Orbán Viktor beszéde a demográfiáért és családpolitikai kérdésekért felelős európai uniós tagállamok minisztereinek informális ülésén, Gödöllőn.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Engedjék meg, hogy tisztelettel köszöntsem Önöket. Nem tudom, hogy az Önök hazájában milyen ellenállás van a családpolitikával szemben, de az én általános megjegyzésem az, hogy ma kockázatos dolog az európai politikában családokról beszélni. Ez nem jó, hogy így van. Amikor 1998 és 2002 között már egyszer Magyarországon a mi politikai családunk kormányzott, és azt a kormányt is én vezethettem, akkor mi egy erőteljesen családbarát kormányzati politikát folytattunk, és abban a négy esztendőben napi küzdelmet kellett folytatni azért, hogy védekezzünk azzal a váddal szemben, amely úgy hangzott, hogyha egy kormány támogatja a családokat, azzal azt is kifejezi, hogy a másfajta életformákat alacsonyabb rendűnek ítéli, és ezért aki családpolitikáról beszél, az kirekesztő. Lehet, hogy nem vallja be, mert ügyesen forgatja a szót, de valójában a szíve mélyén kirekesztő, más életformákat háttérbe szorít. És ez nagyon nehéz dolog, mármint védekezni az ilyen típusú vádakkal szemben, hiszen ezeknek a vádaknak a mélyén, a családpolitikát kritizáló véleményeknek a mélyén az a koncepció húzódik meg, miszerint a család és a családokat támogató politika, valamint a szabadság és a szabadságot pártoló politika szemben állnának egymással. Ezért a mostani magyar kormány nagyon sok energiát mozgósít annak érdekében, hogy világossá tegye, hogy a családok támogatása és a szabadság elismerése nem áll ellentétben egymással. Ez egy ravasz trükk, amit a családokkal nem szimpatizáló politikai erők használnak, és amely trükköt le kell leplezni annak érdekében, hogy őszintén, jó lelkiismerettel kiállhassunk a család és a saját értékeink mellett.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Szerencsére Magyarország ebből a szempontból még nincs rossz állapotban. Magyarországon még a család megbecsülése és értéke erős, és a közéletben is természetesnek történik, hogy több bizalmat ébreszt a saját maga gondolatai, programja, talán személye iránt is az az ember, akiről egyúttal tudható, hogy egyébként megbecsüli a családját, fontos értéknek tartja, gondoskodik róluk, kiáll mellettük, egyáltalán igazi szülő, jó családapa vagy jó családanya. A magyar nyelvben számos, ma is élő archaikus forma rögzíti a család fontosságát. Például az ifjú párokat régen mindig úgy köszöntötték, hogy „kívánunk bőséges gyermekáldást!”. Ez volt a jókívánság legbevettebb formája. Én arról szeretnék kicsit röviden szólni – kihasználva, hogy a nyilvánosság is jelen van –, arról mondanék néhány gondolatot, hogy a gyermek a modern korban is valóban áldás a család életében is és a társadalom életében is. Azt bizonyára megfigyeltük magunkon, meg az ismerőseinken, hogy a legtöbb ember, talán mindenki, de a legtöbb ember biztosan többre képes a gyermekeiért, mint saját magáért. Sőt, biztosan sokan vagyunk olyanok, akik ha mélyen a saját lelkükbe néznek, akkor nem szégyellik azt a mondatot sem, hogy valójában a gyermekük ad értelmet az életüknek. És kétségkívül igaz, hogy a gyermekek megsokszorozzák a szülők erejét, a család erejét, és a gyermekek nemzedéke pedig megsokszorozza egy nemzet, egy ország és egy egész civilizáció erejét. A gyermekek által többre leszünk képesek, és többet is tudunk elérni. Tehát a gyermek egy olyan ösztönző erő, egy olyan pozitív ösztönző erő a társadalom életében, amelyhez foghatót másikat nem ismerünk. Ráadásul a szülőkből a legtöbbet, a legnagyobb teljesítményt hozza ki. Valójában a jövőből, a gyermekek által képviselt jövőből ad át erőt, ad vissza erőt a jelen jobbá tételéhez.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ugyanakkor a gyermekáldás abban az értelemben is áldás a magyarok gondolkodása szerint, hogy valójában ez egy garantáltan megtérülő befektetés. Tehát ha egy ilyen modern, utilitárius szempontból tekintünk a dologra, akkor is számos érvet tudunk fölhozni a családok, a gyermekek mellett. Mert végül idős korunkban mégiscsak ők fognak majd gondoskodni rólunk, ők állítják elő azt, amire szükségünk van, ők biztosítják a közösségeink megújulását, és ők viszik tovább az örökséget, ami nem más, mint mindaz, ami a mi életünknek értelmet adott. Gyermek nélkül nincs folytatás, az idősek számára pedig nincs biztonság.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Egy közösség életképességének – meggyőződésem szerint, és az európai kultúrtörténet alátámasztja ezt a megállapítást – jól megragadható fokmérője, hogy milyen állapotban van, hogy vannak a társadalom alapegységei, a családok. A családok állapotának pedig egyik nyilvánvaló mércéje a megszülető gyermekek száma. A családok döntése, hogy vállalnak, és ha igen, hány gyermeket, egyúttal azt is kifejezi, hogy miképpen gondolkodnak az őket körülvevő szélesebb közösségükről és környezetükről, vagyis miként gondolkodnak a jövőről. Bíznak-e a jövőben, hisznek-e a saját erejükben, mernek-e hosszútávra tervezni? Amikor azonban bizonytalanság és reménytelenség uralkodik, az kikezdi a családokat és a gyermekvállalási kedvet is. Azt javaslom, hogy így magunk között ne kerteljünk, hanem beszéljünk egyenesen: a mi hazánk, a mi közös hazánk, Európa vesztésre áll a nagy civilizációk népesedési versenyében; egyre kevesebb házasságból egyre kevesebb gyermek születik, ezért a népesség önmagában öregszik és fogy. Ahhoz, hogy a kontinensünk fenntartható legyen, és benne a kontinens gazdasági teljesítménye se zuhanjon vissza, ahhoz valódi megújulásra van szükség a közösségek minden szintjén, akár családról, akár országainkról beszélünk.

