Orbán Viktor beszéde a tehenészeti telep megnyitóján, Beremend-Csípőteleken.

Jó napot kívánok, tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Engedjék meg, hogy tisztelettel és szeretettel köszöntsem mindannyiukat. Először is, nehogy véletlenül elmulasszam, hadd gratuláljak mindenkinek, akit illet, ezért a nagyszerű beruházásért. Gratulálok a tulajdonosnak, aki ebben a nagyon nehéz időszakban vállalta, hogy mezőgazdasági beruházásba fekteti a pénzét. Gratulálok azoknak a vezetőknek, akik képesek voltak ilyen magas szakmai színvonalon ide irányítani ezt a beruházást. Gratulálok azoknak, akik szakmunkásként vagy segédmunkásként dolgoztak itt a telep létrehozásakor. És gratulálok azoknak az állattartással foglalkozó embereknek, akik egy ilyen modern üzemben képesek lesznek a legmodernebb technológiát működtetni.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Mint Csányi Sándor elnök úr szavaiból is hallhatták, szoktak nekünk lenni vitáink, nem is kicsik, meg nem is kevés. Nem tartozik ide, de ha már szóba hozta az elnök úr, mondjuk, a bankadóról szoktunk vitatkozni, devizahitelesek kimentéséről szoktunk vitatkozni, de ezek a könnyebb ügyek. Mert igazán heves vitákat a mezőgazdaságról szoktunk folytatni, ami abból fakadhat, hogy az ember, ha falusi, könnyen gondolja, hogy ért hozzá, és miután mind a ketten falusiak vagyunk, ezért mind a ketten úgy gondoljuk, hogy valamilyen mértékig legalábbis konyítunk ahhoz, amiből a falusi emberek a mindennapi életüket fenntartják. Nos, a vitáink ellenére a legnagyobb örömmel jöttem el ide, mégiscsak egy olyan tulajdonosnak a meghívását fogadhattam el, akit még az ellenfelei is valószínűleg az elmúlt húsz-huszonöt év legsikeresebb magyar üzletembereként és legtehetségesebb üzletembereként könyvelnek el. És ritka a magyar világban az, hogy falusi legényekből bankárok legyenek, még ha nem is az ő példája az egyetlen ma Magyarországon, de az meg különösen vonzó, és a meghívás elfogadása mellett szólt, hogy olyan bankárt ma Magyarországon alig találunk, aki egyébként mezőgazdaságba fektetne saját pénzt. Olyat meg aztán egyáltalán nem találunk, akiről az embernek az a benyomása keletkezik – különösen a viták során –, minthogyha jobban érdekelné a mezőgazdaság, mint a bankszektor. De ez maradjon a mi titkunk.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Azonban ez mind nem lett volna elegendő indok vagy csábítás, hogy örömmel jöjjek ide, erre a megnyitóra. A döntő érv mégiscsak az volt, amikor azt mondta az elnök úr és mások is, hogy itt egy világszínvonalú beruházás jött létre. Mert hogyha az ember azt hallja, hogy a magyar vidéken egy világszínvonalú beruházás jön létre, akkor a következő gondolata az elismerés szavain túl az, hogy akkor az azt jelenti, hogy vidéki magyar emberek világszínvonalú technológiát képesek működtetni. És ha ilyen történik, oda a miniszterelnök nagy örömmel megy el, mert – bár erről ritkán beszél az ember – az én munkám mögötti legerősebb személyes motiváció éppen itt található. Ugyanis én arról vagyok meggyőződve, hogy megfelelő oktatás, megfelelő tanítás, megfelelő üzemi kultúra létrehozása, megfelelő nevelés, megfelelő munkahelyi vezetők esetén minden magyar vidéki ember képes világszínvonalon teljesíteni. Ennek az országnak, amelynek most éppen én vagyok a miniszterelnöke, a legnagyobb baja éppen az, hogy nem hiszi el magáról, hogy mire képes. Ezért nekünk