A TV2 Frizbi című műsorában Hajdú Péter beszélgetett Orbán Viktorral.

- Jó estét kívánok, Miniszterelnök úr! Köszönöm szépen a gesztust, hogy bennünket tisztelt meg, illetve tiszteltél meg, hogyha maradhatunk a tegeződésnél…

- Jó estét, szervusz. Igen, szerintem maradhatunk.

- Miért itthon fogadtál bennünket, és miért nem a stúdióban találkoztunk?

- Nekem ez volt a kényelmesebb, másfelől meg itt lakom, tehát a szomszédnál nem találkozhattunk. Mondjuk én köszönöm a lehetőséget, hogy nem kellett elzarándokolnom a stúdióba, hanem itt tudunk beszélgetni.

- Meglehetősen szép a környezet, minthogyha nem is Budapesten lennénk. Itt ez az egész, nem olyan nagy rész egyébként, azt mondjuk el, nem tudom, hogy hány négyszögöl lehet. Szerintem egy olyan 2-300, de ez az egész a tiétek?

- Ez egy szép hely. Szerintem a legjobb zsákutca végén lakni, ez sajnos nem zsákutca, ez egy nyeles telek, de az majdnem olyan jó. Olyannyira jó, meg csendes, hogy a felségemmel, amikor arról beszélünk, hogy ki mit csinál a következő nap, akkor úgy szoktuk megkérdezni egymástól, hogy bemész-e ma a városba? Egyébként a feleségem figyelt fel erre a területre. Ugye, mi elvesztettük a választást 2002-ben, és ezért ki kellett költöznünk a rezidenciáról, korábban pedig albérletben laktunk. Tehát meg kellett oldanunk, hogy valahova menjünk a gyerekekkel, és aztán én nem is voltam Magyarországon. Tehát a feleségem úgy kötötte le ezt az épületet, ami akkor persze nem így nézett még ki, hogy én nem is láttam, hogy éppen a futball-világbajnokság meghívott vendégeként Japánban voltam. Telefonon mondta az Ani, hogy szerinte ez rendben van. Mondtam, Anikó, ha rendben van, akkor írd alá a szerződést. Így kerültünk ide.

- Egy évvel ezelőtt beszélgettünk utoljára, akkor élőben kapcsoltuk a Fidesz választási központját. Ez az egy év azért nagyon melós volt. Erre számítottál?

- Egy évvel ezelőtt még olyan nagyon sokat nem gondolkodtunk, mert az éppen a választások éjszakája volt, és legalább egy nap azért a diadalittas örömnek vagy a jól végzett munkának kijár. Tehát egy évvel ezelőtt még abban az interjúban talán nem is mondtam semmi értelmeset, vagy legalábbis semmi olyasmit, amiből a jövőt ki lehetett olvasni.

- Gyakorlatilag nem.

- Most azért már higgadtabb körülmények között beszélgetünk. Nehéz év volt, nehéz volt az idei, nem is annyira a 2010. A 2010 lelkileg nem volt nehéz, tehát ott világos volt, hogy átadás-átvétel. Van egy, az útról az árokba lecsúszott ország, amit vissza kell hozni valahogy az útra, egy szekér, amely eltévesztette az utat meg az irányt, kell hozni rendkívüli intézkedéseket, tehát ezzel mindenki tisztában volt, ezt meg kell tenni. Akkor mindenki úgy gondolta, hogy akármit is tesz a kormány, vagy akármit javaslok én, biztos úgy van jól. Nem is vitatkozott velem tulajdonképpen senki. Jó, a bankok meg a bankárok nem voltak boldogok, hogy bankadót kell fizetni, meg a multicégek sem voltak boldogok, hogy válságadót kell fizetni. Meg képviselők sem voltak boldogok, amikor befagyasztottuk a párttámogatást, meg megfeleztük a képviselők létszámát, de igazából mindenki úgy volt ezzel, hogy baj van, ez a dolgok természetes rendje. A 2011-es év az nehezebb, mert 2011-ben válik lassacskán mindenki számára nyilvánvalóvá, hogy az országot át kell szervezni, tehát ebben a formájában egész egyszerűen nem működőképes, meg kell újítani, át kell szervezni, és itt azért már vegyesebb a fogadtatás. Tehát most már azért érzem időnként, hogy van, aki a pokolba kíván.

- Ez azt jelenti, hogy lesznek megszorítások 2011-ben?