Nem témája talán az összejövetelnek, de mindannyian tudjuk, hogyha nincs elegendő gyerek, a gazdasági teljesítményt pedig fönn akarjuk tartani, akkor a bevándorláson kívül más megoldás nem jön számításba. Legalábbis addig, amíg a tömeges klónozás divatja el nem terjed majd az európai civilizációban, amitől reményeim szerint bennünket megkímél majd a Jóisten. Tehát ha nincs gyerek, akkor marad a klónozás, és marad a bevándorláspolitika. Mind a kettő olyan dilemmákat vet fel Európa számára, amiről nem szabad beszélni általában, vagy nagyon óvatosan kell beszélni, rendkívül érzékeny témák, de mindannyian tudjuk, hogyha nincs bizonyos egyensúly abban az esetben, ezek a politikák fölborítják társadalmunk természetes életritmusát és egyensúlyait, amiből olyan politikai problémák támadnak, amivel szerintem mi, magyarok még nem, de a nyugat-európai barátaink már küzdenek odahaza. Ezért a társadalmak hosszú távú kiegyensúlyozottsága, békés működése szempontjából is fontos, hogy a közösségeink képesek legyenek újratermelni saját magukat, a közösségek külső erő bevonása nélkül is életképesek maradjanak és fönn tudják magukat tartani. Nekem személyes meggyőződésem, hogy a családok helyett Európa nem építheti a jövőjét bevándorlásra. Aki mástól várja a segítséget, annak előbb vagy utóbb meg kell majd fizetnie ennek az árát. Még akkor is, ha most nem tudjuk pontosan, milyen ár lesz, de mindenesetre magasabb ár lesz, mint az az ár, amit egyébként a gyermekeink fölnevelése érdekében mindennapos plusz erőfeszítésként ki kellene fejtenünk.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ráadásul mi magyarok, és én, ha jól olvastam néhány más európai ország idevonatkozó tanulmányát, akkor Önök is egy furcsa dilemmával is szembesülnek. Ez a dilemma abban áll – ez Magyarországon egy éles dilemma –, hogy ha a fiatalokat megkérdezik, mit tartanak fontosnak az életben, akkor a családot első helyen említik. Ha megkérdezik, hogy mennyi gyermeket szeretnének, akkor általában egy tisztességes számot mondanak, egy magas számot mondanak. Amikor pedig megnézzük, hogy ugyanezeknek a fiataloknak húsz-harminc év múlva hány gyerekük lett, akkor azt látjuk, hogy kevesebb, mint amit egyébként fiatal korukban szerettek volna. Ebből én azt a következtetést vonom le, hogy nem arról van szó, hogy az emberek lelkében a család iránti igény lanyhult volna, visszaesett volna. Nem arról van szó, hogy lemondtak volna erről a hagyományos életformáról, hanem arról van szó, hogy olyan akadályokkal találják magukat szembe, amelyek végül is eltántorítják őket, attól, hogy az eredeti tervüket, eredeti életstratégiájukat, fiatalkori álmukat, a szép, egészséges és nagy családhoz kapcsolódó álmukat valóra tudják váltani. Ebből én azt a következtetést vonom le politikusként, hogy az egyik – nem a kizárólagos, de az egyik – fontos feladata a politikusoknak az, hogy az emberek saját jövőjére vonatkozó vágyaik előtt tornyosuló akadályokat, azokat elhárítsák, vagy legalábbis segítsen ebben a fiataloknak.