bátorításra van szükségünk. Minden egyes ilyen beruházás egy bátorítás, ami megerősíti azt a gondolatunkat, hogy igenis, mi, magyarok többre vagyunk képesek. Igenis, világszínvonalú teljesítményre vagyunk képesek. Hogy mi különbek vagyunk, és többet tudunk annál, mint ahogy ma az országunk kinéz. Ez csak egy balszerencse, valami történelmi nyavalya, egy rossz álom. Az lehetetlen, hogy egyébként világszínvonalon teljesíteni képes nép csak ekkora nemzeti összterméket, csak ilyen kultúrát, csak ilyen fejlettséget tud létrehozni, mint ahogyan ma Magyarország kinéz. Meggyőződésem, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki ezt gondolja a saját hazájáról, és nem én vagyok az egyetlen, aki ezt gondolja a magyarokról. És biztos vagyok abban, hogyha elég sokan leszünk ebben az országban, akik azt gondolják, hogy igenis, rajtunk is, vezetőkön is múlik, hogy az ország mit képes kihozni magából, akkor évről évre, lépésről lépésre haladva be fogjuk bizonyítani, hogy valóban: ez csak egy rossz álom. Ez egy olyan rossz álom, ami magától nem múlik el, hanem egész egyszerűen el kell mulasztani. És ehhez van szükség ilyen beruházásra, és ehhez van szükség ilyen fejlesztésekre nap mint nap, heti megerősítésekre, hogy azok, akik még bíznak ebben az országban, ne adják föl, hanem többletenergiákat mozgósítva teremtsenek újabb és újabb lehetőséget a többi magyarnak, akik be tudják bizonyítani, hogy ők igenis világszínvonalú teljesítményre képesek. Ennyit szerettem volna hozzáfűzni Csányi Sándor úr bevezető szavaihoz, ezért jöttem el ide, és ezért köszönöm neki, hogy ezt a beruházást tető alá hozta.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Én jól emlékszem, pár éve, ha valaki azt mondta, Magyarország egy agrárország, és bátran építheti jövőjét a mezőgazdaságra, akkor azon nyomban rásütötték volna a retrográd jelzőt. Nem volt olyan régen, amikor egy ilyen kijelentésért – hogy úgy mondjam – egyenesen bolondnak nézték az embert. Kicsit lesajnálóan vagy éppen arrogánsan kioktatták, hogy a jövő a professzionális szolgáltatásokról fog szólni, és egy magára valamit adó európai országnak nem kell termeléssel, pláne nem mezőgazdasági termeléssel foglalkoznia. A szép új világ akkori prófétái úton-útfélen azt hirdették, hogy az elérendő cél az, hogy ne termelésből, hanem termelésszervezésből éljünk. Mindannyian látjuk, hogy az egész világban, de különösképpen Európában és Magyarországon ez a gondolkodásmód hova vezetett. Milliókkal hitették el, hogy lehetséges értékteremtő munka nélkül egyre jobban élni, hogy nincs szükség valódi termelésre, és lehetséges, hogy milliók éljenek a dolgok igazgatásából, vagy ami még jobb: pusztán tőkejövedelemből. Csábító gondolat, de ma már jól látszik, hogy ez egy hazugság, és alig valamiben különbözik egy ravaszul kigondolt pilótajátéktól. Ma már mindenki belátta, hogy semmi sem pótolhatja a szaktudásra és az emberi erőfeszítésre alapozott munkát. És azt is tudjuk, hogy egy olyan világban, ahol ma már 7 milliárd embert kell vagy legalábbis kellene jóllakatni, egy ilyen világban, nos, a mezőgazdaságnak igenis van jövője. Sőt, én azok közé tartozom, akik azt mondják, ennek lesz igazából jövője.