Orbán Viktor beszéde a COSAC ülésén, Budapesten.
Mélyen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Vendégeink! Tisztelt Képviselőtársaim, tisztelt Kollégák!
Nem a bizalmaskodás mondatja velem, hanem az a tény, amit Hörcsik elnök úr is idézett, hogy valaha abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy négy éven keresztül a magyar parlament Európai Integrációs Ügyek Bizottságát vezethettem, és az ott összegyűjtött tapasztalatok a munkámnak mind a mai napig szilárd – személyi és intellektuális – hátországát adják, amiért mindig is hálás leszek a kollégáknak.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Abból a föltételezésből indulok ki, hogy a magyar elnökség tényszerű adatait, a magyar elnökség eredményeinek tényeit Önök számos forrásból jól ismerik. Ezeknek a leltárszerű fölsorolásától szíves engedelmükkel eltekintek. Ezzel nemcsak azt nyerjük, hogy Önök nem fognak unatkozni, hanem azt is, hogy nem csúszok az öndicséret hibájába tekintettel arra, hogy a magyar elnökség eddigi sikereinek listája meglehetősen hosszú. De mindig gyanús, ha valaki a saját lovát dicséri. Várjuk meg inkább, amíg a magyar elnökség véget ér, és majd különböző hivatalos fórumok elmondják a verdiktet a teljesítményünkről. Leltár helyett viszont engedjék meg, hogy néhány olyan gondolatot, megfontolást, összefüggést, a mi munkánk iránytűjét adó fölismerést ismertessek itt Önökkel, amelyek kétségkívül vitára ingerlőek, reményeink szerint a legfontosabb kérdéseit érintik a jövőnknek, és amely megfontolások mintegy magyarázatként végig ott voltak és ott is maradnak Magyarország nemzetközi kapcsolataiban elvégzett munkánk mögött.
Először is engedjék meg, hogy emlékeztessem Önöket arra, hogy amikor 2002-ben abban a szerencsében volt részem, hogy elveszítsek egy parlamenti választást – amelyről bizonyára Önök közül is sokan tudják, hogy rendkívül jó iskola –, akkor mint miniszterelnök kikerültem az Európai Unió miniszterelnökeinek köréből. Abból a körből, ahol, mondjuk úgy, hogy legmagasabb szinten Európa jövőjéről folyt a diskurzus. Nos, az az Európai Unió, amit 2002-ben miniszterelnökként én elhagytam, egy rendkívül optimista Európai Unió, egy szinte már túlzottan is bizakodónak tekinthető miniszterelnöki grémium volt. Az akkori tanács szinte minden tagja osztozott abban a gondolatban, hogy fantasztikus sikerek előtt áll az Európai Unió. A levegő, amelyben a munkánkat végeztük, tele volt bizakodással. Nem is ok nélkül. Ha visszaemlékeznek ezekre az évekre, akkor ez az az időszak, amikor a hidegháborúban kettévágott európai kontinenst sikerült egyesíteni, sikerült létrehoznunk az eurót, mint a kontinens közös pénznemét, és az, amin ma már Önök is csak nevetnek, 2000-ben egyáltalán nem tűnt mulatságosnak, sőt halálosan komoly és reális célkitűzésnek hatott, mármint hogy 2010-re a lisszaboni stratégia jegyében Európa legyen a világ legversenyképesebb gazdasági területe. Ez nem volt olyan régen. Tizenegy évvel ezelőtt volt az, amikor mindannyian őszintén hittünk abban, hogy az Európai Unió a világ legversenyképesebb gazdasági régiója lesz, ötszázmilliós piaccal, a belső kereskedelmi korlátok fokozatos fölszámolásával magunk mögé utasítjuk az Egyesült Államokat, és legrosszabb álmunkban sem jött elő az a kép, hogy a föltörekvő gazdaságok egyszerűen csak ellépnek az Európai Unió gazdasági teljesítménye mellett. Most, amikor a 2010-es választási győzelmünket követően miniszterelnökként visszatértem a tanácsba, nyomát sem találtam annak a bizakodásnak, lelkesedésnek és optimizmusnak, amelyet kilenc évvel ezelőtt otthagytam. Minden okunk meg is van, hogy elégedetlenek legyünk. Az lenne a csoda, ha az optimizmus nem adta volna át a helyét a pesszimizmusnak. Hiszen az eltelt tíz évben az Európai Unió jelentősen veszített a világgazdasági részesedéséből. Az Európai Unió államait példátlanul magas államadósság- szintek gyötrik. Olyan adóssághegyeket cipelnek államok a hátukon, amelyek súlyát nem tudják megtartani. Az Európai Unión belül az aktivitási ráta rendkívül alacsony. 65 %-os aktivitási rátával szeretnénk versenyképesek lenni a 75 %-os aktivitási rátával rendelkező Egyesült Államokkal és a 85 %-os kínai gazdasági teljesítménnyel. Akkor még nem is beszéltem arról, hogy az egész kontinenst egyre nyilvánvalóbban és egyre súlyosabban gyötri az a demográfiai kihívás, amely a kontinens idősödéséből, illetve gyermektelenségéből fakad.
