Aleksandar Vucic szerb miniszterelnök levélben köszönte meg Orbán Viktor kormányfőnek a szerbiai árvizek elleni védekezésben nyújtott magyar segítséget - közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője szerdán az MTI-vel.

"Szeretnék teljes szívből köszönetet mondani azért a segítségért, amelyet a magyar kormány nyújtott Szerbiának ebben a rendkívül nehéz időszakban" - írta Orbán Viktornak szerb kollégája, aki levelében felidézte, hogy országában számos emberi életet követeltek és óriási katasztrófát okoztak az áradások. Meggyőződése ugyanakkor, hogy a magyar segítség nélkül az elvesztett életek száma és az anyagi kár még nagyobb lett volna.

Aleksandar Vucic hangsúlyozta: a szerbek sosem fogják elfelejteni a magyarok önzetlen és gyors segítségét - idézte a levél tartalmát a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője.

Magyarország hivatásos mentőalakulatának (HUNOR) csoportja május 17-én indult el Budapestről az árvíz sújtotta Szerbiába, ahonnan múlt pénteken tértek haza. A katasztrófavédelem honlapján azt írták, hogy a magyar mentőcsapat tagjai embereket mentettek, és többi közt élelmiszert szállítottak, állatokat helyeztek biztonságba, sőt megtanították a helyieknek azt, hogyan építenek homokzsákból védművet Magyarországon.

(MTI)