- Megszorítások azért nem lesznek, mert a megszorítások nem vezetnek sehova. Tehát ha valaki még emlékszik az előző évekre, bár most arról beszélgetünk, hogy egy évvel ezelőtt voltak a választások, de ha visszagondolunk, hogy mennyi minden történt, akkor az ember nem úgy érzi, hogy csak egy éve volt, hanem minthogyha már évek óta ez a világ uralkodna, vagy ez a kurzus lenne ma Magyarországon, mint amiben élünk. De ha valaki vissza tud még emlékezni a 2000-es évek közepére, tehát 2005-re, 2006-ra, 2007-re, akkor föl tudja idézni, hogy szinte minden héten jelentettek be egy-egy megszorítást vagy akár csomagot, és a végén oda jutottunk, ahol 2010-ben voltunk: a szakadék szélén. Tehát jól látható, hogy a megszorítások nem vezetnek semmire.

- Azt hangoztatjátok, hogy az elmúlt húsz évet kell rendbe tenni, az elmúlt húsz év hibáit kell rendbe tenni. De ebben az elmúlt húsz évben négy évig a Fidesz volt hatalmon.

- Ez így van, ez így volt.

- Tehát akkor az az első ciklus nem volt sikeres, ez azt jelenti?

- Nézőpont kérdése.

- A mostani fejeddel sok mindent máshogy csináltál volna?

- A mostani fejemmel inkább sikeresnek tartom azt a korszakot. A mostani fejemmel inkább sikeresnek tartom, mint aminek akkor tartottam. Bármennyire is meglepő, ugyanis a politikában azért mégiscsak össze szoktunk mérni korszakokat. Tehát 2002-ben a 2002 előtti kormányok teljesítményével lehetett összemérni mindazt, ami akkor történt, már 1998 és 2002 között. Most meg már a 1998 és 2002 közötti kormányzásunknak is az összehasonlítási alapja az, ami utána következett és innen nézve az most már egész jól néz ki, tehát egész jó formájú dolog. Én inkább azt mondanám összehasonlítgatás helyett, hogyha az országnak arra lett volna esélye, mint ami sajnos emberileg nem lehetséges, hogy 2010-ben ott folytassuk, olyan állapotban legyen az ország, mint 2002-ben volt, akkor ma sokkal több boldog és elégedett ember lenne Magyarországon, mint amennyi van.

- Elég érzékeny téma, de engem azért érdekelne, hogy 2002-ben, amikor elveszítettétek a választásokat, akkor számítottatok arra? Mert én úgy tudom, hogy nem volt olyan forgatókönyv, ami alapján Ti azt gondoltátok, hogy veszíthettek?

- Nézd, Ti mindig túlértékeltek bennünket, mármint az újságírók a politikusokat. Én ezen mindig meglepődök, mert egyfelől nem vagytok rólunk jó véleménnyel, ez részben érthető, másfelől viszont több képességet tulajdonítotok nekünk, mint amennyivel valójában rendelkezünk. Tehát én nem hiszem, hogy kormányon lévő erők különböző politikai forgatókönyvek szerint gondolják végig a jövőt. Az egy másik dolog, hogy ha elég gyors észjárású az ember, akkor, amikor bekövetkezett egy esemény, amelyre ő nem számított, meg másért harcolt, akkor alkalmazkodni kell hozzá.

- De az a vereség megviselt lelkileg?

- Meg, hogyne. Az rossz érzés.

- Ki segített? A feleséged, a családod, a barátaid? Vagy mennyi időbe telt egyáltalán, hogy kiheverd ezt a vereséget?

- Azt gondoltam, hogy fontos munkát végzek. Azt gondoltam, hogy vannak is eredményei. Tehát meg tudom védeni a teljesítményemet, még hogyha a kormányok is meg a politikusok is emberből vannak, és tökéletes ember nincsen, tehát ezért hibátlan kormányzás sem lehetséges, ilyen illúzióval nem érdemes élni, de én is úgy gondoltam, hogy letettünk valamit az asztalra, és méltánytalannak gondoltam az ítéletet. Úgy gondoltam, hogy a teljesítményünk jobb volt annál, mint amire az emberek értékelték. De az én szakmám ilyen. Tehát zsűri van, pontoz, és hiába érezzük úgy, hogy a zsűri rosszul látta gyakorlatot, le kell menni a pályáról és át kell adni a teret, az esélyt, a lehetőséget azoknak, akiktől többet remélnek az emberek. Nekem is ez volt a sorsom és ezt meg is tettem. Amiből nem következik persze az, hogy az embernek föl kell adni a céljait meg az értékeit meg az elgondolásait, mert egyszer fönt, egyszer lenn, hol győzelmek, hol vereségek jönnek. Erősnek kell lenni, kitartónak kell lenni, és hinni kell abban, hogy az, amit az ember csinált, illetve amit csinálni szeretne, az fontos az ország számára, és előbb vagy utóbb a szolgálataira majd igényt fognak tartani. Aztán így nyolc évig harcoltam ellenzékben, és most itt ülünk és beszélgetünk.

- 2006-ban még volt egy választás, ami számotokra szintén kudarccal végződött és mégis talpon maradtál. De mi a titkod, tehát mi a titka Orbán Viktornak? Tehát '89-től...

