A hátrányos helyzetű térségekben is van élet, van dolgozni akaró, szakképzett munkaerő, és vannak kis- és középvállalkozások, amelyek nagy nemzetközi cégek beszállítói lehetnek - mondta Orbán Viktor miniszterelnök kedden a Nógrád megyei Bátonyterenye ipari parkjában, a Sinia Bútorgyártó Kft. új gyárának alapkőletételén.
Orbán Viktor több mint figyelemre méltónak nevezte a turisztikai ágazat tavalyi eredményét, amely a gazdaság növekedéséhez is hozzájárult. A miniszterelnök hétfőn Siófokon a balatoni szállodák vezetőivel folytatott megbeszélést követően kijelentette, hogy tavaly rekordévet zárt a turizmus.
A kormány biztos alapokra helyezte az egészségügyi rendszert, a kórházak adóssága negyedével csökkent, és 300 milliárd forintos fejlesztési program zajlik az ágazatban – jelentette ki Orbán Viktor hétfőn Nagykanizsán.
A Kormányzati Információs Központ az elmúlt négy évben folyamatosan a lakosság megfelelő információkkal való ellátásán dolgozott, ezt a feladatát pedig - a kampánytól függetlenül - a kabinet mandátumának lejártáig ellátja, így a jelenlegi televíziós és rádiós lakossági tájékoztatás is ebbe a folyamatba illeszkedik - közölte a kormányszóvivő hétfőn az MTI-vel, miután baloldali politikusok kifogásolták a kabinet szerepvállalását a parlamenti választási kampányban.
Mintegy 6 millió euró értékű (1,8 milliárd forint) zöldmezős beruházással Székesfehérváron épít gyógyszergyárat és kutatás-fejlesztési labort a dél-koreai Wooshin Medics - jelentette be Nam Tak Szu, a gyógyszeripari vállalat vezérigazgatója és Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára hétfőn Budapesten.
A kormány mintegy 10 százalékkal túlvállalta a 2007-2013-as uniós fejlesztési időszakban rendelkezésre álló 8200 milliárd forint keretösszeget, így 9000 milliárd forint felhasználására van élő szerződés; ezzel lehetővé vált, hogy Magyarország 100 százalékban lehívhassa az uniós forrásokat - hangsúlyozta Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációjáért felelős helyettes államtitkár hétfőn, sajtótájékoztatón, Budapesten.
A korábbinál egyszerűbben és gyorsabban juthatnak hozzá az uniós fejlesztési forrásokhoz a vállalkozások - mondta Csepreghy Nándor, a fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkár szombaton az Uniós fejlesztések nyílt napja című programsorozat szegedi állomásán tartott sajtótájékoztatón.
A kormánynak az a fő célkitűzése, hogy Magyarország a legversenyképesebb gazdaság legyen, a legolcsóbb energiával, megerősített kkv-szektorral - hangoztatta a Miniszterelnökséget vezető államtitkár pénteken egy makói vállalkozói fórumon.
Ukrajna európai integrációját és a válság tárgyalásos megoldását sürgette Orbán Viktor miniszterelnök pénteken az Európai Néppárt dublini kongresszusán tartott beszédében.
A magyar érdek az ukrajnai válsággal kapcsolatban változatlan, egy demokratikus, a saját lábán álló Ukrajnában vagyunk érdekeltek – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök az Európai Unió állam- és kormányfőinek csütörtöki rendkívüli csúcstalálkozóját követően.