A jövő évi választás, a külhoni magyarok regisztrációjáról, a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) és a Magyar Diaszpóra Tanács üléseinek előkészítéséről, illetve a kiemelt jelentőségű nemzetpolitikai programokról volt szó a nemzetpolitikai tárcaközi bizottság keddi budapesti ülésén.

A nemzetpolitikai államtitkárság MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az ülést, amelyen az összes érintett tárca képviselője részt vett, Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes nyitotta meg.

Semjén Zsolt összegezte az elmúlt három év nemzetpolitikai sikereit, és elmondta, az egyszerűsített honosítás bevezetése "történelmi sikertörténet", amelynek segítségével több mint félmillió külhoni magyar szerezhette meg a magyar állampolgárságot. Ez a szám a kormányzati ciklus végéig várhatóan több mint 550 ezerre emelkedik majd.

Hangsúlyozta, ez a lépés a lelki jóvátétel mellett azért is fontos, mivel így a külhoni magyar állampolgárok szavazati jogot is szereztek, amelynek segítségével akadály nélkül képviselhetik saját érdekeiket a mindenkori kormány előtt. Elmondta még, hogy a választási regisztráció és a választásokon való külhoni magyar részvétel ösztönzése kiemelt fontosságú, hiszen a cél az, hogy külhoni nemzettársainkat is bevonjuk a magyar politikai életbe.

Répás Zsuzsanna, nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár az ülésen ismertette az ezen a héten megrendezendő Magyar Diaszpóra Tanács és Máért üléseinek főbb napirendi pontjait. A diaszpórával való kapcsolattartás és a közösségépítés területén kiemelte a Kőrösi Csoma Sándor programot, amely rendkívül sok pozitív visszajelzést kapott a diaszpóra közösségek képviselőitől. A Julianus program segítségével pedig bemutatják a diaszpórában fellelhető emlékeket, emlékhelyeket, értékeket, amelynek adatbázisa a külhoni magyar szervezeteknek köszönhetően egyre bővül.

A következő Máért-ülés főbb témájaként Répás Zsuzsanna kiemelte a "2012 a külhoni magyar óvodások éve" és "a 2013 a külhoni magyar kisiskolások éve" mintájára induló 2014-es tematikus programot. Ez a 10-14 éves külhoni magyar diákokat célozza majd meg, segítve őket az útkeresésben, a karrierválasztásban és a tehetséggondozásban.

Kántor Zoltán a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója elmondta, hogy hasonlóan a 2012. és 2013. évi tematikus programokhoz rendkívül komoly előkészítő munkát igényelt a 2014-es program megfogalmazása. Mivel a magyar iskolások magyar nyelvű intézményekben való megtartása kiemelt fontossággal bír, továbbra is támaszkodunk a külhoni magyar szakmai szervezetekkel való együttműködésre – jelezte.

(MTI)