Ezért szerintem legitim dolog egy olyan társadalompolitika, amely nyíltan vállalja, hogy a célja az, hogy a több gyermek vállalása előtt tornyosuló akadályokat megpróbálja kiiktatni, jelentőségét és súlyát csökkenteni. Ahhoz, hogy ezt megtehessük, persze választ kell találnunk arra a kérdésre, hogy miért nem születnek meg a fiatalok által tervezett és kívánt gyermekek. Mi az oka, hogy a családok gyengébbek annál, mint amilyenek lehetnének? Kétségkívül igaz, hogy a közösségeinkben az elmúlt időszakban sokrétű változások zajlottak le, és a családért végzett munkának a becsülete azért valamelyest megkopott. Ezért én erre a kérdésre, hogy miért nem születnek meg a várt, kívánt és fiatal korban tervezett gyermekek, azt a politikai választ adom, hogy leginkább azért, mert a politikusok, illetve a társadalmi rendszereink nem tudtak egyensúlyt teremteni a család és a munka között. Meggyőződésem, hogy a család és a munka közötti egyensúly megteremtése a családok megerősödésének legbiztosabb útja. És itt visszatértünk a szabadság kérdéséhez, mert nekünk nem bizonyos életformákat kell rákényszerítenünk a társadalmunk tagjaira, hanem azt kell lehetővé tenni, hogy szabadon választhassanak különböző életformák között. Abban kell segítenünk, hogy egyenrangú következményekkel járó döntéseket hozhassanak. Ha tehát valaki úgy dönt, hogy édesanyaként inkább a család és a háztartás ügyeit akarja vinni, és nem akar visszamenni a munkaerőpiacra, akkor álljon szabadságában, tehesse ezt meg a szegénység és a lecsúszás kockázata nélkül. Mások pedig ha úgy döntenek, hogy a gyermeknevelés mellett a munkának is élni szeretnének, akkor tehessék ezt meg a lehető legrugalmasabb módon, ha kell részmunkaidőben, színvonalas és elérhető gyermekfelügyelet mellett.

Rendkívül nehéz dolog, nem akarom Önöket a saját személyes életem nehézségével untatni, én öt saját gyermeket nevelek a feleségemmel, aki egyébként végig, az első gyermektől az ötödikig dolgozott, munkát vállalt. Rendkívüli nehézséget okozott még egy olyan családbarát közegben is, mint amilyen Magyarország, rendkívüli nehézséget okozott, sőt okoz mind a mai napig megteremteni a munkavállalás és a gyerekek nevelésében való személyes részvétel, sőt az azért viselendő személyes felelősség vállalásának egyensúlyát. Még egyszer mondom: egy olyan az országban, ahol még mindig kifejezetten erős a családos anyákat támogató gondolkodásmód. Márpedig az is nyilvánvaló, hogyha az európai civilizációt egy szélesebb távlatból nézzük, akkor civilizációnk mai gyengeségei a családok meggyengülése, a gyermekszám hanyatlása mellett az értékteremtő munka megbecsülésének visszaesésében ragadható meg. Tehát a munka és a család, amelyet össze kellene egyeztetnünk, valójában az a két szempont, az a két terület, ahol ma a civilizációnk vesztésre áll. Zárójelben jegyzem meg, hogy az Európai Unióban a foglalkoztatási arány 65 százalék körül van, ez Amerikában 75 százalék, Kínában pedig 85 százalék. Velük versenyzünk. Kicsit szégyenkezve említem meg, hogy Magyarországon ez az arány 55 százalék, tíz százalékkal marad el az egyébként szerintem alacsony európai átlagtól is, jól mutatva, hogy a mostani kormánynak a családok támogatása mellett a munkaerő-piaci részvétel radikális megnövelését kell munkájának középpontjába állítania. Mindenesetre, tisztelt Hölgyeim és Uraim, én ezt a két pillért, az értékteremtő munkát és a család értékét tekintem annak a két pillérnek, amelyen az európai versenyképesség nyugszik.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Magyarországon nemzedékek nőttek föl abban a tudatban, hogy Magyarország helye a nemzetközi politikában, a nemzetközi versenyben azáltal is kijelölhető, hogy mi egy olyan ország vagyunk, amelynek a népessége tízmillió fölött van. A tavalyi év szomorú fejleménye az, hogy a magyaroknak azzal a gondolattal kell barátkozniuk, hogy a népesség, a határainkon belül élő magyar népesség, illetve a határainkon belül élő teljes népesség száma tízmillió alá esett. Ezért teljesen nyilvánvaló, hogy Magyarország azért ad otthont ma ennek a megbeszélésnek, és azért saját önérdekétől is vezettetve szeretné az európai agenda pontjai között életben tartani a családok ügyét, mert küszködik egy problémával, amellyel nagyon nehéz sikeresen megbirkóznia. Vagyis hogy egyszerre akar versenyképes lenni, miközben hanyatlik a népesség, vagyis a versenyképességhez meg kell fordítania a demográfiai trendet.

