Orbán Viktor beszéde a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács alakuló ülésén, Budapesten.
Köszönöm szépen Parragh elnök úrnak a köszöntő és megnyitó szavakat.
Tisztelettel köszöntöm Önöket, Hölgyeim és Uraim!
Engedjék meg, hogy én is néhány gondolattal hozzájáruljak a mai tanácsülés sikeréhez. Minden ilyen összejövetelnél az első és legfontosabb kérdés, hogy tudunk-e világos, egyszerű választ adni arra a kérdésre, hogy végül is miért vagyunk itt, mindannyian ugyanazt gondoljuk-e feladatként? Én azt gondolom, hogy azért vagyunk ma itt, és azért is hoztuk létre a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanácsot, mert van egy közös feladatunk. Ezt a közös feladatot úgy tudom megfogalmazni, hogy – és remélem, hogy ebben mindannyian osztozunk – az a célunk, hogy 2014-ig Európa leginkább versenyképes gazdasági környezetét alakítsuk ki Magyarországon. Úgy gondolom, hogy ez a feladat az, amit meg kell oldanunk. Ez komoly feladat, amely komoly embereket kíván. Sok erőfeszítést igényel Önöktől is, a kormánytól is és az egész országtól. Mindenki sokat vár Önöktől. Én magam is sokat várok attól a munkától, amelyet a mai ülésen megkezdünk. Mindannyian Magyarország megújításán dolgozunk, igaz, mindenki másképp és mindenki a maga helyén. De a megújulás nagy kérdései kivétel nélkül, itt fognak feküdni a tanács tárgyalóasztalán. Válaszokat kell adnunk arra, hogyan csökkenhet tovább az állam és a családok adóssága. Tudnunk kell azt is, hogy miképpen lesz több, tisztességes megélhetést nyújtó munkahely.
Meggyőződésem, tévútra vezetett az a fölfogás, amely szerint a munka kérdéseiről csak a munkaadóknak és a munkavállalóknak van véleményük. Ezért is üdvözlöm, hogy kiszélesítettük az egyeztetést. Ezért tartom fontosnak, hogy itt, a tanács tagjai között köszönthetjük az egyházak, a civil szervezetek és a tudományos élet képviselőit is. Én úgy gondolom, hogy mindenkinek van egy fontos nézőpontja. És miután mindenkinek van egy fontos nézőpontja, ezért érdemes mindenkit meghallgatni, vagyis érdemes mindenkit bevonni a konzultációba. Jól tudjuk, hogy a munkavállalók a saját bőrükön éreznek meg minden változást akár jó, akár rossz irányba mennek a dolgok. Az ő erejük és energiájuk nélkül az ország nem tud fölemelkedni. Azt is tudjuk, hogy a munkaadók nélkül az emberek szorgalma és tudása nem hasznosulhat, és nem lesz az emberek munkájából kenyér és gazdasági eredmény. Azt is tudjuk, hogy a tudomány emberei a napi vitáktól elemelkedve, hosszabb távra tekintenek, hosszabb távra értékelnek, ezért segíthetik a mi tisztánlátásunkat. Meggyőződésem, hogy az egyházak képviselői is új értéket hozhatnak az egyeztetésbe, ugyanis ők értik meg igazán a lélek oldaláról az ember és a munka viszonyát. Gondoljunk csak bele, hogy ez milyen fontos akkor, amikor több százezer embert szeretnék visszavezetni a munkára alapozott élethez. Olyan embereket, akik már a szüleiket sem látták dolgozni. Hasonlóan látom a civilek feladatát is, mert ők is földközelből ismerik azokat a gondokat, amellyel mindannyiunknak meg kell küzdenünk.