Nos, Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Ez volt az a helyzetértékelés, ami a hátterét adta a magyar elnökség összeállításának. Mi arra a gondolatra jutottunk, hogy nincs vesztegetni való időnk, nem lehet alibi elnökséget létrehozni, ezért a magyar elnökség a legnehezebb kérdéseket célozta meg. Az elnökségi program összeállításakor a mindenki által legnehezebbnek ítélt kérdéseket vetettük föl az elnökségi programunk pontjai között. Ezek a következőek voltak. A gazdasági kormányzás létrehozása az Európai Unióban – megelőzendő, hogy újabb és újabb gazdaságok essenek áldozatul az elhibázott nemzeti gazdaságpolitikának, és sodorják ezzel rendkívül élet- és nehéz helyzetbe azokat a tagállamokat, amelyek egyébként betartják a szoros és szigorú nemzetgazdasági kormányzás feltételeit, tiszteletben tartják az előírt szabályokat. A gazdasági kormányzás mellett célul tűztük ki az európai energiapiac létrehozása érdekében elérendő áttörést is. Az Európai Unió egy olyan gazdasági egység, amelynek energia szükségletét 55 %-ban az unión kívülről szerezzük be. Tele van a kontinens ellátási szigetekkel, és nincs egységes energia piacunk. Célul tűztük ki a pénzügyi válság következményeit levonandó egy új európai pénzügyi szabályozórendszer megalkotását. Célul tűztük ki a bővítési rendszer fönntartását. Mindannyian tudjuk, hogy tekintélyes, bővítésellenes hangulat uralkodik ma az Európai Unióban, de mi, magyarok biztosak vagyunk abban, ha elveszítjük a – területi értelemben vett – növekedésre való expanziós képességünket, az visszaüt az Európai Unió gazdasági teljesítményére, önképére, világképére, és negatív módon befolyásolja a világgazdaságban elfoglalt helyét. Célul tűztük ki, hogy az unió történetében először alkossunk meg egy roma stratégiát – európai, egységes roma stratégiát –, amelynek legyen az a kiinduló pontja, hogy az Európában élő, több mint tízmillió európai roma polgár nem problémát jelent a számunkra, hanem egy olyan lehetőséget, amit eddig nem használtunk ki. Tegyük világossá, hogy nehéz, sőt lehetetlen megvédeni egy olyan gondolkodást, amely az Európai Unióban jelentkező munkaerőhiányt bevándorlással kívánja megoldani, miközben egyébként tízmilliós nagyságrendben vannak a munkaerőpiacba nem integrált Európán belüli közösségeink, európai polgárok. A magyar elnökség programjának részévé tettük a demográfiai kérdések őszinte megvitatását is. Nekem számos élményem van arról, hogy a család és a demográfia kérdésének fölvetése az Európai Unión belül rendkívül dühödt vitákat vált ki. Terhelt ideológiai megközelítésekkel, s a mostani nyelvi képlet és az ahhoz kapcsolódó óvatos viselkedés nem teszi lehetővé, hogy kendőzetlenül és őszintén beszéljünk Európa egyik legnagyobb problémájáról. Ezért informális miniszteri csúcsot is terveztünk itt Magyarországon azzal a céllal, hogy összeállítjuk a legsikeresebb családpolitikai eredményeket tartalmazó practice könyvet, amelytől azt várjuk, hogy az európai uniós államok tagállamai sikerrel használhatják majd saját munkájukhoz. Végezetül, bár nem volt része az elnökségi programnak, mindannyian tudtuk, hogy nincs félév meglepetés nélkül az európai politikában, tehát késznek kell lennünk, hogy váratlan eseményekben, váratlan események idején képviseljük az Európai Uniót. Ilyen váratlan eseményként rázta meg a világot a japán tragédia, és ilyen váratlan eseményként söpört végig a világpolitikán az észak-afrikai népi mozgalmak hatása.
