A magyar kormány minden olyan javaslatra nyitott, amely a Magyar Nemzeti Bank (MNB) függetlenségét növeli - mondta Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára azzal kapcsolatban, hogy az IMF/EU-tárgyalásokat tárca nélküli miniszterként felügyelő Varga Mihály a jegybanktörvény hétfői végszavazásának elhalasztását kérte, amit a Fidesz frakcióvezetője is támogat.

"Nyilván a folyamatban lévő konzultációk eredményessége miatt kérte Varga Mihály azt, hogy hétfőn ne kerüljön sor a jegybanktörvény módosítására a parlamentben" - közölte Szijjártó Péter hétfőn az m1 Ma reggel című műsorában.

Arra a kérdésre, elképzelhető-e, hogy a harmadik jegybankalelnök kinevezése és a monetáris tanács létszámának változtathatósága ügyében is rugalmas lesz-e a kabinet álláspontja, az államtitkár azt válaszolta: Varga Mihály "az ésszerűség határáig fog elmenni", a nemzeti érdeket pedig mindig szem előtt fogja tartani. "Mi minden olyan javaslatra nyitottak vagyunk, amelyek a nemzeti bank függetlenségét növelik. Azt majd a tárgyalásokat vezető miniszter mérlegelni fogja, hogy ezek ilyen javaslatok-e vagy sem" - jelentette ki.

A TV2 Mokka című hétfői műsorában Simor András jegybankelnök fizetéséről szólva Szijjártó Péter méltányossági, igazságossági kérdésnek nevezte, hogy az, aki magas hivatalt tölt be a közszférában - az ország jelenlegi állapotát figyelembe véve -, ne keressen többet kétmillió forintnál.

A külügyi és külgazdasági államtitkár reggeli nyilatkozataiban kitért arra is, hogy Victor Ponta román miniszterelnök szerint Orbán Viktornak kötelessége lenne elhatárolódnia Kövér László házelnök Romániával kapcsolatos kijelentéseitől. Szijjártó Péter azt mondta, a demokrácia működése szerint a parlament és annak elnöke szuverén, "és ezért amit tesznek, azok kizárólag a saját döntéseiken alapulnak". Ezzel együtt a magyar kormány mindig is kegyeleti ügynek tekintette a Nyirő-újratemetés kérdését, a kegyeleti ügyekkel pedig "a politikai minősítgetések nem férnek össze" - jelezte.

"Orbán Viktornak kötelessége világosan elhatárolódnia kollégáitól, ha jó kapcsolatokat szeretne Románia és Magyarország között, és azt szeretné, hogy a két ország úgy viselkedne, mint két európai uniós ország. Úgy vélem, bocsánatot kell kérnie Magyarország nevében" - idézte a román miniszterelnök szombati, egy craiovai választásikampány-rendezvényen elhangzott szavait a Mediafax. Ponta - utalva ezzel az emigrációban elhunyt Nyirő József erdélyi író tervezett székelyudvarhelyi újratemetésére - hozzátette, Románia nem fogadja el románellenes, antiszemita és fasisztaszimpatizáns személyek ünneplését.

(MTI)