Nos, tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Éppen ezért úgy gondolom, hogy a legfontosabb az, hogy az itt zajló munka a mindennapi életből induljon ki, és a valóságos élet valóságos kérdéseire igyekezzen választ találni. Csak ez adhat értelmet a tanácsnak. Teli a padlás okosnak látszó, de valójában értéktelen papírokkal, amelyeknek a szerzői mind úgy gondolták, hogy tudják a megoldást egy-egy nagy kérdésre. A megoldás azonban a munka világában aligha található meg bezárt irodákban, magányosan és az íróasztal mögött ülve. Megoldásokat csak konzultációk révén fogunk találni.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Nehéz időkben vettük át a kormányzást, de mindvégig hatalmas erőt jelentett az a segítség, amelyet közvetlenül az emberektől kaptunk a konzultációk révén. Én a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanácsra is úgy tekintek, mint a konzultáció egy újabb formájára. Éppen ezért arra kértem a kormány tagjait, hogy hozzák ki a maximumot ebből a közös munkából. Mint láthatják, valamennyi tárca részéről a legmagasabb szintű vezetők vesznek részt a megbeszéléseinken, és remélem, hogy első kézből juthat a kormány hozzá minden olyan eredményhez, amelyre Önök itt a konzultációk során jutnak.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Mindannyian tudjuk, hogy válság van. Bármerre tekintünk, aggasztó jeleket látunk magunk körül, de itt a magyar gazdaságban is. Az emberek aggódnak és segítséget várnak. Egy ilyen tanácsnak ilyen nehéz időkben különösen nagy a felelőssége. Jó ugyanis, ha tudjuk, hogy milyen nagy kihívásokkal állunk szemben, de rossz lenne, ha ettől megbénulnánk. Az óriásira duzzadt adósságtól meg kell szabadítanunk az államot és a családokat is, munkahelyeket kell biztosítanunk mindenkinek, aki képes dolgozni. Ez normális időkben, tehát nem válságos időkben is komoly feladatot jelent, válságban azonban többszörösen is nagy erőpróba. Mindannyian tudjuk, hogy vihar rázza meg azt a gazdasági rendszert, amelynek mi is részei vagyunk; nevezzük úgy, nyugati vagy európai gazdaságokat. Fönnáll a komoly veszélye annak, hogy a 2008. októberi amerikai pénzügyi válság megismétlődik az eurózónában még az idén ősszel. Az eurózóna kettős nyomás alá került, egyfelől tart, sőt erősödik a nyomás az államadósság növekedése miatt, másfelől komoly támadások indultak az európai bankrendszerrel szemben. Az államadósságok finanszírozása – és növekvő államadósságokról beszélünk – egész Európában egyre nehezebb és egyre drágább. Most már nem csak a görögök, az írek, a portugálok meg mi fizetünk sokat, most már az olaszok, a belgák meg a franciák is. A görög adósságról mindenki tudja, hogy nem visszafizethető. Legfeljebb nem illik ilyen brutálisan nyilatkozni róla, mint most én tettem. A görög válság megoldását jól láthatóan az európai vezetők elhalasztották. A hétfőre-keddre tervezett miniszterelnöki csúcs – ahova magam is hivatalos voltam – a tegnapi értesítések szerint nem kerül megrendezésre, majd október 23-án ülnek össze az Európai Unió miniszterelnökei. Nyilvánvaló, hogy az európai bankrendszer teljes feltőkésítésre szorul. Összességében tehát azt kell mondanom, hogy Kína lassul, az Egyesült Államok kínlódik, az eurózóna pedig a stagnálás felé tart. Ebben a közegben kell nekünk a magyar gazdaság hajóját biztonságos vizekre kormányozni.
Nyilvánvaló, tisztelt Hölgyeim és Uraim, hogy föl kell vennünk a küzdelmet a válság ellen, de okosan kell harcolni. Harcolni kell, de okosan kell harcolni. A vihart ugyanis nem tudjuk megállítani, hiába is erőlködnénk. Tombol, ameddig tombol. Nekünk azért kell cselekednünk, hogy a vihar először is a lehető legkevesebb kárt okozza, másodsorban pedig azért, hogy az elmúltával a lehető legjobb állapotban, másoknál jobb helyzetben találjon minket a majd kedvezőbbre forduló időjárás. Erre kell összpontosítanunk. Ez kemény munka, de segítségünkre lesz egy roppant egyszerű és vitathatatlan igazság, amely úgy hangzik, hogy minden vihar véget ér egyszer. Ráadásul nekünk, magyaroknak van okunk a mérsékelt, pontosabban mértéktartó, de azért méretes önbizalomra, ugyanis mi, magyarok láttunk már néhány csúnya vihart az elmúlt húsz év során. Látok itt olyan arcokat, akikkel már 1989-ben is együtt dolgoztam a közéletben, s látok olyanokat is, akik később csatlakoztak hozzánk. Emlékezzenek vissza! 1990-ben másfél év alatt Magyarországon megszűnt másfél millió munkahely. Na, az volt a válság, tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ami most történik a magyar gazdaságban, az meg sem közelíti azt a megrázkódtatást, amit egyszer már Magyarország úgy-ahogy, de mégis csak inkább sikeresen, mint nem, képes volt kezelni. Aztán jól emlékszem arra is, 1998-ban éppen csak megkezdte a polgári oldal a kormányzást, amikor Oroszország fizetésképtelenné vált, és világszerte válságot idézett elő, Magyarország pedig elvesztette piacainak tekintélyes részét. Az sem volt egyszerű, mégis kézben tudtuk tartani a helyzetet. Mindez, tisztelt Hölgyeim és Uraim azt jelenti, hogy a magyaroknak van válságkezelő képességük, és kétségkívül igaz, ez a mostani válság egy makacs fajta, de mind az előző válságok is mutatták, ennek is vége lesz egyszer.
