A Kossuth Rádió 180 perc című műsorában Kiss Gábor István beszélgetett Orbán Viktorral.

- Négy perccel múlt fél nyolc. Jó reggelt kívánok mindenkinek, aki a Kossuth Rádiót hallgatja. A Valutaalap-megállapodás az őszi politikai szezonban is visszatérő kifejezés, és még nincs vége. Közben mintha a megállapodás feltételeiből egyre több láthatóbbá válna, és egyre több megvalósulna. A műsor vendége egyenesen Grúziából hazatérve Orbán Viktor miniszterelnök, jó reggelt kívánok Önnek!

- Tisztelettel köszöntöm a hallgatókat, jó reggelt!

- Kezdjük ma is az IMF és a Valutaalap-megállapodás problémakörével. Egy új kontextust kapott ez a téma az utóbbi hetekben, mégpedig az az új kontextus, hogy egyre többet beszélünk a 2008-as, négy évvel ezelőtti megállapodásról. Az első szembetűnő különbség a mostani helyzet és az akkori helyzet között, hogy az nagyjából három nap alatt lezajlott.

- Így van. Azért érdemes foglalkoznunk a 2008-as megállapodással, mert tudja, az államvezetés, mindközönségesen a politika egy gyakorlati műfaj. Tehát lehet érdekes elmetornákat tartani meg filozofálgatni a politikáról, de mégiscsak arról van szó, hogy a gyakorlatot kell alapul venni a döntéseknél, és ha már egyszer nekünk van tapasztalatunk, mondjuk, egy nemzetközi pénzügyi szervezettel – hívjuk most ezt IMF-nek – kötött megállapodást illetően, és hasonlóra készülünk, akkor elő kell venni az előzőt, és meg kell nézni, hogy mi volt jó, és mi volt rossz, mi az, amit érdemes megismételni, és mi az a hiba, amit nem szabad elkövetni. Ezért indokolt, hogy most egy kicsit alaposabban földörzsöljük a 2008-as megállapodás ügyét. Az elég riasztó most így visszanézve négy év távlatából, megmondom Önnek őszintén.

- De milyen szempontból riasztó? Az elfogadott pontok miatt riasztó? Hiszen ha az akkori miniszterelnöknek hiszünk, akkor azt mondta, hogy az IMF nem kért cserébe semmit, egy-két általános dolgot leszámítva. Most 2008-ról beszélek.

- Nézze, az, hogy a megállapodást végrehajtó Bajnai miniszterelnöknek hiszünk-e, vagy nem, ezt most tegyük zárójelbe, mert ez fölemésztené a műsoridőnket, a tények talán fontosabbak. Most, hogy újra áttekintettük ezt a megállapodást, jól láthatóan ez a bankok megállapodásáról szólt. Arról szólt tulajdonképpen, hogy a bankoknak mintegy hatszázmilliárd, valamivel több, mint hatszázmilliárd forintban gyorssegélyt, föltőkésítést adtak, és azért, hogy a bankok pénzhez juthassanak az IMF-en keresztül, Magyarországnak csökkentenie kellett a nyugdíjakat, a béreket, a szociális kiadásokat. Röviden, kétségkívül leegyszerűsítve így összegezhető a megállapodás.

- De ez abból a szempontból is érdekes, hogy akkor ezek szerint 2012-ben is van olyan bekezdés a Valutaalappal folytatott megállapodás ügyében, amely e felé terelné a megállapodást?

- Olyan mondatok szerepelnek, amelyek a pénzügyi intézményrendszer stabilitásáról szólnak. Ezt a magamfajta, elég sok puskaport szagolt ember úgy fordítja le magyarra, hogy pénzt kéne adni a bankoknak. De én nem pénzt akarok nekik adni, hanem inkább adóztatni szeretném őket, a magyar politikának éppen az a lényege, hogy méltányos közteherviselést hozunk létre, és így a pénzintézeteket és a nagy cégeket is bevonjuk a közteherviselésre, nem az emberekre tesszük állandóan a válság terhét.

