Kumin Ferenc nemzetközi kommunikációért felelős helyettes államtitkár immár negyedszer fogadott külföldi diákcsoportot a Parlamentben.
A Budapestet elkerülő V0-ás vasútvonal megvalósításáról írt alá szándéknyilatkozatot Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója és Jüan Li, a Kínai Vasútépítési Vállalat elnök-vezérigazgatója pénteken Budapesten a Palamentben.
Orbán Viktor miniszterelnök hétfő este előadást tart Bilbaóban a Katolikusok a közéletben elnevezésű konferencián Keresztény válasz az Európa előtt álló kihívásokra címmel – közölte Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke pénteken az MTI kérdésére, megerősítve az erről szóló spanyol sajtóbeszámolókat.
Minden segítséget megígért a kormány részéről Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár ahhoz, hogy a magyar borok világhírűvé válhassanak.
A Kormány mély megrendüléssel értesült Szalai Annamária haláláról és együttérzését fejezi ki családjának. Közlemény.
A Wizz Air június 17-én indítja el Budapest és Baku közötti új járatát, a gépek hetente kétszer közlekednek majd, és a várakozások szerint az első évben 30 ezer utast szállítanak - jelentette be Váradi József, a légitársaság vezérigazgatója csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.
Egy cikkhez érkezett, személyét sértő hozzászólások miatt emberi méltóságának megvédése érdekében fordult bírósághoz Lázár János.
További rezsicsökkentésre lenne szükség - jelentette ki Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár csütörtökön Hódmezővásárhelyen. Szerinte a közüzemi díjak 30 százalékos mérséklése már jelentősen javítaná a magyar emberek életviszonyait.
Gerhardt Ferencet, a monetáris tanács tagját jelöli a miniszterelnök a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnökének - tájékoztatta az MTI-t a miniszterelnök sajtófőnöke csütörtökön.
Magyarországnak erősen és mélyen kell kapcsolódnia a német gazdasághoz – mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Kecskeméten, a német Knorr-Bremse magyarországi haszonjármű üzletága új gyártó- és fejlesztési bázisának alapkőletételén.