Nos, tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Mi föl tudunk mutatni néhány jó magyar példát az európai közösség számára. Tudtunk az uniós elnökségünk alatt is konkrét segítséget adni, de nem hihetjük azt, hogy egyedül képesek leszünk Európa bajait orvosolni. Nekünk nem az a dolgunk, hogy elkergessük a felhőket Európa feje fölül, ugyanis egymagunkban ez semmiképpen sem sikerülhet. Nekünk magunkat kell minél jobb formába hozni, hogy a vihar elülte után kezdődő versenyben minél jobb pozícióból és minél jobb erőben startoljunk. Nem haladunk rosszul, tisztelt Hölgyeim és Uraim, de számos komoly nehézséggel kell még megküzdenünk. Azt már eredményként könyvelhetjük el, hogy nem növeljük, hanem csökkentjük az állam és reményeim szerint a családok adósságát is. Az érthető sok vita ellenére azt is eredménynek tarthatjuk, hogy, úgy tűnik, képesek vagyunk a nehéz körülmények ellenére is emelni a minimálbéreket, és képesek vagyunk a megélhetési költségek emelkedését, a rezsiköltségeket megfékezni. Komoly esélyünk van arra, hogy a következő évben legalább kettőszázezer olyan embernek tudunk munkát adni, igaz startmunkát, még nem a piac, hanem az állam által szervezett startmunkát, akik ma még jövedelempótló támogatásból élnek, és akiknek egyébként esélyük sem volt dolgozni az elmúlt években. Ráadásul, ha minden igaz, akkor közben a válság parazitáit is sikerül kiiktatnunk, vagyis az uzsorások világát is föl tudjuk számolni Magyarországon.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
A megújulás zajlik, az ország átszervezés alatt van, de még közel sem ért véget. Szeretném megismételni a kormánynak azt az egyszerű, de szilárd meggyőződését, miszerint minden pénzt, amit elköltünk, előbb vagy utóbb meg kell keresnünk. Tekintettel arra, hogy az előző kormányok a pénzt előre költötték el, ezért most utólag ezt a pénzt meg kell keresnünk. Ez egy olyan vastörvény, ami alól nem tudunk kibújni, ne áltassuk magunkat. Másodsorban, tisztelt Hölgyeim és Uraim, a hosszú távú nyugellátást biztonságba kellett helyeznünk, ezért a nyugdíjrendszert átalakítottuk, és ma már őszintén mondhatjuk azt minden egyes magyar választópolgárnak, hogy van értelme befizetnie a nyugdíjjárulékot, mert hosszabb távon is értékálló nyugdíja lesz. A következő évben is az itt leírt válságjelenségek ellenére azt, amit vállaltunk, vagyis a nyugdíjak reálértékét meg fogjuk őrizni, ezt a következő költségvetési törvényben tartani is fogjuk. Ugyanakkor minden, az öregségi nyugdíjba menetel előtti, korai nyugdíjba vonulási formát föl kell számolnunk annak érdekében, hogy a nyugdíjkassza képes legyen működni, és a nyugdíjkassza saját lábán álljon. A bürokrácia leépítése is nagy lépésekkel halad előre. Ennek általában mindenki örülni szokott. A bürokratikus szabályok megszüntetésének van egy olyan következménye is, hogy számos ember munkájára többé nem a bürokráciában, hanem valahol máshol lesz szükség. Ezért a kormány a következő évben erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy miután kevesebbek, jóval kisebb számúak a bürokratikus előírások, következésképpen kevesebb bürokratára is lesz szükségünk, és ezeknek az embereknek a munkájára ugyanakkor a magyar gazdaságban szükség van, ezért egy karrierhíd program keretében próbáljuk meg átsegíteni az állami szektorból a magángazdaságba.