- A titok lényege, Péter, hogy nem áruljuk el, nem? Vagyis lehet, hogy nincs titok, de azt se szabad elárulni. Tehát nézd, hogy is mondjam, 1988-ban alapítottuk a Fideszt. Te akkor hány éves voltál?

- 1988-ban? '75-ben születtem, tehát 13.

- No tessék, 13 éves voltál, úgyhogy Neked most nehéz lesz elmagyaráznom, meg a Veled egyívásúaknak, de '88-ban Magyarország egy megszállt ország volt. Tehát itt idegen csapatok állomásoztak, és amikor a rádióhíreket hallgattuk, akkor nem az volt az érdekes, hogy mit mond a magyar kormány, hanem az volt az érdekes, hogy mit mondtak Moszkvában. Ezt most már nagyon nehéz elképzelni. Vagy...

- Most nem az az érdekes, hogy mit mondanak Brüsszelben?

- Ég és föld, tehát Brüsszel nem Moszkva. Brüsszelben sok mindent mondhatnak, de azt vagy nem hallgatjuk meg a rádión, vagy azt mondjuk, hogy na jó, nem eszik azt olyan forrón, mármint azt a kását.

- De például a médiatörvénnyel kapcsolatban is végül visszahátráltatok.

- Hova?

- Nem?

- Három vagy négy, kifejezetten technikai, piaci szabályokat érintő részmódosításokat kellett tenni. Nem, az egy egészen másik világ volt. A vezetőket is Moszkvából jelölték ki. Tehát én csak azt akarom mondani, hogy mi egy olyan világban nőttünk fel, ahol szinte minden gondolkodó emberben az a kép élt, én is közéjük soroltam magam, hogy lesz még ebből az országból egyszer egy szabad, független, büszke, erős Magyarország, és ezért szálltunk be a politikába. Aztán különböző okokból ott ragadtunk, az életünk úgy alakult, hogy végül is parlamenti képviselők lettünk, amire egyébként akkor még esélyünk se volt. Tehát én sosem pozíciókban gondolkodtam. Persze nem mindegy, hogy az embernek milyen befolyása és lehetősége van az ország sorsának alakítása szempontjából, de a lényeg az az, hogy most is azt gondolom, amit 1988-ban gondoltam, hogy egy büszke, erős Magyarországra van szükség, ami egyébként tiszteletet ébreszt és követel magának a világban. Amire felnéznek, amit elismernek, ami egy olyan hely, ahol jó élni, és az itt élő emberek a régi jó vagy ennek a volt szovjet övezetnek mondjuk úgy, hogy a legsikeresebb vagy legboldogabb országát lakják, építik, tartják fönn. Valami ilyesmit gondoltam és ez nem változott. Tehát lehet, hogy a titok ott van, hogy ragaszkodni kell a fiatalkori álmokhoz.

- Te magad az álmaidat meg tudtad valósítani? Nyilván a saját karriered szempontjából igen, merthogy Magyarország miniszterelnöke vagy, de az országot tekintve vagy most kezded igazából építeni?

- Most. Tehát azt hiszem, hogy az elmúlt húsz év az arra volt jó, hogy felkészüljünk arra, ami most következik. Ezt, amikor benne tapos az ember az évek sűrűjében, akkor kevésbé látja így, mint most, amikor visszanézek erre a húsz évre. De most az elmúlt húsz év minden ütközetét, megnyert, elvesztett ütközetét, minden vitáját, minden erőfeszítését most úgy látom, most úgy tűnik fel a számomra, mint hogyha az fölkészülés lett volna arra az igazi nagy küzdelemre, amit az ország megújításának nevezek, és éppen most vív Magyarország.

- A család örül annak, hogy miniszterelnök lettél? Tehát nyilván büszkék az apára, a kedves feleséged büszke rád, de azért ők nagyon megsínylik, nem?

- Valóban, ez egy kettős érzés lehet, amikor néha megpróbálom beleképzelni magam az ő helyükbe, mert egyfelől persze, végül is ezt nem adják ingyen, tehát ezért meg kell harcolni, ezért a munkáért. Tehát ez nem úgy van, hogy jelentkezek a munkaközvetítőbe, és akkor kapok egy állást. Tehát ezért harcolni kell, és nem is egy könnyű harc, amit meg kell vívni, nem is csak egy kampány, hanem hosszú éveken keresztül. Tehát ezért nem mondják, mert ez itt nem szokás a családban, de úgy látom, hogy a gyerekek kifejezetten büszkék rám. Szerintem a feleségem is, de az egy nehezebb eset.

- Ő nem mondja?