Nos, Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Ezek voltak az elnökségi célkitűzéseink és a megfontolások, amelyek a célok kiválasztása mögött húzódtak meg. Lassan véget ér a magyar elnökség, tisztelt Képviselőtársaim, összefoglalóan, nem elveszve a részletekben, úgy látom, hogy az Európai Unió azzal a dilemmával küzd, hogy az itt fölsorolt kihívásokra olyan választ adjon-e, amellyel visszalép az eddig elért integrációs szintről, vagy olyan választ adjon, amely előrefelé tett lépésnek tekinthető, és inkább az integráció elmélyítését és kiszélesítését jelenti egyszerre. A kérdés úgy is föltehető: képesek vagyunk-e, hiszünk-e abban, hogy képesek leszünk megvédeni a kontinens saját valutáját, az eurót? Teszünk-e ezért erőfeszítéseket? Időnként fájdalmas, pénzügyi erőfeszítéseket. Komolyan vesszük-e még, hogy a személyek szabad áramlásának fenntartása az Európai Unió egyik kulcskérdése, vagy engedünk félelmeinknek és a közhangulati nyomásoknak, és visszalépünk a személyek szabad áramlásának vívmányától. Úgy válaszolunk-e az itt megnevezett problémákra, hogy tovább bővítjük az Európai Uniót, kiterjesztjük az egységes piacot, létrehozzuk, erősítjük, kiterjesztjük a politikai együttműködés övezetét, vagy pedig visszakozunk, és befagyasztjuk az Európai Uniót a mostani állapotában, és az egyébként már szinte bekerített, körülvett, enklávészerűen létező, de még unión kívüli területnek számító Balkán integrációjáról lemondunk.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Engedjék meg, hogy Magyarországról is mondjak néhány szót, mert az, ami az Önöknek most egy tanácskozás erejéig házigazdaként otthont adó vendéglátójukat, vagyis Magyarországot illeti, a mi kihívásaink, amelyekre választ kell adnunk, nem választhatóak el az Európai Unió kihívásaitól. Magyarországon is szükség volt egy nagyszabású pénzügyi konszolidációra, költségkonszolidációra és költségvetési szanálásra, amely a közgazdaság gyakorlatából, mind ortodox, mind unorthodox eszközöket egyaránt fölhasznál. Magyarországon a gazdasági rendszer teljes átszervezése zajlik. Mi az államadósságra nem úgy tekintünk, mint egy politikai kihívásra, mi az államadósságra úgy tekintünk, mint ellenségre. A kettő között rendkívül fontos különbség van; az ellenségnek ugyanis az a természete, hogyha mi nem győzzük le őt, akkor ő győz le bennünket. Ezért az államadósság tekintetében Magyarország háborúban áll, és ezt a küzdelmet meg akarja nyerni. Ehhez viszont olyan lépéseket is tennünk kell, amelyek ma még újak, vagy amelyektől már elszokott az Európai Unió. Bevezettünk egy arányos adórendszert. Radikálisan csökkenteni kellett a kis- és középvállalkozásokat terhelő adókat. Ki kellett mondani, hogy a szociális segély helyett munkabért fizetünk, csak a munkaképtelenek kaphatnak szociális segélyt, a többiek számára, ha a piac nem ad, akkor az állam kell, hogy közmunkát szervezzen. Ki kellett mondani, hogy az államadósságot – bár ma mindenhol nő Európában az államadósság – nekünk négy esztendő alatt a mostani 82 %-os szintről valahova a 70 és a 75 % közötti sávba kell levinnünk. Négy év alatt több mint 10 %-kal kell csökkentenünk az államadósságot. És végezetül, bár nem dolgom, hogy bárki másnak tanácsot adjak, de Magyarországot az a fölismerés vezeti, hogy nem helyes, ha egy országot nemzetközi pénzügyi szervezetek finanszíroznak a piac helyett. Ezért mi az első adandó alkalommal, a kormányváltást követően az IMF-től elköszöntünk, és visszamentünk a pénzügyi piacokra. Biztos és kiszámítható gazdaságpolitikát csak akkor lehet folytatni, ha az ember nem számíthat pénzügyi engedményekre. Márpedig a piac nem tesz pénzügyi engedményeket, a nemzetközi szervezetek viszont tesznek, ezért is hozták őket létre a piac mellé. Márpedig egy ilyen, az államadóssággal és a munkanélküliséggel egyszerre háborúban álló ország számára, mint Magyarország, szigorú pénzügyi ítéletre és körülményekre van szükség, amit a piac tud garantálni a számunkra. Ha nem ezt tesszük – ez volt a magyar bölcsesség –, sosem fogunk a saját lábunkon állni, mindig valaki másnak a lábán fogunk állni – hol az Európai Unióén, hol az IMF-én, hol ki tudja, milyen nemzetközi szervezetén.
Summa summárum, tisztelt Hölgyeim és Uraim, mi úgy látjuk az európai jövőt – kétségkívül az előadás rövidsége miatt elnagyoltan beszélek erről –, hogy az elmúlt nyolcvan-száz éve az Európai Uniónak lényegében három gazdasági rendszert foglalt magában. Először – elnézést az angol kifejezésért, de így talán jobban megvilágítja mondandóm lényegét – volt a „warfare society”, gyakorlatilag egy háborús gazdasági rendszer Európában, amely a kontinens keleti felén elhúzódott, hiszen egy hidegháborús gazdaságot eredményezett. Aztán eljött a „welfare societynek” a kora, amikor jóléti államot építettünk fel, különösen a nyugati féltekén, de 1990 után a közép-európai államok is tettek erre kísérlet. Ez a korszak szerintünk most véget ért. Fölfogásom szerint Európa, benne Magyarország sosem lesz már olyan, mint amilyen a válság előtt volt. Bármennyire is szeretjük azt az Európát, bármennyire is szeretnénk oda visszatérni, ez nem tűnik lehetségesnek. Ezért most a „welfare society” korszaka után föl kell építenünk a „workfare society” korát, a munkaalapú gazdaság korát, amely az európai uniós államokban nagyon sok, ahogy Önök mondják: reformot, ahogy mi mondjuk: átszervezést, újraszervezést igényel.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Végezetül hadd mondjak néhány szót arról, hogy a mi fölfogásunk szerint mely országok lesznek erősek az Európai Unióban, melyek lesznek a sikeres térségei az Európai Uniónak a következő tizenöt-húsz évben. Persze, kell némi vakmerőség, hogy az ember a következő tizenöt-húsz évről beszéljen, különösen azzal a határozottsággal, amelyet a magyar nyelv intonációja megenged az ember számára. De mégis, ha nem hiszünk abban, hogy meg tudjuk mondani, hogy mi lehet az Európai Unió egyes térségeinek az erőforrása a következő tizenöt-húsz évben, akkor nincs mihez igazítanunk a politikánkat. Én a magam részéről úgy látom, hogy azok a térségek és nemzetgazdaságok lesznek erősek Európában a következő tizenöt-húsz évben, ahol a politikai vezetés fölértékelődik. Olyan politikai vezetésekre van szükségünk Európában, amelyeknek világos gazdaságpolitikai és iparpolitikai struktúrák az eredményei. Stabil politikai és