- Ez tehát akkor az egyik legforróbb kérdése, ha jól értem, a mostani megbeszéléseknek?

- Nézze, igen… Ráadásul abból a bizonyos összegből 2008-ban is a külföldi bankok részesültek jelentős összeggel, ha jól látom. Föl nem foghatom, hogy a nálunk sokkal tőkeerősebb országok pénzintézeteit miért a magyar adófizetők rovására kellene megerősíteni. Ilyen megállapodás nem lesz, tehát abban biztos lehet mindenki, hogy nyugdíjat csökkenteni nem fogunk, bércsökkentés ki van zárva, családipótlék-csökkentés nem jöhet számításba, és egy olyan megállapodást akarunk kötni, ami egyébként segíti Magyarországot, hogy tovább haladjon azon az úton, amelyen elindult. Ne felejtsük el, hogy nekünk erre a hitelre, illetve erre a biztonsági megállapodásra nem magunk miatt van szükségünk. Hogyha Magyarország nem kötődne ezer szállal az eurózónához meg az európai gazdasághoz, akkor nekünk nem kellene ez a biztonsági háló. De miután oda kötődünk, és ott meg nagyon nagy baj van, ha a mai lapokat kinyitja, akkor láthatja, hogy óriási baj van, ismét egy válsághullám közeledik Európában, illetve Európából. Hát emiatt van nekünk szükségünk egy biztonsági hálóra.

- De nem pont erre játszik a magyar kormány a húzással, a halasztással, hogy bebizonyosodjon az, hogyha az eurózóna meglódul egy picit, ha a bizonyos termelő szektorok Magyarországon is GDP-növekedést tudnak produkálni, akkor valóban nincs szükség erre az IMF-hitelre? Az idő bizonyíthatja azt, hogy ez egy helyes magatartás.

- De ezt mindenki tudja, nem kell ezt bizonygatni, ezt maga az IMF is tudja.

- De a magyar kormánynak nem ez a taktikája?

- A magyar kormánynak az a taktikája, hogy azt a hatalmas adóssághegyet, amit megörököltünk, és 2010-ben már szinte megfojtotta az országot, csökkenteni tudjuk. Magyarország csökkenteni akarja az adósságát. Minden eszköz, minden, ami történik, eszközként ez alá a cél alá rendelten akarjuk fölhasználni. Az IMF-hitel is arra jó, hogy csökkenteni tudjuk az államadósságot, hiszen ha olcsóbb kamattal juthatunk hitelhez, akkor a magas kamattal fölvett hiteleket vissza tudjuk fizetni, ezáltal csökken az adósság. Tehát akármiről is hallanak a hallgatók – hitelfelvétel, IMF –, fontos, hogy mindig tudják, hogy itt az államadósság csökkentésének különböző módozatait keresi a magyar kormány.

- Na de egy újabb hitel nem növeli az államadósságot?

- Ha a régit váltod ki vele, akkor nem.

- Magyarországról viszont…

- Sőt, hogyha a réginek magasabb volt a kamata, mint az újonnan felvett hitel kamata, akkor csökkentetted az államadósságot.

- Akkor mikor lesz megállapodás? Hát mert mindent hallani, én tegnap már a 2014-et is olvastam.

- Én is így vagyok vele, mint Ön, mindent hallok én is.

- De Ön csak többet tud róla. Na, most elküldtük a levelet, ugye, válaszlevelet küldött a magyar kormány.

- Azon gondolkodom, hogy többet tudok-e, mint Ön, és talán igen. Tehát…

- Tehát az a kérdés, hogy olyan válaszlevelet küldtünk-e, amely nagyjából egy komolyabb, egy nagyobb lépés a megállapodás irányába?

- Igen, egy olyan válaszlevelet küldtünk, amelynek alapján meg lehet állapodni.

- Valóban nyilvánosságra kerülhet ez a válaszlevél a következő napokban?

