Kalocsa díszpolgárává választották Semjén Zsoltot. Az elismerést pénteken ünnepi közgyűlés keretében adták át az érseki városban a miniszterelnök-helyettesnek.

Semjén Zsolt az elmúlt nyolc esztendőben országgyűlési képviselőként Kalocsa érdekében végzett felelősségteljes, hathatós munkájával olyan kimagasló eredményeket ért el, melyek hosszú távon meghatározzák városunk mindennapi életét, jövőjét – mondta méltatásában Török Ferenc (Fidesz-KDNP) polgármester.

Kép letöltéseFotó: MTI, Ujvári Sándor

Hangsúlyozta, hogy Kalocsa új díszpolgára az 51-es út rekonstrukciója, a kalocsai Szent Kereszt Kórház megmentése, a gyermekosztály újranyitása, az egyházi ingatlanok felújítása és a Kalocsa Szíve program életre hívásában óriási segítséget nyújtott. Török Ferenc kiemelte a miniszterelnök kereszténydemokrata helyettesének felelősségteljes munkáját az ország felemelkedése érdekében, és elmondta, hogy Semjén Zsolt kivívta a kalocsaiak elismerését, szeretetét. "Mindig teljes vállszélességgel kiállt a térségéért, igazi lokálpatrióta érzülettel képviselte érdekeinket" – fogalmazott a polgármester.

Török Ferenc hozzátette, hogy a város új díszpolgára nemcsak a választókörzetéért vállalt felelősséget, hanem minden határon túli magyarért is, sokat tett azért, hogy most a "közjog által is egyesülhet a magyar nemzet".

Semjén Zsolt köszönetet mondott az elismerésért és visszaemlékezett arra, hogy amikor 2006-ban váratlanul képviselőjelöltként elindult, szeretettel fogadták a választókerület minden településén. Felidézte a kórház megmentését, ahol sikerült megtartani a szülészetet. Örömtelinek nevezte, hogy a felújítások után az érseki székhely ismét régi fényében ragyoghat.

Kép letöltéseFotó: MTI, Ujvári Sándor

A patriotizmus a lokálpatriotizmusok összessége, mely benne él minden kalocsaiban – mondta Semjén Zsolt. Hozzátette, az elmúlt nyolc év alatt a szívében kalocsaivá vált, és ajtaja mindig nyitva van a kalocsaiak előtt.

Semjén Zsoltot 2006-ban választották meg a Kalocsa központú választókerültet egyéni országgyűlési képviselőjévé. A választási kampány indulásakor a Fidesz az eredetileg indított Bagó Zoltánt visszaléptette, akiről később kiderült, hogy alaptalanul vádaskodott vele szemben az akkor Dávid Ibolya által vezetett MDF. Semjén Zsoltot 2010-ben újraválasztották, a választókerület határainak a módosítása után a 2014-es országgyűlési választáson Font Sándor indul itt a Fidesz-KDNP jelöltjeként.

(MTI)