A Hír TV Péntek8 című műsorában Csermely Péter és Gajdics Ottó beszélgetett Orbán Viktorral.

Csermely Péter: - Jó estét kívánok! Ez megint a Péntek 8, és megint Gajdics Ottóval fogunk vitézkedni.

Gajdics Ottó: - Jó estét kívánok!

Cs. P.: - Mai vendégünk pedig Orbán Viktor miniszterelnök. Jó estét kívánok!

- Jó estét kívánok!

Cs. P.: - Drámai feszült helyzet van az országban, nagyon úgy néz ki, hogy Gyurcsány Ferencnek nem tetszik az új alkotmány tervezete, és Cohn-Bendit is rosszallóan nyilatkozott róla. Mit lehet itt tenni?

- Hát csapás csapás hátán. Ebből is látszik, hogy a politikusok nehezebb helyzetben vannak, mint az írók. Az írók könnyedén odavethetik a könyveik bevezető részéhez, hogy tudom, hogy amit írni fogok, az nem tetszik minden olvasónak, de nekem sem tetszik minden olvasó, azonban egy politikus ezt nem mondhatja, mert nekünk mind a tízmillió magyar állampolgár szempontjait figyelembe kell vennünk, mindenkivel törődnünk kell, tehát nem intézhetjük el egyetlen vállrándítással a volt miniszterelnök véleményét sem. De az is igaz, hogy ugyanakkor azon jobban meglepődtünk volna, ha tetszene neki ez az alkotmány, hiszen ez az alkotmány éppen azért születik meg, hogy még egyszer ne fordulhasson elő Magyarországgal az, ami az elmúlt nyolc évben az ő irányítása mellett megtörtént. Tehát az alkotmány védelmet jelent az elhibázott, rossz és hatalommal visszaélő politikával szemben. Ezért logikusnak tűnik ez a vélemény.

G. O: - Ezt a Cohn-Benditet én most ismertem föl. Ön 2007-ben Tusnádon mondott egy beszédet, ahol arról beszélt, hogy a 68-as korszellem a végét járja, és új fordulatot vesz Európa is. Én úgy veszem észre, hogy ezek nem szűntek meg, ezek az emberek továbbra is ugyanazt mondják, ugyanazt a PC-szöveget próbálják ráerőltetni mindenkire. Ha azt mondom, hogy család, akkor ők azt mondják, hogy homofób, ha azt mondom, hogy haza, azt mondják, hogy nacionalista. Mikor lesz ennek vége?

- Sose. Azt hiszem, hogy sosem lesz vége, vagy legalábbis úgy látom az európai kultúrát, hogy ennek azért elég mélyen vannak a gyökerei. Az a kérdés, hogy számít-e mindez, hogy milyen súlya van ennek, hogy kell-e, hogy ez bennünket befolyásoljon. Most érdekes vita volna az is, hogy ez a szellemi irányzat Európában körülbelül milyen erőt képvisel ma, és milyenek a kilátásai a jövőt illetően. Izgalmas beszélgetés lenne. De a szóba hozott úr magyar alkotmányról mondott véleménye inkább egy másik kérdést csal elő az én gondolkodásomból, ez pedig az, hogy na és. Nem emlékszem, hogy valaha is bele akartam volna szólni abba, hogy a franciák milyen alkotmányt írjanak maguknak, vagy éppen a németek. Ha véletlenül mégis ilyen eszement gondolattal keltem volna föl, és elmentem volna Franciaországba elmondani, hogy szerintem milyennek kéne lennie a francia alkotmánynak, akkor remélem, hogy meg se hallgattak volna. Tehát szerintem nekünk is ezt kell tenni.

Cs. P.: - Fordítsuk a szót a magyarországi viszonyokra, nevezetesen a gazdaságra. A költségvetési hiány, a tavalyi év költségvetési hiánya mégsem maradt 3,8 százalékon. Sokáig azt mondta a kormány, sokáig úgy tűnt, de mégis túllépte, 2,4 körül alakul majd. Ez nem kudarc?

- Sikernek ne nevezzük. A helyzet a következő. A költségvetés az három nagyobb elemből adódik össze, leegyszerűsítve és durván fogalmazva. Vannak az elkülönített pénzalapok – például tb-kassza –, van maga a központi költségvetés, és vannak az önkormányzatok. A tb, tehát az elkülönített pénzalapok, tb-kassza és a központi költségvetés jól teljesített, mert annak a hiánya kevesebb lett, mint amit egyébként hoznunk kellett volna, valahol 3,2–3,3 százalék között van. Ezzel szemben az önkormányzatok hiánya nagyobb lett, mint amit vártunk az évközi adatok alapján. Fontos az is ugyanakkor, hogy ne kárhoztassuk az önkormányzatokat ezért, mert nem jószántukból futott el a hiány, nem nemtörődömség vagy trehányság az oka ennek, hanem az az oka, hogy az előző nyolc évben kivéreztették az önkormányzatokat, és szerencsétlenek örültek, hogy túlélték a szocialista kormányzás nyolc nehéz esztendejét, és közben nyakig eladósodottak, és láthatóan nem tudták befoltozni a költségvetéseiket. Tehát én megértem az önkormányzatok nehéz helyzetét, mint ahogy ők is nyilván megértik, hogy egy új korszaknak kell kezdődnie az önkormányzatok gazdálkodásában is; inkább lássanak el kevesebb feladatot, de azt el tudják látni, az állam vegyen vissza onnan néhány feladatot, illetve szigorítsuk meg az önkormányzati gazdálkodás rendszerét, hogy ilyen – egyébként az egész ország számára akár negatív következményekkel is járó – meglepetések ne érhessenek bennünket. Most nem érnek egyébként, mert ebben a pillanatban részben a munkánk miatt, részben a szerencse és a kedvező csillagállás okán most stabilabb a megítélésünk a piacokon, a nemzetközi gazdasági életben, mint akár csak néhány hete is volt. Ezért egy ilyen hír nem ingat meg semmit, de lehet olyan helyzet, amikor néhány tized százaléknyi költségvetési hiányeltérés már komoly, minden magyar választópolgárra következményekkel járó fejleményeket hoz magával. Ezért szerintem egy új szabályrendszer alapján kell majd az önkormányzatok gazdálkodását...

