Orbán Viktor köszöntője a Puskás–Suzuki Kupa sorsolásán, Budapesten.

Tisztelettel köszöntöm Önöket! Jó napot kívánok!

Mindig nehéz kérdés, hogy kinek megtiszteltetés a jelenlét; én vagyok megtisztelve, hogy itt lehetek ilyen sok kiváló futballista között, és ismét köszönthetem azokat, akiknek jelentős érdemei vannak abban, hogy ez a torna immár ötödik éve rendre létrejön. Nem akarok fenyegetőzni, de akkor is itt voltam, amikor ellenzékben voltunk. Tehát akkor nem tűnt olyan megtiszteltetésnek, és szeretnék mindenkit megfenyegetni azzal, hogy – hacsak az orvos nem tilt el tőle – a következő években is szeretnék még hosszú évtizedeken keresztül mindig jelen lenni.

Az első köszönetemet a Suzuki-gyárnak szeretném címezni. Hálás vagyok, hogy a vezérigazgató úr itt van. A vezérigazgató-helyettesnek is köszönöm, hogy eljött, ugyanis egyáltalán nem természetes, hogy ebben az évben is támogat bennünket a Suzuki. Ez a torna a Suzuki részvétele nélkül nem jöhetne létre. Bizonyára Önök is látják, hogy az európai gazdasági válságra a nagy cégek úgy szoktak reagálni, hogy azokat a kiadásaikat faragják le, amelyek a túléléshez nem föltétlenül szükségesek. Lefaragják a karitatív kiadásaikat, a sportkiadásaikat, a jóléti kiadásaikat – ez a cégek túlélésének természetes, szinte kötelező reflexe és módja. Ezért szerintem nekünk, magyaroknak kétszeresen is meg kell köszönnünk a japán gyárnak, még hogyha a mi autónkat is gyártja, hogy ilyen nehéz időkben nem követte a válságkezelésnek ezt az útját-módját, hanem kitartott e mellett a program mellett. Mert nyilván Önök is tudják, hogy egyszer minden válság el fog múlni, és nemcsak arra a kérdésre kell választ adni, hogy éljünk túl egy válságot, hanem arra is, hogy milyen lesz az életünk a válság után. Márpedig Magyarország élete a válság után olyan lesz, amilyenek a gyerekeink lesznek. Ezért – válság ide, válság oda – a legutolsó dolog, ahonnan pénzt lehet elvenni, éppen a gyerekek, a sport és az egészség ügye. Úgyhogy köszönjük, hogy nemcsak a kormány, hanem partnerünk, a Suzuki cég is ezt a filozófiát követi ezekben a nehéz időkben, úgyhogy most kétszeresen is értékeljük az Önök támogatását, kedves Vezérigazgató úr! A vezérigazgató úr beszélt más sportágakról is, mert – mint hallják, talán tudják is – a Suzuki nemcsak a Puskás Akadémia mellett, hanem a magyar olimpiai csapatok mellett is elkötelezett. Ezt is hálás szívvel köszönjük.

Kitérőnek tűnik, de mintegy viszonzásul a vezérigazgató úr által az egész magyar sportról elmondott szavakért, hadd mondjam el, hogy mi sem tétlenkedünk. Talán már ezen a héten a kormány elé kerül – ami a holnapi napot jelenti, ha nem, akkor pedig a jövő héten – újra a Puskás stadion dolga. Most már ötször rágtuk ezt végig. Most már úgy látom, hogy a végső megoldás felé közelítünk. Nem fogjuk lebontani a Puskás stadiont, most már ez majdnem bizonyos, hanem atlétikastadionként továbbra is meghagyjuk. Tehát ez úgy, ahogy van, fönnmarad, sőt azt a fölső karéjt is inkább megerősítjük, és nem elbontjuk. Aztán, majd ha egyszer újra lesz nagy magyar atlétika, akkor még be is fejezhetjük, de ez egy külön történet. Egy új stadiont építünk mellé; a tervek szerint a Papp László aréna és a mostani Puskás stadion közötti térre – a döntés várhatóan az lesz, hogy – egy hatvanötezres lelátóval rendelkező, kifejezetten futballstadiont fogunk építeni. Így magyar atlétika is megkapja azt, ami jár neki; megmarad a hagyománya, mert abban a stadionban nemcsak Puskás Ferenc futballozott, hanem futottak ott még néhányan, és értek el világraszóló atlétikai eredményeket, tehát azt megőrizzük, a hagyományt is. Miután bízunk a jövőben, ezért a magyar atlétika megkapja azt a stadiont majd abból a célból, hogy ott próbálja újjáépíteni magát. Van tervünk arra nézve, Vezérigazgató úr, kérem, hogy a vizeseknek is építünk egy nagy, világszínvonalú létesítményt. A tervben van egy ilyen rész. A vízilabdások és az úszóink is megkaphatják, ami ott jár nekik. A terveink szerint újjáépítjük a bringásoknak a stadionját, és a csarnokokat is újra fogjuk építeni, tehát egy kis olimpiai központ jön létre ott a kormányzat várható döntései szerint. Még vívócsarnok is lesz, mert a vívásról akkor sem mondunk le, hogyha úgy tűnik, hogy az idei olimpián sajnos nem tudjuk magunkat úgy képviseltetni, ahogy az méltó lenne hozzánk. De az a mi sportágunk, vagy ha szerényebbek vagyunk, akkor a mienk is, és ezért nem mondhatunk le arról a hagyományról meg erőről, ami abból sportágból jön, úgyhogy alig várom, hogy a sportág szakszövetségének vezetőivel megtárgyalhassuk, hogy mit kell tenni az utánpótlás megerősítése érdekében azon a területen. Csak azért mondtam el a vezérigazgató úr jelenlétében ezt, hogy lássa, hogy nemcsak a futballról van itt szó, és a Suzuki erőfeszítései, amelyek nemcsak a Puskás-tornára, hanem az egész magyar sport megtámogatására irányulnak, nem magányos erőfeszítések, hanem a kormányzattal való együttműködés keretében el fognak jutni biztosan a kívánt sikerhez.