- Igen, a költségvetési bizottság elnökét, tehát egy parlamenti szereplőt, azt gondolom, hogy talán példátlan módon, bevontunk, bevontam a tárgyalódelegációba. Rogán Antal része a magyar kormány részéről megnevezett tárgyalódelegációnak, és így megvan a lehetőség arra, hogy kellő időben a parlament gazdasági bizottságának elnökeként a bizottságot, tehát az ezzel a kérdéskörrel foglalkozó parlamenti képviselőket, s rajtuk keresztül a nyilvánosságot tájékoztatni tudjuk.

- Ha már ezt említi, nem akarják egyébként majd a Valutaalap-megállapodást valamilyen formában a parlamenttel szentesítetni? Mert a 2008-as megállapodással szemben ez volt az egyik legkomolyabb kritika, hogy gyakorlatilag mindenkinek a háta mögött egyeztek meg róla.

- Hát igen, de most bevontuk a parlament gazdasági bizottságának az elnökét, egyelőre ez elégségesnek tűnik.

- Közben pedig az látszik, mintha ezek közül a feltételek közül vagy sejthetően ezek közül a feltételek közül egyre többet megvalósulni látnánk a magyar gazdaságban, miközben nincs még aláírva a megállapodás. Gondolok itt például a közszféra-elbocsátásokra, a segélyezési plafonra. Egy picit úgy tűnik, mintha ezzel a kormány nemcsak levelezéssel és szavakban lépne közelebb a Valutaalap-megállapodás felé, hanem tettekben is.

- Ezeket a lépéseket nem valaki más miatt, hanem Magyarország saját érdekei miatt kell megtennünk. Az helyzet, hogy Magyarországnak meg kell fontolnia minden állami pénzből fizetett embernek az alkalmazását olyan világban, amiben egyébként az emberek pénzügyi nehézségekkel küzdenek. Tehát számomra erkölcsi kérdés is, hogy fölöslegesen emberek százai, ezrei, tízezrei, miközben a munkájukra már valójában nincsen szükség az államigazgatásban, továbbra is közpénzből fizessünk, ez, de ugyanakkor emberségesnek kell lenni, mert ezek az emberek nagyon gyakran nem tehetnek arról, hogy időközben a világ megváltozott, a jogszabályok megváltoztak, a párhuzamosságok, amik természetesek voltak az elmúlt tíz évben – egy munkát hárman és négyen is végeztek különböző helyein az államigazgatásnak –, most megszűnnek. Van egy nagy átalakítása és reformja a közigazgatásnak, ami ésszerűsíti a működést. Tehát meg kell találni az emberséges módját annak, hogy azoknak az embereknek, azoknak az embereknek is kínáljunk jövőt, de most már az állami alkalmazáson kívül, akik eddig becsületesen tették a dolgukat, de a jövőben már az országnak nincs szüksége az ő munkájukra, mint állami alkalmazottak munkájára. Ettől még a gazdaságban nagyon fontos szerepet játszhatnak, és segíteni is kell őket abban, hogy megélhetéshez, tisztességes jövőhöz jussanak az államigazgatáson kívül. IMF ide, IMF oda, ezeket az átalakításokat a magyar emberek érdekében kell végrehajtanunk.

- Pontosan e felé akartam terelni a beszélgetést, hogy Valutaalap ide, vagy oda, az a lényeg, hogy a munkahelyvédelmi akciónak továbbra is látható legyen a fedezete, mert, ugye, a pontokkal nem nagyon vitázott senki, vagy én legalábbis nem nagyon hallottam valós kritikát a pontokkal kapcsolatban. A forrásoldalon viszont lehetnek gondok, és ez például az egyik gyakorlati része a Valutaalap megállapodásnak.

- Nézze, kinyitom a ma reggeli lapokat, válsághírek mindenhol az eurózónából, mondjuk, a spanyolok. A spanyol vagy az európai gazdaság történetének legsúlyosabb megszorítását jelentik be, minisztériumok költségvetését mintegy tíz százalékkal csökkentik, az állami nyugdíjalap egy részét átirányítják a költségvetésbe, és így tovább, és így tovább.