Cs. P.: - Azt mondta, hogy Ön megérti az önkormányzatokat, és nyilván az önkormányzatok is megértik Önt, hiszen az ország túlnyomó többségében Fidesz–KDNP-s vezetés alatt állnak ezek a testületek, mégis nagy megértés és kölcsönös megértés ide vagy oda, ezt a brutális önkormányzati adósságállományt valahogy kezelni is kell, nem elég elkönyvelni hiányként, ami nem lesz egyszerű feladat.

- Komoly viták...

Cs. P.: - Az államadósság kezelése mellett még ez…

- Komoly szakmai viták vannak a Fideszben, szakmai megbeszélések, megyei közgyűlési elnökök, a megyei kormányhivatalok vezető, a kormány különböző tisztségviselői tárgyalnak, és keresik a megoldást. Valamifajta adósságrendezést kell kialakítanunk. Tehát nem érdemes magunkkal vinni így, ahogy van, azt a koloncot, amit az eladósodottság jelent, hanem kell húzni egy vonalat, és azt kell mondani, most pedig az önkormányzatok adósságát rendezzük közösen, azoknak, akik adták a hiteleket, az önkormányzatoknak és a központi államnak együtt megoldást kell találnia.

G. O.: - Igaz az, amit Péter mond, hogy az önkormányzatok vezetőinek javarésze fideszes, de amikor nekünk van szerencsénk kérdezni őket, és megkérdezzük, hogy örülnek-e annak például, hogy államosítják az iskoláikat, örülnek-e annak, hogy nem vehetnek föl hitelt, csak beruházásra, azt is csak úgy, hogyha állami hozzájárulást kapnak, akkor olyan felhőtlen öröm azért nem látszott az arcukon. Hol állnak ezek a viták velük?

- Igen, de legyünk megértőek. Hát, Ön se lenne boldog az ő helyükben, de hát azt is látni kell, hogy egy nagyon nehéz helyzetben vagyunk, ahol mindenkinek vállalnia kell a maga munkájáért viselendő felelősséget. Tehát nekik túl azon, hogy végzik a szokásos munkájukat, most rendbe kell tenniük a saját házuk táját, a saját költségvetésüket, a saját finanszírozásukat. Ezt egyedül nem is tudják megtenni, együtt kell működniük a kormánnyal. Én nem kérem tőlük, hogy mosolyogjanak közben, csak azt kérem, hogy végezzék el a munkájukat, és legyen rend az önkormányzatok háza táján éppúgy, mint a kormány háza táján. Ez egyébként együttműködés nélkül nem fog menni, tehát egyúttal a kormányzati együttműködést is fölajánljuk az önkormányzatoknak, hogy rendezni tudjuk ezt a helyzetet.

Cs. P.: Térjünk át az alkotmányozásra! Ennek elég sok területe van, ahol mindenhol meg lehet ragadni ezt a témát. Ön és a kormány azt mondja, hogy valóban megkérdezték az emberek véleményét, felkínáltak jó sok opciót, lehetett választani, és meglepően sokan, csaknem egymillióan vissza is küldték. Az Ön ellenfelei, az ellenzéki sajtó azt mondja, hogy ez részben porhintés, részben pedig marhaság, mert teljesen indifferens témák voltak felsorolva és nem, igazán nem lehetett kifejteni a véleményüket.

- Hát először is, ugye, ez egy nemzeti konzultáció volt. A nemzeti konzultációt én egy kifejezetten nagyszerű értéknek tartom, tehát egy olyan új fejleménynek a magyar közéletben – ezt még valamikor 2005-ben kezdtük el –, amely azóta nagyon sikeres, országos mozgalommá vált. Egy olyan értéknek tartom, amely lehetőséget ad a hagyományos, négyévente egyszeri választáson való részvétel mellett az állampolgároknak arra, hogy különböző formákban, különböző kérdésekben részt tudjanak venni az ország közös ügyeinek kialakításában. Ez nagyszerű dolog. Ez korábban nem létezett, korábban általában a hatalmi gőg, az arrogancia, vagy a jóég tudja pontosan, micsoda, arra vezette a mindenkori kormányzókat, hogy a választásokon meghallgassák az embereket, aztán négy évig azt csináljanak, amit jónak látnak – ha jól értettem, jónak látták, amit tettek –, és utána jött a következő választás. Mi egy más megoldást javaslunk, mi azt mondjuk, hogy ott és amikor lehet, amikor van értelme, amikor komolyan lehet venni a részvételnek ezt a formáját, ott igenis ezt nyissuk meg, terjesszük ki. Voltak is konzultációk – most épp az alkotmány ügyében –, és lesznek is majd még konzultációk, most erről még nem kívánok beszélni, de újabb és újabb konzultációkat fogunk indítani, hogy a magyar választópolgárok a demokráciát ne négyévente egyszer leadott voksként éljék meg, hanem legyen módjuk arra, hogy amikor fontosnak érzik azokban az ügyekben, amelyek számukra fontosak, el tudják mondani a véleményüket. Tehát a nemzeti konzultáció majdnem olyan fontos – nem akarom összekeverni a nagyságrendeket –, mint maga az alkotmány. Tehát az, ahogy elkészül az alkotmány, legalább ugyanolyan értékes, mint amilyen az alkotmány lehet, hogyha végül majd jó szöveget alkotunk meg a parlamentben. Ami pedig a kritikákat illeti: nemzeti konzultációt Magyarországon eddig csak a Fidesz csinált. Ezért kellő tisztelettel, de azt kell mondanom, hogy aki nem szokott kapálni, annak a szájából rosszul hangzik az, hogyan kell kapálni. Ennyit a porhintésről.

G. O.: - Azt is említette, hogy nehéz összemérni mondjuk a népszavazással egy ilyen nemzeti konzultációt. Ebből a szempontból Ön elégedett azzal a majdnem egymillió visszaküldött levéllel? Mert azt mondják, hogy egy népszavazáson azért többen szoktak részt venni, és legalább kétmillió kell ahhoz, hogy eredményes is legyen.