- Ő nem szokta ezt mondani. Nagyon ritkán fordul elő ilyesmi, mert azért a legtöbb, a legmagasabb árat mégiscsak ő fizeti ezért az egészért. Még csak nem is én, hanem inkább ő, mert, ugye, mi egy igazi régi vágású házaspár vagyunk. Tehát az a szó, hogy feleség, azt jelenti, hogy ő az én másik felem, tehát két fél ad ki egy egészet. Most ebből fakadóan, amikor engem bántanak vagy megtámadnak, azzal őt is megtámadják, mert az ember nem tudja magát kettéválasztani, az egészet támadják, és ugyanakkor nem tud ez ellen védekezni. Nem tud engem sem megvédeni. Tehát a legkiszolgáltatottabb helyzetben mégiscsak a feleségem, illetve a családom van. A gyerekemet, az egyik lányt kérdeztem is egyszer, ahogy beszélgettünk arról, hogy mi akar lenni, és mondta, hogy politikus semmiképpen nem szeretne lenni. És kérdeztem, hogy Rozikám, miért nem? Azt mondta, hogy mert az nem jó, hogy az embert az ország egyik fele szereti, a másik fele meg utálja. Tehát ez nem egy olyan szakma, aminek a teljesítményét mindig egyöntetű elismerés övezi. Másfelől a feleségem óvatosan, de azért időnként szóba szokta hozni, hogy nem erről volt szó. Tehát amikor összeházasodtunk 1986-ban – az sem tegnap volt –, akkor én egy végzős egyetemi hallgató voltam, és ő mindig mondja, hogy ő egy végzős egyetemi hallgatóhoz ment hozzá, nem miniszterelnökhöz, nem parlamenti képviselőhöz, nem fideszeshez, és így tovább. Ő nagyon elkötelezett volt a rendszerváltásnál, tehát az végül is alapvetően egy erkölcsi kérdés volt a rendszerváltás és nem...

- Orbán Róza: Hol az anya?

- Elment, édes elment.

- Orbán Róza: Hova?

- Nem tudom. Menj, kell válaszolnom, tudod. Tehát ő is elkötelezett volt az ügyben, de nem annyira politikai, mint inkább erkölcsi értelemben, és minden alkalommal, amikor újra választás, kampány jön, akkor nehéz beszélgetéseken kell túlesnünk, hogy tisztázzuk, hogy akkor a következő négy évet hogyan képzeli ő, hogyan képzelem én. Most ott tartok, most azok a pozícióim maradtak már csak, hogy azt kellett megígérnem, hogyha már a gyerekeinket nem is neveltük közösen a szó hagyományos értelmében, mert keveset vagyok itthon, nem tudok részt vállalni ebben a munkában, az unokáinkat közösen fogjuk nevelni. Most egyelőre itt...

- Mennyi időd van még akkor?

- Ekörül az álláspont körül van családi béke.

- De mennyit látnak téged, mennyit lát a családod?

- Most érdekes módon ellenzékben azért sokkal többet láttak, márpedig az ember azt gondolná, hogy az ellenzéki élet az, amikor országjárás, kampány, de most a kormányzás nagyon nehéz. Tehát én elmegyek reggel hét-nyolc óra között valamikor, mondjuk reggel azért még látjuk egymást. Időnként az is előfordul, hogy együtt reggelizünk, de mire hazaérek, az általában tíz óra után van.

- Ki van még ébren?

- Sára ébren van, tehát hátulról számolva a harmadik gyerek, aki most gimnazista. Neki nem szabadna, mert olyankor már régen, tíz-tizenegy óra körül azt gondolom, hogy aludni kellene, de ő megvár engem. Azt állítja, hogy tanul, ezt én nem is zárom ki, de abban bízom, hogy valójában sokkal inkább arról van szó, hogy szeretne azért az apjával még lefekvés előtt beszélni. Végül is ő a kamaszlány a családban. A kicsik már általában alszanak. Régen, amíg ellenzékben voltunk, én vittem őket reggelente is iskolába nagyon gyakran, nem mindig, de gyakran. Mióta kormányon vagyunk, lassan egy éve jó, ha ez kétszer előfordult. Tehát azért ez most a családot is szakítópróbának vagy teherpróbának veti alá.

- Mind az öt gyermeketek veletek él?

- A legnagyobb lányunk, Ráhel már nem él velünk, hanem külön háztartást visz. Ugyan nem ment még férjhez, de már önállóan igazgatja az életét. Ennek én persze nem örülök, mert szerintem egy lánynak az apja mellett van a helye.

- De meddig?

- De hát ez a helyzet. Én is, amikor ezt először elmondtam neki, akkor rájöttem, hogy milyen nevetségesen hangozhat mindez. Ráadásul én is, amint lehetett, igyekeztem saját lábra állni, meg önállóvá válni a szüleimtől. Ő meg mégiscsak az én lányom, tehát nem róhatom fel neki, hogy ezt örökölte tőlem. Tehát bele kell ebbe törődni, de ez egy lányos apának nagyon-nagyon nehéz dolog.

