Mintegy száz új munkahely jön létre annak a nagy volumenű beruházásnak az első állomásaként, amelyben egy 5600 négyzetméteres új logisztikai csarnokkal bővítette üzemét a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei, sátoraljaújhelyi Prec-Cast Kft. – mondta Szijjártó Péter a létesítmény hétfői átadását követően az MTI-nek.
Az izraeli földgáz segíthet oldani Magyarország függését az orosz energiahordozóktól - mondta Szijjártó Péter a Jerusalem Postnak adott interjúban.
A Fidesz és a KDNP közös, eredményes munkáját méltatta Orbán Viktor kormányfő, a Fidesz elnöke szombaton a kereszténydemokraták országos választmányának budapesti ülésén, ahol hitet tett a két párt szövetségének fenntartása mellett - közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője az MTI-vel.
Újabb, a harmadik rezsicsökkentésen dolgozik a Fidesz - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök pénteken.
Orbán Viktor kormányfő szerint a húsz éve meghalt, az országot "a Kádár-korszak kábulatából" felébresztő Antall József öröksége ma is ható erő.
Antall Józsefre emlékeztek halálának 20. évfordulóján 2013. december 12-én, Budapesten a Fiumei úti temetőben. A Nemzeti Örökség Intézetének közleménye.
Új szerzeményekkel - köztük az egyiptomi gyűjtemény eddigi legjelentősebb vásárlásával - kiegészülve és újrarendezve nyílt meg csütörtökön a Szépművészeti Múzeum immár csaknem 500 műtárgyat felvonultató egyiptomi állandó kiállítása.
Szijjártó Péter a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára másfél napos izraeli látogatása során vízipari, mezőgazdasági, gyógyszeripari és kutatás-fejlesztési együttműködésről folytatott tárgyalásokat Tel-Avivban.
Orbán Viktor miniszterelnök szerda este az Országházban megbeszélést folytatott Alekszej Millerrel, a Gazprom elnökével, ugyanakkor ezúttal semmilyen megállapodás aláírására nem került sor – pontosította az MTI megkeresésére az orosz cég által csütörtökön közölteket Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője.
A Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára nyitóbeszéde a Magyar-Georgiai Üzleti Fórumon szerdán, Budapesten.