- A népszavazáson való részvételnek nem az egymillió az igazi mércéje, hanem az, hogy többen vennének-e rajta részt, mint a parlamenti választáson. Ha nem vennének rajta többen részt, mint egy parlamenti választáson, hát akkor a népszavazásnak az értéke nem előzi meg a parlamentét. Másfelől azt senki sem tudja eldönteni, de érdemes gondolkodni rajta, hogy akiknek fontos volt, azok részt vettek a Nemzeti Konzultációban, mármint akinek fontos volt az alkotmány, azok részt vettek a Nemzeti Konzultációban. Harmadrészt egy népszavazás arról szól, hogy igen – nem, de nem ad lehetőséget arra, hogy elmondja az ember, hogy egyes fontos kérdésekről mit gondol, esetleg még oda is írhasson valamit, amit egyébként a megkérdezetteken túl fontosnak érez, mint ahogy most ez egyébként így történt. Hogy jelentős vagy jelentéktelen kérdéseket tettünk-e föl? Hát egy alkotmánynál alapvető kérdéseket kell föltenni. Most már kezd kibontakozni – persze elsősorban a szellemi élet világában – az a vita, hogy a jogok és a kötelességek rendszere hogyan alakuljon. Az egyik nagy bírálat a most készülő alkotmánnyal szemben liberális oldalról az, hogy ők nem gondolják, illetve ők úgy gondolják, hogy a jogokat nem szabad semmifajta kötelezettséggel összekötni. Ezzel szemben a magyar választópolgárok abban a kérdésben, akiknek ez a kérdés fontos volt, olyan 90 százalék körüli arányban azt mondták, hogy de, szerintük meg egy másik filozófiai alapra kell építeni az alkotmányt, nem arra, ahol önmagukban állnak a jogok, hanem ahol a jogok és a kötelezettségek egymás mellett megtalálhatók. Ez egy alapvető szellemi kérdés, ami meg fogja határozni az életünket a következő húsz-harminc évben, mint ahogy meghatározta egyébkén az elmúlt húsz évben is. Ezek sokkal fontosabb ügyek, bár nem konkrétak, hanem alapvető elvi kérdéseket döntenek el, mint azt sokan gondolják. Tehát szerintem a föltett kérdések, ha nem is voltak egy súlyossági sávban, de mindegyik a maga helyén nagyon fontos kérdést érintett, illetve döntött el.

Cs. P.: - Az alkotmány...

- Merthogy – bocsánat – nemcsak megkérdeztük a véleményüket, mármint az emberek véleményét, hanem azt át is vezettük az alkotmány szövegén. Tehát amiről az emberek azt mondták, hogy kerüljön bele, az most belekerül, amiről pedig azt mondták, hogy maradjon ki – pedig esetleg volt olyan, amit én szívesen bent tartottam volna –, azt pedig ki fogjuk venni. Tehát ilyen értelemben egy valódi alkotói részvételre nyílott lehetősége a választópolgároknak.

Cs. P.: - Az alkotmányról nagyon hosszan lehetne beszélgetni, és nagyon sok területéről folyik is élénk vita a napjainkban. Én most egyet emelnék ki előre, amelyről csak az utóbbi napokban kezdett kibontakozni a polémia. Ez pedig az önvédelemhez való jog. Tény és való, a jelenlegi gyakorlat totálisan hülyeség. Tehát igazán látszik rajta, hogy liberális elmék találták ki a lényegét, amikor az otthonában egy embernek a házába hatoló idegennel szemben, az arányosság elvét szem előtt tartva kell védekezni ott a stresszhelyzet kellős közepén esetleges seprűvel a kezében. Ez egy teljesen életképtelen, minden gyakorlattól elrugaszkodott valami. Ezen, nagyon úgy tűnik, hogy változtatni fog az alkotmány, teszem hozzá: szerintem nagyon helyesen, hiszen tudnivaló, hogy nem lehet minden magyar utcába rendőröket állítani, de nagyon sok magyar utca szeretné, hogyha rendőrök lennének ott. Hát az valamit talán javítana a helyzeten. De a kérdés az, hogy meddig tudnak itt elmenni? Elmennek a szabad fegyerviselésig esetleg?

- Hát, először is törjünk lándzsát a demokratikus politikai kultúra és a demokratikus vitakultúra mellett, ami azt jelenti, hogy egy ilyen fontos kérdés megvitatását ne szűk körben végezzük el. Ma annyit tudunk mondani, hogy a választópolgárok részéről elementáris igény nyilatkozott meg a tekintetben, hogy az önvédelemhez való jogot és a vagyon, a tulajdonvédelemhez való jogot deklarálja az alkotmány, tehát ennek teremtse meg az erős alkotmányos alapjait. Ez világos, ez meg fog történni, és ez új jogi és elméleti alapokat is teremt a jog számára, ami azt jelenti, hogy szemben a mostani állapottal, az önvédelem joga biztosan szélesedni fog, s a tulajdonhoz való védelem, tulajdonhoz kötődő védelmi jog is szélesedni fog. Ennek az alkotmányos alapjait teremtjük meg, tehát ha úgy tetszik, egy elvi kérdést döntünk el, azt, amit Ön mondott, megelőzik a bűnözők jogai a sértett jogait. A válasz az, hogy nem előzik meg, hiszen éppen azért volt fölháborító a mostani helyzet, mert nem abból indult ki, hogy mi a sértett érdeke, akit éppen megtámadtak, vagy akinek éppen kárt készültek tenni a vagyonában, hanem abból indult ki, azon kezdett gondolkodni, hogyan védje az elkövetőt. Ez egy beteg gondolat.

Cs. P.: - Ez így van!

- Ez a dolog lényege. Most az alkotmány világossá teszi, hogy itt a sérelmet szenvedő, az áldozat jogai az erősebbek. Ebből az következik, hogy majd a Btk.-t is át kell gondolni, és megindul egy vita, ez el fog tartani egy jó néhány hónapig, szerintem élénk demokratikus társadalmi részvétel mellett zajlik majd ez a vita, nagyon sok ember fogja elmondani a véleményét, s a parlament a közbölcsesség alapján megtalál majd egy megoldást. Ezért az a kérdés, hogy meddig megyünk el, most még nem aktuális, ez majd a következő hónapok vitájában dől el.

G. O.: - Hogyha egy picit visszatérhetünk még arra a problémára, mert szorosan összefügg azért minden mindennel, hogy például a munka eddig jog volt a régi alkotmányban, az újban ez kötelesség lesz abban az arányban, hogy ki mennyire képes dolgozni. Ebből aztán vonják le a kritikusok azt a következtetést, hogy gyakorlatilag lesznek olyan emberek, akik alapjogaikat nem tudják gyakorolni, mert hogyha nem dolgoznak, akkor ne is egyenek? Tehát ezekkel az emberekkel mi lesz, aki mondjuk, megszegi ezt az alkotmányos kötelezettségét, nem dolgozik.

