Befejezte a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) a magyarországi kaszinóberuházások koncessziós szerződéseinek vizsgálatát, és ennek alapján a hivatal elnöke a sukorói projekt ügyében büntetőfeljelentést tett csütörtökön az ügyészségen hűtlen kezelés és hivatali visszaélés bűntette elkövetésének alapos gyanúja miatt - közölte Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos Budapesten.
"Magyarország megújul" címmel mondja el hagyományos országértékelő beszédét hétfő délután a fővárosi Millenárison Orbán Viktor kormányfő - közölte Szijjártó Péter.
Nemzeti konzultációt indít a napokban a kormány az új alkotmány előkészítésével kapcsolatosan.
Orbán Viktor szerint a kormány megmentette a nyugdíjrendszert, és hozzákezdhet az államadósság érzékelhető mértékű csökkentéséhez. A miniszterelnök szerdai budapesti sajtótájékoztatóján közölte azt is, hogy 2011 végére az állami nyugdíjrendszer át fog állni az egyéni számlán vezetett rendszerre.
Selmeczi Gabriella szerint óriási siker, hogy a nyugdíjvédelmi program keretében a magán-nyugdíjpénztári tagok 96,8 százaléka választotta az állami nyugdíjrendszert.
A miniszterelnök az általa EU soros elnökként kezdeményezett európai konzultáció keretében a mai napon találkozott John Monks-szal, az Európai Szakszervezeti Konföderáció (ETUC) főtitkárával.
Az Európai Uniónak el kell kerülnie, hogy belső vitáiban szembeállítsák a versenyképességet és a szolidaritást, mert akkor az utóbbi veszíteni fog - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Brüsszelben, az Európai Bizottságnak az unió felzárkóztatási (kohéziós) politikájáról rendezett konferenciáján.
A kormányfő az Európai Tanács elnökével, Herman van Rompuy-jal folytatott megbeszélést.
Magyarország és Szlovákia gázvezeték-hálózatának összekötéséről írt alá megállapodást pénteken Pozsonyban Orbán Viktor és Iveta Radicová, a két ország miniszterelnöke.
A kormányfő hivatalában fogadta a Magyar Koalíció Pártja elnökét.
A miniszterelnök ma hivatalában fogadta Olosz Gergelyt, az RMDSz elnökjelöltjét.
Orbán Viktor az Európai Parlament liberális frakciójának vezetőit fogadta.
A magyar kormány elkötelezett amellett, hogy a társadalom értékes közösségének számító zsidóság jogait feltétel nélkül tiszteletben tartsák - biztosította Orbán Viktor kedden Brüsszelben Mose Kantort, az Európai Zsidó Kongresszus elnökét.
Az Európai Unió előtt álló kihívások is szóba kerültek hétfőn Ahmed Nazif egyiptomi és Orbán Viktor magyar miniszterelnök kairói megbeszélésén. Az EU soros elnökségét adó Magyarország kormányfője világossá tette: meggyőződése, hogy stabilizálása után az euró újra erős valuta lesz.
A magyar-arab kapcsolatok újjáépítéséről és a magyar-egyiptomi gazdasági együttműködésről is tárgyalt egymással hétfőn Kairóban Hoszni Mubarak egyiptomi elnök és Orbán Viktor magyar miniszterelnök.
Az Aranycsapat egykori két legendás labdarúgójának, Puskás Ferencnek és Hidegkuti Nándornak az emléktábláját avatta fel Orbán Viktor vasárnap Kairóban, az Egyiptomi Labdarúgó Szövetség székházánál.
Vallási vezetőkkel találkozott egyiptomi látogatása alkalmával vasárnap Kairóban Orbán Viktor.
Mi nem a civilizációk harcában, hanem az emberi méltóság tiszteletben tartásában hiszünk - fogalmazott Orbán Viktor kormányfő vasárnap Kairóban.
Közép-Európán múlik egész Európa gazdasági jövője - hangsúlyozta Orbán Viktor vasárnap Kairóban, a Magyar-Egyiptomi Üzleti Fórumon elmondott beszédében.
Az Európai Unió és az arab világ közötti szoros gazdasági együttműködés fontosságát emelte ki az Arab Liga főtitkárával lezajlott kairói találkozója után, vasárnap Orbán Viktor.
Orbán Viktor az Európai Parlamentben (EP) megvédte Magyarországot, és kiállt a magyarok demokratikus elkötelezettsége mellett - mondta Szijjártó Péter csütörtökön sajtótájékoztatón, hozzátéve: ez az, amiért "a szocialistákat eszi a frász".
„Az engem leghevesebben kritizálókkal is készen állok az együttműködésre” – fejtette ki az EP weboldalának adott exkluzív interjúban Orbán Viktor miniszterelnök, aki úgy vélte, a médiatörvényre irányuló politikai támadások oka részben az, hogy Európában teljesen szokatlan egy politikai család kétharmados parlamenti többsége. A gazdasági válság kezelése és az euró védelme mellett a roma- és a Duna-stratégia, valamint az energiaügy és a bővítés is magyar elnökségi prioritás.
Orbán Viktor miniszterelnök - miután zömmel liberális, baloldali, illetve zöldpárti EP-képviselők részéről heves támadások érték szerdán az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén a magyar médiatörvényt - visszautasította a Magyarország demokratikus elkötelezettségét kétségbe vonó állításokat, ám előzőleg megerősítette azt az ígéretét is, hogy meg fogják változtatni a jogszabályt, ha az Európai Bizottság elemzése hiányosságokat tár fel abban.
Az elmúlt húsz év legnehezebb éve előtt áll az Európai Unió - mondta Orbán Viktor szerdán Strasbourgban az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén.
A miniszterelnök kedden megbeszéléseket kezdett Strasbourgban az Európai Parlament (EP) fontosabb frakcióinak vezetőivel.