Mindenközben, tisztelt Hölgyeim és Uraim, határozottan vissza kell utasítanunk minden megszorításokra épülő politikát. A megszorításoknak az a lényege, hogy pénzt vesznek el a gazdaságból anélkül, hogy közben a gazdaság szerkezetét úgy alakítanák át, hogy a jövőben ne legyen szükség újabb megszorításokra. A magyar gazdaságpolitika tragikomédiája, hogy állandóan megszorításokról beszéltek, és a megszorításokat mindig újabb és újabb megszorítások követték. Ebből jól látszik, hogy Magyarországnak a mi fölfogásunk szerint nem megszorításokra, hanem átépítésre, átszervezésre és megújításra van szüksége. Meg kell tenni néhány változást, amelyektől pedig azt remélhetjük, hogy más minőségű struktúrákat hoz létre, következésképpen nem termeli újjá a korábbi problémákat.
Hasonlóképpen az országnak ki kell törnie a deviza-eladósodottságból is. Ez egy ördögi kör. Nem folytathatjuk azt a dolgot, hogy egyfelől a magyar gazdaságpolitika mozdulatlanságra van kényszerítve, mert több mint egymillió család háza, otthona van kiszolgáltatva a devizahiteleknek. Ugyanakkor ha hozzányúlunk ehhez a kérdéshez, akkor abban a pillanatban kiváltjuk a pénzpiacok idegességét. Ugyanakkor a pénzpiacok maguk is azt nevezik meg Magyarország legnagyobb gyengeségének, hogy óriási a devizakitettsége. Ez egy ördögi kör, nincs belőle kijárat, vagyis ki kell belőle törni. Utat kell törni, mint ahogy megpróbáltuk a végtörlesztéssel ezt megtenni, és egész egyszerűen egy mindenki számára váratlan, járatlan és ismeretlen irányba ki kell törnünk ebből a csapdából, és ezt a politikát végig kell vinnünk. Ez a következő év egyik legfontosabb feladata.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Jól látszik, hogy ezek nagy feladatok, ezért még több erőre, még több támogatásra és újabb friss gondolatokra van szükségünk.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Ezért várjuk mindannyian az itt folyó konzultációk eredményét, és ezért számítok Önökre is az itt folyó munkában. Biztos vagyok abban, hogy az elkövetkező években nagyon sok gyakorlati kérdés kerül a tanács asztalára. Van azonban egy közös dolgunk, amely összefog minden problémát, ha úgy tetszik, a gyökerénél kezeli a legtöbb közös bajunkat. És ez több, mint gazdaságpolitika: ez gondolkodásmódbeli kérdés. Röviden úgy foglalhatom össze, hogy vissza kell állítanunk a munka, ideértve a fizikai munka becsületét is. Ha ezt nem tudjuk elvégezni, ha a tisztességes munkából fenntartott élet becsületét nem tudjuk helyreállítani, akkor semmilyen gazdaságpolitika sem lehet sikeres. Én azt kérem Önöktől, hogy ne engedjék magukat letéríteni erről az útról, ne hallgassanak a hitetlenekre, a kétkedőkre, hanem hallgassanak sokkal inkább a józan eszükre. A munkából tisztességgel megélni akaró magyarok igenis számítanak Önökre, számítanak ránk. Ismét emlékeztetem Önöket, hogy a válság egyszer biztosan véget ér, és egyáltalán nem mindegy, hogy minket, magyarokat milyen állapotban találnak a válság utáni idők. Azt kérem Önöktől, tegyünk érte, hogy a lehető legjobb formánkat hozhassuk. Tegyünk közösen azért, hogy az ország megállja a helyét, és győztesei lehessünk a válság után kezdődő új időknek.
Tisztelettel köszönöm, hogy meghallgattak!
(orbanviktor.hu)
