A német gazdaság jövő évi növekedési kilátásnak meghatározását követően elképzelhető, hogy a most 1,5 százalékra tervezett magyar növekedési előrejelzést lejjebb viszi a kormány - közölte a miniszterelnök pénteken az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter péntek délelőtt jelenti be a Nemzetközi Valutaalap (IMF) delegációjának, hogy Magyarország egy biztosítás típusú megállapodást szeretne kötni az IMF-fel - mondta Orbán Viktor kormányfő, hangsúlyozva: Magyarország gazdasági önállóságát senki sem korlátozhatja.
Szerdai ülésén a Kormány úgy döntött, hogy támogatja Győr városának a 2017-es Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál megrendezésére irányuló szándékát - közölte Szijjártó Péter.
A döntést Giró-Szász András kormányszóvivő jelentette be csütörtökön a sajtó képviselői előtt.
A miniszterelnök szóvivőjének közlése szerint Orbán Viktor pénteken találkozik a felsőoktatási hallgatók képviselőivel.
Történelmi küldetésünk, hogy lezárjuk a Magyarországon a posztkommunista korszakot – jelentette ki Orbán Viktor csütörtökön, a Magyar Diaszpóra Tanács alakuló ülésén a Parlamentben.
Megújul a hatvani Grassalkovich-kastély, hulladékgazdálkodási beruházásoknak köszönhetően 1,2 millió ember életminősége javulhat, illetve újabb bürokráciacsökkentő lépések könnyíthetik meg a vállalkozások mindennapjait - ismertette Giró-Szász András a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatóján.
A gazdaság, politika és tudomány együttműködésének fontosságát hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a Tudomány Világfórumának (WSF) csütörtöki megnyitóján, Budapesten. Az UNESCO és a Tudományos Uniók Nemzetközi Tanácsa (ICSU) társrendezésében ötödször kerül sor e rendezvényre.
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettest Isztambulban hivatalában fogadta I. Bartholomaiosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárka.
A miniszterelnök a mai napon Péterfalvi Attilát jelölte a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnökévé.