A kormány erkölcsi kötelességének tekintette, hogy zéró toleranciát hirdessen az antiszemitizmussal szemben - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap a Zsidó Világkongresszus közgyűlésének megnyitóján, Budapesten.

A mai magyar kereszténydemokrata kormánypolitika erkölcsi kötelességének tartotta azt is, hogy bevezesse a holokauszt áldozatainak emléknapját az iskolákban, hogy megalapítsa a Holokauszt Emlékközpontot, hogy állva és fejet hajtva meghallgassa a kaddist a parlamentben, hogy emlékévet szervezzen Raoul Wallenberg tiszteletére, hogy betiltsa a félkatonai szervezetek működését és a diktatúra szimbólumait, és hogy létrehozza a Holokauszt 2014 Emlékbizottságot - sorolta a kormányfő.

Beszédében felhívta a figyelmet arra, hogy egész Európában, benne Magyarországon is erősödik az antiszemitizmus, majd ezzel kapcsolatban arra mutatott rá, hogy az európai vezetők sikertelen válságkezelése súlyos frusztrációt okoz, felemészti a reményt, így nő a kiábrándultság, a düh, a gyűlölet. Ebben a helyzetben különösen fontosnak tartja világossá tenni: az antiszemitizmus elfogadhatatlan és eltűrhetetlen. A miniszterelnök szavait tapssal fogadta hallgatósága.

Fotó: Árvai Károly

Az antiszemitizmus az az állapot, amikor az emberben a gonosz veszi át az uralmat, "és ez a veszély bennünket, keresztényeket is fenyeget" - fogalmazott, közölve: "tudatában vagyunk annak, hogy voltak a történelemben rossz keresztények és rossz magyarok, akik súlyos bűnöket követtek el". Mindennek fényében a magyar kormány válasza az erősödő európai és magyarországi antiszemitizmusra "a jó keresztények példájának és hagyományának felidézése és felerősítése" - mondta Orbán Viktor.

Magyarország szabad ország - folytatta -, így a vendégjogba az is beletartozik, ha a látogatók szóvá teszik azt, ami bántja őket, amit helytelennek találnak. "Az önök vezetői azzal indokolták látogatásukat, hogy a Magyarországon erősödő antiszemitizmusra akarják ezzel felhívni a világ figyelmét. Ha így érzik, jól tették, hogy eljöttek hozzánk, hiszen mindenkinek a segítségére és az összefogására szükség van ahhoz, hogy tenni tudjunk a gyűlölet terjedése ellen" - fejtette ki.

Fotó: Árvai Károly

Mint mondta, a világ számos pontjáról érkeztek Budapestre zsidó vezetők, olyan helyekről is, ahol az antiszemitizmus iskolás gyermekek életét követeli; ahol egy antiszemita gyermekgyilkosság után nem jön létre konszenzus arról, lehet-e egyperces néma csendet elrendelni az állami iskolákban az áldozatok emlékére; és ahol emberéleteket követelő bombatámadásokat hajtanak végre zsinagógák ellen. "Magyarországon ilyen eddig nem történt, és mi nem akarjuk, hogy Magyarország ilyen országgá váljon, ezért kérem önöket, tapasztalataikkal segítsenek bennünket, hogy itt, Magyarországon ne fajulhasson idáig a gyűlölet" - szólt a több száz résztvevőhöz.

A miniszterelnök emlékeztetett arra, hogy az ország testközelből élte át az antiszemitizmus embertelen pusztítását. "Megtört szívvel hajtunk fejet az áldozatok emléke előtt, ugyanakkor hálát adunk Istennek, hogy a náci és nyilas pusztítás ellenére nálunk autentikus zsidó közösség maradhatott életben" - mondta, hozzátéve: az antiszemitizmus emberek műve, ezért mindenkinek át kell éreznie a saját személyes felelősségét. "A mi nemzedékünk a szabadság, a szabadságharcosok nemzedéke", és mivel nincs szabadság emberi méltóság nélkül, e nemzedék nem fogja eltűrni, hogy Magyarországon bárkit is származása vagy vallása miatt megsértsenek emberi méltóságában - nyomatékosította.

Fotó: Árvai Károly

A kormányfő beszéde végén megköszönte a magyar és a világ zsidóságának, hogy az elmúlt években többször is kiállt Magyarország és a magyarok nemzeti céljai mellett. "Az ő kiállásuk élő biztatás és bátorítás, hogy van értelme a munkánknak. Van remény arra, hogy a gyermekeink megélhessenek egy olyan korszakot, amelyben az antiszemitizmus ugyanolyan elképzelhetetlen lesz, mint azok a korok, amikor még pestisjárványtól szenvedtek az emberek. (...) Tudjuk, hogy a gonosz diadalához nem kell más, csak hogy a jók tétlenek maradjanak. Mi, magyarok nem vagyunk és nem leszünk tétlenek" - zárta szavait Orbán Viktor.

(MTI)