- Hát valóban, Európában vannak olyan alkotmányok, amelyek hangsúlyt helyeznek a munkára, sőt olyan is van, amely kimondja, hogy kötelező dolgozni. A magyar alkotmány idáig nem megy el, de azért valami hasonló dolgot mond – majd a végleges megfogalmazást a vita lezárásakor ismerjük meg, de ebbe az irányba mozdulnak most az események, hogy mondassék ki, hogy képességei, egészségi állapota, fölkészültsége arányában mindenkinek hozzá kell járulni ahhoz, hogy ez az ország működjön, fönnmaradjon, gyarapodjon és előrehaladjon. Eddig az alkotmány ezzel a kérdéssel egyáltalán nem foglalkozott. No most, ennek a pontos formáit is majd meg fogjuk határozni. Az biztos, hogy a kormányzat az alkotmány szövegével összhangban, de egyébként már egy korábbi megkezdett munkának eredményeképpen, abba az irányba halad, hogy mindenki, aki munkaképes, annak kínáljunk. Ha a piac nem ad, ha a gazdaság nem ad, akkor az állam szervezzen olyan típusú közmunkát, kínáljon olyan közmunka lehetőséget, hogy ne segélyt kelljen az embernek fölvennie, ne segélyen kelljen élnie, hanem értelmes munkát végezve munkabért kapjon, közmunkabért. Ennek a rendszerén dolgozunk most gőzerővel egyébként. Itt több százezer emberről beszélünk. Azért több százezer embernek munkát adni szervezett formában, értelmes módon, a köz javát is szolgálva, óriási fölkészültséget, előkészületeket és szervezési munkát jelent. Ez a munka most egyébként zajlik az alkotmány szellemének megfelelően.

Cs. P.: - Néhány nappal ezelőtt egy másik televíziónak adott interjújában világossá tette, amit persze már azért sejteni előtte is lehetett, hogy az már bizonyosan eldőlt, hogy a határainkon túl élő magyaroknak lesz szavazati joguk. Az még nem dőlt el, hogy ez technikailag hogyan fog kinézni, vagy milyen formában, milyen körülmények között adhatják le a szavazatukat. Ezt azért nem olyan könnyű megteremteni, ennek akár az elvi, akár a gyakorlati hátterét.

- Beszéljünk az elvi alapjáról egy kicsit. Szerintem itt egy forradalmi áttörés történik, tehát sokkal, a szavazati jognál sokkal súlyosabb, mélyrehatóbb, áthatóbb változásról beszéltetünk most, ugyanis megszűnik a határon túli magyar, mint olyan. És az a helyzet, hogy semmi értelme többé különbséget tenni Nyugaton élő meg Kárpát-medencében élő határon túli magyar között. Megszűnik ez a dolog. Vannak a magyarok, úgy ahogy vagyunk, mindannyian, Melbourne-től Csíkszeredáig. És vannak azok a magyarok, akik a magyar államhatárokon belül élnek, meg mindenki más. Ezért az alkotmány készülő szövege nem is használja a határon túli magyar kifejezést, hanem a határainkon kívül élő magyarokról beszél. És miután a nyugati világban élő magyarjainknak eddig is volt szavazati joga, ezért nem történik más, mint fölszámolunk egy diszkriminációt. Tehát bárhol is él egy magyar a világban, gyakorolhatja a választójogát. Hogy hogyan, milyen formában, az a határon belül élő magyarok – ugye, két vokssal rendelkezünk – szavazati erejéhez hogyan viszonyul, ez majd egy szintén az alkotmányt követő, választójogról szóló parlamenti vita eredménye lesz. De a lényeg, hogy nincs többé ez – a szerintem, hát azt nem mondom, hogy beteg, de – a kényszeres megkülönböztetés, hogy vannak a határon túli magyarok, hanem vagyunk mi, mindannyian magyarok, határon belül élők és határon kívül élők valahol a világban, és bennünket különböző dolgok kapcsolnak össze. Nyelv, kultúra, származás, és bizonyos politikai, alkotmányos jogok is összekapcsolnak ezentúl.

G. O.: - Nem akarok én az ördög ügyvédje lenni, de az nem gond, amit a jogászok fölvetnek ezzel kapcsolatban, hogy olyanok szólhatnak majd bele a magyar törvénykezésbe, akikre a hozott törvények nem lesznek érvényesek.

- Ez egy olyan kérdés, amivel az európai jogalkotás régóta birkózik, erre a kérdésre megadta a maga válaszait, és a legtöbb nyugat-európai, európai uniós országban, illetve jó néhány európai uniós országban, ahol nagy népesség él államhatárokon kívül, erre pozitív választ adtak, és szavazhatnak. Tehát több millió ember vesz részt a határon, mármint a mai olasz határokon kívül élő állampolgár Dél-Amerikából és a jóég tudja, honnan, s ez bevett gyakorlat Romániában, ahol ez szintén nem okoz problémát, Horvátországban, Szerbiában. Tehát én azt hiszem, hogy az európai gyakorlati inkább afelé tart, amit most a készülőfélben lévő, az alkotmány után majd elfogadásra kerülő választójogi törvény meghatároz. Másfelől természetesen ez a kérdés nemcsak a határon, a határainkon kívül élő magyarok esetében vethető föl, a határainkon belül élő magyarok esetében is, hiszen vannak, akik nem tudnak részt venni a választáson, mégis kötelező annak a kormánynak a döntése, döntései, akiket egyébként az ő szavazatai nélkül választottak meg – itt a kiskorúakra gondolok. Aztán vannak, akik nem fizetnek adót, mégis egyébként olyan kormányt választanak meg, amely majd adótörvényeket fog alkotni. Tehát azt gondolom, hogy ez a fajta különválasztás, hogy csak a határon kívül élők, meg a határon belül élők térnek el jelentősen egymástól, nem pontos, mert más szempontokból meg a határon belüliek is eltérnek egymástól. A lényeg, hogy majd valamilyen formában szerintem érdemes kifejezni azt, hogy nem ugyanaz a politikai helyzet a határainkon belül élni, és így szavazni, és a határainkon kívül élni szerte a világban, és úgy szavazni. De ennek az arányát, ennek az érzékeltetését az új választójogi törvényben érdemes megfogalmazni.

Cs. P.: - Önt nem nyomasztja, hogy az MSZP emiatt is nagyon mérges, mármint a határainkon túl élő magyarok választójoga miatt.

