Orbán Viktor beszéde a World Science Forum megnyitóján, Budapesten.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Engedjék meg, hogy tisztelettel és szeretettel köszöntsem Önöket. Itt, a nyugati világ országaiban ha ma egy vezető pódiumra lép, akkor a hallgatóság biztos lehet abban, hogy a válságról fog beszélni. Nem is nagyon tehetünk mást, hiszen rendkívül izgalmas időket élünk. Van egy keleti jókívánságnak álcázott átok, amely úgy hangzik, hogy élj meg érdekes időket. Most mi ezt tesszük.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ezt a válságot globálisnak szoktuk mondani. E felől lehetnek kétségeink. De még ha globális is lenne ez a válság, egy dolog bizonyos, hogy a súlypontja a nyugati civilizációban van. E mögött a válság mögött egy világgazdasági átrendeződés és a világpiac új térképe rajzolódik ki. Ezeknek az éveknek, ezeknek a folyamatoknak a nyertesei a korábban elmaradott, szegényebb országok. Ez a gazdaságon túl is komoly következményekkel jár. Lesznek ennek, tisztelt Hölgyeim és Uraim, katonapolitikai következményei, diplomáciai következményei, és persze lesznek következményei a tudományos életre nézve is. Az én személyes meggyőződésem, hogy a nagy világátrendeződés nyertesei között kiemelkedő helyen szerepel a tudomány, hiszen új tudományos központok, korábban ilyen tekintetben számba nem vett városok hatalmas világelismerésre igényt tartó egyetemei emelkednek föl.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ilyen átrendeződés, ilyen léptékű átrendeződés békésen és háború nélkül a modern korban még nem ment végbe a világban. Sőt, könnyen lehet, hogy nem csak a modern világban, hanem korábban sem. Ezért meggyőződésem, hogy az, hogy ma a béke megőrzése, a nagy átalakulási folyamatok ellenőrzés alatt tartása és a politikai vezetések stabilitásának megerősítése mindannyiunk közös érdeke.

Tisztelt Vendégeink!

Mi következik mindebből a világ tudományos közösségére nézve? Kezdjük talán azzal, hogy a józan paraszti ész szabályait követve azt mondhatjuk, hogy végül is kétféle ember létezik: az egyik, aki azt nézi, ami van, a másik meg azt nézi, ami nincs. Kicsit pontosabban: az egyik típusú ember azon töpreng, ami már létezik, a másik ember meg azon, ami még nincs. Az egyik fajta ember be van zárva a jelen problémáiba, és a meglévő készleteiből keresi a válaszokat. A másik fajta abból indul ki, hogy a világ mindig több, mint amennyit éppen látunk vagy ismerünk belőle, ezért készen áll arra, hogy új kérdéseket tegyen föl, és új válaszokat találjon. Személyes élményem, hogy manapság a politikában elsősorban az utóbbi képességgel rendelkező emberekre van szükségünk, de a tudománynak a lényegéhez tartozik azt keresni, ami még nincs, amit még nem ismerünk, amit még nem tudunk. Válságos időkben mindig megnő a jelentősége azoknak, akik ilyen szemmel fürkészik az életet, és azt akarják benne meglátni, amit előttük még soha senki. Hiszen végül is nem nehéz belátnunk, hogy a válság voltaképpen nem más, mint az attól való félelem, hogy kifogytunk a lehetőségekből, nincs tudásunk és nincs erőnk, talán eszközünk sincs az élet megszokott rendjének folytatásához és az elénk tornyosuló problémák megoldásához. Ilyen időkben a gazdaság és a politika képviselői is arra kényszerülnek, hogy azt kutassák, ami még nincs; ezért hasznos, ha eszmét cserélnek azokkal, akik ebben a keresésben a legjobbak a világon. Ezért úgy gondolom, ennek a fórumnak, és a mai időkben minden ehhez hasonló összejövetelnek és tanácskozásnak rendkívüli jelentősége van. Ez adja meg az együttlétük és a politika mostani itteni jelenlétének az értelmét is. Együtt keresni azt, ami még nincs.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Azt látjuk magunk körül, hogy megdönthetetlennek vélt tabuk dőlnek meg, korábban bombabiztosnak hitt elméletek omlanak le és nyomukban megváltozik mindannyiunk élete. Meg kell békülnünk azzal a ténnyel, szembe kell néznünk azzal a fejleménnyel, hogy ha meg akarjuk oldani az előttünk álló időszak problémáit, akkor új, formabontó megoldásokat kell találnunk. Itt, Önök előtt, azt hiszem, a tudomány képviselői előtt nem kell hangsúlyoznom, hogy milyen nehezen omlik le egy kánonná vált tudományos nézet, és Önök jól ismerik azt a fölszabadító erőt, ami akkor nyer teret, ha egy új megközelítés sikerrel jár. Mi itt, Magyarországon, Közép-Európában, Európában úgy látjuk, hogy a fejlett világ válságai sohasem a nyers erő és sohasem a csendes kivárás oldotta meg, hanem a képzelet bátor és teremtő ereje, bátor és cselekvő emberek sokasága, akik képesek voltak új módon megközelíteni régi kérdéseket. Mindannyian ismerjük az élet egyszerű tényeit: pár éve még száz ember kellett ahhoz a munkához, amit ma tíz is könnyűszerrel elvégez. Pár éve még száz ember kellett ahhoz a munkához, amit ma tíz is könnyűszerrel elvégez. Ma percenként ezer ember akar autóval felhajtani arra az autópályára, ahová pár éve még csak száz. Nem olyan rég még az a gondolat tűnt normálisnak, hogyha valaki egész életét egyetlen munkahelyen dolgozta le, most pedig mindenki számára természetes az, aki a munka világában gyakran megméretteti magát, és állást vált. Gyorsabban használjuk az erőforrásainkat, mint ahogy azok újratermelődnének, és adósak vagyunk világméretekben azzal a válasszal, hogyan tudunk enni adni, és hogyan tudunk emberhez méltó életfeltételeket kínálni hétmilliárd embernek.

