A miniszterelnök hivatalában fogadta Bölcskei Gusztávot, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnökét.
Orbán Viktor miniszterelnök hivatalában fogadta Soros Györgyöt, a Soros Alapítvány elnökét.
A második akcióterv három aktuális kérdésben fogalmazza meg a közérdek érvényesítését. Elsőként a közterhek arányos elosztásában, másodszor a munkahelyek teremtésében, illetve megőrzésében, harmadszor az értelmetlen bürokráciával és a rossz szabályokkal szemben – hangsúlyozta Orbán Viktor hétfői napirend előtti felszólalásában.
Nyugdíjvédelmi miniszterelnöki megbízottat nevezett ki a kormányfő, Selmeczi Gabriella személyében.
Az önkormányzati választáson a budapestiek határozott, világos döntést hoztak, miszerint Budapesten változásra van szükség, új korszaknak kell kezdődnie a főváros történetében – fogalmazott Orbán Viktor a Fővárosi Közgyűlés pénteki alakuló ülésén.
Többek között Orbán Viktor magyar és Emil Boc román miniszterelnök részvételével átadták az Arad és Szeged közötti földgázvezetéket.
Közös levélben kéri Schmitt Pál köztársasági elnök és Orbán Viktor kormányfő a magyar állampolgárokat, hogy csatlakozzanak ahhoz a széleskörű összefogáshoz, amely a vörösiszap-katasztrófa áldozatainak megsegítésére jött létre.
A kormány stratégiai szerepet szán a takarékszövetkezeteknek, valamint a kis- és középvállalkozásoknak egy korszerű, és sikeres gazdaságpolitika megalkotásában. A miniszterelnök minderről a Szövetkezeti Bankok és a Kis-és Középvállalkozások 3. Európai Fórumán beszélt Budapesten.
Hazánk ma nem olyan, mint egy évvel ezelőtt volt, „de mi sem vagyunk a régiek”. Újak vagyunk, mert elkezdtünk hinni abban, hogy lehet keresnivalónk az új világban – mondta Orbán Viktor a Széll Kálmán Alapítvány budapesti rendezvényén.
„A mi dolgunk az a 21. században, hogy a tudásunkat arra használjuk, és úgy fejlesszük, hogy azzal egyben a közösségért érzett felelősséget fejlesszük” – mondta a miniszterelnök Pécsett.