gazdasági struktúrákat kell létrehozni. Ha a stabilitást nem sikerül megteremteni mindkét területen, akkor veszítünk a versenyképességből. Ezért ne lepődjenek majd meg azon, ha azt olvassák az újságokban, hogy a magyar gazdasági rendszer pilléreiről a stabilitás érdekében a magyar parlament kétharmados, vagyis alkotmány erejű törvényt alkot. Az erő másik fontos formája vagy forrása a foglalkoztatási ráták emelése lesz. Azok a régiók lesznek sikeresek az unióban, amelyek legalább az Egyesült Államok szintjéig, 75 %-ig tudják emelni az aktivitási mutatójukat. Meggyőződésem, hogy a következő tizenöt-húsz évben fontos erőforrás lesz a kulturális identitás és a nemzeti önbecsülés. Úgy látjuk, hogy a következő tizenöt-húsz évben az eddiginél is szorosabb összefüggés lesz a gazdasági teljesítmény és az erős nemzeti önbecsülés és a biztos kulturális identitás között. Végezetül a jószomszédsági kapcsolatok is erőforrást jelentenek majd a jövőben. Úgy látjuk, hogy az együttműködések versenyei zajlanak a világban, ami Magyarország számára azt a történelmi feladatot adja, hogy a következő tizenöt-húsz évben a legjobb közép-európai, vagyis legjobb szlovák, szerb, román és horvát szomszédsági kapcsolatokra kell törekednünk.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Nem érintettem az egyik legfontosabb kérdést. Engedjék meg, hogy még erről néhány szót szóljak. Ez pedig az Európai Unió és Oroszország kapcsolatának jövője. Hiszen ha a világgazdasági versenyben mutatott lemaradásunkra expanzióval akarunk válaszolni – ami szerintem a helyes válasz –, akkor a Balkán integrációja mellett, a keleti partnerség kiteljesítése mellett stratégiailag rendezett kapcsolatra van szükségünk Oroszországgal is. Nekem nincs kétségem afelől, hogy a következő években, talán hamarabb is, mint azt sokan gondolják, valamifajta stratégiai kiegyezés létre fog jönni Oroszország és az Európai Unió között. Ezért nekünk érdekünk, hogy ez a hatalmas ország minél hamarabb benne legyen azokban a nemzetközi szervezetekben, amelyek a közös játékszabályokat alakítják ki mindannyiunk számára. De az is fontos, hogy Önök tudják, hogy itt most Közép-Európában vagyunk, amelynek speciális történelmi tapasztalatai vannak ebben a tárgykörben. Ezért Közép-Európának meg kell fogalmaznia azokat a célokat, amelyeket a közép-európai együttműködés tekintetében el kíván érni a következő néhány évben, mert ha nincs közép-európai együttműködés, akkor nehezen fog létrejönni a kontinens és Oroszország között stratégiai kiegyezés. Hogy röviden fogalmazzak, Közép-Európának biztonsági garanciákra van szüksége. Ez nem kizárólag katonai-biztonsági garanciát jelent, hiszen mi tagjai vagyunk a NATO-nak, az oroszoknak van együttműködése a NATO-val, tehát azt mondom, hogy katonai biztonsága a térségnek ma adottnak tekinthető. De szükségünk van gazdasági-biztonsági garanciákra, elsősorban az energia tekintetében. Közép-Európa nem lehet kiszolgáltatott és energiafüggő helyzetben egy ilyen nagy történelmi átrendeződéskor. Biztosítanunk kell az észak–déli útvonalakat, amelyek az elmúlt negyven év történelmi adottságai miatt szinte ki sem épültek. Csak kelet–nyugat útvonalakkal