Százmillió eurós beruházássorozatról döntött a sátoraljaújhelyi Prec-Cast Kft., a fejlesztés első állomásaként egy 12 ezer négyzetméteres gyártócsarnokot alakítanak ki, amelynek alapkövét kedden tették le.

Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára a beruházásról azt mondta, hogy a fejlesztésnek köszönhetően 300 új munkahelyet teremt az alumíniumöntvényeket gyártó cég, amely a magyar öntészet egyik legfontosabb szereplője. A társaság jelenleg több mint 900 embert alkalmaz, és nyugat-európai autógyárak fontos beszállítója.

Az új, mintegy 12 ezer négyzetméteres csarnok a CNC megmunkálásnak, illetve a "kézi" műveletek elvégzésének biztosít majd megfelelő helyszínt.

Kép letöltéseFotó: Árvai KárolyA külügyi és külgazdasági államtitkár úgy fogalmazott, a Prec-Cast Kft. egy gyorsan fejlődő vállalat: a válság évei alatt is sokat fejlesztett, ezáltal komoly versenyelőnyre tett szert. Ráadásul a magyar autóipari beszállítói világban elismert helyet foglal el - fűzte hozzá.

Szijjártó Péter emlékeztetett arra, hogy a cég vezetőivel korábban megállapodtak egy hosszú távú együttműködésről, amelynek keretében tavaly a társaság át is adott egy logisztikai csarnokot, ennek köszönhetően a gyártási kapacitását is növelte.

A politikus kitért arra, hogy Prec-Cast elégedett a sátoraljaújhelyi működésével, folyamatosan tudja növelni az exportpiacait, 90 százalékban nyugat-európai exportra termelnek a legnagyobb, legnevesebb gyártók számára.

Kép letöltéseFotó: Árvai KárolyRámutatott, a társaság Magyarországon versenyképes áron tudja előállítani a termékeit, ezeket jó áron értékesíti a piacokon. Ráadásul az autóipar és az elektronikai ipar is úgy tűnik, megtalálta a kiutat a válságból - mondta, hozzátéve, hogy már egyre növekvő megrendelés-állományokkal rendelkezik mind a két ágazat, ami nyilvánvalóan a befektetők számára is jó hírt jelent.

A Prec-Cast Kft. sátoraljaújhelyi telephelyén a dolgozók 57 alumínium présöntő és horganyprésöntő géppel dolgoznak, és egyedi gépeket, szerszámokat is gyártanak. A cégnek Kassán is van egy gyártóüzeme.

Kép letöltéseFotó: Árvai KárolyA Prec-Cast Kft. az alapkőletétel mellett kedden együttműködési megállapodást írt alá a Nemzeti Külgazdasági Hivatallal is.

A nyilvános cégadatok szerint 2012-ben a társaság árbevétele 46,2 millió euró volt, szemben az előző évi 48,7 millió euróval. Az árbevétel mintegy 80 százaléka származott exportból. A 28,1 millió saját és 1,289 millió euró jegyzett tőkével rendelkező társaság eredménye 1,1 millió eurót tett ki, valamivel kevesebbet a 2011-esnél.

(MTI)