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A mai napon, a magyar mezőgazdaság szempontjából egy példaértékű beruházást adunk át. Példaértékű, mert a Bóly Zrt. képes volt az ágazat belső és itt elmondott problémái ellenére is egy világszínvonalú beruházást megvalósítani. Ez a beruházás valójában egy élelmiszergazdálkodási rendszer részét képezi, ha jól értem, olyanét, amely a takarmány- és élelmiszeralapanyag-termeléstől az állattartáson keresztül egészen a késztermékig tart. Egy olyan rendszer tehát, ami azért jött létre, hogy összefogja az élelmiszertermelést a termeléstől a gyártásig. Mindannyian tudjuk, hogy a késztermék csak akkor biztonságos, ha a termőföldtől az asztalig mindenki betartja a szigorú előírásokat, és minél kevesebb a közvetítő, annál nagyobb az élelmiszerbiztonság.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Talán ez egy alkalmas pillanat arra, hogy elmondjam, hogy mi, magyarok az elődeinknek köszönhetően Európa egyik legjobb adottságú földjét örököltük: kiegyensúlyozott éghajlatú, jó termőföldű, számottevő ipari szennyezéstől mentes földet birtoklunk. És emellett, mint az elnök úr szavaiból mindenki megérthette, a magyar emberek génjeiben ott van a föld szeretete és tisztelete. Mi, magyarok pontosan tudjuk, hogy a föld nem pusztán kenyeret ad az embernek, hanem közösséget is, kultúrát is, történelmet is, vagyis képes teljes mértékben meghatározni az ott élők életét.

Mégis, tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves Barátaim, ha ma széttekintünk a magyar vidéken, akkor sok helyütt szegénységet, sőt elkeseredettséget tapasztalunk. Elnéptelenedő falvakat és romba dőlt tanyákat is látunk. A válságtüneteket azért nem kell itt fölsorolnom, mert Önök jobban ismerik, mint én. Meggyőződésem, hogy mindez jórészt annak az elmúlt két évtizedet uraló vagy legalábbis meghatározó vidékellenes szemléletnek köszönhető, amely megpróbálta lebeszélni az embereket a munkáról, és azt hirdette, hogy a jövő Magyarországában jelentéktelen szerepe lesz a magyar agráriumnak. Ez pusztító, önbeteljesítő jóslat, a károkat csak most látjuk igazán. Nem rejtettem sohasem véka alá, hogy mi arra vállalkoztunk két évvel ezelőtt, hogy akármilyen nehéz is lesz, talpra fogjuk állítani a magyar mezőgazdaságot. Nem lehetnek illúzióink: ez nem lesz könnyű. Különösen most nem könnyű egy európai méretű válsággal sújtott időszakban, de ha azt akarjuk, hogy sikerüljön, és a magyar mezőgazdaság valóban a saját lábára álljon, le kell számolnunk az önsajnálattal, és ellen kell állni a lebeszélés kultúrájának. A piac ugyanis, mint az elnök úr szavaiból is hallhattuk, bizony könyörtelen. A magyar mezőgazdaság a rendszerváltás idején rendkívül súlyos helyzetbe került, mert egyik napról a másikra kellett modern, kapitalista mezőgazdasági rendszerekkel versenyeznie. Ráadásul kis híján – talán még van, aki emlékszik az itt ülők között arra, hogy – kihúzták az emberek lába alól a talajt, kicsin múlott csak, hogy a magyar termőföld nem került külföldi kézbe. Úgy is mondhatom, hogy hosszú küzdelem árán sikerült megakadályoznunk a magyar föld elkótyavetyélését, és ezért ma, és csak ezért mondhatjuk el ma, hogy birtokosai és nem turistái vagyunk a saját hazánknak.