Nem jött létre a megállapodás az Európai Unió állam- és kormányfőinek rendkívüli csúcstalálkozóján az EU 2014 és 2020 közötti keretköltségvetéséről, és ez előnyösebb Magyarországnak, mintha elfogadták volna az Európai Tanács (ET) elnökének javaslatát - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a tárgyalások végeztével pénteken. A kormányfő hozzátette: jó reményekkel várja a tárgyalások folytatását.
Megdöbbenéssel fogadtuk a hírt, hogy az Európai Bizottság és az EU több tagállama a vallási semlegesség jegyében Európa társvédőszentjeit, a Cirillt és Metódot ábrázoló szlovák kéteurósról a vallási jelképek eltávolítását javasolta. Közlemény.
Az elmúlt 20-25 év nyerteseinek Európában és Magyarországon is több terhet kell viselniük - mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár pénteken a Budapesten tartott nemzetközi vezetői konferencián.
A kabinet döntése értelmében Bakondi György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) vezetője koordinálja majd a téli időszak társadalmi problémáival, így például a szociális, közegészségügyi, lakhatási és közbiztonsági feladatokkal kapcsolatos kormányzati intézkedéseket - közölte a kormányszóvivő pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
A kormányszóvivő okafogyottnak tartja az Európai Bizottság telekommunikációs és kiskereskedelmi különadókkal kapcsolatos, Magyarországhoz intézett felhívását, mert a magyar kormány már az értesítés előtt döntött a terhek 2013. január 1-jei kivezetéséről.
Giró-Szász András kormányszóvivő 10 órakor kezdődő sajtótájékoztatóját a kormany.hu élőben közvetíti.
A miniszterelnök lefolytatta Brüsszelben a költségvetési tárgyalások első fordulóját, Herman Van Rompuy-jal, az Európai Tanács elnökével.
Jelentősen javítani szeretné Magyarország pozícióját az Európai Unió következő hétéves költségvetésén belül a magyar miniszterelnök.
Orbán Viktor miniszterelnök csütörtök délelőtt Frankfurtban részt vett a Sberbank pénzügyi konferenciáján. Közlemény.
A hvg.hu rágalomhadjárata kifulladt. Az elmúlt napokban hiteles és kompetens személyiségek sora állt ki Semjén Zsolt becsülete, tudományos munkássága mellett, függetlenül egyéb politikai vagy tudományos nézeteiktől. Közlemény.