- Ez ismerős.

- Azt akarom csak mondani, hogy most 2012 őszét írunk. Magyarország azokat az intézkedéseket, amelyeket a bajban levő országok most kezdenek bevezetni, mi körülbelül két éve bevezettük. Lesz itt még mindenhol bankadó, megjön majd a multiadó, tehát azok a lépések, amelyeket Magyarország elsősorban a kétharmadban kifejeződő nagy nemzeti összefogásnak köszönhetően meg tudott már tenni 2010 után, mások csak hosszú évek vitái után tudják végrehajtani. És ezzel azt akarom csak mondani Önnek, hogy Magyarország válságkezelése nemcsak hogy előtte jár a többiekének, hanem már meghozza az eredményeket, ezért biztatónak is tekinthető a többiek számára. Olyan azért nagyon kevés országban van, sőt alig találok olyat, ahol például a munkanélküliség csökkenne, és a munkában lévő emberek száma pedig nőne. Vagy 120 ezerrel többen dolgoznak, mint két évvel ezelőtt, tehát folyamatosan jönnek létre munkahelyek, adunk át gyárakat. Az élet persze nehéz, a fizetések alacsonyak, az eladósodottsága a családoknak még mindig magas, tehát van baj, gond elég, de látni kell, hogy az a válságkezelési útvonal, amelyen mi haladunk, vezet valahova, kifele vezet az erdőből.

- Önnek ebben igaza van, és a spanyol hír, amit említett, valóban ezt igazolja, meg hát korábban a francia szektorális...

- Görögök. Bocsánat, álljunk meg egy pillanatra! 2010-ben Magyarország rosszabb pénzügyi helyzetben volt, mint Görögország. Tehát ha kinyitja a 2010-es magyar választások utáni tudósításokat, akkor egy olyan ország képe rajzolódik ki, amely Görögországgal együtt billeg a szakadék szélén. Nézze meg, ehhez képest hol vannak ma a görögök, és hogy sikerült visszafordítani a vágtató lovakat a szakadék széléről Magyarországnak. Én tudom, hogy a mindennapi élet nehézségei közepette nehéz méltányolni Magyarország ilyen eredményeit, de szeretném, ha az emberek tudnák, hogy ez mind az ő munkájuknak köszönhető, és összevetve másokkal, tehát nem a nehézségeinkkel, hanem mások válságkezelésével összevetve a magyar emberek nagyon sokat tettek annak érdekében, hogy ne jussunk például Görögország sorsára.

- Lehet, hogy tudják, csak talán nem érzik, mert látják az üzemanyagárakat, látják a saját fizetéseiket, és Önnek is szüksége lesz majd a gazdaságpolitikája igazolására, olyan adatokra, amely bizonyítja azt, amit mond, mert egyelőre a foglalkoztatottsági adat, a munkanélküliségi adat egyelőre ezt nem bizonyítják.

