A Szíriában elrabolt újabb három magyar állampolgár közül ketten korábban rendőrtisztek voltak, harmadik társuk civil; Magyarországon mindhárom férfi kutyakiképzéssel foglalkozott - közölte a Terrorelhárítási Központ (TEK) főigazgatója keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
A Terrorelhárítási Központ (TEK) arról tájékoztatta a Miniszterelnökséget, hogy elsődleges információi szerint újabb három magyar állampolgárt raboltak el Szíriában - közölte a kormányfő sajtófőnöke kedden az MTI-vel.
A miniszterelnök néhány év alatt úgy alakítaná át a felsőoktatás rendszerét, hogy abban minden diák maga tudja állni a tanulási költségét. Orbán Viktor a policity.hu-n hétfőn megjelent interjújában az ügynökkérdéssel kapcsolatban úgy fogalmazott, ő azon az állásponton van, hogy az, aki áldozata volt az előző rendszernek, például megfigyelték, korlátozás nélkül hozzáférhessen a rá vonatkozó összes információhoz. Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztosként végzett munkáját illetően jelezte: külön kiadványban foglalják össze, milyen ügyek feltárásával foglalkozott eddig a kormány.
A miniszterelnök levélben gratulált vasárnap a magyar olimpiai csapat nagyszerű helytállásához.
Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök helyettes és Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár közleménye a kárpátaljai anyakönyvek megsemmisítéséről.
A kormány teljes felülvizsgálatba kezd az aggodalomra okot adó szegedi ELI projekt ügyében. A fejlesztési kabinet szerint a kiemelt beruházás rendkívüli jelentősége miatt nem kerülhet veszélybe, ezért sürgős lépések szükségesek.
A Nemzeti Fejlesztési Kormánybizottság mai ülésén a Regionális Operatív Programok keretében harmincnégy új kiemelt turisztikai beruházás támogatásáról döntött. A dél-alföldi régióban hat, Dél-Dunántúlon hét, Észak-Alföldön kilenc, Észak-Magyarországon kilenc és Nyugat-Dunántúlon három projekt javasolt támogatásának összege 46,7 milliárd forint.
A kormány tudomására jutott aggasztó információk alapján problémák mutatkoznak a szegedi ELI projekt kapcsán. Jelenleg nem látszik megnyugtatónak a projekt előrehaladása, nem tűnik biztosítottnak jövője. Közlemény.
Terjedni kezdett a magyar unortodox gazdaságpolitika az Európai Unióban, mivel kedden Franciaország vezetett be a magyarországinál kétszer nagyobb tranzakciós illetéket, majd szerdán Szlovákia vetett ki szektorális különadókat - jelentette ki csütörtök reggel Giró-Szász András.
A magyar kormány üdvözli, hogy az amerikai külügyminisztérium 2011-re vonatkozó vallásszabadság-jelentése szerint a magyar alkotmány, valamint más törvények és intézkedések védelmezik a vallásszabadságot - reagált a Miniszterelnökség Nemzetközi Kommunikációs Irodája kedden az MTI-nek a jelentésre.