökkenni. Ezt szerintem Ti a saját szemetekkel látjátok, hogyha elmentek Kínába vagy éppen Nyugat-Európába, vagy elmentek Oroszországba, a jobb módúak esetleg még Latin-Amerikába is. Ott lehet látni, hogyan mennek el mellettünk a brazilok, mi történik velünk a Kína–Magyarország versenyképességi mutatók tekintetében, hogy értékelődik fel Ázsia, és mi fog történni Magyarországgal tíz-tizenöt év múlva, hogyha nem csináljuk meg azt, ami a dolgunk, és nem szervezzük át a világgal versenyezni képes országgá Magyarországot. Ez a feladat.

És kire számíthatna a mindenkori kormány, ha nem a világlátott, vezetői tapasztalatokkal rendelkező, a helyi önkormányzatokban vezetői tudást, ismeretet, általában az átszervezéshez szükséges tudást, dörzsöltséget összegyűjtött polgármesterekre? Én sem tudok másra támaszkodni, csak Rátok. Ilyen értelemben tehát, a kormányzat nem harcolni és összeütközni akar Veletek, hanem megállapodni akar, együttműködni és ezt a munkát közösen szeretné Veletek elvégezni. Ezért én hiszek abban, hogy az előttünk álló néhány hónapban az értelmes érveknek, egy értelmes vitában lesz súlya, jelentősége és szerepe. Tehát nem egyszerűen csak statusquo-védő pozíciót fognak elfoglalni sem a kormány képviselői, sem pedig az önkormányzati vezetők. Ha megengeditek, még azt is szeretném elmondani, hogy szerintem az alkotmány elfogadásával egy szilárd, betonkeménységű alapot hoztunk létre Magyarország következő néhány évtizede számára. Nyilvánvaló, hogy ez az alkotmány a következő húsz-harminc, de lehet, hogy negyven évét fogja meghatározni Magyarországnak. Szerintem az alkotmányban sikerült olyan, az önkormányzatokra vonatkozó szabályokat megalkotnunk, amelyek nyitva hagyták az értelmes szakmai viták számára a terepet, ugyanakkor világossá tettek néhány olyan elvárást, amit mindenkinek, a központi kormányzatnak és az önkormányzatnak egyaránt be kell tartania. Az elmúlt húsz évben szerintem nagyon sok jó tapasztalatot gyűjtöttünk össze az önkormányzatok működésében, és összegyűjtöttünk néhány rossz tapasztalatot is. Szerintem a jó tapasztalat különösen az elmúlt négy évre igaz. Úgy fogalmazható meg, hogy az önkormányzatok olyan fontos és jelentős láncszemei a magyar közéleti rendszernek, amelyek akkor is képesek eredményeket felmutatni, még hogyha az országos kormányzat félre is viszi az országot. Ez egy rendkívül fontos és jó tapasztalat. Ilyen értelemben az önkormányzatok gyakran jelentenek végső mentsvárat a demokrácia, a szabadság, az emberhez méltó élet szempontjából. Amikor a kormányzat ezeket a szempontokat maga mögé hajítja, az önkormányzatok azonban kitartanak ezen szempontok mellett, akkor mégiscsak egy emberi élet válik lehetségessé egy egyébként komoly bajban lévő országban. Ez egy nagyon jó tapasztalat. Az erős önkormányzatok megmaradása, sőt további erősödése, mindannyiunk közös érdeke.