- Hány éves most?

- ’89-ben született, ő az egyetlen gyerekünk, aki még az előző rendszerben született.

- ’89-ben született. Külön él, egyedül, vagy barátja van?

- Ez az a kérdés, amit én már nem merek feltenni. Tehát...

- De bemutatta már?

- Ismerek egy fiút, aki szokott neki udvarolni, igen, ha ez a kérdés.

- Kedveled a fiút?

- Hivatalból is kedvelem, mert mégiscsak a lányomat szeretem, és aki neki fontos, azt természetesen az ember igyekszik kedvelni. Másfelől meg rendes forma fiatalembernek néz ki. De végül is csak arról van szó, hogy olyasmi van nála, ami az enyém, de ezen nem tudunk segíteni.

- De beleszólsz a magánéletébe. Van fiad is, tehát ő még gondolom, komoly barátnővel rendelkezik, vagy nem mondják el?

- Azt kevésbé tudom. Nem, nem, a fiam meg végképp nem. Tehát nekünk más a viszonyunk. Nem vagyunk abban a viszonyban egymással, hogy én ilyen típusú kérdéseket tehessek fel neki.

- Merthogy? Ő bármit kérdezhet, Te meg nem?

- Igen, azt hiszem igen, lényegében így áll a helyzet, igen. De rendes gyerek, és nem szokott akármit kérdezni.

- A játékszabályokat tisztázzátok, vagy kialakult kettőtök között ez a viszony, hogy akkor Te tiszteletben tartod, vagy egész egyszerűen nem mered megkérdezni, hogy most hogy áll?

- Nem, komoly fiatalember, a második gyerekemről beszélünk, aki a fiú a családban. Komoly fiatalember, és ráadásul nem is egyszerű dolog vitatkozni vele, és tudok veszíteni könnyen, hogyha rosszul választom ki az érveimet, vagy rossz kérdést teszek fel. Tehát ez egy ilyen szemérmes férfi viszony, ahogy annak szerintem egy apa és fiú között lennie kell.

- Ez azért alakult így ki, merthogy kevesebb időt töltesz velük, mint az édesanyjuk, vagy egész egyszerűen ez egy ilyen családi tradíció nálatok?

- Inkább a családi tradíció. A fiam ráadásul most már lassan ötödik éve kollégiumban élő, 14 éves kora óta csak hétvégenként jött haza. Tehát az meg még inkább megerősítette őt az önállóságában. Tehát a lányokkal, a kislányokkal más a helyzet. Tehát nekik először is mindent szabad, mindenben igazuk van, mindig azt kell csinálni, amit ők mondanak. Tehát azt hiszem, hogy inkább az életkor határozza ezt meg.

- El tudnak érni téged telefonon, hogyha akarnak?

- Most már el. Tehát én igyekeztem védekezni a modern civilizáció vívmányaival szemben. Először a mobiltelefonnal szemben építettem ki védelmi vonalakat, de ezeket áttörte az élet. Tehát kell, hogy legyen mobiltelefonom, mert ráadásul volt is erre már példa, bármelyikkel történhet bármi, és akkor valahogy valakit el kell érni, és egy gyerek kit hívjon fel, ha nem az apját. Ezért mindig van nálam egy mobiltelefon, amit elsősorban a családtagok tudnak felhívni.

- És fel is veszed, tehát bármilyen körülmények között?

- A kormányülés kivétel, mert akkor ki kell menni.

- José Manuel Barrosoval tárgyalsz, fölveszed, hogyha a gyerek hív?

- Nem, de azt diplomatikusan gyorsan lekerekítem, és akkor megpróbálok minél hamarabb beszélni a gyerekeimmel. Kormányülés egy olyan helyzet, amikor erre nincs mód, mert a kormányülés előtt mindenkinek le kell adni a telefont, illetve minden ilyen kütyüt kívül kell hagyni a kormánytermen és akkor a titkár úr szokott engem kisegíteni a bajból.

- A barátaid egyébként kizárólag politikusok, vagy vannak civilek is?

- Hogyne, mint mindenki másnak. Teneked sem gondolom, hogy csak szakmabeliek lennének a barátaid.

- Jó, de azért mégiscsak miniszterelnök vagy, nem tudom, hogy mennyi időd van egyáltalán a civil barátaidra.