- Az a helyzet, hogy nem, nyomasztani nem nyomaszt. Figyelek arra, amit mondanak, tehát parlamenti képviselő, mint aki jómagam is volnék, helyes, hogyha minden vitára úgy készül, hogy hallhat abban a vitában olyasmit, amit érdemes megfontolnia. Így szoktam figyelni egyébként a frakcióvezető urakat is, amikor a napirend előtti vitákban elmondják a véleményüket. De általában a nemzet, a nemzet témája, a határon túli magyarok ügye, illetve a határon kívül élő magyarok ügye, az összetartozás, tehát mindaz, amiről mi most itt beszélgetünk, oly mértékben idegen a szocialista párt számára, hogy ebben a kérdésben a tagadáson túl érdemi hozzászólással én még nem találkoztam.

Cs. P.: - Elhangzott már az a szó, hogy kiskorú. Beszéljünk erről, hiszen ez is egy élénk vitát váltott ki az alkotmányozás folyamatának a kapcsán, nevezetesen a gyermekek után járó plusz szavazati jog, amivel indított a Fidesz, de aztán jöttek azok a hírek, illetve statisztikák, amelyek szerint a Nemzeti Konzultáción a kérdőíveket visszaküldő emberek túlnyomó többsége ezt elvetette. Ön azt nyilatkozta, hogy...

- Elsöprő többsége.

Cs. P.: - Elsöprő többsége.

- 74 százalék.

Cs. P.: - Ön azt nyilatkozta, hogy Önnek mégis tetszik ez az ötlet, és majd később erre visszatér. De mi tetszik Önnek ezen az ötleten?

- Először is ha az ember nemzeti konzultációra adja a fejét, és bizonyos kérdéseket tesz föl, és megkapja a válaszokat, ha az nem találkozik a saját ízlésével, attól még tiszteletben kell tartani. Tehát a dolog úgy fest, hogy ugyan én mást gondolok erről a kérdésről, de tudomásul kell venni, hogy mintegy 74 százaléka az ügyet fontosnak tartó, ezért abban megszólaló embereknek ezt nem akarja, tehát ezt ki kell venni a készülő alkotmány szövegből. A Nemzeti Konzultáció – még egyszer mondom – a részletekben történő részvétel lehetőségét is megadta az embereknek, ez jó példa erre. Én nagyon régóta gondolkodom azon, hogy mit lehet kezdeni azzal a helyzettel – ma éppen egy ilyen konferencián vettem részt egyébként, amely ezt az ügyet tárgyalta –, hogy Európában egyre kevesebb gyermek születik, és egyre nő az életkor, ami egyfelől örömteli, mert az idősek egyre tovább élnek, tehát az jó hír. Ugyanakkor azonban a társadalmon belül arányok megváltoznak a fiatalok és az idősek között, mondjuk, hogy a fiatal szülők és az idősek között, és nincs mód arra, hogy a politikai döntéshozatalban valamilyen módon megjelenjen az a tény, hogy léteznek a társadalomban nagyon sokan, akik 18 év alatt vannak, és ezért nem tudják gyakorolni a választójogukat. Ezért az a gondolat, hogy a teljes társadalmi képviselet érdekében és a nemzedékek közötti egyensúly érdekében valamilyen módon őket is be kellene vonni, velük is számolni kellene a választásokon, amikor eldőlnek az ország sorskérdései sok évre, négy-öt esztendőre. Ezen sok országban gondolkodnak. Én is így találkoztam a gondolattal, nem én magam találtam ezt ki. Németországban, ott német parlamenti képviselők, vagy hetven kereszténydemokrata képviselő ezt a vitát elindította, erről volt egy nagyon izgalmas, érdekes dokumentált vita, ennek a magyarországi lecsapódása az, amit most látunk. És én nem pontosan tudom még, ehhez egy mélyebb elemzést kell majd készíteni, hogy az emberek miért utasították el, de egy szó, mint száz, elutasították, tehát ebben az alkotmányban ez nem szerepelhet.

Cs. P.: - Nincs itt valami ellentmondás? Mert Ön ugyanakkor nem támogatja a szavazójog korhatárának a csökkentését, mondjuk 16 évre.

- Ez így van.

Cs. P.: - Ez nem ellentmondás?

- Először is a magyar jogban egy kivétel van ez alól a szabály alól, tehát lehetséges házasságot kötni 18 év alatti korban, 16 évtől, ha jól emlékszem, és ez nagykorúsít a házasságkötés, ezért vannak egyébként olyan – nem sokan, de vannak – 18 évnél fiatalabb emberek, akik mégis tudnak szavazni, mert már megházasodtak. De ez valóban csak egy kis részét...

Cs. P.: - Ez túl kemény feltétel lenne, ahhoz, hogy szavazhassanak, meg is kell nősülni, vagy férjhez menni.

- Igen. Ez egy kis részét érinti csak az adott generációnak. Énnekem az a személyes meggyőződésem, hogy a 18 év – Amerikában egyébként ez még talán magasabb is –, a 18 év az a korhatár, amit azért elvárhatunk, mint betöltendő életkort ahhoz, hogy valakiről azt föltételezzük, hogy egy valóban fontos, nehéz, saját életén is túlmutató kérdésben kellő felelősséggel véleményt tud mondani. Ez a 18 évet én ebben a pillanatban egy aktuális, érvényes határnak tekintem, tehát szerintem jó, hogy létezik egy ilyen korhatár. Tehát a gyermekeknek közvetlenül nem látom indokoltnak a szavazati jog megadását, de azt, hogy helyettük a szüleik gyakorolhassák, azt igen. Azt is látom – ne kerülgessük a forró kását –, hogy, ugye, amikor ez a gondolat először napvilágot látott, akkor a magyar közvélemény egy pillanatra, azt nem mondom, hogy sokkos állapotba került, de megrázkódott, mert hirtelen kiszámolta, hogy az országon belüli etnikai arányok meg fognak változni a választáskor. Hiszen a roma családokban sokkal több gyermek van, legalábbis azt gondolják sokan – ez arányaiban igaz, egyébként abszolút számban nem –, mint a nem roma családokban, és megindult az interneten és mindenhol, talán még újságokban is az erről szóló vita és azonnal kialakult egy elutasítás. Ezért gondoltuk azt, hogy esetleg úgy lehetne a dolgot mégis legalább megfontolásra érdemessé tenni, hogy akkor nem minden gyerek után van egy szavazati jog, mint amit a német barátaink indítottak és javasoltak Németországban, hanem csak egy családban egy plusz szavazat orvosolja volna ezt a problémát. De már itt mindegy volt, mert az emberek eldöntötték vagy ezért, vagy azért, majdnem mindegy most már, hogy miért, nem kell. Ha pedig nem kell, akkor ki kell venni az alkotmányból. Ez most megtörténik.

