Orbán Viktor beszéde az Antall József miniszterelnök halálának 20. évfordulója tiszteletére rendezett emlékkonferencián 2013. december 13-án Budapesten.
Kedves Klára Asszony! Tisztelt Dalma Asszony! Áder János és Schmitt Pál köztársasági Elnök Urak! Tisztelt Miniszterelnök Urak! Kedves Emlékezők! Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Külön is köszöntöm Szabad Györgyöt, aki nélkül a mi nemzedékünk számára Antall József politikai életműve nem lenne értelmezhető. Az, hogy őt külön köszöntöm, nem feltétlenül jelenti, hogy itt van, tisztelt Hölgyeim és Uraim.
Tisztelt Emlékezők!
A legnehezebb dolog a helyes hangütés eltalálása. Nehéz dolog eldönteni, hogy afféle gyászemlékezésen vagy inkább egy sikeres államférfi életművének méltatásán vagyunk-e most itt, ezen a mai napon. Antall József halálának huszadik évfordulóján már nemcsak az emlékezetünkben élő emberről és államférfiról beszélhetünk, hanem arról a két évtizedes korszakról is, amely az ő hivatalba lépésével kezdődött el, és az új Alaptörvény elfogadásával zárult le. Ma már rendelkezésünkre áll egy olyan történeti távlat, amely tükrében jól kivehetőek az 1990-es rendszerváltoztatás legjelentősebb mozzanatai és tanulságai. Az Antall József által vezetett magyar jobboldal rendkívül nehéz kihívással szembesült 1990-ben. A választók azzal a történelmi feladattal bízták meg, hogy vezesse át Magyarországot a puha diktatúrából a demokráciába, a KGST-ből a piacgazdaságba, a Varsói Szerződésből a NATO-ba. Az ország korábbi vezetői addigra már kisöpörték az államkincstárt, és csak az adósleveleket hagyták hátra. A magyar nép jelentős része pedig úgy képzelte el az átmenetet, mintha csak átautóznánk Ausztriába megvásárolni egy hűtőgépet. És voltak, akik számára akkor szinte a meglepetés erejével hatott, hogy a határainkon kívül is élnek magyarok, akikért mi személyes felelősséggel tartozunk. Mindent újra kellett gondolni és újra kellett alkotni: a szuverenitás helyreállításától kezdve a szomszédságpolitikán át a szociálpolitikáig, a kultúráig, az oktatásig, az önkormányzatiságig, a belső rend fönntartásáig és az ország védelméig. Visszatekintve ki lehet mondani, hogy a magyar parlamenti demokrácia intézményei Antall József áldozatos munkájának köszönhetően szilárdultak meg. Megörököltünk egy szerkezetileg teljesen életképtelen gazdaságot. A kommunizmus annak idején korszerű épületeket, működőképes gyárakat és gazdaságokat tulajdonított el, hogy 1990-re már csak ezek romjait szolgáltassa vissza a régi és az új tulajdonosoknak.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Antall Józsefnek jutott az a feladat, hogy felébressze ezt az országot, a mi hazánkat a Kádár-korszak kábulatából. Olyanok is voltak, akik az ébredés után szerettek volna inkább ismét álomba szenderülni. Az adósságra épített és a jólétinek titulált rendszert nem volt elég a tárgyalóasztal mellett legyőzni. A rendszerváltoztatásnak a közgondolkodásban is meg kellett történnie. A mindennapos gondokat – jól emlékszünk még erre –, mint amilyen egy benzináremelés a magyar társadalom megrázkódtatásként élte át. Még olyan történelmi események, mint például a Varsói Szerződésből vagy a KGST-ből történő kilépés, vagy az visegrádi együttműködés kezdeményezése valahogy távoli, és ezért kevéssé fontos ügyeknek tűntek sok ember számára. A legvidámabb barakk kádári Magyarországa valójában egy tízmilliós átnevelő tábor volt, ahol az embereket leszoktatták a politikáról, leszoktatták a nagy tervekről, miközben arra tanították őket, hogy legjobb nem kilógni a sorból, a szürkeségből ugyanis még sosem volt baj. Kiderült, negyven év kommunizmus kevés volt ahhoz, hogy az emberek elfelejtsék, ami ezt megelőzően történt, de túl sok volt, hogy ott folytassák, ahol akkor abbahagyták, illetve abbahagyatták velük. Negyven év után a magyarok egy különös fénytörésben, torzítva látták a Horthy-rendszerben, a II. világháborúban és 1956-ban betöltött szerepüket. Ebbe a fénytörésbe helyezték Antall József híres kijelentését, miszerint lélekben tizenötmillió magyar miniszterelnöke kíván lenni. Miközben itthon és a határon túl honfitársaink joggal érezhették, hogy a nemzetről való gondolkodásban végre bekövetkezett a régóta várt fordulat, emlékezetes marad az az össztűz is, amely személy szerint a miniszterelnökre és az egész országra zúdult. Szavait pillanatok alatt a konfliktusok kiélezésében érdekelt külső erők kiforgatták, s úgy állították be őt, mint revánsvágyó, területi revíziót akaró, szélsőjobboldali politikust.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Antall József és az általa vezetett kormány egy olyan szituációba került, ahol úgy tűnt, rövid távon veszítenie kellett az akkori jobboldalnak, hogy hosszú távon az egész nemzet nyerhessen. Higgyék el nekem, ez minden politikus rémálma. Antall József éppen ezt emlegette úgy, hogy ő egy kamikaze kormányt vezet. Mégis, a közép-európai régió akkori álmai közül az Antall József, majd Boross Péter által vezetett kormány volt az egyetlen, amely megbízatásának négy évét ki tudta tölteni. Magam úgy értelmezem, hogy a II. világháborút követően Magyarországon létrejött egy sokra hivatott, de a nagyhatalmi érdekek miatt csak kérészéletűnek bizonyult demokrácia, amelynek értékrendszerét Antall József úgy zárta magába, és úgy tartott ki mellette évtizedeken keresztül, ahogy egy őssejt őrzi meg az emberi szervezet számára az újrakezdés és az öngyógyítás képességét. A Gondviselésnek köszönhető, hogy ez az őssejt visszakerülhetett a magyar politikába, hogy elősegítse a magyar nép és a magyar nemzet gyógyulását.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Antall József öröksége ma is ható erő. Ma már politikai szerepének itthoni értékelése felzárkózott ahhoz, ahogy kortársai külföldön látták őt. Azok az országok, amelyeknek vezetői – az ő szavaival élve – úgy ültek a NATO és az európai közösség előszobájában, mint a fogorvosi rendelő várójában, ma már az Európai Unió meghatározó államai lettek. Mindez pedig azért is lehetséges, mert annak idején egy orvos-történész képes volt Közép-Európában felismerni azt a közös értékrendszert, ami az itt élő népeket egybefűzi.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Végezetül, ha az őt ma méltató, de életében gúnyoló és engesztelhetetlenül lejáratni igyekvő szocialista és liberális politikus társainkat hallgatom, azt a megállapítást kell tennem, hogy csak a halott jobboldali lehet jó jobboldali. Látható, számunkra is van még remény.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket!
(miniszterelnok.hu)