- Kevesebb, mint kellene, de először is vannak, akikkel ultizok, az rögtön két másik ember, akik nem politikusok, és kevesebbszer, mint kellene, de azért összeülünk, hogy összemérjük a szerencsénket. Vannak a falumbeliek. Ugye, akikkel Felcsúton nekünk van egy hétvégi parasztházunk, és ott elég gyakran és sok időt szoktam tölteni, ha lehet, ha írnom kell valamit, vagy át kell gondolnom alaposabban, akkor leginkább azt ott teszem meg, és ott vannak, megvannak a régi barátaim. Azonkívül az öregfiúkban is futballozom, még kacérkodok a megye kettőben történő újra pályára lépéssel is, tehát ott a futballpályán mindenkit ismerek, és közöttük van, akiről azt mondhatom, hogy jó barátságban is vagyunk egymással.

- Ki tudsz kapcsolni, vagy mindig minden körülmények között disztingválnod kell? Igen?

- Szóval ez a legnagyobb baj. Két nagy baj van. Az egyik az, hogy nem tudhatod, különösebben a nyavalyás modern világban, hogy melyik sarokból mikor, honnan ki ugrik elő, milyen kütyüvel a kezében, mikor fényképez le, mikor provokál, mikor kerül valami a netre, szóval hogy mikor kerülsz kiszolgáltatott helyzetbe. Ezért állandóan van egy bizonyos szintű készenlét, ami nem normális dolog. Normális ember így nem tud élni, bele lehet bolondulni. Tehát kell hozzá egy elég komoly képesség, hogy az ember megőrizze a normális észjárását, meg a személyiségét, de egy bizonyos szintű alap készenlét állandóan van. A második dolog, ami nagyon nehéz, vagy ami baj, az, hogy még amikor elmegyek esetleg nyaralni a családdal, ott is a tizedik nap környékén áll le a fejemben a gépezet.

- És akkor már jöttök haza.

- Állandó, tehát ez nem úgy van, hogy elmentünk szabadságra és akkor, mint az indítókulcsot elfordítom, és megállt a gépezet, hanem forog, forog, gondolkodom, még álmomban is, úgy emlékszem még álmomban is szoktam néha gondolkodni. Úgy is alszok egyébként, hogy van mellettem egy papír, meg egy ceruza a párkányon, és elő szokott fordulni, hogy...

- A rémálmaidat felírod?

- Nem, nem a rémálmaimat, hanem amit úgy gondolok, hogy jó ötlet. Ez aztán reggel nem mindegyikről derül ki, hogy kiállja a próbát, de szoktak még éjszaka is egy-egy olyan ötlet rám szokott köszönni, egy-egy olyan mondat, egy-egy olyan megoldás, ami korábban nem jutott eszembe. És ebből, de ezt nem lehet csinálni egy éven keresztül, mert ez fölemészti az embernek a lelki és a szellemi erejét. Tehát néha muszáj elmenni.

- Fontos, hogy az a barát, akit te barátnak tartasz, az jobboldali legyen?

- Azt nem tudom, hogy fontos-e, de így alakult.

- Máshogy teszem fel a kérdést, vannak baloldali barátaid?

- Barátaim szerintem nincsenek, de ismerőseim vannak. Olyan is van, akivel jó viszonyban vagyok. Azért barátja nem sok van egy meglett korban lévő embernek, mint én vagyok. A barátság az bajtársiasság, a legközvetlenebb személyes bajtársiasság és azért abból nincs sok senkinek az életében. Ott nem tudok arról, hogy baloldali lenne valaki, de nem is így áll ez föl.

- De ez fontos?

- Ezt akarom mondani, de nem is így van ez, hogy baloldali vagy jobboldali, hanem inkább hasonlóképpen gondolkodik, mint én, inkább ezt mondanám.

- Van olyan barátod, aki el mer küldeni a fenébe, és nem sértődsz meg?

- Ha egy betlinél rosszat húzok le az ulti közben, akkor és közösen kell fizetnünk, akkor igen, természetesen, de nem szoktuk egymást csak úgy elküldözgetni, az nem...

- Dehogynem, fociban.

- Na jó, az rendben van, de az jár, tehát az ember valami kapitális marhaságot csinál, akkor ott az a két erős mondat azért jár, az előfordul. Ha semleges, tehát ha nem ismerősök között vagyunk, akkor ritkább. Az nagyon érdekes, hogy provokációk például nem szoktak érni az utcán. Én nagyon gyakran vagyok testőrök nélkül is, ez ugyan nem helyes nemzetbiztonsági szempontból, de mindig szoktam mondani a parancsnoknak is, hogy miniszterelnöknek szerződtem és nem pedig börtönlakónak. Tehát engem nem kell fogva tartani, meg nem őrizetes nem akarok lenni. Tehát kell, hogy legyenek olyan pillanatok, amikor úgy élek, mint bárki más, és akkor nagyon sok emberrel találkozom focimeccsen, számos helyen. Csak itt az utcán, ha sétálok. És olyan van, hogy elfordítják a fejüket, olyan is van, hogy tesznek olyan gesztust, amiből érzem, hogy megvan...