G. O.: - Nagyon érdekes egyébként, az alkotmánnyal a kritikusainak általában is baja van, ugyanis azt mondják, hogy eddig a politikai értelemben vett nép volt az alanya az alkotmányozásnak, az új alaptörvény pedig nem a népet, hanem az etnikai nemzetet nevezi meg az alkotmányozás alanyának, és hát ebből is aztán elképesztő messzemenő következtetéseket vonnak le.

- Hát ez... Igen. De ez egy elnagyolt érzékelés. Tehát az a kritika, amit most Ön idézett, az nem vesz figyelembe néhány lényeges tényt. Először kétségkívül használja azt a kifejezést az alkotmány, hogy a „magyarok”, és kétségkívül igaz, hogy vannak olyanok, akik Magyarországon élnek, nem tartják magukat magyarnak, de a politikai közösségünk részét alkotják, s vannak, akik meg a határon kívül élnek, és magyarnak tartják magukat, és ők is a politikai közösség részévé szeretnének válni. Ezt úgy oldja meg az alkotmány, hogy egyfelől beszél arról, hogy itt volnánk mi, magyarok, hát azért mégis egy elég jelentős többséget alkotunk ebben a térségben, ezért szégyenlősnek lenni és mások állítólagos érzékenysége miatt elhallgatni, hogy mégiscsak magyarok volnánk, ráadásul van, aki ezt nemcsak biológiai ténynek tekinti, hanem ennél sokkal többnek, tehát ebből dolgok következnek a számára – az én számomra is következik jó néhány dolog –, ezt a tényt meg kell, be kell vallani, és meg kell nevezni. Ugyanakkor világossá kell tenni, hogy nemcsak az államhatárainkon belül élnek magyarok, hanem a határainkon kívül is, ezt az alkotmány lerendezi. Az a kérdés, hogy tisztességesen bánik-e az alkotmány azokkal az emberekkel, akik a határainkon belül élnek és nem tekintik magukat magyarnak, vagy elsősorban nem annak tekintik magukat. Ilyenek is vannak. És az alkotmány tisztességesen jár el, amikor úgy fogalmaz, hogy a Magyarország területén élő nemzetiségek államalkotó tényezők. Államalkotó tényezők. És azt is kimondja az alkotmány, hogy a politikai közösség részét alkotják, vagyis egyenrangúként kezeljük őket a magyarokkal, ugyanazok a jogok illetik meg őket, mint azokat, akik magyarnak tartják magukat. Ez egyébként érvényes minden, magát nem magyarnak, hanem más etnikai csoporthoz tartozónak valló emberre. Tehát szerintem az alkotmány körültekintően, tisztességesen, szívvel, tehát nemcsak aggyal, hanem szívvel, érzelmekkel is, óvatosan, gondosan bánik, és valóban a tisztelet kultúrája alapján született meg, és tiszteletben tartja mindenkinek azokat a gondolatait, amelyet magára nézve fontosnak tart. Ez van a vallás kérdésénél is egyébként. Tehát amikor azt mondja a hitvallás, tehát az első fejezete az alkotmánynak, hogy elismerjük a kereszténység nemzetmegtartó szerepét, amely ténymegállapítás – erről sokat vitatkozni nincs értelme, mert a kereszténység nélkül mi, magyarok nem maradtunk volna meg ebben a huzatos térségben –, és kimondja egyébként, hogy tiszteli egyébként hasonló módon az ettől különféle, ettől eltérő vallásokat is. Tehát azt gondolom, hogy minden érzékenységre tekintettel van, és valóban közösséget akar teremteni. Maga a Nemzeti Konzultáció is segít annak az érzésnek a kialakításában, hogy ez mindannyiunk alkotmánya. Visszatérve a dologra: a népszavazással az a probléma, hogy az igenre és nemre bontja szét az embereket, egy népszavazáskor az alkotmány csak a többség alkotmánya tud lenni, nem tud lenni mindenkié, a többségé, s a többség aztán elfogadtatja ezt a kisebbséggel. A Nemzeti Konzultáció azt a lehetőséget hozza, hogy ez mindenki alkotmánya lehet, hiszen mindenki elmondhatta véleményét, mindenki megkapta azokat a kérdéseket, amelyek az alkotmány alapját adják és elmondhatta azon keresztül a véleményét. Tehát ezért mondtam a beszélgetésünk elején, hogy az alkotmány és a Nemzeti Konzultáció szorosan összefügg egymással.

Cs. P.: - Sok komoly vitaterület van, és sok komoly vita is zajlik ezeken a területeken, aztán persze vannak színvonaltalan álviták. Most az egyik ilyenre mégis rákérdezek, hogy miért Magyarország, miért nem Magyar Köztársaság? Az Ön ellenfelei – mint egyébként ők ezt minden nap többször meg tudják tenni – máris a diktatúra rémképét festik föl minden kezük ügyébe akadó falra, holott világosan rögzíti az alkotmánytervezet, hogy az államforma köztársaság. De mégis, miért változik meg?

- Hát, először is nem változik meg semmi, bármilyen meglepő. Tehát szerintem az ellenfeleinknek ebben nincs igazuk. Még a kommunista alkotmány, a 49-es alkotmány is Magyarországnak hívja Magyarországot. Tehát ha valaki most hirtelen itt maga elé idézi az alkotmány szövegét, ott azt fogja találni az első mondatában – azt hiszem, az elsőben –, hogy Magyarország – ez az első szó –, Magyarország köztársaság, tehát az ország neve Magyarország. Majd utána – egyébként következetlenül – abból a tényből, hogy Magyarország köztársaság, Magyar Köztársaságról kezd beszélni. Ez egy következetlen szóhasználat. Itt nem történik más, mint visszatérünk a tényekhez: ennek az országnak az a neve, hogy Magyarország, immáron ezer éve. Ezzel mi jól el is vagyunk, nem kívánjuk átkeresztelni, nem akarjuk kitalálni, semmit nem akarunk vele, egész egyszerűen csak élni szeretnénk benne, és egy jobb jövőt szeretnénk teremteni az itt élőknek meg a gyermekeinknek. És ezért a mostani alkotmány világosan beszél: Magyarország neve Magyarország, az államformája köztársaság. Tehát aki a köztársaságot hiányolja ebből az alkotmányból, az minimum tájékozatlan, esetleg rosszindulatú, és nem törődik azzal a ténnyel...