A rossz tapasztalat az, és ez húsz év óta így van, hogy a feladatok rosszul vannak felosztva a központi kormányzat és az önkormányzatok között. Valamikor a kilencvenes évek elején mi ott voltunk Lajossal abban a történelmi pillanatban, amikor a tanácsrendszer helyett újraszabályoztuk az első parlament képviselőiként az önkormányzati rendszert. Már akkor olyan súlyos és rossz, rövidtávú politikai kompromisszumokkal terhelt rendszer jött létre, amelyet az 1994 után létrejövő, kétharmados baloldali többség csak tovább súlyosbított néhány szerencsétlen döntésével. És ma itt állunk. Húsz év alatt tulajdonképpen mindig csak arra volt lehetőségünk, hogy valamit igazítsunk az egyébként elszabott ruhán. De azt, hogy kigomboljuk, újragomboljuk, kiigazítsuk, erre sohasem adódott lehetőség. Ezért most, amikor pénzügyileg is meg kell menteni az önkormányzatokat, ezzel egy időben történelmi léptékű hibákat is helyre kell hozni, és ki kell igazítani a rendszer működését. Lajos a megmondhatója annak, hogy az első hibák, a politikai motivációjú, későbbi működési problémákat eredményező kompromisszumok akkor jöttek létre, amikor az ellenzék tárgyalt a kommunistákkal, és az alkotmányos átmenetnek a kereteit kompromisszumokkal határoztuk meg. Nem mintha másképp is lehetett volna, csak egész egyszerűen jó, ha tudjuk, hogy ennek nemcsak jó, hanem rossz következményei is voltak. Utána jött az MDF–SZDSZ-paktum, amely szerintem szintén számos születési hibával terhelte meg az új önkormányzati rendszert. Majd utána jött az MSZP–SZDSZ kétharmados többség, amely utána a főváros és egyéb más ügyekben tovább rontotta a helyzetet. Sohasem adódott lehetőség arra, senkinek sem adódott ilyen lehetőség, hogy a működési bajok orvoslásán, ideig-óráig történő káros következmények elhárításán túl kijavítsa azokat a hibákat, amiket ezekben a történelmi pillanatokban követtünk el egyébként, még a rendszerváltás legelején, illetve a kétharmados baloldali kormányzás idején. Erre most van lehetőség. S azt kell mondanom, hogy ez nem csak lehetőség, hanem felelősség is. Ha ezt most nem végezzük el, senki sem fogja elvégezni: ugyanolyan gúzsba kötött táncolásra ítéljük a következő húsz éve önkormányzati vezetőit – testületeit és polgármestereit –, mint amilyen gúzsba kötve kellett táncolniuk a polgármestereknek, megyei közgyűlési vezetőknek, képviselőtestületi tagoknak az elmúlt húsz évben. Ezt a problémát kell megoldani.

Nos, tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Polgármester Urak!

Én azt gondolom, hogy az esély arra, hogy jó megoldásokat találjunk, kifejezetten jó. A kormány szempontjai teljesen világosak: átlátható, világos felelősségi rendszert szeretnénk. Azt szeretnénk, hogy világos legyen: ki miért visel felelősséget. Mindenki csak annyi munkát vállaljon, amennyit el tud végezni, amihez van ereje. Ha sokat akar a szarka, nem bírja a farka. Olyan funkciókat, amiket nem tudtok fenntartani, nem tudtok finanszírozni, nem érdemes vállalni. Ugyanakkor az államnak nem szabad egyetlen olyan feladatot sem ellátni, amit helyben jobban meg tudnak oldani, mint ő. Ezt a középutat vagy ezt az ösvényt kell megtalálnunk, és akkor világos hatáskörű, világos felelősségi és világos pénzügyi feltételek jönnek létre, amely mentén lehet dolgozni. Az egy képtelen dolog, hogy egyedül a politikai életben nincsenek világos felelősségi viszonyok. Ha elmentek egy parasztgazdához, ott világos felelősségi viszonyok vannak, ha egy kisvállalkozáshoz, ott is, ha egy nagy céghez, ott is teljesen világos, hogy ki miért felelős, kinek mi a dolga, és ha nem azt teszik, ami a dolguk, és nem azt a felelősséget viselik, ami rájuk hárul, akkor össze fog omlani a parasztgazdaságtól kezdve a kisvállalkozáson át a nagy világi multi cég is. Tehát ezért világos, átlátható, felelősségi, finanszírozási és feladat-hatásköri viszonyokat kell teremteni. Ezzel az elvárással, ezzel az ambícióval érdemes részt vennünk a következő hónapok vitáiban. A kormány álláspontja világos: kevesebb akadály, kevesebb bürokrácia, több szolgálat. Így kell körülbelül kinéznie az új önkormányzati rendszernek, ha sikerül Magyarország újjászervezésének részeként az önkormányzati rendszert is újjá szerveznünk. Ehhez a munkához a magyar kormány minden támogatást meg fog adni, és hogyha a viták kikristályosodnak, akkor én személy szerint is szívesen veszek részt a nyitva maradt kérdések eldöntéséről szóló tárgyalásokban.

Sok sikert, erőt és egészséget kívánok a megyei jogú városok polgármestereinek!

(orbanviktor.hu)