Orbán Viktor interjúja a Dunaújváros Televízió „Hírháttér Extra” című műsorában (2014. február 28.).

Gyöngyösi Péter: Köszöntöm kedves nézőinket! Önök a Dunaújváros Televízió Hírháttér című magazinműsorának Extra kiadását látják. Orbán Viktor miniszterelnök úr Dunaújvárosba látogatott. Üdvözlöm Dunaújvárosban! Minek köszönhetjük látogatását?

Jó napot kívánok! Hívtak. Röviden ez a válasz. Már régóta terveztem, hogy eljövök egyszer a Hankook gyárba. És miután Szekszárdon kezdtem ma reggel, visszafele jövet betértem ide, az Önök városába, és találkozhattam a gyár vezetőivel meg a város vezetőivel is.

A Hankook a harmadik üteménél tart a fejlesztésben. Magyarország stratégiai megállapodást kötött a gumigyárral. Miért fontos a gumigyár Magyarországnak és a régiónak?

Elsősorban azért fontos, mert nagyon sok embernek ad munkát. Ez egy olyan iparág, amely munkaigényes. Itt különösen a harmadik ütem, ha már üzembe áll, akkor itt háromezernél több ember fog dolgozni. És miután a Vasműnél meg zűrök vannak, ezért nagyon fontos, hogy ahol munkahelyet veszítünk, ugyanabban a városban valahol munkahelyet is nyerjünk, hogy az emberek összességében ne veszítsenek el munkalehetőséget. És a Hankook egy olyan cég – Önök is ismerik, jobban, mint én, ez egy koreai cég –, amelynek komoly ambíciói vannak. Tehát a világversenyben – ahol most, ha jól látom, akkor a hasonló termékeket előállító gyárak viszonylatában a hetedik helyen van – előre akarnak jutni az ötödik helyre. És miután Európában egyetlen gyáruk van itt, Önöknél, illetve nálunk, itt, Magyarországon, Dunaújvárosban, ezért ha nőni akarnak, itt is nőniük kell. Tehát itt egy olyan gyárról beszélünk, amely nemcsak most bővít egyet, hanem – persze nem akarok előrerohanni az időben, de – ha tartani akarja a versenyt, akkor majd még további bővítéseket végre kell hajtania Európában. És miután meg Európában csak nálunk működnek, ezért jó esélyünk van, hogy mindig itt fognak fejleszteni.

A munkahelyteremtés fontos a kormánynak, és – mint az előbb említette – a Dunaferr helyzete fontos mind a kormánynak, mind pedig a régiónak. Változhat-e ez a helyzet? Többször említette a kormány is, hogy vagy részesedést vásárolna a Dunaferrben, vagy megvásárolná. Történt-e valamilyen fordulat, amiről tudhatunk?

A dolog, ugye, úgy fest, hogy ez a mienk volt. Tehát a vasmű a magyaroké volt, csak 2004-ben eladták. Ha jól emlékszem, talán 2004-ben történt ez. És azt nem mondom, hogy elvesztettük, hiszen a munkahelyek megmaradtak, és tudtak ott dolgozni a dunaújvárosiak, de a vasmű jövőjéről szóló döntések kikerültek a mi kezünkből. És miután ott kedvezőtlen gazdasági folyamatok voltak, vagyis veszteséges lett a gyár, ezért a tulajdonosok a leépítés irányába kezdtek araszolni. És akkor vettünk egy nagy levegőt, és azt mondtuk, hogy hát, ha a mienk volt, akkor lehetne újra a mienk, megpróbáljuk visszavásárolni. De – nem egészen világos, hogy miért – nagyon merev ellenállásba ütköztünk, tehát többszöri ajánlattétel után is mindig elutasítottak bennünket, és nem akarják eladni, nem akarják lehetővé tenni, hogy vissza tudjuk vásárolni. Ezzel most már együtt kell élnünk, hiába egyik kormány adta el, a másik akarja visszavásárolni, mert ez egy ország. Úgyhogy nem tudtuk visszavenni, amit én nagyon sajnálok egyébként. Viszont a tárgyalások eredményeképpen jó kapcsolatok jöttek létre. Úgy látom, hogy komolyan vesznek bennünket, tehát látják, hogy a magyar kormány eltökélt a tekintetben, hogy meg akarja őrizni az itteni munkahelyeket. Úgyhogy most már nem is arról beszélünk, hogy hogyan fognak leépíteni – sikerült elérni, hogy messze ne az a nagyságrend legyen a leépítés, mint amit korábban elképzeltek –, hanem most már fejlesztésekről tárgyalunk. Tehát a rossz ügyről szóló tárgyalások lassan fordulnak át jó tárgyalásokká, és reményeim szerint meg is tudunk majd állapodni további fejlesztésekről, és akkor ismét erős lesz a vasmű, és majd munkahelyeket is tud adni.