Cs. P.: - Vagy olvasson egy sorral tovább.

- Igen. Nem törődik azzal a ténnyel, hogy maga az alkotmány védi meg a köztársaságot, hiszen kimondja, hogy Magyarország köztársaság.

- G. O.: - Nagyon hasonló probléma ehhez a forint beemelése az alkotmányba. Erre miért volt szükség?

- Hát, nem tudjuk Magyarországon, mikor lesz euró, ugye, a mi becslésünk szerint ebben az évtizedben erre az esély csekély. Ez nemcsak rajtunk múlik egyébként, hanem az euró övezethez való csatlakozás föltételein is, és egy országnak a fizetőeszközét védeni kell. Tehát én egyetértek azokkal, akik azt mondják, hogy egész addig, amíg forintunk van, addig a forintot védeni kell. Amikor eurónk lesz, akkor majd az eurót kell védeni, azt immáron nem egyedül, hanem majd másokkal együtt. De forintunk csak nekünk van, és ha nem akarjuk, hogy a forintunkat tönkretegyék, akkor tegyük világossá, hogy az alkotmányos védelem alatt áll. Tehát én azt hiszem, hogy ez egy természetes dolog. Az egész alkotmányozással az a furcsaság esik meg, hogy olyan kérdésekben kell időnként vitát folytatni, amit egy, szerintem egy francia vagy egy német vagy egy angol nem is értene, hiszen számára természetes, hogy az országának van egy neve, az nem azonos az államformájával, van egy fizetőeszköze, ha az van, akkor azt védeni kell, talán még alkotmányos erővel is érdemes védeni. Tehát olyan természetes dolgokat mond most ki ez az alkotmány, amit szerintem mi, akik az asztal körül ülünk, talán mindig is így gondoltunk, de láthatóan az országban, a közéletben megszólalók egy tekintélyes része sosem gondolta így. Én például sose mertem arra gondolni, megmondom őszintén, hogy a szocialisták azt gondolják, hogy Magyarország neve nem Magyarország. És erre... Most szembesülök ezzel a ténnyel, hogy ők nem egy országban éltek velem. Én nem a Magyar Köztársaságban éltem, én Magyarországon éltek. Az a művi világ, amit kitaláltak, hogy van egy Magyarországtól különböző valami, ami egy Magyar Köztársaság, és abban élnek, ez fölfoghatatlan számomra. Megmondom őszintén, erre nem mertem gondolni.

Cs. P.: - Valószínűleg ott szavaztak rájuk, igen. Van egy nagyon büszke tényező ebben az alkotmánytervezetben, egy olyan motívum, ami még soha nem került bele, és igencsak büszke lehet magára, az államadósságunk még soha nem mondhatta el magáról, hogy alkotmányrész legyen. Tény és való, ez mostanában igen komoly probléma, de vajon nem napi probléma ez? Érdemes alkotmányba emelni ennek a mértékének a felső határát? Hiszen egyébiránt, ha nem lenne éppen gazdasági válság, ez a rendelkezés csak arra jó, hogy az aktuális kormányok kezét alaposan megkösse.

- Négy ok miatt gyenge a ma még hatályban lévő alkotmány, és lesz erős vele szemben a most következő. Az első ilyen ok az, hogy a mostani alkotmány nem demokratikus alkotmány. Tehát induljunk ki abból, hogy azért is nevetségesek a mostani alkotmánnyal szembeni demokráciát kétségbe vonó vádak, mert a valóság az, hogy a mostani alkotmány nem demokratikus alkotmány. Ezt senki nem fogadta el, tehát se a nép nem akarta, nem volt beleszólása, és nem állt mögötte parlament, amit szabadon választottak volna meg. Az, hogy közben módosítgatták, meg toldozták-foldozták, az egy külön dolog, de maga az alkotmány nem demokratikus alkotmány. Még saját magáról is...

Cs. P.: - Mégis ennek az alapján működött az ország egész eddig...

- Így van!

Cs. P.: - ... ezt azért írjuk a javára.

- Sőt. Sőt, ennél többet írunk a javára, ez olyan volt, amilyen, de az alkotmánybíróság működésének eredményeképpen, ami szintén – hogy mondjam – egy abnormális helyzetet próbált élhetővé és elviselhetővé tenni, az alkotmánybíróság pótolta különböző döntésekkel az alkotmány hiányosságait. Most van, aki ezt valamilyen, számomra rejtélyes okból egy kívánatos állapotnak gondolja. Én sose gondoltam, hogy egy rossz alkotmánnyal kéne élnünk, amit majd jó alkotmánybírósági ítéletekkel használhatóvá fogunk tenni. Pont fordítva gondoltam. A nép választ, képviselőket küld a parlamentbe. Ha elegendő arányban küldte őket oda, és az ráadásul nem hátat fordít neki, hanem meghallgatja őket, akkor az a többség meg fogja alkotni – mint most ahogy ez történik – az új alkotmányt, amit nem kell alkotmánybírósági ítéletekkel értelmezni, kipótolni, kijavíttatni, hanem egész egyszerűen csak a gyakorlati használhatóságát kell az alkotmánybíróságnak biztosítani, illetve hogyha támadás éri az alkotmányt, akkor meg kell védeni. Tehát – bocsánat – ez volt az első néhány szempont. A második szempont, ami miatt ez az alkotmány, a mai gyenge, és a következő erős lesz, hogy nem védett meg bennünket. Egy alkotmánynak meg kell védenie azt a közösséget, ami azt létrehozta, hiszen azért hozta létre, hogy biztonságban érezhesse magát. S a mostani alkotmány nem védett meg a nemzeti vagyon elkótyavetyélésével szemben. Mondhatnám: kilopták a szemünket, ellopták a magyarok életéhez szükséges létfeltételek tekintélyes részét, és ha most nincs kétharmad, akkor már mindent elloptak volna – a földtől a vízzel bezárólag. Tehát nem védett meg bennünket az ellen, hogy kifosszanak, és nem védett meg bennünket az ellen sem, hogy a jövőnket zálogba tegyék. Márpedig ez történt, mert eladósították az országot. Tehát nekünk egy olyan alkotmány kell, amely megvéd bennünket ez ellen. Ezért beszél az alkotmány a nemzeti vagyonról, és ezért beszél egyébként az államadósság még elfogadható mértékéről. Tehát én nem napi aktuális kérdésnek tekintem az államadósság ügyét, hanem az egyik legfontosabb, egy nemzet, egy közösség fönnmaradásának egyik alapvető kérdését látom abban, hogy ura-e saját magának. Egy amerikai elnök mondta egyszer – ezt valahol talán már idéztem is –, hogy egy országot kétfajta módon lehet leigázni: karddal meg adóssággal. Hát mi ezt a leckét elég pontosan ismerjük. Tehát én örülök annak, hogy ezzel foglalkozik az alkotmány. Ez számos részletkérdést vet majd föl egyébként, mert majd egy külön törvényben kell szabályozni, hogy érjük el a mostani 78-82 százalékról az alkotmányban szereplő száazlékot. És egy másik törvényben azt is el kell mondani, hogy mi történik akkor, hogyha meghaladja, már elértük egyszer az 50 százalékot, és fölé akar menni újra, akkor milyen véd intézkedések lépnek életbe. Ezt majd komoly törvényi garanciákkal kell körülbástyázni.