Ami a mi tornánkat illeti, tisztelt Hölgyeim és Uraim, mindig is közel állt a szívemhez ez a torna. Nemcsak azért, mert Öcsi bácsiról van elnevezve, nemcsak azért, mert mi hoztuk létre, hanem azért, mert szimbolizál néhány dolgot, ami nélkül nekünk, akik szerelmesek vagyunk a magyar labdarúgásba, és akik szenvedélyként, szenvedélyesen űzzük ezt a sportágat, fölhívja a figyelmet néhány olyan erényre, ami nélkül nem tudjuk újra naggyá tenni a magyar futballt. Az első és legfontosabb dolog az egész ország számára fontos, de a sportban különösen, a magyar futballban pedig hatványozottan: az önsajnálatnak lejárt a kora. Azt, hogy a sebeinket nyalogatjuk, állandóan panaszkodunk, mindig megmérjük és elmagyarázzuk, hogy miért vagyunk olyan mélyen, amilyen mélyen vagyunk, hogy mindig elmondjuk, hogy kik voltak azok a lókötők – és ez nem túlzás –, akik tönkretették a magyar futballt, hogyan építették le hol politikai, hol sportszakmai okokra hivatkozva, hogyan tették tönkre azt a játékot, ami egyébként a mi életünkben nagyon fontos helyet foglal el. Ezt mind elmondtuk már ezerszer, mind tudjuk, ha ezeregyedszer mondjuk el, akkor sem fog fölépülni az új magyar futball. Az önsajnálattal való leszámolásnak is egyfajta szimbóluma a Puskás–Suzuki Kupa. A magyar futball sokkal mélyebben volt öt évvel ezelőtt szerintem, mint ahol most van, és mégis belevágtunk, mégis megcsináltuk, és látják, öt évvel később is itt állunk, és majd, mint hallhatják tőlem, egyre szebb eredményekről számolhatunk be.

A második dolog, amiért nagyon szeretem ezt a tornát az, hogy fölhívja a figyelmünket arra, hogy a futball nem egyszerűen csak egy sportág, a futball egy kultúra. Nem lehet jó futballteljesítményt nyújtani egy országban, hogyha a futballt övező kultúra, amiből kinő a futball, nincs rendben. Én nem akarok itt anekdotázni, de a magyar futball hanyatlása akkor kezdődött, amikor a szertárakban nem volt először rend. A magyar futball hanyatlása akkor kezdődött, amikor hazaküldték az embereket meccsek után a büféből ahelyett, hogy ott tartották volna őket. A magyar futball akkor kezdett hanyatlani, amikor azok az emberek, akik nélkül nincsenek pályák, nincsen szertár, nincsen kultúra, egész egyszerűen kiöregedtek és eltünedeztek a pályák környékéről. Először ők tünedeztek el, aztán eltünedeztek a pályák, aztán lassacskán az a miliő, amely újra és újra fölnevelte a zseniális tehetséggel megáldott magyar futballistákat, szép lassacskán sorvadásnak indult. Csapatot lehet fölépíteni két-három év alatt, kultúrát nem lehet visszaépíteni két-három év alatt. Egy kultúra visszaépítéséhez hosszú időre van szükség, ennek a tornának ez az ötödik éve. Az első akadémia, az MTK által alapított első akadémia is lassacskán már nyolc-tíz éves múltra tekint vissza. A másodikként, harmadikként létrejött akadémia, a Honvédé és a miénk lassan öt-hat éves. Meg fognak jönni az eredmények. Ezeknek az akadémiáknak a küldetése nemcsak a játékosok kinevelése, hanem annak a futballkultúrának az újjáépítése, amelyek nélkül – még egyszer mondom – tartós sikerek ebben a sportágban nem lehetségesek.