A paksi fejlesztés esetleg hozhat-e új fordulatot, vagy vihet-e új színt ebbe a fejlesztésbe?

Hozhat, természetesen. Bár a két beruházásnak egymáshoz – tehát a két cégnek egymáshoz – nincsen köze. Ugye, a paksi beruházás úgy fog majd történni, hogy, ugye, mégiscsak egy atomerőműről beszélünk, ugye, oda komoly háttérrel és bizonyítvánnyal rendelkező cégek tudnak csak benevezni. Össze lesz állítva egy lista, az összes olyan magyar cég, aki részt akar venni, és a szükséges képesítésekkel rendelkezik, oda föliratkozhat. Szerintem a vasműnek komoly esélyei vannak.

Dunaújváros a Duna mellett van, jó autópályák mellett van, a dunai híd megépül. Milyen stratégiai lehetőségei vannak ennek a régiónak?

Ez egy régi történet. Dorkota Lajos képviselőtársammal van már lassan tíz éve is, hogy erről a kérdésről beszélgetünk, hogy hogyan lehetne Dunaújváros földrajzi fekvésében rejlő lehetőségeket kihasználni. Ezért is döntöttünk a híd megépítése mellett. Nem tudom, a helyiek emlékeznek-e még rá, hogy mennyien ellenezték, vagy a politikában mennyi volt az ellenszél. Azt mondták, hogy nincs is oda út, nem vezet sehonnan sehova. És mégis ha most itt beszél az ember a munkásokkal – mint ahogy én megtettem az előbb, akkor –, jó néhányan odaátról, a híd, a folyó túlsó oldaláról a hídon jönnek át dolgozni. Tehát ennek megvolt a maga értelme. És további fejlesztéseknek is van értelme. A kikötő jelentős, ez a legnagyobb dunai kikötőnk, ami Magyarországon létezik. Úgyhogy mi Dorkota képviselőtársammal keressük a lehetőséget. Igaz, hogy most az ő dolgát a Jóisten fölvitte, és most az energiahivatal vezetője lett, de azért a fél szeme, fél lába, fél keze itt van Dunaújvárosban, és segít nekem a munkában. Remélem, hogy aki a helyére lép – Galambos képviselő, leendő képviselőtársunk –, tudja majd őt pótolni! De még mindig a helyi fejlesztési koncepciókat leginkább a polgármester úrtól, illetve Dorkota képviselőtársamtól kapom. Ha a helyieknek vannak javaslataik, előterjesztéseik, a kormány partner lesz. Minden ilyen típusú gazdaságfejlesztési javaslatban az elmúlt négy évben – nemcsak az Önök városának esetében, máshol is – a magyar kormány mindig partner volt.

A fejlesztések egyik másik vonulata az árvíz elleni védekezés, a gátrendszerek megerősítése. Ez Dunaújváros életében is meghatározó. Milyen tapasztalatok voltak a tavalyi évből, és hogyan áll jelenleg a fejlesztés?

Először is emlékezzünk vissza a dunai árvízre, ami azért minden várakozást meghaladó kihívást intézett Magyarországhoz, hiszen jóval fölötte voltunk a valaha mért legnagyobb vízszintnek. Jó érzés visszaemlékezni arra, hogy nem egyszerűen megúsztuk, hanem megvédtük az országot. Most nem arról van szó, hogy az állam is jól szervezett volt, mert a rendőrség, a katasztrófavédelem, hadsereg, TEK, mindenki, a vízügy jól tette a dolgát, hanem inkább arról van szó, hogy volt minden nap és minden éjszaka legalább 40 ezer önkéntesünk, akikkel meg tudtuk védeni a víztől az országot. Erre hosszú távon nem lehet azért árvízvédelmet alapozni. Tehát jó, hogyha vannak önkéntesek, jó, hogyha az országban van egy ilyen baj esetén össze tudunk fogni lelki indíttatás, de ez nem pótolja a hiányzó műszaki létesítményeket. Ez a program, amiről Ön beszél, egyébként több országot is érint – köztük Magyarországot is –, megerősíti a dunai gátrendszert. És olyan területeket, amelyekről kiderült, hogy veszélybe kerülhetnek, reményeink szerint véglegesen mentesíti az árvízi fenyegetés alól. A beruházások útvonalai ismertek: a Szent László-patak, a Váli-víz, maga a Duna-meder: tehát itt egy komoly beruházásról beszélünk. Itt el fogunk költeni, az Önök térségében is több mint egy, inkább máfél milliárd forintot.

A kormány zászlójára tűzte a testnevelés és a sport támogatását. Dunaújvárosnak ez különösen jó hír, hiszen sportváros lévén nagyon sokan foglalkoznak vagy sporttal – vagy nézik vagy művelik –, és egyre fellendülőbb az utóbbi időben is a sport. Hogyan tudja, és hogyan tervezi a továbbiakban támogatni a kormány a sportot?