- Gondolom, nem rám célozol.

- Megvan… Annál rosszabb a helyzet, megvan rólam a véleményük, de olyan, hogy bántsanak nemcsak fizikailag, hanem szavakkal odaforduljanak, és valami durvaságot mondjanak, vagy hogy fájdalmat akarjanak okozni, és keressék azt a mondatot, amivel majd jól megbántanak, ilyen rosszindulattal, ilyennel én lassan tíz esztendeje nem találkoztam. Azért ez fontos a munkám szempontjából, mert nem szoktunk erről beszélni, mert az ember ne nyavalyogjon, de azért mi is emberből vagyunk, tehát fontos az elismerés, fontos a dicséret, fontos az, hogy becsüljék az ember munkáját…

- De érdekelne az, hogyha mondjuk egy...

- Időnként még támogatásra is szorul az ember. Tehát igenis van jelentősége annak, hogy milyen visszajelzéseket kapunk mondjuk a választópolgároktól, vagy a szomszédtól, vagy az utcabelitől. Van jelentősége.

- Érdekelne, hogyha sétálnál az utcán, és valaki mondjuk egy otrombaságot odaszólna, azon akkor rágódnál percekig?

- Bánt. Azt nem mondom, hogy fölfordulna tőle az életem, de nem tenném csak úgy zsebre. Tehát úgy érezném, hogy ez baj, tehát igen, igen. Tehát azért...

- És oda mennél hozzá, hogy mi a problémája, vagy szó nélkül hagynád?

- Azt helyzete válogatja. Vannak olyan emberek, akikről lehet látni, hogy hiába mennék én oda, meg inkább ő érezné úgy, hogy én provokálom őt, és akkor jobb a békesség, most miért bántsuk egymást. De természetesen van ennek jelentősége. Tehát még egyszer mondom, emberből vagyunk mindannyian. Én nem tudom, hogy Te ezzel hogy vagy, de hogyha odamegy valaki az utcán hozzád, és mond valami bántót a műsorodról, rólad vagy a produkciódról, akkor azért annak senki sem örül. A magyar azért egy nagyon sajátos fajta. Gondolkodásmód, észjárás, büszke is, a saját lábán akar állni, maga ura is, tehát nagyon érzékenyen reagál minden beavatkozási kísérletre. Tehát itt van ez a gyöngyöspatai eset is. Ugye, az teljesen nyilvánvaló, hogy mit kellett volna csinálni már hetekkel ezelőtt is, de, ugye, a gyülekezési jog meg a gyülekezési szabadság mögé bújnak azok, akik valójában provokálják az ott élőket. És ha föllépsz túl gyorsan, hirtelen lépsz fel, akkor az első reflex az, hogy hiszen megsérted a gyülekezési jogot, megsérted a gyülekezési szabadságot, megsérted olyan jogát ott néhány embernek, amit egyébként a magyar törvények és a jogrend garantál. Tehát ezért jó néhány döntést sokkal lassabban kell meghozni. Olyan, mint a futball, tempírozva kell passzolni. Tehát a ütemérzék a legfontosabb a magyar politikában. Olyan, mint a futball: tempírozva kell passzolni. Tehát az ütemérzék a legfontosabb a magyar politikában. Akkor kell meghozni egy szigorú döntést, amikor már az egész ország úgy gondolja, hogy most már igazán meg kéne hoznom azt a döntést. De ha egy ütemmel hamarabb hozod meg, az egész ország azt mondja, hogy na de azért nem kéne beavatkozni. Tehát ezt a pillanatot kell eltalálni, és ez teszi művészetté, ha úgy tetszik, a magyar politikai élet irányítását.

- Gyöngyöspatán most vészjósló vihar előtti a hangulat. Elérkezett már az idő, hogy a megfelelő lépéseket megtegyétek?

- Szerintem most igen. Tehát én azt látom, hogy most vagyunk abban a helyzetben, amikor tíz emberből kilenc azt gondolja, hogy ez így nincsen jól. Tehát itt most már nem arról van szó, hogy kinek van joga gyülekezni meg magánterületen kiképzést tartani, meg a rendőrséggel való együttműködés nélkül polgárőrséget színlelni vagy akár polgárőrként fellépni. Az egész ország azt látja, hogy ez az erőszak felé megy, és az erőszakkal szemben meg kell védeni az embereket. Mindenfajta erőszakkal szemben. Ez az állam dolga és ez a miniszterelnök dolga is. Tegye meg a szükséges lépéseket, és véletlenül se fordulhasson elő erőszak. Szerintem most már mindenki a rend oldalán van ebben az ügyben. Úgyhogy ma a kormány úgy is döntött, hogy kezdeményezzük a parlamentnél, és gyorsan szeretnénk ennek a végére is járni a büntető törvénykönyv módosítását, és hogyha valaki ilyen típusú cselekményeket követel visszaesőként, akkor szabadságvesztéssel is legyen büntethető. Tehát eljött a pillanat, amikor most az erő nyelvén kell beszélni az államnak.