A kultúra újjáépítéséhez elsősorban türelem és kitartás kell. Olyan kitartás és türelem, amilyen kitartással és türelemmel ezt a tornát rendezzük meg a Suzuki-gyárral közösen, ha japános fegyelmezettséggel akarok fogalmazni: évről évre kitartóan és nyugodtan. És a sikerhez, a kultúra újjáépítésének sikeréhez kell még egy dolog, ez az összefogás. Ez a torna azért is fontos talán mindannyiunk számára, talán az egész ország számára is, mert olyanfajta összefogást példáz, amely nélkül a magyar futball nem tud feltámadni. Ugye, egy kultúra újjáépítéséhez kell összefogás a szövetséggel, amely jól láthatóan egyre nagyobb hangsúlyt helyez az utánpótlás szervezésére és támogatására. Kellenek hozzá akadémiák, ahol a csúcsjátékosokat próbálják kinevelni. Kellenek hozzá klubok, mert a magyar labdarúgást sem az MLSZ-ből fogják újjáépíteni, hanem a klubhelységekből, a büfékből, a szertárakból meg a pálya környéki társasági életből. Tehát kellenek klubok. Kell hozzá egy kormány, mert amíg a kormány ellenséges a futballal szemben, akkor a legelkötelezettebb, legodaadóbb jó szándék is hiábavaló, mert széllel szemben nem lehet. Sőt, a magyar futball kifejezetten kormányzati együttműködésre szorul: adórendszerre is utalhatok vagy éppen a pályák újjáépítésére, stadionok építésére. Tehát van együttműködés, amiben a kormány is részt vesz, és kellenek bele a modern világ szabályai szerint cégek is, mert ha nincsenek a Magyarországon működő nagy cégek érdekelve abban, hogy a magyar futball újjáépítésében személyesen is részt vegyenek, hogy az ő dicsőségük és sikerük is legyen, akkor a kormányzat, a klubok, az akadémiák együtt nem lesznek elég erősek ahhoz, hogy ezt megtegyék. Tehát kellenek a nagy, magyar és nemzetközi cégek is. Az a helyzet, hogy ez most itt együtt van, és öt év után is együtt áll. A kitartás is megvan. A törökországi levéltárakban lehet olvasni följegyzéseket a török hódoltság idejéből, amit a magyarokról írtak, a magyarokkal folytatott határvidékbeli összecsapásokról meg várostromokról. Ezekben a török levéltári anyagokban rendszeresen visszatér az a motívum, hogy a magyarok első rohama iszonyatos, viszont nincs második. A dolog tehát úgy áll, hogy itt az öt év azt is bizonyítja, hogy egy rossz tulajdonságunkon is úrrá tudunk lenni, hogyha futballról van szó. Az első roham iszonyatos volt, amikor létrehoztuk, s azóta minden évben egy-egy újabb nagy rohammal lepjük meg magunkat meg az ellenfeleinket.

Hogy nem dolgoztunk hiába, végezetül erről is szeretnék mondani néhány szót. Készítettem egy összeállítást arról, hogy azon játékosok közül, akik eddig részt vettek a Puskás–Suzuki Kupán, hányan mutatkoztak már be a saját nemzetük élvonalában, és ott a következő számokat, adatokat láthatjuk. A Panathinaikos Magyarországon megfordult játékosai közül már nyolcan játszottak a görög élvonalban. A Real Madrid itt járt játékosai közül már hatan játszottak a spanyol élvonalban, a Honvéd játékosai közül már heten játszottak a magyar élvonalban. A Puskás Akadémia játékosai közül hárman, a Slovan játékosai közül ketten, és várjuk, hogy a Fradiban is bemutatkozzon az első Puskás-tornán megfordult tehetség. Ezek a számok jól mutatják, hogy a kitartás, türelem, összefogás meghozza az eredményt. Az a türelmetlenség, amit még a futballon belüli közvéleményben is rendszeresen hallani lehet, hogy hol vannak már az akadémiák által kitermelt tehetségek, hol van már az első válogatott, ezekre a sürgető, türelmetlen kritikákra azt kell mondanunk, hogy miután nemcsak egyszerűen csapatot építünk, nemcsak klubokat építünk, hanem futballkultúrát kell újjáépítenünk, a sikerhez idő kell. Ha kitartóak vagyunk, a munka meg fogja hozni a sikert, és meg fogja hozni az eredményt úgy, ahogy az előbb az Önök által ismertetett számok is világosan mutatják.

Tehát azért jó hangulatban, lelkesen és elszántan készülődünk az ötödik Puskás–Suzuki-torna megrendezésére is. Köszönjük mindenkinek, akit illet, aki segített bennünket ebben a munkában! A csapatoknak sok sikert, emlékezetes mérkőzéseket kívánok!

Köszönöm, hogy meghallgattak!

(orbanviktor.hu)