A Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára szerint a klasszikus diplomácia időszaka a múlté, helyette olyan külpolitikát kell folytatni, amelynek "egyértelmű és bevallott, semmiképpen sem szégyellt" célja a külgazdasági érdekérvényesítés.

Szijjártó Péter a Népszabadság szerdai számában közölt interjúban arról is beszélt, hogy bármilyen felkérést elfogad a kormányzati munka folytatására, függetlenül attól, hogy milyen pozícióról szól.

Szijjártó Péter kifejtette: a külpolitikai karnak - beleértve a diplomatákat, a külgazdasági szakdiplomatákat, a kulturális attasékat, a kultúrintézeti és kereskedőházi vezetőket - az a feladata, hogy az új világrendben a nemzeti érdekeket érvényesítse.

Úgy vélekedett, azáltal, hogy egyértelműen a külgazdaság kerül a külpolitika fókuszába, egyszerűen mérhetővé válnak a teljesítmények: sikerül-e újabb exportpiacokat szerezni a magyar termékeknek és szolgáltatásoknak, sikerül-e több forrást bevonni a magyar gazdaság működésébe, és el tudjuk-e érni, hogy a magyar cégek a külföldi tendereken nagyobb sikerrel szerepeljenek, mint korábban?

Arra a kérdésre, hogy egy nagykövetnek mindenben osztania kell-e a kormány nézeteit, azt válaszolta: mindenben Magyarország érdekeit kell képviselnie. "Szentiványi István nem hiszem, hogy mindenben osztaná a jelenlegi kormány nézeteit, mégis remek nagykövet, Magyarországhoz lojális, Magyarország érdekeit mindig megalkuvás nélkül képviselte Ljubljanában" - jelentette ki.

Kifejtette: a jelenlegi rendszer hatékonyságát jelentősen rontotta, hogy a külgazdasági szakdiplomatát a Nemzetgazdasági Minisztériumból utasították, a kulturális attasét az Emberi Erőforrások Minisztériumából, a mezőgazdasági attasét pedig a Vidékfejlesztési Minisztériumból.

"Én arra tettem javaslatot, hogy a kultúrdiplomácia erőforrásai is a külgazdasági érdekérvényesítésünket segítsék" - válaszolta arra a felvetésre, hogy a kiszivárgott hírek szerint a magyar kulturális intézetek is a Külgazdasági és Külügyminisztériumhoz tartoznak majd.

A paksi hitel- és pénzügyi szerződésről szólva azt mondta: természetesen be fogják terjeszteni a parlament elé, és a ratifikálás után válik hatályossá. "Gazdasági szankciók nincsenek életben Oroszországgal szemben, és az európai országok túlnyomó többsége nem is érdekelt ebben. Nekünk pedig van egy megkötött szerződésünk, ahonnan nincs okunk visszakozni" - közölte.

A Kárpát-medencében - köztük Kárpátalján - élő magyarság autonómiájára vonatkozó kérdésre kifejtette: kétszázezer magyarból álló közösség él Ukrajnában, és értük a mindenkori magyar kormány felelősséggel tartozik. "A mi álláspontunk általános érvényű: a kárpátaljai magyar közösség kisebbségi jogait tiszteletben kell tartani. Nekünk ez egyértelmű elvárásunk Ukrajna leendő kormányával szemben".

(MTI)