- De, bizonyítja, még az a legegyszerűbb: többen dolgoznak, mint korábban, csökken a munkanélküliség. Tehát a foglalkoztatás terén kedvezőek a tendenciák. Nem vagyunk az út végén, a felénél sem, de a tömeges munkanélküliség világából már elindultunk kifelé. A nagyobb nem is baj, mert a politika nem a politikusokról szól, hanem az emberekről, az igazi helyzet, amivel nap mint nap szembetalálkozom, az, ugye, 2010-ig az állam és az önkormányzatok is, a vállalatok is, de leginkább a családok vészesen eladósodtak. Itt a devizahitel örökzöld ügyét mindannyian ismerjük. Ugye, amit tudtak tenni a családok az elmúlt két évben, kihasználva a kormány által kínált lehetőségeket: adócsökkentés, devizahitelesek megmentése. Ugye, rendezni kezdték az adósságaikat. A sok tízezer, sőt több százezer család kijutott az adósságcsapdából, de attól, hogy nem vesztették el a házukat, meg nem vesztették el a kocsijukat, még nem lett több pénzük. Tehát a probléma az, hogy ebben a pillanatban nincs az emberek kezében még több pénz, vagy legalábbis nagyon sok család esetében nincs, habár itt is vannak olyan jelek, amelyeket biztatásképpen értelmezek. Tehát az a körülmény, hogy most már megtakarítások is vannak, ami az elmúlt években nem volt. Tehát hogy a magyar állam által kibocsátott, csak magyar magánszemélyek által megvásárolható állampapírokból lassan 800 milliárd forintnyi van a magyar emberek háztartásában – tehát megvették –, azt mutatja, hogy a megtakarítások is megindultak. A helyzet az, hogy fogyasztani nem akarnak az emberek. Tehát úgy látják, hogy baj van. Baj van a világban, baj van Európában, okos ember ilyenkor nem fogyaszt, és különösen nem vesz fel újabb hiteleket, hogy előrehozza a vásárlásait. Tehát ezért a magyar gazdaságnak van egy olyan problémája – ez nem ismeretlen, máshol Európában is látjuk ezt –, hogy az emberek óvatossá váltak, nem akarnak költeni. Ha nem akarnak költeni, nem fogyasztanak, akkor a kisboltok, kisüzemek, kiséttermek értelemszerűen nem jutnak vásárlóhoz. Tehát a magyar gazdaság belső, növekedést elősegítő egyik fontos erőforrása, a belső fogyasztás nem indul meg. Na de kérdem én: vajon baj ez? Egyfelől persze baj, mert jó lenne, hogyha forogna a pénz, de másfelől meg kell értenünk, hogy egy adósságcsapdába csalt ország polgárai nem szívesen állnak kötélnek, ha végre pénzhez jutnak, nehezen adják meg magukat, és mondják azt, hogy pénzhez jutottam, elköltöm. Félretesznek, takarékoskodnak, készülnek...

- Ez egy természetes reakció. De ha ez nincs, akkor a magyar gazdaságot mi az, amivel meg lehet lökni, vagy egy picit meg lehet a szekerét mozdítani? Valóban mondott olyan adatokat, amelyek az európai uniós átlaghoz képes jobbak Magyarországon, de például ha a keleti nyitásról beszélünk, ugye, erről is sokat szoktunk beszélni. Most például két konkrét útja is volt a közelmúltban, ezen a héten. Mindkettő keletre tőlünk: Litvánia, Grúzia. Olyan konkrét megállapodásokra lenne szükség, amely valóban az ország egyéves GDP-adatában mérhető mennyiség.

- Ilyen gigantikus megállapodásokban nem reménykedem, de sok jelentős megállapodásban azért igen. Grúziában, túl azon, hogy próbáltam segíteni az ott hivatalban lévő elnök munkájának folytatásában, végül is azért mentem, hogy egy nemzetközi repülőteret adjunk át, amelyben öt magyar cég végzett munkát. Méghozzá a munkák nagy részét ők végezték. És máshol is azért tárgyalunk, hogy az itthon kialakult, de itthon most be nem vethető ipari, építőipari kapacitásokat el tudjuk adni tőlünk keletre. Ott van pénz, ott van növekedés, oda kell valahogyan betennünk a lábunkat. És Grúziában remek – ahogy szokás mondani az üzletben: – referenciát szereztek magyar cégek, öt magyar cég nagy elismerést kiváltó, rekord gyorsaságú munkáját adhattuk át.

- Ilyenkor egyébként – zárójeles megjegyzés – kell, hogy a magyar miniszterelnök fellépjen a grúz egyik párt kampányszínpadára? Mert nyilván ők örülnek neki, ha az Európai Néppárt egyik alelnöke mellettük kampányol. Ez kötelessége az embernek, ha azonos politikai családba tartozik?