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ha nem sikerül leszámolni az önsajnálattal, akkor nem lesz, aki dolgozzon ebben az országban. Kétségkívül nehéz, hátrányból indulunk, szerencsétlen volt a történelmünk, az elmúlt húsz év is zavarosra sikeredett, a versenytársak valóban erősebbek, mint mi vagyunk: nem kényszeríthették őket kolhozba, nem vették el a földjüket, nem számolták föl a tőkés társadalmukat és gazdaságukat. Ha mi folyamatosan csak sajnáltatjuk magunkat, akkor nem lesz, aki Magyarországon dolgozzon. Márpedig munka nélkül és teljesítmény nélkül nem tudjuk fölvenni a versenyt, tisztelt Hölgyeim és Uraim! Szeretném megerősíteni azt, hogy a magyar kormány továbbra is hisz abban, hogy megteremthető a minőségi vidéki élet, és ki lehet hozni a magyar vidékből a benne szunnyadó összes lehetőséget. A föld majdnem mindent megadhat nekünk. Megadhatja, ha jól csináljuk, a nagyvárosi életformával összemérhető kényelmet, adhat tisztes megélhetést, biztosíthat munkalehetőséget, adhat egészséges ivóvizet, jó minőségű és a magyarok által előállított élelmiszereket is. Mindehhez azonban, tisztelt Hölgyeim és Uraim, el kell takarítani az útból minden olyan jogi akadályt, és el kell hárítani azokat a rossz gondolatokat, amelyek az elmúlt húsz évben a vidéket gúzsba kötötték, és szép csendben elsorvasztották. Meg kell változtatni minden olyan szabályozást, amely az értékteremtő munka előtt emelkedik. Új lehetőségeket kell nyújtanunk a vállalkozó kedvű emberek számára. A vidék szempontjából ez azt jelenti, hogy egy jó földtörvényt kell megalkotnunk.

Egyetértek az elnök úrral: történelmi útelágazásnál állunk; egy olyan földtörvényt kell alkotnunk, amely pótolja az elmúlt száz-százhúsz évben elmaradt összes magyar földreformot, és amely egyúttal nem rombolja le azokat a termelési kapacitásokat, amelyek Magyarországon mára kiépültek. Izgalmas és komoly viták előtt álluk. Az állattartó gazdaságok állami földet bérlő igénye kétségkívül fontos szempont, és kellő súllyal kell majd a törvény megalkotásakor figyelembe vennünk. Biztatom a szakembereket, magát az elnök urat is, de biztatom az elnök úr által tulajdonolt üzemekben dolgozó szakembereket, hogy a következő két hónapban, amely a magyar belpolitikában a földtörvény jegyében telik majd el, kövessék ezt a vitát. Ha van mondanivalójuk, tanácsuk, javaslatuk, föltétlenül juttassák el hozzánk, illetve a parlamenti képviselőkhöz. Önöknek ráadásul olyan parlamenti képviselői vannak, többen is itt ülnek közöttünk, akik értik a mezőgazdaságot.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Olyan jogi környezetet szeretnénk két hónap múlva a magunkénak tudni Magyarországon, amely valóban a vidéken élő, ott dolgozó, annak terményeit földolgozó, illetve állattenyésztéssel foglalkozó vidéki magyar emberek érdekét szolgálja.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Bizonyára egyetértenek velem abban, hogy igazán szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy egy olyan országban élünk, ahol minden nehézség, gond és válság ellenére is, mint most is láthatjuk, építő munka folyik. Meggyőződésem, hogy szerencsés az az ország, ahol dacára az európai méretű válságnak a régi munkahelyeket biztonságba tudjuk helyezni, új munkahelyeket hozhatunk létre, és egymás után épülnek föl az új üzemcsarnokok, amelyek biztonságot és tervezhető jövőt biztosítanak az emberek számára. És igazán szerencsésnek mondhatja magát az a miniszterelnök is, akit az a megtiszteltetés ér, hogy egy ilyen újonnan épült üzem szalagját nemsokára átvághatja. Egy olyan üzemét, amely hosszú időn keresztül fogja biztosítani az itt dolgozó emberek és családjaik jövőjét. Még egyszer mindenkinek gratulálok. Köszönöm, hogy itt lehetek Önök között.

Sok sikert, sok erőt, jó egészséget kívánok Önöknek!

(orbanviktor.hu)