G. O.: - Más módon is összefügg az alkotmánybírósággal ez a limit, ugye, Önök azt mondták, hogyha 50 százalék alá sikerül levinni az államadósságot, akkor kaphatja vissza az alkotmánybíróság azokat a jogköröket, amiket most elvettek.

- Ez az egyik legérdekesebb vita. A következő a helyzet: szerintem, amíg nem megy 50 százalék alá a magyar államadósság, addig Magyarország nincs biztonságban. Tehát itt most lesz néhány évünk még, amikor nem mondhatjuk azt, hogy biztonságban vagyunk, kétszeres erőfeszítéssel kell dolgoznunk, kétszer jobban kell összpontosítanunk, és kétszer gondosabban kell eljárnunk, mint egyébként, ha nem szenvednénk ettől az óriási kiszolgáltatottságot eredményező államadósságtól. Ezért én azt gondolom, hogy ilyenkor a gyors, biztos, stabilitást adó döntések a legfontosabbak. Ezért bizonyos kérdésekben – nem mindenről van itten szó, itt csak néhány költségvetési és adótörvényről –, néhány ilyen ügyben azt gondolom, hogy nem indokolt, hogy az alkotmánybíróság felülvizsgálja a parlamenti többség döntését, illetve azt gondolom, hogy csak bizonyos szempontokból tegye azt meg. Azzal például egyetértek egy adóügy esetében, hogy olyan nincs, mondjuk, hogy a kékszeműek fizetnek adót, a zöldszeműek meg nem fizetnek, mondjuk, az egyik felekezet fizet, a másik meg nem, a romák fizetnek, a fehérek meg nem – hogy csak mondjak itt hirtelen egy-két ilyen abszurd dolgot. De hát ilyeneket már láttunk a világban, ezért aztán helyes, hogy például az emberi méltóság szempontjából az adótörvényeket is felül lehet vizsgálni az alkotmánybíróságon, de csak ebből a szempontból, más szempontokból nem. Szerintem ez egy jó egyensúly az állampolgári alapvető jogok tiszteletben tartása és annak a rendkívüli helyzetnek a kezelése által megkívánt ésszerűség között, amire most szükségünk van egész addig, amíg az 50 százalékot el nem érjük. De itt még nyitott kérdésről beszélünk, tehát a magyar parlament még nem döntötte el, hogy az alkotmánybíróság jogköréről hogyan is foglal állást. Három különböző változat is ebben a pillanatban a Ház előtt van, ezek közül fogunk majd választani.

Cs. P.: - Teljesen elalkotmányoztuk az időnket, de mégis van egy témakör, amit nem lehet kihagyni: uniós elnökségünk, európai, külpolitikai vonatkozások. Az Ön ellenzéke arról beszél, Magyarország pária lett az Ön politikája miatt, leírtuk magunkat Európában, nem jön ide senki, az ide tervezett rendezvényeket áthelyezik Lengyelországba. Erre 45 másodpercben valahogy...

- Először is nem helyezünk át rendezvényeket Lengyelországba. A keleti partnerségnek a csúcstalálkozója nem lesz meg Magyarországon, egész egyszerűen azért, mert nincs időpont a naptárban, és én nem szívesen rendeznék egy olyan keleti partnerség csúcstalálkozót, mint ami néhány évvel ezelőtt történt, amikor a csehek adták az elnökséget Prágában, ahol a német kancelláron kívül más jelentős európai állam vezetője nem jelent meg. Az nagyobb kudarc lenne, nemcsak nekünk, hanem azt gondolom, hogy a keleti partnerségben érintett, számunkra fontos országoknak Ukrajnától, mondjuk, Azerbajdzsánig. Tehát ezért szerintem megfelelő időpontban, higgadtan, nyugodtan, immáron lengyel elnökség alatt kell majd megtartanunk ezt a csúcstalálkozót, ahol egyébként társelnöke leszek a lengyel miniszterelnöknek a dolgok mostani állása szerint. Egyébként pedig európai vezetőkkel hetente rutinszerűen találkozunk, az európai elnökségnek is része ez. Másfelől Magyarország, szemben az itteni hangulatkeltéssel, egy kétségkívül sok szempontból meglepően erőteljes politikát folytató ország, de amely tiszteletet harcolt ki magának az elmúlt időszakban, stabilizálta a gazdaságát, kezelhetővé tette belső állapotait, és azt mindenki látja Nyugaton, hogy egy korábbi Magyarországnál sokkal erősebb Magyarország van most felemelkedőben. Én sajnálom, hogy az emberek mindennapi életében azért ez nem jelenik meg ilyen nyilvánvalóan és ilyen gyorsan, mert egy gödörből mászunk kifelé, egy mély gödörből, és még nem vagyunk kint belőle. Érzem a türelmetlenségét az embereknek, ők már szeretnének kívül lenni ezen a gödrön, de fontos, hogy mindenki tudja, hogy kimászni egy gödörből mindig nagyobb erőfeszítéssel jár, mint amilyen erőfeszítésébe került, hogy belecsúsztunk. Úgyhogy ezért még támogatást, egyetértést és némi türelmet kérek a választópolgároktól.

Cs. P.: - Miniszterelnök úr, köszönöm, hogy eljött, és nézőinknek is köszönöm a figyelmet. Jövő héten ugyanebben az időpontban ismét találkozunk. A viszontlátásra!

(miniszterelnok.hu)