- Becsület kérdése, de ez úgy van, mint minden más szakmában. A munkát el kell végezni. Ha az ember az Európai Néppárt alelnöke, akkor az a dolga, hogy az adott politikai családhoz tartozó pártokat, szervezeteket, kormányokat segítse. Most ki lehet ez alól bújni, ki lehet oldalazni, a munka elől is el lehet bújni hátul, valahova a raktárépület mögé, hogy majd más megcsinálja, de nem szép dolog. Ez nem becsületes dolog. Ezért ha az ember vállal egy nemzetközi posztot, akkor az azzal járó kötelezettséget – akkor is, ha van benne kockázat – teljesítenie kell.

- A távolabbi jövőben lát egyébként, ahogy Ön fogalmazott, gigaberuházást vagy valami hasonlót? Lehet áttörés ezen a fronton?

- Sok vasat tartunk a tűzben.

- Milyen típusúak? Mert azt írja például a ma reggeli lap, hogy vagy az autóipar mozdul meg Európában és világban, vagy semmi más. Tehát az autóiparból kellene valahogy jó híreket hallani.

- Múlt héten adtam át egy nagy üzemet Szentgotthárdon, az Opel-gyárnak az üzemét, amiről nyugodtan mondhatjuk azt, hogy ma a – nem Magyarországon, nem Európában, hanem a világban létező – legmodernebb gyár. Olyan technológiát láthattam, olyan technológiát helyeztek üzembe, ami ma nincs sehol a világon. Ott volt az Opel-gyár vezérkara, és olyan büszkeséggel beszéltek róla, hogy magyar emberként jó volt hallani, és azt az egész gyárat magyar emberek működtetik. A vezetők is magyarok, a munkások is azok, a beszállítók egy tekintélyes része is, tehát Magyarországon az autóipar például mozog. Nekem van egy határozott elképzelésem, hogy milyen iparágakban, és hogyan kell fejleszteni Magyarországot ahhoz, hogy a következő 8-10-15 évben az emberek életszínvonala is növekedni tudjon Magyarországon. El tudjunk jutni, meg tudjuk közelíteni a teljes foglalkoztatottságot, hogy azt tudjuk mondani, hogy Magyarország egy olyan ország, hogy mindenki, aki akar, dolgozhat. Lehet, hogy nem éppen azt a munkát végzi, amihez a legnagyobb kedve volna, de dolgozhat, és közben az emberek életszínvonala pedig nő. Ma még nem tartunk itt. De ezt az állapotot el fogjuk érni, csak végig kell csinálni azt a politikát, amelynek a mentén elindultunk.

- A teljes foglalkoztatottság nem egy álom?

- Nem, az a világban több helyütt van. Teljes foglalkoztatásnak mondják azt, amikor a munkanélküli statisztika három százalékon áll, tehát nagyjából annyi új ember lép be, amennyit éppen elbocsátanak. Több ország van, amely ezt elérte. Én már '98 és 2002 között is ezért dolgoztam. Régen volt, az emberek nyilván nem emlékeznek rá. Radikálisan sikerült akkor csökkenteni, csökkentenem a munkanélküliséget, és azt hiszem, a hat százalék alá is sikerült mennünk. Akkor már nagyon közel voltunk ahhoz, hogy elérjük ezt a bizonyos három százalékot.

- Váltsunk még néhány szót az európai uniós helyzetről! Egyrészt, mert küszöbön áll a következő EU-csúcs, másrészt említette már ezt a tegnapi esti spanyol bejelentést, ugye, fel kell idézni, hogy nagyjából három héttel ezelőtt egy 65 milliárdos – euróról beszélünk – csomagról döntött a spanyol, a kettő összeadva 100 milliárd euró fölött áll, gyakorlatilag a küszöbön áll a tömegek lázadása Spanyolországban, elég megnézni az internetet.

- Spanyolországban, Portugáliában, Görögországban, átmeneti szünet van Olaszországban, de az se egy könnyű hely, és a legriasztóbbak pedig az Egyesült Államokból érkező hírek, ahol egy olyan elemzés látott napvilágot – talán éppen tegnap –, amely azt latolgatja, hogy milyen következményekkel jár majd a világgazdaságra, ha az Egyesült Államok megkezdi a saját költségvetési hiányának lefaragását. Most ezek mind érdekes hírek, és Magyarország nem tudja függetleníteni magát ezektől a fejleményektől, de egy dolgot tud, a kedvezőtlen nemzetközi helyzetben is megpróbálhatja a saját útját járni, amely mégiscsak sikeressé teszi. Én hiszek abban, hogy egy ilyen közegben is sikeres lehet Magyarország, csak pontosan és jól kell dolgoznunk, a kigondolt útvonalon kell végighaladnunk, és meg fogunk érkezni oda, ahova mindannyian vágyunk.