Csupa megoldandó probléma, amelyre részben Önöknek kell új válaszokat adni. Mi hiszünk az Önök által adott válaszokban. Különösen hiszünk itt, Közép-Európában. Talán kevés olyan hely van a világban, ahol a tudományos élet embereinek, a tudományos intézeteknek, akadémiának, kutatóegyetemeknek olyan magas lenne az elismertsége, olyan magasan állna a csillaga, mint Közép-Európában. Ennek nagyon egyszerű oka van. Mi ugyanis úgy gondoljuk, hogy a Szovjetunió összeomlása, a diktatúra elmúlása nem fegyveres harc által történt, a bennünket elnyomó diktatúrákat nem fegyveres harc kényszerítette térdre, hanem a nyugati féltekén végbement gyors technológiai változás a XX. század utolsó két-három évtizedében. Ha jól emlékszem még utcai harcos ellenállóként a nyolcvanas évek második feléből, a diktatúra vezetőinek soraiban nagyobb zavart okozott a fénymásoló megjelenése a magyar politikai ellenzék működésében, mint bármilyen harcos politikai kiáltvány. És bizony a számítógépek, a mobiltechnológia és a ráépülő fejlesztések elterjedése nagyobb csapást jelentett a diktatúrákra itt Közép-Európában, mint azt bárki korábban gondolta volna. Ezért mi hiszünk abban, hogy a tudomány eredményei hasznosak és jótékony hatással vannak az életünkre.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Minden válság magában hordozza azt a lehetőséget, hogy a már idejétmúltnak bizonyult régi világ szétesése teret nyit az újnak. Megnő az igény az új megoldásokra, és ezért mindenki, a politika is azokra függeszti tekintetét, akik keresik, kutatják a még ismeretlen tartományokat. Ma is súlyos válságban vagyunk, ezért a legjobban akkor tesszük a dolgunkat, ha az innováció új lehetőségeit keressük és támogatjuk, vagyis befektetünk a jövőbe. Volt nekünk egy világhírű Nobel-díjasunk, Szent-Györgyi Albert, akinek van egy legendás mondata, amelyet most ideidézek, így hangzik: Olyan lesz a jövő, mint amilyen a ma iskolája. Ezért is tartjuk legsürgetőbb feladatunknak itt, Magyarországon az oktatási rendszer teljes újragondolását, komoly, nagy viták eredményeképpen történő átszervezését. Erre tanít minket Szingapúr, Kína és India példája is, és ezt az irányt akarja követni, mármint az oktatási rendszer teljes újragondolásának irányát az új magyar köznevelési és felsőoktatási törvény is.