- Meghozzátok ezt a törvényt, és mi lesz a következő lépés? Tehát ezzel a törvénnyel meg fog oldódni majd a probléma?

- Meg. A rend egy olyan dolog, hogy az embernek a lelkében egyszerre van ott a ne szóljanak bele az életembe, de azért garantálják is a védelmet, a védelemhez való jogot és a biztonságot. Ezt egyszerre akarják az emberek. Ebben az ügyben egyértelmű, hogy most rendet, védelmet, biztonságot, jogbiztonságot akarnak. Azt várják a kormánytól, hogy lépjen fel. A kormány, illetve az állam egy erős dolog. Tehát ha egyszer azt mondjuk valamire, és rólunk ez szerintem hihető, ha azt mondjuk, hogy no, ennek most itt vége van, akkor lehet tudni, hogy onnan mindenki el fog menni. Tehát mindenki, aki törvénysértő magatartást folytatott eddig, itt most abba fogja hagyni, és haza fog menni, mert egy óra múlva megjelennek a magyar állam képviselői, és érvényt fognak szerezni a törvénynek. Eddig volt a türelem meg a belátás, ennek most vége van, és én azt hiszem, hogy ezzel Gyöngyöspatát, meg az ehhez hasonló helyzeteket most hosszabb távon is kezeljük.

- A Facebook-oldaladat ki kezeli?

- Főszabályként én kezelem, de be kell vallanom, nem mindig van arra mód, hogy ott én pötyögjem be a mondataimat, sőt az is előfordul, hogy még a fényképeket sem mindig én választom ki. Ezért van egy stáb körülöttem, a munkatársaim, a titkárságom, akikkel közösen tesszük. De a mai blogírást kormányülés után például én írtam be, nem is blog, hanem a Facebook-blogszerű bejegyzést, ma éppen én végeztem el. Amikor nem ilyen kockázatos az ügy, mert itt azért van jelentősége, hogy mit mondasz egy ilyen kiélezett helyzetben.

- Gyöngyöspatáról szólt ez a blogbejegyzés.

- Igen, igen, itt azért, itt minden betűnek a helyén kell lenni, de amikor ennél lazább ügyről van szó, akkor nem bánom, hogy ha a titkárság munkatársai elvégzik helyettem ezt a feladatot.

- Júniusban lejár Magyarország soros elnöksége. Jó volt ez a fél év, tehát élvezted, hogy gyakorlatilag Te vagy Európa első embere?

- Az élvezkedésre sok idő nem volt, mert kereszttűzben kellett ezt a munkát végezni, és még van hátra belőle két hónap, de én annak örültem, hogy kaptunk egy lehetőséget arra, hogy a magyarok megmutassák, hogy vége van annak a korszaknak, amikor bármit meg lehetett velünk tenni.

- Azt hangoztatja a sajtó nagyon sok helyen, hogy előrehozott választásokban gondolkodtok. Ez igaz?

- Milyen pihent agyú embernek kell lenni ahhoz, hogy valaki egy ilyen mondatot papírra tudjon vetni? Mi volna abban a jó? Mi volna abban a jó Magyarországnak? Mi volna abban jó a Fidesznek, mi volna abban jó nekem személy szerint? Én nem találom, hogy milyen érveket lehetne felhozni egy ilyen szamárság mellett.

- Tehát 2014-ben lesznek legközelebb országgyűlési választások?

- Ez a dolgok rendje, és az elmúlt húsz évben mindig minden kormány megpróbálta végig szolgálni a maga négy esztendejét, miért kéne ezen változtatni?

- Végezetül: ezt az egy évet sikernek értékeled?

- Nagy sikernek értékelem ezt az egy évet. Nem a kormány teljesítménye szempontjából, mert azzal sose leszek elégedett, hanem az ország szempontjából. A szakadék felé rohanó lovakat kellett megfékezni és visszafordítani, és ez sikerült, és nem zuhantunk bele ebbe a szakadékba, holott ott már várt ránk Görögország, Írország, Portugália, tehát nem is lettünk volna egyedül, és ezt a sorsot sikerült elkerülni. Jó ütemben kezdtünk hozzá. A kétharmad, amellyel rendelkezik ma a kormányzó párt a parlamentben, gyors és alapos és átfogó döntésekre ad lehetőséget, és hogyha ezt jól használjuk, akkor ebből az egész zavarosnak tűnő európai helyzetből Magyarország a legjobban szervezett államként tud kikerülni egy-másfél év múlva.

- Sok sikert kívánok, és köszönöm szépen a beszélgetést!

(orbanviktor.hu)