A kormány tervezett gazdasági intézkedéseiről tájékoztatta kedden Sólyom László államfőt Orbán Viktor és Varga Mihály.
Sem a kormány első hete, sem a miniszterelnök első munkanapja nem telt eseménytelenül, mint az kiderült a TV2 Napló című műsorából is.
A szerző új könyvében azokat a tényezőket veszi sorra, amelyek a Fidesz földcsuszamlásszerű győzelméhez vezettek.
Hétezer embert rendelt Orbán Viktor kormányfő a Hernád mentére az árvíz elleni védekezésre részben a büntetés-végrehajtástól, részben a rendőrségtől, részben pedig a katonaságtól. A miniszterelnök ezt a pénteki esti rendkívüli kormányülés után jelentette be.
Hat szaktekintélyt kért fel Orbán Viktor miniszterelnök egy olyan testület létrehozására, amely az új alkotmány koncepcióját fogja kidolgozni - jelentette be sajtótájékoztatóján Szijjártó Péter a kormányfő szóvivője.
Sem pénzben, sem a védekezéshez szükséges eszközökben, sem az emberi erőforrásban nincs hiány, a baj az, hogy akármennyi mindennel is rendelkeznek, óriási ez a víztömeg - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Edelényben, pénteken.
Méltatta csütörtökön Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár azt a magyar szerepvállalást, hogy a pápai repülőtéren helyezték el a több tagország összefogásával kialakított, C-17-es repülőgépekre alapozott légi szállítói kapacitást.
Ahhoz, hogy Európa erős legyen, fajsúlyos uniós intézményekre is szükség van, ide értve az erős Európai Parlamentet - hangsúlyozta egymással egyetértésben Jerzy Buzek európai parlamenti elnök és Orbán Viktor magyar kormányfő, kettőjük csütörtöki brüsszeli találkozóján.
Mély átalakításra, strukturális reformokra van szükség Magyarországon, módosítgatásokkal és kiigazításokkal nem megyünk semmire - mondta Orbán Viktor magyar miniszterelnök csütörtökön Brüsszelben, miután megbeszélést folytatott José Manuel Barrosóval, az Európai Bizottság elnökével.
Messze nem vagyunk még túl a gazdasági-pénzügyi válságon, és újabb válságlökések várhatók - állapította meg Herman Van Rompuy és Orbán Viktor csütörtöki brüsszeli találkozójukon.