E közben a jelennel és rövid távú jövővel is törődnünk kell. Bátorítanunk és ösztönöznünk kell a gazdaság szereplőit, kis- és nagyvállalatokat egyaránt, hogy merjenek kutatni, fejleszteni és új megoldásokkal találni. Nyilván ez az Önök országában sincs másképpen, mint nálunk; válság idején minden dollár, minden euró vagy forint elköltését kétszer is meg kell fontolnunk, ezért sokkal okosabban és átgondoltabban kell a kutatásra fordítható forrásokat elköltenünk. De azt is látnunk kell, hogy a legkevésbé szerencsés politika az, hogy ha nem fektetünk bele a jövőnkbe takarékoskodás címén. Ezért minden olyan tudományos és vállalati kutatást is a jövőben is támogatnunk kell, amelytől azt remélhetjük, hogy valódi válaszokat adnak az előttünk tornyosuló kérdésekre. Ezért van az, tisztelt Hölgyeim és Uraim, hogy Magyarország, amely egy szegény ország, és amelynek rendkívüli kihívásokkal kell megküzdenie a gazdasági életben, minden pénzügyi nehézség ellenére kiemelten kezeli a kutatóegyetemek és az akadémia életét.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A válságból akkor fog minket kihúzni az innováció és a tudományos felfedezés, ha minden akadályt sikerül a friss gondolatok útjából elhárítanunk. A felesleges bürokrácia, a rossz szabályok mind-mind az ellenségeink ebben a munkában. Nekünk, politikusoknak, akik döntéseinkkel sokat tehetünk, hogy változások történjenek ezen a területen, rengeteget kell tennünk a kreatív energiák felszabadításáért.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Nekünk, akik ma a World Science Forumon itt összegyűltünk – tudósok, gazdasági vezetők, politikusok –, egy valamit, azt hiszem, mindig szem előtt kell tartanunk: mindannyiunk munkáját a cél iránti alázatnak kell, kellene áthatnia. A politikának, a gazdaságnak, a tudománynak is észben kell tartania, hogy egyikük sem lehet öncélú. Megoldásokat akarunk nyújtani embertársaink számára. Azt hiszem, hogy a közös cél most nagyobb, mint korábban bármikor. A közös cél most az a politika, gazdaság és tudomány vezetői számára, hogy az emberiséget veszteség nélkül és békében vezessük át egy új korszakba. Meggyőződésem szerint arra is szükség van, hogy visszatérjünk a józan ész útjára, visszatérjünk a civilizációnkat átívelő alapvető közös értékeinkhez, amelyek valaha naggyá tették egyébként a mi európai világunkat is: a munka, a család, a rend, a tisztelet kultúrája. Ha képesek leszünk közösen cselekedni, ha a nehéz körülmények ellenére is megtaláljuk a módot, és immár sokadszor történelmünk során újra kieresztjük a tudományos szellemet a palackból, akkor egy új innovációs robbanás, egy új tudományos-ipari forradalom időszakát teremthetjük meg, és békében léphetünk át az emberiség új korszakába, és ezzel reményt adhatunk civilizációnk egészének. Ezért van talán az, hogy mindannyian vagy legalábbis sokan érezzük úgy, hogy a tét nagy, és a World Science Forum eddigi történetében még soha nem volt olyan felelőssége a tudósoknak, mint éppen ma.

Engedjék meg, hogy ahhoz, hogy ezt a felelősségteljes munkát sikeresen elvégezhessék, jó egészséget, sok erőt és sikeres tanácskozást kívánjak mindannyiuknak.

Köszönöm, hogy meghallgattak!

(orbanviktor.hu)