- Azonnal elkezd beszélni Magyarországról, hát nyilván ez a dolga, és ez a legfontosabb az Ön számára, de mégis csak kíváncsi vagyok...

- Ezért választottak meg.

- Igen, csak abból a szempontból is fontos az Európai Unióban formálódó helyzet, hogy például itt van a bankunió vagy bankfelügyelet kérdése. Könnyen megtörténhet, egyrészt, hogy senkit nem találnak majd felelősnek az elmúlt évek hibáiért. Például a déli tagországok közül is az eladósodást ha megvizsgálná valaki közelebbről, akkor az többszereplős játék lenne, nem a déli államok kizárólagos felelőssége.

- Meg a magyar eladósodás is többszereplős, ez is csak megtörtént dolog.

- Én továbbra is az európai uniós helyzetről szeretnék beszélni, mert arra vagyok kíváncsi, hogy Ön mit mond erre: eurókötvények, bankunió. Gyakorlatilag ma már az ténykérdés, hogyha valamely tagország, amely még nem használ eurót, és be akarja vezetni az eurót, annak egy jelentős részét a szuverenitásának föl kell adnia.

- Először is szintén a tegnap éjszakai, ma hajnali hírekhez tartozik, hogy a német nemzeti bank elnöke azt a mondatot kürtölte világgá, hogy az eurózónában létrejövő bankunió nem szolgálhatja az a célt, hogy elfedje a múlt hibáit, és a létrejövő bankunió nem is vállalhatja át a múltban elkövetett hibák következményét. Tehát az a bankunió, amiről beszélünk úgy, minthogyha holnap reggel bekopogtatna az ablakon, úgy tűnik, hogy talán még az utcába sem fordult be, nemhogy az ajtónk előtt állna. Másfelől azért vagyok mértéktartó – jól érzékeli Ön ezt a dolgot –, azért vagyok mértéktartó az eurózóna ügyeiben való megnyilatkozásokat tekintve, mert mi nem vagyunk benne. És azért az egy fontos dolog, hogy mindenki söprögessen a saját portája előtt, tehát én nem oszthatok észt, tanácsokat, még ha tudnék, se tehetném…

- De vállalt kötelezettségünk, hogy be kell lépni.

- Ez egy külön műsort igénylő kérdés. Én tennék egy nagy kérdőjelet az Ön mondatának végére. Az ugyanis kétségtelen, hogy Magyarország, amikor 2004-ben aláírta a megállapodást az Európai Unióval, akkor vállalta, hogy be fog majd lépni az eurózónába. Időközben azonban az eurózónán belül olyan változások történtek, hogy az eurózóna ma már nem az, mint 2004-ben volt. Ezért szerintem teljesen legitim dolog az eurózónához eddig nem csatlakozott kormányok részéről föltenni azt a kérdést, hogy ehhez a létrejött, azóta megszületett új eurózónához akarunk-e csatlakozni, vagy nem. Én mindenesetre egy óvintézkedést tettem, illetve a magyar parlament egy óvintézkedést tett; beírtuk az alkotmányba, hogy Magyarország fizetőeszköze a forint. Tehát ha bárki be akarna lépni az eurózónába a jövőben, ahhoz meg kell változtatnia az alkotmányt, ahhoz kétharmados többség kell. Egy dologban tehát a magyar emberek biztosak lehetnek: a magyar parlament kétharmados döntése nélkül a jövőben senki sem csatlakozhat az eurózónához.

- Orbán Viktor miniszterelnököt hallották.

(orbanviktor.hu)