Nézze, a sport fontos dolog. A magyaroknak a fejében ráadásul több dolog is összeadódik. Az első, hogy a modern életnek az egészségromboló hatásaival szemben – van jó néhány ilyen – a sport véd meg leginkább. Tehát ha azt akarjuk, hogy a gyerekek egészségesek legyenek, akkor túl azon, hogy nem kell nekik bizonyos ételeket enni adni, és nem kell túlságosan sok órát engedni, hogy képernyők előtt üldögéljenek, a legtöbb, amit a szülők tehetnek, hogy sportoltatják a gyerekeket. Már ha van hol. A kormány ebből a szempontból szövetségese a szülőknek. Tehát mi szeretnénk elérni, hogy minden szülő – akárhol is, az ország bármely pontján él – valamilyen értelmes sportolásra adhassa a gyereket. Ugyanis a sportkiadások középpontjában mégis a gyerekek vannak. Ezt utánpótlás szóval szoktuk leírni, de valójában a saját gyerekeinkről van szó. Másodsorban fontos a sport az embereknek, mert a sport közösséget teremt: nemcsak azoknak, akik űzik, hanem akik nézik. Tehát amikor sportcsarnokot építünk, jégcsarnokot építünk, vagy stadiont építünk, akkor közösségi teret hozunk létre, ahol az emberek kulturált körülmények között találkozhatnak, érintkezhetnek, beszélgethetnek, egyáltalán élhetnek minőségi társadalmi életet. És persze itt van az élsport; a magyaroknak ez mindig fontos, nem véletlenül mérjük dekán az olimpiai helyezéseket, éremszámot, hol helyezkedünk el a világrangsorban. A magyaroknak valahogy a büszkeségük meg a teljesítőképességük szempontjából egyfajta mérce az élsportban nyújtott eredményesség. Ezt sem szabad figyelmen kívül hagyni. És ezért az élsportot is fejlesztjük, ugye, indítunk uszodaépítő programot, csarnoképítő programot, stadionépítő programot. Önök valaha egy kiemelkedő sportváros voltak. Lehetnek még kiemelkedő sportváros, most éppen nem azok, de ez még előfordulhat. Ugyanis azt látom, hogy nagyon nagy a társadalmi támogatottsága a sportnak az Önök városában. Azért jégkorongban szép eredmények vannak. A kézilabda akadémiát, amit mindig is a szívemen viseltem, Bojánának nagy tisztelői vagyunk jó néhányan, akik még a kilencvenes évek végén, a 2000-es évek elején szoríthattunk annak a válogatottnak, amelynek ő volt a félistene – talán szabad ilyet mondani – meg a világ legjobb játékosa. Örülünk, hogy itt van velünk Magyarországon, örülünk, hogy Dunaújvárost választotta, és hogy akarja átadni a tudását a magyar fiataloknak, és abban bízom, hogy ugyanolyan harcos, eltökélt fiatalokat nevel, mint amilyen játékos ő volt. Úgyhogy a kézilabda akadémiát Dunaújvárosban támogatjuk. Egyébként a férfiaknál is van kézilabda akadémia, nemcsak a lányoknál itt, Önöknél, hanem Mocsai Lajos is a Balaton-parton működtet egy nagy kézilabda akadémiát. És talán a legutóbbi kormányülésen hagytuk jóvá Rátgéber úrnak a kosárlabda akadémiáját, amit pedig Pécsett hoz létre, ott is megépítünk egy komolyabb hátteret. Visszatérve Dunaújvárosra: Önök futballban is jók voltak. Itt van egy tartozásom a városnak, önként vállalt tartozás ez, meg a fideszeseknek is, mert – és ezt nem tudtam teljesíteni az első ciklusban – az volt a tervünk, hogy a félkész stadiont be fogjuk fejezni már ebben a ciklusban. Ez nem sikerült. Mégiscsak gazdasági válság van, meg máshova is kellett azért pénz és forrás, de a következő ciklusban ez megvalósul, és Dunaújváros szerepel az MLSZ pályaépítési programjában, és úgy érzem, hogyha ott egy kicsit még a kormány rátesz egy lapáttal, akkor ez a szomorú történet, hogy félig megvan egy stadion, és mégsem tudjuk használni... Most péntek van, nemsokára mérkőzés, vagy talán már el is kezdődött, és péntek délután van, az emberek dolgoznak, és hogyha lenne világítás, és rendben lenne a stadion, akár este is lehetne, és akár el is mehetnék megnézni azt a mérkőzést, ott ülhetnének a dunaújvárosiak is... Szóval ez most hiányzik még innen. De ezt a következő négy évben reményeink szerint – ha a Jóisten engedi, és a választók is úgy akarják, akkor – megvalósítjuk majd.

Nagyon szépen köszönöm!

Én is köszönöm!

(miniszterelnok.hu)