rendelkezünk. Közép-Európa biztonságához hozzátartoznak az észak–déli korridorok, amiket ki kell építenünk a Balti-tengertől az Adriáig, hogy a kereskedelmi útvonalainkat biztosítani tudjuk. Közép-Európának rendelkeznie kell inkább előbb, mint utóbb saját fejlesztési intézettel is, mert nem folytatható az a politika, amely közel húsz éven keresztül érvényesült Közép-Európában, hogy miután egy tőkeszegény térség volt, ide minden fejlesztési forrás kívülről érkezett, és saját közép-európai fejlesztési forrásokat saját közép-európai célokra nem tudtunk létrehozni. Ezen mindenképpen változtatnunk kell, és ki kell építeni a közép-európai fejlesztési intézményrendszert.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Meggyőződésem, hogy Közép-Európa megerősödése egyetemes, átfogó, európai érdek. A válság a mi fejünkben is egyfajta választóvonalat jelent, ezért nehéz már visszaemlékeznünk, hogyan is volt ez itt Európában 2008 előtt. De ha mégis sikerül visszaemlékeznünk, akkor fölidézhetjük azt, hogy 2008-at megelőzően az Európai Unió gazdasági növekedésének motorja már Közép-Európában volt. A gazdasági növekedés Közép-Európában többszöröse volt a hagyományos nyugati, európai uniós területek gazdasági növekedésének. Nincs okunk föltételezni, hogy ez a helyzet nem áll elő ismét. Ha Önök a gazdasági növekedés potenciálját mutató adatokat elemzik, akkor jól látható, hogy az egész Európai Unió gazdasága számára egyfajta növekedési motor lehet Közép Európa a következő években is. Ráadásul Közép-Európának van esélye arra, hogy az Európai Unióból kifelé igyekvő ipari kapacitásokat a kontinens határain belül tartsa. Egész Európa szenved attól, hogy a legnagyobb termelő ipari kapacitások elhagyják Európát, és versenyképesebb termelési föltételeket biztosító területekre, Dél-Amerikától Ázsiáig, Kínáig húzódó területeke telepítik át az ipart. Az én meggyőződésem, hogyha nem tudjuk megvédeni az iparunkat, ha az európai ipart nem tudjuk az európai határokon belül tartani, ha lemondunk a termelőszektor által biztosított munkalehetőségekről, akkor el fogjuk veszíteni azt a pozíciót is a világgazdasági versenyben, amivel még rendelkezünk. Ezért az ipari kapacitásunk Európán belül tartása kulcskérdés. Közép-Európa ilyen szempontból – bár kétségkívül maga is profitál ebből – európai missziót teljesít. Összességében tehát azt mondhatom Önöknek, hogy Közép-Európa jó hírekkel és jó perspektívákkal szolgál az egész Európai Unió számára.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Képviselő Társaim!
Összegzésképpen, bár mondandóm többsége a bajokról, kihívásokról és kételyekről szólt, nem szeretnék senkit sem bizonytalanságban hagyni a tekintetben, hogy meggyőződésem szerint a következő másfél-két évtizedben mi itt egy erős Magyarországot fogunk fölépíteni. Közép-Európából erős régiót építünk, és jó esélyünk van arra, hogy a magyar elnökség címe, szlogenje, ami úgy hangzik, hogy Erős Európa, kívánságból realitássá váljon, vagyis én azon kevés európai polgár közé tartozom, akik kifejezetten optimisták az Európai Unió világgazdaságban elfoglalt helyét és lehetőségét illetően.
Köszönöm szépen a megtisztelő figyelmet!
(orbanviktor.hu)