Kétségkívül a mai tanácskozásnak európai kitekintése van, de azt a némi önzést sem akarom eltitkolni, hogy amikor a legjobb családpolitikai gyakorlatokról cserélünk itt ma eszmét, akkor a magyarok szeretnének tanulni Önöktől. Szükségünk van ugyanis minden jó, Európában bevált gyakorlatra ahhoz, hogy Magyarországon a népességfogyás tendenciáját természetes módon tudjuk megállítani, majd megfordítani. Ehhez van politikai erőnk. Ehhez egy példátlan fölhatalmazásunk van. Tudják, hogy a legutóbbi parlamenti választáson a mi politikai közösségünk kétharmadot kapott. Elég eltökéltek is vagyunk ebben az ügyben, ami hiányzik, az leginkább az intellektuális erő és a gyakorlat próbáját egyszerre kiálló politikai gyakorlat. Ezért is szeretnénk összegyűjteni mindent Önöktől a mai nap során, hátha abból több mindent is beépíthetünk a magyar családpolitika rendszerébe.

Nos, tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Egy dolgot még engedjenek meg, hogy megemlítsek. Az elmúlt kilenc hónapban Magyarországon elég mélyreható változások zajlódtak le. Magyarország egy nagyon erős megújuláson megy keresztül, ami rengeteg vitával kísért folyamat, ennek időnként a nemzetközi lecsapódásait Önök is láthatják, ez egy nagyon izgalmas és érdekes vita, miután hazánk érdekében végezzük ezt a munkát, ezért nemcsak érdekes, hanem kifejezetten felemelő vitákban is van részünk, amikor a magyar jövő új alapjait tesszük le. Az egyik legfontosabb intézkedésünk az ország megújításának ügyében az adórendszer átalakítása volt, mert hogyha a munkát és a családokat egyszerre tartjuk fontosnak, akkor az adórendszerben is a munkát és a családokat egyszerre kell valahogyan megjelenítenünk, és az érdekeiket és az igényeiket elismernünk. Ezért egy olyan adórendszert hoztunk létre, amely azt az elvet is kimondja, hogy a gyermeknevelés költségeit – persze az ország teherbíró képességével összhangban –, de a gyermeknevelés költségeit nincs joga megadóztatni a mindenkori kormányzati hatalomnak. Tehát Magyarországon egy olyan rendszert vezettünk be, amikor a gyermekes családok, akik dolgoznak, nem segélyt kapnak vagy támogatást, hanem alanyi joguk van arra, hogy ne vegyék el tőlük jövedelmüknek azt a részét, jövedelmüknek egy meghatározott részét, amelyet egyébként gyermeknevelésre fordítanak. Tehát jogként és nem pedig kormányzati intézkedésből fakadó kedvezményként értelmezzük a munkát vállaló családok gyermeknevelésre fordított összegének adómentességét.

Ez azért is volt fontos, mert csak így lehetett a flat taxet, tehát az egykulcsos, arányos adót így lehetett összekombinálni a családi szempontokkal. Ezt az elvet egyébként a most készülő új magyar alkotmányban, amely megalkotásának hamarosan a végére érünk, azt az alkotmányos elvet, hogy a gyermeknevelés költségeit el kell ismerni, és nem lehet ugyanolyan adó alá vonni, mint egyébként a jövedelem egészét, ezt az elvet a magyar alkotmány védelem alá fogja helyezni, ezzel is stabil és kiszámítható kereteket biztosítva a családpolitikának. Ugyanis az a tanulság, amit az Önök gyakorlatainak a tanulmányozásából szűrtünk le, különösen a franciák sikeres politikájának a tanulmányozásából, az, hogy a családpolitika egyik legfontosabb erénye az lehet, hogyha az tartós, hogyha a kormányváltások nem rángatják jobbra-balra a családtámogatás és a családpolitika kereteit, hanem hosszú távon, kiszámítható keretek között működnek, ezáltal biztonságot és bátorságot adnak a családoknak a családpolitika keretei. Tehát a hosszú távú kiszámíthatóság fontos, ezért az új magyar alkotmány megszületésében mi kifejezetten hangsúlyt helyezünk arra, hogy a családpolitika legfontosabb elemei alkotmányos védelem alatt álljanak, és így nehezen lehessen őket megváltoztatni a politikai divatok és széljárás megváltozásának üteme hatására. Tehát egy relatív, sőt a politikában elképzelhető legerősebb védelmet próbáljuk nyújtani a családtámogatási elveknek.

Engedjék meg még végezetül, hogy mi örülnénk annak, hogy ha 2014-et az Európai Unió a családok európai évének minősítené, tekintettel arra, hogy éppen huszadik évfordulója lesz annak, hogy az ENSZ közgyűlése első alkalommal meghirdette a családok nemzetközi évét. Talán egy családok európai éve akció, mozgalom Európában fölhívná a figyelmet és erősítené a családpolitika iránti elkötelezettséget. Európa egészében, tisztelt Hölgyeim és Uraim, a 14 éven aluli fiatalok jelenlegi 100 milliós létszáma 40 év múlva, tehát 2050 környékén, a 14 éven aluli fiatalok száma a mostani 100 millióról 66 millióra fog csökkeni. Az európai munkaképes korú lakosság létszáma 331 millióról 268 millióra, több mint 60 millióval csökkenve zuhan majd vissza. A 65 éven felüli lakosság aránya pedig 17 %-ról 31 %-ra fog emelkedni, hacsak addig az Európai Uniót alkotó tagállamok nem lesznek képesek olyan politikát folytatni, amellyel ezeket a matematikai alapon világosan előre kalkulálható trendeket megállítsák, illetve megfordítsák. Szerintem van esélyünk arra, hogy meggyőzzük az európai közvéleményt arról, hogy hiába a versenyképesség meg a gazdasági növekedés, hogyha elfogynak a munkaképes korban lévő polgártársaink. Talán van esélyünk arra, hogy meggyőzzük Európa összes döntéshozóját arról, hogy a versenyképesség elsőszámú előföltétele, hogy legyünk, hogy létezzünk, hogy legyenek elegendő számban emberek, akik a versenyképesség jegyében képesek olyan gazdasági teljesítményt nyújtani, amellyel a nálunk ma jobb állapotban lévő civilizációkat is siker reményében hívják ki versenyre.

Végezetül és zárásképpen, tisztelt Hölgyeim és Uraim, mélyen tisztelt Biztos úr, egyszer azt mondta az egységes Európa egyik atyja, Monnet, hogy nem optimista vagyok, hanem eltökélt. Ez szerintem egy helyes definíció a saját magunk attitűdje számára is. Ugyanis abban nem vagyok biztos, hogy optimizmusra sok okunk volna, de hogy nincs más választásunk, minthogy eltökéltek legyünk, abban egészen biztos vagyok. Kitartó cselekvésre van szükségünk ahhoz, hogy az egységes és erős Európát, amely Monnetnak is álma volt, meg tudjuk menteni, és a két legfontosabb tartópillérét megerősítsük. Megerősítsük az életerős családok sokaságát, valamint az értékes és hasznos munka pillérét. Európa ereje valójában a családokban van, és ez akkor is így van, hogyha Európa ezt időnként elfelejti nyíltan beismerni.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Azt kívánom Önöknek, hogy a következő években a saját hazájukban, saját hazánkban mindannyian legyünk sikeresek annak az archaikus magyar gondolatnak az újraélesztésében, amit mondandóm elején idéztem, miszerint kívánunk mindenkinek bő gyermekáldást. Legyünk sikeresek abban a munkában, amellyel be tudjuk bizonyítani a társadalmaink számára, hogy a család és a gyermekvállalás valójában áldás nemcsak a családnak, de a nemzetnek és az egész európai civilizációnak.

Köszönöm szépen a megtisztelő figyelmüket, és eredményes megbeszélést kívánok mindannyiuknak!

(miniszterelnok.hu)